*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77489 ***

EGY, KETTŐ, HÁROM

VÍGJÁTÉK EGY FELVONÁSBAN

ÍRTA

MOLNÁR FERENC

BUDAPEST

FRANKLIN-TÁRSULAT

_magyar irod. intézet és könyvnyomda_

KIADÁSA

_Minden jogot, a fordítás jogát is szerző fenntartja._

*

_Ezen darab előadási jogával kizárólag dr. Marton Sándor színpadi kiadó
(Budapest, IV., Bécsi-utca 1) rendelkezik._

*

_Copyright 1929 by Ferenc Molnár, Budapest._

Franklin-Társulat nyomdája.




SZEMÉLYEK

   Norrison                 _Góth_
   Antal                    _Rajnai_
   Lydia                    _Makay M._
   Titkár                   _Bárdi_
   Kuno kisasszony          _Gazsi M._
   Brasch kisasszony        _Eszterházy I._
   Posner kisasszony        _Sziklai E._
   Petrovics kisasszony     _Simon G._
   Lind kisasszony          _Pártos E._
   Osso                     _Békéssy_
   Ciring                   _Árkossy_
   Dr. Wolff                _Makláry_
   Dr. Faber                _László_
   Dr. Pinsky               _Dózsa_
   Felix                    _Gárdonyi_
   Gróf Dubois-Schottenburg _Hajmássy_
   Colleon                  _Zátony_
   Krisztián                _Mátray_
   Főszabász                _Somló_
   Divatárus                _Peti_
   Maître d’hôtel           _Szegő_
   Károly                   _Sztára_
   Szolga                   _Kőrösi_

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

_Történik egy európai világvárosban._

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

_Először adták a budapesti Vígszínházban, 1929 október 5-én._

_Impozáns bankelnöki fogadószoba. Balról elől láthatatlan tapétaajtó az
öltözködő- és mosdószobába. Bal és jobb vágott sarokban széles
falnyílás, nehéz, teljesen zárható függönnyel. A baloldali függöny
mögött az elnök titkárainak irodája látszik, a jobboldali függöny mögött
kisebb tanácskozóterem, asztallal, székekkel. Háttérben ablak. Jobbról
elől általános bejárat. A színpad közepén, szemben a nézővel, díszes
nagy íróasztal, sok telefonnal, sok csengővel. Az íróasztaltól jobbra és
balra két taburet a gyorsírónők számára. Jobbról és balról a falnál
asztalka. Néhány karosszék. Két taburet az íróasztal előtt._

_Mikor a függöny felgördül, a bal kis ajtó nyitva van, előtte áll
Norrison, kezét törülközővel törülgetve. Ezalatt a szolga keféli hátul a
kabátját. Titkár az íróasztaltól jobbra áll és blokba jegyez._

Norrison _igen gyorsan, szinte hadarva, hangosan, parancsoló modorban,
közben folyton kezét törölve_… a postámat minden nap külön csomagba
csomagolva félretenni, minden csomagon az illető nap dátumával. Egy
hétig semmi postát nem akarok kapni. Tovább. Tizenharmadikán érkeznek az
urak a velencei városi kölcsön miatt, ezeket fogadni és közölni velük,
hogy másnap, tizennegyedikén délben érkezem haza. Tovább. Sürgős kisebb
ügyekben, ha valami kell, Holstein igazgató úr intézkedjék. Tovább.
Újságokat nem akarok látni, összes lapjaim félreteendők a
sajtóosztályban. Tovább. Bárki a világon keres, ma délután négy óra
harmincegykor egyheti szabadságra utaztam, egy hétig semmivel sem
foglalkozom, semmi nem érdekel, kikapcsoltam az agyamat. Pont. _Átadja a
szolgának a törülközőt, karosszékhez megy és leül._

Titkár. Minden rendben lesz, elnök úr.

Szolga _beviszi az öltözőszobába a kefét, törülközőt, kijön, becsukja az
ajtót és lábújjhegyen Norrison mögött elhaladva a tanácskozóterembe
távozik_.

_Szünet._

Norrison _elmerengve ül, a levegőbe néz, majd fán kopog_.

Titkár _alázatosan, szerény mosollyal_. Elnök úr fán kopog. Ez az a
pillanat, amikor a nagy bankvezért meg merészelem szólítani.

Norrison. Szólítson meg. Jöjjön kedves Graef, csak szólítson meg. Nem
mint személyi titkárom, hanem mint családom öreg bizalmi embere. Most
hála Istennek, van egypár nyugodt percem. _Órájára néz._ Háromnegyed
három. Négykor jön ide értem a mi kis Lydiánk. Négyharmincegykor indul a
vonat és megyünk Lydiával a családomhoz, a hegyek közé. Egyheti
pihenőre. Pihenni fogok, Graef, pihenni! De máris megkezdem az agyam
kikapcsolását. Jöjjön kedves Graef, beszéljen valamit. Ezzel már
megkezdődik az én semmittevésem.

Titkár. Oh elnök úr… az ön agya oly komplikált gépezet, hogy még a
kikapcsolása is hosszú időt vesz igénybe.

Norrison. Kedves Graef, ne hízelegjen.

Titkár. Ah! Most ha el méltóztatik utazni, milyen üres és csendes marad
ez a szoba. Ennek a nagy bankpalotának úgyszólván az agyveleje.

Norrison. A hasonlat nem rossz. Tovább.

Titkár. Felettünk emeletek, alattunk emeletek, szobák, termek, folyosók,
száz meg száz nyüzsgő, dolgozó ember, pénz, pénz! Olyan ez az óriási
palota, mint valami kohó, amely mindenből aranyat olvaszt! Milyen szép!

Norrison. Tudja, mikor volt ez szép? Mikor még nem volt meg, csak itt!
_A homlokára mutat._ És nekem kellett az egészet felépíteni,
benépesíteni. Akkor volt szép. De hagyjuk most a bankot. Beszélgessünk
olyan dolgokról, amilyenekről nem szoktunk. Fecsegjen, fecsegjen,
segítsen kikapcsolni az agyamat.

Titkár _zavartan_. Érdekes. Most, hogy elnök úr társalgást engedélyez,
az izgalomtól nem jut eszembe semmi. Miről fecsegjek?

Norrison. Amiről akar. _Megveregeti a hátát._ Kedves öreg Graef.

Titkár. Milyen aranyos ön ilyenkor. Mint a lovas, aki fárasztó nyargalás
után megveregeti a lova nyakát.

Norrison. Ön szerény, de a hasonlat ismét kitűnő. _Fiókjait zárja._

Titkár. Szabad érdeklődnöm kedves családja hogyléte iránt?

Norrison. Oh, ők már a hegyek közt vannak. A kora reggeli vonattal
utaztak. Most ülnek az ebédnél. Én a délutáni vonattal megyek. Lydiának
még egy csomó bevásárolnivalója van, nem ment velük. Velem jön. Legalább
kedves társaságban utazom. Este érkezünk oda. _Feláll, az ablakhoz
megy._ Szép téli nap. Ez tesz jót a feleségemnek. Bizony ő is nagyon
fáradt, szegényke. De nem csoda. Egész télen minden nap elnököl valahol.
Erkölcsjavító szövetség. Katholikus nőegylet. Leánynevelő védegylet. Meg
még tudomisén hány egylet és szövetség.

Titkár. Hja, ez nagy morális misszió! Elnök úr kedves neje úgyszólván
valóságos erkölcsi fórum ebben a romlott városban. Legfelsőbb erkölcsi
bíróság. Bizony, ez sok munkával jár.

Norrison. Fárasztó. Morális vezérszerep, gyönyörű pozíció, büszke lehet
rá egész családunk, de fárasztó. Na mindegy. Nekem nagy öröm, hogy most
közéjük mehetek. Dédelgetik az embert. Csupa nő. A feleségem, két szép
nagy lányom, meg ez a mi kis puritán amerikai vendégünk, Lydia. Ő már a
mi gyermekünknek számít.

Titkár. Végtelenül tisztelem Lydia kisasszonyt. Örülök, hogy most
idejön. Oly ritkán látom. Roppant komoly fiatal hölgy.

Norrison. De még milyen komoly. Talán kissé túlságosan is. Azt szoktam
róla mondani: ő a legszebb virága a tradicionális amerikai
puritanizmusnak. Ez a kis milliomoslány. De most meg kell válnunk tőle.

Titkár. Idestova már egy féléve van önöknél… európai kultúrát tanulni.

Norrison. Igen. Ugyanennyi ideig volt tavaly az ő szüleinél az én Mária
leányom.

Titkár. Mária kisasszony őnagysága bizonyára sokat profitált odaát.

Norrison. És milyen jók voltak hozzá azok az emberek! Na, de igyekeztünk
is most revanchírozni magunkat az ő lányukon. Büszkék is vagyunk, hogy
ezek az óvatos amerikaiak ránk bízták legdrágább kincsüket. De most
elmegy. Jövő héten jönnek érte a szülei és hazaviszik. Szinte fáj
megválni tőle. Megszerettük. Bár, tudja, őszintén megvallva, félünk
tőle. Igen. A túlszigorú erkölcseitől. Sőt kissé a gőgjétől is. Mikor
jött, nem köszönt a világon senkinek. Most már legalább nekünk köszön.

Titkár. Nekem még mindig nem.

Norrison. Hja, ismeri a saját értékét!

Titkár. A szülei már Európában vannak?

Norrison. Pár héttel ezelőtt érkeztek Amerikából. Most Nauheimban
vannak. Az édesanyja kúrát tart. Nem egészséges a szíve. Bizony, Graef,
ez Amerikának egyik nemcsak leggazdagabb, de a legelőkelőbb családja is!
És egyetlen gyermek! Hát Istenem… itt nálunk megtanulta a nyelvet, elég
jól énekel, szépen hárfázik. Ez csak elég!

Titkár. Na, az amerikai autókirályék hálásak lehetnek önnek.

Norrison. Igyekezni is fogok, hogy hálásak legyenek. A feleségemé az
érdem, az enyém az üzlet. Hát… tudja jól, már féléve folynak a
tárgyalások az apjával. Fájdalom, nehezen haladnak. Pedig ennek a nagy
amerikai tőkének a bekapcsolása nélkül sötéten látom a jövőt. Muszáj. És
sürgős. Itt van az öt autógyárunk, életkérdés, hogy bekapcsolódjunk az ő
trustjükbe… de hagyjuk ezt, hiszen ez az én gondom. _Sóhajt_. Na de
most, hogy az egyetlen gyermeküknek úgyszólván második szülei lettünk,
talán ez is könnyebben fog menni. Ah, ha volna fiam, elvehetné ezt a
lányt. Ha ugyan neki adnák ezek a gőgös emberek.

Titkár. Bocsánat! Egy Norrison-fiú? Ez csak elég!

Norrison. Ezeknek? Haha! Ezeknek senki se elég jó. Pénzük van. Nagy név
kell nekik. Nagy karrier… tudom is én. Na mindegy. Nincs fiam. Kár.
_Kinéz az ablakon._ Ezzel szemben süt a nap, az élet szép, minden
rendben van és én megyek pihenni.

Titkár. Mily öröm önt ily harmonikusnak látni!

Norrison. Hát Istenem… bankunk virágzik, dacára az általános
szegénységnek… vagy talán éppen azért, organizációnk elsőrendű, és a
személyzetem… lássa Graef, erre vagyok a legbüszkébb: a személyzetemre.
Ilyen személyzet nincs több a világon.

Titkár. No de elnök úr úgy is bánik velük, mint jó apa a gyerekeivel!

Norrison. Nem. Mint jó gépész a gépével! Ők egy gép kerekei. Én csak
olajozom őket, hogy símán járjanak.

Titkár. De az ön jósága…

Norrison. Nem jóság. Olaj! Olaj a gépnek! Ne hízelegjen Graef, mert
megharagszom.

Titkár. Istenem… ha meggondolom, hogy mint fiatal gyerek ön mily sokszor
ült az ölemben és játszott az orrommal!

Norrison. Ez engem nem kötelez semmire. Legfeljebb: üljön ön is néha az
ölembe és játsszék az orrommal. Kérem, érdeklődjék, hogy kinn van-e már
a pályaudvaron a korcsolyám, ródlim, skí, koffer, minden egyéb holmim.

Titkár. Már félegykor kiadtam az utasítást.

Norrison. Az nem elég. Mindent személyesen! Ezt maga is tanulja meg
Napoleontól, ahogy én megtanultam. Parancsokat adni, de a teljesítést
személyesen ellenőrizni. Még az ilyen csodaszemélyzetnél is, mint az
enyém.

Titkár. Parancsára. _Meghajol és kimegy._

Norrison _fütyörészve boldogan sétál pár lépést_.

Titkár _visszajön_. Elnök úr…

Norrison. No mi az?

Titkár. Lydia kisasszony…

Norrison. Mi van vele?

Titkár. Itt van.

Norrison. Máris? Hol van?

Titkár. Itt kint az előszobában.

Norrison. Hát mért nem jön be? _A bejárathoz siet, kinyitja az ajtót,
kiszól._ Lydia! Maga az? Tessék!

_Lydia belép, Titkár kimegy._

Norrison _csodálkozva_. Na mi az, gyermekem? Maga már itt van? Négyre
vártam, még három óra sincs. Mért ily korán?

Lydia _kissé angolos kiejtéssel beszél_. Tudom, hogy még sok idő van és
lett is volna még néhány bevásárolnivalóm. Úgy örültem, hogy magával
fogok utazni, a délutáni vonattal. Már előre örültem.

Norrison. Na ez igazán kedves és megtisztelő.

Lydia. De nem utazhatom.

Norrison. Miért?

Lydia. Kérem, képzelje, éppen be akartam menni a városba, amikor
érkezett ez a sürgöny. _Egy sürgönyt ad át._ Az én szüleim nem a jövő
héten jönnek, hanem ma. Egy óra mulva. Nekem itt kell maradnom.

Norrison. Ah! _Nézve a sürgönyt._ Nahát ez nagyszerű! Hát érdekes! _Nézi
a sürgönyt._ Hát szóval ma érkeznek a szülei. Bár ez azt jelenti, hogy
magát elviszik, mégis örülök, hogy látni fogom a kedves öregeket. Na, ez
igazán nagyszerű!

Lydia. Nem is olyan nagyszerű!

Norrison. Miért, kedves Lydia?

Lydia. Kedves Norrison úr, be kell önnek vallanom valamit.

Norrison. Szent Isten! Ne ijesszen meg!

Lydia. Megijedni azért nem kell.

Norrison. Mi történt?

Lydia. Azt hittem, lesz időm erről később beszélni. De most ezzel a
távirattal megváltozott a helyzet. Norrison úr, én most nagyon egyszerű
és komoly leszek. Én szeretek egy férfit.

Norrison. Jaj.

Lydia. Kérem, beszéljünk józanul és röviden. Én az övé lettem. Lelkileg
és testileg.

Norrison. Te jó Isten. Mit beszél?

Lydia. Pontosan csak azt, ami történt. És ez megtörtént.

Norrison. Lelkileg és testileg. Mi ez? Tudja, mit tett maga velünk, ha
ez igaz? Maga minket erkölcsileg és anyagilag tönkretett. Ez olyan,
mintha valaki rám bízza a vagyonát és én azt elvesztem. Erre nincs
kegyelem. Mivel érdemeltük ezt? Rettenetes! És a feleségem nem
vigyázott?

Lydia. Ugyan! Hát lehet egy komoly nőre vigyázni? Vigyázni lehet egy kis
könnyelmű nőcskére. De egy komoly nőre? Még az igazi anyja se tud.

Norrison. Szörnyű. Mást nem mondhatok: szörnyű.

Lydia. Még egy kicsit szörnyűbb is, mint ön gondolja.

Norrison. Mi?

Lydia. Nem sokkal szörnyűbb. Csak egy kicsit szörnyűbb. De nyugodjék
meg, kedves Norrison úr, nem nekem szörnyű, hanem magának.

Norrison. Köszönöm. Nos?

Lydia. Csupán mint szituáció szörnyűbb. Erkölcsileg enyhébb.

Norrison. Nos? Ne kínozzon kérem!

Lydia. Én férjhez mentem hozzá.

Norrison. Ön őrült!

Lydia. Az én nem vagyok. Én tisztességes vagyok. Mink ketten titokban
esküdtünk meg. Én őt imádtam.

Norrison. Mikor történt ez?

Lydia. Négy hónappal ezelőtt.

Norrison. Elájulok. És ki az?

Lydia. Egy szegény ember.

Norrison _felvesz egy telefonkagylót_. Egy pohár jeges vizet kérek.
_Leteszi a kagylót._ Jöjjön ide édes lányom. Jöjjön közelebb. Ki az az
ember? Micsoda?

Lydia _nem felel, lehajtja a fejét_.

Norrison. Ön hallgat. Tehát nem a walesi herceg.

Lydia. Nem.

Norrison. Sőt?

Lydia. Sőt.

Norrison. Szépen vagyunk. Hivatalnok.

Lydia. Lejjebb.

Norrison. Ügynök.

Lydia. Lejjebb.

Norrison. Kereskedősegéd.

Lydia. Lejjebb.

Norrison. Pincér.

Lydia. Lejjebb.

Norrison. Táncos.

Lydia. Lejjebb.

Norrison. Költő.

Lydia. Lejjebb.

Norrison. Inas.

Lydia. Följebb.

Norrison. Sofőr.

Lydia. Stop.

_Szolga behozza a vizet, Norrison iszik, szolga kimegy._

Norrison. Ez az a hányingert okozó mai romantika. A szép elegáns sofőr!

Lydia. Nem is elegáns. Én útálom, ami elegáns. Ő nem elegáns sofőr.

Norrison. Hát?

Lydia. Taxi.

Norrison. Én megőrülök, én megőrülök. Hogy történt ez?

Lydia. Mikor én tanultam az itteni közlekedési szabályokat, ő tanított
engem a tanfolyamon. Ő volt a garázsban a legjobb soffőr. Egy munkás. De
én kineveltem őt az ő forradalmi eszméiből. A munkáspártból még nem
lépett ki, de lelkében már nem antikapitalista.

Norrison. Azt elhiszem.

Lydia. Kérem, ne gúnyolja őt. Ő tisztalelkű ember. Ő ambiciózus. Ő
tehetséges ember.

Norrison. Azt látom a házasságáról.

Lydia. Ne gúnyolja. Én őt egy hónapig szerettem szabadon. És három hónap
óta a felesége vagyok.

Norrison. Elválni. Elválni. Mégpedig azonnal.

Lydia. Van neki eszében! És én nekem sem. Ő jó. Ő tiszta.

Norrison. Ő tiszta és én készen vagyok. A családom gyalázatba került.
Nőm, az erkölcsi fórum. Szépen vagyunk. Kedves Lydia, én a családommal
együtt kivándorolhatok innen. És magát pedig ki fogja tagadni az apja,
ahogy én ismerem. És szegény szívbajos anyja! Meggondolatlan gyermek!

Lydia. Miért nem vigyáztak önök énrám jobban?

Norrison. Mi az, még ugrat? Rossz gyermek!

Lydia. Kérem, ne szidjon. Kérem, segítsen. Csak az édesanyám érdekel,
senki és semmi más. Ha neki baja történik, azt nem élem túl. Az ön
üzleti vagy családi katasztrófája engem nem érdekel. Arra én fittyet
hányok.

Norrison. Elragadó. Elragadó.

Lydia. Vigyáztak volna jobban.

Norrison. Nem hallgat?

Lydia. Ha valaki nem tud vigyázni, nem vállalkozik egy leány nevelésére.
Kérem, mondja meg, mi a teendő. Egy óra mulva itt vannak a szüleim.

Norrison. Mindenekelőtt titokban tartani az egészet.

Lydia. Azt nem lehet. Én anyának érzem magamat.

Norrison _felkel, csenget__. A belépő titkárhoz._ Az egész személyzet
itt marad. Senki se mehet ebédelni. Nagy alarm. Általános mozgósítás,
mint tavaly a fekete pénteken!

_Titkár kimegy._

Lydia. És különben is, nincs kedvem hazudni. A maga szép szeméért pláne
nem. Miért? Amit tettem, tettem. Mikor édesapám sürgönyzött, hogy egy
hét mulva jönnek, azt sürgönyöztem vissza neki, hogy «örömmel várlak,
készítsd elő mamát kíméletesen arra, hogy férjhez mentem.» Erre jött ez
a válasz, hogy azonnal indulnak, ma délután érkeznek. Négykor. Most
három.

Norrison. Sakk, matt. Ön egy pedáns nő.

Lydia. Mindenben fő a rend.

Norrison. Mondja fiam, és hogy képzelte a jövőt?

Lydia. Én sehogysem képzeltem. Én az én szenvedélyemnek éltem, bele a
világba. És mindig lehet kapni, ha kell, egy revolvert.

Norrison. Lydia! Ön! Egy vallásos nő!

Lydia _egy könnyet töröl ki szeméből_.

Norrison. Ne sírjon gyermekem. Bátorság gyermekem. Bízzék abban, hogy én
sokkal nagyobb bajban vagyok, mint maga.

_Titkár belép._

Titkár. Minden rendben. Várják az intézkedéseket. Mindenki a helyén.
_Kimegy a tanácskozótermen át._

Norrison. Na gyermekem. Hol van az az ember?

Lydia. Itt van kint. Én elhoztam.

Norrison. Hívja be.

Lydia _kiszól a bejáratajtón_. Gyere be. _Antal belép kopott, foltozott,
rövid bundában, két füle a hideg ellen kendővel lekötve, nyomorult
posztósapka a fülébe húzva: nagyon szegényesen öltözött taxisofőr._

Norrison _megrémül tőle_. Rettenetes!

Lydia. Az ő külseje az első pillanatra visszataszító. De ezt az ő ruhája
teszi. Mert ő igen kevés pénzt keres. Éntőlem nem fogad el semmit. Én
különben sem adnék neki pénzt, hogy én őt meg ne alázzam. Én őt
jutalmazom, de egészen máskép. Ő az én szerelmesem és az én leendő
gyermekem apja. Neki szép a lelke és ő szebb ruha nélkül, mint ruhában.

Norrison _Antalt bámulva_. Hogy hívják, szerencsés ember?

Antal. Fusz Antal.

Norrison. Fusz?

Antal. Igen.

Norrison _lábát mutatva_. Fusz? Láb?

Antal. Igen.

Norrison. Hát mit csináljunk! – Hát Fusz Antal. Hajlandó elválni?

Antal. Nem.

Norrison. Húszezer dollár.

Antal. Nem.

Norrison. Ötvenezer dollár.

Antal. Nem.

Norrison. Fusz Antal, mindennek van ára. Mennyi pénzt hajlandó
elfogadni?

Antal. Háromötvenet, amennyit a taxi mutat.

Lydia. Ő soha nem fogad el többet, csak mint amennyit a taxi mutat.

Norrison. Százezer dollár.

Antal. Egy millióért sem.

Lydia. Oh milyen szép szerelmi vallomás!

Antal. Szeretlek édes kis angyalom.

Lydia. Én is téged, galambom. _Egymás felé mozdulnak._

Norrison. Jó, jó, csak ne itt az én szobámban!

Lydia. Ön jobban teszi, ha nem is kínál neki pénzt. Ez csúnya öntől.

Norrison. Én nem kínáltam neki pénzt. Én csak nagy összegeket mondtam
hangosan, hogy megfigyelhessem a szeme és a szája kis rezzenéseit. De
nem rezzent.

Lydia. Ő nem rezzen. Úgy-e, te nem rezzensz?

Antal. Nem én.

Lydia. Ne kísérletezzen. Inkább segítsen. Pár perc mulva három óra. És
négykor itt a vonat.

Norrison _idegesen_. Ne kínozzon evvel a menetrenddel. Folyton a
menetrenddel fenyeget. Üljenek le, kérem. _Egy ideig fel-alá jár, fejét
törve._ Az édesanyja mindig mondta, hogy ő nem vásárol herceget vagy
grófot pénzért. Neki nagy férfiú kell. Hát most megkapta. _Fel-alá
járva._ És mitőlünk kapta meg. A feleségem öngyilkos lesz. Erkölcsi
fórum! És a két nagy lányom! Na! Itt cselekedni kell! _Megáll, hosszan
nézi őket._ Itt _egy_ mód van.

Lydia. Hogyan? Van mód?

Norrison. Van, de csak egyetlenegy. Jól figyeljen ide. Ebből az emberből
ideális, nagyszerű vőt kell csinálni. Mégpedig egy óra alatt. Egy olyan
vőt, akinek az ön szülei örüljenek. De rögtön. Azonnal. Mire a szülei
megérkeznek, késznek kell lennie.

Lydia. Lehet azt?

Norrison. Mindent lehet.

Lydia. Egy óra alatt?

Norrison. Mit csináljak, ha nincs több időnk?

Lydia. És hogyan fogja ön ezt csinálni?

Norrison. Ahogy a bűvészek csinálják. Hármat olvasok: egy, kettő, három!
És – voilà! Az ön tisztelt férjéből más ember lesz. De csak úgy, ha
tisztelt férje mindenben feltétlenül aláveti magát az én
rendelkezéseimnek.

Antal. Ez attól függ, hogy az ön rendelkezései milyenek.

Lydia _közbevág_. Te nem beszélsz. Te aláveted magadat. Te nődre és
gyermekedre gondolsz és aláveted magadat, és én ezért téged
megjutalmazlak az én hitvesi kötelességemmel.

Norrison _Antalhoz_. Nos?

Antal _beleegyezve_. Kérem. Tetszett hallani. És én az én angyalomért
minden áldozatra kész vagyok.

Norrison _miközben csenget_. Szegény mártír. _A jobboldali függönyre
mutat._ Most egyelőre szíveskedjék ide bemenni és várjon, amíg hívom.

Lydia. Te ne habozzál, te siess oda be, galambom.

Antal _eltűnik a jobb függöny mögött_.

Lydia. Nem értem. Egy óra alatt más embert csinál belőle?

Norrison. Igen.

Lydia. Hol?

Norrison. Itt, ebben a szobában.

Lydia. De hogyan?

Norrison. Az én eszközeimmel. Az én apparátusommal. _Titkár belép._

Lydia. Jó, jó, de hogyan csinálja?

Norrison. Ha elmagyarázom, az annyi időt vesz igénybe, mintha
megcsinálom. Üljön le és nézze. Most elkezdem csinálni. _Titkárhoz_.
Mindenki a helyén van?

Titkár. Parancsára. _Blokot tart kezében, írásra készen._

Norrison _gyorsan, egyfolytában, szünet nélkül, parancsolón_. Hát akkor…
kéretem azonnal a végrehajtó bizottság tagjait: Osso urat, Ciring urat,
dr. Wolff urat. Vigyázzon, dr. Wolffnak új telefonszáma van, többé nem
háromszázhuszonhét negyvenkilenc, hanem négyszázhuszonhárom
negyvenkettő. Tovább. Kéretem az anyagraktárból az öreg gondnokot, gróf
Dubois-Schottenburg urat. Tovább. A gyárból Félix vezérigazgató urat.
Tovább. A jogügyi osztályból dr. Pinsky jogtanácsos urat. Tovább. A
sajtóosztályból dr. Krisztián sajtóreferens urat. Tovább. Háziorvosomat,
dr. Faber Leó urat. Tovább. Armand Colleon ügynök urat, Erzsébet-penzió,
Párizsi-utca három, negyedik emelet. Tovább. Rendelje ide a Majestic
hôtelből Ferdinánd urat, a főpincért. Tovább. Mindenki, akit hívattam,
autón jöjjön, olyan gyorsan, ahogy csak tud. Tovább. Most rögtön kérem a
gyorsírónők közül Brasch kisasszonyt, Posner kisasszonyt és Petrovics
kisasszonyt. A titkárságból pedig azonnal Kuno kisasszonyt. Pont.
_Asztalához ül._ Senki más nem jöhet be hozzám, csak akit kérettem.
Mindenki másnak elutaztam.

Titkár _aki mindent feljegyez_. Értesítsem kedves családját?

Norrison. Nem. Estére már ott leszek. Isten ments, megijeszteni a
feleségemet. És általában ön ne gondoljon semmire, majd én gondolok
mindenre. Most visszakapcsoltam az agyamat. Mehet. _Titkár el._
_Telefonba._ Halló, kérem, kössön össze a Majestic hôtellel. Stephens
igazgató úrral. _Leteszi a kagylót. A belépő Kuno kisasszonyhoz._ Kérem,
Kuno kisasszony, gyors intézkedések! Azonnal, tehát tíz percen belül
legyen itt borbély, hátul a mellékajtón menjen be ide a mosdószobámba,
és az első embert, aki oda belép, azonnal borotválja meg. Tovább.
Azonnal, autón jöjjön ide és jelentkezzék nálam az angol főszabász az
Old England cégtől. Tovább. Tizenöt perc mulva jelentkezzék nálam
kolleganője, Lind kisasszony. Tovább. Ön azonnal érdeklődjék és nekem
rögtön jelentse az ide közelebb eső jobbfajta férfiruha készáruüzletet.
Tovább. Azonnal rendeljen ide egy gyönyörű virágcsokrot, csupa orchidea
legyen, kerülhet százötvenbe. Tovább. Azonnal kérek ezenkívül egy üveg
vörösbort, mégpedig: Chambertint, ezerkilencszázhuszonegyest, nem
Rouvier-félét, hanem Rambod-félét… érti? Rambod! Majd betűzöm: R mint
Rotschild, A mint Astor, M mint Mendelsohn, B mint Bleichröder, O mint
Oppenheim és D mint Dreyfus et Compagnie. Tehát Rambod
ezerkilencszázhuszonegyes, nem hidegen, hanem langyosan. Azonnal.
_Lydiához._ Ez volt Napoleon kedvenc bora. Chambertin! Ezt itta mindig
nagy csaták előtt. _Az induló Kunóhoz._ Ön még nem mehet Kuno
kisasszony. A kapott megbízatásokon kívül e pillanattól kezdve – most
három óra – ön minden tíz percben belép ide, bárki van is itt, és
jelenti nekem a pontos időt. _Igen gyorsan, gépiesen._ Mit csinál a
kedves mamája középfülgyulladása?

Kuno. Köszönöm, jobban van. Az orvos felszúrta.

Norrison. Lázmentes?

Kuno. Igen.

Norrison. Köszönöm. Most mehet, Kuno kisasszony.

_Kuno kimegy._

Lydia. Mi volt ez a kérdés?

Norrison. Olaj. Apró kedvességekkel olajozom a gépezetemet. _Bekiált
Antalhoz._ Jöjjön csak be, fiatalember! _Telefonba._ Kérem, ki az
ügyeletes ma a háziközpontnál? Ah, a kedves szőke Burger kisasszony?
Brávó! Hát aranyos Burger kisasszony, nagyon vigyázzon, mert sok
összeköttetés kell, igen gyorsan. De hisz maga oly zseniális ebben!
_Lydiához._ Olaj Burger kisasszonynak. _Antalhoz._ A szülei élnek?

Antal. Nem. Árva vagyok.

Norrison. Részvétem. Hány éves?

Antal. Harminc.

Norrison. Mi a gallérszáma?

Antal. Harminckilenc.

Norrison. Cipőszáma?

Antal. Negyvenkettő.

Norrison. Fejbőség?

Antal. Ötvenhét.

Norrison _ezt is feljegyezve_. Köszönöm, mindent tudok. Üljön le.
_Telefonba_. Kérem kisasszony, mi van a Majestic hôtellel? Jó. Itt
maradok a telefonnál. _Vár, fülén a kagylóval._

Lydia. Én csak bámulok! Ez az egész úgy kezdődik, mint egy tündérmese!

Norrison. Gyermekem, hova jutna manapság egy bankigazgató mesék nélkül.

Lydia. Dehát hogy képzeli ezt?

Norrison. Úgy, ahogy a kis Móric képzeli. Egy igazán vakmerő tervet csak
úgy lehet megvalósítani, ahogy a kis Móric képzeli. Sokáig nevettek ezen
a kis Móricon, de a mai világban végleg neki lett igaza. _A telefonba._
Halló! Hôtel Majestic? Itt Norrison. Jónapot. Azonnal lefoglalandó,
jegyezze, két hálószoba, egy női és egy férfiszalón, előszoba, két
fürdőszoba, inasszoba és komornaszoba. Számla Norrison. Jónapot.
_Leteszi a kagylót._

Lydia. Ez a miénk lesz?

Norrison. Nem _lesz_. Ez már a maguké. Lakásuk nem volt. Első dolog,
hogy legyen lakásuk. _Antalhoz_. Érti?

Antal _tiltakozva_. De bocsánatot kérek, mért költözködjem én egy fényes
szállodába? Van nekem egy szerény, de tiszta szobácskám. Az én nevem…

Norrison. Az ön neve: hallgass.

Lydia. A te neved: hallgass, te makrancos Antal. Te vesd alá magadat a
mi jótevőnknek!

Antal. Ez terror! Nem hagynak szóhoz jutni?

Norrison. Nem, fiam. _Másik telefonkagylót vesz fel._ Kössön össze a
menetjegyirodával. _Ismét vár, fülén a kagylóval._ Napoleon is a kis
Móric tanítványa volt. Mindent úgy csinált. Hogy kell a világot
meghódítani? Meg kell verni az ellenséget. Hogy kell megverni az
ellenséget? Minden csatát meg kell nyerni. Pont. De a kis Móric csak
nagystílű embereknek való mester. Nekem: ideálom! _A telefonba._ Halló
Menetjegyiroda? Itt Norrison. Jónapot. Kérek jövő szombatra,
tizennyolcadikára két jegyet és két hálókocsit, első osztály,
Sankt-Moritzba. Jegyezze tovább. Három darab másodosztály. Ezek közül az
egyik hálókocsival.

Lydia. Nem értem.

Norrison _hadarva_. Maguk utaznak titkárral, komornával, inassal. Titkár
fekszik. Komorna és inas ülve alszik. _Telefonba_. Halló! Utasok nevét
később telefonálom meg. _Lydiához_. Tehát jövő szombaton indulás.

Lydia. Sankt-Moritzba?

Norrison. Igen.

Lydia. Miért?

Antal. Úgy van. Miért?

Norrison. Meg fogják tudni.

Lydia. És mért titkolja a nevünket?

Antal _tiltakozva_. Én azt is…

Norrison. Ön azt is meg fogja tudni. _A telefonba._ Halló, kérem, kérje
azonnal interurbán dringend Sankt-Moritzot, Villa Carlotta.

Antal. De bocsánatot kérek, mégis csak szeretném tudni, hogy mért utazom
én oda, titkárokkal meg inasokkal. Azt se tudom, hol van az.

Lydia. Majd megtudod, ha ott kiszállsz. És most aztán igazán egy szót se
halljak, te Antal, mert különben te nem leszel készen egy óra alatt!

Antal. Hát ha még beszélni se hagynak, akkor én azonnal vissza…

Norrison. Azonnal vissza, mégpedig a függöny mögé! És ott várjon. Meg ne
lássa önt itt valaki ezzel a külsővel.

Antal. Én nem szégyellem magam a ruhám miatt, kérem, senki előtt a
világon! _Önérzetesen_. Én egy tisztességes…

Lydia. Te egy tisztességes ruhát kapsz és addig szó nélkül bemégy oda,
ahova a mi jótevőnk mondja. Vagy szeretsz, vagy nem szeretsz! Értetted?

Antal. Te terrorizálsz engem!

Lydia. Igenis én terrorizállak! Mars be a mellékhelyiségbe!

Antal. Zsarnok nő. Csak ne szeretném annyira! _Bemegy a függöny mögé._

Norrison. Nagyon helyes. Csak erélyesen. _A belépő három gyorsírónőhöz._
Jónapot Posner kisasszony, Brasch kisasszony, Petrovics kisasszony.
Posner és Brasch kisasszonyok gyorsan ide hozzám. _Az íróasztal két
végére mutat, jobbra és balra, ahova a hölgyek rögtön le is ülnek._
Petrovics kisasszony tartalékban lesz itt a kis irodában. _Írásközben,
oda se nézve._ Posner kisasszonynak új ruhája van, Brasch kisasszony
frissen van ondulálva és Petrovics kisasszonynak ki van sírva a szeme.
Gyerünk tovább. _Telefonkagylót vesz. Mialatt Petrovics kimegy az
irodába._ Kérem, kössön össze rögtön Michael és Társa divatárussal.
_Leteszi a kagylót._ Írja Posner kisasszony. _Diktál_. «A Szocialista
Párt tisztelt Vezetőségének, helyben. Tisztelt Pártvezetőség!» _A bort
hozó szolgához._ Mutassa a vignettát. Jó. Töltsön be óvatosan. _Szolga
tölt._ «Tisztelt Pártvezetőség!» _Telefon csenget._ Bocsánat.
_Telefonba_. Halló! Michael divatárus? Itt Norrison. Jónapot. Jegyezze
kérem. Nyakbőség harminckilenc, cipőszám negyvenkettő, fejbőség
ötvenhét. Tíz percen belül autón küldjön ide… jegyezze pontosan… teljes
fehér crepe de chine férfi fehérnemű, tehát ing… és… _Lydiához_
bocsánat… alsónadrág. Duplagallérok, alacsonyak, angol vászonból.
Selyemharisnyák, több színben, mégpedig: galambszürke, galambkék,
galambbarna és galambfehér. Egy csinos puha kalap. Sárga
szarvasbőrkesztyű. Egy divatos shawl. Mindezt tíz percen belül ide az
irodámba. Jónapot. _Leteszi a kagylót és iszik egy korty bort._

Lydia _mialatt Norrison iszik_. Ez mind az én galambomé lesz?

Norrison. Igen. _Diktálva_. «Tisztelt Pártvezetőség.» _Lydiához_.
Őszintén szólva, nem ízlik nekem ez a bor, de hát Napoleon tudta, mit
csinál. _Diktál_. «Tisztelt Pártvezetőség! Ezennel tisztelettel
bejelentem azonnali kilépésemet a szocialista pártból…»

Antal _kinéz a függöny mögül_. Kérem, én lépek ki?

Norrison. Igen, maga lép ki, galambom. _Diktál_… «kilépésemet azzal
indokolom, hogy munkásból munkaadóvá lettem.»

Antal. Én? Munkaadó?

Norrison. Igenis, maga. _Antalra mutatva, kérőleg Lydiához._ Kérem!
Csináljon vele valamit!

Lydia _nagyon erélyesen_. Egy szót se beszélj! Te kilépsz és pont!

Norrison _tovább diktálva_. «Ígérem azonban önöknek, hogy elveimhez ezen
új minőségemben is hű maradok.» Írja hozzá: «a lehetőség határain
belül.» _A felháborodott mozdulatot csináló Antalhoz._ Nézze, fiam,
mondtam már, munkaadó lesz, ne ugráljon, menjen vissza.

Lydia. Ő mondta már, ne ugrálj, munkaadó leszel, menj vissza! Gondolj
nődre és gyermekedre! _Norrisonhoz, parancsolóan._ Tovább!

Antal. Én konstatálom, hogy engem mind a ketten terrorizálnak. _Kimegy_.

Norrison. Úgy van. _Tovább diktál._ Írja: alul jobboldalt «Maradtam
elvtársi üdvözlettel», és vigye, gyorsan, ez azonnal gépelendő. A ruha
nagyon csinos, Posner kisasszony, önnek van ízlése. _Posner kisasszony
kimegy, helyét hirtelen Petrovics kisasszony foglalja el. Norrison
telefonkagylót vesz fel._ Kössön össze Mercedes cipőüzlettel. _Leteszi a
kagylót._ Írja Brasch kisasszony. A Golfklub mélyen tisztelt
választmányának, helyben. Mélyen tisztelt választmány! Azon
tiszteletteljes kéréssel fordulok a mélyen tisztelt választmányhoz, hogy
engem a Golfklub rendes tagjai sorába felvenni méltóztassanak.

Antal _előbújik a függöny mögül_. Engem? A Golfklubba?

Norrison. Igen, magát. Menjen vissza! Írja, jobbról alul: «Kiváló
tisztelettel és sporttársi üdvözlettel.» Gyerünk! Vigye! Gyorsan!
Gépelendő! Ondulálva és parfümírozva. Bravó! _Brasch kisasszony kimegy,
Norrison a telefonba._ Hallo! Mi van a Mercedes cipőüzlettel? Foglalt?
Kérje újra. _Leteszi a kagylót._

Kuno _belép, cédulát ad át_. Legközelebbi jó készruhaüzlet itt a
szomszédban, hatvannégyes szám, Gentleman Taylor.

Norrison. Köszönöm. _Kuno kimegy._ Írja Petrovics kisasszony. «Gentleman
Taylor cégnek, helyben. E sorok átadójának azonnal kiszolgáltatandó
legfinomabb kész sötétkék kammgarn zakóöltöny, mondjuk: duplasoros,
mondjuk: három pár gombbal, legfelső gomb kacéran nyitva. Azonkívül egy
felöltő vastag téli szövetből, mondjuk: hamis gombolással, kis
revers-zel, mondjuk: kékesszürke vagy szürkéskék színben. Számla
Norrison.» Azonnal gépelendő. Önnek ki van sírva a szeme, kisasszony.
Szakított a vőlegényével. Krisztián úrral? Ne feleljen! Mindent látok.
Gyerünk, menjen, gépeljen, siessen, tempó, tempó!

Antal _belép_. De kérem szépen, abban a fényűző Golfklubban csupa grófok
meg bankárok vannak! Éppen ezért…

Norrison. Éppen ezért lép ön oda be.

Antal. Nem is tudok velük golfozni.

Norrison. Hát majd ők golfoznak magával.

Antal. De kérem szépen…

Norrison _idegesen_. Ne beszéljen fiam, ne avatkozzék folyton a saját
dolgaiba.

Lydia _miközben leveszi Antal fejéről a kendőt és Antal zsebébe dugja._
Te ne beszélj és te ne zavard őt. Én már látom az ő egész tervét. Ő
felépít tégedet. Mint egy építész. Fokról-fokra.

Antal. Nahát kérem, most pedig…

Norrison. Most pedig rögtön átszalad ide a szomszédba, hatvannégyes
szám, Gentleman Taylor, átadja az írást, kap egy ruhát, felöltözik és
visszarohan, mint a szélvész.

Lydia. Közben megérkezik az új fehérneműd. Nem érted?

Antal. De hát mit akarnak itt belőlem csinálni?

Norrison. Egy elegáns vőt, édes fiam, egy finom megjelenésű urat!

Antal. Kérem szépen, ezzel szemben az én önérzetem…

Norrison. Fogja be az önérzetét!

Antal. Óriási! Képtelen vagyok egy mondatot befejezni!

Lydia. Bocsánat, de itt közbe kell szólnom. Ő nem fogad el ajándékot.

Antal. Pardon, csak nőtől nem.

Norrison. Ne beszéljünk annyit. Kölcsönt csak elfogad a
Norrison-banktól? Kölcsönt, amit vissza kell fizetni?

Antal _kérdőleg néz Lydiára_.

Lydia. Hogyne! Ez egy pénzügyi művelet. Mit bámulsz a szemeddel?

Antal _haragosan_. Ezennel…

Norrison. Ezennel nyitok önnek itt a banknál egy folyószámlát. _A belépő
Petrovicshoz._ Kész az írás a ruharendelésről, kisasszony? _Átvesz tőle
három írást._ Köszönöm.

Lydia. Egy folyószámla nem bánthatja a te önérzetedet. Ez teljesen
korrekt. Gondolj a gyermekedre!

Antal. Kérem, teljesen korrekt, én is belátom. _Magyarázólag_. Mert mi
van itt?

Norrison. Itt van az írás, ezzel rohanjon a ruhaüzletbe és vissza. _A
telefon csenget._ Halló! Mercedes cipő? Itt Norrison. Azonnal kérek ide
az irodámba kiválasztásra néhány legfinomabb varrott, fekete sevró
amerikai férfi félcipőt, szám negyvenkettő. Tíz percen belül. És a kapli
kemény legyen, nehogy másnap behorpadjon. Schluss. _Lecsapja a kagylót._

Lydia. Látod, ez lesz a te új cipőd.

Antal _visszafordul_. Ne menjek talán mindjárt oda a cipőért?

Norrison _idegesen_. Nem, kérem, csak semmi iniciatíva, ezt útálom. Most
átvettem a diktatúrát. Rohanjon a ruháért és vissza, mert szükségem van
itt magára. Az idő múlik.

Lydia. Te csak vedd a lábadat és rohanj, ahogy a mi jótevőnk mondja.
_Antal indul._

Norrison. Halt! Írja alá ezt a kilépő levelet. _Antal megfordul._

Lydia. Ne bámulj, te oktondi, írj alá mindent.

Antal. Ha az én gyermekem anyja parancsolja, mindent aláírok. _Aláír egy
papírlapot és egy másik után nyúl._

Norrison. Nem, nem! Azt nem! «Levelet» mondtam, nem «leveleket!» Most
meg már mindent alá akar írni! Most csak a szocialista kilépést írja
alá. A kapitalista belépést a klubba majd később. Ennek megvan a maga
oka. Menjen, repüljön, és vigyázzon, hogy a ruha jól álljon. _Leül és
ír._

Antal. Ez a zsarnok elegánsra csinál engem, de én az én angyalomért
minden áldozatra kész vagyok! _Megöleli és megcsókolja Lydiát._

Lydia. A viszontlátásra, édes galambom! _Ölelkezés_.

Norrison _írásközben felordít, oda se néz_. Elég! Schluss! Tempó, tempó!
Ne búcsúzzanak! Inkább maga is menjen vele!

Lydia. Hogyne mennék az én Antal-galambommal! _Antal el._ Értse meg,
kedves Norrison úr, hogy én őtet olyan nagyon szeretem. Annyi sok puha
tangótáncos után ő végre egy… egy… hogy szokták ezt mondani?

Norrison. Azt nem szokták mondani, kedves Lydia, de én megértem önt.
Menjen, menjen, siessen. _Lydia elrohan._ Micsoda nehéz emberek! Semmi
tempó! Semmi tempó!

_Kuno az iroda felől belép._

Kuno. Három óra tíz perc.

Norrison. Szörnyű, hogy rohan az idő! Még mindössze ötven percem van! És
még csak az elején vagyunk. _Átadja Kunónak, amit írt._ Ezt az utalványt
Holstein igazgató úrnak. Egy új folyószámla. Kérek hozzá azonnal egy
csekk-könyvet. Díszes kiállításút. Piros bőrkötés, arany nyomással.
Amilyent a fejedelmi klienseink kapnak.

Kuno. Jó lesz olyan, amilyet a görög király kapott?

Norrison. Szebb nincs?

Kuno. Nincs.

Norrison. Akkor az is jó lesz. Tovább. Figyeljen, kérem. Kérek azonnal
ötven centigramm tiszta magnéziumot, poralakban. Ne csudálkozzék, kérem.
Írja fel: magnézium, ötven centigramm. Tovább. Kérek öt centigramm
lőport. Közönséges lőport. Kérek azonkívül egy korsót, tele sósvízzel.
Ne csudálkozzék kérem, egy korsót mondtam sósvízzel. Magnézium, korsó,
sósvíz, lőpor. Nem értem, mi van ezen csudálkozni való?!

Kuno. Oh semmi, elnök úr. _Az iroda felé el._

_Titkár belép._

Titkár. Dr. Pinsky jogtanácsos úr. _Kimegy_.

Pinsky _belép_. Alázatos szolgája.

Norrison. Helyes, hogy ön az első az urak közül, akiket kérettem. A
dolog sürgős. Életbevágó. Magyarázat önnek sohasem kell, ez egyik
előnye. Hogy van kedves felesége? Szíveskedjék azonnal diktálni egy
okiratot, amelyben gróf Dubois-Schottenburg, anyagszertárunk nemes öreg
gondnoka fiává fogadja, a törvényes formák közt adoptálja, jegyezze
kérem, Fusz Antal, F, u, s, z, Antal urat. _Félrehúzza az
irodafüggönyt._ Tessék ide bevonulni és rögtön diktálni Brasch
kisasszonynak, aki frissen van ondulálva. Vagy Posner kisasszonynak,
akinek szép ruhája van. Ön nagyszerű színben van, pirospozsgás!

Pinsky. Igen magas lázam van, elnök úr, azért vagyok piros! _El._

Norrison _magában_. Olaj, olaj, de nem sikerült. _A belépő titkárhoz._
Nos?

Titkár. Michael divatárus. _Kimegy_.

Divatárus _szakállas ember, skatulyákkal belép, diadalordítással._
Jónapot. Itt vagyok a fehérneművel.

Norrison. Mit ordít? Mért ordít?

Divatárus _suttogva_. Boldog vagyok, hogy elnök úrnak végre megint a mi
cégünknél tetszik rendelni! Boldog vagyok!

Norrison. Hát legyen boldog valamivel halkabban és menjen be ide a
toiletteszobába, várja meg az illető urat, aki mindjárt itt lesz. _Az
induló divatárushoz._ Halt! Vigyázzon! Ott bent van egy borbély, akinek
az az utasítása, hogy az első urat, aki belép, borotválja meg.
Világosítsa fel, hogy nem ön az az úr és semmiesetre se hagyja magát
tőle megborotválni, bármily erőszakosan lépne is fel önnel szemben.
Mehet. _Divatárus el._

Titkár _belép_. Osso úr. _Kimegy_.

Osso _belép_. Jónapot.

Norrison. Jónapot, Osso úr. Parancsoljon rágyujtani. Hogy van kedves
felesége? Üljön le és várja meg Ciring és dr. Wolff urakat, és ha azok
megérkeznek, akkor hármukhoz, mint végrehajtó bizottsághoz lesz egy
sürgős kérésem. Hogy van kedves felesége? _A belépő Kunóhoz._ Nos,
kisasszony?

Kuno _belép, mögötte Szolga korsóval_. Itt a csekk-könyv elnök úr. Ez a
legszebb, ami volt.

Norrison. Oda a levelekhez.

Kuno. Igenis, elnök úr. – Ez pedig a korsó, sósvízzel.

Norrison. Oda! _Asztalkára mutat._ Hol van a magnézium? És a lőpor?

Kuno. Azonnal itt lesz mind a kettő.

Szolga _odateszi a korsót_.

_Kuno balra, Szolga jobbra kimegy._

Osso. Köszönöm kérdését, jól van.

Norrison. Tessék? Mi van jól?

Osso. Már kétszer tetszett kérdezni, hogy van a feleségem.

Norrison. Ja úgy! Igen!

Osso. Jól van, hála Istennek.

Norrison. Na ennek nagyon örülök.

Osso. Ön végtelenül kedves, elnök úr.

Norrison _magában_. Olaj, olaj.

Osso. Elnök úrban megvannak a lángésznek olyan tulajdonságai is,
amelyek…

Norrison. Kedves Osso úr, ön hízeleg. Ezt kérném mellőzni, mert ez sok
időt vesz el. Naponta átlag harminc hízelgés à két perc, ez egy egész
óra. Ez egy évben két hét. És az nekem nyaralásra kell.

Titkár _belép_. Ciring úr. _Kimegy_.

Ciring _belép_. Jónapot.

Norrison. Jónapot, kedves Ciring úr. Üljön le. Gyujtson rá. Hogy van
kedves felesége? Osso úr majd informálni fogja önt. Bár még ő sem tudja,
miről van szó. A lényeg az, hogy a dolog sürgős. _Ciring leül._ Olyan
piros Ciring úr. Csak nincs láza?

Ciring. Isten ments. Sohse volt.

Norrison. Hát mitől piros?

Ciring. A jó egészségtől, hála Istennek.

Norrison. Téves olaj. Nem baj.

Ciring. Köszönöm a kedves érdeklődését, elnök úr.

Divatárus _belép a fürdőajtón_. Kérem, én nem bírok azzal az emberrel.
Erőszakkal meg akar borotválni.

Norrison. Bravó! Íme, embereim megbízhatósága!

Divatárus. De ha elnök úrnak parancsolni tetszik, én meghagyom magamat…

Norrison. Nem, nem! _Az ajtón beszól._ Édes fiam, nem ez az úr az. Az
ezután következőt borotválja meg! _Divatárust visszatolja a fürdőbe,
rácsukja az ajtót._ Életem egyik legnagyobb büszkesége, uraim! Embereim
abszolút megbízhatósága. _Beszól az irodafüggöny mögé._ Nos, halad a
munka, jogtanácsos úr?

Pinsky _hangja_. Azonnal megleszünk!

Norrison. Íme, itt is klappol minden! _Iszik a vörösborból._ Hiába, jó
gép nélkül a legjobb gépész sem ér semmit.

Titkár _belép, bebocsátja Antalt és Lydiát, ő kimegy._

_Antal elegánsan öltözve, karján felöltő._

Norrison. Ah, van szerencsém, kedves barátom. Mutassa magát. Jó.
Forduljon meg. Jó. Kérem, fáradjon be azonnal ide, itt már várják önt.

Antal _a felöltőt mutatva_. Gondolja, hogy ez a szín elég divatos?

Norrison. Gondolom! Parancsoljon ide be. _A fürdőszobára mutat, ahova
Antal rögtön be is megy._ Lydia kérem! Bocsánat uraim! _Félrevonja_.
Gratulálok, ő olyan elegáns, mint a walesi herceg! A sorrend ugyan kissé
furcsa: ruhája már van, inge még nincs, de nem baj. Kérem, menjen be
maga is vele, benn van borbély, fehérnemű, ing, gallér, nyakkendő,
öltöztesse fel. Időtartam: két perc.

Lydia. Ön olyan, mint egy tündérkirály, Norrison úr.

Norrison. Köszönöm, ön olajoz, erre nálam nincs szükség. _Otthagyja_.

Lydia _bemegy a fürdőszobába_.

Norrison. Nos, uraim, az önöké vagyok.

Titkár _belép_. Dr. Wolff úr. _Kimegy_.

Norrison. Ah, hozta Isten, dr. Wolff. Üljön le. Nem kínálom szivarral,
ön nem dohányos.

Wolff. A gyomrom miatt, elnök úr. Ne haragudjon, de amint szívok, olyan
erős émelygést kapok, hogy…

Norrison. Pardon, én nem tettem önnek szemrehányást. Én csak
konstatáltam.

Wolff. De meg kell indokolnom…

Norrison. Dehogy kell. Arra nincs idő. Szóval, most így együtt van a
bizottság. Tisztelt uraim! _Az urak felállnak._ Villámgyors elintézésre
van szükség. Perceken belül szerződtetni kell az Egyesült Automobil- és
Motorgyárak igazgatójává Félix úr helyére az én jelöltemet. Egy urat,
akinek azonnali kineveztetése nemcsak bankomnak életérdeke, hanem –
fájdalom – családomé is.



Osso. Oh! Oh!  ⎫
               ⎪
Ciring. Oh!    ⎬ _Egyszerre_.
               ⎪
Wolff. Oh! Oh! ⎭

Norrison _meghatottan_. Igen uraim, nem túloztam. Köszönöm barátságukat.
_Kezüket fogdossa._ Ügyes formát és villámgyors elintézést kérek. Egy
kis információ: a férfi, akit e magas állásba kell helyezni, veje,
_hangsúlyozza, veje_ egy hatalmas amerikai cégnek, amelyet most nem
nevezek meg. Akik üzleti és családi viszonyaimat ismerik, könnyen ki
fogják találni. _A három úr szolgálatkészen morog._ Semmi indiszkrét
mormogás, uraim. Vonuljanak vissza… _A tanácskozóteremre mutat._ Van
megjegyzés?

Osso. Csak egy. Mi lesz Félix úrral, a mostani igazgatóval?

Norrison. Már ide van rendelve. Le fogom mondatni. _A tanácskozóteremre
mutat._ Tessék, uraim.

Wolff. Nagyon kérem, ne haragudjék a miatt az ungusztiőz gyomordolog
miatt… Én csak óvatosságból mondtam, mert ha rámjön az az émelygés…

Norrison. De drága Wolff úr, ne részletezzük ezt ennyire, nekem az ön
émelygése momentán nem fontos. _Iszik a borból. A három úr bemegy a
tanácskozóterembe._

Titkár _belép_. Gróf Dubois-Schottenburg. _Kimegy_.

Dubois _belép_. Legalázatosabb szolgája igen tisztelt elnök úr, drága és
kegyes jótevőm.

Norrison. Hozta Isten, nemes gróf. Köszönése szép volt, de hosszú. Üljön
le. A dolog végzetesen sürgős. Gróf úr, ön tavaly volt szíves adoptálni
egy protezsémet.

Dubois. Úgy van.

Norrison. Nemcsak mint bankunk toll- és ceruzaraktárának parancsnokához,
akinek végső nyomorában úri foglalkozást és biztos kenyeret adtam, hanem
mint barátomhoz, érti? barátomhoz is volna egy újabb, hasonló kérésem.

Dubois. Hasonló?

Norrison. Úgy van. Most van egy másik protezsém, nemes gróf, akit önnek
szintén rögtön adoptálni kell. Hogy viselhesse a szép és ősi
Dubois-Schottenburg nevet. A törvényes kellékek megvannak. A jogtanácsos
úr már diktálja az ön nyilatkozatát.

Dubois. Az én nyilatkozatomat?

Norrison. Úgy van. Ön ezt azonnal aláírja és máris van egy második fia,
öregkorának újabb támasza. Rövid válasz?

Dubois. Nem tehetem.

Norrison. Miért?

Dubois. Már nevetnek rajtam úgyis.

Norrison _fenyegetőleg_. Még mindig jobb, ha nevetnek önön, mintha
sírnának.

Dubois. Ez fenyegetés?

Norrison. Értse, ahogy akarja.

Dubois. Más kérése sincs?

Norrison. Nincs.

Dubois. Csupán ezért hivatott?

Norrison. Igen.

Dubois _feláll_. Akkor… nagyon sajnálom…

Norrison. Szóval mennyit kér?

Dubois. Tízezret.

Norrison. Sok. Engedjen.

Dubois. Nem. Tízezer.

Norrison. Legyen olcsóbb. Egy szép, egészséges fiú.

Dubois. Tízezer.

Norrison. Egy jó fiú, aki tiszteli az apát.

Dubois _kegyetlenül_. Tízezer.

Norrison. Ha ön beteg lesz, ez ápolni fogja.

Dubois. Tízezer!

Norrison. Az ön temetésén zokogni fog és három hónapig gyászt visel.

Dubois. Tízezer!

Norrison. Hathónapi gyász!

Dubois _könnyet törölve_. Kilencezerötszáz.

Norrison. Na végre! De még mindig sok!

Dubois. Pardon, elnök úr… az én családomban van egy albán trónkövetelő!

Norrison. Ezzel együtt maximum ötezer.

Dubois. Mikor?

Norrison. Mit mikor?

Dubois. Mikor kapom a pénzt?

Norrison. Amint aláírja a nyilatkozatot.

Dubois _mohón_. Hol az a nyilatkozat?

Norrison. Várjon, várjon az Istenért, türelem! Micsoda sietség!

Dubois. Ön mondta, hogy sürgős.

Norrison. _Nekem_ sürgős, de nem önnek. _Leül és ír._

Kuno _belép_. Három óra húsz perc.

Norrison. Köszönöm.

Kuno. És itt a magnézium. _Két kis csomagot mutat._ Ez pedig a lőpor.

Norrison. Kérem, bontsa ki a csomagokat, keverje össze a magnéziumport a
lőporral és a keveréket öntse arra a kis bronz hamutartóra ott a
sósvízzel telt edény mellett. _Tovább ír. Kuno ezt megteszi és kimegy.
Dubois-hoz ezalatt._ Ráadásul kap májusban egy szép kis unokát.

Dubois. Köszönöm, elnök úr.

Norrison. Nem tőlem, nem tőlem. A fiától. És a jövőre nézve előjegyzésbe
veszem, kedves gróf.

Dubois. Pardon, többet már nem adoptálok, még ha éhenhalok, akkor sem.

Norrison. De esetleg – nősül?

Dubois. Azt mindig nagyon szívesen.

_Antal felöltözve kilép a fürdőszobából, mögötte jön Lydia és
divatárus._

Lydia. Két perc pontosan.

Norrison. Nagyszerű! _Mialatt aláírja a divatárus számláját._ Ezt a
számlát prezentálja lent a pénztárnál. _Feljegyez valamit._

Divatárus _suttogva_. Végtelenül köszönöm. Mikor bejöttem, azért voltam
oly hangos, mert a boldogságtól kicsordultam.

Norrison. Egy szót se, mars vissza a boltba.

Divatárus _suttogva_. Ajánlom magamat. További becses megrendelését
elvárva, maradtam tisztelettel. _Hajlongva el a bejáratajtón._

Lydia. A borbélyt mellőztük, mert az ő bőre szép síma. _Megcirógatja_.
Nemcsak az arcán. Mindenütt. De a borbély nem akar elmenni, még most is
bent vár nagyon mérgesen egy éles késsel.

Norrison _nevetve_. Az én embereim! _Boldogan néz végig Antalon._ Antal,
bemutatom önt Dubois-Schottenburg gróf úrnak, akinek ön tíz perc mulva
elkezdi viselni a nevét.

Antal. Miért?

Norrison. Mert ő adoptálta önt. Ön az ő fia.

Antal. És én viseljem…

Lydia. Te viseld azt, amit ő mond!

Antal. Mi az? Megint nem engednek szóhoz jutni?

Norrison és Lydia _egyszerre_. Nem!

Lydia. Hagyd már abba ezt a belebeszélést! Nézd csak! Te mindent viselni
fogsz, amit mi parancsolunk teneked. És én téged folyton szorgalmasan
jutalmazgatni foglak.

Norrison. Fiú és atya, gyorsan öleljétek meg egymást. _Dubois megöleli
Antalt._ Most pedig gróf úr, rohanjon ide az irodába és írja alá az
okiratot. _Hangosan_. Az okirat!?

Pinsky _belép_. Már készen van. _Dubois bemegy az irodába._

Norrison. És az ön láza?

Pinsky. Harmincnyolc öt tized.

Norrison. Menjen azonnal haza, könnyelmű ember!

Pinsky. Nem megyek, elnök úr. Nagyon kedves, de még rengeteg dolgom van.
Ajánlom magamat. _Visszamegy az irodába._

Norrison. Micsoda hős! Egy igazi hős! _Íróasztalnál ül, ír._

Lydia _felír valamit_.

Norrison. Mit ír gyermekem?

Lydia. A mi új nevünket, hogy el ne felejtsem.

Antal. De bocsánatot kérek, hogyan lehetséges az, hogy én letegyem az én
családi nevemet?…

Norrison. Ne zavarjon, kérem!

Lydia. Ne zavard a diktátort! – Mutasd magadat. _Boldogan nézi._ Ah, de
érzéki látvány vagy így, mint elegáns és nyegle férfi. Én azt hiszem,
hogy én ezért téged soronkívül is jutalmazni foglak.

Norrison. De nem itt az én szobámban. Gyerünk, még sok elintéznivaló
van. Az idő rohan. Már csak perceink vannak. Gyerünk tovább. A taxija
még lent áll? _Csenget._

Antal. Igen. Most néztem meg. Már hatötvenet mutat.

_Kuno belép és mindent, amit Norrison mond, blokba jegyez._

Norrison. Az inspekciós sofőr azonnal beül a lenn várakozó taxiba,
beviszi a taxi-garage-ba, kifizeti, amennyit mutat, átadja elismervény
ellenében a garagemesternek és átadja azt a levelet is, amit diktálni
fogok… _Hangosan_… Posner kisasszonynak! _Kuno kimegy. Posner besiet._
_Ő diktál._ «Taxirészvénytársaság, helyben. Szolgálatukból ezennel
azonnali hatállyal kilépek, azon indokolással, miszerint az orvos
eltiltott a munkától súlyos légcsőhurutom miatt.» Pont. Gépelendő.
_Posner kimegy._

Antal. Bocsánatot kérek, de nekem nincsen légcsőhurutom.

Titkár _belép_. Dr. Faber orvos úr. _Kimegy_.

Orvos _belép_.

Norrison. Várjon fiam, rögtön lesz légcsőhurutja. Hozta Isten, doktor…
Ennek a szegény beteg ifjúnak…

Lydia. Oh!

Norrison. Azonnal kell egy orvosi bizonyítvány. Vizsgálja meg kérem.
_Antalhoz_. Vesse le a kabátját.

Antal _Lydiára néz_.

Lydia. Te vess le mindent, amit ő mond.

Antal _leveti kabátját_. Kérem!

Lydia _szemérmesen_. Én itt maradhatok?

Norrison. Csak kabátot mondtam.

Lydia _magában_. Ő csak kabátot mondott. _Leül baloldalt._

Kuno _belép, behozza az imént diktált felmondólevelet_. A felmondólevél.

Norrison. Köszönöm. A borbélyt fizessék ki és küldjék el.

Kuno _visszamegy az irodába, onnan belép Brasch és leül._

Orvos. Na kérem. Mi baja?

Norrison. Doktor úrnak időt takarítunk meg. Írja Brasch kisasszony.
«Orvosi bizonyítvány. Alulírott dr. Faber Leó orvos ezennel igazolom,
hogy az általam alaposan megvizsgált Fusz Antal… _erősen hangsúlyozva_…
súlyos légcsőhurutban szenved…»

Orvos _fülét Antal mellére teszi_.

Antal. Én már csak röhögök.

Norrison _folytatja a diktálást_… légcsőhurutban szenved, mely betegsége
őt mindennemű szolgálatra képtelenné teszi.»

Orvos. Úgy van! Nagyszerű diagnózis!

Lydia. Pardon. Fusz Antal? Nem Dubois?

Norrison. Nem. Mint kilépő munkás még Fusz.

Lydia. Oh, milyen megnyugtató! Ő mindenre gondol!

Norrison. Csendet kérek. _Tovább diktál._ Mai dátum. Gyorsan. gépelni.
_Diktálás közben Brasch kisasszony fejéhez hajolt._ Milyen parfüm ez,
Brasch kisasszony?

Brasch. Chanel nyolc.

Norrison. Vegyen Molyneux huszonkettőt, az tizennyolc százalékkal
olcsóbb és harminchét százalékkal jobbszagú. Gyerünk gépelni. Mozgás,
mozgás.

Brasch _boldogan_. Köszönöm, elnök úr.

Norrison. Szívesen. Olaj.

_Brasch kimegy, titkár belép._

Norrison _Titkárhoz_. Félix igazgató úrral mi van?

Titkár. Telefonáltunk. Rögtön jön.

Norrison. Félix úr nehézkes ember, azt meg kell ijeszteni, különben nem
siet. Telefonáltasson még egyszer, mondja, hogy én már nagyon izgatott
vagyok.

Titkár. Igenis. – És itt van az angol főszabász az Old England cégtől.

Norrison. Bejöhet. _Titkár kimegy._

Szabász _belép_.

Norrison _gyorsan_. How do you do, Mister Chief-cutter? I sent for you
as there are a few splendid suits to be made. The matter is exceedingly
urgent.

Szabász. Tessék? Nem értem kérem.

Norrison. Mi az, maga nem tud angolul?

Szabász. Nem.

Norrison. Mint angol szabász?

Szabász. Kérem, nekem csak a szabásom angol, a nyelvem helybeli.

Norrison. Az más. Gyerünk tovább, kedves csaló. _Szabász kezében
notesz._ Előbb írja fel, mit rendel az új kliens, aztán gyorsan vegyen
mértéket. Tehát: két sportruha, két zakóöltöny, az egyik szürke, a másik
mogyoróbarna.

Lydia. Dióbarna sokkal szebb!

Norrison. Mogyoróbarnát mondtam!

Lydia _kérve_. Dió!

Norrison. Mogyoró!

Lydia _könyörögve_. Dió!

Norrison. Mogyoró!!!

Lydia _belenyugszik_. Kérem.

Norrison. Na! _Szabóhoz_. Tovább. Egy szmoking és egy frakk. Pont. Most
vegyen mértéket. _Miután szabász habozva nézett Antalra, akinek tüdejét
hallgatja az orvos._ Mit habozik? A doktor úr elől vizsgálja, ön mérje
hátul.

Szabász _orvoshoz_. Van szerencsém bemutatni magamat, Schmidt angol
szabász vagyok az Old England cégtől.

Orvos _gőgösen_. Dr. Faber.

Szabász _leguggol Antal mögött, noteszkönyvét leteszi a földre és átköti
Antal mellét a centiméterrel._

Orvos _aki fülét éppen Antal mellére tapasztotta_. Kérem, vegyen
lélekzetet.

Szabász _hátulról előre szól_. Most ne vegyen, mert éppen a mellbőséget
mérem. Ha felfújja magát, hamis a méret.

Orvos. De bocsánat, a tudomány fontosabb.

Szabász. Bocsánat, az ipar se kutya.

Orvos _mérgesen_. Kérem!!!

Antal. Hallják, ne vesszenek össze itt a testemen, mert mindjárt közibük
vágok!

Norrison _békítőleg_. Uraim! Mi az? Mi az?

Orvos. A tüdődiagnózis szempontjából fontos, hogy belégzés történjék.

Szabász. A mellény szempontjából kilégzés szükséges.

Lydia. Uraim. Amerika hajlandó ezúttal is közvetíteni! Gyors egyesség.
Ennek az úrnak momentán kell egy rossz tüdő és egy jó ruha. Tehát előbb
kilégzés, aztán belégzés.

Antal. Több esze van, mint tíz férfinak.

Orvos _Szabóhoz_. Ön győzött. _Antalhoz_. Légzzen ki.

Szabász _megméri_. Kilencvenkettő. Most belégzhet. _Noteszébe ír._

Orvos _újra Antal tüdejéhez hajol_.

Norrison. A ruhák pedig három nap alatt legyenek készen, mert ez az úr
még a héten elutazik.

Antal. Sankt-Moritzba.

Norrison. Bravó, fiam. Kezdi magát beletalálni, ezt szeretem! _Ír,
jegyezget._

Szabász _miközben mér és jegyez_. Huszonnégy, ötvenkettő.

Brasch _belép_. Az orvosi bizonyítvány. _Leteszi, leül._

_Kuno belépett mögötte, kezében a felmondólevéllel._

Norrison. Doktor úr! _Odainti, rámutat az orvosi bizonyítványra._

Orvos _odamegy_. Már készen is van? _Aláírja_. Szabad el is olvasnom?
_Egy pillantással átfutja._ Nagyszerű!

Norrison. Köszönöm, doktor úr. Tulajdonképpen tüdőcsúcshurutot jobban
szerettem volna. Azt nem lehet?

Orvos. Ki van zárva elnök úr, azt nem tehetem.

Norrison. Ön korrekt. De mondja kérem, a jövőre nézve, általában mi a
határa önnél egy ilyen… orvosi szívességnek?

Orvos. Kérem, harminchét egész két tized fok lázig elmegyek. Ez a határ.

Norrison. Nálam is. Harminchét háromnál már tanárt hivatok.
Viszontlátásra.

Orvos. Viszontlátásra, elnök úr. Hogy van kedves felesége?

Norrison. Köszönöm, hála Istennek, harminchat hat. Normális. _Az induló
orvoshoz._ Halt! Kérem, mielőtt elmegy, nézze meg dr. Pinsky urat,
akinek viszont harmincnyolc öt tizede van.

Orvos. Az már beszéd.

Norrison. Mondja meg, hogy aggódom érte.

Orvos. Kérem, elnök úr. _Meghajol és kimegy._

Norrison. Ön pedig kedves Kuno kisasszony most intézkedjék, hogy…

Kuno _hadarva_. Tudom kérem, a felmondólevéllel együtt ezt az orvosi
bizonyítványt is vigye magával a sofőr.

Norrison. Úgy van. Ön egy gyöngy, Kuno kisasszony! Köszönöm. Kimehet.

Kuno _karkötőóráját nézve_. Még öt másodpercig itt kell maradnom, elnök
úr… kettő, három, négy, öt… most jelentem: három óra harminc perc.

Norrison. Bravó, Kuno kisasszony. Ezt nevezem pontosságnak.

_Kuno kimegy. Titkár belép._

Norrison _Titkárhoz_. Nincs itt még senki, akit hivattam? Félix úr?
Colleon úr?

Titkár _az ajtóban_. Mind úton vannak, már jönnek, elnök úr.

Norrison. Micsoda lassúság! Elveszett idő! _A térdelő szabász mellé
áll._ Nos? Még mindig nem kész? Csupa lassú ember!

Szabász. Azonnal, elnök úr. _Mér_.

Norrison. Érdekes. Még sohase láttam magát így felülről. Most látom,
hogy rohamosan kopaszodik.

Szabász. Pedig mindent megteszek ellene. Hatvankettő. De nem használ
semmi.

Lydia. Oh, szegény kopasz szabó! Én sajnálom.

Norrison. Hát az ön kedvéért adok neki egy jó tanácsot. Egy dolgot még
megpróbálhat. Omaxolyn pirulák. _Brasch kisasszonyhoz._ Írja fel neki.
Ez elég jó eredményt adott juhoknál, több gyapjút termeltek, próbálja
ezt meg.

Szabász. Az nem baj kérem, hogy én nem vagyok juh?

Norrison. Nem hiszem. Szőr: szőr. _Türelmetlenül_. Hallatlan, hogy még
mindig nem jött senki! Félix úr? Colleon úr?

Titkár. Még nincsenek itt.

Norrison _Braschhoz lép, ismét megérzi a hölgy hajának illatát._ Illat,
illat. Parfüm, és egészen friss ondula. Talán megy valahova este, Brasch
kisasszony?

Brasch. Az Operába.

Norrison. Kivel?

Brasch. Krisztián sajtófőnök úrral.

Norrison. De hiszen a szép Krisztián sajtófőnök úr Petrovics kisasszony
vőlegénye.

Brasch. Kérem, elnök úr, ők szakítottak.

Norrison _csenget_. Ők ki fognak békülni. _Titkár belép. Braschhoz._
Hány órakor kezdődik az Opera?

Brasch. Fél nyolckor.

Norrison _a titkárhoz_. Titkár úr, Krisztián urat ma berendeli ide a
hivatalba pont fél nyolcra, esti és éjjeli különmunkára. Viszont
helyette ön megy ma el Brasch kisasszonnyal az Operába. _Braschhoz_. Mit
adnak?

Brasch. Tannhäusert.

Norrison _Titkárhoz_. Ön félrehúzza az orrát.

Titkár. Harminckétszer láttam.

Norrison _asztalához ül_. Az kevés. Wagnerbe el kell mélyedni!… És…
_írva_… ezért én kiutalványozok önnek egy kis elmélyedési fájdalompénzt.
_Átadja az utalványt. Szabászhoz fordul._ Magának meg itt van a
hajnövesztőszer címe. _Azt is átadja._ Nem külsőleg, belsőleg. Nem
kenni, enni.

Szabász. Köszönöm.

Titkár. És mit csináljon itt éjjel Krisztián úr?

Norrison. A szép Krisztián egész éjjel diktálni fog a menyasszonyának,
Petrovics kisasszonynak. Fél nyolctól éjfélig.

Titkár. Szabad kérdeznem, mit diktáljon Krisztián úr?

Norrison. A feleségem tavalyi elnöki beszédét az érzékiség fontos
szerepéről a házasságban. És senki se merje zavarni őket. _Lydiához_.
Nagy olaj!

Lydia. Édes olaj! _Brasch duzzogva, sértődötten siet ki._ Szegény kis
erkölcstelen kisasszony! Én őtet sajnálom.

_A telefon csenget._

Posner _a függöny mögül beszél_. Sankt-Moritz van itt!

Lydia _kíváncsian az íróasztal mellé ül_.

Norrison _a telefonnál_. Halló! Sankt-Moritz? Villa Carlotta? Itt
Norrison. Jónapot. Nem, ezúttal nem nekem kell. Egy nagyon előkelő
fiatal párnak. Mit kérdez? Hogy gyermektelen házaspár-e? Várjon csak.
Most december van. Január… február… március… hja, az attól függ, mennyi
ideig maradnak ott. – Szóval kérem: tizenkilencedikére kell egy
appartement, ablakok a déli oldalra. _Dubois belép, kezében az
okirattal._ Mi az? _Elveszi Duboistól az okmányt. Tovább beszél a
telefonba, az okmányból olvassa a nevet._ Herr und Frau Anton
Dubois-Schottenburg részére. És gyönyörű idő legyen. Kost was kost. Sok
hó és napsütés legyen. Mondja, hogy nekem lesz. Jó. Köszönöm. _Leteszi a
kagylót. Közben szabász bevégezte munkáját, felsegítette Antalra
kabátját, suttogott vele, meghajolt, Norrison kezével köszönést intett
neki, ő elment._

Lydia. Pardon, csak a rend kedvéért. Mink májusig gyermektelenek
vagyunk. Májusban aztán már nem garantálhatom.

Norrison. Egy pedáns nő. _Antalhoz_. Mondja fiam, van notesze?

Antal. Van. _Előveszi_.

Norrison. Írja fel: Dubois-Schottenburg.

Antal _írva_. És mit csináljak ezzel? Mi ez?

Norrison. Ez az ön szép új neve. Köszönje meg a papának.

Dubois. Itt a névjegyem. _Átadja Antalnak._

Norrison. Mi az? Meg se csókolja a fiát?

Dubois. Az előbb már megcsókoltam.

Norrison. _Egy_ csók? Mi az egy apának?

Dubois _megcsókolja Antalt és Lydia után nyúl._

Lydia. Köszönöm papa, én nem kérek.

Dubois. Egy apai csókocska?

Lydia. Nem. Én arra fittyet hányok.

Kuno _virágcsokorral belép_. Itt van a virág a számlával.

Norrison. Köszönöm. A virágot a sósvízbe, oda, balra. A számlát oda,
jobbra.

Kuno _elhelyezi a virágot és a számlát és kimegy az irodába._

Titkár _a tanácskozóteremből belép_. A bizottsági urak. _Kimegy_.

_A három úr belép._

Norrison. Azonnal uraim. _Antalhoz_. Kérem barátom, most már, mint
Dubois, aláírhatja a Golfklub felvételi kérelmét. Foglaljanak helyet,
uraim. _Antal aláírta._

Norrison _hátraszól_. Kérem Petrovics kisasszonyt. Gyujtsanak rá uraim,
dr. Wolff kivételével, mert ő szivar esetén émelyeg, ami még nem volna
baj, de el is meséli, ami már baj. _Petrovics kisasszony belép._ Papa,
menjen sétálni, maga itt útban van, rengeteg a dolog. Pá!

Dubois _jeleket ad, hogy még nincs kifizetve_.

Norrison. Mi az? Hja úgy? Pardon. Ott az utalványa. _Cédulára mutat._

Dubois. Köszönöm. _Elveszi_. Ajánlom magamat. Szervusz Bubi. _Elmegy_.

Antal. Pá, papus. _Norrisonhoz_. Nagyon szép kiállású ember.

Norrison. És milyen olcsó! _Petrovics felé fordulva._ Petrovics
kisasszony, az ön ajkai úgy vibrálnak, mintha mondani akarna valamit.

Petrovics. Meg akarom köszönni a végtelen jóságát, elnök úr.

Norrison. Ne köszönjön semmit, tudja, hogy ezt nem szeretem. Inkább
vigye ki, kérem, ezt a Golfklub-levelet és másolja le szóról-szóra az
Autoklub címére. És ne sírjon gyermekem, én garantálom magának, hogy
minden rendben lesz.

_Petrovics kimegy._

Lydia. Szegény erkölcsös kisasszony! Én őtet is sajnálom.

Norrison. Ez nagyon szép öntől. – Uraim, bemutatom Önöknek
Dubois-Schottenburg barátomat. Osso úr, Ciring úr, dr. Wolff úr.
_Meghajlások_. Nos, uraim.

Osso. Röviden.

Norrison. Még rövidebben.

Osso. Tehát legrövidebben. Mindent indokol befelé és kifelé az, hogy a
jelölt egy zseniális autó-konstruktőr. Találmányok kellenek. Jelölt
kösse ki, hogy találmányaiért nemcsak pénzt, hanem vezetőállást is
követel. Ha nem volnának találmányai, azok rövid úton szerezhetők.

Lydia. De hiszen vannak találmányai.

Norrison. Bravó. Halljuk, gyorsan, jelezze nagyjából őket. _Antal
nyugodtan beszél, Norrison igen gyorsan felelget neki._

Antal. Direkt éppen amiket találmánynak nevezünk, azok nincsenek. Csak
eszméim vannak.

Norrison. Hány eszméje van?

Antal. Három.

Norrison. Gyorsan, gyorsan, halljuk.

Lydia _súgva_. Hengerek.

Antal. Igen. Tíz henger a motorban. Mondok, ha lehet nyolc, miért ne
lehetne tíz?

Norrison _az urakhoz_. Nagyszerű! _Antalhoz_. Marhaság. _Az urakhoz._
Meg van véve. _Antalhoz_. Tovább.

Lydia _súgva_. A lámpa.

Antal. Igen. Lámpa, amely az elülső kerékkel együtt fordul.

Norrison _az urakhoz_. Zseniális! _Antalhoz_. Marhaság. _Urakhoz_. Meg
van véve. _Antalhoz_. Tovább.

Lydia _súgva_. A csengő.

Antal. Igen. Csengő, amely jelzi, ha a pneumatik felreped.

Norrison _urakhoz_. Jobb későn, mint soha. _Antalhoz_. Marhaság.
_Urakhoz_. Meg van véve. _Antalhoz_. Tovább.

Antal. Több nincs.

Norrison. Hála Istennek. Nekünk ez is elég. _Csenget és írja az
utalványt. Belépő titkárhoz._ Kérem ezt az utalványt Holstein igazgató
úrhoz. _Antalhoz_. Ezzel befizetünk az ön számlája javára harmincezret
találmányai vételára fejében. _Titkár kimegy._ Osso úr, kérném
legrövidebb idő alatt a három eszmét technikailag kidolgoztatni és a
titkos irattárba tenni, abban is legalul, hogy soha senki meg ne
találja. _Kezében a csekk-könyvvel._ Ez pedig az ön csekk-könyve, kedves
barátom. _Átadja neki._ Köszönöm az uraknak bölcs és gyors munkájukat.
Kedves feleségeiknek kézcsók. A viszontlátásra Osso úr, Ciring úr, dr.
Wolff úr.

Wolff _édeskésen_. Remélem, nem haragszik… a gyomor-elbeszélés miatt?

Norrison. Ellenkezőleg, kedves Wolff, nagy élvezettel hallgattam.
Szervusz. _Az urak kimennek jobbra az ülésterembe, meghajtván magukat._
Épül, épül, a fiú szépen épül, csak továbbra is tempó, tempó!

Titkár _belép_. Itt van Lind kisasszony.

Norrison. Mi van Félix vezérigazgató úrral? Megijesztette?

Titkár. Meg én, ahogy parancsolni tetszett. Azt mondtam: siessen, elnök
úr egészen odavan!

Norrison. Nagyon helyes. És?

Titkár. Ez használt. Már úton van.

Norrison. Tanuljon tőlem, Graef: mindenkivel a saját egyénisége szerint
bánni. – Hát addig is kérem Lind kisasszonyt. És a sofőröm jöjjön fel.

Titkár _bebocsátja Lind kisasszonyt, ő kimegy._

Norrison. Lind kisasszony, bemutatom önt új főnökének. Ön e pillanattól
kezdve az én kedves barátomnak, bankunk egyik legfőbb vezető
egyéniségének, ifjabb Dubois-Schottenburg úrnak titkárnője. Ismételje!

Lind. Én ifjabb Dubois-Schottenburg úrnak titkárnője vagyok.

Norrison _Lydiához_. Ha nem elég csúnya, van csúnyább is. _Lindhez_.
Első megbízatása: a nyugoti pályaudvart azonnal megkérdezni, van-e a
négyórai gyorsvonatnak késése. Ismételje!

Lind. A nyugoti pályaudvart azonnal megkérdezni, van-e a négyórai
gyorsvonatnak késése. _Kimegy_.

Lydia. Kérem, Norrison úr, ez a titkárnő erkölcsös?

Norrison. Igen.

Lydia. Nem érzéki?

Norrison. Nem.

Lydia. Ezt ön garantálja?

Norrison. Garantálom.

Lydia. Akkor nyugodt vagyok.

Szolga _a fürdőből belép_. Itt vannak a cipők.

Norrison _Antalhoz_. Menjen fiam, siessen. _Antal elsiet._ A sorrend egy
kicsit furcsa. Titkárnője már van, cipője még nincs. Drága Lydia,
teljesítse hitvesi kötelességét, most nem az édeset, hanem a keserűt:
adjon rá új cipőt. Gyorsan, gyorsan.

Lydia. Hány perc?

Norrison. Egy perc.

Lydia _szintén kimegy a kisajtón_.

Titkár _ugyanakkor belép_. Colleon úr és Károly sofőr.

Norrison. Colleon úr várjon egy kicsit.

Kuno _belép_. Három óra negyven perc.

Norrison. Köszönöm. Borzasztó! _Kuno kimegy._

Lind _az irodafüggönyt félrehajtva beszól_. A gyorsvonatnak nincs
késése.

Norrison. Köszönöm. Borzasztó! _Titkárhoz_. Jöjjön be Károly, a sofőröm.

Titkár _int a sofőrnek_.

Károly _nagyon elegáns sofőrkosztümben, belép._

Norrison _a Lydiával belépő Antal cipőjére néz._ Pompás cipő! Nem
szorít?

Antal. Kicsit.

Norrison. Fáj?

Antal. Igen.

Norrison. Na örülök, hogy végre magának is van valami kis
kellemetlensége. _Károlyhoz_. Károly… bemutatom magát az új gazdájának,
Lydia őnagysága férjének, Dubois-Schottenburg úrnak. Mától kezdve a
kocsim az övé és maga az ő szolgálatában van. Most menjen le és várjon.
_Károly meghajol és kimegy. Antalhoz._ Vegye elő a csekk-könyvét.

Antal. Miért?

Norrison. Ne kérdezzen annyit.

Lydia. Te ne kérdezz annyit. Te vedd elő, amit ő mond.

Antal. Mi az, már kérdezni se szabad?

Norrison és Lydia _egyszerre_. Nem!

Norrison. Ön most megveszi tőlem a kocsimat. Egy éves, ötven lóerős
Norrison, odaadom hétezerért, negyven százalék veszteséggel. Nos?

Antal _Lydiához_. Marhaság. _Norrisonhoz_. Meg van véve.

Norrison. Akkor gyorsan, fizesse ki.

Antal. Fizessem ki? Miből?

Lydia. Majd én megmutatom, hogy kell. Add ide, te szeleburdi. _Ír a
csekk-könyvbe._ Itt írd alá. _Antal aláírja._ Tessék. _Átadja
Norrisonnak a csekket._

Norrison _zsebreteszi_. Íme, az első jó üzlet, amit önnel csináltam.
Rásóztam ezt az öreg kasztnit. Mutassa a cipőjét. Fenomenális. Tip-top
az egész ember. Lydia, ne felejtse el, ő tip-top, de mindenből csak egy
van neki. Ezt majd egészítse ki. Most gyorsan egy kis próba. _Hirtelen
rákiált._ Hogy hívják?

Antal. Fusz.

Norrison. Nem igaz! Dubois-Schottenburg! Vegye elő a noteszét, mars
vissza a fürdőszobába. _Csenget_. Ide ki ne merjen jönni, amíg kívülről
nem tudja. _Antal kimegy a kis ajtón._

Lydia _miközben utána megy_. Majd gyakoroljuk bent egy kicsit! _El._

Norrison. Hallatlan! Ilyen drága nevet vásárol neki az ember és még meg
se tanulja!

Titkár. Félix vezérigazgató úr.

Norrison. Na végre!

Félix _lihegve lép be_. Jónapot. Lóhalálában jöttem. Mi az? Mi történt?
_Lihegve a rohanástól._ Leülök egy kicsit. Nincs lélekzetem. Úgy
siettem.

Norrison. Csak tessék. Lihegje ki magát. Rendkívüli ügyről van szó.

Félix. Az üzenet direkt ijesztő volt. «Hogy ön magánkívül van.»
Életbevágó ügy!

Norrison. Úgy van. Életbevágó! _Szónokiasan_. Félix úr, ön modern ember!

Félix _feláll_. Nézze kérem. Mondok valamit. Legyünk tényleg modernek.
Minek ez a kínos jelenet, amelyre ön itt most készül? Férfiak vagyunk.
Én bevallok mindent.

Norrison. Mit?

Félix. Tudom, hogy miért hívatott, Norrison úr! Én bevallok mindent!

Norrison. Mit vall be?

Félix. Látom a szeméről, hogy mindent tud. Hát igen, bevallom, viszonyom
van Miss Begoniával, a táncosnővel, az ön szeretőjével. Én szeretem őt
és ő szeret engem. Ennek a kölcsönös rokonszenvnek végső konzekvenciáit
is levontuk, az érzékieket is inkluzíve. Nna. Most öljön meg. Minek a
hazudozás? Nem egyszerűbb és becsületesebb így?

Norrison. Mit mond? Viszonya van Miss Begoniával? És «inkluzíve»?
Micsoda szörnyű meglepetés! Az én Begoniámmal? Nem is tudtam, hogy
ismerik egymást. Én nem ezért hívattam önt.

Félix _rémülten_. Nem ezért hívatott?

Norrison. Nem. – Begonia megcsal engem önnel?

Félix. Igen. – Ön nem ezért hívatott?

Norrison. Nem. – Így kell megtudnom, hogy az én Begoniám megcsal engem!
Rettenetes. _Telefonba_. Kérek egy pohár jegesvizet.

Félix. Én is kérek.

Norrison _telefonba_. Kettőt.

Félix. Ez borzasztó! Oh, én marha. Hát miért hívatott olyan izgatottan?

Norrison. Üzleti ügyben. – Szóval a hölgy engem megcsal.

Félix. Meg.

Norrison. Önnel.

Félix. Velem. Hogyne. – És milyen üzleti ügyben hívatott?

Norrison. Az Egyesült Autógyárak ügyében. – És mióta csalnak önök engem?

Félix. Pár hónapja. – Mi van az Egyesült Autógyárakkal?

Norrison. És ő szerelmes önbe? Inkluzíve?

Félix. Nagyon! Nagyon! Őrületesen. – Mi van az Egyesülttel?

Norrison. Esküszöm, azt se tudtam, hogy ismerik egymást!

Félix. Rossz pszihológiám áldozata vagyok. Marha vagyok. – Mi van az
Egyesülttel?

Norrison. Mindegy, na. _Sóhajt_. Az élet megy a maga útján. Tovább!
Félix úr, dacára ennek a szörnyű incidensnek, én önt elő akarom
léptetni. Mégpedig igen gyorsan. Otthagyja-e ön egy mukkanás nélkül a
mostani állását, ha öt perc mulva itt benn a bankban előlép az ipari
osztály főnökévé?

Félix. Igen.

Norrison. Félix úr, önnek nem kell várnia öt percig sem. Ön máris főnök.
_Kezet fog vele._

Félix. A gyorsaság, mellyel előléptem… arra enged következtetni…

Norrison. Pardon, ez már mukkanás. Lemondólevele hány másodperc alatt
van készen? _A tanácskozóteremre mutat. Csenget._

Félix. Egy pillanat alatt.

_Szolga hoz két pohár vizet. Isznak. Félix kisiet a jobb függöny mögé._

Norrison _egy pillanatra egyedül marad, szívére szorítja kezét._ Begonia
megcsal. Mily jó, hogy most más gondom van! _Kiáltva_. Kérem, Lydia!

Lydia _kidugja fejét a fürdőajtón_.

Norrison. Kérem, gratuláljon férjének helyettem is, nekem most egy perc
időm sincs, tisztelt férje e pillanattól kezdve az Egyesült Automobil-
és Motorgyárak elnöke! Írja fel neki, gyorsan ezt is tanulja meg:
Általános Egyesült Automobil- és Motorgyárak részvénytársaság.

Lydia. Ezt is fogjuk gyakorolni. _Eltűnik_.

Norrison _magában_. Gyerünk, gyerünk, az élet megy tovább a maga útján,
bár Begonia jobban fáj, mint gondoltam. _Titkárhoz_. Gyorsan, most jöhet
Colleon úr.

Titkár _függönyt félrehúzva int Colleonnak, az belép, ő kimegy_.

Colleon. Alázatos szolgája, kezét csókolom, elnök úr.

Norrison. Ön ne csókoljon engem sehol, semmi érzékiség Colleon úr,
szorítkozzunk a lényegre, a dolog sürgős. Milyen rangok és címek vannak
önnél raktáron?

Colleon. Van most két eladó konzuli cím és egy főkonzuli. Afganisztán,
Sziám és…

Norrison. Nem, nem, csak nem Ázsia. Mi van Európában?

Colleon. Sajnos, itt csak egy volt, azt tegnap eladtam. Igazán sajnálom.
Szép kis délvidéki ország volt, nagyszerű klímával.

Norrison. Ha eladta, ne fecsegjünk. Mi van még?

Colleon. Mint mindig, Délamerika.

Norrison. Uruguay, Paraguay nem kell. Egyáltalán ami uay-al végződik, az
nem kell. Melyik országé a főkonzuli cím?

Colleon _titokzatosan fülébe súg valamit_.

Norrison. Bravó! És az ára?

Colleon. Húszezer.

Norrison. Ön őrült!

Colleon. Elnök úr! Gondolja meg, nekem magamnak, úgy éljek, tizennyolcba
van. Kétezret csak szabad keresni. Szállítom húszezerért, inkluzíve…

Norrison _felordít_. Mi?

Colleon. Inkluzíve címeres tábla és zászló.

Norrison. Mégis drága. Bátran adhatja olcsóbban, mert jó fogást
csinálnak. Ebből a főkonzulból örömük lesz. Békeszerető ember. Ez nem
csinál háborút!

Colleon. Sajnálom, nem engedhetek. Inkább csináljon háborút.

Norrison. Nem enged?

Colleon. C’est impossible, Monsieur le Président.

Norrison. Mi az? Egyszerre franciául beszél?

Colleon _szerényen_. A diplomáciai tárgyalások nyelve, elnök úr.

Norrison. Na elég volt. Írja fel.

Colleon. Mit?

Norrison. Az új főkonzul nevét. Dubois-Schottenburg Antal úr.

Colleon _jegyezve_. Szóval húszezer.

Norrison. Jó. A legrövidebb szállítási terminus?

Colleon. Plein pouvoirom van. Carte blanche.

Norrison. Jó. Kérem tehát a minimális idő alatt. És mint mondtuk: tábla
a kapu fölé, szép ovális alakú, elsőrendű kivitelben, emailból.

Colleon. Ne inkább festve?

Norrison. Hogyne! Hogy lemossa az eső!

Colleon. Bien, bon. Comme vous voudrez, cher Monsieur.

Norrison. Merci. Fini. Allez. Marchez. _Miután Colleon beszélni akar._
Couchez!

Félix _belép a függöny mögül_. A lemondólevelem.

Norrison. Köszönöm. _Ezt_ köszönöm. _Zsebreteszi_.

Félix. Oh, _most_ igazán nem tudtam volna önnek semmit megtagadni!

Norrison. Szerencsém volt. A dolog símán ment. Drága olaj. Nagyon drága
olaj. Most pedig, remélem, mint gentleman, kárpótolni fogja a hölgyet
azért, amit én ezennel megtagadok tőle.

Félix. Oh, én már rég kárpótolom.

Norrison. Nem szerelemre gondolok, Félix úr, hanem anyagi támogatásra. A
hölgynek sok pénz kell. Nagyon sok.

Félix. Ez keserves.

Norrison. C’est l’amour! Isten önnel. És kézcsókom kedves nejének. Mit
csinál öt szép gyermeke?

Félix. Köszönöm, hála Istennek, mind egészséges. A hatodik most van
útban.

Norrison. Gratulálok. Viszontlátásra.

Félix. Ajánlom magamat, elnök úr. Marha voltam.

Norrison. Ez előfordul.

_Félix meghajol és kimegy._

Norrison _a háttérben ácsorgó Colleonhoz_. Mi az? Maga még itt van?

Colleon. Drága elnök úr, én egy kicsit meg vagyok szorulva. Itt volna
még két olcsó konzulság. Ilyen rossz tőzsdei viszonyok mellett nem tudom
eladni. Immobil vagyok. Odaadom veszteséggel, csakhogy pénzt lássak.

Norrison _másra gondol, elmereng, oda se figyel._ Igen. Nagyon helyes.
_Mereng_. Mit mondott?

Colleon. Olcsón adom, csakhogy pénzt lássak.

Norrison. Miféle pénzt? Ja úgy. Bocsásson meg, nem figyeltem oda. De
bármit mondott, nem érdekel, hagyjon békén, menjen, nem kell semmi.

Colleon. Pedig igazán olcsó.

Kuno _belép_. Három óra ötven perc.

Norrison. Köszönöm. _Csenget. Colleonhoz._ Colleon úr, sok dolgom van,
Isten önnel, de máris.

Colleon. Pár csínos rendjel? _Kihúz egyet a zsebéből._

Norrison. Nem!

Colleon. Au revoir. _Kimegy_.

Norrison. Au plaisir.

Titkár _belép_.

Norrison. Krisztián sajtóreferens úr?

Titkár. Az előszobában vár.

Norrison. Kéretem, hozza fel az irodából a fotografálógépét és várjon
tovább. _Titkár kimegy. A Lydiával belépő Antalhoz._ Gratulálok elnök
úr, ön főkonzul. Ne bámuljon, ön főkonzul.

Antal. Miért?

Lydia. Nem érted? Ennél nincs egyszerűbb: te főkonzul vagy. Kérem, mi
gyakoroltuk a nevünket és az ő állását. Tessék kihallgatni.

Norrison _feláll_. Hogy hívják?

Antal. Dubois-Schottenburg Antal.

Norrison. És minek az elnöke?

Antal. Általános Egyesült… _Lydiára néz._

Lydia. Automobil és…

Antal. Automobil és Motorgyárak részvénytársaság.

Norrison. A nevét már elég folyékonyan tudja, a másikat még gyakorolni
kell! _Magában_. Épül, épül, gyönyörűen épül!

Antal _a fejét fogja_.

Norrison. Ne kapkodjon a fejéhez, ne féljen, a végén pontos listát fog
kapni arról, hogy mi minden lett itt egy óra alatt magából. _Lydiához_.
Lydia, itt az idő, pár perc mulva megjön a vonat, maga most menjen ki a
szüleiért a pályaudvarra; legokosabb, ha egyszerűen csak annyit mond
nekik, hogy tudtomon és családom tudtán kívül titokban férjhez ment egy
nagy karriert csinált lángeszű fiatalemberhez. Az ön férje e pillanatban
már ígéretemhez képest méltó veje az ön büszke szüleinek. Egy órával
ezelőtt szegény, kopott kis Fusz Antal, most Dubois-Schottenburg
főkonzul, az Egyesült Automobil és Motorgyárak elnöke, a legexkluzívabb
klubok tagja, sankt-moritzi fürdővendég stb. stb. Még elválásra is jobb,
mint egy órával ezelőtt volt. Siessen gyermekem. _Lydia és Antal
ölelkeznek és csókolóznak._ Semmi érzékiség, elég elnök úr, elég
főkonzulné asszony. Néhány perc óta még kevésbbé tudom nézni a
szerelmet, mint azelőtt. _Magában_. Begonia jobban fáj, mint gondoltam.
Mindegy, na. Tovább! Mozgás, mozgás, Mrs Dubois, vigye kedves szüleit a
hoteljukba és telefonáljon ide.

Lydia. Ő ne jöjjön ki velem a pályaudvarra?

Norrison. Nem. Még szüksége van pár ecsetvonásra.

Lydia. Jó. Majd visszaküldöm önökért az autót.

Norrison. Nem kell. Majd taxin megyünk oda.

Antal. Én nem. Soha többé.

Norrison. Pardon. Jó, küldje vissza az öreg ötvenlovast. _Csenget_.

Lydia. Ah Norrison úr, ön újjászülte őt!

Norrison. Csak siessen, én addig szülöm tovább. _Lydia elsiet, titkár
belép._

Norrison _Titkárhoz_. Krisztián úr, a szép sajtóreferens?

Titkár. Itt van. _Kiszól érte._ Krisztián úr!

Krisztián _belép fényképezőgéppel_. Jónapot.

Norrison. Jónapot, szép férfi. _Nézi_. Szörnyen útálatos minden
nőcsábító. Undok! _Krisztián lesüti a szemét._ Megkapta a parancsomat?
Esti és éjjeli diktálás elhagyott menyasszonyának, Petrovics
kisasszonynak?

Krisztián. Igenis, elnök úr.

Norrison _magában_. Útálatos. _Krisztiánhoz_. Remélem, érti az
intenciómat.

Krisztián. Igenis, elnök úr.

Norrison. Kéjgyilkos.

Krisztián. Igenis, elnök úr.

Norrison. Ön most azonnal néhány felvételt csinál az illusztrált lapok
számára – _Antalra mutat_ – Dubois elnök úrról. _Krisztián meghajol._
Mégpedig pillanatfelvételeket, magnéziumfénnyel. A felvételhez szükséges
magnézium és lőpor keveréke ott van a hamutartóban.

Krisztián. Igenis, elnök úr.

Szolga _a függöny mögül belép_.

Krisztián _megmutatja a szolgának a hamutartóban levő port._

Szolga _foglalatoskodik a porral, háttal a közönségnek, és később minden
felvételnél fellobbantja a fényt._

Norrison. A képekhez megfelelő címfelírásokat fogok diktálni! _Kiáltva_.
Petrovics kisasszony!

Krisztián _ijedt mozdulatot tesz_.

Norrison. Csak semmi összerezzenés, szép vőlegény!

Petrovics _belép és meglátva Krisztiánt, szintén megijed._

Norrison. Csak semmi összerezzenés, szép menyasszony. Ne keverjük bele
szívügyeinket az üzletbe. Tehát kérem. Első felvétel. Írja a kép címét,
kisasszony. Cím: «Dubois-Schottenburg elnök jelentést tesz új
találmányairól Norrison elnöknek.» _Antalhoz_. Jöjjön, barátom! _Sietve
pózba állítja az asztal mögött, ő maga melléje áll, és hogy magasabbnak
lássék, egy albumra áll._ Ne álljon ilyen kétségbeesetten. Mondjon
valamit! Tegyen jelentést a találmányairól!

Antal. Csengő, amely jelzi, hogy a pneumatik felreped.

Norrison _halkan_. Marhaság. Meg van véve. _Hangosan_. Felvétel!!!

_A fény felvillan. Felvétel._

Norrison. Gyorsan, tovább. Még egy felvétel. Álljon ide. Úgy. Tegyen
úgy, mintha tiszteletteljesen beszélgetne valakivel. Kicsit kedvesebben!
Alázatosabban! Nézze fiam, így. _Megmutatja neki._ Így. _Antal
utánozza._ Nem rossz. Csak még egy árnyalattal alázatosabban! Úgy!
Nagyszerű. Felvétel!!!

_A fény felvillan. Felvétel._

Norrison. Írja kisasszony, a kép címe: «Dubois elnök beszélget
Mussolinival.»

Antal. Hol van itt Mussolini?

Norrison. Mussolini már rajta van a lemezen, csak mindig más és más
direktort fényképezünk melléje. – Krisztián úr, a képeket küldje el az
illusztrált lapoknak. Kimehet mindenki.

_Petrovics, Krisztián, Szolga gyorsan el. A következők alatt Antal a
noteszből halkan magolja: Általános Egyesült Automobil és… stb._

Titkár _belép_.

Norrison. Most bejöhet a főpincér.

Titkár _az ajtóban_. Tessék!

Maître _belép, meghajol_.

Norrison. Jónapot Ferdinánd! Kérem, jegyezze. Szerdán, tizenhatodikán
este…

Maître _írja és mormolva ismétli_. Szerdán… este…

Norrison. Dubois-Schottenburg elnök úr…

Maître _mormolva írja_. Dubois… Schottenburg…

Norrison. Kérem, ne mormoljon, ez zavar engem. Szóval… az elnök úr
vacsorát ad az apósa tiszteletére húsz személyre az önök hoteljében. A
zöld teremben. Semmi villany, csupa gyertya, rengeteg gyertya. A menű:
kaviár, mégpedig Beluga Malossol, lehetőleg a friss fogásból, nagy
jégtömbökben szervírozva. Tovább. Teknősbékaleves indiai módra. Tovább.
Helgolandi homár Mac Kinley módra. Tovább. Nyárson sült brüsszeli
poulard szarvasgombával tüzdelve, pommes parisiennes és salade spéciale,
komponáljon valami új salátát, hiszen ebben ön utólérhetetlen. _Maître
meghajol._ Olaj. Tovább. Articsóka, de csak torzsák, zöld
spárgafejekkel, de nem konzerv, hanem friss. Tovább. Gyümölcsétel,
orange en surprise Mussolini. Az asztalon minden teríték előtt pár szál
orchidea, bonbon és cigaretta. Borok: vörösbornak kérem: Chateau Pape
Clement ezerkilencszáznyolc, vigyázzon, az eredeti töltésen aláírással
vannak hitelesítve a vignetták. Fehérbor: rajnai. Mégpedig Deidesheimer
Herrgottsacker Rizling ezerkilencszázhuszonöt, vigyázzon: Reichsrat von
Buhl pincéjéből. Tovább. Pezsgő: Lanson Brut Imperial
ezerkilencszázhuszonegy. _Magában_. Begonia kedvenc pezsgője. Fáj. Fáj.
Mindegy. Tovább! _Maître-hez._ Pont. Vége. Köszönöm. Mehet.

Maître _mélyen meghajol_. Hálás köszönet.

Norrison. Ez a hosszú szónoklat fölösleges volt. _Maître kimegy.
Antalhoz._ Értette? Ezt a vacsorát ön adja apósa tiszteletére.

Antal. Igenis. Nagyon szívesen adom neki. Igazán finom vacsora.

Norrison. Csak épp a magam megnyugtatására szeretném valamire
figyelmeztetni. A kést…

Antal. Nem szájba venni, köszönöm, ennyit már én is tudok.

Norrison. Nagyszerű! El vagyok ragadtatva! Na, nézzük, mi hiányzik még!
Azt hiszem, mindenre gondoltam. Hopp! Néhány apróság. Van zsebkendője?

Antal. Nincs.

Norrison _átadja neki tiszta zsebkendőjét_. Azonkívül a zsebei bizonyára
üresek. _Gyorsan kirakja zsebéből a tárgyakat._ Itt van öngyujtó,
cigarettatárca, óra, töltőtoll és egy marék aprópénz. _Antal mindezt
zsebreteszi._ És itt van még ebben a kis skatulyában Pyramidon, fejfájás
ellen.

Antal. Még sohse fájt a fejem.

Norrison. Most majd fog. Gyakran. Tegye csak el. _Antal zsebreteszi._
Na! Most aztán, azt hiszem, semmi sem hiányzik.

Kuno _belép_. Négy óra. _Kimegy_.

Norrison. Kedves barátom, az óra letelt. Amit ígértem, beváltottam. Ez
itt az ön irodája mától kezdve. _Karosszékre mutat._ Ezennel átadom
önnek a helyet. Ön nemcsak meg van csinálva, hanem el is van indítva.
Lakás, autó, állás, rang, sajtó, vacsora, utazás, a többi az ön dolga.
Most, hogy már menetben van, mint jó sofőr, óvatosan kapcsoljon át egyre
nagyobb sebességre. Aztán: előre, amilyen gyorsan csak tud! Tessék,
foglalja el a trónját.

Antal _leül a karosszékbe, könnyezni kezd_. _Kezefejével törli a
szemét._

Norrison. Mi az, ön sír?

Antal. Nem sírok kérem, csak…

Norrison. Mit «csak»? Mi az a «csak»?

Antal. A régi barátaim… meg fognak vetni engem.

Norrison. Természetesen. Választani kell, fiam. Vagy karrier, vagy régi
barátok. A kettő együtt nincs.

Antal. Azt nagyon sajnálom. De az én lelkiismeretem tiszta, kérem, mert
én tudom, hogy a szerelem áldozata vagyok.

Norrison. Úgy van. Kitűnő formula. – Nos, jó ez a karosszék?

Antal. Kicsit kemény.

Norrison. Hja, ez nem autó. A lábának kényelmes?

Antal. Eléggé.

Norrison. Nem hiányzik a pedál?

Antal. Kicsit. De majd megszokom, hogy nincs mit nyomni.

Norrison _hirtelen rászól_. Hogy hívják?

Antal _folyékonyan_. Dubois-Schottenburg.

Norrison. Bravó! – És a vállalat?

Antal _folyékonyan_. Általános Egyesült Automobil- és Motorgyárak
Részvénytársaság.

Norrison. Bravó. Nyugodt vagyok. _Egy papírlapot ad át neki, ami az
íróasztalon volt és amelyre az egész idő alatt mindig jegyzett valamit._
Még ezt is szíveskedjék aláírni.

Antal. Mi ez?

Norrison. Egy apróság: a maga karrierjének költségei, csupa apró
készkiadás, amit megtérít nekünk. _Hadarva olvas._ Adoptálás ötezer,
főkonzuli cím húszezer, ruha, fehérnemű, cipő stb.
kettőezerháromszázötven, orvosi vizsgálat száz, virág, amit az anyósának
fog vinni, százötven, interurbán telefon Sankt-Moritz tizenkettőnegyven,
vasúti jegy, hálókocsi háromszázhúsz, borbély három, aprópénz, amit most
adtam, kilenc húsz, összesen huszonhétezerkilencszáznegyvennégy hatvan.

Antal. Ebből lemegy…

Norrison. Úgy van, ebből lemegy hat negyven, amit a taxija mutatott,
mikor idejött, tehát marad huszonhétezerkilencszázharmincnyolc húsz. A
kocsit kifizette csekkel; aranyóra, cigarettatárca, töltőtoll, öngyujtó
és Pyramidon nászajándék. _Átveszi az aláírt papírlapot._ Igazán, csak a
rend kedvéért. Köszönöm. _Magában_. Begonia. Jobban fáj, mint gondoltam.
_A telefon szól._

Antal. A telefon!

Norrison. Pardon, semmi közöm hozzá.

Én már itt se vagyok. Ez az ön új hivatala. Vegye fel és intézkedjék.

Antal _a telefonba_. Halló? Jónapot. Itt az elnök. Dubois-Schotten…
_Norrisonra néz._

Norrison. Burg!

Antal _a telefonba_. Burg. Mi tetszik? _Hallgatja a telefont, majd
kezével befogja a beszélő kagylót._ Azt kérdezik, hogy a londoni börzén
adjanak-e General-Motors-t, vagy vegyenek.

Norrison. Semmi közöm hozzá. Tessék intézkedni.

Antal. Dehát azt se tudom, miről van szó.

Norrison. Csak feleljen, ahogy akar. Ön egy szerencsés ember. Ez többet
ér, mintha tudná, miről van szó.

Antal _vállat von, a telefonba_. Halló! Vegyenek. De ne sokat. _Leteszi
a kagylót, Norrisonra néz._

Norrison. Bravó! Én pont ugyanezt mondtam volna. Szóval, e pillanatban,
most… _keresi zsebében az óráját…_ hol az órám? _Antal felmutatja._ Hány
óra van nálam?

Antal. Négy óra nyolc perc.

Norrison. Köszönöm. Szóval e pillanatban talán már mindent tud az ön
apósa és anyósa. Na, kérem. Van valami kívánsága?

Antal. Őszintén megvallva, attól félek: nem tudok majd társalogni velük.
Meg mit beszélgessek azon a fényes vacsorán?

Norrison. Maga csak mindig beszéljen autóról. Ott nem blamírozhatja
magát. Azonkívül pedig nagyon egyszerű egy mai vezető egyéniség
társalgása. Csináljon talán pár jegyzetet. _Antal jegyez._ Ha a
Népszövetségről van szó, azt mondja: «Jobb mint semmi!» Amerika? «Nagy
lehetőségek.» Oroszország? «Várjuk meg a végét!» Einstein? «Épp most
olvasom.» Woronoff: «Fiatal vagyok, nincs rá szükségem.» Modern zene:
«Nevetséges.» Bármilyen jazzband játszik, ön ezt mondja: «Pfuj, de
rossz!» Freudizmus: «Komplexek.» Modern szerelem: «Főszabály:
_sóhajtva_, gyorsan kell tudni felejteni.» Gazdasági viszonyok?
«Rosszabbak, mint tavaly.» Ezt a legutóbbit még ötven évig mondhatja.
Slussz. Ezt tanulgassa egy kicsit. Ez manapság éppen elég szellemi tőke
egy előkelő konzervatív férfiúnak.

Antal. Köszönöm. _Jegyezget_.

Kuno _belép_. Négy óra tíz perc. _El._

Norrison. Köszönöm. Nos? Most pedig csináljon valamit.

Antal. Mit csináljak?

Norrison. Csengessen. Egy elnök csenget.

Antal _csenget_.

_Lind kisasszony belép, blokkal kezében._

Antal. Kérem Lind kisasszony, mielőtt a fotográfiákat elküldik a
lapoknak, okvetlenül látni akarom őket.

Lind. Igenis, elnök úr. _Feljegyzi_.

Norrison. Bravó! Óvatos ember. Kitűnő.

Antal _kissé bizonytalanul, közben Norrisonra nézegetve._ Tovább. Ezt a
két levelet azonnal küldönccel kézbesíttetni, az egyiket a Golfklubnak,
a másikat az Autoklubnak. Tovább. Ön majd megkéri Norrison urat, hogy
diktálja le önnek szombati vendégeim névsorát. Ön kinyomatja és
szétküldi a meghívókat.

Norrison. Bravó!

Antal. Tovább. _A Chambertin-borra mutat._ Ezt az üveget vigye ki, írja
le a pontos címét és ezentúl ilyen bor állandóan legyen itt huszonöt
üveggel. Schluss. Köszönöm. A kék ruha jól áll önnek. Olaj. Mehet.

_Lind kimegy, kiviszi a borosüveget és a leveleket._

Norrison. Kitűnő. El vagyok ragadtatva. Második sebesség. Csak bátran
kapcsolni tovább.

_Titkár belép és mondani akar valamit, de a berohanó Lydia félretolja.
Titkár kimegy._

Lydia _Norrison felé rohan_. Norrison úr, boldog vagyok.

Norrison _szívén a kezével_. Nos? Nos? A szülei? A szülei?

Lydia _lihegve a sietségtől_. Ők megjöttek. Ők boldogok. Ők most
fürdenek a kádban… Norrison úr, én mindent elmondtam, amit ön
parancsolt. Anyám boldog. Ők nem maradnak itt, ők egy óra mulva utaznak
vissza, csak Antalt akarják megölelni és megcsókolni. Önt üdvözlik, ön
csak menjen nyugodtan a családjához. _Antalhoz_. Gyere te Antal… gyere
te elegáns elnök és főkonzul… gyere galambom, öleld és csókold meg az én
boldog szüleimet!

Norrison _csenget, a belépő szolgához_. Az elnök úr őméltósága kabátját
és kalapját! _Szolga a fürdőszobába rohan és azonnal hozza a tárgyakat,
melyeket rásegít Antalra. Antal sárga kesztyűt húz._

Lydia _ezalatt_. Anyám boldog! Azt mondta: áldás Norrisonra. Azt mondta,
neki mindig ideálja volt egy zseniális fiatalember, aki gyors karriert
csinált!

Norrison. Na, gyorsnak elég gyors volt. _Gonddal köti meg Antal nyakán a
shawlt._

Lydia. Ilyen gyorsan még nálunk Amerikában sem csinálják. Ott ez
legalább egy egész napig tart!

Norrison. Látja, ez az egy az, amit nem szeretek az amerikaiakban: ez a
példátlan lassúságuk! Semmi tempó!

Lydia. De most aztán már igazán mondja meg, miért utazunk éppen
Sankt-Moritzba?

Norrison _Szolgához_. A virágot! _Lydiához_. Hogy most eleinte ne legyen
az elnök úr sokat együtt az ön szüleivel. Majd aztán, ha maga jól
beletanította mindenbe. _Átveszi a virágot._

Lydia. De ha odajönnek velünk?

Norrison. Nem mennek. A maga mamája a szíve miatt nem mehet hatszáz
méternél magasabbra. Sankt-Moritz pedig ezernyolcszáz méter. Most már
érti? _Átadja Antalnak a virágot._ Maga pedig fogja a virágot, amelyet
hőn szeretett anyósának visz.

Lydia. Orchidea… anyám kedvenc virága!

Norrison. Illatos olaj.

Lydia _kezet ad Norrisonnak_. Norrison, tündérkirály, mit mondjak
magának? _Antalt nézi boldogan._ Én ezt az egészet még mindig nem
hiszem.

Norrison. Én sem. De az emberek hinni fogják. – No, minden jót, kedves
Antal. Minden jókívánságom kíséri az új életbe. Csak még pár kérdésem
volna gyorsan.

Antal. Tessék.

Norrison _mint a tanító, aki leckét hallgat ki._ Mi a véleménye a
Népszövetségről?

Antal. Jobb, mint semmi.

Norrison. Amerika?

Antal. Nagy lehetőségek.

Norrison. Spanyolország?

Antal. Pardon, azt nem tanultuk!

Norrison. Igaz. Tovább. Oroszország?

Antal. Várjuk meg a végét.

Norrison. Einstein?

Antal. Fiatal vagyok, nincs rá szükségem.

Norrison. Nem jó. Az Woronoff.

Antal. Pardon. Einstein: épp most kezdtem olvasni.

Norrison. Úgy van. És Woronoff?

Antal. Fiatal vagyok, nincs rá szükségem.

Norrison. Modern zene.

Antal. Nevetséges.

Norrison. Jazzband?

Antal. Pfuj, de rossz.

Norrison. Freudizmus?

Antal. Komplexek.

Norrison. Modern szerelem?

Antal. Begonia. Azaz pardon: főszabály: gyorsan kell tudni felejteni.

Norrison. De még milyen gyorsan. Tovább. Gazdasági viszonyok?

Antal. Rosszabbak, mint tavaly.

Norrison _Lydiához_. Voilà!

Lydia. Elragadó! Hiszen ez egy kész intellektuel! Norrison úr… ön egy
szép tündérkirály! _Kezet nyujt neki, mereven nézi._

Norrison. Mit néz úgy? És miért szorítja olyan nagyon a kezemet?

Lydia. Norrison úr, én azt hiszem, én bele tudnék szeretni magába.

Norrison _rémülten_. Isten ments! Csak ezt ne! Még csak ez hiányzik! _Az
ajtó felé tolja._ _Magában_. Micsoda kárpótlás Begoniáért! Menjen,
menjen!

Lydia _nevetve_. A viszontlátásra! Ha meggondolom, hogy meg voltunk
ijedve mindnyájan három órakor!

Antal. Én nem!

Lydia. Azt elhiszem, te szemtelen Antal! Gyere, gyere! A viszontlátásra,
kedves Norrison úr! Kellemes utazást! Csókoltatom a feleségét,
csókoltatom Mária lányát, csókoltatom Olga lányát, mulassanak jól és
legyenek mind nagyon boldogok! – Olaj! _Kirohan_.

Antal _utána indulva_. És kérem Norrison, gondoskodjék a
helyettesítésemről.

Norrison. Parancsára, elnök úr. Bravó! Harmadik sebesség.

Antal. Viszontlátásra! _Kifelé megy._

Norrison _visszahívja az ajtóból a kifelé siető Antalt._ Halt! Pardon!
Kérem csak egy szóra! Egy utolsó kis apróság. Ön elfelejtett valamit.

Antal. Mit?

Norrison. Megköszönni.

Antal. Mit?

Norrison. Ezt az egészet. Ami itt történt.

Antal. Ja? Pardon. Köszönöm. _Kirohan_.

Norrison, _egy pillanatra egyedül marad, mosolyog._

Titkár _belép és hozza Norrison bundáját, kalapját._ Elnök úr, a vonatja
tizenegy perc mulva indul.

Norrison. Titkár úr, a munka be van fejezve, mindenki mehet ebédelni.
_Miközben a titkár felsegíti rá bundáját._ Így. Most körülbelül minden
el volna intézve. Hallatlan, micsoda szörnyű mesterség ez a banküzem. Az
ember szabadságra indul, mindent bepakol, elintéz, és puff, az utolsó
pillanatban mindig közbejön valami ilyen jelentéktelen kicsiség, ami
feltartóztatja az embert. Már majdnem lekéstem a vonatról. – Na, mit
akar mondani, kedves Graef?

Titkár: Azt, hogy elnök úr igazán büszke lehet arra, hogy _így_
rendelkezésére áll úgyszólván az egész emberiség!

Norrison. Igaza van, kedves Graef büszke lehetek rá és büszke is vagyok
rá. De… kedves öreg barátom… az, amit maga az egész emberiségnek nevez,
az… szégyelje magát. _Halkan_… Az szégyelje magát. – Isten áldja meg.
_Kimegy_.

Függöny.




MOLNÁR FERENC  SZÍNMŰVEI:

=Az ördög.= Vígjáték 3 felvonásban.

=Liliom.= Egy csirkefogó élete és halála. Külvárosi legenda hét képben.

=Józsi.= Bohózat 3 felvonásban.

=A doktor úr.= Bohózat 3 felvonásban.

=A testőr.= Vígjáték 3 felvonásban.

=A fehér felhő.= Mirákulum 5 változásban.

=Farsang.= Színmű 3 felvonásban.

=Úri divat.= Vígjáték 3 felvonásban.

=A farkas.= Vígjáték 3 felvonásban.

=Égi és földi szerelem.= Dráma 5 felv.

=Színház.= Három egyfelvonásos.

=A hattyú.= Vígjáték 3 felvonásban.

=A vörös malom.= Színjáték két részben, 26 képben.

=Az üvegcipő.= Vígjáték 3 felvonásban.

=Riviera.= Vígjáték 2 felvonásban.

=Játék a kastélyban.= Anekdota 3 felvonásban.

=Olympia.= Vígjáték 3 felvonásban.


*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77489 ***