The Project Gutenberg eBook of A peleskei notárius, by József Gaal

Gaal József boldogult tagtársunk emlékezetének hozom ez igénytelen koszorút. Meggyőződésem szerint, az ily emlék-koszorút a gyors hervadástól vagy annak alkotó ügyessége és kitűnő tekintélye őrzi meg, a ki fűzi, vagy annak tündöklő és maradandó érdeme, kinek sírjára leteszszük. Én saját gyönge tehetségemben nem bízván, igyekeztem a virágókat hozzá a boldogult életéből és irodalmi érdemeiből gyűjteni. Ez az oka, hogy eddig késtem.

A boldogultnak én csak jó ismerőse, de meghitt barátja nem voltam; életadatait nem ismerem, sem azon benső és igazi jó baráttal közleni szokott indokokat, örömöket és reményeket, melyek oly fényesen megkezdett irodalmi működésében -4- egykor lelkesíték; sem azon kételyeket, aggályokat és tán kiábrándulást, melyek tevékenységét – a drámai irodalom legnagyobb kárára – egyszerre s oly váratlanul elzsibbaszták, s fájdalom, végkép megszűntették; s épen élete délpontján, midőn a megért itélőtehetség, a meggazdagodott élet- és világismeret, s a már megszerzett színpadi jártasság után, vígjátékírói tehetségétől maradandó becsü műveket várhattunk volna. – De a késedelmet nemcsak életadatainak nem ismerése okozta.

Mint a tisztelt társaság előtt is tudva van, Gaal József irodalmi működése az 1849. előtti időszakra esik; apróbb dolgozatai a lapokban elszórva jelentek meg, s egybegyűjtve nincsenek; színművei pedig, melyek legkitűnőbb érdemeit képezik – egyet kivéve – a színpadról már ezelőtt húsz évvel letűntek: ennél fogva, hogy az írónak képét csak némi hűséggel is visszatükrözhessem, műveivel újra meg kellett ismerkednem; s ha emléke iránt méltányos és igazságos akartam lenni, vissza kellett emlékeznem azon kornak a mostanitól sokban eltérő viszonyaira, melyek közt azon művek világot láttak; mert a jelen korban, habár kicsinyeknek látná is az ő műveit az innét messziről szemlélő kritika, minél közelebb megy azon elmúlt korban hozzájok, annál nagyobbaknak fogja találni.

Gaal József, székely eredetű, Dálnokról, honnan a múlt században nagyatyja István, Szatmármegyébe kijővén, Károlyi Antal grófnak kitűnő gazdatisztje lőn. Atyja József, ugyane földesuraságnál nyert alkalmazást. Édes anyja, Marsóvszky Józefa, ugyanott az uradalmi főügyésznek leánya volt. A mi Gaalunk 1811-ben, decz. 12-én született.

A szelíd, jóságos, édes anya képe legdrágább ereklyéje a szívnek; még az elfajult, elhidegült vagy erkölcsileg sűlyedt lelkekben is, mint édes fájó emlék tűnik föl, mihelyt a balszerencse érintésére csak egy kissé magába száll: hát még a tisztább, nemesebb, szépre és nagyra törekvő s mélyebb érzelmű költői lélekben! – Az ily szelid, jóságos édes anya tanit először szeretni; bennünk a természet ős vadságát szelid oltványaival megnemesíti; gyakran szellemi növésünknek irányt ad; s még akkor is, midőn porrá lőn, emléke őrangyalul és vígasztalóul lebeg előttünk, mindig csak a jóra intve.

Gaal Józsefnek ilyen édes anyja volt. Anyai szeretetének és türelmének csak egy pár megható példáját közlék velem; de e tündöklő vonások kiegészítik e gyöngéd arczképet. A kis fiút e gyöngéd lelkű jó anya térdein látjuk; ő tanítja először édes magyar nyelvünk betűire; midőn a fiú Károlyba az elemi iskolákba ment, olvasni és írni édes anyjától már otthon megtanult. Fájdalom, e szeretetdús anyától válnunk kell, mint -6- meg kellett válni a hét éves fiúnak: a kérlelhetlen halál ily korán tette anyátlanná. A végbucsú szívszaggató volt; de a testileg megtört nő lelkét az anyai szeretet és gondoskodás a halálban erőssé tette. Felülemelkedve a hiúságon és minden gyöngeségen, utolsó kérelme is az volt férjéhez, hogy fiának adjon minél előbb anyát. Érezte, mi vala ő fiának, s tudta, hol kezdődik az árvaság. Ezért írja a mi Gaalunknak édes atyja önéletrajzában, e velem is közlött sorokat: «Így maradván József kis fiammal özvegységben, szünet nélkül való szomorú napokat éltem, melyek hogy egészen le ne nyomjanak, és éltemet még keserűbbé ne tegyék, e gyászos életem viszontagságait minden módon igyekeztem enyhíteni, és édes anyám unszolására… és megemlékezvén elhúnyt néhai kedves feleségem utolsó javallásáról, erős tusakodásaim után, Szatmáron sósperczeptor Haby Ferencz úr leányával, Katalinnal a hitet letevén… házassági életre léptem».

Ezzel összefüggőleg, a mi Gaalunk egyik öcscse hozzám a következő sorokat írta, melyek költőnk gyermekéveire legtöbb világot vetnek: «Tehát atyja még ugyanazon évben megnősült szeretett neje javallatára, hogy az árva kis fiú anya helyett anyát nyerjen. De bár mostohája, különösen első gyermeke születéseig, mindent elkövetett, hogy az édes anyát pótolja, nem lehetett egészen az, kinek emléke a már gondolkodni tudó gyermek lelkében élt. Mogorva, magányt -7- kereső gyermek öreggé vált; játékszerek után nem vágyott s anyja térdére dűlve inkább hallgatta órákig az öregebbek beszédeit, mintsem gyermekpajtásait kereste volna föl. Atyja, bár maga is komoly természetű, aggódva nézte a bánatos fiút. Sokan kora halálát kezdék jósolni, s tanácsolták, hogy az apai háztól el ne bocsássák; de atyja keresztül látván a dolgok állását, az ellenkezőre határozta el magát. A fiú eddig Károlyban a nagyatyai háztól járt iskolába, hol szüntelen emlékébe hozták édes anyját; atyja azért Szatmárra vitte, hogy idegenek közt élve, feledje a multakat s tanulja viselni az élet terheit. Eleinte az otthont megszokott fiúra nézve keserű volt; de – mint a következés mutatta – sikert igérő; sőt lehet mondani, hogy a fiú egyik szélsőségből a másikba esett: néhány év múlva társai közt ő volt a leghumorteljesebb.»

De atyja nemcsak komoly természetű, hanem tudományosan képzett férfi is volt. A klasszikai latin irodalmat jól ismerte, a költészetnek annyira kedvelője volt, hogy ifjabb éveiben maga is írt magyar verseket, 1803-ről kéziratban egy kötetecske verset közlöttek velem. Nem leng át ezeken magasabb tehetség, s az enyészettől csak a kegyelet őrzé meg családi emlékűl: de annak kétségkívül bizonyítványai, hogy a latin irodalom szeretetét, melyre e versekben gyakori a vonatkozás, már az apa csepegtette a fiúba s az épen nem volt ellenére, hogy fiából költő váljék, -8- mi az anyagi jólétet néző apák előtt még most sem nagyon kivánatos. Némelyek, hihetőleg balértesűlés nyomán, az apa és fiú közt némi feszült viszonyt említettek. Ennek semmi alapja nincs. A szerető apa, ámbár későbbi házasságaiból családja tetemesen megszaporodott, s az élet gondjai súlyosan nyomták, tőle telhetőleg az első szülöttről is folyvást gondoskodott. De büszke is volt rá.

Midőn 1843-ban, hosszas távollét után a Peleskei nótárius hírneves írója Szatmáron meglátogatta, az nemcsak a családra, de a városra nézve is valódi ünnep volt. Az apa az ottani kaszinóban, melynek egyik alapítója és elnöke volt, örömsugárzó arczczal mutatta be fiát; s este a színházban, melynek indítványozója s egyik legtevékenyebb építtetője épen ő volt, s melyben a szerző tiszteletére a Peleskei nótáriust adták, míg a közönség folytonosan kaczagott, tapsolt és éljenzett: ő mélyen meghatva, az öröm édes könnyeit hullatta. Ez volt utolsó találkozásuk, s a szerető apának legfőbb jutalma: fiának diadala.

Ezek voltak a mi Gaalunk szülei. Anyja már a gyermek szívébe bele oltotta a szelíd jóságot, s emléke az ifjú kedély-világára, mint nyári nap, még azután is melegen hatott vissza, mikor már leáldozott. Atyja megtanította a tudományt és költészetet szeretni, s gyámkeze megóvta az elhagyottság vészeitől, a jótékony természet adott neki szép elmét, költői tehetséget, humort és -9- ihlettséget; s mindez együttvéve azon jó, becsületes és szilárd jellemü férfiúvá érlelte, ki meggyőződéseit sem az életben, sem az irodalomban soha sem tagadta meg; nem bántott senkit, de nem is hízelgett senkinek; és az igazat tétova nélkül kimondta. Irodalmi előmenetelét és sikereit nem köszönte pajtáskodásnak és nyegleségnek. Nem volt önmagának hírkürtje; s a társas körökben bármily beszédes és elmés volt, bár többnyire ő vezette a beszéd fonalát, ritka szerénységénél fogva épen nem tartozott azon önhitt- és önteltek közé, kik csakhamar legörömestebb magokról beszélnek. Ő csak akkor hallgatott, ha rá vitték a szót. Az irodalom legkitűnőbb férfiai szerették és becsülték; kit – a többieket nem is említve – egy Vörösmarty, Szalay, Eötvös, Toldy, Fábián állandó barátságukra méltatták, annak kétségkívül nemcsak az életben megpróbált tiszta jelleműnek, de az irodalmi törekvéseiben is feddhetlennek kellett lennie. Politikai meggyőződéseiben sem látjuk őt ingadozni, annál kevésbbé elesni. Ha műveit átolvassuk, czélzásaiban, s néhol egész jelenetekben azon szabadelvü zászló alatt látjuk küzdeni, melyre az észszerű átalakulás s a népjogok voltak írva. Midőn 1849-ben e zászlót tán előbbre is vitték, mint tán ő maga is szerette volna, ő még akkor sem hagyta el. Az ezt követő gyászévekben Aradon az internáltak közt látjuk, de az átváltozók közt épen nem. Hivatalát vesztvén, újat nem keresett; -10- visszavonúlt a magánéletbe és nevelő lett; munkás kertész gyanánt, inkább akarván nevelni a haza reményeit, mint eszközül szolgálni azon romboló rendszernek, mely mindent kiszakgatott a nélkül, hogy valami megfogamzót tudott volna ültetni, s mely tőlünk mindent elvőn, de azzal azt sem gazdagította, sőt szegényebbé tette, a kinek adta.

Egyszerű és vázlatos rajza ez a derék férfiú jellemének; de azt hiszem, méltányos és igaz. Hogy irodalomi tevékenységét és műveinek érdemét méltányolhassuk, mint már említém, vissza kell térnünk azon korba, melyben azok világot láttak; mert csak azon világításban fogjuk e csoportozatok akkori hatását megérzeni. Régi kép ez, melynek azóta elhalványúlt színei akkor ragyogtak.

Gaal ezelőtt 30 évvel lépett föl az írodalomban, tehát kevéssel az 1825-iki időszak után. Ez időszak előtt is volt mindig egy kis számú csapat, mely érezte és tudta, hogy ha valódi nemzetté akarunk lenni, a politikai jog élvezete mellett, legelőször is magyarokká kell lennünk; hogy nemzeti művelődésre egy nemzetnek sincs oly égető szüksége, mint épen a magyarnak; s hogy annak leghathatósabb emeltyűi az irodalom és színművészet.

De csak valljuk meg, az említett időszak előtt nemzetünk zöme e részben el volt altatva és áltatva. Megmentett és megvédett ősi alkotmányával -11- hasonlított egy régi lovagvárhoz az éjben, melynek csak egy-egy őrtornyából fénylett ki a virrasztók lámpája. II. József el akarta venni alkotmányunkat és nyelvünket; de a rá következett hazafiúi lángolás, a nyelvet illetőleg, a mily mohón föllobbant, oly hamar el is lobogott. Egy tudós társaság, s egy állandó színház eszméje fölvillant; mennydörgött is rá; de mint hamar múló villám, a levegőben enyészett el. A legjobb írók és költők is csak előfizetés mellett nagy nehézen tudták kiadni műveiket; a színészet vándorolt, s csak imitt-amott talált némi rövid megyei pártfogásra; nagyobbszerű és egyetemes áldozatkészségnek egyik sem örvendett; pedig mit lehetett volna a nemzetnek saját nemzeti czéljaira áldoznia; csak most tudjuk, midőn más, nem nemzeti czélokra annyit kellett adóznia.

De ne vádoljuk csupán apáinkat, hiszen ha némi öntudatos mozgalmat akartak volna is tenni, le voltak nyűgözve. Nekem úgy látszik, a régibb nemzetellenes kormányférfiak ismerték az irodalom és színészet hatását, különben oly félénk éber gonddal nem taposták volna el zsenge kihajtásait. Jól értették ők, hogy kell egy nemzetet álomba sűlyeszteni; s a kezek, melyek a delejező vonásokat tették, ha kellett, el is tudták fojtani a szabadabb lélekzetet. Az iskolák latinok voltak, s a főbbek telhetőleg a legcsodálatosabb egyéniségű tanárokkal. A jó volt köztük a kivétel, nem a rossz. Többnyire olyanok, kikkel a tanulók -12- a szó teljes értelmében játékot űztek. A magyar nyelv cathedráját többnyire az nyerte el, ki tisztán magyarul sem tudott. Jobban szerették, mikor a juratusok Pesten és Pozsonyban verekedtek, mint mikor később gondolkodtak, szelidültek és művelődtek. A censura még a szakácskönyveket is visszatartotta. Csokonai visszakapni nem birta a czensoroktól politikailag ártatlan verseit. Az ország fővárosában, mint többen állítják, magyar pénzből pompás német színház épült, míg a magyar sehogysem tudott létesülni.

A jó öreg Kulcsár István, ki a magyar mellett siker nélkűl buzgólkodott, midőn e nagy német színház épült, eleinte azzal vigasztalta magát, hogy nem fogják bevégezni, mikor pedig már fölépült, tört szívvel azt mondá: «Meglássátok fiaim, össze fog dűlni!» E közben a magyar színészet folyvást vándorolt, s ha Pesten föl merte sátorát ütni, alig várták, hogy minél előbb túladjanak rajta. Nem titok, mit egy ily alkalommal egy pestvárosi tisztviselő mondott magyar színészeinknek: «Mit akarnak itt? Hisz Pest német város.»

Egy ily végtelen hosszas fél homályu éj után vírradt föl azon új korszakot alkotó nap, melyben a legnagyobb hazánkfia nagyszerű példája és szavai által, az akadémiát létre hozta, s mélyen beható íratai által, a nemzetet halálhoz hasonló álmából felrázta. A nemzet fölébredve látta, hogy az idő míg másutt délre jár, minálunk még nem -13- is virradt; hogy mindenben elkéstünk, azért haladnunk kell. E korszak az irodalomnak és színészetnek is új életet adott.

Beállván az ébredés korszaka, a rég elfojtott magvak, mint elkésett tavaszkor, gyorsan fejlődtek és virultak ki. Szerencsére, az irodalomban nagy új tehetségek tűntek fel s Budán oly kitünő színészek gyültek össze, kik éreztették az állandó színház szükségét. A pestiek, mint bucsújárók, hosszú sorban vonúltak fel Budára a magyar előadásokra; télen pedig, midőn a hajóhídat kiszedték, s a pestiek nem mehettek át, hetenkint egyszer pénteken a színészek néha a jégre kiöntött vízben bokáig jöttek át, hogy a pesti német színházban föllépjenek, mely ilyenkor rendesen tömve volt. Pestmegye, mely e színtársulat pártfogója és segítője volt, adakozásokból Pesten színházat épített egy ajándékba kapott telken, de nem az utczára, nehogy a Verschönerunsg-Comissió akadályozhassa, hanem benn az udvaron, mintha csak kénytelen volna oda lopni.

E színház építését, kik nagyobbszerűt terveztek, nem helyeselték, de az elágazott vélemények abban egyesültek, hogy állandó színház nélkül a központban, a drámai írodalom fejlődése és virágzása is képtelenség. Hiszen tudjuk, Kisfaludy Károly is többnyire csak akkor rögtönözte színműveit, midőn magyar színtársulat vetődött Pestre; s Bánk-Bán szerzője nem azért vonult vissza az írodalomtól legszebb férfikorában, mert -14- e művét az erdélyi pályázatkor figyelemre sem méltatták, hanem mindezen művének csaknem egész kiadása a Trattner padlásán volt eltemetve mindaddig, míg a központi intézet életre hozta; pedig mily műkincsekkel ajándékozta volna meg e két nagy tehetség is a drámai irodalmat, ha állandó színházunk lett volna: azt magyaráznom sem kell; hátha még oly közönsége is, mely a szerzőt nemcsak megtapsolni, de megjutalmazni is tudta volna, hogy ne kelljen az élet szükségeivel küzdenie, s erejét eredeti hivatása ellenére elforgácsolnia. De akkor jutalomról még szó sem volt; sőt a közvéleményben olyasmi is hallatszott, hogy a költőkről, az égnek ez éhes dalnokairól gondoskodjék az, ki az ég madarait ellátja.

Még a harminczas év után is az összes magyar drámairodalom jutalma azon 100 arany pályadíj volt, melyet az akadémia tűzött ki, s a nehány arany tiszteletdíj, melyet a nyomtatásra méltó művek szerzői kaptak. Az akadémia többet nem tehetett, a színigazgatók pedig magok is többnyire üres vándortáskát hordtak, csak később, a pesti nemzeti színház megnyitása után 1837 deczember 28-án jelent meg ama nevezetes s a maga nemében első okirat, melyben a színház igazgatósága az eredeti színmű- és operaíróknak a három első előadásból egy egész jövedelmet biztosít; a többi előadásból azonban tantiémet nem kapott a szerző. Ezen jutalmázási -15- rendszer még 1840-ben sem változott, midőn a színház országossá lett.

Az akkori országos igazgatóság azt hitte, hogy az országos subventió mellett sem tehet többet, mint a mennyit a színházat fentartott részvénytársaság tőn subventió nélkűl. Tantiemet, öt százalékot, 1843-ban a színház akkori bérlője adott, s nem volt oka megbánni. Azt tíz százalékra gróf Ráday Gedeon emelte, midőn országos igazgató lett, s a színháznak legvirágzóbb korszakát idézte elő. Általában eddig a tapasztalat azt mutatja, hogy midőn a drámaírók sorsán javítottak, a színházé is javúlt.

Gaalnak legtöbb színműve ezen időszak előtt adatott. Első vígjátéka A király Ludason Budán 1837-ben kerűlt színre, s 1846-ban már befejezte drámaírói pályáját. Évenkint két-három színművet írt; ezen nagy munkásság mellett mégis oly kevés jövedelemben részesült, mely az élet szükségeit sem fedezte volna. De ha munkásságát folytatta volna is, a mi viszonyaink közt még a mostani kedvezőbb jutalmazási rendszer mellett sem szentelhette volna egész erejét a drámai irodalomnak, melyhez valódi hivatása volt. Neki is, mint másoknak, hogy élhessen, el kellett forgácsolnia erejét. Hivatalt kellett viselnie, s a múzsának legkedvesebb reggeli órákat irodákban töltenie. Bámulatos, hogy ráért csak annyit is írni, s hogy dolgozataira csak annyi műgondot is fordíthatott! S csudáljuk-e, ha költői -16- erét épen a hivatal prózaisága zsibbasztotta el, s a szépirodalomtól az élet gondjai vonták el végkép? Hiszen íróink sorsa még most sem javúlt annyira, hogy ezt ne értsük. Hány valódi tehetséget látunk feltűnni, s épen e miatt eltűnni! – Mennyi kincs veszett már így el, mint elásott pénz, mely egyszer fölvetődik, aztán örökre elsűlyed!

Boldog, kit a sors oly kedvező anyagi körülmények közé helyez, hogy geniusát követve, egészen valódi hivatásának élhet; de e szerencse nem jut mindenkinek. Innen van az, hogy sokan alig kezdik meg e legnehezebb pályát, csakhamar másfelé fordúlnak. Némelyeknek nincs módjok bevárni, hogy tehetségeiket a tanúlmány és tapasztalat megérlelvén, érett gyümölcsöket mutathatnának fel; mások, kik sikert arattak, nem válogatván meg műveik közől csak a legjobbakat, egy pár bukás után végkép elkedvetlenűlnek; pedig ettől még a nonum prematur in annum sem mentheti meg, mert a színmű sorsa nemcsak saját belbecsétől függ, annak színpadon életet az előadás ad, s néha a közönség különböző foka és változó ízlése tartja fenn vagy veti el. Épen azért a magyar drámaíró balszerencséjéhez járúl még az is, hogy csak egy színházunk levén, az előadókban nem válogathat, s főszerepeihez nem talál mindig kellő egyéniséget. S nekem úgy tetszik, hogy a közönség és kritika is szigorúbb az eredetiekhez, mint -17- a fordítmányokhoz. – Míg az irodalom egyéb terményeiről alig olvasunk bírálatot, a színműre, a hol csak sebezhető, repülnek a nyilak; pedig a más fajúaknak tán nagyobb szükségök volna a szigorú bírálatra, mert a dráma a színpadról már maga megmutatja sebeit, s ha azok halálosak, mindnyájunk szeme láttára hal meg.

Az elmondottak tán világot vetnek Gaal drámaírói sorsára, s megfejtik, miért vonúlt vissza végkép, halála előtt mintegy húsz évvel; kétségkívül nem a tehetség, hanem a kedv múlt el. – Az ő színműveinek, mint már említém, nem a belbecs adja a legfőbb érdemet, hanem a korszak, melyben a magyar színügynek új életet adtak és fentartói voltak. A szomjan vagy éhenhalót nem az menti meg, ki később dús asztalnál vendégli, hanem a ki pusztaságban enyhítő itallal s egy pár falattal új életerőre segíti. Lett állandó színházunk, voltak kitűnő színészeink; de eredeti irodalom nélkül nem is állhatott volna fenn, nem is felelt volna meg minden czéljának; mert saját művészi czéljain kívül a magyar színészetnek hivatása volt nemzetiségünk őrzése és terjesztése. Hogy ezt leginkább az eredeti irodalommal érheté el, tagadhatlan. De a tapasztalat is mindig azt bizonyította, hogy az eredeti darabok gyöngeségei mellett is, legjobban hatottak. S ez nagyon természetes, mert ezeket legjobban érti a nagyközönség, a bennök festett élet, érzelmek, törekvések, irányok, legjobban -18- érdeklik. S épen ezért az eredeti irodalom a magyar színészetnek még anyagi tekintetben is leghatalmasabb fentartója volt. A régibb korból Kisfaludy Károly hatásait nem is említve, már Budán A garabonczás diák, s később színházunk első éveiben A peleskei nótárius tősgyökeres bohózatok, minden darabok közt legtöbbet jövedelmeztek. S miután a legjobb, legművészibb, leghatásosabb drámák és vígjátékok is csak nehányszor voltak képesek nagyobb közönséget gyűjteni, kétségkívül, hogy az idegen ajkúakat leginkább amazok vonzották a színházba.

Ha ezen bohózatok alkatrészeit vizsgáljuk, csakhamar rájövünk, hogy azon kiváló hatást annak köszönték, mert magyar népiesek voltak. A garabonczás diáknak tulajdonkép sem meséje, sem valami fejlődési iránya nincs; magyar alakjai, magyar népdalai, magyar népjelenetei s kissé darabos, de azért magyaros humora tartották fenn. A peleskei nótáriusban, melynek szerkezete már kerekdedebb, kifejlődése bevégzettebb s melynek jellemei sokkal jobban kidomborodnak, a főszerepe már határozott egyénné válik, a legélénkebb hatást szintén a népjelenetek s zenéjében a magyarosabb részek tették. Vele csaknem egy időben tűnt fel Ludas Matyi, – melyben szintén a nagyon népies alkatrészek hatottak, s benne a legkirívóbb s visszatetsző ellentét a szöveg és zene közti volt. Zenéje ugyanis – egy mindig ismételni kellett magyar népdalon -19- kívül – a német bohózatokéhoz hasonlított. Az ezekből merített tapasztalatok elég világosan kijelölték az útat, melyre a drámai népirodalomnak egészen át kellett térnie, ha le akarta szorítni a német paródiákat, melyek egészen a Bartai koráig nagy bőségban adattak.

Sajnos, hogy ugyanazon szerzők későbbi darabjaikban, a bécsi bohózatok modorához tértek át. Nem is aratták az előbbi sikert, s a közönség még azután is első darabjaikban gyönyörködött. Általában a közönség érzéke fel volt már ébresztve a magyar népies iránt; s ha figyelembe veszszük, hogy ezen magyaros bohózatok nem csak a pesti színpadon foglalták el az előtért, de az egész országban is legsűrűbben adattak, mert legjövedelmezőbbek s a vidéki színtársulatok fentartói voltak, tán nem lesz túlságos az az állítás, hogy ezek is segítettek felszántani a földet, melybe a Petőfi népies költeményei oly könnyen gyökereztek meg s oly gyorsan terjedtek el. Az idő kérlelhetlen rostája ezen kor bohózatait mind rég áthullatta, csak egy maradt fel közülök, és ez a Gaal Peleskei nótáriusa, mely 28 év után is sikerrel adatik. Ez megőrzi emlékét s az irodalomtörténet az ő nevét, mint győztes vezérét fölírja, míg az ugyanazon zászló alatt küzdött harczosok neveit tán említni sem fogja.

Vígjátékai a színpadon nem élték túl azon -20- kort, melyben írattak; húsz éve már, hogy letűntek. Mint említém, azon kor szempontjából kell tekintenünk, hogy kitűnőknek lássuk, s hogy hatásukat megértsük, azon kor társadalmi és politikai viszonyai közt, melyeket visszatükröztek; ezek változtával korszerűségök is sokat vesztett.

Én tudom, hogy vannak oly általános becsű s az emberek soha meg nem szűnő gyöngeségeit tárgyazó vígjátékok, melyek századok múlva sem szünnek meg hatni. De vajmi ritkák ezek! Csak a legnagyobb lángelmék szüleményei, kik szellemi gyermekeiket oly határozott jellemekkel, annyi életbölcseséggel és élcztőkével küldik az utókorba, hogy a mi rajtok csak korszerű és divatos, s csak változó és múló viszonyokra vonatkozó volt, levonatván, még mindig marad annyiok, hogy nagy tőkepénzesekűl léphetnek fel. A komikai művek leghamarabb elavúlnak s úgy vagyunk velök, mint egy nekividámult társaságban jól előadott adomával; akkor jóízűen nevettünk rajta, s mikor más körülmények közt mások előtt ismételjük, magunk is csodálkozunk, hogy ezek el sem mosolyodnak. Ez az ilyszerű művek természetében fekszik. A vígjáték a költészet magasabb és eszményibb régióiból lejebb száll a földre. Nem a nagymérvű hősöket s megrázó sorsfordulatokat festi, hanem a köznapi emberkéket, apróbb hibáikkal; kik, midőn a színpadon megjelennek, egyszersmind mintegy -21- magokat nevetik ki. A jelen élet tarka színeibe vannak öltözve, s ajkaikra elmés czélzások adva a jelen viszonyokra. Az élet felszíne változó, a viszonyok hullámai elsímúlnak vagy új fodrokban gyűremlenek. Az emberkéket a feledés tengere födi, s ha sírjaikból kihúzzuk, csak vázak, imitt-amott lelógó foszlányokkal. De azért az ily elavúlt vígjátékíró, ki korának mulattatója és oktatója volt, annyi dicsérő megemlékezést bizonyosan megérdemel, mint a mennyit Hamlet mond, a Yorik koponyáját tartván kezében.

Gaal vígjátékait ezen szempontból kell méltányolnunk. Könnyen, de gyorsan is írt művek ezek. A szerző tán érezte a vígjáték-irodalom meddőségét, s a diák közmondással tartott: kétszer ad, ki gyorsan ad, s egy helyett kettőt adott. A jövőre nem gondolva, a jelennek élt. Tulajdonkép csak első vígjátékának alapeszméje különbözik a többitől. Ez A király Ludason, melyet pályázatkor az Akadémia is dícsérőleg említett. Benne a népjelenetek legsikerűltebbek, s már előre sejtetik A peleskei nótárius szerzőjét. Tartalma Mátyás király házassága Beatrixszel. Mindketten azon gondolatra jönnek, hogy incognito találkozzanak, s e végből személyeiket kísérőikre ruházzák; miből azon szerencsés és kellemes zavar származik, hogy ez álcza alatt, négyök közől mindegyik abba szeret, kiről le kellene mondania, s a ki a megismerés után párja lesz. Az alapeszme nem volt új, de Gaal -22- már ezen első művében oly biztos tapintattal viszi a bonyolódást, s oly kerekdedséget tud adni az egésznek, mely a legjártasabb írónak is becsületére vált volna. Többi vígjátékának, milyenek: A szerelem és champagnei, Két Julia, Pazar fösvények, Vén sas, alapeszméje fővonásban mind a körűl forog, hogy a szerelmes fiú az apa vagy nagybátya-gyámok beleegyezését a házassághoz valamely ügyes fogás által nyeri meg. De a cselszövények és epizódok különböznek, s ezért vígjátékait nem lehet egymás ismétléseinek tekinteni. A vén sas politikai irányú is. Az ólmos botok hőseit s a Maradi Jerémiásokat teszi pellengérre. Ezen vígjáték 1843-ban adatott először. Úgy látszik, a közvélemény már elítélte az ősi alkotmány hiányait és kinövéseit, különben kitörő boszúság nélkűl alig tűrték volna az ezen vígjátékban kimondott igazságokat. Ugyanekkor ostorozta az Éljen az egyenlőség az ál-szabadelvűséget, s a Tisztújítás a megvesztegethető s leitatható nemesség korteskedését. Nehány évvel azelőtt ezen satyrák tán az igazságnak oly sugarai lettek volna, melyeket, ha a színpad mint az élet tükre, szemeink köze vibrál, nagyon alkalmatlanoknak és boszantóknak találtuk volna. A közvélemény ekkor már a reform eszméinek meg volt nyerve; de jól esik Gaalt is ezen zászló alatt látnunk. Többi vígjátéka társadalmi téren mozog, s csak egyes nyílai pattannak ki a politikai viszonyokra. Ezek néhol nem is jellemszerűek; -23- de bár csak ezek volnának az egyedűli jellemtelenségek az irodalomban!

Vígjátékai közől legnagyobb hatása A szerelem és champagneinak volt; s a mi meglepőbb, hogy ez legelső művei közé tartozik. Ugyanazon évben, 1838-ban kerűlt színre, melyben a Peleskei nótárius. Ha oly ifjú korára nem esnének ezen darabok, azt kellene mondanunk, hogy tehetsége akkor érte el a tetőpontot; de inkább kell hinnünk azt, hogy az élet gondjai, hivataloskodása mindinkább elvonták eredeti hivatásától; s ez is bizonyitja azt, hogy a ki oly ifjú korban oly kitűnő darabokat írt, ha e pályán elég jutalmat kap s kizárólag annak élhet, később megmaradandóbb művekkel ajándékozza meg az irodalmat. Utóbb már késő volt. S tán itélőtehetsége is felűlkerekedett a képzelő tehetségen s nem tudott eszméibe többé beleszerelmesedni, mi nélkül életre való költemény nem születhetik. A költői léleknek is van apathiája, melyből, ha egyszer bele esett, nehezen vagy sohasem gyógyul ki, s ebbe leghamarabb beleeshetik a drámaíró; mert ez csaknem kézzelfoghatólag a tulajdon szemével győződik meg, midőn a hatás a fagypont felé száll le, míg a másnemű költő sok kellemes illusióban el, főkép hol a kritika hallgat.

Gaal csak két komoly színművet írt; egy tragédiát Szvatopluk, s egy drámát Mátyás király Boroszlóban czím alatt. Az elsőnek legnagyobb balsorsa az volt, hogy a panszláv mozgalmak -24- korszakában jött színre, s a mi közönségünk a tót tragikai hős fölött sehogy sem akart sajnálkozni. A másik legelső művei közé tartozík s már 1837-ben meg volt írva. Alapeszméje és szövevénye háladatos s megérdemlené, hogy valaki több gonddal kidolgozza. Az ifjú Ujlaki elveszti ősi javait és bujdosó lesz. Ezért boszút esküszik Mátyás király ellen; s ezt még fokozza, hogy mindketten ugyanazon leányba szeretnek; de Ujlakiban felébred a tisztelet Mátyás iránt s a hazafiúi érzet, s Mátyást ellenei kelepczéjéből kétszer menti meg.

Gaalnak színművein kívül van még egy regénye, sok elbeszélése s nehány lyrai költeménye. Elbeszélései, melyek részint komolyak, részint humorisztikusok, mint kellemes és jól írt olvasmányok, megérdemlenék az összegyűjtést és kiadást. Regényének nehány alakjára annyi év után is élénken emlékezem, mit egyáltalában nem akarok tulajdonítani jó emléktehetségemnek, mert az nincs, hanem azon erős benyomásnak, melyet rám tőn. Hiszen tudjuk, a gyermekkor elmosódott emlékei közűl is azon későbbi korban csak azok emelkednek ki, melyek szokatlanságuknál fogva a legnagyobb hatást tették ránk. Gaal e tért is elhagyta; pedig oly ifjonta írt ritka első mű állná ki vele a versenyt.

De nehogy visszaéljek tisztelt hallgatóim türelmével, végszó nélkül leteszem koszorúmat. Ha ezen emlékbeszéd nem egyéb, mint egy csín -25- és ízlés nélkűl egybekötött, s épen ezért csakhamar hervadó füzér önmentségeműl legyen a tiszta jóakarat; megbizóimnak pedig megnyugtatásul azon igazság: hogy a halottak dicső hírnevét nem a czifra, ékes, nagyszerű monumentumok őrzik meg a feledéstől, hanem saját érdemeik. Míg a több ezredéves gúlák a mulandóság jelvényeivé épen az által lettek, hogy azoknak emlékét nem bírták fenntartani, kiket halhatatlanítniok kellett volna: az emberiség jótevői s a nagy szellemek egy darabka emlékkő nélkül ezredévek után is dicsőítve tündöklenek. Ezen hasonlat igazsága, úgy hiszem, kisebb mérvben is be fog bizonyúlni: ezen gyönge emlékbeszéd rég feledve lesz, midőn Gaal József neve a magyar irodalom történetében mindig kitűnő lapra lesz fölírva.

PELESKEI NOTÁRIUS.

ELSŐ SZAKASZ.
NAGY-PELESKE.

(Szabadhely Nagy-Peleskén; a nép betódul, Tóti Dorkát kötözve egy üstben beczipelik, hátul egy rakás szalma.)

Első jelenet.

Tegyétek le a katlant, de vigyázzatok, hogy a boszorkány lába ne érje a földet, különben tüstént megszabadul a sátán.

De, bíró uram, hogy gondolhat engem boszorkánynak, hiszen ha boszorkány volnék, mindjárt megnyergelném bíró uramat, s az ecsedi várba lovagolnék rajta. -31-

Tudom, hogy megtennéd, pokolbeli fajzat; de a katlanba szorítottunk, s lábod a földet nem érhetvén, minden hatalmad elveszett, értek én az efféléhez, meg nem csalsz, ha tíz ördög volna is benned.

Vigyenek legalább a téns szolgabíró urhoz, vagy hivassák ide. A vármegye itélete nélkül senkit sem szabad bántani.

Második jelenet.

Megálljatok! (Megállnak Dorkával.) Micsoda igazságtalan vakmerőség ez! Biró uram, illik-e ily hirtelenkedés egy magistratuális személyhez?

Notárius uram, bizonyos, hogy a banya boszorkány, alig van egy köztünk, kinek kárt ne tett volna. Egynek a tehenét, másnak a gyermekét rontotta meg. -33-

Hallják kentek! Ha valóban bűnös lenne is a szerencsétlen, kentek nem büntethetik meg, az a tekintetes nemes vármegye dolga, s ha kentek többet tesznek, mint a törvény engedi, lakolni fognak. De hallgassunk erről; azt mondják kentek, hogy ezen banyát more patrio, azaz ősi szokás szerint, mint boszorkányt, megégetik. Hanem én azt mondom, hogy boszorkányok nincsenek is a világon, és ezt more patrio, azaz magából a Corpus jurisból, mint egy magyar nemes emberhez illik, meg is tudom mutatni; – hallják kentek. Már Könyves Kálmán dicső királyunk ex stirpe Arpadiana még 1100-dik esztendőben Vencsellőn, tehát tekintetes nemes Szabolcs vármegyében, következéskép szomszédságunkban, tartott országgyűlésen, hoza egy törvényt, mely így szól: «De strigis vero, quæ non sunt, nulla quæstio fiat», azaz boszorkányok ellen, minthogy azok a földön nincsenek, pert indítani nem szabad. Ha már eleink ezelőtt 739 esztendővel ily bölcs -34- törvényt hoztak, illendő, hogy mi is, mindenképen bölcs nyomdokaiba lépjünk, és azt tegyük, mit a Corpus juris, és egy bölcs király, kit bölcsesége miatt eleink Könyves Kálmánnak neveztek, mondanak. – A ki pedig nem hiszi azt, mit eleink, és a Corpus juris mondanak, az nem magyar. Hát hiszik-e már kentek, hogy nincsenek boszorkányok?

Ha Könyves Kálmán, és notárius uram mondják, csak elhiszszük, főkép, ha még az a Korpás úr is bizonyítja.

Miért? Mivel egynek-másnak a gyermeke beteg lett? Az csak azért történt, mivel anyja nem vigyázott reá; vagy mivel egy tehénnek véres lett a teje? Az némely rossz füvektől származik, mint a botánika tanítja. S gondolom, talán csak elhiszik már, hogy nincs boszorkány.

Már én tökéletesen hiszem, hogy a földön egy boszorkány sincs; de meglátja notárius uram, hogy ez – mégis boszorkány.

Mit beszél biró uram? Hajdanában meglehet, hogy vénasszonyok voltak boszorkányok, s azok bolondíták el a világot; de már most azoktól nem kell félní, bár az ifjaktól bírnók megóvni magunkat.

Lóduljon kend, s ne tegye magát többé gyanussá a nép előtt. (Dorka elvonul.) Kentek pedig -36- jőjjenek hozzám egy kis vacsorára, születésem napját ünnepelni, s Baczur Gáspár úr barátunktól, ki holnap visszautazik Pestre, elbúcsuzni.

Harmadik jelenet.

Nincs boszorkány? Várj te átkozott notárius, te azt mered tanítani, hogy boszorkányok nincsenek, ezért nyakadra hoztad az egész fajt. Éltemet megmentéd, de fajomat akartad kiírtani, és mesterségemet; ezért meglakolsz. Azt állítani, hogy nincsenek boszorkányok! Ez reánk nézve a legveszedelmesebb tanítás, mert míg égetnek bennünket, addig az ostoba világ elhiszi, hogy vagyunk, és reszket; de ha létünkön kételkedni kezd, oda lesz tekintetünk. Hát írtsuk ki e gyomot. Már besötétült, és épen a keresztúton állok. – Éjtszakának hatalmas királynéja! halhatatlan Hekate, jelenjél meg, hű szolgálód könyörög! (Dörgés.) -37-

Negyedik jelenet.

Legalázatosabb szolgálód Magyarországból, Tóti Dorka, géczi boszorkány, itt Szathmármegyében.

Felséges asszonyom, nem ismernéd ezen földet? pedig roppant birodalmad első tartományai közé tartozik. Magyarország szép föld, melyen mindenféle nemzetek laknak, még magyarok is, mindenféle nyelveken beszélnek, még magyarul is.

Vidékemen eddig czéhünk uralkodék, de most a peleskei notárius hitetni kezdi a néppel, hogy boszorkányok nincsenek, s ezen hit semmivé -38- tenné hatalmunkat; engedd meg sötét királyné, hogy kiírthassam ezen kártékony férget.

Legyen meg. Három próbára fölhatalmazlak ellene, s ismét elalszom. (Elsülyed.)

Elaludt! Hadd aludjék, kezembe adta ellenségemet, s bosszut állok rajta, oly igazán, mint hogy apám vasas német volt. (El.)

Ötödik jelenet.

Jó hogy föllelém kendet, lélekszakadtában jövök Szatmárról, a notárius úrnak levele érkezett a postán, adja át kend neki. (Átadja.)

Meg van az első lépés; Pestre csalom a notáriust, s azután kitekertetem a nyakát, olyan igazán, minthogy apám vasas német volt, még pedig, a mint mondják, trombitás. (El.)

Hatodik jelenet.

Zajtayné. Orgonista. Biróné. Rektor. Férfiak. Asszonyok. Gazsi. Később Zajtay.

Ki az a Börne, azt én nem tudom, s ki az a Göthe, azt kentek nem tudják, s így quittek vagyunk.

Vízi bogár? – Az könnyen meglehet, mert mióta annyira divatba jött a magyar ifjak között, azóta mind vizet isznak, – de hol van gazdánk, a notárius úr.

Tehát minekutána gyülekezetünk oly fényes és tündöklő, illik tehát, hogy notárius urat is fényes és tündöklő beszéddel köszöntsük meg. Én e végre készíték egy czifra beszédet, rithmusokkal, mint azt ama híres pesti poétától, Hódmezei Cserei Berei Farkas András barátomtól tanultam. Én tehát ezen oratiót, ha notárius uram kilép, elmondom, s ha végeztem, vivátot kiáltanak.

Köszönöm ezen solemnis megtiszteltetést, s azért minden kitelhető módon meg fogom hálálni; de most, miután már összejöttünk ünnepet ülni, mint a régi krónikában anonymus Belæ regis notarius mondja őseinkről «fecerunt magnum áldomás» tehát én is úgy tartom, üljünk a lakomához.

Igen, Pestre; most érkezék levelem a szathmári postáról, melyben Matócsy Gyuri pesti prokátor, s hajdani tanítványom írja, hogy jőjjek fel, mert a nagyméltóságu királyi Curiánál a janitori, azaz az ajtónállói hívatal megürülvén, azt nekem megszerezheti. -43-

Ha a janitorságot megnyertem, eljövök érted, s addig is legalább meglátogatom Sándor fiunkat, ki Pesten jurátuskodik.

Nem, mert uram öcsém a szathmári örményekkel megy, s már holnap, én pedig more patrio utazom, azaz, lóháton.

Nem bánom; de atyáink is lóháton utaztak a rákosi országgyűlésekre, s mivel én is országos dologban járok, illő, hogy én is úgy menjek, azaz more patrio utazzam, s ha lassan is, és későn, mégis csak fölérek lóháton Pestre.

Eljövök. Ha notárius úr janitor lesz, búcsút veszek Pesttől s a Zrinyitől, úgy sincs többé nagy kedvem az ottani élethez.

MÁSODIK SZAKASZ.
HORTOBÁGY.

Első jelenet.

Hát már senkit sem hoz a förgeteg! Kedvem telnék botra kelni. Legények! nincs valaki köztetek, kinek kedve volna csontjait olyan lágygyá veretni, mint a Zsuzsi szíve?

Lágy a szíved, láng a szemed, eszem azt a kis lelkedet. (Megöleli, azután botját rázza.) Ki a legény a csárdában?

Gondolom, mindnyájan; de te alkalmasint csak próbára akarsz tenni, hogy tisztelünk-e már mint új kapitányunkat? -48-

Második jelenet.

Zajtay (kardosan, tarsolyosan, kalapja mellett írótoll, s papirostekercs, belép, s mintha a csaplároshoz szólna).

Itt van? Csak hamar hát, ragadjon kend botot vagy húzza ki kardját, mindegy! (Botját rázza a notárius feje körül, ez megijedve visszaszökik.)

Zajtay (kardját hüvelyestől fölemeli, s védi magát, hátrálva s a szobában szétugrálva).

Jőjjön elő kend, hiszen csak vagy három bordáját akarom betörni, fejének semmi baja sem lesz.

Hagyjon békét kend, hát nem látja, hogy a nyavalya is majd kitöri félelemből.

Hála az égnek! Uraim, én jámbor utazó vagyok, notárius Nagy-Peleskén, s most Budára utazom; már az utazás maga is elég kín, hát még ha ilyen fatális dolgokat kell az embernek szenvedni. -50-

Ez a kard azért van oldalomon, mivel én more patrio utazom, de én mint békességes ember, ellensége vagyok minden vérontásnak?

Kend hát, mint látom, diákos ember; hát üljön ide közibünk, én is voltam valaha diák.

Notárius uram, az előbbeni ijedést mossa le ezzel a pohár borral. (Poharat nyújt neki.)

Azon gazlatornak, azon Cacusnak, Pintye Gregornak, azon akasztófavirágnak? ki ne ismerné őt?

Azok a hortobágyi titulusok, s mi úgy megérdemeljük a magunkét, mint akárki. -52-

Oh irgalmazzanak! De egy magistratualis persona, mint én, már nagyon megszokta az ilyeseket, s akaratja ellen is kitörnek belőle.

Nem hiában oláhok közé való notárius uram, hogy nem ismer édesebbet a málénál. -53-

Harmadik jelenet.

Csúfoljanak kendtek csak, pedig nem érdemlem ám; mert életöket jövök menteni.

Te, kiben az élet úgy kiaszott, mint a harmadévi vadkörte! Te akarod életünket menteni?

Biz úgy van az! (Zajtayra mutat.) Látjátok ezt a gyönyörű mákvirágot? Mit gondolnak, kicsoda ő kelme?

De annál többször láttalak én. Ez a becsületes ember comissáríus, s azért jött csak Debreczenből, hogy kikémleljen benneteket, és a vármegye kezébe adjon!

Mind csupa tiszta koholt hazugság; ne higyék az urak. Ily okos emberek hogy is hihetnek egy boszorkánynak, tudják már, hogy én notárius vagyok.

Sarkantyús égiháború, csak most értem már, more patrio. – Morio annyit tesz, mint meghalni, patrizálni pedig a koldus diákok szoktak; -55- more patrio tehát annyit tesz, mint a halálnak patrizálni, azaz, minket a halálnak akar beszerezní.

Eszem ágában sincs; azon szavak egészen mást jelentenek, nézze meg csak Parispápait!

Megállj pajtás, ennek az embernek meg kell halni; de ha így hebehurgyán agyon verjük, a -56- világ azt mondaná, hogy igazságtalanúl öltük meg, tehát itéljük el őt annak rendje szerint.

Én mint diákos ember, a fiskális leszek és ide ülök; – ti vagytok az assesorok, üljetek ide sorba. (Leülnek.) Ketten a bűnöst őrizzék, s fegyvereit szedjék el. (Két haramja megteszi.) -57-

Az Istenért, uraim! én senkit sem akartam megbántani; csak Budára szándékozom Mátyás király palotáját megnézni.

Apage satanas! Uraim! ez boszorkány, ne higyenek neki, mindnyájokat megbabonázta.

Ez új vétek! ily nagy tekintetű itélőszéket nem szabad per kendtek titulázni, s a felelet sem elegendő, mivel én azt kérdem, micsoda vétek miatt áll itt?

Én ártatlan vagyok, mint a bárány! hiszen már meg is ittuk a barátság poharát, midőn ezen boszorkány, ki nekem mint philosophusnak -59- ellenségem, belépe, és gyalázatos koholmányával mindent elrontott.

Én a vicispán úrnál szakácsné voltam, ott hallám, midőn ez az úr megigérte, hogy a hortobágyi zsiványokat kézre keríti; ő már jártas ember az ilyesekben; a híres Csorba Bandit is ő fogta el.

(Zajtay a futni akaró Dorkának elébe ugrik, egy seprőt kap föl, s azt az ajtóba teszi). -62-

Negyedik jelenet.

Nem mehetsz ki boszorkány, kereszbe tettem a seprőt; most jaj ördöngös lelkednek, még ma Hekaténál, vagy Proserpinánál vacsorálsz.

Notárius uram, mondom, ne bántson, mert bizony megnyergelem. (Zajtay kardot rántván, Dorka egy guzsalyt ragad fel s futva védi magát.)

Notárius uram, csak most az egyszer ne bántson, minden nyavalyából kigyógyítom, minden bajától megmentem.

Ötödik jelenet.

(Biztos belép s a seprőt leüti. Dorka az ajtón kiszökik. Zajtay utána vág, de a biztost találja.)

Egek ura! a haramják kezéből kiszabadúltam, s most az igazság szolgái akarnak elfogni.

Balsorsom a haramják közé hozott, s ezen vén boszorkány, ki innen kiugrott, elhiteté velök, hogy szándékom volt őket elárulni; azok felakasztanak, ha commissárius úr nem jő, s azért akartam a banya fejét leszelni. -64-

De kardja szerencsére éles, mint kapanyél. Hanem, ha tetszik, most bízvást utazhatik tovább, mert a zsiványok elszélyedtek.

Megyek is, mert az éjtszaka Tiszafüreden akarok hálni. (Kardját felköti, s írószereit helyre teszi.) Köszönöm a segedelmet, az Isten áldja meg.

(Pusztahely Hortobágyon; hátúl tűzön bogrács; távolról dudaszó hallik, nemsokára föllépnek.)

Hatodik jelenet.

Marczi, ma te vagy a szakács! mi üljünk s pihenjünk, míg az étel készen lesz. (Leül, s vele néhány, s mások a tűz és bogrács körűl forgolódnak.) De Marczi, jól főzz, a ki emberséged van!

Siessünk segíteni, mert szörnyet hal! Uszítsátok a kutyákat. (Mind gyorsan el.)

Hetedik jelenet.

Zajtay. Előbbiek. (Nem sokára visszajönnek. Botos és egy bojtár vezetik az elréműlt Zajtayt.)

Kössétek pányvára a lovat. (Zajtayhoz) Üljön le a bundára! (Leülteti.) Lett-e valami baja? Beszélni sem tud ijedtében! van-e baja?

Hogy ne volna! Azok az átkozott bikák a lelkemet is majd kiszorították! boszorkányság!

Biz’ uram az nem boszorkányság; igen is természetes, hogy a bikák űzőbe vették. -67-

Szegénynek rémültében még az esze is elment! – Mit álmodik boszorkányokról, hiszen bikák üldözték.

No hagyjuk abban! igyék egy pár kortyot ebből a juhászorvosságból: bizonyára jobban lesz. (Kobakot nyújt.)

Szinte érzem, hogy melegíti véremet! mindjárt jobban vagyok. (Testét megnézi.) Hála Istennek, épen maradtam; egy csontocskám sem veszett el, s már magamhoz térek.

Hála Istennek! már annyira jól érzem magamat, hogy illendően megköszönhetem a barátságát. -68-

Drága juhász bácsim, és Hypocratesem! Te nagy bölcsességű kedves Socratesem! Én vitéz Hectorom, hív Gánimédesem –

Hagyjon fel vele; hiszen nem tudok én diákúl, s azon szenteket még az apám sem ismerte.

Bácsi, azt tudom, hogy kend nem tud diákul; de én notárius vagyok, hát diákosan illik köszönnöm, s azért ha kendnek valaha processusa lesz, csak folyamodjék hozzám, mindig fogok mellette allegálni, hívebb prokurátorra nem is akad.

Nincs szükségem reá! Nekem csak a farkasokkal van processusom s azt rendesen hat örvös prókátorom végzi el! nem látta, mik a bikákat megszalasztották? Aztán kötelesség volt segíteni, midőn nagy uramat olyan veszedelemben láttuk.

(Bojtár leveszi a bográcsot és megrázván a földre teszi; mind körülülik.)

Hozzák ide kulacsomat nyeregkápámból. (Bojtár elmegy.) Jóféle diószegi van benne.

Juhász bácsi, köszönöm az ebédet és a segedelmet. Ma még Tisza-Füredre szándékozom.

Az Isten éltesse hív Herkulesemet, ki a bikától megmenté éltemet. (Iszik.)

Már mondtam, hogy nem tudok diákul. – De most legyünk vígan az ijedés után. Rajta dudás, fújd. (Dudálnak.) -71-

Gazd’ uram! én ezerszer köszönöm a vendégséget! a nap mélyen áll, indulnom kell! -72-

Jőjön notárius uram, hadd nyergeljük fel lovát. (A bojtárok holmijokat felszednek; mind el.)

Nyolczadik jelenet.

Nekem most el kell mennem, de ha míg oda leszek, becsületes vendég találna jönni, illendően fogadja kend, azt mondom.

Magam is vendéget várok! Csak reám kell bízni, miként fogadjam. – – De már lépteket hallok. Talán ő.

Kilenczedik jelenet.

Adjon Isten jó napot, anyjok. (Félre.) Először is vénasszonyt látok; ez nem jót jelent.

Én útazó notárius létemre a városházát kerestem fel. Kaphatok-é szállást az éjtszakára?

Mindent elrendelek, csak várjon egy kicsit! (Félre.) Várj, hiszen majd küldök én mindjárt -74- executiót a nyakadra. (Fenn.) Tüstént visszajövök. (El.)

Vércseszemű banya, úgy néz reám, mintha meg akarna igézni! Csak újra bajom ne legyen, mert ma már Mathuzsálem egész életére eleget szenvedtem! (Kívülről a vasas németek kurjongásai és lármája hallik.) Micsoda fatális lárma ez? hah! – mintha egy sáskasereg jőne!

Tizedik jelenet.

Verdammter kherl! ha katona megenni kis tukhus, kent mindjárt sok excess a papiros tenni. (Rángatja.)

Hallkatni, kuthja lerki, Spitzbub! kent azt úgy csinálik, azért én az enim kart kent fejét levágik. (Kardot rántanak.)

Ha többé komiszár más falu meglátik, mek nem fog mondani több katona excess.

Tizenegyedik jelenet.

Az Istenért, hisz ez nem kommissárius. (Félre.) Nem ismerem, de hazudnom kell valamit, különben megölik. (Fenn.) Uraim, ez a poroszlói kántor, én jól ismerem.

Donnerwetter, ha kent nem énekelni, ezer ertek mindjárt elvinni kent. (Kardjaikhoz nyúlnak.)

Muszszáin, húzni czigány! (Czigányok muzsikálnak, s a vasasok Zajtayt tánczba ragadják).

Tizenkettedik jelenet.

HARMADIK SZAKASZ.
BUDAPEST.

Első jelenet.

Itt vagyok, hála Istennek, annyi fatalitás után! Ni ni, ez jurátus barátom. (Leszáll.)

Isten hozta, barátom uram! Már a Zrinyiből megláttam. Lovát küldje oda, maga pedig jőjjön hozzám, míg fiát fölkeressük. Szolga, vezesd el a lovat. (Szolga elvezeti.) -84-

Servus humillimus, édes jó barátom, a jó szerencse hozta. Hát hova viszik lovamat?

A Zrinyibe, ott jó helyen van, mindjárt megparancsolom, hogy gondot viseljenek rá, mert higye el nekem, ott nagy auctoritásom van.

Magyar színház? – Szép épület, valóban fölséges, de már itt minden szenvedésem után is szívemből kiáltom: az Isten áldja meg építőit, sokáig éljenek!

Én a paripa után látok. Hát notárius úr velem jő, vagy itt vár meg? mindjárt visszajövök.

Én addig ezt a pompás épületet szemlélgetem, mely szívemet annyira örvendezteti, hogy minden útamban kiállott kínokat elfeledém; csak siessen. -85-

Második jelenet.

Ezen már örülök! még theátromot életemben sem láttam, sem kívülről, sem belülről. – Vajon úgy játszanak-e ebben is, mint az a német, ki egyszer Csengerben olyan dróton járó fabábokat produkált! – Egyszer csak bemegyek. – Vajon mit játszanak ma? Ni, ni, itt egy czédula van kiragasztva; mi lehet? (Olvassa a czédulát.) Pest, magyar színház. (Az előadás dátumát mondja.) Először adatik (akadozva) «Öt-holló – vagy: ott-holló! vagy O-thelló, a velenczei szerecsen.» – De már ez sok, magyar színházban szerecsent játszani, mintha nem volna nekünk elég híres emberünk, mint Zrínyi, Hunyadi, Mátyás király, és több számtalan, aztán ha mégis nemzeti szerecsen volna, de velenczei szerecsen -86- magyar színházban, (tovább olvas) «szomorújáték öt felvonásban, angolul írta Sák – zsákospárna, vagy Sákespeare.» No ez is valami szerecsen név. «Schlegel után németből fordította L. M.» – No ez is furcsa, angolul írták, németből fordították, és magyarul játszszák. Már szeretném tudni, miért nem adnak és írnak eredeti magyar darabokat? «Személyek: Othello velenczei szerecsen»; már megint: oda fenn nagy betűkkel, itt aprókkal. – Csak szeretném tudni, hol veszik Pesten azt a szerecsent – «Desdemona, Cassió» mind olyan pogány nevek. «Történik Velencze és Cyprus szigetében.» – No de ez már valóban iszonyúság, még csak a történet sincs Magyarországban.

Harmadik jelenet.

A magyar komédia-czédulát. – Nem ismeri barátom ennek a darabnak históriáját; furcsa történet lehet.

Nem biz’ én! nem igen járok én a theátromba, s azért nem is bibelődöm az effélékkel. -87-

Magyar vagyok, töröm a bordáját, még pedig a java. Ki tagadni meri, lecsákány-nyelezem, de abban a theátromban oly csendesen kell az embernek magát viselni, én nem oda való vagyok, nem kell nekem az a csendes mulatság, inkább a Zrinyiben egyet ferblizek, s ha valaki megharagít, olyat ütök az asztalra, hogy a poharak balétot tánczolnak. Ez a valódi komédia; aztán minap egyszer véletlen bementem, mikor épen egy korhely ficzkót produkáltak, s az épen úgy nézett ki mint én, úgyannyira, hogy az egész publikum rám mutatott és nevetett.

Talán csak vaktörténet volt! Reménylem azért, velem majd csak bejő. Ni ni, de miféle hasadék ez itt? (A színházra mutat.) Mintha a mennykő ütött volna belé!

Azon a gázcsövek, vagy mint magyarul mondják, légszeszcsövek mennek keresztül.

Az egész theátromon ilyen csövek vannak áthuzva, s azokból levegő jő ki, ezt a levegőt meggyujtják, s azzal világítanak.

Már mit nem találnak ki még? Eddig a levegőt csak lélekzeni használtuk, s most már gyertya gyanánt égetik; de ha a levegő elég, megfulnak benn az emberek.

Ne féljen, segítek én a bajon. Nekem van egy hegedüs pajtásom, ki itt a theátromban muzsikál, majd beereszt az orchestrumba, csak jőjjön, notárius úr!

Negyedik jelenet.

Először is, ez az ebédlő! itt fog kend mindennap 12 órakor ebédre, és 6 órakor estelire teríttetni. Érti?

Csak pontosan, azt szeretem. (Félre.) Kedvem szerint valónak látszik cselédem, olyan vén mintha már Gambrinus király seréből ivott volna. (Fenn.) S még egy fontos kötelessége van kendnek, s ha abban is híven eljár, kialkudott bérét mindennap egy itcze serrel toldom meg. (Félre.) Úgy is van még sok megromlott az árvíz idejéből.

Vigyázzon kend minden a házba járó idegenre, -91- főleg a férfiakra, hogy lyányommal egyik se beszéljen; ha valaki közelít feléje, mindjárt tudósítson engem.

Ez nagy bizalom, hogy a téns úr lyányát rám bízza; azért is méltóképen hálálom meg.

A kisasszonyba egy haszontalan ifjú szerelmes, minden lépte után ólálkodik; ez Zajtay Sándor jurátus.

Mit? Zajtay? fiskálisom juratusa? Árpa és komló! csak az kellene még, hogy lyányom jurátusné legyen.

Ha mégis valami nagy családból származnék, de így csak egy szegény falusi notárius fia.

Átkozott dolog, pedig ő mindjárt itt lesz, írásokat hoz a fiskálisomtól, én nekem el kell mennem! – Tudja mit? ha az ifjú jő, rejtse el magát ezen kárpit mögé, s hallgatódzzék! ha ügyesen viseli magát, megjutalmazom. Csak vigyázzon. (El.)

Megállj, vén boszorkány! (Míg Dorka Hopfent az ajtó felé kiséri, az oldalajtón elsuhan.)

Már látom, az öreg Zajtayhoz nem férhetek, legalább fián állok boszút, s talán atyját is bele keverhetem. De vigyáznom kell, mert két próbám nem sült el, s ha a harmadiknak sem lesz sikere, a boszorkányi törvények szerint elvesztem hatalmamat. – De már jő is az ifjú, hamar lesbe.

Ötödik jelenet.

Kész a boszúterv! Erre a banyára két okom van haragudni, először a házban minden maga akar lenni, s már urunk kegyelmébe befurta magát, -93- pedig természetes, hogy az elsőség a szobalyányt, nem pedig a szakácsnét illeti; s másodszor, jó kisasszonyom szerelmét akadályoztatja. De mind ezért oly boszút állok rajta, mint még egy szobalyány sem tett, mióta ez a fényes hívatal feltaláltatott.

(A kilépő Fannihoz.) Épen jókor jő a kisasszony! jőjön ide. (Előre vezeti.)

Zajtay úr mindjárt itt lesz, vigyázzon magára, ne beszéljen vele itt sokat, mert lesik, itt ebben a szobában, érti ebben a szobában, küldje őt valami ürügy alatt ma éjfélkor a pinczébe.

Igen, igen, mindenre kérem, javára leend. De bizonyosan tegye. Hah! már jő Zajtay úr, én megyek.

Hatodik jelenet.

Fanni. Sándor (középről). Dorka (a kárpit mögött). Később Nina. János. Palkó.

Vigyázzon, mert atyám minden perczben visszatérhet, s e fölött nem tudhatom, melyik cselédünk léphet egyszerre be kém gyanánt.

Egész házunkban nincs biztos hely, hol beszélhetnék önnel, azért írni fogok, s levelemet ma éjfélkor Sebestyéntől megkaphatja, ha a pinczébe lemegy, hol ő dolgozni fog.

Minden esetre jőjjön el. – Ezen írásokat úgy is atyám szobájába kell vinni, jőjön, megmondom okát. (Elmennek.)

Egy kis előleges boszút mindjárt állok! (Fenn.) De ni, ezen spanyol fal milyen poros! – János! Palkó! (Bejönnek.) Vigyétek ki ezt a kárpitot, s tisztítsátok meg. (El.)

(János és Palkó a spanyolfalat megragadják s midőn összeteszik, a közbe szorult Dorka kiált.) -96-

Szép kisasszony! Hiszen majd adok én szerelmeskedést a pinczében. No várj notárius úrfi, hálómba kerülsz te még philosophus apáddal együtt, olyan igazán, minthogy atyám vasas német volt, és pedig trombitás. (El.)

Hetedik jelenet.

Desdemona (alszik). Othello (föllép gyertyával). Zajtay, Gazsi (az orchestrumban vannak alant).

Helyes okod, helyes okod van szívem, s ne hagyjátok azt kimondanom szemérmes csillagok! Helyes okod van! Vérét nem ontom el; s nem sértem bőrét, a hónál fehérebbet, az oly símát, mint alabástrom a sírokon! (Kardját leteszi.) De meg kell halnia, különben még több férfit csal meg. A gyertyát oltsd el, aztán – a gyertyát oltsd el. Ha eloltalak, te szolgaláng, megbánva azt, visszaadhatom-e előbbi világodat? de a tied legremekebb idoma az egyetlen természetnek, -98- eloltatván egyszer, nem tudom hol van azon promethéusi láng, mely megújítsa világodat. – Ha rózsádat laszakasztom, soha nem adhatok neki többé életszínt – hervadni fog, de illatát még a tőn éldelem. (Megcsókolja.) Balzsami lehellet, majd nem arra fordítod az igazságot, hogy kardját törje el. – Oh még egyszer! még egyszer! (Megcsókolja.) Légy ilyen halva, úgy megöllek, s azután szeretlek. Még egyszer, utoljára! (Megcsókolja.) Ilyen bájos soha sem volt, ily gyilkoló! Sírnom kell, de gyilkos könyűket, a szenvedés Istene büntet, a hol szeret. Hah! ő fölébred!

Ha vétek van szíveden, melyért az Istent még nem engeszteléd meg, úgy imádkozzál! -99-

Tedd meg, és röviden, én elmegyek, lelked ne szálljon el készületlenül. Az Istenre, nem, lelkedet nem gyilkolom meg!

De félek tőled, mert iszonyú vagy, ha szemed -100- úgy forog. Félelmem okát nem ismerem, mert vétket nem tudok; de félek, azt érzem!

A halál szörnyű, mely szerelemért gyilkol. Miért rágod úgy ajkidat? Véres bolyongás rázza át valódat. Ezek rettentő jelek, de mégis reménylem, nem illetnek engem.

Azon kendőt, melyet annyira becsülök, melyet neked adtam, te Cassionak ajándékozád. -101-

Tüstént! Azért valld meg őszintén bűnödet, mert ámbár minden kérdést esküvel fogadj, még sem irtod s távoztatod el a gyanút, mely téged elnyom. Te halálé vagy!

Légy te is irgalmas ez életben, soha sem vétkeztem ellened; soha sem szerettem Cassiot, csak mint az Isten, és világ előtt szeretni lehet. Soha sem adtam neki zálogot.

Istenemre! én kezében láttam kendőmet! – Csalfa asszony, kővé változtatod szívemet, s azt teszed, hogy a mit cselekedni akarok, azt gyilkosságnak kell neveznem, bár áldozatnak véltem – én láttam a kendőt!

Úgy lelte valahol! és soha sem adtam neki, hívasd ide, hogy vallja ki az igazat.

Már késő! (Megragadja Desdemonát, s meg akarja fojtani. Zajtay ekkor hirtelen a színpadra ugrik, s kardot rántván a szerecsenre rohan).

Nem kell meghalnia! Tudom én, mi az igazság, én censuratus advocatus vagyok, és notárius.

Dehogy nem lesz! hiszen ez a dühös szerecsen most is azt állítja, hogy meg kell neki halni. Ő ártatlan; ha bűnösnek tartja, indítson pört ellene ex titulo adulterii.

A mennykő üsse az ilyen játékot, hol egy dühös szerecsen, egy ártatlan magyar menyecskét meg akar fojtani.

Én magistratualis persona vagyok, nem engedhetek szemem előtt gyilkosságot. Örüljön ezen -106- sátán képű szerecsen, hogy ilyen szép fehér asszony oly híven szereti, s becsülje meg.

Nyolczadik jelenet.

Uram, önök a közcsendet háboríták illetlen viseletökkel, azért tessék a rendőröket követni!

Mit rendőröket! Nekem semmi közöm a renddel s őreivel, én nemes ember vagyok, és jurátus.

Mit, szép szóval? Hát máskép is merne az úr szólani? Lánczos lobogós, tüstént takarodjék, különben…

Ezer diploma! engem elvinni? Hadd czensuráljam meg koponyátokat! (Emelt csákánynyal rájok rohan, s elfutnak mind, csak Gazsi és Zajtay marad.)

Csak nem fogattatom el magamat ennyi becsületes ember előtt (a publikumra mutat). Hejh még itt is leskelődik valaki. (A színfalhoz ugrik.) Takarodjatok!

Én moderálni, most, midőn vitézségem kitűntetésére alkalom akadt? Úgy is mióta a magyar ifjúság olyan átkozottan művelődik, alig van esztendőnkint is egy becsületes verekedés Pesten. Notárius uram, most mi játszunk komédiát!

S ez még itt ólálkodik, mint egy pohos ürge. Nem lódulsz? (Csákányával a sugóra üt.) Kotródik -108- már. Hát notárius uram hol is játszik ez a darab?

No hát már most mi vagyunk az urak Cyprus szigetén, s annál inkább, mivel ott jó bor terem. Két itcze cyprusit!

Nem, a szomorújátékot megzavartuk, most hát nekünk kell komédiát játszani, majd meglátja, hogy fog mindjárt tapsolni a galléria.

Hát feküdjék le, hiszen ott van az ágy! De -109- még sem hozzák azt a bort. (Fölkel.) Ugyan átkozott lusta kelnerek lehetnek Cyprus szigetén, Pestre kellene őket hozni a Zrinyibe, majd moresre tanítanám ott! Vígan notárius uram! (Zajtayt átöleli, történetből egy sülyesztőre állnak)

A pokolba sülyedünk, vagy szerecsenországba. Oh, átkozott komédiás nép! (Elsülyednek; a föld alól). Micsoda átkozott sötétség, legalább is Limbusban vagyunk, a pokol tornáczában. Jaj, jaj – mi lesz a janitorságból? (Kiabálása elhangzik.)

(A kárpit leesik. Zajtay s Gazsi a sugó-lyukon kidugják fejöket s énekelnek). -110-

Én bocsánatot kérek a tekintetes közönségtől, de biz Isten mindent az igazságért tettem.

Kilenczedik jelenet.

Siessetek, tartsatok készen mindent! a magyar -112- theátrumnak alkalmasint vége már, mindjárt itt lesznek vendégink. Csak fürgén, szaporán; mert ha az ételeket hamar hozzátok, a rossz is elkél, ha késtek, a jó sem tetszik.

Hiszen azt már fogadós úr megkeresztelte, ha még többet vizezzük, ingyen sem iszszák meg.

Tizedik jelenet.

Foglaljon helyet! Veszedelmes utazására tudom jól fog esni a nyugalmas vacsora.

Kérem az Istenért ne hozasson foghagymást, nem szabad azt szagolnom! én homœopathice élek.

Tatár hordja el homœopathiádat! foghagyma, meg a jó paprikás gulyáshus – az a magyar homœopathia!

Az új gyógyítási mód! ármányos historia pedig, mely szerint az orvosságot nem kell bevenni, csak ránézni, s az ember meggyógyul.

Miféle csodaétkek ezek? Mintha Belzebub konyháján főzték volna: «olló leves», már ki a manóban hallott valaha olló levest, vagy Pesten az ollóból is tudnak talán levet csavarni. Talán szabó ezen korcsmáros? -115-

Ha franczia vagy angol, úgy nem kell. Nem békülne meg gyomrommal, mert az peleskei magyar gyomor. – «Sonka áspissal», hát ez mi az ördög? Hát uraim itt még az áspis kigyót is megfőzik? de megyek én innen. (Fölkel.)

Ne ijedjen meg notárius uram, ez sonka aspikkal, aspik, egy neme a kocsonyának, de finomabb, nóblabb.

Ha nóbelabb úgy ez sem kell. – No ez már szörnyűség; nem gondoltam, hogy még borju is lehessen kotlós.

Hát a mennykő üsse meg, talán itt hátul okosabb -116- ételek vannak. – «Lencse-torta», no ezt a tortát talán a nagyböjtben találták fel.

Most jő még az igazi: «velenczei arszénás Ausztria», egy egész ország, no a ki megenné, annak meg kell gebedni, ha vasgyomra van is.

Ez tengeri kagyló, mely a velenczei arzenál mellett fogatik. Mindjárt meglátja notárius uram. Pinczér, ezen urnak austrigát. Hát notárius uram, hogy tetszett az opera?

Se hogy se biz’ az. Én részemről nem vagyok barátja annak az örökös kornyikálásnak. Azután már ki is gondolhatna olyan jurisdictiót, olyan törvényszéket, mely muzsikaszónál és énekelve hozzon sententiát. – Valóban mondhatom szép magyar város ez a Pest, alig vagyok itt, s már is mit kelle látnom. A magyar színházban velenczei szerecsent játszanak, és a fogadóban velenczei ausztrigát esznek, mintha jobb nem volna a -117- szalontai pecsenye, vagy a karánsebesi csiga; de ad vocem velenczei! mondják meg, uraim, hogy lehetett szerelmes az a szép Desdemona, mert ugyan átkozottan szép volt ám, abba az ördögarczú szerecsenbe?

Ez valóban csodaállat, hogy is kell enni (bele harap). Lánczos adtát, hiszen ez keményebb, mint a kő.

Tizenegyedik jelenet.

És te elfajult nemzetség, hogy birsz olyan lyányba szerelmes lenni, ki csak a német színházba jár – vedd inkább rá, hogy a magyarba járjon.

Hisz a ki nobel ember, annak többet kell a német theátrumba járni, mint a magyarba. -120-

Hát még nem is ismeri őt uram atyám? hiszen ez igen nevezetes ember, Kecsei Péter, Chevalier d’industrie.

Uram atyám! Kérdezze inkább tőle, mi az -121- obligatio, záloglevél, zálogház-czédula, azt practice is meg tudná mutatni.

No látja, uram atyám, milyen kölcsönző genie, még magyar beszédbe is német szavakat vesz kölcsön.

Pedig a szűz magyar nyelvet megkimélhetné afféle kölcsönzésektől, mert annak rendszerint a hallgató füle fizeti kamatját.

De ha – ha – nincsenek, ha nem tudok magyar szavakat – ich kann ja nicht dafür.

Az nem a magyar nyelv hibája, hanem az úré, a helyett, hogy annyit foglalkoznék obligátiókkal, olvasott volna magyar könyveket. – De igaz, én még sem tudom, mi az a humor. -122-

A humor, atyus, egy bizonyos vídám irásmód; a humor az írásban az, mi a komédiában a bajazzo, ki ügyetlenül kiparódiázza azt, mit a művészek a kötélen és lovakon véghez visznek. Leginkább háromféle, t. i. angol, német és magyar humor. Az angol humor végtelen, és mély mint a tenger, s néha olyan keserü is, benne a gondolatok mint gyöngyök vagy mint roppant nagyságú állatok uszkálnak, rendszerint csöndes, de ha szélvész ragadja meg, óriási habokkal ostorozza a világot. A német humor pompásan ered, mint a Rajna, szirtekről omlik, viruló partok között foly; de benne a gondolatok már galóczák és pisztrángok, vagy épen nehéz harcsák és pontyok, végtére az egész iszap között enyészik el; a magyar humor pedig –

Az igaz; itt-ott már nemesen pezsgni kezd, mint a székelyhidi – de része még egy alföldi mocsár, mely rothadó gőzeivel vesztegeti a levegőt s belőle csak kuruttyolás hallik. Hohó, de már közel az éjfél, mennem kell. (Halmit és Savit félrehuzza.) Barátim! vezessétek atyámat haza, nekem éjfélkor rendezvousm van, mennem kell. -123-

Igen, igen, uram atyám, a punsch használni fog fáradságának; én haza megyek készülni, mert holnap censurát adok. -124-

Tizenkettedik jelenet.

Ez által magadat jobban jutalmazod, mint engem; de hogy is kérdezhetsz: teljesítém-e kivánatodat? vagy nem tudod, mily forrón szeretlek, forróbban mint a legforróbb sör, hiszen te vagy életem komlója, kitől szívem feldagad, mint élesztőtől a kalács, (megöleli,) lásd oly híven símulok hozzád, mint a komló rudjához. -126-

Az Istenért nem! én vad komló vagyok s te a kedves kis rózsabokor, kit átkarolok.

S te ily rosszat kívánhatsz szerelmesednek, kinek szíve katlanában csak szerelem fő irántad?

Tizennegyedik jelenet.

Ez hát a rendelkezés helye; no hiszen notárius úrfi, csak várjon, majd adok én kelmednek gazdag kisasszonyt; a milyen igaz, hogy apám vasas német volt, már négy izmos legényt rendeltem, mihelyt bejő az úrfi, megragadják, s a ténsúrhoz viszik fel. (Körülnéz.) Hová rejtsem magamat? Legjobb lesz ebbe az üres hordóba.

(Eloltja a gyertyát s egy oldalon álló hordóba búj. Sebestyén csattant tenyerével, négy legény lejő gyertyával. Sándor, Nina előlépnek). -129-

Esküszöm, hogy életemben soha sem leselkedem többé, csak ereszszenek ki. -130-

Ha semmi sem használ, hát sötétség királynéja segítsd hívedet! (Mennydörgés, villámlás.)

Tizenötödik jelenet.

Sötétség királynéja, négy szellemmel (megjelenik a föld alól). Előbbiek.

Már késő, harmadik próbád sem sült el, büntetést érdemelsz. Vigyétek őt a szent Gellért hegyére, tüstént tartok itéletet fölötte.

Te pedig, ifjú, menj és mond meg apádnak, hogy ellenségétől, Tóti Dorka géczi boszorkánytól, ki eddig útjában üldözé, már ne féljen, mert az hatalmam alá került. (Elsűlyed.)

Álom-e ez? Nem gondolám, hogy apám még boszorkányokkal is viszonyokban van, még notárius lesz a sz. Gellért hegyén. De ezt a boszorkányt hordóba zárni valóban serfőzői vitz volt. Eh, mit, ne gondoljunk vele, holnap censurát adok, aztán még csak Fannim keze kell, s boldog ember vagyok. (Gyorsan el.)

Tizenhatodik jelenet.

Első jelenet.

Hopfen. Braun. Schwartz. Roth (belépnek s asztalhoz ülnek). Kávés. Pinczérek.

Alázatos szolgájok, nagyon örvendek, hogy még ily későn is van szerencsém.

Magam is csodálkozom, hogy Hopfen úr ilyenkor még kávéházba jő, eddig ez nem volt szokása. -133-

Jaj uraim, engem nagy baj ért, csak képzeljék, éjfél előtt nem merek haza menni, mert házamban kisértet jár.

Bámulnak úgy-e? de nem bámulok én, hanem a hideg ráz össze, ha meggondolom, s még pedig csak képzeljék, a pinczémben jár.

Jaj, én is azt gondoltam, s azért félek, hogy a sörpinczéből majd a sörfőzőre jő, s azért maradok éjfélig a kávéházban.

Mindjárt lesznek vendégeim, egy sereg ifjú ma estére punschot rendelt nálam; a magyar színházból ide jőnek. -135-

Második jelenet.

Zajtay. Gazsi. Keserű. Sándor. Savi. Kecsei. Halmi. Pazardi. Édes. Előbbiek.

Készen a punsch? Hah, sörfőző uram itt van? Nagy katlanát ide kölcsönözhette volna punschot főzni.

Hozta Isten az urakat. (Félre.) Átkozott eset, a lyányom szeretője is köztök van.

Sehogy sem biz’ az; én részemről nem vagyok barátja annak az örökös kornyikálásnak, miből az ember egy szót sem ért; s már ki az ördög hinné azt, ha valakit meg akarnak égetni, hogy az még előbb énekeljen.

Hogyan? nem bájolta el notárius uramat ez a felséges opera? (Énekel.) «Kit elfeledtél, kit megvetettél.» (Punschot hoznak.)

Aztán ha mégis becsületesen énekeltek volna, de az a Norma oly rosszúl danolt, hogy majd mindent újra kellett neki énekelnie, mint a normalista gyermek, ha leczkéjét rosszúl tudja.

Aztán nem is ment annak rendje szerint; csakhogy hamarább készen legyenek, ketten-hárman -137- is énekeltek egyszerre, sőt néha húszan – harminczan is összevisítottak.

Hejh, ha most eloltanánk minden lámpást s egyedül hagynók itt, ugyan megszeppenne.

Bajtárs, ez arany gondolat! – Mi itt lármát ütünk, mintha biliárdoznánk és kártyáznánk, s ha fölébredvén, a sötétségben elbámúl, elhitetjük vele, hogy sürű hályog borítja mind a két szemét. Vitz, barátom, vitz! -138-

Ne dicsekedjél vele, a vitz egyedül nem elég, hanem vitz és diploma kell a világon. Hanem tudod mit? Te szemorvosnak adod ki magadat, ki egyenesen Angliából jött, s azon föltétel alatt meggyógyítod Hopfent, ha lyányát nekem adja.

Nem az, édes atyám; csak rá akarjuk a vén zsugorit szedni; miért akarja lyányát külföldinek adni, és nem nekem? Ez csupa hazafiság, hogy pénze az országban maradjon.

Hát frissen, dologhoz! (Kávéshoz.) Ha az úr szövetségesünk lesz, meg nem bánja.

(Ezalatt a szin besötétült. Édes billiárdozik, labdákkal csörömpöl, marqueur olvas, a többiek olyan lármát csinálnak, mintha kártyáznának. Sándor, Halmi és Zajtay állnak).

Hogy lenne sötét az én kávéházam? nem hallja a vendégeket minden felé játszani? Ime itt a gyertya. (Kezébe ad egy elaludt gyertyát.) No lássa, oly közel tartja szájához, hogy lehelletével eloltotta.

Talán a szemének van baja? Hagyja csak látnom. – Az Istenért, szeme oly homályos, mintha fekete posztóval lenne borítva.

Azt mindjárt meglátjuk. Itt van egy londoni szemorvos, tegnap érkezett; ő azért jött úgy is, hogy szemünkről leszedje a hályogot. – Mister Krokbrok! -142-

Hát vaksággal átkozott balsors engemet! Jaj miképen főzetem ezután sörömet? -143-

Doktor uram, angyali doktor uram! segítsen rajtam, gazdagon hálálom meg, én dús ember vagyok.

Doktor úr! Én az úrnak életét mentém meg; most meghálálhatja, hogy a Dunából életveszélylyel huztam ki.

Hopfen urnak egy lyánya van, én halálosan szeretem; de Hopfen úr nem akarja nekem adni; ne gyógyítsa meg, míg lyányát nekem nem adja.

Hallotta az úr megmentőm kérését? hamar adja neki lyányát. Különben vak marad.

Hová? Most éjtszaka hol lelne doktort oly hamar, mint szükséges, mert egy kis félóra mulva már késő a segítség. – Hát adja-e lyányát?

Zajtay Sándor? Álljon el kérésétől, nem teljesíthetem, lyányom vőlegénye már megérkezett.

Köszönöm. De megengedjen, puszta szónak nem hiszek; önnek kezeskedni kell valamivel.

Önnél van még azon 100,000 pengő forintos váltólevél, melyet ma este adtam át princzipálisomtól?

Úgy kell. Most mindjárt meggyógyítom, üljön le, (vizes rongyokat rak szemére s vastagon beköti), csak legyen nyugodt.

Ezt ugyan rászedték öcsém uraimék, de megérdemli; miért akarja magyar lyányát és pénzét idegennek adni.

Hát vejem uram, mivel már vejem uram lesz, csak legalább azt az egyet mondja meg, nemes ember-e?

Nemeslevelünket is megmutathatom, felhoztam magammal, még II-ik András adta a szent földön.

Már emlékeztet. – Nem bánom, hát holnap, úgy is holnapra van rendelve, de persze más vőlegénynyel, lyányom már a Svábhegyen van, ott ünnepeljük.

Harmadik jelenet.

Édes barátném, kimondhatatlanul örvendünk szerencséden, te férjhez mégy. -149-

Csak halljátok: atyám vőlegényt hozatott, nem tudom micsoda országból, kit én soha nem is láttam, s erővel ahhoz akar adni!

Negyedik jelenet.

Ezek talán rám czéloznak – megköszönném. (Fenn.) Legalázatosabb szolgájok! – Valóban meglep ezen bájos gyülekezet.

Igen, betegen, mert meghallván, hogy az úrhoz -152- kell neki feleségül menni, bújában inlázba esett. Érti.

Ötödik jelenet.

Mi volt ez? Engem így fogadni. Ez valóságos kosár, még pedig igen érthető. – A mennykő üssön belé, ha ezen nagy útat mennyasszonyomért hiában tettem, s ha szégyennel kell visszatérnem.

Beteg a manót, ő itt van a Svábhegyen, egészségesen, de búsan, hanem mindjárt felvidítom én.

Hahaha! vőlegénye? De hiszen hegedült arról szent Dávid. – Adieu, édes ex-vőlegény uram! alázatos szolgája. (El.)

Hatodik jelenet.

Édes. Keserü. Savi. Kecsei. Pazardy. Halmi. Asszonyok. s férfiak (tánczolnak; a táncz után) Fanni. Sándor. Nina (jőnnek).

Olyan igaz, mint boldog vagyok. Itt a házassági egyezés atyjától aláírva.

Hetedik jelenet.

Nem én! Egyszer volt eszemben, de a víz, mely nekem oly nagy ellenségem, elvitte mátkámat.

Apja tulajdonkép nem halt a vízbe, egy becsületes kefekötő volt az, s nem vált szégyenére azon közmondásnak: «úgy iszik, mint a kefekötő»; midőn az árvíz tódulni kezde, pinczéjébe futott, borát menteni, de látván a víz sebes áradását, csupa undorodásból, hogy majd kénytelen lesz vizet inni, meghalt.

Szomorú eset! – De uraim, én lyányomat feleségül adom nagy-zajtai Zajtay Sándor úrnak, tehát vígadjunk. -156-

Dicsekedve mondhatom hát, hogy megjártam Pestet, Budát, s ezer veszélyek után, a haramják majd felakasztván, a bikák majd feldöfvén, a vasasnémetek -157- majd összedarabolván, mégis megláttam Mátyás király palotáját. A janitorságból ugyan semmi sem lett, de fiam boldogsága azt kipótolja, s most csak buzgó kívánságom, hogy Magyarország fővárosa legyen mint szépségben, úgy hazafiságban is, tükre a hazának.

NAGY IGNÁCZ JEGYZETEI

1. Gaal e műve 1838-ik október 8-án juta először pesti színpadunkra Bartháné jutalomjátékául, s oly zajos és osztatlan tetszését nyeré meg a nagyszámú közönségnek, minővel nemzeti színházunk megnyitása óta egy eredeti színmű sem dicsekedhetik. Azóta harminczötször adaték e darab, még pedig folytonos tetszéssel, s mindenkor számos közönség előtt. E nagy játékszíni siker következtében kedves dolgot vél a kiadó elkövetni a közönség előtt a Peleskei notárius e gyüjteménybe fölvétele által, annál is inkább, minthogy hazánk lakosinak nagyobb része színpadon nem láthatja azt, s így talán mégis olvasni ohajtaná legalább azon mulattató kalandokat, melyekről már Gvadányi is oly ép szeszélylyel énekelt.

2. A notárius szerepét korán elhunyt Megyerynk oly eredeti jelességgel adá, hogy színészi neve megalapitására ezen egyetlen szerep is elég erővel bir. Ő minden torzítás nélkül oly utánozhatlan sajátsággal fogá föl e szerep minden oldalát, hogy abban fölülmúlhatlan lőn. Baczur Gazsit Bartha eredeti nyerseségében híven személyesíté. -159-

3. Az öltözetekre nézve megjegyzendő, hogy a notárius öltözete torzított egyáltalában ne legyen. Legczélszerübb a téglaszín félhosszú prémes mente, paszomántos nadrág és háromágu kalap. A többi személyzet öltözete természethez hív legyen, s a bojtárok ne szégyenljék magokat lobogó ingujjban s gatyában mutatni.

Lábjegyzetek.

1) Ez emlékbeszéd a Kisfaludy-Társaságnak 1868. május 30-án tartott űlésében olvastatott fel.

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

13	Pesmegye, mely	Pestmegye, mely
20	a költeszet magasabb	a költészet magasabb
34	mindenké-képen bölcs	mindenképen bölcs
41	pesti poetatôl	pesti poétától
42	Földön szerenesédnek	Földön szerencsédnek
66	mort szörnyet	mert szörnyet
71	jnhász legény kedved	juhász legény kedved
90	12 órakor ébédre	12 órakor ebédre
102	O vallott.	Ő vallott.
122	vezesstéek atyámat	vezessétek atyámat
123	most menjük	most menjünk
132	asztalhoz ülnek.	asztalhoz ülnek).
132	kávéházba jó	kávéházba jő
149	nem tndom	nem tudom
151	Hermann. Eőbbiek.	Hermann. Előbbiek.
155	sebes ára dását	sebes áradását
156	(Megtörténik)	(Megtörténik.)

*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A PELESKEI NOTÁRIUS: BOHÓZAT HÁROM SZAKASZBAN NÉGY FELVONÁSSAL ***

Updated editions will replace the previous one—the old editions will be renamed.

Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright law means that no one owns a United States copyright in these works, so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United States without permission and without paying copyright royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to copying and distributing Project Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you charge for an eBook, except by following the terms of the trademark license, including paying royalties for use of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for copies of this eBook, complying with the trademark license is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, performances and research. Project Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark license, especially commercial redistribution.

START: FULL LICENSE

PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK

To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free distribution of electronic works, by using or distributing this work (or any other work associated in any way with the phrase “Project Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full Project Gutenberg™ License available with this file or online at www.gutenberg.org/license.

Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works

1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to and accept all the terms of this license and intellectual property (trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.

1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be used on or associated in any way with an electronic work by people who agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works even without complying with the full terms of this agreement. See paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ electronic works. See paragraph 1.E below.

1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual works in the collection are in the public domain in the United States. If an individual work is unprotected by copyright law in the United States and you are located in the United States, we do not claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, displaying or creating derivative works based on the work as long as all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ works in compliance with the terms of this agreement for keeping the Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily comply with the terms of this agreement by keeping this work in the same format with its attached full Project Gutenberg™ License when you share it without charge with others.

1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in a constant state of change. If you are outside the United States, check the laws of your country in addition to the terms of this agreement before downloading, copying, displaying, performing, distributing or creating derivative works based on this work or any other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no representations concerning the copyright status of any work in any country other than the United States.

1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:

1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, copied or distributed:

This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you will have to check the laws of the country where you are located before using this eBook.

1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not contain a notice indicating that it is posted with permission of the copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in the United States without paying any fees or charges. If you are redistributing or providing access to a work with the phrase “Project Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted with the permission of the copyright holder, your use and distribution must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works posted with the permission of the copyright holder found at the beginning of this work.

1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ License terms from this work, or any files containing a part of this work or any other work associated with Project Gutenberg™.

1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this electronic work, or any part of this electronic work, without prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with active links or immediate access to the full terms of the Project Gutenberg™ License.

1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any word processing or hypertext form. However, if you provide access to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official version posted on the official Project Gutenberg™ website (www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1.

1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works provided that:

• You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has agreed to donate royalties under this paragraph to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid within 60 days following each date on which you prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty payments should be clearly marked as such and sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation.”
• You provide a full refund of any money paid by a user who notifies you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ License. You must require such a user to return or destroy all copies of the works possessed in a physical medium and discontinue all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ works.
• You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the electronic work is discovered and reported to you within 90 days of receipt of the work.
• You comply with all other terms of this agreement for free distribution of Project Gutenberg™ works.

1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below.

1.F.

1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread works not protected by U.S. copyright law in creating the Project Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ electronic works, and the medium on which they may be stored, may contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by your equipment.

1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all liability to you for damages, costs and expenses, including legal fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH DAMAGE.

1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a written explanation to the person you received the work from. If you received the work on a physical medium, you must return the medium with your written explanation. The person or entity that provided you with the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a refund. If you received the work electronically, the person or entity providing it to you may choose to give you a second opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy is also defective, you may demand a refund in writing without further opportunities to fix the problem.

1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.

1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any provision of this agreement shall not void the remaining provisions.

1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in accordance with this agreement, and any volunteers associated with the production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, that arise directly or indirectly from any of the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any Defect you cause.

Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™

Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of electronic works in formats readable by the widest variety of computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from people in all walks of life.

Volunteers and financial support to provide volunteers with the assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will remain freely available for generations to come. In 2001, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure and permanent future for Project Gutenberg™ and future generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org.

Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit 501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by U.S. federal laws and your state’s laws.

The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to date contact information can be found at the Foundation’s website and official page at www.gutenberg.org/contact

Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread public support and donations to carry out its mission of increasing the number of public domain and licensed works that can be freely distributed in machine-readable form accessible by the widest array of equipment including outdated equipment. Many small donations ($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt status with the IRS.

The Foundation is committed to complying with the laws regulating charities and charitable donations in all 50 states of the United States. Compliance requirements are not uniform and it takes a considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up with these requirements. We do not solicit donations in locations where we have not received written confirmation of compliance. To SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state visit www.gutenberg.org/donate.

While we cannot and do not solicit contributions from states where we have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition against accepting unsolicited donations from donors in such states who approach us with offers to donate.

International donations are gratefully accepted, but we cannot make any statements concerning tax treatment of donations received from outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.

Please check the Project Gutenberg web pages for current donation methods and addresses. Donations are accepted in a number of other ways including checks, online payments and credit card donations. To donate, please visit: www.gutenberg.org/donate.

Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works

Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be freely shared with anyone. For forty years, he produced and distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of volunteer support.

Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper edition.

Most people start at our website which has the main PG search facility: www.gutenberg.org.

This website includes information about Project Gutenberg™, including how to make donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.

The Project Gutenberg eBook of A peleskei notárius: Bohózat három szakaszban négy felvonással

E-text prepared by Tamás Róth, Judit Bíró, Albert László, and the Hungarian Distributed Proofreading Team (http://dphu.aladar.hu) from page images generously made available by Internet Archive (http://archive.org)

Megjegyzések:

A PELESKEI NOTÁRIUS.

GAAL JÓZSEF EMLÉKEZETE.1)

PELESKEI NOTÁRIUS.

ELSŐ SZAKASZ. NAGY-PELESKE.

Első jelenet.

Második jelenet.

Harmadik jelenet.

Negyedik jelenet.

Ötödik jelenet.

Hatodik jelenet.

MÁSODIK SZAKASZ. HORTOBÁGY.

Első jelenet.

Második jelenet.

Harmadik jelenet.

Negyedik jelenet.

Ötödik jelenet.

Hatodik jelenet.

Hetedik jelenet.

Nyolczadik jelenet.

Kilenczedik jelenet.

Tizedik jelenet.

Tizenegyedik jelenet.

Tizenkettedik jelenet.

HARMADIK SZAKASZ. BUDAPEST.

Első jelenet.

Második jelenet.

Harmadik jelenet.

Negyedik jelenet.

Ötödik jelenet.

Hatodik jelenet.

Hetedik jelenet.

Nyolczadik jelenet.

Kilenczedik jelenet.

Tizedik jelenet.

Tizenegyedik jelenet.

Tizenkettedik jelenet.

Tizennegyedik jelenet.

Tizenötödik jelenet.

Tizenhatodik jelenet.

Első jelenet.

Második jelenet.

Harmadik jelenet.

Negyedik jelenet.

Ötödik jelenet.

Hatodik jelenet.

Hetedik jelenet.

NAGY IGNÁCZ JEGYZETEI

Lábjegyzetek.

Javítások.

THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE

E-text prepared by Tamás Róth, Judit Bíró, Albert László,
and the Hungarian Distributed Proofreading Team
(http://dphu.aladar.hu)
from page images generously made available by
Internet Archive
(http://archive.org)

ELSŐ SZAKASZ.
NAGY-PELESKE.

MÁSODIK SZAKASZ.
HORTOBÁGY.

HARMADIK SZAKASZ.
BUDAPEST.