E-text prepared by Albert László
from page images generously made available by the
Google Books Library Project
(http://books.google.com)
MAGYAR
NÉPKÖLTÉSI GYÜJTEMÉNY.
MAGYAR
NÉPKÖLTÉSI GYÜJTEMÉNY.
UJ FOLYAM.
A KISFALUDY-TÁRSASÁG
MEGBIZÁSÁBÓL.
SZERKESZTIK ÉS
KIADJÁK
ARANY LÁSZLÓ ÉS
GYULAI PÁL.
III.
KÖTET.
BUDAPEST.
AZ ATHENAEUM R. TÁRS.
TULAJDONA.
1882.
SZÉKELYFÖLDI GYÜJTÉS.
GYÜJTÖTTÉK
KRIZA JÁNOS, ORBÁN
BALÁZS, BENEDEK ELEK
ÉS
SEBESI
JÓB.
BUDAPEST.
AZ ATHENAEUM R. TÁRS.
TULAJDONA.
1882.
Budapest, 1882. Az
Athenaeum r. társ. könyvnyomdája
V.
ELŐSZÓ.
A Kisfaludy-Társaság népköltési gyüjteményének harmadik kötetét
nyujtjuk az olvasó közönség kezébe. Ez egész gyüjtemény
székelyföldi s azt részint boldogult Kriza János hagyatékából,
részint Orbán Balázs mesegyüjteményéből, részint pedig Benedek Elek
és Sebesi Jób sok nemü és terjedelmes gyüjteményéből szerkesztettük
össze. Fogadják a buzgó gyüjtők a Kisfaludy-Társaság s az irodalom
nevében hálás köszönetünket.
Kriza hagyatékát nemes lelkü özvegye bocsátotta
rendelkezésünkre. Azonban az rendezetlen volt s magában foglalta a
Vadrózsák anyagát is. Kiválasztottunk belőle minden
kiválaszthatót, de a nagy becsü balladákon kivül, melyek egy részét
Kriza még életében a lapokban közzétette, nem sok értékest
találtunk benne. Az Orbán Balázs mesegyüjteményéből néhány szép
mesét válogattunk ki. VI. A Benedek Elek és Sebesi Jób balladában és
dalban egyaránt gazdag gyüjteménye legterjedelmesebb része
kötetünknek.
Gyüjteményünk e kötetét is némi tájékozó és felvilágositó
jegyzetekkel kisértük, (a balladákat és dalokat Gyulai Pál, a
meséket és mondákat Arany László), de ezek nem igénylik magoknak a
teljességet. A mint az I-ső kötet előszavában is megjegyeztük,
fődolog volt előttünk a beküldött anyag megválasztása és gondos
kiadása; a kritikai magyarázatot úgy nyelvi, mint aesthetikai
tekintetben nagyrészt mellőztük s csak a legfőbb pontokra
szoritkoztunk.
Mellőztük a székely kiejtést is, mert még Kriza hagyatékában is
épen nem, vagy hiányosan volt meg – úgy látszik, később akarta
kiegésziteni a hely szinén – de különben is Kriza a
Vadrózsák-ban s a Nyelvőr számos adalékban már elég
hiven visszatükrözték a székely kiejtést s igy nem volt szükség e
leginkább irodalmi czélu gyüjteményben erre is figyelmet
forditanunk. Minden egyébben hiven követtük a székely tájszólást.
VII.
S most nincs egyéb hátra, mint kérnünk a népköltészet kedvelőit
s különösen hazánk lelkes ifjuságát, hogy gyüjtsék népdalainkat és
meséinket s küldeményeikkel minél többször örvendeztessék meg a
Kisfaludy-Társaságot.
Buda-Pest, jul. 20. 1882.
A szerkesztők.
VIII.
IX.
TARTALOM.
- ElőszóV
- Balladák és rokonnemüek1–114
- Dalok115–239
- Szerelmi dalok117–181
- Hazafiui és katonadalok182–212
- Tréfás és gúnydalok213–230
- Vegyes dalok231–239
- Tánczszók240–252
- Gyermek- és játékdalok253–263
- Lakodalmi versek, rigmusok, köszöntők264–283
- Halotti énekek284–290
- Találós mesék291–298
- Közmondások és sajátságos szólásmódok299–316
- Mesék és mondák317–417
- Mesék318–398
- Székely helyi mondák399–406
- Krisztus-mondák407–417
- Jegyzetek421–459
X.
BALLADÁK ÉS ROKONNEMÜEK.
Kriza János
gyüjtése.
- A mádéfalvi veszedelemről41
- A megcsalt leány38
- A megétett János7
- A székely katona34
- Árva giliczéről40
- Betlen Anna18
- Biró Szép Anna20
- Ugyanaz más változatban22
- Dancsuj Dávid35
- Fogarasi István3
- Gál Ferus, Gál Gáspár29
- Györbiró Áron36
- Ugyanaz más változatban37
- Homlodi Zsuzsánna419
- Három tolvaj legény32
- Ihon nevekedék15
- János urfi30
- Kerekes Izsák4
- Kicsi nemes legény42
- Kis Gergő Istvánné16
- Magyarósi Tamás14
- Mónusi Jánosné17
- Rablegény33
- Szakács Gyuri39
- Szabó Orzsika25
- Szeredai falu végen39
- Szép Ilona13
- Szép Julia8
- Ugyanaz más változatban10
XI.
Benedek Elek és Sebesi Jób
gyüjtése.
- A fogoly katona43
- A hegyi tolvaj88
- A rablegény87
- Árva Mózi106
- Biró Máté47
- Daniel Imre56
- Ugyanaz más változatban58
- Déne Józsi92
- Ének ősapánk- és anyánkról112
- Görög Ilona63
- Három árva78
- Ugyanaz más változatban79
- Kapitánné leszek104
- Kádár Kata67
- Ugyanaz más változatban70
- Király urfi61
- Kis Ilona80
- Kispál Imre82
- Kőmives Kelemen72
- Molnár Gyuri107
- Nagybihal Albertné59
- Nóta Dako Sándorról76
- Pál Boriska98
- Pénzes Máté108
- Sajgó Sándor nótája109
- Sári asszony83
- Ugyanaz más változatban85
- Selyem Sári93
- Sólyom Eszti101
- Sorozáskor111
- Ugyanaz más változatban112
- XII.
- Szőcs Maris102
- Szolga Máris89
- Szőke Mihály110
- Teleki Évi103
- Ugron János53
- Ugyanaz más változatban55
- Váradi József94
- Ugyanaz más változatban96
- Ugyanaz más változatban97
- Virág János99
- Ugyanaz más változatban100
DALOK.
Kriza János
gyüjtése.
- A fekete holló gyászt visel magáért119
- A malomba jártam118
- A merre én járok124
- Az én anyám káposztát főz213
- Az Olt vize folydogál csendesen125
- Barna pej paripa125
- Bárcsak én addig ne sirnék121
- Bohó az, a ki búsul124
- Egy vén ember bánatjában233
- Elment a galambom118
- Elment a madárka120
- Első házam vala232
- Este felé jár az idő231
- Este vagyon, szürkül be120
- Érik a szőjlő231
- Fehér ruha a fejemen121
- Ha elmégysz is, járj békével123
- Hála neked nagy Ur Isten!214
- XIII.
- Huzzák a harangot214
- Ifju legény vagyok, el-elszomorodom234
- Istenem, mi lelt engemet122
- Kapum előtt nincsen árok127
- Ki az ő édesit igazán szereti124
- Köszönöm, édesem119
- Meghalt az én apám213
- Mit keressz szarka a szeméten?126
- Molnár legény voltam én215
- Ne küldj rózsám, aratóra117
- Nem hiszek kendteknek, hugom asszony216
- Oh te szegény denevér214
- Olyan beteg vagyok123
- Sötét pej paripa118
Benedek Elek és Sebesi Jób
gyüjtése.
- Ablak alatt egy rózsafa nem látszik188
- Ablak alól a rózsafa nem látszik138
- Ablakomba három fazék muszkáti156
- Ablakomra süt a nap175
- Addig bánom, a mig élek136
- Addig ültem a tüzhelyen217
- Adjon Isten j’écczakát130
- Adjon Isten minden jót237
- A gőzösnek ablakába’182
- A hévízi piaczon181
- A jegenye, jegenye132
- A kalapom teteje139
- Akár milyen szegény vagyok170
- Akkor volna szép az erdő173
- A macskának négy a lába261
- XIV.
- A mult télen, a mult nyáron155
- A nagy mező kutja133
- Anyám, anyám, hozz ennem253
- Apa-csiga-mamaliga263
- A peteki hegytetőn139
- A rákosi utcza155
- A sárig asszonynak elveszett fatikája255
- A szeretőm elhagya178
- A szeretőm elhagyott134
- A szép asszony messze lát224
- A torjai mogyoró163
- Az a virág, melyet adtál129
- Az erdőben fiatal fa145
- Az én csizmám disznóbőr219
- Az én kedves ángyomasszony230
- Az én rózsám felcsiki216
- Az én rózsám székely huszár káplár170
- Az én szivem csalni nem tud159
- Azért, hogy én barna fattyu vagyok196
- Az olyan leányért219
- Azt a gyürüt, melyet adtam166
- Árva vagyok, árva239
- Árva vagyok, mint gerlicze131
- Bacson vize folydogál csendesen196
- Beli kuczi, beli261
- Besorozott a német katonának208
- Beteg az én rózsám szegény175
- Bikafalván alúl Bögöz137
- Boldogságnak édes anyja286
- Bú életem, bánat napom174
- Czifra száru laboda226
- Csehországban voltunk veszedelemben186
- Csörgedeznek a patakok183
- XV.
- Debreczentől nincsen messze a vasut191
- De meguntam Ferencz Józsit szolgálni203
- De szeretnék a császárral beszélni209
- De szépen megy a hajó a vizen199
- Eb adús262
- Egy asszonynak két szép lánya163
- Egy az óra, kettőre jár156
- Egybegyültek, egybegyültek220
- Egyerem, begyerem255
- Egy kis kertet keriték258
- Egyszer ide, máskor tova181
- Elindulék a hazámból201
- Elmehetsz már a templomba219
- Elment az én rózsám141
- Elment János az erdőre226
- Elmégysz úgy-e166
- Elől megyen úr262
- Eltelt tőlem minden vigság135
- Elvágtam az ujjam, de nem fáj169
- Elvesztettem lovam172
- Erdővidéki faluk gúnynevei263
- Erre rózsám, erre nincsen sár142
- Esik eső, bugyborékol140
- Este későn ne járj hozzám164
- Este jött a parancsolat193
- Este van már, szól a dob a várban207
- Esztendőben egyszer esik karácson236
- Ez a kis lány mással éli világát163
- Ez az utcza bánat utcza162
- Édes anyám jaj de szépen neveltél192
- Édes anyám kiállott a kapuba202
- Édes anyám most küldött egy levelet207
- Édes anyám nyujtsd ki a jobb karodat237
- XVI.
- Édes anyám sokszor intél a jóra185
- Édes rózsám ravasz voltál149
- Életemnek komolyságát elértem196
- Én csak azért szeretem163
- Én csak hírül hallom159
- Én is felülék a világ lovára165
- Én vagyok az, a ki nem jó228
- Falu végén de szépen muzsikálnak195
- Faluvégi szögeleten146
- Fáj a szívem szivedért152
- Felsütött már a hajnali csillag141
- Felszántom a király udvarát206
- Felültem én kis pej lovam hátára165
- Főbe ütték a birót220
- Fujja a szél, kergeti a felleget140
- Fuvom az éneket211
- Galambfalvi nagy hegy alatt129
- Galiczia közepébe208
- Gyi fel sárga a tetőre160
- Gyolcs az ingem, keményitett az alja156
- Ha az alsó malom mind aranyat járna225
- Ha a vizre általjösz tisztálni133
- Ha bemegyek a sorozó szobába205
- Hadd zeregjen a kocsi, hadd menjen209
- Haj, de magas a kerttető129
- Haj de magas a Réztető129
- Haj Istenem, adj erőt a lovamnak169
- Hallod rózsám, mint fütyöl a rigó203
- Ha megházasodol221
- Ha meguntad rózsám157
- Ha még egyszer Ludwig-baka lehetnék209
- Ha nem ismertelek volna150
- Haragusznak rám a lányok180
- XVII.
- Három dió hat baraczk222
- Házam megett egy almafa194
- Hát csak azért születtünk288
- Hej Budavár, Budavár171
- Hej gerenda, gerenda254
- » » »256
- Hej, kiállott223
- Hej páva, hej páva171
- Hej ricze, ricze176
- Hej titkos a szerelem138
- Herczeg Józsi lovas-regementje186
- Hideg hóval, zuzmarával jő a tél142
- Hires falu Madaras261
- Hogyha folyó lennék167
- Hogyha szeretsz, olyant szeress152
- Hová lábad teszed156
- Hová menyen csonka nagyapó?262
- Hull a fáról most a virág132
- Hull a golyó, fütyölnek a kartácsok187
- Ide ki az éveg-csürnél225
- Ifjak, szüzek vigyázzatok287
- Ifjuság sólyom madár159
- Indulásra készen állok egész nap210
- Ingadozó nádszál164
- Isten már hozzátok285
- Isten veled rózsám151
- Jaj de boldog az az édes anya184
- Jaj, de megöregedtem238
- Jaj Istenem, bánat napom225
- Jaj Istenem, hogy éljek meg168
- Jő az idő, húsz év közelget198
- Kakas, Isten jó napot254
- Kalangya van künn a mezőn134
- XVIII.
- Kapum előtt ne fütyörészsz144
- Katonának vagyok irva190
- Katonának visznek207
- Kedves rózsám virágos kis kertje195
- Kegyes szűz Mária289
- Kerek a káposzta177
- Kerek karazsia257
- Kertem alatt szól a haris223
- Kesereghet az az anya185
- Kereszturi szép menyecske128
- Készülj már ez világ284
- Két ökörrel, szekervel222
- Kétszer kettő tudom, hogy négy128
- Kifeküdt az én rózsám a mezőre161
- Kifogtam én a rózsámnak kendejét162
- Ki-ki járja tánczát237
- Kimenék a zöld erdőbe168
- Kimenék egy hegyre146
- » » »153
- » » »147
- Kinek a kutyája158
- Kinek nincsen pántlikája230
- Kinek nincsen szeretője158
- Kinek szeretője nincsen176
- Kis Baczonba’ gombos inget viselnek178
- Kis kutya, nagy kutya178
- Kis koromban árvaságra jutottam236
- Kis menyecske, nagy menyecske178
- Kis szekeres, nagy szekeres179
- Kitörött a rózsám kis ablaka198
- Ki van a szekerem rúdja143
- Korond között nevekedtem211
- Kormos vize kiöntött a mezőre192
- XIX.
- Könnyü neked rózsám184
- Le van az én rózsám képe200
- » » » » » »212
- Ma dagadjon, holnap apadjon260
- Maros vize partján állok151
- Már eljött az a nap205
- Megházasodtam te Pista218
- Megtagadott engem az édes anyám167
- Mély kútba tekinték257
- Micsoda csárda ez, de csinos180
- Mikor az Isten a czigányt teremtette228
- Mi lelt rózsám, mi lelt172
- Mind azt mondják a nagy gazda-legények239
- Mindenféle szeretőm volt151
- Mit mond a bárány?259
- Mit mond a czinege?261
- Mit mond a fecske?259
- Mit mond a kicsi kakas?260
- Mit mond a kutya?260
- Mit mond a lúd?259
- Mit mond a macska?261
- Mit mond a nyul?260
- Mit mond a vad galamb?260
- Mit mond a varju?260
- Molnár leányt szeretek224
- Mosd ki rózsám ingem gatyám fejérre206
- Mostan hevertemben egy dolgot mondanék228
- Nagy-baczoni hires lányok222
- Nagy oka van keservemnek144
- Ne felejts el rózsám, ne felejts engemet210
- Ne hunyorits a szemembe153
- Nem hiszed, hogy beteg vagyok150
- Nem hitted rózsám, katona vagyok én197
- XX.
- Nem mind arany, a mi fényes154
- Nem remélek semmi jót144
- Négy ökröm a járomba172
- Nincs okosabb, mint a ló238
- Nincsen olyan jó gazdasszony220
- Nincsen olyan keserüség141
- Nincsen nagyobb gyötrelem153
- Ó! ó! ó! kerek tó258
- Oda ki a csöngörbe136
- Oh hogy fülemile167
- Oh Istenem, be megbántam148
- Oláh, oláh, ordás zsák261
- Őszszel hervad el a virág208
- Patak marton nem jó lakni168
- Piros leányt ne szeress227
- Puty-pu-ruty258
- Reggel korán megütötték a dobot187
- Rózsám tegnap megkéretett158
- Sárga csitkó, selyem nyereg rajta149
- Sárga zsinor, fekete a közepe138
- Simijon, sapka261
- Sik az út előttem135
- Sirhat az az édes anya239
- Sirhatsz édes apa s anya199
- Soha sem vétettem188
- Ugyanaz más változatban189
- » » »203
- » » »204
- Szabjad nekem rózsám a gyolcs inget190
- Száll a felhő napnyugatról keletre131
- Szegény vagyok, szegénynek születtem174
- Szemeimet felvetettem201
- Szentgerlicze, szekercze230
- XXI.
- Szeress rózsám, a kit tetszik153
- Szerettelek egy ideig175
- Szerettelek rózsám nagyon162
- Szereti a czigány223
- Széles az ökröm szarva171
- Széles árok, keskeny palló bel’estem130
- Szép a tavasz, szép a nyár152
- Szépen kérem tensur238
- Szépen szól a francziának bandája183
- Szombat este, szombat este161
- Tán azt hiszed mákvirág181
- Tán azt tudod, hogy bánom170
- Tánczszók240
- Te keritéd gyászba szivem143
- Tej, turó, tejfel224
- Tiltnak rózsám, tiltnak tőled153
- Tisza partján van egy hajó kikötve194
- Tiz, tiz, tiszta viz256
- Tóba’ fürdik a rucza176
- Tul a vízen dereng az ég137
- Túrót eszik a czigány221
- Udvarhelyi piaczon140
- Udvarhelyi veres torony222
- Udvarhelyről három zsandár utazik212
- Udvaromon arany válu, arany kút179
- Udvarom, udvarom193
- Ugyan édes Zsuzsikám132
- Úgy elmegyek a rózsámtól139
- Ujjuju!262
- Veszszen el az a szeretet148
- Végig megyek a nagy utczán dalolva209
- Végig mentem udvarhelyi piaczon182
- Virágos kert közepibe177
- XXII.
- Virágot szed a rózsám a réten142
- Voltam én még molnár is226
- Volt nekem szeretőm218
- Volt szeretőm tizenhárom160
- Zabot vittem a malomba235
- Zöld fűre szokott a harmat leszállni157
MESÉK ÉS MONDÁK.
- A bolondos legény373
- A fotosi ember polturája397
- A három szerencsepróbáló343
- A két bors-ökröcske350
- A Szerencse és az Áldás377
- A szép ember és a csalfa asszony393
- A táltos király-leány339
- A tejkut332
- A zarándok és az Isten angyala384
- Hamvas Gyurka362
- Mondjad hát: széna355
- Szerencsének szerencséje319
- Többet tud az apjánál389
- Székely helyi mondák I–XII399
- Krisztus-mondák I–VI407
XXIII.
SZÉKELYFÖLDI GYÜJTÉS.
XXIV.
-1-
BALLADÁK ÉS ROKONNEMŰEK.
-2-
-3-
KRIZA JÁNOS GYÜJTÉSE.
1.
FOGARASI ISTVÁN.
Ablakba’ könyököl Fogarasi
István,
Mellette könyököl az ő
testvérhuga.
‚Hallottad-e hírit, édes
testvérhugom:
Elköteleztelek be
Törökországba,
Nagy török császárnak,
jegybeli mátkának?‘
»Nem hallottam
hírit, édes testvérbátyám!
Adjon
Isten nekem inkább víg vacsorát,
Víg
vacsora után könnyü betegséget,
Szép
piros hajnalba’ világból kimulást.«
Meghallgatá Isten az ő kévánságát,
Ada Isten neki egy jó víg vacsorát,
Víg vacsora után könnyü betegséget,
Szép piros hajnalba’ világból kimulást.
Eljöve, eljöve a nagy török
császár,
Kérdezi: »Hol vagyon
gyürüsöm, jegyösöm?«
»Virágos
kertiben virágokat plántál.«
Oda
mene, oda a nagy török császár,
Hát a
virágok is mind elhervadoztak,
Az ő
szeretője pedig sehol sincsen.
Visszajöve, vissza a nagy török császár,
-4-
Kérdezi: »Hol vagyon gyürüsöm,
jegyösöm?«
»Leányok házában magát
öltözteti.«
Oda mene, oda a nagy
török császár,
Hát a leányok is mind
gyászba öltöztek,
S az ő szeretője
nyujtópadon fekszik.
»Add ide, add ide, Fogarasi
sógor,
Add ide én nékem gyürüsöm,
jegyösöm!
Csináltatok néki márvánkő
koporsót,
Be is behuzatom földig
bakacsinnal,
Meg is megveretem arany
fejü szeggel,
Meg is gyászoltatom
hatvan katonával.«
»Nem adom, nem
adom, te nagy török császár,
Csináltatok én is márvánkő koporsót,
Be is behuzatom földig bakacsinnal,
Meg is gyászoltatom hatvan katonával,
Hadd nyugodjék itten apjával,
anyjával
Apjával, anyjával szülötte
földibe’.«
2.
KEREKES IZSÁK.
Hallottad-e hirét a hires
Szebennek,
A hires Szebennek s a
hires Mohának,
A Mohában lakó Kerekes
Péternek,
S Kerekes Izsáknak, ő
felnőtt fiának?
Ez egyszer ittason
ment az istállóba,
Ott is lefeküvék a
lovak jászlyába.
Egyszer csak kimene az ő édes
apja
A tornáczba s lenéz onnan a
határra.
Hát bizony jődögel nagy
fekete sereg,
-5- Úgy látszik messzünnen
mint a setét felleg,
Nem tudják,
miféle, kurucz-e vagy labancz,
De
mégis gondolják: a szebeni ráczok.
Ekkor csak lemene Izsák édes
apja
A lovak jászlyához s ilyen
szókkal mondja:
»Kelj fel, fiam, kelj
fel, jó Kerekes Izsák!
Mert bizony
jődögel nagy fekete sereg,
Úgy
látszik messzünnen mint a setét felleg,
Nem tudjuk, miféle, kurucz-e vagy labancz,
De mégis gondoljuk: a szebeni
ráczok.«
Ekkor megfordula az első
álmából,
De mégsem kele fel a lovak
jászlyából.
Másodszor kimene az ő
édes anyja,
S ilyen szókkal költi
igen hamarjába:
»Kelj fel, fiam, kelj
fel jó Kerekes Izsák!
Mert bizony
jődögel nagy fekete sereg,
Úgy
látszik messzünnen, mint a setét felleg,
Nem tudjuk miféle, kurucz-e vagy labancz,
De mégis gondoljuk: a szebeni
ráczok.«
Ekkor megfordúla második
álmából,
De mégsem kele fel a lovak
jászlyából.
Harmadszor kimene szép
gyönyörü mátka
A tornáczba s mindjárt
lenéz a határra.
Hát jő az ellenség
igen hamarjába’,
És leszalada ő a
lovak jászlyához,
És igy kezd
beszélni a kedves urához:
»Kelj fel,
szivem, kelj fel; itt van az ellenség,
Nem tudjuk, miféle, kurucz-e vagy labancz,
De mégis gondoljuk: a szebeni
ráczok.«
És ekkor felugrék jó Kerekes
Izsák,
Igen hamarjába’ a lovát
kihozák,
-6- Felköté a kardját mindjárt
oldalára,
S felfordúla szépen jó
barna lovára,
És visszatekinte s
ilyen szókkal beszélt:
»Kiontatom
vérem apámért, anyámért,
Megöletem
magam szép gyürűs mátkámért,
Meghalok
én még ma magyar nemzetemért.«
E szók után lovát sarkantyúba
kapja,
S az ellenség felé nagy bátran
ugratja;
Hát jőnek a ráczok, ő meg
előttök van,
Kard-emelve vágtat igen
iszonyuan.
»Add meg magad, add meg,
jó Kerekes Izsák’.«
– A ráczok előre
neki azt kiáltják –
»Látjuk, hogy
vitéz vagy, de csak egyedül vagy,
A
reménység téged most mindjárást itt hagy,
Akár mint mesterkedj’, a mi kezünkbe vagy!«
»Mit adok rajtatok, ha egyedül
vagyok!
Kard nem jár meg engem, akár
mint vágjatok.«
Mond Kerekes Izsák s
vagdal jobbra-balra,
Hullatja a
ráczot a kardja egymásra,
Egy
elémentébe’ gyalog ösvényt vága,
És
visszajöttébe szekérutat nyita,
De
ekkor megbotlék a lovának lába,
Ő meg
a lováról a földre borúla.
Jó Kerekes Izsák igy járt a
lovával,
A ráczok pediglen karddal és
dárdával
Vágják, ölik őtet s
mindaddig göbődik,
A mig egyet sem
rug s nem is vergölődik.
Igy pusztitották el Kerekes
Izsákot,
A ki a kardjával levága sok
ráczot.
-7-
3.
A MEGÉTETT1) JÁNOS.
»Hát te hol jártál, szivem
lelkem Jánosom?«
»Jaj, én
ángyoméknitt, édes anyám aszszony!
Jaj, fáj szivem, fáj, vesd meg ágyamot!«
»Hát ott mit adtak, szivem
lelkem Jánosom?«
»Ott négy lábu
rákot2) édes anyám asszony,
Jaj, fáj szivem, fáj, vesd meg
ágyamot!«
»Hát azt mibe’ adták, szivem
lelkem Jánosom?«
»Azt egy szép
tányérban, édes anyám aszszony
Jaj,
fáj szivem, fáj vesd meg ágyamot!«
»Azért vagy tán beteg szivem
lelkem, Jánosom?«
»Az a földbe viszen
édes anyám aszszony.
Jaj, fáj szivem,
fáj, vesd meg ágyamot!«
»Hát mit hagysz apádnak,
szivem lelkem Jánosom,«
»Jó vasas
szekerem édes anyám aszszony,
Jaj,
fáj szivem, fáj, vesd meg ágyamot!«
»Hát mit hagysz bátyádnak,
lelkem szivem Jánosom?«
»A szép négy
ökrömet, édes anyám aszszony.
Jaj,
fáj szivem, fáj, vesd meg ágyamot!«
»Hát mit hagysz ecsédnek,
szivem lelkem Jánosom?«
»Négy szép
hámos lovam, lelkem anyám aszszony,
Jaj, fáj szivem, fáj, vesd meg ágyamot!«
-8-
»Hát mit hagysz hugodnak,
szivem lelkem Jánosom?«
»Házi
rakományom, édes anyám aszszony,
Jaj,
fáj szivem, fáj, vesd meg ágyamot!«
»Hát mit hagysz ángyodnak
szivem lelkem Jánosom?«
»Örök
kárhozatot, édes anyám aszszony,
Jaj,
fáj szivem, fáj, vesd meg ágyamot.«
»Hát mit hagysz anyádnak
szivem lelkem Jánosom?«
»A bút s a
bánatot, édes anyám aszszony,
Jaj,
fáj szivem, fáj, vesd meg ágyamot!«
4.
SZÉP JULIA.
»Szép Juliám, szép
leányom,
Kertemben nyilt
tulipánom,
Ne szeresd te
jobbágyodat!«
Nem szeretem
jobbágyomat,
Csak szeretem az
ifiat,
Szép ifiat, a
lelkemet!
Jaj kimene öreg
király,
Megfogatá az
ifiat,
Fölteteté csonka
torony,
Csonka torony
tetejére.
Hej kimene szép
Julia,
Meglátá őt az
ifiu:
»Hej Juliám, szép
Juliám,
Kertbe’ nyiló szép
violám,
Menj be te is az
apádhoz,
-9- Essél térdre
eleibe,
S mondd meg neki ilyen
szókkal:
»Atyám, atyám, öreg
király!
Vétesse be az
ifiat,
Csonka torony
tetejéből,
Ne veresse az
esővel,
Ne fútassa hideg
széllel,
Ne süttesse a
napfénynyel.«
Hej bemene szép
Julia,
Térdre esék apja
előtt
S monda neki ilyen
szókkal:
»Atyám, atyám, öreg
király!
Vétesse le az
ifiat
Csonka torony
tetejéről,
Ne veresse az
esővel,
Ne fútassa hideg
széllel,
Ne süttesse a
napfénynyel!«
Jaj kiméne öreg
király,
Levéteté az
ifiat
Csonka torony
tetejéről,
Kiviteté sik
mezőre,
Sík mezőnek
közepére,
Ott őt mindjárt
megöleté,
Szivét, máját
kivéteté,
S Juliának haza
küldé.
Hogy meglátá szép
Julia,
Hogy megölték az
ifiat,
Fejét földre
csüggesztette,
Magát halni
eresztette.
Hogy meglátá öreg
király,
Hogy haldoklik
Juliája:
-10- »Hej Juliám, szép
leányom,
Kertembe’ nőtt
tulipánom!
Ha én ezt igy tudtam
volna,
De hogy megölettem
volna,
Fiamnak fogadtam
volna,
Királyságom,
országomat,
Mind, mind neki adtam
volna.«
5.
UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
A pogány király
leánya
Szépen sétál az
utczába’
A szép kedves
ifiuval.
Azt meglátá pogány
király,
Megfogatá szép
ifiut,
Betéteté a
tömlöczbe,
A tömlöcznek
fenekére;
Ott tépeté a
békákkal,
Ott szivatá a
kigyókkal.
Oda sétál szép
Lilia,
Szépen termett szép
viola:
»Itt mit csinálsz szép
ifiu?«
‚Én bizony csak, mint egy
árva,
Ki társától el van
válva.‘
Haza sétál kis
Lilia,
Szépen termett szép
viola:
»Atyám király, egyet
szólnék,
-11- Ha nehezen nem is
esnék,
Azt izente szép
ifiu:
Vétesse ki a
tömlöczből,
A tömlöcznek
fenekéből.
Jaj mint tépik szálkás
húsát,
Jaj mint szívják piros
vérit.«
Kivéteté pogány
király,
Föltéteté a
várfokra,
Oda sétál szép
Lilia,
Szépen termett szép
viola:
»Itt mit csinálsz szép
ifiu?«
‚Én bizony csak, mint egy
árva,
Ki társától el van
válva.‘
Haza mene kis
Lilia,
Szépen termett szép
viola:
»Atyám király egyet
szólnék,
Ha nehezen nem is
esnék.
Azt izente szép
ifiu:
Vétesse le a
várfokról,
Ne fúvassa hideg
széllel,
Ne veresse az
esővel!«
Megfordula pogány
király,
Ugy megrugá a
leányát,
Vörös szoknya
elhasada,
Piros vére
megindula
Ahajt szörnyü halált
hala.
Húzni kezdék a
harangot,
Azt meghallá szép
ifiu:
»Vajon kinek
harangozank,
-12- Talán az én
Liliámnak,
Jaj, hogy ha ő meghalt
értem,
Jaj, én is meghalok
érte.«
Lefordula a
várfokról,
Ahajt szörnyü halált
hala.
Fölviteté pogány
király,
Egymás mellé
nyújtóztatá,
Az egyiknek
csináltatott
Fejér márván kő
koporsót;
A másiknak
csináltatott
Vörös márván kő
koporsót;
Az egyiket
temettette
Az oltárnak
elejébe,
A másikat
temettette
Az oltárnak háta
mögé;
Az egyiken
nevelkedék
Fejér márván
liliomszál;
A másikon
nevelkedék
Vörös márván
liliomszál;
Addig addig
nevelkedtek,
A mig
öszszekapcsolódtak.
Oda sétál pogány
király,
Le akará
szakasztani…
Megszólalék a
leánya:
»Atyám, atyám, édes
atyám,
Éltünkbe’ se hagytál
békét,
Bár holtunkba’ hagynál
békét.«
-13-
6.
SZÉP ILONA.
»Isten jó nap, biró gazda,
kelmed házában!«
»Hozott Isten szép
Ilona az én házamban!
Mért sirsz,
mért sirsz szép Ilona az én házamban?«
‚Én elhajtám lúdaimat szép zöld pázsitra,
Oda jöve biró fia, lúdam behajtsa,
Agyon üté kelmed fia szép gunáromat!‘
»Ne sírj, ne sírj szép Ilona szép
gunárodért,
Megfizetem szép gunárod,
mondsza: menynyit ért?«
‚Minden
legkissebb tolláért egy-egy aranyat,
Hátul legyező farkáért arany legyezőt,
A szárnyáért, két szárnyáért két arany
tányért,
A lábáért, két lábáért két
arany kalászt,
A nyakáért, szép
nyakáért hat sing pántlikát.
A
fejéért, szép fejéért egy arany almát,
Abban égő két szeméért két égő gyertyát,
Hajnal-visító torkáért, arany
trombitát,
Benne lévő költségéért hat
font rizskását,
A zúzáért, a májáért,
hat fejkáposztát.‘
»Számtalan sok
kivánsága szép Ilonának,
Akasztófa
helye tehát biró fiának!«
‚Akasztófa
olyan legyen, mint kinyilt rózsa,
Két
karom két szép karfája, akasztófája.‘
-14-
7.
MAGYARÓSI TAMÁS.
Honnét házasodol Magyarósi
Tamás?
»Én is házasodom, aj
bé-Barassóból
Vén Vajda Jánosné
felnőtt szép leányát,
Vajda
Ilonáját!«
Hindógál a hintó, sirdogál
a leány,
Vissza-visszatekint
Magyarósi Tamás:
»Mért sirsz, mért
keseregsz jegybeli szép mátkám?
Te
tán azt gondolod, hogy nincsen én nekem
Jó tizenkét ökröm, jó vasas szekerem.«
»Én azt nem gondolom, jól tudom, hogy
vagyon.«
– Szóval fölfeleli nagyobbik
nyoszolyó:
»Add ide, add ide
Magyarósi Tamás,
Gyönge gyolcs
ingedet al-pókaruhának!«
»Nem adom,
nem adom gyönge gyolcs ingemet
Al-póka-ruhának a beste kurának!«
Hindogál a hintó, sirdogál a leány
Vissza-viszsza tekint Magyarósi Tamás:
»Mért sirsz, mért keseregsz jegybeli szép
mátkám?
Te tán azt gondolod, hogy
énnekem nincsen
Jó csata ménesem, jó
esztena juhom.«
ȃn azt nem gondolom,
jól tudom, hogy vagyon!«
– Szóval
fölfeleli kisebbik nyoszolyó:
»Add
ide, add ide Magyarósi Tamás
Selyem
sinór öved al-póka-kötőnek.«
»Nem
adom, nem adom selyem sinor övem
Al-póka-kötőnek a beste kurának!«
»Kocsisom, kocsisom, forditsd meg a hintót,
Mond meg az anyjának, az ördög
adtának,
Ha igy nevelt leányt, igy is
vegye hasznát!«
-15-
8.
IHON NEVEKEDÉK.
Ihon nevekedék
Egy arany almafa,
Körül folyta tövét
Gyenge gyopár
virág;
Alatta üldögél
Szegény árva leány.
Köti koszoruját,
Siratozza
magát:
– »Sem apám, sem
anyám,
Sem gondom
viselő.«
Az ajtón
hallgatja
Egy kevély
katona:
»Ne sirj, ne
keseregj,
Szegény árva
leány,
Leszek apád, s
anyád
Mint gondod
viselő.«
»Nekem bizony ne
légy,
Te kevély katona,
Mert nekem is vagyon
Jegyösöm, gyürüsöm,
Kiért én
elvártam
Hét szép
esztendeig,
Hét szép
esztendeig
Teljes
harmadnapig.
De én még elvárom
Hét szép esztendeig,
-16-
Hét szép esztendeig,
Teljes harmadnapig;
De ha akkor
se jő,
Én aztán elmegyek
Az apáczák közé,
Az
apácza földre,
Ott én a mig
élek
Istent is
szolgálok,
Ha pedig
meghalok:
Isten előtt
állok.«
9.
KIS-GERGŐ-ISTVÁNNÉ.
»Uram édös uram, édös jámbor
uram!
Ereszsz el engemet, igen szépen
kérlek,
Legkissebb leányod’
látogatására;
Hallottam felőle, nem
szánja a szegént!«
El is elindula,
reá is talála,
Kapuban áll vala
legkissebb inassa.
»Inasom, inasom,
én édös inasom.
Mondd meg
aszszonyodnak, ne sajnáljon tőlem,
Ne
sajnáljon tőlem egy szelet kenyeret,
Egy szelet kenyeret, s egy kis pohár vizet.«
»Asszonyom, asszonyom! én édes
asszonyom!
Azt mondja egy koldus, ne
sajnáljon tőle,
Egy szelet kenyeret,
s egy kis pohár vizet.«
»Mint sem
kenyeremet egy koldusnak adnám,
Komondor kutyámnak oda hajitanám:
Mintsem a vizemet egy koldusnak adnám
Palotám földjével inkább fölitatnám.«
»Hallod-e hallod-e, te nagyságos
asszony!
-17- Mikor leány voltál, ki
leánya voltál?«
»Kis-Gergő Istvánné
legkissebb leánya.«
»Bizon ha te
voltál legkissebb leánya,
Úgy hát én
is vagyok az ő hütös társa.«
»Te
vagy-e, te vagy-e lelkem édes anyám?
Gyere be, gyere be, sietve jere be!
Csináltatok neked jó köményes levet,
Adok neked, adok, patyolat gyolcs inget,
Neked adom, neked, irott palotámot,
Neked adom, neked, gyontáros
hintómot,
Neked adom, neked, hat szép
paripámot.«
»Köményes levedet egye
meg a kutya,
Patyolat-gyolcs inged,
fujja el a nagy szél,
Irott palotádot
égesse meg a tűz,
Gyantáros hintódot
egye meg a rozsda,
Hat szép paripádot
verje le döghalál,
Nem kell nekem
semmid, te magad sem kelleszsz,
Maradj csak magadnak szép nagyságos
aszszony!«
10.
MÓNUSI JÁNOSNÉ.
Ablakba’ könyököl Mónusi
Jánosné,
Ott himet varr vala fekete
selyemmel,
Hol selyme nem éri a
könnyivel tölti.
Lábával rengeti kis
futkosó fiát
»Beli fiam, beli, Mónusi
Samuka,
Beli fiam, beli Mónusi
Samuka,
Ha az Isten neked emberkort
ad érni,
Ne hídd te apádnak a Mónusi
Jánost
Hanem hídd apádnak a dersi
főbirót.«
-18- Ajtóban hallgatá jó
Mónusi János:
»Nyiss ajtót, nyiss
ajtót, asszony feleségem!«
»Mindjárt
megnyittatom édes, jámbor uram!«
És
Mónusi János berugá az ajtót.
»Meg ne
tagadd asszony mostan beszédedet!«
»Nem tagadom, uram, a szolgálót hittam.«
»Megtagadád asszony úgy-e beszédedet?
Meghagyom életed, hogy ha nem emlited
A dersi főbirót, de ha megemlited
A fejét vétetem ő neki és neked!«
»Dehogy nem emlitem, el sem is
felejtem,
Az eszemből soha, soha ki
nem vetem.
Fejem a fejével egy
gödörbe hulljon,
Vérem a vérével egy
patakot mosson,
Lelkem a lelkével
Isten előtt álljon!«
És Mónusi János haragra
gyulada,
A dersi főbirót rögtön
elhivatja,
A dersi főbiró a mint oda
ére
Mind a kettőt egybe állitotta
térdre.
És mind a kettőnek fejét
elütteté,
És mind a kettőt egy
gödörbe teteté.
11.
BETLEN ANNA.
Sárosi Mihály, Betlen
János
Egy asztalnál ülnek
vala,
Együtt esznek, isznak
vala,
Együtt beszélgetnek vala.
–
Szóval mondja Sárosi
Mihály:
»Hallja-e kend, kedves
komám,
-19- Fenyitse meg kend a
hugát,
Éjtszakának
ideiben
Ne járjon az
istálóba.
Kocsisomot
szeretgeti
Hiv paripám ébresztgeti.«
–
»Hallja-e kend, kedves
komám,
Az én hugom jámbor
leány.«
Szóval mondja Sárosi
Mihály:
»Meg mutatom
jámborságát
Két karomnak
erejével,
Fényes kardomnak
élével.«
Hallja kapu
csikorgását,
Magos patkó
kopogását,
Selyem szoknya
suhogását.
Mindgyárt ment az
istálóba,
Az istáló
ajtajába.
Szóval mondja
kocsissának:
»Nyisd ki kocsis az
ajtódat:«
Nem nyithatom, kedves
gazdám,
Szabadon van hiv
paripám,
Ha kinyitom,
elszalasztom,
Tudom soha meg sem
fogom.
Úgy megrugá az
ajtaját
Hogy két felé esék
mindgyárt.
Hát ott vagyon Betlen
Anna.
Kardját belé
akasztotta,
Selyem szoknya
elhasada,
Piros vére kicsordula.
–
Haza méne Betlen Anna,
Lefekvék a vetett ágyba.
Reggel oda ment az ángya:
»Mi
lelt, mi lelt Betlen Anna?«
»Aj mi
nem lelt, kedves ángyom!
Béhágék a
kőkertembe,
-20- Rózsabokor
megakaszta,
Selyem szoknya
elszakada,
A vér mingyát
kicsordula.
Talpig vagyok aludt
vérben,
Magam pedig haló
félben.«
»Hallod-e te Betlen
Anna!
Állj ki te az
udvarodra,
Imádkozzál az
Istennek,
Bocsássa meg
büneidet.«
Ángyom, ángyom, kedves
ángyom,
Mossanak meg ürmös
borba,
Takarjanak gyenge
gyolcsba,
Küldjenek ki
Kolozsvárra,
Vegyen minden példát
róla,
Az árvának hogy van
dolga.
12.
BIRÓ SZÉP ANNA.
Aj Biró szép Anna ablakba ül
vala,
Himit varja vala fekete
selyemmel,
Hol selyme nem érte,
könnyeivel tötte,
De ki es tekinte
egyszer az ablakán.
Hát ott sétál
vala három hajdu legén;
Szóval
felfelelé aj Biró szép Anna:
»Hova
valók vagytok három hajdu legén?«
»Aj
bizon mi vagyunk mező-madarasi«
»Hallottátok hirit az én édösömnek,
Az én édösömnek, Hajdu Benedöknek?«
»Aj bizon hallottuk, igen jó barátunk,
Igen jó barátunk s kinyeres
pajtásunk.«
Szóval felfelelé aj Biró
szép Anna:
-21- »Ha tü nem bánnátok s ha
tü akarnátok,
Magam es elmennék az én
édösömhöz,
Az én édesömhöz, Hajdu
Benedökhöz.«
Szóval felfelelé nagyobb
hajdu legén:
»Jaj de hogy nem bánjuk,
igen is akarjuk«
Mindjár’ felőtözik
aj Biró szép Anna:
Nyakába veté a
szép selyem szoknyáját,
Eleibe tette
fátyol karinczáját,
Tiz ujjába huzta
tiz arany gyürüjét,
Jobb felől
zsebibe háromszáz aranyát,
Bal felől
zsebibe három száz forintját.
Se szél
nem fuvinta, se ág nem csapinta,
Még
is elhasada fátyol karinczája.
Szóval
felfelelé az ő édes anyja:
»Ne menj
el, ne menj el én édös leányom,
Mert
nem lösz szöröncsés a te utazásod.«
Mégis csak elmöne aj Biró szép Anna,
Ők is mönnek vala röngetög havason,
Röngetög havason, röngeteg erdőkön.
Szóval fölfelelé aj Biró szép Anna:
»Jaj én úgy ihatnám, hogy szinte möghalok!«
Szóval fölfelelé nagyobb hajdu legén:
»Várj kicsit, nem sokat aj Biró szép
Anna!
Elmegyünk, elmegyünk rózsa
mezejibe,
Rózsa mezejibe, rózsabokor
alá.«
Mindaddig menének, mig oda
érének,
S ők es leülének rózsabokor
alá.
Szóval fölfelelé aj Biró szép
Anna:
»Jaj én úgy alhatnám, hogy
szinte meghalok,
Ha tü nem bánnátok,
ha tü akarnátok,
Egy csöppöt alunnám
rózsabokor alatt.«
Szóval fölfelelé
nagyobb hajdu legén:
»Jaj dehogy nem
bánjuk, igen is akarjuk.«
Ekkor
elaluvék rózsabokor alatt.
-22-
Aval fölfelelé nagyobb hajdu legén:
Öljük meg, öljük meg aj Biró szép
Annát.
Szóval fölfelelé kissebb hajdu
legén:
»Ne öljük meg szegént, hagyjuk
meg életét,
Hagyjuk meg életét, hadd
jöjön el velünk.«
Szóval fölfelelé
nagyobb hajdu legén:
»Ha őt meg nem
őjük, őjünk meg tégedet!«
Meg es csak
megölik aj Biró szép Annát,
Róla le
es veszik dȧrága gunyáját.
Ők es
mennek vala röngetög havason,
Távulról meglátták Hajdu Benedököt:
Szóval, fölfelelé aj Hajdu Benedök:
»Hova valók vagytok három hajdu legén?«
»Aj bizon mi vagyunk mező-madarasi.«
»Hát ti hol kaptátok dȧrága
gunyákat?«
Szóval fölfelelé nagyobb
hajdu legén:
»Hát bizon mi kaptuk
Barassó piaczán,
Barassó piaczán
kótya-vetyén kaptuk.«
Szóval
felfelelé Hajdu Benedök is:
»Hazudtok, hazudtok mert én jól ismerem!«
Fölütte a kardját s belé
ereszködött.
13.
UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
Mögállnak mögállnak három
hajdu legén,
Biró Jánosnénak kötött
kapujába!
Oda leülének, ahajt
kisétála
Aj Biró szép Anna s szóval
így fölmondja:
»Hova valók vagytok,
három hajdu legén?«
Szóval igy
fölmondja nagyobb hajdu legén:
-23-
»Aj bizon mi vagyunk mező-dētrehēmi,«
»Hát üsmeritök-e Biró Benedököt, az én
édösömöt?«
Szóval igy felmondja
nagyobb hajdu legény:
»Üsmerjük,
üsmerjük kinyeres pȧjtásunk«
Szóval
igy felmondja aj Biró szép Anna:
»Álljatok mög kissé hadd mönjek veletek,
Az én édösömhöz, Hajdu Benedökhöz.«
Ahajt besétála aj Biró szép Anna,
A nyȧkába veté kamuka szoknyáját,
Elejibe köté selyöem karinczáját,
A fejire köté feteke fátyolát,
A lábába huzá piros szép csidmáját.
Jobb zsebébe tevé háromszáz aranyát,
Bal zsebébe tevé háromszáz tallérát,
Az ujjába huzá tiz ez arany gyürüt.
Szóval igy fölmondja az ő édös anyja:
»Ne mönj el, ne mönj el édös szép
leányom,
Mett bizon megölnek az hajdu
legényök.«
»Bizon elmönyök én az én
édösömhöz,
Hajdu Benedökhöz, az én
édösömhöz.«
El es elindula aj Biró
szép Anna. –
Úgy mönnek-ugy mönnek
három hajdu legén
Elhagyott utakon,
felhagyott utakon.
Egyszer egy szép
mezőn mikor mönnek vala,
Se szél nem
fuvallék, se meg nem akada,
Még es
végig hasadt selyöm karinczája.
»Istenöm, Istenöm! szerelmes Istenöm!
Ma bételik rajtam édös ȧnyám szava,
Mett bizon megölnek az hajdu
legényök.«
Szóval igy fölmondja aj
Biró szép Anna:
»Üljünk le, üljünk le
három hajdu legén!«
Szóval igy
fölmondja nagyobb hajdu legén:
»Ne
üljünk, ne üljünk, aj Biró szép Anna!
Ehejt elébb vagyon egy kis csitnye bokor,
-24- Annak árnyékába
nyugodjunk meg mü es.«
Oda leülének,
oda leülének.
Szóval igy fölmondja
nagyobb hajdu legén:
Öljük meg, öljük
meg aj Biró szép Ānnát.
Szóval igy
fölmondja küssebb hajdu legén:
»Hadd
jöjön el velünk az ő édösihöz, Hajdu Benedökhöz.«
Szóval igy felmondja nagyobb hajdu
legén:
»Ha őtöt nem öljük, megölünk
tégedet.«
»Ingöm se öljetök, őtöt se
öljétök!«
Szóval igy felmondja
nagyobb hajdu legén:
»Bizon megöljük
mü, bizon megöljük mü,
Aj Biró szép
Ānnát! aj Biró szép Annát!«
Szóval
igy fölmondja aj Biró szép Anna:
»A
fejemön vagyon feteke fátyolom,
A
lábamba vagyon piros patkós csidmám,
Tiz ujjomba vagyon tiz ez arany gyűrü,
Jobb zsebembe vagyon háromszáz
aranyom,
Bal zsebembe vagyon
háromszáz tallérom,
Azt es néktek
adom, csak meg ne öljetök.«
Szóval
igy fölmondja nagyobb hajdu legény:
»Gyűrünk es elég van, pénzünk es elég van,
Bizon megölünk mü, bizon megölünk
mü!«
Szóval igy felmondja, aj Biró
szép Anna:
»El ne mocskoljatok, el ne
röcsköljetök,
Egyszeri ütésbe szörnyü
halált haljak.«
Úgy megüté főbe
nagyobb hajdu legén,
Mingyát Biró
Anna szörnyü halált hala,
Őtöt es
megfoszták sok szép gunyájától, –
Csutakkal s bokorral oda bétȧkȧrák.
Úgy mönnek, úgy mönnek három hajdu legén,
Egy küs fogadócskát ők es elérének,
Oda bémönének, s oda bémönének.
Szóval igy felmondja nagyobb hajdu
legén:
»Mérjed a bort mérjed, küs
korcsomárosné!
-25- Ha kell, gunyát
adunk, ha kell, pénzt es adunk.«
Szóval igy felmondja küs korcsomárosné:
»Hol kaptátok tü es azt a sok szép
gunyát?«
Szóval igy felmondja nagyobb
hajdu legén:
»Egy szép hugom megholt
’s annak a gunyája.«
Szóval igy
felmondja küssebb hajdu legén:
»Megölték, megölték aj Biró szép Annát
S annak a gunyája, s annak a
gunyája.«
Azon elé szökék Hajdu
Benedök es.
»Hol öltétek tü meg, hol
öltétek tü meg
Az én édösömöt, aj
Biró szép Annát?«
Ő es megfogatá a
két hajdu legént.
»Gyere velem, gyere
s mutasd meg én nékem:
Hol öltétek tü
meg az én édösömöt,
Aj Biró szép
Annát, az én édösömöt?«
El es
elindulnak, el es elmönének,
Meges
meg érköztek hamar arr’a helyre.
Szóval igy felmondja aj Hajdu Benedök:
»Te holtál érettem, s énis halok
érted!«
S mingyát ereszködék az élös
kardjába
S mingyát szörnyü halált ő
es ahajt hala.
14.
SZABÓ ORZSIKA.
»Istenem, Istenem, hát én mért
születtem,
Hogy ily szerencsétlen
lett az én életem?
Kis Küküllő
mellett,
Nagy Küküllő
mellett
Nálamnál szebb sem
volt,
Nálamnál jobb sem
volt,
Még is csuffá leve az én vig
életem.
Igy üli, igy üli három
királybiró
-26- Elvesztő törvényem a
biró házánál,
A biró házánál, Mezei
Mártonnál.«
»Hová mégy, hová mégy Szép
Szabó Orzsika?«
Igy kérdi barátja, jó
leány barátja.
»Elmegyek, elmegyek a
biró házához,
A biró házához, Mezei
Mártonhoz.
Ott ülik én nekem elvesztő
törvényem!«
Hogy ő elhallgatta, úgy sirt,
úgy kesergett…
Szóval igy felmondja
egyik királybiró:
»Ne sirj, ne
keseregj, szegény Szabó Orzsik,
Mert
az én törvényem téged meg nem ölhet.«
Másik királybiró szóval ezt feleli:
»Mert az én törvényem őt meg nem öleti.«
Mit hazudott, mit már a nagy
királybiró?
Szóval igy feleli
átkozott Pap János:
»Biz’ az én
törvényem őt meg is öleti!
Mert
hosszu szilvásban, aszaló torkában
Hallottam sirását a kicsi gyermeknek.
Ő onnan kivette, csihányba aprítá,
S a disznónak adá.
Kiturá a disznó jobb lábát s bal karját!«
Más két királybiró engede ő neki.
Odament a nénje, tisztektől megkéré:
Adnák a kezire, hogy őt elkisérné:
Kezihez vevé a nénje és vezeté,
Nagy sokaság úton Orzsikát kiséré.
Kérdezi a nénjit:
»Aj kedves jó néném, hát mi hova megyünk?«
»Az Isten házába, a templomba
megyünk,
Édes jó
testvérem!«
Mikor addig értek, és
mégis csak hitta:
»Édes kedves néném,
itt vagyon a templom,
-27- Itt az
Isten háza – hát még hová megyünk?«
»Eherré a dombra, a szőlő fejére.«
Mikor kiérének a szőlő fejére,
Aj a gödör készen, tövissel berakva!
Ahajt csak elrémül szegény Szabó Orzsik,
Hol a temetője, az ő vég ideje.
Segesvári hengér a kezét megfogá,
Gödörhöz hurczolá,
S
őt a tövis közé tüstént bebocsátá,
Töviset tevének még a fejére is s földet hánytak
reá.
Akkor a testvére onnat
eltintorga,
Orzsik ott marada
tövissel berakva,
Tövissel berakva,
földdel betakarva…
Strázsákat vetének
gödör mellékire, erős őrizetre…
Strázsák ott hallgatták, hogy miket kesereg
Szegény Szabó Orzsik, hogy miket
panaszol:
»Istenem, istenem, jaj beh
nem gondoltam,
Hogy kamuka szoknyám
koporsóm is legyen,
Patyolat gyolcs
ruhám szemfödelem legyen.
Az én
történetem okozta ezt nekem.
De oh én
Istenem hallgass meg most ingöm!
De
verd meg Pap Jánost mind a mennyen s földön:
A maradékát is, Atyám, eltöröljed,
Nyomóssá e földön de soha ne tégyed!
De oh jó strázsáim most
meghallgassatok!
Menjen el az egyik,
menjen el oh! haza,
Az édes anyámhoz
s a jó testvéremhez,
Nyissák oh
nyissák ki a varróládámat,
Vegyék ki,
vegyék ki, mi van a fenekén.
Hagyják
hazugságba átkozott Pap Jánost,
Mert
ott van a gyermek, de halva született!«
Mikoron megkapta ott az ő
testvére
Gyaluba takarva a kicsi
gyermeket,
-28- Az utczára
vitte,
Ottan beszélette
S mindennek mutatta.
Doktort hoztak neki, meg is vizitálták,
Az Orzsik szavait igaznak találták,
Megismerték rajta, hogy halva
született.
Akkor az ő nénje lábáról
leesett,
Kétségbe is
esett,
Hogy halva vették föl ott a
hideg földről,
Az édes anyja is abba’
pillanatba’
Bujába
elindult,
Elment föl
Cséjjére,
Hideg csorgón
küjjel,
S magát
fölakasztá.
Az édes apja is szekérre
rakodott,
Innen elbujdosott, elment,
elbujdosott,
Hogy soha is senki róla
hirt nem hallott,
Jószága, birtoka
mind másra maradott.
»Leányim, barátim, igy higy a
legénynek,
A hamis
hitünek:
Mert a legénynek van három
hamis hite,
Egyik hamis hite: a kalap
fejében,
Másik hamis hite: a bunda
zsebében,
A harmadik pedig: a bocskor
orrában.
Ne higy a legénynek, a hamis
hitünek,
Mert megcsal ő
téged,
Széles pántlikákkal, apró édes
csókkal,
Zörgő mogyoróval, csattogó
dióval,
Mézes beszédekkel, sürü
hazugsággal.
Mert én hittem neki,
sürü hazugságnak,
S immár csufja
lettem az egész világnak.
-29-
Tudom, hogy fenmarad az emlékezetem,
Meddig a föld s világ, nem felejtnek
engem;
Nem vettem én hasznát az én
szépségemnek,
Csuffá tett az engem s
csuffá az én végem:
Mert a halottnak
is hármat harangoznak,
De Szabó
Orzsiknak egyet sem konditnak!«
15.
GÁL FERUS, GÁL GÁSPÁR.
Nemes Alfaluban egy özvegy
aszszonynak
Vala két szép fia: Gál
Ferus, Gál Gáspár.
Dali szép ifiak,
mint két szép virágszál.
»Istenem,
Istenem, hogy történék dolgunk
A
kerek mezőben, a nagy Bodza mellett,
Egy vörös pipáért, egy dészüs3)
oláhért!
Isten megfizesse, kedves
édes anyám,
Hogy kilencz hónapig a
méhedben hordtál,
Kilencz hónap után
a világra hoztál.
Mikor förösztgettél
gyönge meleg vizbe,
Förösztgettél
volna lobogó melegbe;
Mikor
takargattál gyönge gyólcss ruhába,
Takargattál volna tüzes parázsába;
Mikor sirdogáltál rengő bölcsőm mellett,
Sirdogáltál volna a koporsóm mellett.
Isten megfizesse, Gál Katalin néném
Ennyi rabságunkban, hogy minket
tápláltál,
Étellel, gyertyával, szép
fehér ruhával,
Isten megfizesse, Gál
Amburus bátyám,
Ennyi rabságunkban
még hozzánk se jártál.
Mikor
szántogattunk Bodza vize mellett,
Akkor tanitottál, hogy üssük az oláht.
-30- Istenem, Istenem, hogy
történék dolgunk
A kerek mezőben, a
nagy Bodza mellett,
Egy veres
pipáért, egy dészüs oláhért!
Megirták
már nekünk az úti czédulát,
Hogy ne
nyomjuk többé az alfali utczát,
Megkötötték nékünk a végső bokrétát,
Veresből, fehérből, tiszta feketéből.
Látod édes öcsém ezt a töltött
tyukot,
Ezt a töltött tyukot, hogy
ennek nincs feje:
Holnap nyolcz
órakor igy lesz a mi dolgunk.«
16.
JÁNOS URFI.
János úrfi
gondolkozik,
Házasodni
szándékozik,
Nyergeli is
paripáját,
Hogy meglássa a
mátkaját.
Nyereg alatt
paripája,
Könnyen felül a
hátára,
Maga ifju, hosszu
lába,
Nem magas a
paripája.
János úrfi, János
úrfi,
Magát nem kergeti
senki,
Kár úgy sietve
vágtatni,
Kiért siet,
megkaphatni.
János úrfi
hamarjába’
A mátkája
udvarába’,
Ül a mátka az
ablakba’,
János úrfit rég nem
várja.
-31-
Szól a mátka az
ablakba’,
Vigyék lovát a
pajtába,
A cselédek ezt
megteszik,
Lovát szalmával
étetik.
János úrfi
palotába’,
Borult mátka a
nyakába,
Sir, de miért maga
tudja,
Hogy miért sir, az ő
búja.
János úrfi, jobb lett
volna,
Otthon maradni
puczokba’,
A mátkája azért
búsul,
Mért nincs maga tőle
távul.
A kit igazán
szeretnek,
Annak palacsintát
sütnek,
Nem marad el a
borhozás,
Székelyeknél ez a
szokás.
János úrfi haza
jöve,
A trektából részt nem
vöve,
Panaszolja az
anyjának,
Édes anyja szól
fiának:
Fiam Jankó, ott nem
kellesz,
Keress magadnak mást, jobb
lesz;
Ha nem kereszsz, te bánod
meg,
Tudom, sógorod elég
lesz.
A tanácsot nem
fogadá,
Feléségit haza
hozá,
Annyi is már a
sógora,
Szerit számát ő sem
tudja.
-32-
17.
HÁROM TOLVAJ LEGÉNY.
Mind menyen, mind
menyen
Három tolvaj
legén,
Mind menyen, mind
menyen
Rengeteg erdőkön.
Rengeteg erdőkön
Görögöt érének,
Görögöt
megölék,
Szekerét
fölverék.
Mind menyen, mind
menyen
Három tolvaj
legén,
Korcsomát érének,
Oda bémenének.
Egyből azt kérdezék:
»Hej
korcsomárosné!
Vagyon-e jó
borod?«
‚Borom is jó
vagyon,
Lányom is szép
vagyon,
Magam is vig
vagyok.‘
Mind eszik, mind
iszik
Három tolvaj
legén,
De a legifjabbik
Nem eszik, nem iszik.
Nem eszik, nem iszik,
Egyre
szomorodik:
»Adta volna
Isten,
Hogy a rengő
bőcsőm
Lett vóna
koporsóm,
-33- Az én póla
ruhám
Bizony
szemfödelem,
Az én
póla-kötőm
Eresztő
kötelem!«
18.
A RAB LEGÉNY.
Véremmel irattam
E kis czédulácskám,
De nincs oly követem,
Kitől
elküldhessem.
Méhemtől
küldeném,
Félek, mezőre
száll,
Kedve szerint
való
Virágjára talál.
Szarkától küldeném,
De igen cserregő,
Titkos
bánatimat
Félek,
kicserregi.
Készülj édes
fecském!
Vidd el
levelecském:
Se nem olyan
közel,
Se nem olyan
messze
Csak túl a
tengeren
Harmincz
mérfődnyire,
A hol
nevekedik
Egy kerek
dombocska.
Egy kerek
dombocska,
Egy kicsi
falucska,
Tudom
megismered
Az én rózsám
házát.
-34- Ónos az
ablaka,
Üveg az ajtaja,
Az ablak alatt van
Egy édes almafa.
Édes az
almája,
Hamis a gazdája,
Adta vóna Isten,
Ne
ismertem volna.
Fekete két
szemem
Ki nem sirtam
volna,
Gesztenyeszín
hajam
Meg nem őszült
volna.
Ha kérdi: hogy
vagyok?
Mondd meg: hogy rab
vagyok,
Magam
egészségben,
Szivem
gyötrelemben!
19.
A SZÉKELY KATONA.
Izend meg, izend
meg
József
császárunknak:
Hogy hogy’ vagyon
dolga
Vén katonájának,
Szénája, abrakja
Panaszos, lovának.
Meguntam,
meguntam
Németet
szógálni,
Még a mundérját
is
Nem akarnám látni,
Sótalan kenyerét
Könnyemmel áztatni.
-35-
Anyám édes anyám!
Jó
nevelő dajkám!
Ki kilencz
hónapig
Méhedbe
hordoztál,
Tizedik
hónapba
A világra
hoztál:
Tudom édes
anyám,
Hogy te sok kint
láttál,
A mikor engemet
E világra hoztál,
S
rengő bőcsőm mellett
Gyakran
megviradtál!
Mikor
feresztettél
Gyenge meleg
vizbe,
Feresztettél vóna
Forró lobogóba.
Mikor takargattál
Gyenge
ruháidba,
Takartál volna
be
Forró parázsába,
S temettél vóna el
A
földnek gyomrába!
20.
DANCSUJ DÁVID.
Bodok felett vagyon egy kis
sürü berek,
Szegény Dancsuj Dávid a
között kesereg,
Nem jó Dávid, nem jó,
sirni, keseregni,
Ha meglát valaki,
hova tudsz ellenni?…
Az a fekete föld
ketté hasadhatna,
Szegény Dancsuj
Dávid belé ború’hatna.
-36- De a fekete
föld ketté nem hasadhat,
Szegény
Dancsuj Dávid belé sem ború’hat.
»Adjon Isten annak ezernyi ezer jót,
Ki az én bölcsőmet megrenditette vót.
Köszönöm apámnak s az édes anyámnak,
Mert jó fiat nevelt bolygó katonának,
Az ország rabjának.
Mennyi égen csillag, iró deák vóna,
Mennyi réten fűszál, mind pennaszár vóna,
Mennyi erdő-lapi, mind papiros vóna,
Veres tenger hobja mind tentalé vóna:
Az én sok bánatim még se’ férne réa,
Még se’ férne réa.«
21.
GYÖRBIRÓ ÁRON.
Jaj de szépen
harangoznak
Az úzoni torony
alatt!
Szegény Györbiró
Áronnak,
Szegény Györbiró
Áronnak.
Áron, Áron, mit
gondolál,
Mikor a vizre
indulál?
Én egyebet nem
gondoltam:
Négy kerekemet
megmostam.
Jó barátim! kik
valátok,
Kik a viz szélin
állátok,
Kezem nyujtám, nem
szánátok,
Életem végét
várátok.
A gát alól
kifogának,
Lepedőbe
takarának,
A nagy úton
felvivének,
-37- Györbiróni
bétevének.
Édes anyám! nyisd
kapudot,
Halva hozzák szép
fiadot.
Készitsd fel a nyujtó
padot,
Öltöztesd fel szép
fiadot.
Engem anyám ne
sirasson,
Értem könnyet ne
hullasson!
Sirasson meg az én
mátkám,
Az én Pünkösti
Márikám!.
22.
UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
Biró Áron, mit
gondolál,
Mikor a vizre
indulál?
Én egyebet nem gondolék,
–
Szerencsétlen úton
járék,
Ötön-haton ott
valának,
Mégis rajtam nem
kapának.
Vas kankókkal
kihuzának,
A nagy úton
felhozának.
Édes anyám, nyisd
kapudot,
Halva hozzák szép
fiadot,
Készits elé nyujtó
padot,
Öltöztesd fel szép
fiadot.
Édes anyám, ne
sirasson,
Értem könnyet ne
hullasson!
Sirasson meg az én
mátkám,
Az én Pünkösti
Márikám.
* *
-38-
Jaj de szépen
harangoznak!
Az úzoni torony
alatt.
Azért huzzák olyan
szépen,
Hogy a világ
keseregjen!
23.
A MEGCSALT LEÁNY.
»Bolyong az én elmém a
szerelöm miatt,
Mint kis marti fecske
kereng az ég alatt.
Boldog az ifiu
világon éltibe’,
Kinek szüve nyugszik
hótig szerelömbe’.
Az enyim is
nyugudt annak idejibe’,
De most nem
nyughatik, mert nincs módja benne.«
»Ugyan édes rózsám mi bajod
érközött?
Talán vig vacsorád nem igen
jól esött?
Nesze ez a kulacs, igyál
egy keveset,
Talán helyre hozza
szomorodott szüved.«
»Nem kell a kulacsod, igyál
csak te magad,
Ha te nem sajnáltál,
úgy megvetted magad.«
»Sajnáltalak rózsám, mig
megcsalhattalak,
De már a jó Isten
viselje gondodat.«
»Tekénts az egekre s err’ a
küsdedkére,
A kit most nevelek árva
kebelembe.«
»Tekéntöttem rózsám, mig
megcsalhattalak,
Tekéntsen a halál, a
hol elől talál.«
-39-
24.
SZEREDAI FALU VÉGEN.
Szeredai falu
végen
Buzog a vér az
utszélen.
Ha kérdik, hogy micsoda
vér?
Mondjad lelkem: ártatlan
vér.
Felsütött a nap a
sikra,
Kurom Zsigáné, járj
sirva.
Mert a fiad meg van
halva,
Most teszik a nyujtó
padra.
Kurom Zsiga, nyitsd
kapudot,
Halva hozzák szép
fiadot.
Keress neki nyujtó
padot,
Nyujtóztasd ki a
fiadot.
Kurom Zsigáné, járj
sirva,
Mert a fiad meg van
halva,
Nem tapodja
küszöbödöt,
Nem foglalja
tüzhelyedöt.
25.
SZAKÁCS GYURI.
Szakács Gyuri mit
gondoltál,
Mikor úsztatni
indultál?
ȃn egyebet nem
gondoltam,
Szerencsétlen útra
juttam,
Olt vizébe
belefultam.«
-40- »Onnét engem
kifogának,
Egy szekérre
föltevének,
Haza felé
inditának.«
Nyisd ki Bartha a
kapudat,
Halva hozzák
kocsisodat.
Nem eszi meg
vacsorádat,
Aprón vágott
káposztádat,
Nem vakarja a
lovadot,
Sárga szőrü
paripádat.
26.
ÁRVA GILICZÉRŐL.
Oh! mint búsul kis
gilicze,
A ki társát
elvesztette;
Társát egy vad
elkergette,
Talán eddig meg is
ölte.
Én elmegyek arra
helyre,
Hol kiomlott piros
vére,
Hol szakgatták szálkás
húsát,
Ott rakatok egy
kápolnát;
A csontjából
kirakatom,
A vérivel
föliratom:
Hogy vagyon az árva
dolga,
Ki hazáját rég
elhagyta!
Én egy igaz árva
voltam,
Ki hazámat rég
elhagytam,
Viz mentére
elindultam
Ha megtalálnám a
társam.
A királyné
ablakában
Egy kis arany
galiczkában
-41- Megtaláltam; de
rabságban,
Igy énekel
bánatában:
»Hej gilicze, kis
gilicze,
Mért jöttél te ilyen
mesze!
Menj vissza te arra
helyre,
Honnét jöttél ilyen
meszsze!«
S visszafordult arra
helyre,
Honnét jött ilyen
messzire,
Fejét földre
csüggesztette,
Szárnyát széjjel
terjesztette,
Magát holttá
eresztette:
Hogy a társát
elvesztette.
27.
Töredékek.
I.
A MADÉFALI VESZEDELEMRŐL.
De hol kerekedék siralom
pataka?
Talán kerekedék a kis
Fel-Csik felől,
A kis Fel-Csik felől,
Madéfalva felől.
Hol vagytok poéták,
talán mind alusztok!
Fel-Csik nagy
bánatját, hogy le nem irjátok,
Fel-Csik nagy bánatját, Háromszéknek gyászát,
Megemlegethetjük Sivkovics járását:
Sok szép virágszálát, mert mind
levágatá,
Kit tüzbe, kit vizbe
halomba rakatá,
Ki apját siratja, ki
anyját jajgatja,
Ki szép hites társát
jajszóval óhajtja:
Sürü könynyeitől
patakocskák folynak,
De jaj, még azok
is mind vértől áradnak,
Mind vértől
áradnak, emberfejet hajtnak.
-42-
28.
II.
KICSI NEMES LEGÉNY.
Nagy Törökországban4) kicsi nemes legény
Ártatlan s ok nélkül raboskodik szegény!
Szóval azt kiáltja: »Anyám, édes
anyám,
Három kővárad van, válts meg
az egyikkel!«
»Nem váltlak, nem
váltlak, lelkem kedves fiam,
Mert fiú
helyébe fiat ád az Isten,
De kőváram
helyett nem ad mást az Isten!«
»Nem bánom, nem bánom, lelkem
édes anyám!
Mert koporsóm leszen
tengernek két martja,
Szemfödelem
leszen tenger sürü habja,
Harangszóm
is leszen tengernek zugása.
Eltemetnek engem tengerbe’ a halak,
Megsiratnak engem az égi madarak,
Az égi madarak s az erdei vadak.«
-43-
BENEDEK ELEK ÉS SEBESI JÓB GYÜJTÉSE.
29.
A FOGOLY KATONA.
Leszállott a páva
Tengernek partjára,
Tengernek partjáról
Nagy török
császárnak
Dali
udvarába.
Onnét szálla
páva
– Kényes pávamadár
Tömlecz ablakára:
Ottan fúdogálá
Szomoru
énekit
Szomoru fogságban
–
Egy székely katona:
»Hej páva, hej páva!
Császárné pávája!…
Ha én páva
volnék,
Jó regvel
felkelnék,
Folyóvizre
mennék,
Folyóvizet
innám,
Szárnyim
csattogtatnám,
Tollamat
hullatnám.
Fényes
tollaimat
Szép leány
fölszedné,
Az ő édesinek
Kalapjába tenné,
Bokrétába kötné.«
-44- Hát ott
üldögéle
Czifra
ablakába’
Császár szép
leánya,
Gyönge violája.
Ahajt meghallotta
Szomoru énekit
Székely
katonának.
»Nyits ajtót, nyits
ajtót,
Fegyveres
istrázsa!
Császár szép
leánya,
Gyönge violája,
Tőled azt kivánja. –
Ki vagy te, ki vagy te,
Énekes
katona?«
»Nem látod: rab
vagyok,
Térgyig vasba’
vagyok.
Székely fiu
voltam,
Bátor fiu
voltam;
Most semmi sem
vagyok
S mégis a
strázsának
Számolni kell
rólam.«
»Velem jössz te
mostan
Énekes katona!«
»Hova menjek én el,
Császár szép leánya?«
»Czifra
palotámba,
Éjjeli
szállásra.«
»Nem látod: rab
vagyok?
Térgyig
vasba’vagyok.«
Ottan
levéteté
Nehéz vasat
róla
Fegyveres
strázsával;
Ottan
átölelé
Szegény székely
legént
-45- Két gyenge
karjával.
Onnét elvezeté
Czifra palotába,
Ottan lefekteté
Puha
selyem-ágyba.
»Enyém vagy te
mostan
Szép fogoly
katona!«
»Van nekem
szeretőm,
Császár szép
leánya!«
Ajtón
hallgatózék
A nagy török
császár.
»Nyits ajtót
egyszerre,
Beste-lélek
lánya!«
Jaj, nem nyitá
ajtót,
Berugá a császár,
A nagy török császár.
Székely katonának
Ott fejét
elvette,
Testét a
tengerbe
Belé is
vetette.
»Hát te
beste-lélek!
Három halál
közűl
Melyiket
választod?
Vizbe
vettesselek?
Megégettesselek?
Vagy halálig
tartó
Tömleczre
vesselek?«
Jaj hiába kéri
Császár szép leánya,
– Gyönge violája –
A nagy török
császárt.
Vizbe nem
vetteté,
Tüzbe nem
vetteté,
-46- Záratá
toronyba,
Szomoru
fogságba.
Onnét siratozá
Szép fogoly katonát,
Onnét fúdogálá
Szomoru
énekit
Székely
katonának.
Szomoru énektől
Éjjel sem alhaték,
Nappal sem nyughaték
A nagy
török császár.
»Hozzátok
elémbe,
Beste-lélek
lányát!«
Eleibe vitték.
»Hát te mit énekelsz,
Beste-lélek lánya!?
Éjjel nem
alhatom,
Nappal nem
nyughatom.«
»Szomoru
énekit
Székely
katonának.«
»Egyszerre
vigyétek
A tüzbe
vessétek!«
Egyszeribe
vitték,
A tüzbe
vetették.
Tüz meg nem
égette
Császár szép
leányát,
Gyönge
violáját.
»Egyszerre
vigyétek,
Tengerbe
vessétek
Beste-lélek
lányát!
Székely
katonához!«
Egyszeribe
vitték,
-47- Tengerbe
vetették.
Tenger
béfogadta,
Szépen
eltakarta,
Székely
katonával
Egy helyre
habarta
Császár szép
leányát,
Gyönge
violáját!
(Csíkszék: Csík-Szent-Simon.)
30.
BIRÓ MÁTÉ.
Ne menj el, ne menj
el,
Hires Biró Máté!
Maradj a Rikába’,
Ne
menj a városba,
Király
városába
Királylány
rabolni.
Király szép
leánya
Hej, nem neked
való!
Selyem a ruhája,
Halovány orczája;
Liliom dereka
Nem erdőre
való!
»Féket a fejébe,
Gyémántköves féket
Legjobbik lovamnak!
Még ma el
kell hoznom
Király szép
leányát,
Gyönge
Ilonáját.«
Ne menj el, ne menj
el,
Hires Biró Máté!
-48- Menj legalább
este,
Ne menj fényes
reggel.
Otthon van a
király
Fényes nagy
sereggel.
»Nyerget a
lovamra,
Legjobbik
lovamra,
Szép aranyos
nyerget!
Az a fényes
sereg
Nem jár a nyomába
Király leányának,
Gyönge Ilonának.«
Jaj, hiába kéri
Tizenkét legénye
Hires Biró Mátét,
Rablók
kapitányát.
Sárga
paripáján
Aj csak
elvágtata
Király
városába,
Királylány
rabolni.
* *
Ihol jő, ihol jő,
Szép király kisasszony,
Szép selyem-ruhába.
Kinek minden
szála
Meg van aranyozva,
Kinek hosszuságát
Három leány hozza.
Fordulj meg, fordulj
meg,
Hires Biró Máté!
Nem lesz ma jó dolgod:
Sárga lovad horkol.
-49-
»Csak tüszköl a portól.«
Fordulj meg, fordulj meg,
Hires
Biró Máté!
Lovad
ágaskodik:
Bizony rosszat
érez.
»Éles zabbal jól
tartották,
Sátés fűvel
megvakarták,
Azért
ágaskodik,
Azért
bokrosodik.«
Jaj, nem fordul
vissza
Hires Biró Máté.
Vágtat egyenesen
Király lány elébe,
Templom
ajtajához.
Szép gyengén
fölkapá
Király szép
leányát,
Gyönge Ilonáját
Aranyos nyergébe,
S
elvágtata véle
Rablók
tanyájára,
Rika
erdejébe.
* *
»Jó napot, jó
napot,
Tizenkét szép
legén!«
Neked is jó
napot,
Hires Biró Máté!
»Hamar megjártam-e,
Tizenkét szép legén?«
Jó hamar
megjárád,
Hires Biró
Máté!
Ott szépen levevé
Aranyos nyergéből
Király szép leányát
-50-
Szőke Ilonáját.
Szépen lefekteté
Puha
moha-ágyra,
Ottan
megölelé,
Ottan
megcsókolá,
Két erős
karjával
Gyengén
átkarolá
Király szép
leányát,
Gyönge Ilonáját
Hires Biró Máté,
Rablók kapitánya.
Nézz ki csak az
utra,
Hires Biró Máté!
»Mért néznék, mért néznék,
Tizenkét szép legén?«
Nem mondók-e neked,
Hires Biró
Máté!
Király szép
leánya,
Hej, nem neked
való.
Selyem a ruhája,
Halovány orczája;
Liliom dereka
Nem erdőre
való!
»Mit beszélsz, mit
beszélsz,
Tizenkét szép
legén?«
Kelj fel az
ágyadból
Hires Biró
Máté!
Ahajt jő a király
Fényes nagy sereggel.
Hires Biró Máté
Felszökék az
ágyból,
Puha
moha-ágyból.
Keresi a
kardját,
-51- Aj de nem
találja;
Keresi a lovát,
Aj! azt sem találja.
»Csak ti ne hagyjatok,
Tizenkét
szép legén!«
Aj! az is elfút
a
Tizenkét szép
legén.
*
Add meg magad
egybe,
Hires Biró Máté,
Rablók kapitánya!
* *
Jaj mért nem
hallgaték
Legényim
szavára!
Mért nem fordulék
meg,
Mikor lovam
horkolt,
Mikor
ágaskodék,
Mikor
bokrosodék
Sárig szin
paripám!
Szépen közbe
vették
Király katonái,
Ott összekötözték,
Nehéz vasba verték,
Király
városába’
Mély tömlöczbe
vették.
Onnét fúdogálá
Estétől reggelig
Hires Biró Máté
Szomoru
énekét:
»Ne menj el, ne menj
el,
Hires Biró Máté!
-52- Maradj a
Rikába,
Ne menj a
városba,
Király városába
Király lány rabolni.
Király szép leánya
Hej, nem
neked való!
Selyem a
ruhája,
Halovány
orczája;
Liliom dereka
Nem erdőre való!«
Ablak alá méne
Király szép
leánya,
Gyönge Ilonája.
Onnét meghallgatá
Szomoru énekét
Rabló
kapitánynak.
Onnét haza
méne
Király szép leánya.
Sirva feküvék le
Szép selyem ágyába,
Zöld selyem
vánkosát
Könnyével
öntözé
Hires Biró Mátét
El nem feledheté
Király szép leánya,
Gyönge
Ilonája.
(Udvarhelyszék: Kobátfalva.) -53-
31.
UGRON JÁNOS.
Hova nyargalsz
nyakra-főre
Kevély Ugron
János?
»Megyek a
városba,
Szitás
Kereszturba,
Torma Panna
leányasszony
Látogatására.«
Ne menj oda, ne
menj
Kevély Ugron János!
Annak a leánynak
Nagy hibái vannak,
Nagy hibája
három.
»Nem bánom, nem
bánom,
Hogyha
harminczhárom
Hibája vagyon
is.«
Legelső hibája:
Hogy sánta a leány!
»Nem bánom, nem
bánom,
Tőlem lehet
sánta.
Csináltatok neki
Magassarkú csizmát,
Hosszu selyem szoknyát;
Egyik
kipótolja,
Másik
eltakarja
Lába
sántaságát.«
Másik nagy
hibája:
Haragos a leány.
-54- Mindörökké
dúl-fúl.
Neveletlen két
árvádat,
Hogyha egyszer
megharagszik
Kiűzi a
házból.
»Nem bánom, ha haragos
is,
Én nem félek tőle,
S neveletlen gyermekeim
Kiállnak előle.«
Harmadik hibája:
Hogy boros a leány.
Hajnalban megkezdi,
Vacsorakor
végzi,
Boros feje
borosságát,
Fazék, tányér
érzi.
»Nem bánom, nem
bánom,
Teli van a
pincze,
Ha megtelik a
kontyalja:
Akár ki is
öntse.«
S elment Ugron
János
El a szép
leányhoz.
Hová nyargalsz
nyakrafőre
Kevély Ugron
János?
»Nem vagyok már
többet
Kevély Ugron
János!
Sánta feleségem
Kiűzött a házból.
Megyek már világgá:
Neveletlen
gyermekeim
Ha föl nem
fogadnak!«
(Udvarhelyszék: Rugonfalva.) -55-
32.
UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
Ne sarkantyuzd Ugron
János
Azt a lovat
többet,
Mert ha tovább
sarkantyuzod,
A kutyák eszik
meg.
»Enyém a ló,
sarkantyuzom,
Mi bajotok
véle?
Tormánéhoz,
Kereszturra
Megyek ma
ebédre!«
Ne menj oda Ugron
János,
A Tormáné lánya
Részeges is haragos is,
Bal lábára sánta.
»Ha részeges,
addig igyék,
A meddig csak
birja;
Ha haragos,
veszekedjék,
Cselédimre
fenekedjék.
Ha pediglen
sánta,
Csidmát a lábába!
Magas sarkú piros csidmát
A sánta lábába.«
Pej-piros szin
paripádat
Megsarkantyuznád
még,
Ugron János, hites
társad
Hej de ott hagynád
még!…
* *
Én Istenem, az
eszemet
De hová is
tettem,
-56- Mikor ezt a sánta
ringyót
A nyakamba
vettem!
Szép orczája, mézes
szája
Az eszem elvette,
Hamis lelke, gonoszsága
Ismét megszerezte.
(Udvarhelyszék: Medősér.)
33.
DANIEL IMRE.
Maradj itthon,
maradj
Én édes jó uram!
Látod, beteg vagyok,
Könnyen meghalhatok.
Nyitott
szempilláim
Nem lesz, ki
befogja,
A ki megölelje,
A ki megcsókolja
–
Ha már te is elmégysz –
Ujszülött
fiamat.
»Jaj, nem
maradhatok,
Drága
feleségem!
Még a tegnap
kaptam
Czitáló levelet
Nagy vörös pecséttel
A fejedelemtől,
Abba vagyon
irva:
Egyszeribe
menjek.«
Kesereg az
asszony,
Jaj de nem
hallgatja
Jó Daniel
Imre.
-57- Otthon csak azt
mondja:
Megyen
Fejérvárba;
De nem oda
megyen.
A szomszéd
faluba
Vagyon egy szép
asszony
Ahhoz járogat ő.
Beugrat a kapun,
A
szép asszony várja
Tyúkos
vacsorára.
Tölti
poharába
Piros szinű
borát,
Orczájára rakja
Szerelmetes csókját.
Reggelig mulatna
Ott Daniel Imre:
Ha
meg nem érkeznék
Puskásan a
gazda.
Ott keresztül
lőtte,
Testit a
Vargyasba,
A Vargyas
vizébe
Bele
eresztette.
Vágtat a paripa
A Vargyasra inni,
Haj, de nem ihatik.
Vér vagyon a
vizbe’,
A Daniel vére.
Haldoklik az asszony,
Nyitott szempilláit
Nincs a ki
befogja…
A ki
vigasztalja,
A ki
megcsókolja
Most született
fiát.
(Udvarhelyszék: Vargyas.) -58-
34.
DANIEL IMRÉRŐL EGY MÁS.
Ihol felöltözék jó Daniel
Imre
Sujtásos dolmányba, szép fehér
leningbe.
Szép fehér leningét
felesége mosta,
Könnyeivel mosta,
napon száraztotta.
Könnyeivel mosta,
mert előre tudta,
Hogy az ő urának
merre lészen utja:
A fekete
földbe.
Eleget is mondá: »Édes jámbor
társam!
Mintsebb én te néked
halálodat lássam,
Békülj ki, békülj
ki ellenségeidvel.«
»Béküljön a ki
fél, béküljön ki nem mer
Szál kardra
kiállni három-négy legényvel!«
Béfut
az inasa: »körül fogták házunk,
Add
meg magad uram, ha nem csufot látunk.«
»Nem adom, nem adom, nyisd ki az ablakot,
Inkább futok, mintsebb megadjam
magamat!«
* *
Ablakon keresztül a vizbe
leugrott,
Feje felett a viz mingyát
összecsapott,
Mingyát
összecsapott.
(Csikszék: Szent-Imre.) -59-
35.
NAGY-BIHAL ALBERTNÉ.
Egy szegény
asszonynak
Egy árva
leánya,
Két karján
fölnevelt
Karon ülő
lánya;
Azt is
megkérették
Mikor
fölnevelé,
Bé
Törökországba,
Török
császárnénak
Dali
udvarába.
Mikor szegény
mene
Az ő udvarába,
Állott kapujába.
»Asszonyom, asszonyom,
Ne
sajnáld kiküldni
Küs vágás
kinyered,
Küs pohár
vizedet!«
»Mintsebb
kiküldeném
Küs vágás
kinyerem,
Legrosszabb
ebemnek
Inkább oda
vetném;
Küs pohár
vizemet
Palotám földire
Inkább kiönteném.
Mindjárt fogjátok meg,
Vessétek
tömleczbe!«
* *
Egy küs
inasocska,
Ki ott
söpörgetett,
-60- Mindég
hallgatózá,
Mikor
mondogatá:
»Ma hét
esztendeje,
Teljes
harmadnapja,
Hogy estem
rabságba,
Szomoru
fogságba,
Bé
Törökországba.
Kit én
fölneveltem
Békáknak
nyálával,
Kégyóknak
párával
Az tétete vasba.
A ki neköm adná
Kinyerének héjját,
Még az is
meglátná
Mennyeknek
országát;
A ki neköm
adná
Poharának vizét,
Még az is kóstolná
A
mennyország ízét!«
»Mingyát fogjátok
meg,
Hozzátok elémbe!
Maga édes néném,
Maga hová való?«
»Bé
bihalországi,
Nagy-Bihal
Albertné!«
»Te vagy nekem, te
vagy,
Az én édös anyám!
Csináltatok neked
Gyönge feredőket,
Gyönge
leveseket.
Neked adom,
neked,
Bársony folyó
hintóm,
Hatvan
paripával,
Hatvan
katonával!«
-61- »Igya fel ház
földje
Gyönge feredődet,
Locscsa fel a kutya
Gyönge levesedet,
Vetné föl tüz
langja
Bársony folyó
hintód,
Hatvan
paripádat,
Hatvan
katonádat!«
(Szombatfalva.)
36.
KIRÁLYURFI.
Elindula
királyurfi
Este későn
guzsajosba.
Belé esett a
tengerbe,
Tengernek a
közepibe,
Annak is a
mélységibe.
Várja, várja, király
lánya
Búbánattal
szeretőjét,
Nem érkezik
szereteje,
Helyette jő halál
hire.
Úgy sir, úgy sir, király
lánya.
Kérdi tőle édes
anyja:
»Mért sirsz, mért sirsz, édes
lányom?«
‚Sirok, sirok, édes
anyám,
Elvesztettem gyöngyös
pártám.‘
»Ne sirasd te azt a
pártát,
Édes lányom!
Mást veszek én néked.
Vagy ha a’ kell, a tengerbe
Vizi
buvárt küldök értte.«
-62- Vizi buvárt
fogadának,
A tengerbe
leszállának,
Épen a
fenékre.
Nem kapják a gyöngyös
pártát,
Megkapják a király
fiát.
Hogy meglátta király
lánya
Szeretőjét,
ráborula.
De apja
eltaszitotta
S a lány szive
megszakada.
* *
Eltemették nagy
fényesen
A király
leányát,
Szeretőjét a
tengerbe
Ismét vissza
dobták.
Leány lelke, legény
lelke,
Mindég
találkoznak
Egy virágos
réten.
Ölelkeznek,
csókolóznak,
Mindétig csak vigan
vannak.
Ha eljő az
éjfél:
El-elmenegetnek a király
ágyához.
Megkinozzák, mért nem
adta
Volt őket
egymáshoz,
A mikor még
éltek.
(Udvarhelyszék: Martonos.) -63-
37.
GÖRÖG ILONA.
»Bizony csak
meghalok,
Anyám, édes
anyám!
Görög Ilonáér’.
Bizony csak meghalok
Karcsu derekáér’;
Karcsu
derekáér’,
Piros
orczájáér’;
Piros
orczájáér’,
Dombos
ajakáér’;
Dombos
ajakáér’,
Gömbölyü
faráér’
A lenvirág szemü
Görög Ilonáér’.«
»Ne halj fiam, ne
halj,
Zetelaki László!
Csináltatok néked
Olyan csudamalmot,
Kinek első
köve
Béla gyöngyöt
járjon,
A második köve
Sustákat hullasson,
A harmadik pedig
Szép suhogó
selymet.
Oda is eljőnek
Szüzek, szép leányok,
Csudamalom látni.
A tied is
eljő
-64- Csudamalom
látni
– Szép Görög
Ilona.«
»Ereszszen el
anyám,
Édes lelkem
anyám!
Csodamalom
látni.«
»Ne menj fiam, ne
menj,
Szép Görög Ilona!
Megvetik a hálót,
Megfogják a halat.«
»Bizony csak
meghalok
Anyám, édes
anyám!
Görög Ilonáér’.
Bizony csak meghalok
Karcsu derekáér’;
Karcsu
derekáér,
Piros
orczájáér’;
Piros
orczájáér’,
Dombos
ajakáér’;
Dombos
ajakáér’,
Gömbölyü
faráér’,
A
lenvirág-szemü
Görög
Ilonáér’.«
»Ne halj fiam, ne
halj,
Zetelaki László!
Csináltatok neked
Olyan csudatornyot,
Kinek
szélessége
Dunapartig
érjen,
Kinek magassága
Az egekig érjen.
Oda
is eljőnek
-65- Szüzek, szép
leányok
Csudatorony
látni,
A tied is eljő
Csudatorony látni,
Szép Görög Ilona.«
»Ereszszen el
anyám,
Lelkem édes
anyám!
Csudatorony
látni.«
»Ne menj fiam, ne
menj,
Szép Görög Ilona!
Megvetik a hálót,
Megfogják a márnát.«
»Bizony csak
meghalok
Anyám, édes
anyám!
Görög Ilonáér’.
Bizony csak meghalok
Karcsu derekáér’;
Karcsu
derekáér’,
Dombos
ajakáér’;
Dombos
ajakáér’,
Piros
orczájáér’;
Piros
orczájáér’,
Gömbölyü
faráér’
A lenvirág szemü
Görög Ilonának.«
»Halj meg fiam, halj
meg,
Zetelaki László!
Oda is eljőnek
Hires
szép leányok
Csudahalott
látni.
A tied is eljő
-66- Csudahalott
látni,
Szép Görög
Ilona.«
ȃdes lelkem
anyám,
Ereszszen el
engem
Csudahalott látni,
Csudahalott látni,
Ki érettem meghót.«
»Ne menj
fiam, ne menj,
Csudahalott
látni;
Megvetik a hálót,
Megfogják a márnát,
Anyjától elviszik
Szép Görög
Ilonát.«
* *
Nem hallgat
anyjára,
Bémegyen a
házba,
Ottan felöltözik
Kék selyem ruhába.
A
lábába húza
Piros, patkós
csidmát,
A fejére köte
Piros selyem ruhát,
Elejibe köte
Fejér
előkötőt.
»Kelj fel fiam, kelj
fel,
Zetelaki László!
Kiér’ te meghótál,
Az uton jődögél.
Kelj fel fiam,
kelj fel,
Zetelaki
László!
Kiér’ te
meghalál,
Belépék a
házba!«
-67-
* *
Láttam én
halottat,
De ilyent soha
sem,
Kinek az ő lába
Felszökőleg álljon,
Kinek az ő karja
Ölelőleg
álljon;
Kinek az ő szája
Csókolólag álljon,
Ki föl is ébredjen,
Csak én
megcsókoljam!
(Udvarhelyszék: Rugonfalva.)
38.
KÁDÁR KATA.
Gyula Márton Kádár
Katát,
Jobbágyának szép
leányát
Úgy szereti, úgy
szereti,
Egész szüvét adja
neki.
»Édes anyám, édes
anyám,
Gyulainé, édes
anyám!
Arra egyre kérem:
Engedje meg nékem,
Hogy vegyem el Kádár Katát,
Jobbágyunknak szép leányát.«
»Nem engedem édes fiam,
Gyula
Márton!
Hanem vedd el nagy
uraknak
Szép leányát.«
»Nem kell nekem nagy uraknak
Szép leánya,
-68-
Egyedül csak Kádár Kata,
Jobbágyunknak szép leánya.«
»Ha
nem kell, hát kitagadlak,
Gyula
Márton!
Kitagadlak, nem vagy
fiam,
Sem egyszer, sem
másszor!«
»Inasom, inasom,
Legjobbik inasom!
Huzd elé hintómat,
Fogd be
lovaimat,
Megyek a
világba!«
Lovakat befogák, el is
indultanak.
Egy keszkenőt
ada
Neki Kádár Kata.
»Mikor a szényébe’ veresre változik,
Tudd meg, életem is akkor
megváltozik.«
Megyen Gyula
Márton,
Megyen messze
földre.
Mikor beérnének
Sürü rengetegbe,
Nézi a keszkenőt.
»Inasom,
inasom,
Legjobbik
inasom!
Forditsd a
hintómat,
Hajtsad
lovaimat!
A keszkenő szénye5)
Vörösre
változott,
Kata élete is
Tudom, megváltozott.«
Falu végén volt a rüdeg disznó-pásztor.
»Hallod-e jó pásztor,
Mi ujság nálatok?«
-69- »Mi nekünk
jó vagyon,
De neked rossz
vagyon,
Mert Kádár
Katának
Immár rége
vagyon.
A te édes anyád
Őtet elvitette,
Feneketlen tóba
Belé is
vetette.
Háromszor jöve
fel
A viznek szényire,
Három hóhér legény
Esmét bele vette.«
»Inasom,
inasom,
Legjobbik
inasom!
Forditsd a
hintómat,
Hajtsad
lovaimat,
Hogy érjünk el
hamar
Feneketlen tóhoz.«
Mikor megérkeztek feneketlen tóhoz,
Sirva lekiálta szegény Gyula Márton:
»Itt vagy-e, itt vagy-e,
Kéncsöm Kádár Kata?«
»Itt
vagyok, itt vagyok,
Kéncsöm Gyula
Márton!«
Hallja Gyula
Márton,
Leszökik a tóba,
Feneketlen tóba.
Feneketlen tóba’ összeölelkeznek,
Összeölelkeznek,
Aj! ott sem
lehetnek,
Onnét is
kiveszik.
Egyiket temetik oltár
elejébe,
Másikat temetik oltár háta
mögé.
-70- A kettőből kinőtt két
kápolna-virág,
Az oltár tetején
összeölelkeztek.
Az anyjok oda
ment,
Le is
szakasztotta,
A kápolna-virág hozza
igy szólala:
Átkozott légy, átkozott
légy,
Gyulainé, édes
anyám!
Éltembe’ rossz
vótál,
Most is
meggyilkoltál.
(Udvarhelyszék: Nagy-Galambfalva.)
39.
UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
»Gyulainé, édes
anyám,
Engedje meg azt az
egyet,
Hogy kérjem meg Kádár
Katát,
Jobbágyunknak szép
leányát.«
»Mintsebb azt én
megengedném,
Készebb Katát
elvesztetném,
Feneketlen tóba
vetném.«
»Gyulainé, édes
anyám,
Szive ne legyen
kőbálvány.
Engedje meg azt az
egyet,
Hogy kérjem meg Kádár
Katát,
Kádár Katát
majoránnát,
Jobbágyunknak szép
leányát.«
»Mintsebb azt én
megengedném,
Készebb Katát
elvesztetném,
Feneketlen tóba
vetném.«
»Szolgám, szolgám, édes
szolgám,
Nyergeld meg a pej
paripám,
-71- Hogy menjek el
bujdosásra.«
Kádár Kata
észrevevé,
Kapuját nyitani
kezdé.
»Ne nyitsd, ne nyitsd, a
kapudot,
Mert nem megyek
guzsajosba,
Hanem megyek
bujdosásra.«
Mene, mene egy
erdőbe,
Talála egy kis
pakulárt.
»Hallod-e te, kis
pakulár!
Mi hir vagyon a
városba’?«
»Kádár Katát
elvesztették,
Feneketlen tóba
vették.«
»Hallod-e te kis
pakulár,
Vigy el engem arr’ a
helyre
Feneketlen tó
szélire,
Neked adom pej
paripám
Minden
nyereg-szerszámostól.«
El is vivé
arr’ a helyre
Feneketlen tó
szélire.
»Élsz-e rózsám vagy
meghótál?
Vagy felőlem
gondolkoztál?«
»Se nem élek, se nem
halok,
Csak felőled
gondolkozom.«
»Hallod-e te kis
pakulár!
Vedd kezedre pej
paripám,
Minden
nyereg-szerszámostól.«
Azzal ő is
belészökék,
Ott is
összeölelkezék.
Gyulainé azt
megtudta,
Mind a kettőt
kifogatta.
Az egyiknek
csináltatott
Veres márvány
kőkoporsót,
A másiknak
csináltatott
Fejér márvány
kőkoporsót.
-72- Az egyiket
temettette
Az oltárnak
elejibe,
A másikot
temettette,
Az oltárnak háta
megi.
Az egyiken
nevelkedett
Fejér márvány
csemetécske,
A másikon
nevelkedett
Veres márvány
csemetécske.
Mindakettő addig
nőve,
Mig az oltárt
megkerülte.
Gyulainé azt
meglátá,
Mind a kettőt
leszakasztá;
Mind a kettőt haza
vivé,
Ablakjába
elülteté;
Mind a kettő
kivirágzék,
Mind a kettő
megszólalék:
»Verje meg az egek
ura,
Ki a szeretetet
rontja;
Anyám, anyám, én
hóhérom!
Éltembe’ sem hagytál
nyugton,
Holtom után sem
nyughatom.«
(Karatna. Hszm.)
40.
KŐMIVES KELEMEN.
Elindult,
elindult
Tizenegy
kőmives,
A
tizenkettedik:
Kelemen
kőmives,
Hogy
felépitenék
Magas Déva
várát.
-73- A mit nappal
raktak,
Éjjel leduvada;
A mit éjjel raktak,
Leduvadt nappalra.
»Halljátok,
halljátok,
Tizenegy
kőmives!
– Én mondom ti
nektek,
Kelemen kőmives
–
Kinek felesége
Hamarább jő ide,
Öljük meg s a vérit
Keverjük a
mészbe.
Úgy ha
megállitjuk
Magas Déva
várát:
Gyönge
asszonyvérrel.«
Akkor éjjel láta
Kelemenné álmat:
Hogy vérkút fakada
Az ő
udvarába’.
»Kocsisom,
kocsisom,
Kedvesebb
kocsisom!
Huzd elé a
hintót,
Fogd bé a
lovakat!
A hintó az
enyém,
A ló az uradé,
Tiéd csak az ostor,
Egyiket se kiméld!
Gazdád
halálára
Ugyan hajts, ugyan
hajts,
Déva vára felé!«
A mikor meglátta
Kelemen kőmives,
Imádkozni
kezdett:
-74- »Istenem,
Istenem,
Adj egy
ragya-hullást,
Hogy a
feleségem
Veszeszsze el
utját!«
Isten nem
hallgatá,
Ujra
imádkozék:
»Én édes
Istenem,
Sántitsd meg a
lovat,
A szekeret törd
le,
Hogy soha se jöjön
Dévavár elébe!«
Nem
hallja az Isten
Kelemen
kérésit,
Közelébb
segéjti
Kedves
feleségit.
»Jó napot, jó
napot,
Tizenkét
kőmives!«
– Egyik sem fogadja.
–
»Ugyan mi dolog e’
Tizenkét kőmives?
Másszor ha köszöntem,
Kétszer
fogadtátok,
Most kétszer
köszöntem,
S meg sem is
halljátok!…«
»Fogadnók,
fogadnók,
Édes
feleségem,
De a
halálodra
Egy nagy törvényt
tettünk.«
Kicsi gyermeke
volt:
Megijedt az
asszony,
Kelemenné
asszony.
»Istenem,
Istenem,
Kicsi
gyermekemet,
Add ide
bölcsőstől,
-75- Add ide
előmbe!«
Isten
meghallgatta,
Eleibe
adta.
Ada meleg esőt,
Hogy megfereszthesse,
Ada meleg szelet,
Hogy
elrengethesse.
* *
Mikor elbúcsuzék
Kedves jó urától,
Szoptatós fiától,
Megfogá szép
gyengén
Tizenegy
kőmives,
A
tizenkettedik:
Kelemen kőmives
–
Gyenge piros vérit
Vékába ereszték,
A
kulimász közé
Belé is
keverték.
S a mit nappal
raktak,
Éjjel megmarada,
A mit éjjel raktak,
Megmaradt nappalra.
Felrakták,
felrakták,
Magas Déva
várát,
Aj, belé is
rakták
Kelemen jó
kedvit,
Földi
boldogságát.
Házból sem menyen
ki,
Még sincs nyugovása,
Éjjel is felveri
Gyermeke sirása.
(Erdővidék: Kis-Baczon.) -76-
41.
NÓTA DAKÓ SÁNDORRÓL.
»Megyek apám,
megyek,
Bé Madéfalvára,
Fényes uraságok
Nagy
gyülést hirdettek –
Madéfalvi
rétre,
Sok vitéz
legények
Gyülekeznek
oda,
Én is elmegyek
hát.«
»Édes jámbor fiam,
Ne menj el te oda!
Német uraságok
Hirdették a
gyülést,
Jaj lészen ott
nékünk.
Német uraságok
Mindég rosszak voltak,
Szegény székely népre
Mindég
terüt hoztak.
Sok anyának
szivét
Bánatba keriték,
Kinnal nevelt fiát
Katonának vitték,
Ne menj fiam
oda!«
»Édes lelkem apám,
El kell nekem mennem,
Nem szabad én nekem
Hamar
megijednem.
Fényes német
tisztek
Ha
eljesztenének,
-77- Szép szőke
leányok
Reám se
néznének,
El kell nekem
mennem!«
* *
Elment Dakó
Sándor,
El Madéfalvára.
Fényes német tisztek
Nagy gyülést hirdettek,
Madéfalvi réten
Összegyülekeztek.
Akkor méne
oda
Dali Dakó Sándor
Szürke páripával,
Piros tarsolyával.
Dali szép
legények
Kiállottak
sorba,
Egytől-egyig
mindeniknek
Vére hullott
porba.
Dali Dakó Sándor,
Mért is jövél ide!?
Anyád fájdalmára,
Magadnak
vesztire!
Jobb lett volna
neked
Apádra hallgatni,
Otthon megmaradni;
Most a sasok jőnek
Rajtad
mullatozni,
Husodból
lakozni!
-78-
42.
HÁROM ÁRVA.
Diófának három
ága,
Az alatt ül három
árva.
Hova mentek három
árva?
»Hosszu utra,
bujdosásra.«
Jertek hozzám három
árva!
Adok hárman három
vesszőt,
Verjétek meg a
temetőt.
»Kelj fel, kelj fel, édes
anyánk!
Mer’ elszakadt a
gyászruvánk.«
»Kelnék, kelnék, de nem
tudok,
Mer’ a föld moha
béfogott.
Vagyon nektek
mostohátok,
A ki fehért adjon
rátok.«
»Vagyon nekünk egy
mostohánk,
A ki fehért adjon
reánk.
Mikor fehért ad
hátunkra,
Vérrel virágzik az
alja.«
Tovább indult három
árva,
Hosszu utra,
bujdosásra.
Azt mondá a nagyobb
árva:
»Menjünk, menjünk,
bujdosásra,
Hosszu utra,
Molduvába.«
Azt mondá a kisebb
árva:
»Ne menjünk el
Molduvába,
Hosszu utra
bujdosásra,
Inkább öljetek meg
engem!
Vegyétek ki szivem,
májam,
Takarjátok gyenge
gyolcsba,
-79- Tegyétek bé zöld
ládába.
Vigyétek bé
Barassóba
Tegyétek ki
vaskapura:
Vegyen példát minden
árva,
Kinek nincsen édes
anyja.«
(Kis-Baczon.)
43.
UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
Elindula három
árva,
Hosszú utra,
bujdosásra.
Mostohájok
fenyegette,
Hasáb-fával
kenegette.
Temetőbe
kimenének,
Anyjuk sirján
leülének.
»Kelj fel, kelj fel édes
anyánk,
Elszakadt már ingünk,
gagyánk.«
»Menjetek el három
árva,
Mostohátok
hajlékába;
Mondjátok meg, azt
izentem:
Hitványságát nem
felejtem.
Ha megtudom, rosszúl
vagytok,
Siromban is
megfordulok.
Haza megyek,
megszoptatlak,
Éjjel is
meglátogatlak.«
-80-
44.
KIS ILONA.
Szentmártoni biró
Hajdu Sárit szánta
Kisebbik fiának.
De hiába
szánta,
Nem kell neki, nem
kell,
Hajdu Péter uram
Festett képü lánya.
Erőlteti apja,
Erőlteti anyja:
ȃdes fiam vedd el,
Ebb’ az
egyben kedvünk
Betöltheted
egyszer.«
Mind nem használ
semmit.
»Nem szeretem
apám
Hajdu Péter lányát,
Csak a disznó-pásztor
Szőke kis leányát,
Szőke
Ilonáját.«
»Ha e leány nem
kell,
Szemem elől menj
el!
Akaszd a nyakadba
Csikos tarisznyádat
S vedd magad elébe
Széles ez
világot,
Ördögadta
fatytya!«
Vette
tarisznyáját
S búcsuzatlan
elment.
-81- Disznó-pásztor
lányát,
Szőke Ilonáját
Kapuban találta.
»Hová édes rózsám?«
Kis Ilona
kérdi.
»Még magam sem
tudom,
Merre lészen
utam?
Aj de jó az Isten!
Megsegít még engem,
S a mint a madárra
Gondot visel
rám is.«
»Látlak-e
valaha
Szivemnek
szerelme,
Lészen-e
valaha,
Fordul-e valaha
Neked utad erre?«
»Azt sugja valami,
Hogy soha se
lészen,
Mert engem nem
soká
A halál elviszen.«
Keserves könnyek közt
Ők elbucsuzódtak,
Összeölelkeztek,
Összecsókolóztak.
Ki se’ ment a
legény
Falu határából,
Ottan belé esett
Árok mélységibe.
Siratja
Ilona
Meghalt
szeretőjét,
Átkozza,
átkozza,
A ki ezt
okozta.
»Verje meg az
Isten
A szeretőm házát,
-82- Aj nem is a
házát,
A benne lakóját,
Azt se’ mindeniket,
Csak az édes apját,
Mér’ huzta
el tőlem,
Miér’ vesztette
el
A kisebbik fiát?
Ha neki fia volt:
Nekem szeretőm volt,
Ha neki
kedves volt:
Nekem kedvesebb
volt!«
(Udvarhelyszék: Oláhfalu.)
45.
KISPÁL IMRE.
»Hallod-e te Kispál
Imre!
Hol jártál a tegnap
este?«
»Nem jártam én egyfelé
sem,
Lefeküdtem az
ereszben.«
»Hallod-e te Kispál
Imre!
Nem jártál-e föl
Kadácsba?
A kadácsi biró
fiát
Bunkós bottal
leütötték,
Mikor mene haza
felé
Kedvesétől,
mátkájától,
A kit előbb te
szerettél,
A kiért te
fenekedtél
A birónak kis fiára
–
Te tetted-e Kispál
Imre?«
»Nem én tettem, nem
tehettem,
Réz sarkantyum
elvesztettem
-83- Fehér Nyikó gátja
fölött,
Azt kerestem az
éjtszaka
Ott a gát sörtéi
között.«
»Édes anyád azt
vallotta,
Két fülével jól
hallotta,
A mikor te haza
jöttél;
Bunkós botod véres
vala,
Piros arczod fejér
vala!«
»Bunkós botom nem véres
volt,
Agyagos földbe szurtam
volt,
Arczom fehér csak azért
lett,
Hogy egy farkas
megijesztett!«
»Kispál Imre te ölted
meg!
Egyszeribe
bezáratlak,
Vagy esküdj’ meg épen
hétszer!«
»Megesküszöm
hetvenhétszer!
Úgy áldjon meg a jó
Isten,
A milyen igazán
éltem!«
S úgy áldotta meg az
Isten.
Fehér lova fortélyt
kapott,
Véle az árokba
ugrott,
S izzé-porrá törött
teste…
Igy áldotta meg az
Isten.
(Medösér.)
46.
SÁRI ASSZONY.
»Jámbor gazdám, kész az
asztal,
Vacsorádat
föltálaltam.
Puha ágyam
fölvetettem,
Vacsoráljunk s feküdjünk
le.«
-84- Sári asszony
mondogatja,
Jámbor gazda
meghallgatja.
Leülnek a
vacsorához,
Piros borát
töltögeti,
Jámbor urát
ölelgeti.
S mig az urát
ölelgeti,
Az altatót
beléveti
Jámbor gazda
poharába.
Lefekszik a jámbor
gazda,
Sári asszony mellé
fekszik.
Hogy az ura
elaluszik,
Kinyitja az eresz
ajtót:
»Jere be te szőke
legény!«
Bemegyen a
szereteje,
A sok kincset
felpakolják,
Jámbor gazdát vérbe
hagyják.
Mennek, mennek,
mendegélnek.
»Hallod-e te Sári
asszony!
Valami zúg a
fülembe’;
Vagy a gazda lelke
kisér,
Vagy a törvény-urak
jőnek.«
»Nem jöhet a gazda
lelke,
Rég pokolba vagyon a’
már;
Törvény-urak sem
jöhetnek,
Nem tudják, hogy mi öltük
meg.«
Leülnek egy bükkfa
alá
Ujra mondja szőke
legény:
»Zúg valami a
fülembe’,
Sári asszony, fáj a
lelkem!
Nem birom a vétek
terhét
Mért is vettél erre
engem?«
Törvény urak
megérkeznek
Szőke legény mindent
elmond.
(Udvarhelyszék.) -85-
47.
UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
»Szép jó estét Sári
asszony!«
»Adjon Isten, jámbor
gazdám!«
»Haza jövék, Sári
asszony!«
»Hozott Isten, jámbor
gazdám!«
»Meg’jedél-e Sári
asszony?«
»Nem ’jedtem meg, jámbor
gazdám.«
»Kinek sütéd a sok
pánkót?«
»Neked sütém
vacsorára,
Piros bort is hoztam
mellé;
Egyél, igyál jámbor
gazdám,
Pánkó való a bor
mellé.«
Sári asszony
mondogassa,
Jámbor urát
csókolgassa.
»Alhathnál-e jámbor
gazdám?«
»Nem alhatnám Sári
asszony.«
»Ha alhatnál,
lefektetlek,
Puha ágyba
bétemetlek.
Jó csergével
bétakarlak,
Kebelemen
elaltatlak,
El sem hagylak jó
hajnalig.«
Sári asszony
mondogassa,
Jámbor gazdát
csókolgassa.
Mig a gazdát
csókolgassa,
Altatót vet
poharába,
Jámbor gazda
poharába.
Jámbor gazda
lefeküvék,
Sári asszony mellé
fekvék;
-86- Nagy csergével
betakará,
A kebelin
elaltatá.
* *
Hallod-e te, Sári
asszony,
Dörömbölnek az
ereszbe!
»Nyitson ajtót Sári
asszony,
Kendhez jöttem, ereszszen
be.«
Szőke legényt
beereszté,
Jámbor gazda’ vérét
veszté.
Jámbor gazdát vérbe
hagyják,
A sok kincset
felpakolják.
Mennek, mennek,
mendegélnek,
Sürü rengetegbe
érnek.
Rengetegben szálas
bükkfa,
Hideg forrás van
alatta.
»Álljunk meg itt Sári
asszony,
Forrás vizre
szomjuhozom.«
»Jól esik-e szőke
legény?«
»Jaj, meghalok Sári
asszony!
Forrás vize vértől
buzog,
Azt bugyogja: gyilkos
vagyok!«
»Menjünk innét, szőke
legény!«
»Nem megyek én Sári
asszony,
Valami zúg a
fülembe’,
Nem birom a vétek
terhét!«
»Hajtsd le fejed az
ölembe,
Szőke legény aludjál
el!«
»Nem alszom én Sári
asszony,
Nagy vétkemtől nem
alhatom.«
»Menjünk, menjünk, szőke
legény.«
»Nem megyek én ez
életben!«
»Szőke legény hol az
eszed?
Talán a bor kajditott
meg!?«
-87- »Te vetted el, Sári
asszony,
Mézes szavad kajditott
meg.
Sári asszony nézz a
fára,
Készülj velem az
halálra!«
(Udvarhelyszék.)
48.
A RAB LEGÉNY.
Elment az én rózsám idegen
országba,
Azt üzente vissza, hogy
menjek utána.
De menjen a tatár
idegen országba,
Inkább meggyászolom
selyem gyászruhába’.
Délig feketébe,
délután fejérbe,
Este felé pedig
lilaszin selyembe’.
Vagy apácza
leszek, szomorú apácza,
De még sem
megyek el idegen országba!
* *
»Szállj le páva, szállj le,
vármegye házára,
Hogy irjak czédolát
mindakét szárnyadra.
Vidd a
galambomnak vigasztalására,
Mondd:
hogy visszatérek innét nem sokára.
Ha
kérdi: hol vagyok? mondjad: hogy rab vagyok,
Barassó piaczán térdig vasba’ vagyok.
Térdig vasba vagyok, könyökemig
lánczba…
Telem rosszul telik idegen
országba’.«
(Udvarhelyszék: N.-Galambfalva.) -88-
49.
A HEGYI TOLVAJ.
»Eleget könyörgék
Apámnak, anyámnak:
Ne adjon engemet
Nagy hideg
havasra,
Egy tüzes
tolvajnak.
Az a hires
tolvaj
Most is oda
vagyon
Keresztút-állani,
Egy pénzért, kettőért
Lelket veszeszteni.«
Azonnal az
ura
Az ajtóhoz ére.
»Nyits ajtót, nyits ajtót,
Asszony feleségem!«
»Várjon csak, várjon csak,
Édes
jámbor uram!
Hogy huzzam
lábamba
Piros száru
csidmám,
Hogy kössem
fejemre
Fehér
fátyolomat«
Nem győzheté
várni,
Berugá az ajtót.
»Mért sirtál, mért sirtál,
Asszony feleségem?«
»Nem sirtam, nem sirtam,
Édes
jámbor uram!
Cserefát
égettem,
Cserefának
füstje
-89- Huzta ki a
könnyem.«
»Készülj a
halálra!
Mindent jól
hallottam.
Három halál
közűl
Melyiket
választod:
Azt, hogy
megöljelek,
Vagy hogy
meglőjjelek,
Hét
asztal-vendégnek
Vigon gyertyát
tartasz?«
»Három halál
közül
Én aztot
választom:
Hét
asztal-vendégnek
Vigon gyertyát
tartok.«
Az a tüzes
tolvaj
A szép fehér
vásznat
Zsirral végig
önti,
Lábánál elkezdi,
Fejéig tekeri,
Fejénél elkezdi
Lábáig
tekeri,
Hét
asztal-vendégnek
Vigon gyertyát
tartott.
(Erdővidék.)
50.
SZOLGA MÁRIS.
»Ne ügyelj te
arra,
Édes rózsám
Sándor!
Gazdag-e a
leány,
Ki téged
csalogat?
Hanem térj csak
vissza.
Régi
szeretődhöz,
-90- A ki, ha szegény
is
Soha meg nem tagad, –
Maradj meg te nékem!«
Sirva mondja Máris
Győrbiró
Sándornak,
A ki hozza
jára
Három esztendeig,
Most pedig elhagyta.
Aj, nem ügyel reá
Győrbiró
Sándor, mert
Most is oda
ballag
El
Bibarczfalvára,
A gazdag
leányhoz.
»Jere bé, jere
bé,
Édes rózsám, Sándor!
Betegedő félben
Vagyok én immáron…
Hogyha fiam
leszen,
Olyan legyen, mint
te;
Ha leányom leszen,
Hétszerte szebb nálad.
Akármilyen kinba’
Legyen nekem
részem,
Csak te légy
mellettem,
Mosolyogva
nézem.«
»Beszólok,
beszólok,
Csak elébb
felnézek
A czigány
kovácshoz:
Ujdon’t új
ásóim
Már
megélezte-e?«
El is mene onnét,
De nem a kovácshoz,
Be Bibarczfalvára.
-91- Gazdag
Gáspár Károly
Czifra szép
leánya
Győrbiró Sándort
már
A kapuba
várja.
* * *
Kelj fel Szolga
Máris,
Nézz ki ablakon!
Lakadalmas népek
Jőnek le az uton.
»Nem kelek,
nem kelek,
Kis fiam
szoptatom,
Ha eljő az
apja,
Nehogy
sikoltozzon.«
Kelj fel Szolga
Máris,
Öltözz feketébe,
Most jő a nagy uton
Szeretőd násznépe.
»Nem kelek,
nem kelek,
Mért hazudtok
nekem?
Nem hagy ő
szégyenbe
Engem s a
gyermekem!«
* * *
Pistaly-ropogásra
Felkel Szolga Máris,
Megyen az ablakhoz
S majd
kétségbe esik.
Mer’ édes
Istenem!
Hat lovas
szekéren
Hozza feleségét
Csalfa szeretője.
* *
»Megcsaltál,
megcsaltál,
Lássa meg az
Isten!…
-92- Egy gonosz
czifráért
Gyalázatba’
hagytál,
Árva
gyermekednek
Még nevet sem
adtál.
Verjen meg az
Isten,
Veretlen se
hagyjon,
Te búbánatodnak
Vége ne szakadjon!
Verjen meg az Isten
Kurva
feleséggel,
Tizenkét
gyermekkel,
Pénzen vett
kenyérrel!…«
(Erdővidék: Vargyas.)
51.
DÉNE JÓZSI.
Végig menék
Angyaloson,
Betekinték egy
ablakon:
Szőcs Máris ült
ablakába,
Teli torokkal
kiálta:
»Józsi, Józsi, Déne
Józsi!
Ne menj a rétre
takarni.
Ha méssz a rétre
takarni,
Ne menj a vizre
feredni.«
* *
Kilencz rendet
feltakarék,
Tizedikhez hozzá
fogék.
Nagy bú ütközék
szivembe,
Halál jő ma
életemre.
»Jere pajtás, feredjünk
meg,
-93- A lovat is usztassuk
meg.«
Lehuzatá a
csizmáját,
Abaposztó
harisnyáját,
Beléugrék a nagy
vizbe,
Annak is a
mélységibe,
Épen hat öl a
mélysége.
»Angyalosi jó
barátok,
A viz fenekén
hagyátok,
Nincs a viznek
rókinczája,
Itt van életem
halála.«
* *
Jaj de szépen
harangoznak,
Angyalosi torony
alatt!
Azért huzzák olyan
szépen,
Sok szép leány
keseregjen.
(Háromszék: Angyalos.)
52.
SELYÖM SÁRI.
Selyöm Sári azt
álmodta;
Hogy a kedvese
megcsalta.
Selyöm Sári jól
álmodta,
Mert őt biz a rég
megcsalta.
Visszamondja erdő,
berek,
Selyöm Sári ugy
kesereg.
A mikor csak eszibe
jut,
Könyeitől ázik az
ut.
Kimegyen a zöld
erdőbe,
Zöld erdőből
buzaföldre,
-94- El akarja
felejteni,
Búbánatát
elrejteni.
Búza földön kútat
ére,
Betekint a
fenekére.
Fenekibe magát
látja,
Hajh, de nem ismer
magára.
»Fejér Imre, értted
lészen
Én halálom, kora
vesztem!«
ȃn Istenem verd meg
értte,
A ki egygyel be nem
érte.«
53.
VÁRADI JÓZSEF.
Tüzet fúj a pej
paripa,
Úgy vágtat egy tiszt úr
rajta.
»Hová megyen hadnagy
uram?«
›Lovagolok, édes
fiam!‹
»Ez sem igaz, hadnagy
uram.
A ki megyen
lovagolni,
Egy-két legényt viszen az
csak.
Itt pedig van
tizenkettő,
Ki kijedet
kisérgeti.«
»Egy pajtásom bujdokol
itt,
Azt indultam
megkeresni.
Nagyot vétett urak
ellen,
De én hozom a
kegyelmet.
Nem tudod-e, merre
leve?
Váradi az igaz
neve.«
›Hogy ne tudnám, hogy ne
tudnám!
-95- Ott a falu felső
végén
Lakik az ő
violája,
Leghamarább ott
találja.‹
Pásztor-legény uton
marad,
Hadnagy uram tovább
halad.
A kicsi ház ott
fejérlik,
Abba lakik
Rofajiné,
A Váradi
szeretője,
Most is ott vagyon
mellette.
›Szép jó estét,
Rofajiné!‹
››Adjon Isten, vitéz
uram!‹‹
›Udvarodon van-e
vállu?
Ihatnék a kis pej
lovam.‹
››Ha ihatnék,
megitatom,
Ha ehetnék,
abrakolom.‹‹
Megy a hadnagy a
szobába,
Váradit ott
megtalálja.
›Add meg magad, te
gazember!‹
A katonák
megrohanják,
Kezét-lábát
megvasazzák.
* *
Hát ez a fa miféle
fa?
Hogy egy betű sincsen
rajta.
Ez a fa biz’ afféle
fa:
Váradit akaszszák
rajta.
* *
Ifjak, lányok,
ügyeljetek,
A németnek ne
higyetek!
Mer’ a német csuffá
teszen,
Akasztófa alá
viszen.
(Udvarhelyszék: Székely-Keresztúr.) -96-
54.
UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
Háromszék be van
kerítve,
Váradit keritik
benne.
Ha Váradit
megfoghatnák,
Hóhérok kezibe
adnák.
Háromszéken
kiadaték,
Felvidéken
béfogaték;
Három zsandár az
ajtóba’
Leste, hogy karéjba
fogja.
»Ne fogj engemet
karéjba,
Elsétálok
urfimódra.«
Váradinak szép
körhaja,
Gesztenyeszin
kondorhaja,
Fel van a vállára
csapva.
Azért van az oda
csapva,
Hogy a kötél ne
surolja.
Váradinak szép
körhaja,
Meszes gödör a
sirhalma,
Jere Váradi, búj
rea.
* *
»Ti legények,
ügyeljetek,
A németnek ne
higyetek,
Én ha hittem, veszem
hasznát,
Viselem a
gyalázatját.«
(Háromszék: Karatna.) -97-
55.
UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
Aj de szennyes az úr inge s
gagyája,
Megszennyesült a
szentgyörgyi stokházba’,
Édes rózsám,
mossál engem fejérbe,
Holnap visznek
az ágyitor elébe.
Ha felvisznek a törvényszék
házába,
Leborulok törvényszék
asztalára.
Rablánczomot keservesen
zergetem,
Jaj, Istenem, most végzik
az életem.
Ha kijövök a törvényszék
házából,
Elbúcsuzom kerek magyar
hazámtól.
Trombitások három troppot
fújjanak,
Jaj Istenem, már holnap
felakasztnak!
* * *
»Rofajiné én
szeretőm,
Áldjon meg az én
teremtőm.
Megnyughatol
csókjaimtól,
Ölelgető
karjaimtól.«
* *
Hát ez a fa miféle
fa,
Hogy egy betü sincsen
rajta?
Ez a fa biz’ afféle
fa:
Váradit akaszszák
rajta.
Váradinak szép kör
haja,
Meszes gödör a
sirhalma.
-98- Mindez világ
megengedett,
S a kapitány nem
engedett.
Neki is vagyon
gyermeke,
Juttassa Isten
ezekre.
56.
PÁL BORISKA.
Kimenék én az
utczára,
Arr’a szerencsétlen
sánczra.
Hol két zsandár
megtalála:
›Jöjjön Boris
kontumáczra.‹
»Nem megyek én
kontumáczra,
Vizsitáljon meg
nagysága.«
Nagysága nem
vizsitálja,
Vád alá irást
csinálja.
»Arra kérem az
urakot,
Ne irjanak
hazugságot,
Nézzék az
éfijuságot.
Mind sétálnak ők
kegyesen,
Szereteikkel
ékesen.
Én is igen
keservesen,
Fejem lehajtom
könnyesen.«
Zúg az erdő, törik a
fa,
Pál Boriskát verik
vasra,
Úgy kisérik
Somolyóra;
Somolyóra,
törvényházba.
– Valld bé a mit
cselekedtél!
»Vallom, a mit
cselekedtem:
Gyermekemet
elvesztettem!«
-99- – Tegyétek be a
tömlöczbe,
Annak is a
mélységibe,
Ott haljon meg
keservibe.
* *
Pál Samelné édes
anyám,
Mért nem jössz el egyszer
hozzám?
Néznéd meg a rab
leányod,
Néznéd meg a rab
leányod.
A raboknak úgy van
dolga
Mint a kutyának a
kutba’,
Ha kinéz is az
utczára,
Ott is a szél
taszigálja.
(Háromszék.)
57.
VIRÁG JÁNOS.
Hej, Kolozsvár hires
város,
Van kapuja kilencz
záros.
Abba’ lakik egy
mészáros,
Kinek neve Virág
János.
Fényes kordovány
csidmája,
Sárig sarkantyús a
lába.
Kapum előtt
összeveri,
Vig szüvemet
kesergeti.
»Kapum előtt ne
veregesd,
Vig szüvemet ne
kesergesd.«
›Az Isten azt úgy
végezte,
Hogy örökre váljak
este.‹
Virág János megyen
haza,
Sok rossz ember
megrohanja.
-100- Kést vernek a szive
alá,
Bedobják egy bokor
alá.
Madár énekel
felette,
Füzfa-lapi beszél
vele…
Nem siratják, nincs
senkije,
Csak egy árva
szereteje.
(Udvarhelyszék.)
58.
UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
Hires város
Kolozsváros,
Abba’ lakik egy
mészáros,
Kinek neve Vidám
János.
Sárig sarkantyús
csizmáját
Összeveri,
megpengeti,
Vig szivemet
kesergeti.
»Kapum előtt ne
veregesd,
Vig szivemet ne
kesergesd.«
›Kapud előtt
veregetem,
Vig szivedet
kesergetem.‹
* *
Elindulék haza
felé,
Gyilkosaim álltak
elé.
Mig magamat
észrevettem
A kezökben oda
lettem.
Vérem ontották a
porba
Testem vették a
bokorba
Egész nyolczad napok
alatt
Testem nyugodt bokor
alatt
Hajlik felettem az ág
is
Sirat engem a madár
is.
(Csikszék.) -101-
59.
SOLYOM ESZTI.
Ne menj Eszti
Fehérvárra,
Fehérvári füstös
várba,
Katonáknak van ott
helye,
Leányoknak
kora-veszte.
Fehérvári füstös
várba’
Sok szép leány ment már
kárba.
Piros orczád, szőke
hajad,
Szemet szúr a
tiszturaknak.
»Nem maradok megyek,
megyek,
Az én dolgom, ha
elveszek.
Hozzám nyuljon csak a
polák,
Elfelejti
Galicziát!«
Elment Eszti
Fehérvárra,
Fehérvári füstös
várba;
Strázsamester
kerülgeti,
Lopva meg is
ölelgeti.
»Strázsamester uram,
kérem,
Hagyjon békét immár
nékem,
Szolgálatra jöttem
ide,
Nem a katonák
kedvire.«
* *
Fehérvári füstös
várba’
Sétál Eszti egy
magába’.
Strázsamester
kerülgeti,
Csókolgassa,
ölelgeti.
* *
A vár alatt kis
korcsoma,
Solyom Eszti lakik
abba’.
-102- Piros firhang az
ablakon,
Tiszturakkal teli
vagyon.
Jót mutat a
tiszturaknak,
Kesereg, ha
elfordulhat.
»Édes anyám, édes
anyám,
Sirass engem, elvesztem
már…
Hogy szót nem fogadtam
egyszer,
Megbántam már
ezeregyszer!«
(Csikszék.)
60.
SZŐCS MÁRIS.
Este van, este van, hatot üt
az óra,
Minden szép eladó készül a
fonóba.
Szegény Szőcs Máris is
elindul magába,
Feje felett az ég
homályba borula.
Először megütik,
leesett a hidra,
Másodszor megütik,
megfogott a szava,
Harmadszor
megütik, véres lett a foka,
Kicsi
balta foka.
A torjai nagy rét körül van
sánczolva,
Annak a végibe’ fekete
pántlika,
Az is a Szőcs Máris gyászos
pántikája.
»Leánybarátaim, rólam
tanuljatok,
Hogy irigy legénynyel ne
barátkozzatok.
Ha fonóba mentek, igy
lészen dolgotok,
Szeredán estére
megfogyik szavatok.«
Zilahi Pistának
két szál bokrétája,
Az egyik
muszkáta, másik majoránna,
Az is a
Szőcs Máris gyászos bokrétája,
-103-
Zilahi Pistának nem kell a bokréta,
Szegény Szőcs Márisnak ő volt a
gyilkosa.
* *
»Vérem a véreddel egy patakba
folyjon,
Testem a testeddel egy
sirba’ nyugodjon,
Lelkem a lelkeddel
mennybe’ vigadozzon!«
61.
TELEKI ÉVI.
Telekiné Évi
lánya,
Mind a legényeket
várja.
Hej, de mind hiába
várja,
Csak nem akad neki
párja.
Várja, ha jő piros
hajnal…
– S megérkeznek
alkonyattal.
Zsebkendejök messze
kéklik,
Úgy mennek az utczán
végig.
»Édes kedves szülő
anyám,
Szemet vetett egy fiú
rám.
Haja szőke, kék a
szeme,
Palkó Pista igaz
neve.«
›Édes lányom, jól
ismerem,
Sokat ette a
kenyerem.‹
»Édes anyám, fáj a
lelkem,
Palkó Pistát
megszerettem.
Ereszsz ki a kapu
elé,
Mindjárt jőnek erre
felé.«
›Nem eresztlek, kedves
lányom,
Mit is látnál a
hitványon?
Apja jobbágy, nem külömb
ő,
Hitvány paraszt
mindakettő.‹
-104- Telekiné lánya,
Évi,
Anyját de hijába
kéri.
Fájdalmába’,
keservibe’
Kimenyen a ház
elibe.
Ház elibe, kerek
dombra…
Ott zuhog az Olt
folyója.
* *
»Édes anyám, jaj én
nekem!
Pistát el nem
felejthetem.
S mintsább haragodat
lássam,
Legyen az Olt
hitestársam!«
(Volál.)
62.
KAPITÁNYNÉ LESZEK!
»Megyek anyám,
megyek,
Kapitányné
leszek.«
Ne menj lányom, ne
menj,
Eladlak én téged.
»Kihez anyám, kihez?«
Egy kovács legényhez.
»Nem kell
anyám, nem kell,
Az a kovács
legény:
Fuvónyomogatni,
Patkószeget verni…
Rip, rip, rip! rop, rop, rop
Kapitányné leszek!«
»Megyek anyám,
menyek,
Kapitányné
leszek.«
-105- Ne menj lányom, ne
menj,
Eladlak én téged.
»Kihez anyám, kihez?«
Egy diák legényhez.
»Nem kell
anyám, nem kell,
Az a
diáklegény:
Könyvet
olvasgatni,
Falut
tanitani…
Rip, rip, rip!
stb…«
»Megyek anyám,
megyek,
Kapitányné
leszek.«
Ne menj lányom, ne
menj,
Eladlak én téged.
»Kihez anyám, kihez?«
Egy molnár legényhez.
»Nem kell
anyám, nem kell,
Az a molnár
legény:
Malomkövet
vágni,
Lisztet
meregetni…
Rip, rip, rip!
stb.«
»Megyek anyám,
megyek,
Kapitányné
leszek.«
Ne menj lányom, ne
menj,
Eladlak én téged.
»Kihez anyám, kihez?«
Egy harangozóhoz.
»Nem kell
anyám, nem kell,
Harangozó
legény:
Egyet-kettőt
kongat,
Mindég csak
pufolgat…
Rip, rip, rip! rop, rop,
rop!
Kapitányné
leszek!…«
(Nagy-Baczon.) -106-
63.
ÁRVA MÓZI.
Árva Mózi, mit
gondolál,
Mikor hazól
elindulál?
Én egyebet nem
gondoltam,
Csak az uton
felindultam.
Csög Éráni6) bekerültem,
Ott egy
kupa bort kikértem.
Oda jöve Fábi
fiam,
A mig a bort
illogattam.
»Kérd ki apám még a
társát,
Úgy fizetem meg az
árát.«
›Fábi fiam, nem kérem
ki,
Mert nem tudok haza
menni.‹
»Haza vezetlek én
osztán,
Kérd ki csak a társát,
apám!…«
Csög Éránúl
kiindulék,
Bükkös mellett
béfordulék.
Bükkös pataknak
tövibe
Piros vérem
elfecscsene.
* *
Három fertály
tizenegyre,
Ülj fel Fábi a
gőzösre.
El is viszen
Segesvárra,
Holtig tartó nagy
fogságra.
* *
Szállj le Fábi a
tömleczbe,
Könyökölj le a
piricsre,
-107- Holtig való
testvéredre.
Lement Fábi a
tömleczbe,
Lekönyökölt a
piricsre.
Ki-kitekint az
ablakon,
Sürü könnye hull ki
azon.
64.
MOLNÁR GYURI.
Molnár Gyuri, mit
gondolál,
Mikor hazól
elindulál?
Én egyebet nem
gondoltam:
Az halállal kezet
fogtam.
Gyilkosaim körül
vettek,
Puskaszóval
fenyegettek.
Csudálkoztak a
csillagok:
Mit csinálnak a
gyilkosok.
»Hagyjátok meg
életemet,
Nektek adom sok
pénzemet.«
Nem kell nekünk a sok
pénzed,
Kell nekünk a piros
véred.
Elébb kiontjuk
véredet,
Osztán elveszszük
pénzedet.
* *
Piros vérem folyt a
porba,
Testem veték a
bokorba.
Vadak elhordák
testemet,
Szánjátok bús
esetemet!
(N.-Baczon.) -108-
65.
PÉNZES MÁTÉ.
Pénzes Máté mit
gondolál,
Mikor hazúl
elindulál?
Nem gondoltam én
egyebet:
Féltettem az
életemet.
Vizaknai bánya
mellett
Utólért az éj
engemet.
Ellenségim ott
várának,
Velem ott
találkozának.
Hat katonák
megtámadtak,
Kardjaikkal
megszabdaltak.
Hetet vágtak a
fejemre,
Kilenczet a
kebelemre.
Lábom, karom,
megszabdalták,
A szivemet épen
hagyták.
De eljöve hű
szeretőm,
Felemele onnan
engem.
Apám, anyám, nyisd
kapudat,
Halva hozzák a
fiadat.
Szeretője vállán
hozza,
Gyilkosait
elátkozza.
Édes anyám, sirass
engem,
Mért is kellett
megszületnem!
Hogy ily átkos véget
érjek,
Oh én elkárhozott
lélek!
(Vizakna.) -109-
66.
SAJGÓ SÁNDOR NÓTÁJA.
Ezernyolczszáz
huszonötbe’,
Kimenék a zöld
erdőbe
Ott gyilkosom
megtalála,
Jajgatásom meg nem
szánta.
Torkon ragadott
engemet,
Elvégezé
életemet.
Vérem porban
elereszté,
Testem bokorba
béveté.
Magas felhők
induljatok,
A falumban hirt
adjatok!
A falumban hirt
tevének,
Harangszónál
bévivének.
Jó barátim, kik
valátok,
– A kik velem vigadátok,
–
Mennyben van a ti
atyátok,
Viseljen gondot
reátok!
Édes apám Sajgó
Sándor,
Könnyed hulljon, mint a
zápor.
Nem gondolád azt
előre,
Hogy halva hoznak
elődbe.
Ó borzasztó
Cseretetőn
Ártatlan vért
kieresztőm!
Jónás Ferencz, a ki
valál,
Boszuért boszut
állottál!
-110-
67.
SZŐKE MIHÁLY.
Szabó Juli, Szőke
Mihály,
Úgy szeretik
egymást,
A mikor csak
találkoznak,
Majd megeszik
egymást.
»Hová mégy most gyönge
rózsám?«
– Kérdi Mihály
tőle.
›Édes kincsem, Szőke
Mihály,
Megyek az
erdőre.‹
Elment Julis az
erdőre,
De nincs gondja
fára,
Három zsandár a cziher
közt
Várakozik
rája.
Egyik teszi, másik
veszi…
Jaj, nem veszik
észre!
Szőke Sándor
megérkezett
Puskával
kezébe.
»Hitvány személy!
életemet
Megkeseritetted!
Puska-golyó
igazságot
Tegyen most
feletted!…«
-111-
68.
SOROZÁSKOR.
Letörött a bécsi torony
gombja,
Ihatnék a Garibáldi
lova.
Szőke kis lány adjál néki
vizet,
Garibáldi a csatába
siet.
Garibáldi csárdás kis
kalapja,
Nemzeti szin pántika van
rajta.
Nemzeti szin pántika van
rajta,
Garibáldi neve ragyog
rajta.
Ess az eső, nagy sár van az
uton,
Szőke kis lány sirva mos az
Olton.
Sirva mondja az édes
anyjának:
»Szeretőmet viszik
katonának.«
›Ne sirj lányom, ne sirj, a
faluba’
Marad legény még a te
számodra.‹
»Marad anyám, marad, nem
szeretem,
Gyász lesz vele az egész
életem.«
Szőke kis lány kiment a kis
kertbe,
Feltekintett a csillagos
égre:
»Jaj Istenem, megölöm
magamat!
Viszik katonának a
rózsámat.«
Szőke kis lány ne ölje meg
magát,
Kérdezte meg a zsandár
kapitányt.
A zsandár kapitány is azt
mondja:
Egyes fiú nem lehet
katona.
(Kis-Baczon.) -112-
69.
UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
Es az eső az
árpa-tarlóra,
»Jere rózsám, üljünk
fel a lóra!«
›Gyenge vagyok, nem
tudok felülni,
Kis pej lovad nem akar
megállni.‹
Es az eső, nagy sár van az
uton,
Barna kis lány sirva mos az
Olton.
Sirva mondja az édes
anyjának:
Szeretőjét viszik
katonának.
»Ne sirj lányom, ne sirj, a
faluba’
Maradt legény még a te
számodra.«
›Maradt anyám, maradt, nem
szeretem,
Gyászos vele az egész
életem.‹
70.
ÉNEK ŐS APÁNK- ÉS ANYÁNKRÓL.
Halljatok ujságot az
életben,
Ádámról s Éváról az
édenben.
Egykoron megunván magát az
úr,
Egy nagy darab sárból Ádámot
gyúr.
Hogy Ádám is meg ne unja
magát,
Azért gondolá ki az úr
Évát.
-113-
Azért is az Isten
unalmából
Évát szerzé görbe
oldalából.
De mihelyest Ádám
felhorkantott,
Éva asszony szemébe
vigyorgott.
...........
»Hó, hó! megálljatok, egy fa
vagyon,
A melyről ha esztek, ütlek
agyon.«
Az alma szépen piroslék a
fán,
És a nemi ösztön győze
Éván.
Kigyó tanácsára egy párt
lelopa,
S nagy kivánsággal
beléharapa.
Monda Ádámnak: »Me, kóstold te
is,
Igazán édes még a leve
is.«
Ádám a szép szóra
megkóstolá,
De torkán akadt, hogy
befalá.
Ekkor mindjárt megbánák a
lopást,
S jónak láták ők az
elillanást.
Éva a bűn után bokorba
fut,
Ádám is jettében melléje
bútt.
De im jő az Úr nagy
haragjába’
Tűz seprüjével
paradicsomába.
Szóla: »Hol vagy Ádám? hová
lettél?
A tiltott fából miért
ettél?«
-114-
Ádám szepeg, de Éva
szaggatja
Füge levelét s bőrére
rakja.
Most monda az úr: »fáradság,
fájdalom
Lészen számotokra a
jutalom.«
Ezzel tüz seprüjét
eléveszi,
S parancsolá paradicsomból
ki.
-115-
DALOK.
-116-
-117-
SZERELMI DALOK.
KRIZA JÁNOS GYÜJTÉSE.
1.
Ne küldj, rózsám,
aratóra,
Gyenge vagyok a
sarlóra,
Ha megvágom a
kezemet,
Ki süt nekem lágy
kenyeret?
Ne küldj, rózsám, a
mezőre,
Elég ott az orczám
bőre
S ha elvesztem szép
képemet,
Csókolsz-e szivből
engemet?
Ne küldj, rózsám, a
templomba,
Ha nem követsz engem
nyomba,
Mert ha szemem
fölemelem,
Hát ha más néz szembe
velem.
Ne küldj, rózsám, a
vásárba,
Sok eladó van ott
nyárba’
S ha engem is annak
néznek,
Hátha tőled
eligéznek?
-118-
2.
Sötét pej paripa,
Selyem nyereg rajta,
Most akartam, rózsám,
Hozzád
menni rajta.
Most akartam,
rózsám,
Veled mulatozni,
Fujják az indulót,
El kell masirozni.
3.
A malomba jártam,
Tiszta buzát vittem,
A szerelem miatt
Meg se’
őrölhettem.
Ne haragudj’
rózsám,
Hogy szerelmes
vagyok,
Az apám is az
volt,
S én a fia
vagyok.
4.
Elment a
galambom,
Üres a
galiczka,
Azt izente
viszsza,
Viszszajő
tavaszszal.
Ha akkorra nem
jő,
Búza-aratáskor,
-119- Ha akkorra sem
jő,
Szilva-aszaláskor,
Ha még akkor sem jő,
Tudom sohasem jő.
5.
Köszönöm, édesem,
Hogy eddig szerettél,
A többiek között
Hozzám is
eljöttél.
Adjon Isten neked
Szebbet, jobbat, mint én,
Kivel a te szíved
Soha se nyugodjék.
Sohase nyugodjék,
Örökké bánkodjék.
Mint a tenger habja
Örökké
hánykodjék.
6.
A fekete holló gyászt visel
magáért,
Én is gyászt viselek
jegybeli mátkámért,
Jegybeli
mátkámért mit nem cselekedném,
Tenger
sürü habját kalánnal kimerném,
Tenger
fenekében gyöngyszemeket szednék,
Jegybeli mátkámnak gyöngybokrétát kötnék.
Küküllő kövecse kalamáris
volna,
Tenger sürü habja mind tintalé
volna,
-120- Mezőn mennyi fűszál
mind pennaszál volna,
Fán a mennyi
levél mind papiros volna,
Bánatom
leirni annak is sok volna.
7.
Este vagyon, szürkül
be,
A tüzhelyet seperd
be,
Mert nem tudod, ki jő
be,
Egy szép legény döndül
be.
Az este is nálunk
volt,
Kilencz almát hozott
volt,
Mind a kilencz piros
volt,
Ő maga is csinos
volt.
8.
Elment a madárka,
Üres a galiczka,
Irja levelibe’.
Viszszajő
tavaszra.
Köszönöm édesem,
Hogy eddig szerettél,
S arról sem tehetek,
Ha már
megvetettél.
Nálamnál
szebbeket,
Jobbakat
kerestél,
Adjon is az
Isten
Szebbet, jobbat, mint
én.
-121-
Kivel a te szived
Sohase nyugodjék,
Mint a só a vizbe’
Örökké
hánykodjék.
9.
Bár csak én addig ne
sirnék,
Mig egy levelecskét
irnék,
S azt az erdőn túl
küldhetném,
Szép szeretőm
tisztelhetném.
Reszket pennám, nem
irhatok,
Sir a szemem, nem
láthatok,
Olyan bánat a
szivemen,
Hogy meghajlik az
egeken.
Ha az egek meg nem
szánnak,
Könnyhullásim meg nem
állnak,
Egek, egek, szánjatok
meg,
Könnyhullásim álljatok
meg!
10.
Fehér ruha a
fejemen,
Fekete gyász a
szivemen,
Mert a kit én úgy
szeretek,
Azzal együtt nem
élhetek.
Édes anyám sok szép
szava,
Kit nem fogadék meg
soha,
Most ha élne
megfogadnám,
Kezét, lábát
megcsókolnám.
-122-
11.
Istenem, mi lelt
engemet,
Járok s nem lelem
helyemet,
Erdőt, mezőt
öszszejártam,
Egy igazra sem
találtam.
Egy hamissal
találkoztam,
Azzal
összebarátkoztam,
Addig, addig
barátkoztam
Mig fejemre bút
hajtottam.
Komor fölöttem az ég
is,
Elhagyott a reménység
is,
A nap is gyászt vont
magára,
Nem süt rám piros
sugára.
Bús életem, bánat
napom,
Fekete gyász alatt
lakom,
Fekete gyász, fehér
üröm,
Nekem a bánat nem
öröm.
Olyan bú van a
szivemen,
Két rét hajlott az
egeken,
Ha még egy rét hajlott
volna,
Szivem ketté hasadt
volna.
Feljő a nap, el is
halad,
Búban talált s abban is
hagy,
Bús anyámnak bús
gyermeke,
Én voltam annak
egyike.
Úgy elmegyek arra
helyre,
Honnat madár se’ jön
erre,
Fészket rakok egy
sürübe’
Bánatfának
tetejibe.
-123-
12.
Olyan beteg
vagyok
Hogy csak alig
vagyok,
Ha téged nem
látlak
Szörnyü halált
halok.
Semmi csontom nem
fáj,
Csak a szivem
vérzik,
Hogy én beteg
volnék
Az sem azért
vérzik.
Hanem azért
vérzik:
Elhagyott szép
virág,
De nem az a
virág,
Ki a kertbe’
virág,
Hanem az a virág,
Ki az uton sétál,
Lobogós gyolcs ingbe’,
Övibe’
török sál.
13.
Ha elmégy is, járj
békével,
Rólam se felejtkezzél
el,
Akkor jussak az
eszedbe,
Mikor kenyér a
kezedbe.
El akarnak
veszejteni,
De az Isten nem
engedi,
Csipkebokor a
szállásom,
Nincs is sehol
maradásom
Én Istenem! tekints
reám,
Ne hints több banatot
reám,
Ha hintesz is csak
vékonyon,
Kit árva szivem
elbirjon.
-124-
14.
Ki az ő édesit igazán
szereti,
Nincsen olyan este, hogy fel
nem keresi.
Liliomadta!
Lám én az enyimet igazán
szeretem,
Nincs is olyan este, hogy
fel nem keresem,
Liliomadta!
15.
A merre én járok
Még a fák is sirnak,
Gyenge ágaikról
A levelek
hullnak.
Hulljatok levelek
Takarjatok engem,
Mert az én kedvesem
Sirva keres
engem.
Kereshetsz
engemet,
Mert meg vagyok
halva,
Gyenge falevéllel
Be vagyok takarva.
16.
Bohó az, a ki
búsul
Majd minden jóra
fordul,
Jer az ölembe,
Nézz a szemembe,
Enyém vagy te már,
Rád szerencse
vár.
-125-
17.
Barna pej paripa,
Selyem kantár rajta,
Ott a kútnál rózsám
A lovát
itatja.
Nem lovát itatja,
Magát fitogatja,
Két
piros orczáját
Mással
csókoltatja.
18.
Az Olt vize folydogál
csendesen,
Az én rózsám zokog
keservesen.
Zokoghatsz már, mert
elszalasztottál
Egy oly hivet, kit
rég ohajtottál.
Engem hinak Búslaki
Mátyásnak,
Visznek engem holnap
katonának,
Fényes kardot kötnek
oldalamra,
Tarka övet karcsu
derekamra.
Ha meghalok, ki sirat meg
engem?
Vajon kinek marad pergát
ingem?
Ha meglőnek, jó lesz a
sebemre,
Ha meghalok, eltemetnek
benne.
Ha meghalok, szépen
temessetek,
A rózsámnak levelet
küldjetek;
Ha nem hallja gyönge
szavaimat,
Ölelje bár gyászos
koporsómat.
-126-
Tán magamnak sirt ások
előre,
S lefekszem a sírom
fenekére,
Szerelmemet vetem az
egekre,
S a rózsámat bizom az
egekre.
19.
Mit keressz szarka a
szemétben?
Balla-léla,
léla!
Szőrszálat szedünk a
szemétből.
Balla-léla,
léla!
Mit csinálsz szarka a
szőrszállal?
Balla-léla,
léla!
Szitát kötünk a
szőrszálból.
Balla-léla,
léla!
Mit csinálsz szarka a
szitával?
Balla-léla,
léla!
Szilvát szedünk a
szitába.
Balla-léla,
léla!
Mit csinálsz szarka a
szilvával?
Balla-léla,
léla!
Disznót hizlalunk a
magjával.
Balla-léla,
léla!
Mit csinálsz szarka a
disznóval?
Balla-léla,
léla!
Szekeret kenünk a
hájával.
Balla-léla,
léla!
Mit csinálsz szarka a
szekérrel?
Balla-léla,
léla!
Menyasszonyt hozunk
véle,
Balla-léla, léla!
Mit csinálsz szarka a
menyasszonynyal?
Balla-léla,
léla!
Megölelem,
megcsókolom!
Balla-léla,
léla!
-127-
20.
Kapum előtt nincsen
árok,
Nem gondoltam, hogy igy
járok,
Hogy még tőled
elmaradok,
Búbánatban
elfonyadok.
Megmondták volt azt
énnekem,
Ifju vagyok, legyen
eszem,
De nem tudtam
meggondolni,
Hogy a világ meg tud
csalni.
Ifju voltam,
gondolatlan,
Tréfás, nyájas,
nyughatatlan,
De az mégis
hallhatatlan,
Igy szenvedni nagy
ártatlan.
Igy jár a ki egy két
szónak,
Könnyen hiszen egy pár
csóknak,
Én is hittem
szavaidnak
S immár a könnyeim
folynak
Széles vizen keskeny
palló,
Igazán szeretni nem
jó,
Mert én igazán
szerettem,
Vig szivemben nagy kárt
tettem.
-128-
BENEDEK ELEK ÉS SEBESI JÓB GYÜJTÉSE.
Kereszturi szép
menyecske,
Jere, űlj az én
ölembe.
Ha ide ülsz az
ölembe,
Hozzád megyek holnap
este.
Holnap este, holnap után
este…
Nem szeretsz te engem, szép
menyecske.
Ha szeretnél, szép
menyecske, engem:
Ide ülnél az ölembe
nékem.
(Székely-Keresztur.)
22.
Kétszer kettő tudom, hogy
négy,
Azt is tudom, hogy te
elmégy.
Háromszor négy
tizenkettő,
Visszahoz még a
Teremtő.
(Bikafalva.) -129-
23.
Az a virág, melyet
adtál,
El se’ hervadt, már
elhagytál.
Terem virág még a
réten,
Kapok szeretőt a
héten.
Kinek szereteje
barna,
Nincsen annak semmi
búja.
Lám, az enyim csak egy
szőke,
Mégsem kapok csókot
tőle.
Magasról hull alá a
hó,
Rózsafán terem a
bimbó.
Fejér, vagy rózsám, mint a
hó,
Holdvilágon csókolni
jó.
24.
Galambfalvi nagy hegy
alatt
Barna legény zabot
arat.
Zabot arat, nem vad
lencsét…
Leányt szeret, nem
menyecskét.
(Nagy-Galambfalva.)
25.
Haj de magas a
Reztető!
Ott eprész az én
szeretőm.
Utra kelek,
felkeresem:
Hol eprész az én
kedvesem.
-130-
Ketten szedünk egy
kosárba,
Majd eladjuk a
vásárba’.
Főkötőt veszünk
belőle,
– Enyim lesz ő
jövendőbe’.
(Szombatfalva.)
26.
Adjon Isten
j’écczakát!
Szeretőmnek jobb
szokást:
Ne szeressen mindjárt
mást,
Mihelyt engemet nem
lát.
Ne higy a mézes
beszédnek,
Az álnok szivü
legénynek,
Mert megölel,
megcsókol,
Tovább megyen s
kicsufol.
27.
Széles árok, keskeny palló,
bel’estem,
A rózsámat éjjel-nappal
kerestem.
Megtaláltam eme kis
korcsomában,
Bort iszik a jobb
kezéből, bújában.
Déltől fogvást estig nyilik a
rózsa,
Bárcsak eddig se szerettelek
volna.
Jobb lett volna szegény árva
fejemnek,
Ha soha sem ismerlek meg
tégedet.
(Kis-Kede.) -131-
28.
Száll a felhő napnyugatról
keletre,
Gyönge rózsám, jutok-e még
eszedbe?
Nem jutok én soha többet
eszedbe,
Más legényt zársz immár a
kebeledre.
Ha én téged el tudnálak
feledni!…
Rajtad kivül mást is tudnék
szeretni!…
De én téged nem tudlak
elfeledni,
Rajtad kivül nem tudok
mást szeretni.
29.
Árva vagyok, mint
gerlicze,
Mint a kinek nincs
senkije,
Árva vagyok apa
nélkül,
De még inkább anya
nélkül.
Apám sincsen, anyám
sincsen,
Egy igaz barátom
sincsen;
Nincsen senkim, ki
szeressen,
Csak a rózsám s a jó
Isten.
Jaj Istenem! a ki
árva,
Még a szél is inkább
járja,
Én Istenem! árva
vagyok,
Szélfuvatlan nem
maradok.
Nincsen senki, ki
szeressen,
Csak a rózsám s a jó
Isten,
Én is árva, te is
árva
Bújunk egymás
árnyékába.
(F.-Boldogasszonyfalva.) -132-
30.
Ugyan édes
Zsuzsikám,
Szeretsz-e még
igazán?
Ha nem szeretsz
igazán,
Ne járass magad
után.
Még akkor nekem
igértek,
Mikor bölcsőben
rengettek.
Már most hozzád jussom
vagyon,
Hogy az anyád nekem
adjon.
(Kis-Kede.)
31.
A jegenye,
jegenye,
Jegenyefa
levele.
A rózsámnak
levele
Későn jött a
kezembe.
Irnom kéne a
rózsámnak,
Legkedvesebb
violámnak.
Reszket kezem, hogyha
irok,
Ha nem látom, azért
sirok.
32.
Hull a fáról most a
virág,
Nem érek haza
napvilág
Édes rózsám, arra kérlek
szépen,
Este várj meg a kapuba’
engem.
-133-
Ha zápor lesz, velem van a
szokmányom,
Hadd hulljon rám, értted
rózsám, nem bánom.
De jere ki, hadd
nézzek a szemedbe,
Isten tudja, úgy
is mikor látsz még te.
(Bethlenfalva.)
33.
A Nagymező kútja,
Arany vider rajta;
Ott is az én rózsám,
Az én édes
rózsám!
A lovát itatja.
A lovát itatja,
Magát mutogatja,
Rózsaszin
orczáját
Velem
csókoltatja.
34.
Ha a vizre általjössz
tisztálni,
Ki fogok én a partjára
állni.
S este, mikor aluszik
mindenki,
Hozzád megyek, a kapuba
állj ki.
Mikor meghal a te édes
anyád,
Nem megyek én titokba’ te
hozzád.
Lesz úgy, a mint kellett
volna régen,
Te lészsz az én kicsi
feleségem!
(N.-Galambfalva.) -134-
35.
Kalangya van künn a
mezőn,
Elbújdosott a
szeretőm,
Hogy ne vigyék
katonának,
A németek
kutyájának.
Künn az erdőn bolyong
szegény,
De jó szivvel keresném
én!
Jobb szivvel, mint a
zsandárok,
Nem tartana föl az
árok.
Minek is féltem
hiába?
Nem fogják meg
hamarjába!
Hej, pedig fárad
utána
Három káplár
katonája.
(Bethlenfalva.)
36.
A szeretőm
elhagyott,
Barna leányra
kapott.
Verje meg az Isten
őt,
Hogy ne kapjon
szeretőt.
Mikor a kert mellett
megcsókolt,
Tudom, hogy már akkor
hütlen volt.
Azután s az azelőtti
este,
Már a barnát a kapuba’
leste.
Ha meghalok, tudom,
visszagondolsz rám,
Hanem akkor sok
föld nyomja az orczám.
Ki-kijársz te
akkor a temetőbe,
Búsan mondod:
»Rózsám átka most tölt be.«
(Székely-Udvarhely.) -135-
37.
Sir az út előttem, bánkodik az
ösveny,
Még az is azt mondja: verje
meg az Isten!
Verje meg az Isten a
szeretőm házát,
Ott se’ mindeniket,
csak az édes anyját,
Mért tiltá el
tőlem az ő szép leányát!?
Ha neki
lánya volt, nekem szeretőm volt,
Ha
neki kedves volt, nekem kedvesebb volt!
(Nagy-Galambfalva.)
38.
Eltelt tőlem minden
vigság,
Csillagom nem ragyog
immár.
Felsütött a
hajnal-csillag,
Nekem soha meg nem
virad.
Teremtett az Isten
búra,
Anyám szült
nyomoruságra.
Jobb lett volna, kis
koromba’
Ha az Isten elvett
volna.
Jobb lett volna ne
születni,
Mint hogy ennyi búval
élni.
Búval élem
világomat,
Bánattal töltöm
napomat.
Én Istenem, mi az
oka?
Talán meg vagyok
átkozva…
Vagy apámtól, vagy
anyámtól,
Vagy az elhagyott
rózsámtól.
-136-
39.
Addig bánom, a mig
élek,
Hogy mért szerettelek
téged.
Ha nem szerettelek
volna,
Most a szivem nem
gyászolna.
Zavaros a Nyikó
vize,
Bánom, hogy mért jöttem
ide.
Ha ide nem jöttem
volna,
Dolgom sokkal jobban
folyna.
Tán azt tudod te
szigorú,
Értted a szivem
szomorú?
Nem szomorú, még
megújul,
Még végtire jóra
fordul.
(Kápolnás-Oláhfalu.)
40.
Oda ki a
Csöngörbe
Rózsa terem a
fübe’,
Jere kis lány, szedjük
le,
Köss bokrétát
belőle.
Tedd a szatyrod
végibe,
Vidd a város
szélibe;
Add oda egy
legénynek,
Fiatalnak, ne
vénnek.
Ha kérdi, hogy: ki
kötte?
– Szeretője
tisztelte.
Mondd meg kötök máskor
is,
Megcsókolom százszor
is.
(N.-Galambfalva.) -137-
41.
Túl a vizen dereng az
ég,
Édes rózsám, élhetsz-e
még?
Élek, rózsám, de csak
elig,
Nálad nélkül búval
telik.
(Kobátfalva.)
42.
Bikafalván alól
Bögöz,
Édes rózsám, ne
dörömbözz!
Úgy szeretlek én
tégedet,
Eszem a barna
szentedet!
Szép is vagy te, barna
bogár,
Sok legény szeme rajtad
áll.
Nézik karcsu
derekadat,
Csókra álló
ajakadat.
De te fel sem veszed
őket,
Mind lenézed
szegényeket.
Úgy-e érttem égsz csak,
kedves,
Ki beléd holtig
szerelmes?
Ha nem szeretnél
engemet,
Megátkoznám
életemet.
Vándor lennék mint a
gólya,
Kinek nincsen
pártfogója.
(Uj-Székel.) -138-
43.
Sárga sinór, fekete a
közepe…
Jaj de bús a mostani lány
élete!
Mert nincs neki egy igaz
szeretője,
Hej! a német mind elvitte
előle!
44.
Ablak alól a rózsafa nem
látszik,
Minden éjen piros rózsát
virágzik.
Terem rajta piros rózsa,
jószagú,
Gyenge rózsám, mért vagy
olyan szomorú?
Megöl engem az iszonyu
búbánat,
Szeretőmet viszik el
katonának.
Ne szomorkodj’, édes
rózsám, érettem,
Tiéd leszek még
ebben az életben.
45.
Hej, titkos a
szerelem,
Fél az
árulástól…
Édes kincsem,
galambom,
Hogy váljunk
egymástól!
Ha megházasodom,
Az Isten is bánja,
Ha nem házasodom,
Az is az én
károm.
Ha megházasodom,
Nekem az a hasznom,
Más ablaka alatt
Hej, nem
olálkodom!
(Martonos.) -139-
46.
A kalapom teteje,
Tolu vagyon mellette.
Egyik ága lehajlott,
A szeretőm
elhagyott.
Ha ő elhagy egy
hétre,
Én elhagyom két
hétre;
Ha ő elhagy két
hétre,
Én elhagyom
örökre!
(Nagy-Galambfalva.)
47.
Úgy elmegyek a
rózsámtól,
Mint madár a száraz
ágtól.
Búcsut veszek, rózsám,
tőled,
Áldjon meg az Isten
téged.
Hol eszembe jutsz te
nékem,
Kihull éretted sok
könnyem.
Fáj a szivem értted
mindig,
Egész a sirom
széléig.
(Nagy-Galambfalva.)
48.
A peteki
hegytetőn,
Ott vár az én
szeretőm.
Kökény szeme taplót
gyújt,
Azért szeretem én
úgy.
(Pálos.) -140-
49.
Esik eső,
bugyborékol,
Szól a kakas,
kukorékol,
Hajjaha!
Most fujják az én marsomat,
El kell hagyni galambomat,
Hajjaha!
(Nagy-Galambfalva.)
50.
Udvarhelyi
piaczon,
Rózsa terem
bokroson.
Jere, rózsám, szedj
rózsát,
Kössél nekem
bokrétát;
Bokrétát,
bokrétát,
Nemzeti szin
bokrétát.
51.
Fujja a szél, kergeti a
felleget,
Te csaltál meg, nem én,
rózsám, tégedet.
Gyászba borult az én
szivem miattad,
Bánatomat, keservemet
te adtad.
El van az én boldogságom
temetve,
Mióta nem nézhetek szép
szemedbe.
Szép szemeddel csalogattál
engemet,
Hogyha elhagysz,
megrepeszted szívemet.
(Martonos.) -141-
52.
Elment az én rózsám
Taliánországba,
Azt üzente vissza,
hogy menjek utána.
Édes kedves
rózsám, elmegyek utánad,
Hogyha nem
mehetnék, megölne a bánat.
Hogyha
piros orczád meg nem csókolhatnám,
Hogyha nyakad körül karom nem fonhatnám;
Elszakadna az én életem fonala,
Elvinnének engem gyászos
sirhalomba.
(Bikafalva.)
53.
Nincsen olyan
keserüség,
Mint a kikapó
feleség.
Nincsen olyan
szomoruság,
Mint az
egyedül-valóság!
(Zetelaka.)
54.
Felsütött már a hajnali
csillag,
A rózsámhoz más legények
járnak.
Ha nem voltam elég
neki,
Az Úr Isten meg is
veri.
Hogyha megcsalt, csaljon is
nem bánom,
Lesz még nekem galambom,
virágom.
Huszár leszek s azután a
leányok
Szeretnek, ha nem is járok
utánok.
-142-
55.
Erre rózsám, erre nincsen
sár,
A kapumon semmiféle
zár.
Az ajtómon fából a
kilincs,
Jaj Istenem, még szeretőm
sincs.
A kapumon fából van a
zár,
Jaj Istenem, szeretőt
adál!
A záromat
megcsináltatom,
Szeretőmet
becsalogatom.
(Demeterfalva.)
56.
Virágot szed a rózsám a
réten,
Búbábanatos, nehéz szivvel
nézem:
Hogy közelit más legény
hozzája,
Hogy áll csókra mindakettő
szája.
Megöleli a rózsám
derekát,
Lesimitja szép fekete
haját.
Jaj Istenem, hogy fáj ez én
nékem!…
Ketté hasad a szivem még,
érzem.
(Máréfalva.)
57.
Hideg hóval, zuzmorával jő a
tél,
Édes rózsám, ne hagyj el, ha
szerettél.
Hogyha pedig szerettél
idáig,
Ne hagyj el most, szeress még
halálig.
-143-
Elvennélek, édes rózsám,
szivesen,
Ha az anyád ide adna
énnekem.
Hej, de az a hitvány vén
boszorkány
Örökké a kapuba’ les
reám.
58.
Ki van a szekerem
rudja,
Isten tudja: merre
utja?
Vagy lefelé vagy
fölfelé,
Vagy a rózsám háza
felé.
59.
Te keritéd gyászba
szivem,
Nincsen azért semmi
kedvem.
Mert elhagytál te
engemet,
Bánattal hagytad
szivemet.
Ne örvendjen senki
szive,
Mig a madár nincs
kezibe’.
Mert nehéz madarat
fogni,
Mint a szél után
futkosni.
Siratnálak, ha
megszánnál,
Megfognálak, ha
megvárnál.
Haj de nem szeretsz te
engem.
Szived hozzám rég
idegen.
De nincs olyan édes
óra,
A mely ne fordulna
búra.
Megkeresnél még te
engem,
De már testem földben
leszen.
(Gagy.) -144-
60.
Nagy oka van
keservemnek,
Nincs urusság8) sérelmemnek;
Bokros
bánata szivemnek,
Mig vége lesz
életemnek.
Azért senki ne
csudálja,
Ha életemet
vizsgálja;
Csak az tudja, ki
próbálja,
Szivem mennyi bú
találja.
61.
Nem reméllek semmi
jót,
Csak úgy élek, mint a
hólt,
A ki nem tud
mozdulni,
A kinek nem fáj
semmi.
Holtom után
siromra,
Jegyezd fel a
fejfámra:
Itt ezen a
temetőn
Nyugszik az én
szeretőm.
62.
Kapum előtt ne
fütyöréssz,
A kertemen ne csinálj
rést.
Mert én szegény leány
vagyok,
Nem is hozzád való
vagyok.
-145-
Ne kacsintgass rám ok
nélkül,
Ne bolondits el ok
nélkül:
Nem merek én nézni
reád,
Úgy is mindég tilt az
anyád.
(Rugonfalva.)
63.
Az erdőbe’ fiatal
fa,
Meghajlott az ága,
Az alatt van piros rózsa
S bimbós majoránna.
Az alatt van
egy vetett ágy,
De nem borsó
szalma,
Abba fekszik Andi
Miska
Gombos
dolományba’.
Előtte áll
Mariskája
Lángszin
szoknyájába’,
Ha nem lángszin
szoknyájába’,
Kurta
rokolyába’.
Mind azt mondja: »Miska
uram,
Szokjék
becsületre.«
»Szoktam volt én Maris
asszony,
Még ennek
előtte.«
Nem kár volna
őket
Tentába keverni,
Aranyos rámába
Szépen lerajzolni.
-146-
64.
Kimenék egy
hegyre,
Benézek egy
kertbe,
Ott láték egy
házat:
Árgyelus a neve.
Abba’ van egy asztal
Bánattal befestve,
Azon van egy
pohár,
Erdélyi bor
benne.
Köszönd reám,
rózsám,
Hadd igyam
belőle.
Mintsább rád
köszönném,
Inkább
elönteném,
Régi
szeretetből
Nagyot
cselekedném:
A tengernek
habját
Kalánynyal
kimerném,
Annak
fenekéről
Kláris-gyöngyöt
szednék,
Azt is a
rózsámnak
Bokrétának
tenném.
65.
Faluvégi
szögeleten
Áll egy korcsma
magába’,
Oda jár az én
galambom
Ebédre,
vacsorára.
Ne várj, rózsám, ne
várj,
Nem mehetek
mindenkor,
Nekem is van egy jó
anyám,
Ki rám vigyáz
ilyenkor.
-147-
Ne haragudj’, édes
rózsám,
Nem mehetek
mindenkor,
Van még nekem egy
szeretőm,
Ki rám vigyáz
ilyenkor.
(Patakfalva.)
66.
Kimenék egy
hegyre,
Benézék egy
kertbe,
Ott látám
édesem,
Az én édes
rózsám!
Talpig
feketébe’.
Megkérdezém
tőle
»Hol jártál,
édesem?«
Csak ide nem
mesze,
Virágos
kertembe’,
Gyászvirágot
szedni,
Szerető-vizsgálni.
»Szedjed,
rózsám, szedjed
Azt a
gyászvirágot,
Hanem nekem szedj
csak
Rózsát, tulipántot.
Rózsát, tulipántot
Tedd a kalapomba,
Legyen szép
bokrétám
A lakadalomra!«
-148-
67.
»Oh Istenem, beh
megbántam,
Gyöngykoszorúm
elhullattam,
Keservesen
megsirattam.«
»Ne sirasd, rózsám
koszorúd
Kötök virágból
koszorút.«
»Éjjel nappal kössed,
rózsám,
Még sem leszek többet
leány!«
(Árvátfalva.)
68.
Veszszen el az a
szeretet,
A mely kettőt-hármat
szeret.
Lám, én csak egyet
szerettem,
Mégis eleget
szenvedtem.
Hogy engem igy
megtréfáltál,
Hogy elhagyni nem
sajnáltál,
Még az Isten
meglátogat:
A mi késik, el nem
marad.
Megvetettél, nem
sajnálom,
Elhagytál, de azt se
bánom.
Úgy is csak szembe
szerettél,
Hátam mögött
kinevettél.
Elteltek már vig
napjaim,
Nem virágoznak
óráim,
Nincs már nekem hű
szeretőm,
Nincs kedvemre
ölelgetőm.
-149-
Hej, megcsaltál, de nem
bánom,
Nincsen benne semmi
károm.
Csak fáradságom
sajnálom,
Hogy utánad kellett
járnom.
69.
Édes rózsám ravasz
voltál,
Csak szembe hogy szépet
mondtál.
Nem éreztél
szeretetet,
Olyat, a mi
megilletett.
Szerettelek, jól
tudhatod,
De te magad nem
mondhatod.
Mondjunk j’écczakát
egymásnak,
Nem mik vagyunk, kik igy
jártak.
70.
Sárga csitkó, selyem nyereg
rajta,
Azon megyek este
guzsalyosba.
Beszöktetek rózsámhoz a
résen,
Ott vár engem a vacsora
készen.
Megölelem rózsám karcsu
derekát,
Megcsókolom rózsa piros
orczáját.
Hálát adok azért a jó
Istennek:
Hogy itt ilyen szép leányok
teremnek.
(Medösér.) -150-
71.
Ha nem ismertelek
volna,
Most sokkal jobb dolgom
volna,
A búbánatnak
özöne,
Tudom, reám nem
ömölne.
Tudod, rózsám, tiéd
voltam,
Azt is tudod, sokszor
mondtam:
Feláldozom
életemet,
Csak fogadd el
hüségemet.
Egyszer voltam
kelepczébe’,
De nem leszek többet,
élve.
Kinyertem a
szabadságom,
Már most jól élem
világom.
(Demeterfalva.)
72.
Nem hiszed, hogy beteg
vagyok,
Majt elhiszed, ha
meghalok.
Nem jöttél el
nézésemre,
Jöjj el a
temetésemre.
Kisérj ki a
sirhalomig,
Az örök
nyugodalomig.
Tán még egy-két
kapaföldet
Megérdemlek, rózsám,
tőled.
-151-
73.
Isten veled, rózsám, szived
vigan éljen,
Szépséged, jóságod az
égig felérjen.
Bánatnak fellege téged
elkerüljön,
Semmi szomoruság
szivedhez ne férjen.
Czitrus és
tulipánt kertedben teremjen,
Gyenge
fülemile ablakodon zengjen;
Nyárban
aratáskor a mennyi buzaszem:
Annyi
jót kivánok te néked, kedvesem.
74.
Mindenféle szeretőm
volt,
Csak még czigányleány nem
volt.
Czigány leány ne is
legyen,
Czigány leány nem kell
nekem.
Jó a czigány
korcsomára,
Mert rátermett a
nótára;
De nem való
szeretőnek,
Egygyel nem is elégszik
meg.
(Kis-Kede.)
75.
Maros vize partján
állok,
A rózsámtól most
megválok.
Nem szeretem, nem
szeretem,
Hamis leány, nem kell
nekem.
Ha én vagyok is
mellette,
Más legényen jár a
szeme;
Az egyiket
bolonditja,
A másikat
kikaczagja.
(Rugonfalva.) -152-
76.
Fáj a szivem
szivedért,
Két fekete
szemedért.
Fáj a szivem, nem
tagadom,
Értted fáj, kedves
galambom!
77.
Hogyha szeretsz, olyant
szeress,
Hogy ha elhagy, könnyen
felejtsd.
Én is szerettem egy
szépet,
Felejteném, de nem
képes.
Szeress egyet, hogy legyen
szép,
Hogyha szenvedsz, hadd legyen
mért.
Mert én egy szépet
szeretek,
Azért eleget
szenvedek.
Ne higy annak a
legénynek,
Ki azt mondja, hogy:
szeretlek.
Mert a legény
leánycsaló,
Szavaiban nincsen
való.
78.
Szép a tavasz, szép a
nyár,
Szép a ki párjával
jár.
Én is járnék, s nem
engedik,
Igy az idő rosszúl
telik.
Azt akarják, ne
éljek,
Veled ne is
beszéljek;
De én attól
megélek,
S a hol lehet,
beszélek.
-153-
79.
Tiltnak rózsám, tiltnak
tőled,
Titkon se beszéljek
veled.
Mentől jobban tiltnak
tőled,
Annál jobban szólok
veled.
80.
Nincsen nagyobb
gyötrelem,
Mint a titkos
szerelem.
Mert a ki azt
próbálja,
Nincsen boldog
órája.
81.
Szeress rózsám, a kit
tetszik,
Nekem boszúmra nem
esik.
Én szeretek, a kit
tetszik,
Neked mind boszúdra
esik.
82.
Ne hunyorits a
szemembe,
Meghalok
szégyelletembe.
Nézzünk mind a ketten
félre,
Úgy válik
becsületünkre.
83.
Kimenék egy
hegyre,
Benézék egy
vőgybe,
Ott látám
édesem’
Földig feketébe.
-154-
Kit kékbe, kit
ződbe,
Kit talpig
veresbe,
De az én édesem
Folddig feketébe.
S ott egy nagy fa
álla,
Annak kilencz ága,
Arra rea szálla
Kilencz tarka páva.
Hej páva, hej
páva!
Tarka farku páva!
Mért nem lehetek én
Bár egy perczig páva!
Hej páva, hej
páva!
Ha én páva volnék,
Szárnyam csattogtatnám,
S tolvam hullatgatnám.
Tolvam
hullatgatnám,
S az én
édesemnek
Koszoruba
fornám!
84.
Nem mind arany, a mi
fényes,
A te szived
tekervényes.
Kapunk előtt ne
csattogtass,
Engem avval ne
csalogass.
Szeretettel né mit
nyertem:
A világ szájába
estem,
Aj Istenem, mi az
oka?
Nem lehetek boldog
soha.
-155-
85.
A rákosi utcza
Végig tubarózsa,
Megy a legény rajta,
Elhervad
alatta…
Szegény jó
legények!
A várfalvi utcza
Végig basarózsa,
Menyen a lány rajta,
Kinyílik
alatta…
Örvendjünk
leányok!
86.
A mult télen, a mult
nyáron,
Volt szeretőm
kettő-három.
De most egy sincs, jaj
de bánom!
Hogy meg kellett tőlök
válnom.
Árva vagyok, árva
lettem,
Szerencsétlennek
születtem.
Úgy jártam, mint a
gerlicze,
Kinek nincsen már
senkije.
Én Istenem, adj még
egyet,
Nem kérek én soha
többet.
Adj egy ügyest, adj egy
jót,
Adj egy kedvemre
valót!
-156-
87.
Hova lábad
teszed,
Bánat-virág
keljen,
Te fejér
ágyadban
Kigyófi
heverjen.
Kit leginkább
szeretsz,
Örökre veszeszd
el,
Te búbánatodat
Ne értse meg ember!
88.
Ablakomba három fazék
muszkáti,
Beizentem a rózsámnak:
jöjjön ki.
Én magam is beszólottam,
no de nem jő ki,
Várj meg csalfa,
megbánja ezt valaki!
89.
Gyolcs az ingem, keményitett
az alja,
Nem vagyok én leányoknak az
alja.
Sem az alja, sem az anyja nem
vagyok,
Barna legény szereteje én
vagyok.
90.
Egy az óra, kettőre
jár,
Az én rózsám lájbiba’
jár.
Lájbiba, veresbe,
Jere, rózsám, ülj az ölembe!
-157-
Egy az óra, kettőre
jár,
Az én rózsám gyolcsingbe’
jár.
Gyócsingbe’,
pergátba’,
Jól esik az álom az
ágyba’!
91.
»Ha meguntad, rózsám, velem
életedet,
Csináltass koporsót, temess
el engemet.«
›Csináltatok rózsám
aranyszin koporsót,
A két oldalára
két keserves jajszót.‹
Az én
sirkövemre az legyen ráirva:
»Itt
nyugszik egy árva,
Kinek szerelemből
történt az halála!«
Zöld fűre szokott a harmat
leszállni,
Hogy kell, édes gyenge
rózsám, megválni!…
Megválásom sem
annyira sajnálom,
Csak hogy szivből
szerettelek azt bánom.
Megizentem én a régi
babámnak:
Fogadjon el még csak
egyszer magának.
El nem fogad ő még
egyszer magának,
Az lesz nekem a
keserves bubánat.
Nincsen kedvem, mert
elkedvetlenedtem,
Mert elhagyott, kit
igazán szerettem.
Széles a viz,
keskeny palló, leestem…
Rólad,
rózsám, minden gondom levettem.
-158-
93.
Kinek a kutyája,
Kinek a kutyája
Ugat
a kapuba’?
Sok irigyim
vannak,
Sok irigyim
vannak
Nekem a faluba’.
Nem bánom én, hadd legyen,
Hadd legyen sok irigyem,
Csak a szived galambom,
Hej!
csak az enyim legyen.
94.
Kinek nincsen
szeretője,
Menjen ki a zöld
erdőre,
Szakasszon egy
falevelet,
Adja annak, a kit
szeret.
Kinek meghalt
szeretője,
Menjen ki a
temetőre.
Irja fel a vas
kapura,
Hogy szivének mi a
búja.
95.
Rózsám tegnap
megkéretett,
Édes anyám nem
engedett.
Mert nincs rózsámnak
egyebe,
Csak a szive s két
tenyere!
-159-
96.
Ifiuság sólyom
madár,
Addig vig, mig szabadon
jár.
De jaj nekem szegénynek
már,
Szivem vig örömet nem
vár.
Illik annak
keseregni,
Ki világát búval
éli,
Szereteit más
szereti,
Távol nézi s úgy
kesergi.
97.
Én csak hirül hallom
keseredett szűvel,
Hogy az én édesem
mással játszadozik.
Ékesen, kegyesen
ölelgeti nyakát,
Kláris ajakával
csókolgatja nyakát.
Oda sem mehetek,
nem is izenhetek,
Arról azt gondolja,
hogy én mást szeretek;
De ha azt
gondolja, hamisan gondolja,
Hamis
gondolatja el is kárhoztatja.
Csendesen folyó viz télben megaluszik,
De az én bús szüvem soha meg nem
nyugszik.
Én csak olyan vagyok, mint
szélvészben madár,
Kit a zápor eső
elvadászott immár.
98.
Az én szüvem csalni nem
tud,
Igazán szeret, nem
hazud.
Úgy kellett vóna
szeretni,
Hogy ne tudta vóna
senki.
-160-
Nem kellett vóna
csengetni,
S nem tudta vóna meg
senki.
Ha csengettél, úgy vedd
hasznát,
Valljad rózsám,
gyalázatját.
Gyi fel sárga a
tetőre!
Veled menyek
menyegzőre.
Iha, czin,
czináron!
Szeret a
virágom.
Ha megfázom, ha
meghülök,
Mellette
felmelegülök…
Iha, czin,
czinárom!
Szeret a
virágom.
(Bodos.)
100.
Volt szeretőm
tizenhárom,
Tiz elhagyott maradt
három;
Abból is elhagyott egy
pár,
Csak egyre maradtam
immár.
Volt szeretőm öt is, hat
is
De most nincsen csak egy vak
is,
Nem becsültem meg a
hatot,
Megbecsülném most a
vakot.
-161-
101.
Kifeküdt az én rózsám a
mezőre,
Mégis ellopták a lovat
mellőle.
Abba’ bizony nem vallotta
nagy kárát,
Husz dinnyéből kikaphassa
az árát.
Ettem dinnyét, de hagytam még
hármat is,
Numerus van oldalára vágva
is.
Vágjad rózsám azt a hármas
numerust,
Hogy az uton többször is
eszembe juss.
Édes rózsám, ha elméssz is,
kivánom:
Előtted az ut mind rózsáé
váljon.
Még a fű is rozsmarintot
teremjen,
Engemet a szived el ne
felejtsen.
(Bardocz.)
102.
Szombat este, szombat
este,
Tizet ütött az
óra,
Az én rózsám, az én
rózsám
Vár engem az
ajtóba.
Hej! mikor én megyek
el,
Szivem keseredik el…
Jaj Istenem, gyenge rózsám,
Hogy váljunk egymástól el!
-162-
103.
Kifogtam én a rózsámnak
kendejét,
Zöld selyemmel varrattam bé
a nevét.
Közepébe bubánatot
kötöttem,
Hej! miána én is sokat
szenvedtem!
(Karatna.)
104.
Ez az utcza
bánat-utcza,
Bánatkővel van
kirakva.
Az én rózsám
kirakatta,
Hogy én sirva járjak
rajta.
(Karatna.)
105.
Szerettelek, rózsám,
nagyon,
De már annak vége
vagyon.
A ki miatt vége
vagyon,
Isten annak jót ne
adjon.
Tavaszi szél utat
száraszt,
Minden madár társat
választ.
Hát én magam kit
válaszszak,
Kire bokrétát
akaszszak?
-163-
106.
Én csak azért
szeretem,
Kék a szeme, mint
nekem.
Jaj Istenem, add
nekem,
De igazán
szeretem!
Hogyha nekem nem
adod,
Jaj Istenem!
meghalok.
(Bodos.)
107.
Egy asszonynak két szép
lánya,
Egyik szegfű, a más
majoránna.
Megizenem az édes
anyjának,
Hogy küldje meg nekem
bokrétának.
(Kis-Baczon.)
108.
Ez a kis lány mással éli
világát,
Hej pedig csak most vitték
el virágát.
Hej! elvitték a virágát
messzire…
Galiczia köllős
közepire.
109.
A torjai magyaró,
Jaj de édes, jaj de jó!
Abból bizon nem eszel,
Mig
vőlegény nem leszel.
-164-
110.
Ingadozó nádszál,
Én hozzám mért hajlál?
Ha igaz hű társam
Lenni nem
akartál.
Ritka madár,
ritka,
A fekete hattyu,
Még annál is ritkább
A hüséges fattyu.
Ritka legény,
ritka,
Ki igazán szeret,
Ha ma hozzád hajlik,
Holnapután megvet.
(Karatna.)
111.
Este későn ne járj
hozzám,
Mert nagy vigyázat van
reám.
Ha jársz, úgy is lassan
járjál,
Ablakomon
hallgatózzál.
A multkor is hogy
eljöttél,
Ablakomon
köhentettél,
A sarkantyud hogy
megperdült:
Az édes anyám
felserdült.
Szidta kis leányát,
szegényt:
Miért szereti a
legényt?
Tán az anyám nem
szerette
Apámat, mikor
elvette!
(Kis-Baczon.) -165-
112.
Felültem én kis pej lovam
hátára,
Még zabolát se’ tettem a
szájába.
Elindulék hosszu utra,
egyedül…
Minden felé borúl az ég, nem
derül.
Jaj de setét, hosszu, sáros
éjtszaka!
Haza mennék, haj de nem
érek haza.
Korcsmárosné, de fejér a
kend ágya!
Maraszszon meg engem az
éjtszakára.
Korcsmárosné, de ugat a
kutyája!
Miklós-huszár vágtat az
udvarára.
Adjon szállást, kössem bé a
lovamat,
A lányával kimulatom
magamat.
Korcsmárosné irja fel a
levélre,
Hány kupa bort ittam én meg
hitelbe.
Belényulék kicsi lájbim
zsebébe,
Haj de kevés tizes bángó van
benne!
(Bibarczfalva.)
113.
(Ugyanaz más változatban.)
Én is felülék a világ
lovára,
De zabolát nem veték a
szájába.
Elindulék hosszu utra,
egyedül…
Mindenfelé borúl az ég, nem
derül.
Korcsmárosné, de ugat a
kutyája!
De szép legény mulat az
udvarába!
Én is bemék, bekötöm a
lovamat,
A lányával kimulatom
magamat.
-166-
Korcsmárosné, de fejér a kend
ágya!
Fogadjon bé engem az
éjtszakára.
Ugy is sötét, sáros ez az
éjtszaka,
Isten ugyse! nem megyek én
ma haza.
(Olosztelek.)
114.
Elméssz úgy-e? el bizony
én.
Itt hagysz úgy-e? itt bizony
én.
Elmentedet nem
kivánom,
Visszajöttöd holtig
várom.
De te elméssz, engem itt
hagysz,
Szivemre nagy bánatot
hagysz.
Ha elméssz, csendesen
járjál,
Csendes folyóvizet
igyál.
Akkor jussak én
eszedbe,
Mikor kenyér a
kezedbe.
Akkor se jussak
egyébről,
Csak az igaz
szeretetről.
115.
Azt a gyürüt, melyet adtam,
add vissza,
Mert annak a gyémántköve
nem tiszta.
Barna felleg beboritja az
eget,
Nem engedik rózsám, hogy
szeresselek.
Nálam is van egy zsebkendőd,
vedd vissza,
Mert közöttünk a
szerelem nem tiszta.
Kideriti még az
Isten az eget,
Megengedik rózsám,
hogy szeresselek.
(Zágon.) -167-
116.
Ó, hogy fülemile-
Madár nem lehetek!…
Kis kertedbe rózsám,
Fészket nem
verhetek!…
(Torja.)
117.
Hogyha folyó
lennék,
Bánatot se’
tudnék,
Hegyek, völgyek
között
Gyenge martot
ásnék.
Kaszáló réteken
Virágot gyüjtenék,
Az én édesemnek
Szép bokrétát
tennék.
(Volál.)
118.
Megtagadott engem az édes
anyám,
Hogy ne legyen se országom, se
hazám.
Én nem bánom, édes anyám,
tagadj meg,
De a szivem a rózsámért
hasad meg.
Édes anyám ha meguntál
tartani,
Küldj el engem a vásárra
eladni.
Ott is ott lesz az én rózsám
megvenni,
Páros pénzzel fog érettem
fizetni.
-168-
119.
Kimenék a zöld erdőbe
sétálni,
Leülék egy zöld fa alá
nyugodni.
Nyugudtomban el találék
szunyadni,
Oda jött egy fülemile
dalolni.
Hozott nekem körme között
levelet,
A’ van benne, hogy a rózsám
nem szeret.
(Száldobos.)
120.
Patakmarton nem jó lakni
félelem nélkül,
Szeretőt sem jó
tartani szerelem nélkül,
A szerelem
sem esik meg édes csók nélkül.
Nekem is volt egy szeretőm, de
az olyan volt,
Egy nap, két nap ha
nem látott, mindjárt beteg volt.
Megtaláltam, megkérdeztem: babám mi lelt volt?
»Hű szivemet a szerelem körül fogta
volt.«
(Füle.)
121.
Jaj Istenem, hogy éljek
meg,
Hogy a világ ne tudja
meg?
Én megélnék a bú
nélkül…
Icczu te! de a bú nem nálam
nélkül.
Én Istenem add ezt
nekem,
Mert én igazán
szeretem.
Mert ha azt nekem nem
adod,
Icczu te! nem kell, de semmi
vagyonod.
-169-
Megvert Isten
ostorával,
Mindennapos
bánatjával.
Vajon mit is akar a
szél?…
Icczu te! mindétig csak rólam
beszél.
(Homoród-Oklánd.)
122.
Haj Istenem, adj erőt a
lovamnak,
Hogy keressek szép szeretőt
magamnak.
Nem ülhetek többé rózsám
ölébe,
Nem nézhetek szép fekete
szemébe.
Jaj Istenem, talán nagyot
vétettem,
A tiszta ég gyászba borult
felettem.
Azért borult gyászba az ég
felettem,
Mert elhagyott, kit igazán
szerettem.
(Homoród-Almás.)
123.
Elvágtam az újjom, de nem
fáj,
Fügefa levelét tettem
rá.
Fügefa levele gyógyits
meg,
Jere szivem Máris, csókolj
meg.
Elvitte az árviz a
pallót,
Nem az a szeretőm, a ki
volt.
Visszahozza árviz a
pallót,
Az lesz a szeretőm, a ki
volt.
(H.-Oklánd.) -170-
124.
Akár milyen szegény
vagyok,
Szegény szolgalegény
vagyok;
Ölelek szegényt,
gazdagot:
A gazdagot a
pénziért,
A szegényt a
szépségiért.
(H.-Oklánd)
125.
Az én rózsám székely
huszárkáplár,
Minden este hozzám
paripán jár.
Barna legény barna
paripája,
Épen olyan szép mint a
gazdája.
Dolományát ha vállára
veti,
Sok szép leány szive
hányja-veti:
Hogy vagyon-e szebb
legény ő nála
Hat faluba’, hat puszta
határba’.
(Vargyas.)
126.
Tán azt tudod, hogy
bánom,
Hogy tőled meg kell
válnom.
De az nekem csak
álom,
Még a régit is
bánom.
Bánom, hogy hozzád
jártam,
Mert reád nem
szorultam.
Hogy te hozzád
hajlottam,
Abba nagy kárt
vallottam.
(Kis-Baczon.) -171-
127.
Hej páva, hej
páva,
Császárné pávája!
Ha én páva volnék,
Jó regvel fölkelnék,
Folyó vizet
innám,
Szárnyam
csattogtatnám,
Szép tollam
hullatnám,
Szép leány
fölszedné,
Az ő édesének bokrétának
tenné!
128.
Hej Budavár,
Budavár!
Volt szeretőm, de nincs
már.
A ki volt is,
elhagyott,
Az Isten jobbat
adott.
Sürü csillagos az
ég,
Majd eszedbe jutok
még.
De már akkor késő
lesz,
Gyenge szivem másé
lesz.
(Magyar-Hermány.)
129.
Széles az ökröm
szarva,
Nem fér az
istállóba.
Gyenge rózsám sok
csókja
Nem fér a két
orczámra.
(Magyar-Hermány.) -172-
130.
Négy ökröm a
járomba,
Magam az
áristomba.
Jere rózsám, váltsál
ki,
Ne hagyj engem
hervadni.
Kiváltlak én, ki, ki,
ki,
Nem hagylak itt
hervadni.
Adok olyan pár
csókot,
– Megér ezer
forintot!
(Magyar-Hermány.)
131.
Mi lelt rózsám, mi
lelt?
Változik a szined.
Itt a bor előtted,
Igyál egy keveset.
Nem kell a te
borod,
Kell a
nyavalyának!
Mért tevél
engemet
A világ
csufjának!?
(Bodos.)
132.
Elvesztettem
lovam
A bükkös erdőben,
Elszakadt a csidmám,
A nagy keresésben.
-173-
Ismerem a lovam
Csengője szaváról,
Ismerem a babám,
Kevély
járásáról.
Ne keresd a
lovat,
Be van az már
hajtva,
A székház
udvarán
Szól a csengő
rajta.
Ne keresd a
babád,
Szavát már nem
tartja,
A biró fiával
Lakodalmát tartja.
(Száraz-Ajta.)
133.
Akkor volna szép az
erdő,
Ha lány volna a
kerülő.
Csili-csalárom,
csili-csalárom!
Ha lány volna a
kerülő.
Megkerűlném én az
erdőt,
Megcsókolnám a
kerülőt,
Csili-csalárom,
csili-csalárom!
Megcsókolnám a
kerülőt.
(Nagy-Baczon.) -174-
134.
Szegény vagyok, szegénynek
születtem,
A rózsámat igazán
szerettem.
Az irigyek elrabolták
tőlem,
Most lett szegény igazán
belőlem.
Fujja a szél a nyárfa
levelét,
Azt gondolom, hogy az is
ellenség.
A fűszál is felállott
ellenem,
Bujdosóvá tett már a
szerelem.
Elmegyek én messze utra
innen,
A hol senki ismerősöm
nincsen.
Elbújdosom a világ
szélére,
Hogy ne legyek senkinek
terhére.
Csipkebokor legyen a
szállásom,
A búbánat kisérő
pajtásom.
A búbánat és a rózsám
képe…
Isten veled kis falum
örökre!
(Kis-Baczon.)
135.
Bú életem, bánat
napom,
Szomoru gyász alatt
lakom.
Ha ezt a gyászt
elvethetném,
Rózsám ismét
szerethetném.
Nem adják a rózsám
nekem,
Csak titokban
szerethetem.
Hej búbánat,
keserüség!
Még a testvér is
ellenség.
-175-
136.
Beteg az én rózsám
szegény,
Én vagyok a doktor
legény.
Szedek százféle
virágot,
Abból főzök
urusságot.
Beteg az én szivem
tája,
Te vagy annak
patikája.
Ne szedj százféle
virágot,
Ne főzz nekem
urusságot.
137.
Szerettelek egy
ideig,
Keddtől fogva
szeredáig.
Ugy-e rózsám, sok szép
idő,
A mi elmult, vissza nem
jő,
Tizenhárom meg
kettő!
Szerettelek rózsám
nagyon,
De már annak vége
vagyon.
A ki miatt vége
vagyon,
Isten annak jót ne
adjon,
Tizenhárom meg
kettő!
138.
Ablakomra süt a
nap,
Összeád minket a
pap;
Összeád nem sokára
Egész élet hosszára.
-176-
Majd ha ő lesz a
gazda,
Megtelik a csűr s
pajta,
Gabonával,
marhával,
Az eresz vig
nótával.
Kiülünk a kapuba,
Megszólal a vig nóta,
Én a bölcsőt rengetem
De szép
lesz én Istenem!
139.
Hej ricze, ricze, kukoricza
dercze!
Megcsókollak, gyenge rózsám,
minden áldott este.
Hogyha eljössz
hozzánk a fagyon, a fagyon,
Patkód ne
kopogjon nagyon, de nagyon!
140.
Tóba fürdik a
rucza,
Lebúvik utána,
Kéret engem a kovács,
Nem megyek hozzája.
Jaj anyám, a
kovács!…
Olyan mint egy szenes zsák
–
Nem megyek
hozzája.
141.
Kinek szeretője
nincsen,
Annak egy csepp esze
sincsen.
Lám, én nekem van
kedvesem,
Találtam egyet a
héten.
-177-
Nincsen annak semmi
baja,
Kinek szeretője
barna.
Lám, az enyim csak egy
szőke,
Mégis csókot kapok
tőle.
De van annak mégis
baja,
Kinek szeretője
barna.
Mert a barna
kecsegtető,
De a szőke hű
szerető.
142.
Kerek a káposzta,
Borúl a levele;
Búsul a kis leány,
Hogy nincs
szeretője.
Hej, ne búsulj, ne
bánkodj’,
Ne is
siránkozzál,
Megsegit a jó
Isten,
Csak jól
imádkozzál.
143.
Virágos kert
közepibe
Énekel a
fülemile.
Fülemile mind azt
fujja:
Valamennyi legény
csalfa.
-178-
144.
Kis menyecske, nagy
menyecske,
Mért nem jöttél tegnap
este?
Ha az este jöttél
volna,
Egy pár csókot kaptál
volna.
(Karatna.)
145.
A szeretőm
elhagya,
Más miatt
megtagada;
A ki miatt
elhagya,
Száradjon meg mint a
fa.
Térj meg rózsám, térj még
vissza,
Látod ruhám könnyem’
iszsza.
Ha még nem térsz rózsám
vissza,
Menj el, ne lássalak
soha.
(Kis-Baczon.)
146.
Kis-Baczonba’ gombos inget
viselnek,
A legények házasodni nem
mernek.
Mind is olyan a mostani
menyecske,
Szép az ura, szebbet
szeret mellette.
147.
Kis kutya, nagy
kutya,
Ne ugass hiába!
Van nekem szeretőm
Majd minden utczába’.
-179-
Van nekem
szeretőm
Egy utczába’
kettő,
Szőke is, barna
is,
Szeret
mindakettő.
A szőkét nem
adnám
Kis
Magyarországért,
De még a barnát
sem
Széles ez
világért!
148.
Udvaromon arany vállu, arany
kút,
Abból iszik arany kakas, arany
tyúk.
Arany kakas csak azt
kukorikolja:
A szeretőm Csehországba’
katona.
149.
Kis szekeres, nagy
szekeres,
Mindig a szép lányra
keres.
Mig a szekere oda
jár,
Száz forintnak végire
jár.
Azt üzente a
szekeres:
Kell-e rózsám ruha,
veres?
Nem kell nekem ruha,
veres,
Maga sem kell a
szekeres.
Azt üzente a
mészáros:
Kell-e rózsám gyürü,
páros?
Nem kell nekem gyürü,
páros,
De maga sem a
mészáros.
-180-
Azt üzente az
új-boltos:
Kell-e rózsám ruha,
rojtos?
Nem kell nekem ruha,
rojtos,
De maga sem az
új-boltos.
Üzente a
csizmadia:
Kell-e rózsám piros
csizma?
Nem kell nekem piros
csizma,
Hanem maga
csizmadia!
150.
Haragusznak rám a
lányok,
Hogy én más faluba
járok.
Csili-csallalárom,
csili-csallalárom!
Hogy én más faluba
járok.
Ne haragudjatok
lányok,
Szeretőm van, ahhoz
járok.11)
Csili-csallalárom, stb…
Szeretőm
van, ahhoz járok.
Azért járok más
faluba,
Ott nem beszél minden
rusnya.
Csili-csallalárom,
stb…
Ott nem beszél minden
rusnya.
151.
Micsoda csárda ez, de
csinos!?
Van-e benne szép lány,
takaros?
Ha nincs benne szép lány,
takaros,
Bolonduljon meg a
korcsmáros.
-181-
Micsoda falu ez, de
fakó!?
Van-e benne
vendégfogadó?
Ha nincs benne
vendégfogadó,
Nincs is benne szép
lány, eladó!
152.
A hévizi piaczon,
piaczon,
Rózsát árul egy asszony, egy
asszony.
Szálát adja petákon,
petákon,
Párját adja forinton,
forinton.
Azt a rózsát megveszem,
megveszem,
Galambomnak felteszem,
felteszem.
Szálát teszem egy csókért,
egy csókért,
Párját teszem száz
csókért, száz csókért.
(Köpecz.)
153.
Tám azt hiszed,
mákvirág,
Belőled áll a
világ.
Van náladnál szebb
virág,
Abból sem áll a
világ!
154.
Egyszer ide, másszor
tova,
Van a súlynak kedve
sova.
Nekem kedvem csak úgy
vóna,
Ha Juliska is itt
vóna.
-182-
HAZAFIÚI ÉS KATONADALOK.
BENEDEK ELEK ÉS SEBESI JÓB GYÜJTÉSE.
A gőzösnek
ablakába
Kinyilott a fejér
rózsa.
Két felé hajlott az
ága
Székely huszár
kalapjába’.
A gőzösnek hat
ablaka,
Nyujtsd ki rózsám kezed
rajta.
Nyujtsd ki rózsám
utoljára…
Bú temet el nem
sokára.
Üt az óra kakas
szóra,
El kell válni
viradóra.
Adj egy csókot
utoljára
Kedvesednek
ajakára.
2.
Végig mentem udvarhelyi
piaczon,
Piros pántlika vagyon a
csákómon.
Piros pántlikára vagyon
felirva:
Három esztendeig leszek
katona.
-183-
Zsendelyezik a szebeni
kaszárnyát,
Vállogatják a legénynek a
javát.
Jól tudom, hogy én leszek a
legelső,
Édes rózsám, hosszu három
esztendő!…
3.
Szépen szól a francziának
bandája,
Talám nincs a németnek
katonája.
Erdélyország fővárosa
Kolozsvár,
A franczia a némettel
szembe’ áll.
Messze földre visznek bé
katonának,
Mondd meg pajtás az én
kedves babámnak,
Hogy ne várjon s ne
sirasson hiába,
Holnap után visznek
egy nagy csatába.
Ha levágnak, ott maradok a
síkon,
Ha elfognak, főbe lőnek jól
tudom.
Édes rózsám, igy is ugy is:
meghalok…
Csillagokból nézek akkor
reátok.
4.
Csörgedeznek a
patakok,
Elhultak a szép
magyarok.
Magyarország igaz
testvér,
Huzza őt Erdélyhez a
vér.
Látja Erdély
pusztulását,
Elhagyta házát,
lakását.
Ilyen nagy tél s tüz
idején
Megjelent a harcz
mezején.
-184-
5.
Könnyü neked
rózsám
Palotán sétálni,
De bajos én nekem
Künn az esőn állni.
Gyönge lábam
fázik,
Köpenyegem ázik.
Piros pej paripám
Kert alatt bánkodik.
6.
Jaj de boldog az az édes
anya,
Kinek nincsen husz esztendős
fia.
A mi urunk maga is husz
éves,
Hát a magyar hogy ne volna
kedves!
Kék átilla szoritja
testemet,
Sárig sinór búsitja
szivemet.
Sárig sinór, fekete
közepe…
Igy van szőve a magyar
élete!…
Ferencz Józsi most lett magyar
király,
Ilyen hamar rékrutákat
kiván.
Engemet is huszárnak
irának,
Alájam is paripát
adának.
A gőzösnek hat erős
kereke,
Bárcsak hamar izré-porrá
törne!
Hogy ne vinne engemet el
oda,
Messze földre, idegen
országba!…
-185-
7.
Kesereghet az az
anya,
Kinek két fia
katona.
Egyik huszár, a más
gyalog,
Úgy kerülik az
országot.
Egyik baka, a más
huszár,
Pesti kaszárnyába
sétál.
Pesti kaszárnya repedj
meg!
Két szép fiam szabadulj
meg!
Szabadulnánk, ha
lehetne,
Ha Ferencz császár
engedne.
Szabadságunk el van
zárva
Ferencz császár
ládájába.
Elveszett a láda
kulcsa,
Nem szabadulunk meg
soha.
Megkerül a láda
kulcsa,
Megszabadulunk
valaha!
8.
Édes anyám, sokszor intél a
jóra,
Hogy ne menjek korcsomába
borinnya.
Ha betörik az én gyenge
fejemet,
Ki mossa ki az én véres
ingemet?
Édes anyám, mi vagyon a
kasztenbe?
Ha dió van, adjon nekem
belőle.
Úgy sem őrzöm sokáig a
dióját,
Viselem az ő felsége
csákóját.
-186-
Édes anyám, mi vagyon a
szekrénybe?
Ha kenyér van, adjon
nekem belőle.
Úgy sem őrzöm sokáig a
kenyerét,
Hordozom az ő felsége
fegyverét.
Édes anyám, mi vagyon a
kasztenbe?
Ha alma van, adjon nekem
belőle.
Úgy sem őrzöm sokig az
almáját,
Viselem az ő felsége
nadrágját.
9.
Csehországba voltunk
veszedelembe,
Ott hullott le sok szép
magyar a földre.
Még a nap is gyászba
borult felettünk,
Úgy gyászolta
szegény magyar nemzetünk.
Piros rózsa hullatja a
levelét,
Sok szép legény elveszté az
életét.
Temetőbe ki kiséri
ezeket?
Fejfájokra ki irja fel
nevöket?
Csak egy sir van ötnek-hatnak
megásva,
De név nincsen fejfájokra
felvágva.
Csak egy kereszt van
emlékre felásva,
Sirhat az is, ki ezt
a sirt meglátja.
10.
Herczeg Józsi lovas
regimentje,
Haj! de szép egy Isten
teremtése!
Hej! bakaságomért nem
adnék egy kecskét,
Miből kifejhetnék
egy csipor tejecskét,
Miből
eltarthatnék egy barna menyecskét!
-187-
11.
Reggel korán megütötték a
dobot,
Kiadták a kemény
parancsolatot:
Indulni kell a
csatára!
Csókot sem adtál
orczámra,
Angyalom!
Ha meghalok vagy a csatán
elesem,
Válaszsz egyet mást magadnak
helyettem.
Válaszsz egyet jót
helyettem,
Mert én tőled
megérdemlem,
Galambom!
Ha meglőnek, pajtásim
eltemetnek,
Meghagyom, hogy a
sirfámra irják fel:
Itt nyugszik egy
hű szerető,
Hazájáért hiven
küzdő
Önkéntes!
12.
Hull a golyó, fütyölnek a
kartácsok,
De én azért vitéz módra
helytt állok.
Csak az édes hazámról
gondolkozom,
Mikor lesz az, hogy én
őt megláthatom?
Édes rózsám ne sirass te
engemet,
Gyász-temető megnyugtatja
testemet.
Édes rózsám, arra kérlek
tégedet,
El ne feledd gyönge rózsád,
ha lehet!
-188-
13.
Ablak alatt egy rózsafa nem
látszik,
Minden éjen hajnal előtt
virágzik.
Terem rajta piros rózsa, jó
szagu,
Édes rózsám, mért vagy olyan
szomoru?
Hogy ne volnék, édes rózsám,
szomoru,
Nagy-Szebenbe’ most foly a
nagy háboru.
El kell menni masirozni
messzire,
Itt kell hagynom gyönge
rózsám s nincs kire.
Reád bizom édes kedves
barátom,
Éljed vele világodat, nem
bánom.
Én is éltem egy időbe’, azt
bánom,
Édes kedves, gyenge rózsa
virágom!
(Bethfalva.)
14.
Soha sem vétettem
Falum határának,
Mégis besoroztak
Engem
katonának.
Huszárnak
soroztak,
De bakkancsot
adtak.
Verje meg az
Isten!
De
megbusitottak!
Kértem a
kapitányt:
Adjon egy
paripát;
Úgy viselem
gondját,
Nem kap benne
hibát.
-189-
Ezzel a kapitány
Nagyon megörüle:
Itt
van száz rémonda,
Válaszszál
belőle!
Száz rémonda
között
Fel s alá
sétálék,
Egy fakó
csikónak
Faránál
megállék.
Ez lesz jó, ez lesz
jó,
Ez a fakó csikó!
Ebből lesz, ebből lesz
Igaz huszári ló!
(Fiátfalva.)
15.
(Ugyanaz más változatban)
Sohasem vétettem
Falum birájának,
Mégis besoroza
Engem
katonának.
Huszárnak soroza,
De bakkancsot ada,
Verje meg az Isten!
De
megszomorita!
Udvarom, udvarom,
Szép kerek udvarom!
Nem seper ki többet
Az én gyenge
karom.
-190-
Udvarom közepén
Vagyon egy almafa,
Ahhoz van megkötne
Egy fakó
paripa.
Fel is van
nyergelve,
Fel is
kantározva,
Gyere édes
rózsám,
Bujdossunk el
rajta!
(Kis-Kada.)
16.
Szabjad nekem rózsám a gyolcs
inget,
Idegen országba visznek el
engemet.
Ha meglőnek, jó lesz a
sebemre,
Ha meghalok, eltemetnek
benne.
Ha meghalok, szépen
temessetek,
Hat legénynyel sirba
vitessetek.
Koporsóm fejére koszorut
kössetek,
Sirom fölé pedig rózsát
ültessetek.
17.
Katonának vagyok
irva,
Ki van a két szemem
sirva,
Katonaságom se’
bánom,
Csak édes anyám
sajnálom.
Ki van a két szemem
sirva,
Mert a rózsámat más
birja.
A csalfa rózsám se’
bánom,
Csak szabadságom
sajnálom.
-191-
18.
Debreczentől nincsen messze a
vasút,
Azon mene, azon mene el
Kossuth.
Elvitte a
koro-koro-koronát,
A magyarnak minden
jovát, bónumát.
Visszatér ő még valaha,
valaha,
Haza jő még az a fényes
korona.
Felderül még a magyarnak a
napja,
Akkor leszen a németnek
bánata.
Muszka lova érdemli meg a
zabot,
Az nyerte meg Erdélyt s
Magyarországot.
Hallgatással verje
Isten örökké…
Hej a magyart
rabbilincsbe zárta bé.
Tizenkét év elég sajnos volt
nekünk,
Mert a zsarnok kiszivta piros
vérünk.
Szaladj, hordjad nyálas
szájad előlünk,
Mert mi, hidd meg,
hogy sohasem szerettünk.
Nagyon meggyült a némettel a
bajunk,
Azért hogy ő szereti az
országunk.
Szaladj német! czo ki
innen, takarodj’!
Mert ha nem mégy,
levágom a nyakadot.
A te orrod hosszusága másfél
sing,
Portubákkal meg van rakva majd
félig.
A te füled olyan, mint egy
nagy lapát,
Ette volna meg a te édes
apád.
Könyökéből sirat téged a
magyar,
Szekeresről gondoskodik csak
hamar.
Plutó urnak s a pokolnak
fiai:
Drumó, Mómus és Pilon hordjanak
ki!
-192-
Kormos vize kiöntött a
mezőre,
Isten veled édes rózsám,
örökre!
Nem fogok én ajtód előtt
sétálni,
Jaj de nehéz tőled, rózsám,
megválni!
El kell menni masérozni
messzire,
Itt kell hagynom a rózsámat
s nincs kire.
Reád bizom édes kedves
barátom,
Éljed vele világodat nem
bánom.
Nincsen kedvem, mert
elkedvetlenedtem,
Itt kell hagynom
kit igazán szerettem.
De megadja a jó
Isten azt érnem:
Meglátom még kit
igazán szerettem.
* *
Kis kertemben egy rózsafát
ültettem,
Melyet minden hajnalba’
megöntöttem.
Terem rajta piros rózsa,
jószagu,
Értted vagyok, édes rózsám,
szomoru.
(Kis-Baczon)
20.
Édes anyám, haj de szépen
neveltél!
Mikor engem karjaidon
rengettél.
Akkor mondtad: jó leszek
katonának,
Besoroznak egy szép magyar
huszárnak.
De szépen szól az ezered
bandája,
Haj de messze hallik annak
zugása!
Jertek fiúk, álljunk be
katonának,
Öltözzünk fel egy szép
magyar huszárnak!
-193-
21.
Udvarom, udvarom,
Szép kerek udvarom!
Nem seper ki többet
Az én gyenge
karom.
Udvarom közepén
Vagyon egy almafa,
Ahhoz van megkötve
Egy bársony
paripa.
Fel is van
nyergelve,
Fel is
kantározva,
Jere édes
rózsám
Bujdossunk el
rajta!
Verje meg az
Isten
Azt az édes anyát,
A ki katonának
Neveli a fiát.
Husz évig neveli
Világ pompájába’,
Azután pedéglen
Temetteti
gyászba
22.
Este jött a parancsolat
számunkra:
Indulni kell székely fiak
a harczra!
Sirtam mint a
záporeső,
Hogy tőled búcsuzni
késő,
Angyalom!
-194-
Koránt reggel megütötték a
dobot,
Kiadták a kemény
parancsolatot:
Indulni kell a
csatára!
Csókot sem adtam szép
szádra,
Angyalom!
Ha meghalok vagy a csatán
elesem,
Meghagyom, hogy a fejfámra
irják fel:
Itt nyugszik egy hű
szerető,
Honáért hiven
küzködő
Székelyfi!
Ha az Isten haza hozna még
egyszer,
Megkérdezném: mit fogadtál
ezerszer?
Hogy mindaddig hivem
maradsz,
Mig tart a muszkával a
harcz
Erdélyben!
23.
Tisza partján van egy hajó
kikötve,
Abba’ van egy Miklós-huszár
megölve.
Kék átilla mellére van
gombolva,
Édes anyja felette áll,
siratja.
Menj el haza édes anya, ne
sirasd,
Van még otthon három árvád,
neveld azt.
Nem megyek én, nem
nevelek több árvát,
Nem adok én a
császárnak több huszárt.
24.
Házam megett egy almafa nem
látszik,
Mégis minden hajnal előtt
virágzik.
Terem rajta piros alma, de
nem jó,
El kell menni katonának, – az
sem jó.
-195-
25.
Falu végén de szépen
muzsikálnak!
Hivnak engem verbunkos
katonának.
Bé is állok verbunkos
katonának,
Ha a rózsám felöltöztet
huszárnak.
Öltöztess fel édes rózsám
huszárnak,
Hogy álljak be verbunkos
katonának.
26.
Kedves rózsám virágos kis
kertje
Rozmarinttal körül van
ültetve,
Rozmarintszál, bazsa
rózsa-levél,
Látom én már, hogy a
másé levél.
Hajlandó vagy mint a réten a
nád,
Azt gondoltam nekem nevelt
anyád,
De már látom, hogy nem neked
nevelt,
Jobb vállamon hordozom a
fegyvert.
Megérik a szőlő nem
sokára,
Árván marad a töve
utána,
Te is árván maradsz szép
angyalom,
Most már nekem el kell
masiroznom.
Magasan jár a csillag az
égen,
Ki könyörül a szegény
legényen
Elpanaszlom búmat egy
madárnak,
Kiénekli az egész
világnak.
(Kis-Baczon.) -196-
27.
Azért hogy én barna fattyu
vagyok,
Szőke kis lány szeretője
vagyok.
Szeret is ő engemet
igazán,
El is veszem majd a szüret
után.
Azért hogy én ki vagyok már
irva,
Ne sirj rózsám, nem leszek
katona.
Lesz még talán a biró oly
szives:
Megtagadja, hogy vagyok husz
éves.
28.
Baczon vize folydogál
csendesen,
Az én rózsám zokog
keservesen.
Zokoghatsz is, mert
elszalasztottál
Egy oly hivet, kit
rég ohajtottál.
Minek varrod rózsám azt az
inget?
Mikor engem katonának
visznek.
Ha megvágnak, jó lesz a
sebemre,
Ha meghalok, hideg
tetememre.
(Kis-Baczon.)
29.
Életemnek komolyságát
elértem,
Mit reméltem, én azt el nem
érhettem.
Jobb vállamon
katona-fegyver csörög,
Bús szivem a
jó Istenhez könyörög.
-197-
Lerajzolom a nevemet
feketén,
E világon egy bús fiu vagyok
én.
A kinek nincs országa, se’
hazája:
Elbujdoshat akármelyik
pusztába.
Eddig valék kis hazámnak
lakója,
Most már vagyok az országnak
vándora.
Ifjuságom virága itt hervad
el,
Ifju éltem gyászos homály fedi
el.
Bánatomtól nem tudok én
megválni,
Mert a császárt hüséggel
kell szolgálni.
Nézhetek én akár alá,
akár fel,
Bús életem napja többet nem
jő fel.
30.
Nem hitted rózsám: katona
vagyok én,
Majd elhiszed, ha
elmasérozom én.
Visznek, visznek,
Lengyelország felé,
Sirva nézek
kedves hazám felé.
A ki magyar fogja meg a
kezem,
Isten tudja: lát-e többé vagy
sem.
Ezer ágyu van a harcz
mezején,
Igy hát rózsám, katona
leszek én.
Addig engem el ne
temessetek,
A rózsámnak levelet
küldjetek.
Világoskék legyen az én
koporsóm,
Barna kis lány mellette
siratóm.
(Nagy-Baczon.) -198-
31.
Jő az idő, husz év közelget,
jaj!
Mi jöhet rám abba’ Istenem,
jaj!
Mit már rám az Isten, nem
tudhatom,
A sorozást hogyha le kell
járnom.
Eltelt eddig az én vig
életem,
De már nem t’om, hogy mi lesz
én velem.
Katonának visznek el
engemet,
Búsuld rózsám, gyászos
életemet!
Busuld rózsám gyászos
életemet,
Mind te értted szenvedem
ezeket.
Szőke kis lány, te vittél a
vizre,
Te vittél a
katona-életre.
32.
Kitörött a rózsám kis
ablaka,
Az én rózsám sirva néz ki
rajta.
Ne sirj rózsám, ne könyezz
alatta,
Haza jövök három-négy év
mulva.
Megsikolt a gőzös
masinája,
Most indulok
Károly-Fehérvárra.
Most megyek s hogy
mikor jövök vissza,
Azt egyedül a jó
Isten tudja.
Ha meghalok, ott is
eltemetnek,
Hat legénynyel ott is
kivitetnek.
Sárig hompok nyomják a
mellemet,
Édes rózsám ne sirass
engemet.
-199-
33.
Sirhatsz édes apa s
anya,
Kinek két fia
katona.
Egyik baka, másik
huszár,
Pesti kaszárnyába’
sétál.
Pesti kaszárnya repedj
meg,
Két szép fiam szabadulj
meg
Szabadulnánk, ha
lehetne,
Ha József császár
engedne.
Szabadságunk el van
zárva
József császár
ládájába.
Nincs olyan kulcs, hogy
találja,
Nyolcz esztendő majd
kizárja!
34.
De szépen megy a hajó a
vizen!
De szépen szól a madár a
réten!
Szállj le, szállj le kis madár
a földre,
Vidd el az én levelemet
messze.
Add oda azt a rózsám
kezébe,
Hogy jussak a távolban
eszébe.
Mert én voltam igaz
szeretője,
Tiszta szivem gyászol
mindig értte.
Zavaros a Tisza vize
nyárba’,
Ha felárad szépen a
partjára;
Ha megfujja záporeső
szele…
Vajon rózsám jutok-e
eszedbe?
-200-
Akkor jutok én neked
eszedbe,
Mikor bú száll szomorú
szivedre.
Szállott már egy, rózsám az
enyémre,
Szálljon másik pár a te
szivedre.
Vásárhelyen végig sütött a
nap,
Rajta sétálok rózsám,
mindennap.
Ha felnézek a magas
egekre,
Sürü könnyek hullanak
előmbe.
Mondd meg rózsám, szeretsz-e
engemet?
Ha nem szeretsz, ne ámitsd
szivemet.
Ha nem szeretsz galambom,
hagyj abba,
Nem varrottak engem a
nyakadba.
Várod rózsám
szabadulásomat?
Vagy tán inkább
csendes halálomat?
Azért várod
csendes halálomat,
Ne töltsem igy
fiatalságomat.
Minden madár siratja a
társát,
Ugyan ki ne szánná a
rózsáját!
Mikor messze tőle sirba
teszik,
A szivére akkora gyász
esik…
35.
Le van az én rózsám
képe
A szivembe
rajzolva,
Értted vagyok gyenge
rózsám
Katonának
kiirva.
Értted élek, halok
is,
Most is értted
szenvedek…
Értted rózsám a mig
élek,
Fekete gyászt
viselek.
-201-
36.
Szemeimet
felvetettem
A csillagos
egekre,
Ott láték egy bús
gerliczét
Hazám felé
repülve.
Állj meg te bús
gerlicze,
Vidd el azt a
levelet,
Mondd meg az én
édesemnek,
Ne sirasson
engemet.
Csehországnak külső
szélén
A csatába kell
menni,
Bucsuztató
levelemet
Most akarom
megirni.
Búcsuzom a
hazámtól,
Felnevelő
dajkámtól,
Jaj Istenem, gyenge
rózsám,
Hogy váljunk el
egymástól!…
(Karatna.)
37.
(Ugyanaz más változatban.)
Elindulék a
hazámból
Gyöngyös városa
felé,
Fél utamból
visszatérék
S tekinték hazám
felé.
Látám a nagy
hegyekről,
Mint siratnak
engemet…
Arczczal valék
leborulva
S szép hazám felé
fordulva.
-202-
Feltekinték könyes
szemmel
Én a magas
egekre,
Ott láték egy barna
hollót
Hazám felé
repülve.
Állj meg holló, ha
lehet,
Vidd el ezt a
levelet:
Mondd meg az én
édesemnek,
Ne sirasson
engemet.
El kell menni
masérozni,
Kész az uti
czédola,
De lábaim nagyon
gyengék
Masérodzó
utakra.
Hej! én el fogok
menni,
Vissza is fogok
jőni;
Reám rakott
csókjaidat,
Vissza fogom
fizetni.
38.
Édes anyám kiállott a
kapuba,
Úgy siratja, hogy a fia
katona.
Édes anyám ne sirasson
engemet,
Haza jövök valamikor, ha
lehet.
Édes anyám, pénz vagyon a
zsebembe’,
Azon kérem, markoljon ki
belőle.
Csináltasson abból nekem
koporsót,
Sárig szeggel veresse rá a
jaj-szót.
Édes anyám, mért szültél a
világra?
Kilencz fontos golyó van a
számomra.
Kilencz fontos golyó hogyha
eltalál,
Azt sem mondom, hogy: édes
anyám valál.
-203-
39.
De meguntam Ferencz Józsit
szolgálni!
Abba’ a hunczfut
kaszárnyába sétálni.
A prófontját a
mellembe’ hordani,
Rugós lovát mindég
tisztán tartani!
40.
Hallod rózsám, mint fütyöl a
rigó!
Katonának parancsol a
biró.
Ha a biró meg nem enged
nekem,
Vagy akarok vagy nem: el kell
mennem.
Tova van egy sárig ódalu
ház,
Téged rózsám beboritott a
gyász.
Boritsa be mind az
irigyeket,
Hogy te rózsám szerethess
engemet.
41.
Sohasem vétettem
Világ lakossának,
Mégis besoroltak
Engem
katonának
Tizenkét évekre
Elvették kedvemet,
Jaj de sajnálom én
Az én vig
kedvemet!
Jaj de kár a
legényt
Annyira sorolni,
Annyi sok szép legényt
Párja nékül hagyni!
-204-
Sok országnak
utját
Át kell masérozni
S az én gyenge rózsám’
Más karjára hagyni.
Fájlalom,
sajnálom
Az én szép
hazámat,
De annál is
inkább
Az én szép
rózsámat.
Bévettek
huszárnak,
Elirtak
gyalognak,
Verje meg az
Isten!
Még lovat sem
adnak.
Szeretném a lovam
Kedvemre jártatni,
S
az én galombomtól
Egy pár csókot
kapni.
(Száraz-Ajta.)
42.
(Ugyanaz más változatban.)
Tizenkét évekre
Be vagyok sorolva,
Telnek bús napjaim
Idegen
országba’.
Istenem, Istenem,
De sok ennyi idő!
Hogy telik el búval
Ennyi
gyász-esztendő!
-205-
Nyárba nyil a
szekfü
S a szép piros
rózsa,
Haza megyek
rózsám
Nyolcz esztendő
mulva.
Megátkozom akkor
E széles világot,
Csak érjem meg egyszer,
Hogy
megszabadulok.
(Magyar-Hermány.)
43.
Ha bémegyek a sorozó
szobába,
Ingem, gagyám levetem az
asztalra.
Ingem, gatyám, ej, haj!
leteszem az asztalra,
Könyes szemmel
úgy nézek az urakra.
Ha kijövök a sorozó
szobából,
Könnyeimet letörölöm
orczámról.
Könnyeimet, ej, haj!
letörölöm orczámról,
Úgy búcsuzom el
a gyönge rózsámtól.
(Nagy-Baczon.)
44.
Már eljött az a nap, hogy el
kell indulni,
Hazámtól s házamtól
messzire távozni,
Öreg szülőimtől
sirva elbúcsuzni.
Harsog a trombita, indulni
kell erre,
Ökröm szarva helyett kard
van a kezembe,
Ekém szarva helyett a
fegyverem töltve.
-206-
Ki tudja, hol lészen nekem
meghalásom?
Erdőn-e vagy mezőn? vagy
a hideg szellőn?
Beteg fogok lenni,
ki fog megsiratni?
Meg találok halni,
ki fog eltemetni?
Tengernek nagy partja koporsóm
oldala,
Tengernek mélysége koporsóm
feneke;
Tenger sürü habja lészen
szemfedelem,
A tengeri halak lesznek
sirásóim,
Az égi madarak lesznek
siratóim.
45.
Felszántom a király
udvarát,
Vetek belé rózsát,
ibolyát.
Hadd tudja meg király
felsége:
Mi terem a legény
szivébe’?
Fekete föld terem jó
buzát,
Barna anya nevel jó
leányt.
Neveld anya, neveld
számomra,
Majd elveszem három év
mulva!
46.
Mosd ki rózsám ingem, gatyám
fejérre,
Hónap visznek a tiszt urak
elébe.
Beállok a mérték alá
rendesen,
Összeütöm a bokámat
helyesen.
Azt gondolám, hogy nem leszek
katona,
Gondot viselek az édes
anyámra.
De már látom, nem viselek
szegényre…
Reá bizom a jóságos
Istenre.
-207-
47.
Édes anyám most küldött egy
levelet:
Jere haza édes fiam, ha
lehet.
El is mennék édes anyám, s nem
lehet,
Hónap reggel masérozunk, úgy
lehet.
Ha kiállok a kaszárnya
elébe,
Feltekéntek a csillagos nagy
égre.
Jaj Istenem, merre van az én
hazám?
Merre felé van az én édes
anyám!?
48.
Este van már, szól a dob a
várba’,
A bakának ölébe
galambja.
Nem bánja, ha elvész is
szabadsága,
Csak ölébe lehessen a
galambja!
49.
Katonának visznek, Isten veled
rózsám,
Távól messze tőlem hű
maradsz-e hozzám?
Küldesz-e levelet
szép piros pecséttel?
Tele lesz-e
irva piros szerelemmel?
Eljársz-e
házunkhoz vigasztalni néha,
Szegény
jó anyámat, hogy annyit ne sirna?…
Segéjted-e varrni gyászos szemfedelem?
Mert azt gondolhatod, a csatán
elesem.
– – – – – – – –
–
Visznek katonának, jere
utoljára
Hints még egy pár csókot
halovány orczámra.
-208-
50.
Galiczia
közepibe’
Hét kaszárnya egy
végibe’.
Egybe huszár, másba
zsandár,
A többibe bakkancsos
jár.
Oda vitték a
rózsámat,
Legdrágábbik
vilojámat.
Nyolcz keserves
esztendeig
Soha haza sem
eresztik.
51.
Besorozott a német
katonának,
Lovat adott még, hogy
gyalog ne járjak.
Rózsafából
csináltatom a nyerget,
Kedves babám,
rávágatom a neved.
52.
Ősszel hervad el a
virág,
Akkor ér a
szomoruság.
Leszünk ország
katonái,
Ferencz József hű
szolgái.
Messze földön, más
országon
Ha meghalok, azt se
bánom.
Csak édes anyám
sajnálom,
Szomorusággal
fonnyasztom.
Mi haszna szép
ifjuságom,
Ha most vagyon
hervadásom.
Örömemet
elvesztettem,
A lelkem’
megkésértettem.
-209-
53.
Hadd zeregjen az a kocsi, hadd
menjen,
Rajtunk az a sok nép ne
keseregjen.
Isten hozzád apám, anyám,
szeretőm!
Isten tudja, hol lesz az én
temetőm.
A császártól meg vagyon az
rendelve:
Legyen készen kis pej lovam
nyergelve.
Megnyergelem hóka lábu
lovamat,
A csatába bemutatom
magamat.
54.
Végig megyek a nagy utczán
dalolva,
Barna kis lány áll a
korcsma-ajtóba.
Teli kancsó a kezébe,
köszönti,
Gyenge karom a derekát
öleli.
Ha kiállok a kaszárnya
elébe,
Sirva nézek a csillagos
egekre,
Jaj Istenem, merre van az én
hazám!
Merre sirat engem az édes
anyám?…
55.
De szeretnék a császárral
beszélni,
De még inkább szobájába
sétálni,
Megmondanám a császárnak
magának,
Ne vigye a szeretőmet
bakának.
56.
Ha még egyszer Ludvig-baka
lehetnék,
A lányok közt jobban
széjjel-nézhetnék.
Választanék olyan
igaz szivü szeretőt,
Ki elvárná ezt a
három esztendőt.
-210-
57.
Boszniába megfútták a
trombitát,
A ki huszár, nyergelje meg
a lovát.
Én is megnyergelem szürke
lovamat,
Karikára verem a
sarkantyumat.
Ha meghalok, tudom, hogy
eltemetnek
Boszniai temetőbe
letesznek.
Diófaszin legyen az én
koporsóm,
Barna leány legyen az én
siratóm.
58.
Indulásra készen állok egész
nap,
Gyenge vállam feltöri a
czakonpakk.
Csak a szivem nem töri
fel semmi sem,
Haptákba is rád
gondolok, kedvesem.
Ha elmegyek muszka ellen
csatába,
Gondolsz-e majd, rózsám, a
te babádra?
A ki ott áll véres csata
mezején,
Fényes csákó ragyog feje
tetején.
Nem hiszed, hogy megyünk már a
csatába,
El kell hinned majd alkonyat
tájába.
Hejh halovány lesz akkor az
én orczám,
Mikor tőled el kell válni,
szép rózsám!
59.
Ne felejts el, rózsám, ne
felejts engemet,
Ha a harcz piaczán
végzem életemet.
Hozd utánam fejér
zsebkendődet,
Úgy takard bé igaz
szeretődet.
-211-
60.
Fúvom az éneket, de nem jó
kedvemből,
Fútatja a bánat szomoru
szivemből.
A fekete hattyu gyászt visel
magáért,
Én is azt viselek elhagyott
babámért.
Szállj le hattyu, szállj le, a
fekete földre,
Hogy irjak levelet
régi helységembe.
Egyiket apámnak, egyiket
anyámnak,
Harmadikot irom elhagyott
babámnak.
Irom levelemet, nem adom
nevemet,
Jól tudod édesem, hogy’
hinak engemet.
Irom levelemet gyorsan
kezeimmel,
Le is pecsételem gyászos
pecsétemmel.
Irom levelemet szebeni
birónak,
Szebeni birónak, törvényszék
fiának.
Jaj hogy ne sorozzon engem
katonának,
Hanem inkább hagyjon az
édes anyámnak.
61.
Korond között
nevekedtem,
Ne te ne!
Jaj de kevély huszár lettem,
Ne te ne!
A parajdi
bányász lányok,
Jaj de nyifra a
szoknyájok,
Ne te, ne te, ne te,
ne!
-212-
Visznek engem
katonának,
Ne te ne!
A németek kutyájának,
Ne te, ne!
Bornyu nyomja a
vállamat,
Más öleli a
rózsámat,
Ne te, ne te, ne te,
ne!
62.
Le van az én rózsám
képe
Hiv szivembe
rajzolva,
Értted vagyok gyenge
rózsám
Katonának kiirva.
Értted élek, halok is,
Most is értted szenvedek,
Értted, rózsám, a mig élek,
Fekete gyászt viselek.
63.
Udvarhelyről három zsandár
utazik,
A császárral az utba’
találkozik.
Ő felsége kérdi, hogy: mi
az ujság?
Nagy az adó, gyászba’ van
Magyarország!
-213-
TRÉFÁS ÉS GUNYDALOK,
KRIZA JÁNOS GYÜJTÉSE.
1.
Meghalt az én
apám,
Nagy gazdagság maradt
rám,
Hat ökörnek kötele
Három vasvilla nyele.
Ha neki
szomorodom
Öt kötelet
beiszom,
Hatodikat
megfogom
S a nyakamba
akasztom.
2.
Az én anyám káposztát
főz,
A fejébe ütött a
gőz,
Hányja-veti a
kalánját,
Kinek adja kedves
lányát.
Ne búsuljon szegény
feje
Lesz még valaki a
veje
Megveri az Isten
vele.
-214-
3.
Hála neked nagy Ur
Isten!
Hogy a bolhán patkó
nincsen
Mert ha rajta patkó
volna,
Sok szép asszonyt agyon
rugna.
Hála legyen az
Istennek,
Hogy nincs szarva az
egérnek,
Mert ha néki szarva
volna
Sok asztagot
széjjel-turna.
4.
Huzzák a harangot
Sirnak az asszonyok,
Harmad napja vagyon,
Elek oda
vagyon.
Mondják vala
nagyon,
Gegő ütte agyon;
Gegő mondja nagyon:
Én nem üttem agyon.
Az Egres tetején
Egy fa alatt vagyon,
Ott sem Isten nyila,
A bor ütte
agyon.
5.
Oh te szegény
denevér,
Se nem madár, se’
egér
Az unitárus legény
Se’ pogány, se keresztény.
-215-
6.
Molnár legén voltam
én,
Annak se’ voltam jó
én:
Elévettem a kupát
Mind elmérten a buzát,
Ej haj dunnám alá,
Buj, be
bundám alá.
Csizmadia voltam
én,
Annak se’ voltam jó
én:
Elévettem az árat,
Meglyuggattam a szárat.
Ej haj dunnám alá,
Bujj be
bundám alá.
Szabó legén voltam
én
Annak se’ voltam jó
én:
Elé vettem az ollót,
Elnyirbáltam a posztót.
Ej haj dunnám alá,
Bujj be
bundám alá.
Korcsomáros voltam
én,
Annak se’ voltam jó
én:
Elé vettem a korsót,
Mind megittam a jó bort.
Ej haj dunnám alá,
Bujj be
bundám alá.
Deák legén voltam
én,
Annak se’ voltam jó
én:
Elővettem a tentát,
Bele vertem a pennát.
Ej haj dunnám alá,
Bujj be
bundán alá.
-216-
7.
Nem hiszek kendteknek, hugom
asszony,
Mert kendtek hamisak, való
bizony,
Kend hamis, ő hamis ő keme
is,
Ki hiszen kendteknek, hamis az
is
Felforrott már kendben száz
hamisság,
Szavában, százban sincs egy
igazság,
Jézsvita14) volt apád, mert okos vagy
Okos is, hamis is egyaránt
vagy.
Kivülről nyájas vagy, belül
hamis,
Szádból a hazugság foly mint a
viz,
Jobb Mátyás nap után bizni
jéghez,
Mint, kedves hugocskám,
kegyelmedhez.
BENEDEK ELEK ÉS SEBESI JÓB GYÜJTÉSE.
Az én rózsám felcsiki,
felcsiki,
A bocskorát –
zibidum-zabtum,
Zetelati-latiban, –
felcsipi,
Zetelati-latiban, –
felcsipi.
-217-
Egyszer-másszor úgy köti, úgy
köti,
Hogy az utczát –
zibidum-zabtum,
Zetelati-latiban –
kisöpri.
Jó gazdasszony vagyok én,
vagyok én,
Két fazékban –
zibidum-zabtum,
Zetelati-latiban, –
főzök én.
Az egyikbe fuszujkát,
fuszujkát,
A másikban –
zibidum-zabtum,
Zetelati-latiban –
tót répát.
9.
Addig ültem a
tűzhelyen,
Mig kiégett a
pendelyem,
Annál több pendelyem sem
volt,
Azon is volt harminczkét
folt.
Motollámon három
pászma,
Azt is hat hónapig
fontam,
Még is eleget
aludtam.
A bornyukot
kihajtottam,
Komám asszonyt
megtaláltam.
Én ott addig
diskuráltam,
Mig a csordát
visszavártam.
A csürömben rakás
buza,
Azt is a korcsmába
hordtam,
Jó uramnak
elhazudtam.
-218-
10.
Megházasodtam te
Pista,
Van feleségöm
Aniska,
De Aniska olyan
tiszta,
Kétszer seper egy
hónapba’.
Megházasodtam te
Gyurka,
Van feleségem
Aniska.
Felkél jókor, nyólcz
órakor,
Feje olyan mint egy
bokor.
Megházasodtam te
Miska,
Van feleségem
Aniska.
Szeme nem lát a
csipától,
Keze nem fog a
mocsoktól.
Kenyeret is jót tud
sütni,
Ötször-hatszor
megkeleti,
Ötször-hatszor
megkeleti.
S még is keletlen
béveti.
Puliszkát is jól tud
főzni,
Ötször-hatszor sót vet
neki
S mig a puliszkát
keveri,
Hosszu haja térdit
veri.
11.
Volt nekem
szeretőm,
Juczi volt a
neve.
Elhagyott, másé
lett,
Egye meg a fene.
-219-
12.
Elmehetsz már a
templomba,
Szép hired van a
faluba’.
Béülhetsz az első
székbe,
Sárig rojtos
keszkenőbe.
13.
Az én csizmám disznóbőr,
disznóbőr,
Apám hozta –
zibidum-zabtum,
Zetelati-latiba –
Sükőből.
A sükei mesternek,
mesternek,
Bocskora van –
zibidum-zabtum,
Zetelati-latiba –
szegénynek.
Kötögeti bocskorát,
bocskorát,
Sepergeti –
zibidum-zabtum,
Zetelati-latiba –
udvarát.
A sükei határon,
határon,
Megy a pap egy –
zibidum-zabtum,
Zetelati-latiba –
szamáron.
A mester is utána,
utána,
Kötőfék a –
zibidum-zabtum,
Zetelati-latiba –
nyakába’.
14.
Az olyan leányért nem adnék
egy hagymát,
Ki minden hajnalban
keresi a szoknyát.
Haza leány, haza,
otthon van a szoknya,
Az ajtó sarkán
egy szegre van akasztva.
-220-
Az olyan legényért nem adnék
egy hagymát,
A ki minden reggel
keresi a lovát.
Haza legény, haza,
otthon van a lova,
A biró udvarán
szól a csengő rajta.
(Nagy-Galambfalva.)
15.
Főbe ütték a
birót
Egy nagy tökkel, hogy
meghót.
Hej szegény biró, de kár
vót!
Nekem kereszt apám
vót!
Megdöglött a biró
lova,
Megnyuzta a biró
maga.
Jó lesz a bőre
bundának,
Annak a kevély
fiának.
16.
Nincsen olyan jó
gazdasszony,
Mint Kondáné
komámasszony.
Tepsibe süti a
lepényt,
Úgy csalogassa a
legényt.
Ha lepényem
megettétek,
A leányom
elvegyétek.
Nem kell nekünk a kend
lánya,
– Szállást kap a fináncz
nála!
17.
Egybegyültek, egybegyültek, a
miskolczi lányok,
Ej, haj! hej, huj!
a miskolczi lányok.
Lisztet kértek,
lisztet kértek, egy kis markocskával,
Ej, haj! hej, huj! egy kis markocskával.
-221- Össze-gyurták,
össze-gyurták turós gombiczának,
Ej,
huj! hej, huj! turós gombiczának.
Kitálalák, kitálalák, egy nagy lapitóra,
Ej, huj! hej, huj! egy nagy lapitóra.
S mind megette, mind megegette, a papné
kutyája,
Ej, huj! hej, huj! a papné
kutyája.
D’ugy megütték, d’ugy
megütték a laskanyujtóval,
Ej, huj!
hej, huj! a laskanyujtóval.
Hogy
megdöglött, hogy megdöglött, a papné kutyája,
Ej, huj! hej, huj! a papné kutyája.
S igy lett vége, s igy lett vége, a miskolczi
bálnak,
Ej, huj! hej, huj! a
miskolczi bálnak.
18.
Ha megházasodál,
Sokat ne kóborálj;
Mert ha nem vagy otthon,
–
Legény csúsz bé az ajtón.
19.
Turót eszik a czigány,
hum!
A czigány, hum!
Mikor megyen az utczán,
Heje, hujja, hum!
Kérek tőle, de nem ad,
hum!
De nem ad hum!
Még azt mondja: pofon csap,
Heje, hujja, hum!
-222-
Három dió, hat
baraczk,
Urfi szeret, nem
paraszt.
Ha az urfi
megmaraszt,
Kell a sulynak a
paraszt!
Mert az urfi pengőt
ad,
A paraszt csak csókot
ad.
(Torja.)
21.
Két ökörvel,
szekervel,
Bé Gyergyóba
edényvel,
Apokával,
anyóval,
Bé Gyergyóba
bogyóval.
(Bodos.)
22.
Nagy-baczoni hires
lányok,
Mind az urfik után
járnak.
Kifésülik a
hajukat,
Úgy keresik az
urfikat.
(Nagy-Baczon.)
23.
Udvarhelyi veres
torony,
Elejtettem az
ostorom.
Adja ide hugom
asszony,
Mert ha élek
megszolgálom,
Vagy kapálok, vagy
aratok,
Vagy egy éjjel kenddel
hálok.
(Karatna.) -223-
24.
Kertem alatt szól a
haris,
Este hozzád megyek
Maris.
Ha megfogom a
csecsedet,
Ne taszitsd el a
kezemet.
(Karatna.)
25.
Hej kiállott, hej
kiállott!
Kapu eleibe,
Ez a barna kis leányka.
Hej láncz, váncz!
Oda mene a
mátkája,
Kérdi tőle: mit varrsz kapu
eleibe?
Hej láncz,
váncz!
Lengyel inget, lengyel
gatyát,
Szép szederincz,
vincz!
Telebokros, áncz,
váncz!
Hej láncz,
váncz!
(Nagy-Baczon.)
26.
Szereti a czigány a veres
nadrágot,
Hej de nem szereti a szent
igazságot.
Ilyenképen éltek a
zsoltáros czigányok,
Énekeltek egy
tálból, imádkoztak egy fótból.
A vén
vajda tanitotta,
Peti fia kántor
vala.
A füstös község
hallgatta,
Hogy az irást
magyarázta:
-224- Volt a pokol száján
egy ágas-bogas fa,
Mely czigány
lélekkel sürün meg volt rakva,
Hát,
egyszer egy nagy szél csak neki zúdula,
S a sok czigány lélek mind pokolba hulla.
27.
Téj, turó,
téjfel,
Bolond vagy te
Péter,
Mert a feleséged
Mást szeret, nem téged.
28.
A szép asszony messze
lát,
Csillárom haj!
Vizre küldi az urát,
Csillárom haj!
Mig az ura vizre
jár,
Barna galambja
bejár
Csillárom, csillárom, csillárom
haj!
29.
Molnár leányt ne
szeress,
Csillárom haj!
Mert annak a viz keres,
Csillárom haj!
Fejér leányt se
szeress,
Mert az árnyékot
keres.
Csillárom, csillárom,
csillárom haj!
Piros leányt se
szeress,
Csillárom haj!
Mert az részeges lehet,
Csillárom haj!
-225- Barna
leányt szerethetsz,
Mert az jó dolgu
lehet,
Csillárom, csillárom,
csillárom haj!
(Kis-Baczon.)
30.
Jaj Istenem,
bánat-napom!
Bánom, hogy a papnál
lakom.
Este-reggel csak a
czibre,
Igy lesz életemnek
vége.
31.
Ha az alsó malom mind aranyat
járna,
Úgy se’ kéne nekem a molnár
leánya.
Lisztes a szoknyája, mocskos
a bokája,
Azért nem kell nekem a
molnár leánya!
(Kis-Baczon.)
32.
Ide ki az évegcsürnél17) jó bort mérnek,
Jőjön édes komámasszony, igyunk egyet!
Egy-két, három kupa bor
Leszivárog mindenkor.
Komámasszony!
Az a ménkő vén ember nincs ide
haza,
Ott vagyon már harmadnapja
fogadóba’.
Még oda ül egy
hétig,
Meggyógyulok én
addig.
Komámasszony!
-226-
Majd haza jő hónap este nagy
borosan,
Hol a buza? azt kérdezi
haragosan.
Azt hazudom én
neki,
Hogy a patkány hordta
ki.
Komámasszony!
(Bikszád.)
33.
Elment János az
erdőre,
Elvették a fészit18) tőle.
Csak egy
csatlót vágott véle,
S negyven rezet
vettek értte!
(Karatna.)
34.
Czifra száru
laboda,
Nem termettem
dologra,
Nem termettem
dologra.
Lábam termett a
tánczra,
Szemem a
kacsintásra,
Szájam a
borivásra.
(Köpecz.)
35.
Voltam én még molnár
is,
Csak azért is.
Nem jól mértem a vámot,
Szidták a vén anyámot,
Csak
azért is!
-227-
Voltam én még halász
is,
Csak azért is!
Kifogtam a nagy halat,
Kolozsvári hid alatt,
Csak
azért is!
Voltam én még legény
is,
Csak azért is!
Félre vágtam sapkámat,
Kinevették a lányok,
Csak azért
is!
Voltam én még kovács
is,
Csak azért is!
Megkoppintám a szeget,
Nagyot sikoltott egyet,
Csak
azért is!
Voltam én még timár
is,
Csak azért is!
Ráfeküdtem a bőrre,
Mégsem ment le a szőre,
Csak
azért is!
36.
Piros leányt ne
szeress,
Mert az részeges
lehet.
Tűz leány ő
magába’,
S a tűzet is
kiállja.
Fehér leányt ne
szeress,
Mert az árnyékot
keres.
Fehér bőrét
kiméli,
S a világot úgy
éli.
-228-
Szőke leányt se
szeress,
Mert az restecske
lehet.
Immel-ámmal
dolgozik,
S hamar
elrongyosodik.
37.
Én vagyok az, én vagyok az, a
ki nem jó,
Boros
kancsó-hajtogató.
Éfi asszony, ki a
házból!
Most jövök a
korcsomából.
Én Istenem, én Istenem, tégy
jót véle,
Vedd el a szent lelket
tőle.
Huzd el a száját is
félre,
Hogy ne igyék többet
véle.
(Nagy-Baczon.)
38.
Mikor az Isten a czigányt
teremtette,
Egy hosszu deszkára de ki
teritette,
Azután a tüzes nappal
megsüttette,
S azóta maradott a
czigány fekete.
39.
Mostan hevertemben egy dolgot
mondanék,
Ha a fejér sereg meg nem
haragudnék.
Rólok egy éneket majdan
énekelnék.
Közpéldába’ szokta fejérnép
mondani:
Hétfőn és szeredán, két nap
nem jó fonni;
Sőt azon napokon nem jó
matollálni,
Mert az olyan fonal nem
fog jól megkelni.
-229-
Szombaton el szokták a
guzsajat dugni,
Hétfőn, kedden,
szerdán ráérnek keresni.
Pénteken nem
igen jó kenderre nézni,
Fonó
keze-lába meg fog guzsorodni.
Csütörtökre ilyen magyarázat
vagyon,
Hogy a ki fon este, ördög
örül azon.
Ott sok üres orsót hány bé
az ablakon,
Nagy zörgetést támaszt
éjjel a padláson.
Igy hát jó fejér nép, jól
vagyon dolgotok,
Minden héten hat nap
ünnepet tartotok.
S a kender munkának
ellene mondotok,
Dicséreteteket
földre tapodjátok.
Örzse szaparicska, Kata
hamaricska,
Zsuzsika puhácska, Éva
boriczácska.
Panna patvaricska, Ilkó
palinkácska,
De bezzeg közöttök ritka
jó fonálka.
Kilencz kötés kender, veti a
vállára,
Zsuska sietséggel viszi a
vásárra.
Nincsen pendelykéje s eladja
magára,
Gyócsot vészen s toldja
ingének aljára.
Te álmos Rebeka, mit
szunnyodsz mint patkány?
Jobb volna
farodat riszálnád a rokkán,
De anyád
sem kapott mint te a fonócskán,
Alvásába hót meg a száraz padocskán.
-230-
40.
Az én kedves ángyom
asszony
Három héten négy orsót
fon.
Kiruházta jól az
urát,
Csinált belőle
maszkurát.
Adott reá csepü
inget,
Maga visel czicz
fersinget.
41.
Kinek nincsen
pántlikája,
Menjen frissen
Szent-Királyra.
Ott vagyon egy hires
dáma,
Vagyon neki
pántlikája.
Selyem papucs a
lábába,’
Három pár még a
ládába’.
42.
Szentgerlicze:
szekercze,
Harasztkerék a
nyele.
Azon alól
Madaras,
Ott a leány hat
garas.
Azon alól nem
adják,
Inkább magnak
meghagyják.
-231-
VEGYES DALOK.
KRIZA JÁNOS GYÜJTÉSE.
1.
Este felé jár az
idő,
Szállást kérnék, de nincs
kitől,
Apám, anyám mind
elhaltak,
Testvéreim
megtagadtak.
Még azt mondják: nem
ismernek,
Azt se’ tudják, hogy ki
légyek,
Nem is vagyok atyjok
fia,
Nem is láttak engem
soha.
Erdők, mezők, vad
ligetek,
Hadd bujdossam
tibennetek,
Hadd bujdossam a
vadakkal,
Sirjak a kis
madarakkal.
2.
Érik a szöjlő
Hajlik az ága,
Fodor
a levele.
-232-
A kovács-legény
Menne vándorolni,
De
nincsen kenyere.
Süss leányom
rétest
Tarisznyáld fel
néki,
Hadd legyen az
utra.
Sütök
anyámajszon,
Jól meg
töpörtyüzöm,
Haza jő
tavaszra.
Szép madár a
fecske
Az is tavaszszal
jő,
Itthon várja
fészke.
A kovács-legény
is
Tavaszon hogy jöjön
Várja szeretője.
Haza jött a
fecske
Mégért már a
szöjlő
De nincs kovács
legény
Addig vándorola
Verte a sok vasat,
Hogy meghala szegény.
Első házam vala
Rengő bölcsöm fája,
A második lészen
Koporsóm
deszkája.
-233-
Mi haszna a házat
Hogy én épitettem,
Más költözik belé
Ma holnap
helyettem.
4.
Egy vén ember
bánatjában,
Csak kesereg ő
magában,
Ifjuságát
ohajtozza,
Öregségét
siratozza:
»Mire juték
vénségemre,
Sok búval teljes
életre,
Nem remélett
öregségre,
Jaj mit érek még
végtére.
Gyászba borult a vén
fejem,
Búra fordult mind
örömem
Nagy jajszóra minden
kedvem,
Kiért gyakran könnyez
szemem.
Mert megutált egész
világ,
Hogy kóróvá vált a
virág,
Elfonyadott a szép zöld
ág
Madár sem száll reá
immár.
Jaj egyedül
elhagyottan
Barátimból mind
kifogytam,
Erőmben
megfogyatkoztam,
Szép elmémtől
elmaradtam.
Jaj én nékem már
szegénynek
Nagy bánatban élő
vénnek
Nincs hallása a
fülemnek,
Nincs látása a
szememnek.
-234-
De a világ hadd
utáljon,
Csak az Isten el ne
hagyjon,
Oly kegyelmet nekem
adjon,
Kiben lelken
vigadhasson.«
5.
Ifju legény vagyok
el-elszomorodom,
Magános sorsomról
sokat gondolkozom,
Dolgomat miképen
forditsam, nem tudom,
Ideje volna már
társamra akadnom.
Páros gerliczeként fészekbe
repülnem,
De sehogy se’ tudom, kit
kéne elvennem,
Négy ut van előttem,
melyiken kell mennem,
Bár bizonyos
volna s ne kéne tévednem.
Egyik ut a rutság, a mely
utálatos,
Másik ut a szépség, a mely
kivánatos,
Harmadik gazdagság, a mely
volna hasznos,
A ki reá talál
szerencse kell ahhoz
A negyedik pedig lészen a
szegénység,
A mely emberek közt
utolsó nagy inség,
A ki reá akad, éri
keserüség,
Falusi, városi közt nincs
nagy különbség.
Hogyha rutat veszek, jaj hogy
szerethessem,
Igaz jó kedvemből meg
se’ ölelhessem?
Szomoruvá teszem
egész életemet,
Vele eltemetem minden
jó kedvemet.
Hogyha szépet veszek megy a
fejem gőzi
És aztat strázsálni
mindenkor ki győzi,
Hamar elhódítják,
ha ember nem őrzi,
A búbánat árja a
fejemet éri.
-235-
Ha gazdagot veszek, lesz
sulyos keresztem,
Azt is panaszolja,
a mit iszom, eszem
És szememre
hányja, hogy csak készre jöttél,
Enyém ám a jószág, kit te nem kerestél.
Most is szegény vagyok, hátha
szegényt veszek,
Egy koldusból kettő,
még szegényebb leszek.
S majd
esztendő mulva két koldus sem elég,
S
a jó Isten tudja, öt-hat is lehet még.
Ha udvarit veszek, nem szokott
munkához,
Nem sokat kell bizni
gazdasszonyságához,
A serényen nem
lát a maga dolgához,
A sült galamb
pedig nem repül szájához.
Igy lesz házasságom gondból
rakott fészkem,
Jobb tehát én nékem
ifju legénységem.
Ezernyolczszáz után
negyvenegyedikbe’
Irom ezt a verset
nőtelenségembe’.
BENEDEK ELEK ÉS SEBESI JÓB GYÜJTÉSE.
6.
Zabot vittem a
malomba,
Azt hittem, hogy
törökbuza,
Törökbúza, édes
málé,
Engem szeret a
molnárné.
Fujja a szél a
levelet,
A molnárné engem
szeret,
Engem szeret nem az
urát,
Én csókolom meg a
száját.
-236-
7.
Esztendőbe egyszer esik
karácson,
Férjhez megyen a nagyságos
kisasszony.
Cse’bogár,
cse’bogár,
Kutya nem
agár!
Esztendőbe egyszer esik
hushagyó,
Akkor sütik minden háznál a
pánkót.
Cse’bogár,
cse’bogár,
Kutya nem
agár!
Esztendőbe egyszer esik nagy
péntek,
A kisasszonyt megcsókolni nem
vétek.
Cse’bogár,
cse’bogár,
Kutya nem
agár!
Jó volna, ha kétszer kéne
szürni bort,
S ne hoznának soha
executiót.
Cse’bogár,
cse’bogár,
Kutya nem
agár!
8.
Kis koromban árvaságra
jutottam,
Nagy koromban szolgálatba
állottam.
Megtanultam, hogy kell
türni, szenvedni,
E világon búval,
bajjal megélni.
Szolgállottam, szolgállottam
négy tulkot,
Ki mind a négy gazdám
keze alatt volt.
Megtanitom a négy
tinót ekébe,
Szántogatok a más
szántóföldjébe.
-237-
9.
Édes anyám nyujtsd ki a jobb
karodat,
Fogadd bé bús vándorló
leányodat.
Árva voltam életemnek
napjáig,
Jaj Istenem, életemnek add
végit!
10.
Adjon Isten minden
jót,
Mind ezelőtt régen
volt.
Süvegelje meg a
magyart,
Mind a lengyel, mind a
német,
Mind az oláh, mind a
tót.
Adjon Isten minden
jót,
Diófából koporsót.
Bort, buzát az élőknek,
Mogyorófát a németnek!
11.
Ki-ki járja
tánczát,
Ne sajnálja
talpát,
Bolhabőr
bocskorát;
Mert egy ilyen jó
muzsikás
Megér egy
polturát.
No hát a lányokat
Szedjük mind egyaránt!
A vén brugós is vegye a brugóját,
Hogy el ne felejtsük a székelek tánczát!
-238-
12.
Jaj de
megöregedtem!
Örömmel bút
cseréltem.
Félre tőlem
búbánat,
Nem érek én több
nyárat.
Ha érek is csak
hármat,
Nem rakok én
kővárat!
13.
Nincs okosabb, mint a
ló,
Nem kell neki
vigánó.
Fejkötője a
kantár,
Úgy illik rá a
huszár.
14.
Szépen kérem
tensúr,
Ne kötődjék
velem.
Isten ugyse pofon
ütöm,
Kitelik az tőlem.
Ne, ne, ne! hová nyúl?
Ép’ a kötőm alá!
Ugyan bizony
mit gondolna,
Ha valaki
látná?…
Nyitva vagyon ajtó,
ablak,
Benézhet akárki,
Nézze meg, a kályha megett
Alszik Pista bácsi.
-239-
15.
Mind azt mondják a nagy
gazdalegények:
Mire isznak szegény
szolgalegények?
Arra isznak szegény
szolgalegények:
Istenben van nekik
minden remények.
16.
Árva vagyok,
árva,
Én vagyok az árva,
Áldja meg az Isten,
Ki az árvát szánja.
Búval és
bánattal
Élem világomot,
Búval teritették
Az
én asztalomot.
Majd felhozza
Isten
A szép fényes
napot,
Felderiti Isten
A sok szép csillagot,
Hadd rakhasson minden
Szegény jó
asztagot.
17.
Sirhat az az édes
anya,
Kinek két fia
katona’.
Két leánya
Barassóba,
A tömlöczbe’, az
alsóba’.
-240-
TÁNCZ SZÓK.
BENEDEK ELEK ÉS SEBESI JÓB GYÜJTÉSE.
Gyapot rost,
Megyünk most!
Happ szüz,
korombüz!
Ég a szemed mint a
tüz.
Látom lábod
fejérségit,
Eszem a szemed
szépségit.
Aló vigan
legények,
Itt vagyok én,
segéjtek.
Huzzad czigány,
hegedüs,
Fekete vagy mint az
üst,
Kürtön jártál mint a
füst.
Huzzad czigány
reggelig,
Le a falu
végeig.
-241-
A sarkantyum
taréja
Puliczkából van
rakva.
Ha az oláh
meglátja,
Túróval fut
utána.
Három krajczár a
napszámja,
Mégis fodros a
szoknyája.
Uczczu, bolond, ha nincs
eszed!
A mi volt is, mind
elveszett.
10.Megölelem, meg biz’ én,
Meg én
Isten ucscsegén!
Ó de ügyes, ó de
jó!
Ó de kedvemre
való!
Száraz kóré nem
nedves,
A vén asszony nem
kedves.
Aj Istenem, azt a
vént
Hogy ölelem meg
szegényt!
Olyan ránczos a
bőre,
Félrehuz a vér
tőle.
Vén asszonynak nem kár
volna,
Ha pokolban lánczon volna,
hopp!
Apró murok,
petrezselem,
A vén asszony
veszedelem.
Alig várom az
ördögöt,
Hogy elvigye a vén
dögöt.
-242-
Kicsi csupor hamar
forr,
A vén asszony
puskapor.
Úgy szeretem az
öreget,
Mint a bival a
töreket.
A vén leány
dereka,
Hajlik mint a
gyertyánfa.
20.Ez a kicsi, ez is másé,
Mégis
tánczoltatom, ládd-é!
Kicsi nekem ez a
csűr,
Kirepülök mint a
fürj.
Huzd ki czigány a
nótát,
Ha megetted a
rókát.
Tizenhárom
réczetojás,
Enyim vagy te kis
rokojás.
Kerek
almafa-lapi,
Szeret engem
valaki.
Vékony czérna,
köménymag,
Jaj de kevély legény
(leány) vagy!
Piros orcza, fekete
szem,
Ez engem a földbe
teszen.
Beteg az én rózsám,
szegény,
Én vagyok a doktor
legény.
Mindentől meg vagyok
fosztva,
A jó mind másnak van
osztva.
-243-
Adjon Isten mindennek
jót,
Mert az enyim búbánat
volt.
30.Jobb a bor a pálinkánál,
Egy
menyecske száz leánynál.
A menyecske jámbor
fecske,
Nem rug, nem döf, mint a
kecske.
Azért, hogy én rongyos
vagyok,
Szép lány szeretője
vagyok.
Szürőszita, tejes
lábas,
Álljon félre, a ki
házas.
Verd meg Isten a
szakácsnét,
Ne csináljon mindig
czibrét.
Éfi leány,
bokréta,
Házasember,
favilla.
Jó az öreg a
háznál,
Ha baj nincs is, bajt
csinál.
Volt szeretőm minden
nevü,
De még nem volt Juczi
nevü.
A kisasszony,
ihaja!
Azt sem tudja: mi
baja.
40.Úgy szeretem az uramat,
Majd
elokádom magamat.
Vékony czérna,
kenderszál,
Jaj de kicsin
maradtál!
-244-
Járjad, járjad,
hajnalig,
Mig a szoknyád
langallik.
Tébe-vajba
feresztgetik,
Hasábfával
veregetik.
A vén ember
lefelé,
Többet hátra, mint
elé.
Ha rávetem a
szememet,
Majd kihányom a
bélemet.
Ihaja! csuhaja!
Libeg-lobog a haja.
Aló legény, ne hagyd
magad,
A mig langot vet a
talpad.
Úgy meg vagyok
keseredve,
Mint a nyirgúzs
tekeredve.
Huppá, huppá,
féltekenyő!
Férjhez ment a
szemétmerő.
50.A ki nem tud tánczolni,
Menjen
haza aludni.
A ki úgy él, mint én
élek,
Jaj de keseredett
lélek!
Ülj le mellém egy
kicsiddég,
Szüved bár addig
nyugodjék!
Télbe’-nyárba’
mezitláb,
Úgy kimélik a
czizmát.
-245-
Kerüld meg a
kemenczét,
Öleld meg a
menyecskét.
Túl a vizen
zabkéve,
Neked leány mi
kéne?
Huppá, huppá,
eléfelé!
Huzódj leány legény
mellé!
Kicsi járom, nagy
bordicza,
Rugjunk egyet kis
Boricza.
Hallod-e te Kukuk
Tamás,
Szebb ez a lány, mint az a
más.
Dombódalon
bogáncskóró,
Kendből sem lesz
királybiró.
60.Istirinfi, topánka,
Holnap
megyünk a bálba.
Túl a vizen
zabasztag,
Neked leány, mit
adtak?21)
Ha eltelik három
ősz,
Kicsi leány hozzám
nőssz.
Rajta legény, jól
teszed,
Ha a leányt
elveszed,
Úgyis azon az
eszed.
Leányszőlő,
bakator,
A rektornak vad
vaczkor.
-246-
Napról napra csak
fogyok,
Hol hevülök, hol
fagyok,
Érted én beteg
vagyok.
Elvesztettem a
gyürümet,
Elvitték a
szeretőmet,
Ki elvitte, éljen
vele,
Csak előttem ne
ölelje.
A házasság
kaloda,
Ne dugd a lábad’
oda.
Huzzad czigány azt a
hosszut,
Jó legénynek nincsen rossz
út.
Lefittyent a csizmám
szára,
Korcsomán a lovam
ára.
70.Édes rózsám egyet szeress,
Egynél többet ne is keress,
Ha
sokfelé jár az eszed,
Bizony nem sok
hasznát veszed.
Ez a kis lány
biztatott,
Megkérettem,
elfutott.
Lobog a tüz
fölfelé,
Ezt a leányt mi
lelé,
Hogy másba szeret
belé,
Szalad tőlem más
felé.
Egyszer vagyon pünkösd
napja,
Csurogjon a hordó
csapja.
-247-
Ha máshoz is
igérkeztél,
Hozzám bizony ne jöjj
közél.
Úgy szeretlek, majd
megeszlek,
Megbecsüllek, ha
elveszlek.
Kolozsvári
káposzta,
Szőke leány
zsirozta.
A nagy főben kicsi
ész,
Ha megkottyan, oda
vész.
Törő, tiló,
szakadék,
Veled össze
akadék.
Jaj Istenem, jaj
annak,
Kinek leányt nem
adnak.
80.Hej, nekem bizony adnak,
Öttel-hattal kinálnak.
Úgy szeretem a
szépet,
Mint a gyermek a
képet.
Aló Fitód, fel
Zsögöd,
Leányt viszek, nem
dögöt!
Hat ökre volt az
apámnak,
De most egy sincs a
fiának,
Köszönje a
korcsomának,
Bolond, tágas nagy
torkának.
A szépnek is
időre,
Csak ránczos lesz a
bőre.
-248-
Kormos Pista ügyes
legény,
Egy kötelet megér
szegény.
Milyen hamar
megszerettél,
Olyan hamar
elfeledtél.
Benned a bor igen
sok,
Félek hogy még
kicsorog.
Bort ittam én, részeg
vagyok,
Az öledbe majd
lerogyok.
Kapum előtt ne
rikoltozz,
A fülembe ne
sikoltozz.
90.A kutya is hájat venne,
Ha rá
való pénze lenne.
Nem iszom én, hamis a
bor,
Letántorit a
lábamról.
Feleségem de
szeretném
Ha mással
elcserélhetném,
Ki elvinné
felfogadnám,
Pótlás nélkül oda
adnám.
Ez a leány sokat
ér,
Se’ fekete, se’
fejér,
Se’ kövér, se’
ösztövér.
Özvegy asszonyt
szeretek,
Leányhoz nem
mehetek,
Van is ennek sok
pénze,
Három üres
erszénye.
-249-
Ha ezt el nem
vehetem,
Nem ihatom,
ehetem,
Magamat
eltemetem.
Még egy kicsit
hörpölök,
Inkább holnap
böjtölök.
A macskának nincs
nadrágja,
Mert a posztó igen
drága.
Nincsen lovam, gyalog
járok,
Átugranám, nagy az
árok.
Szegény szolga mit is
tehet,
A tánczba is ritkán
mehet,
Mégis megél, a hogy
lehet.
100.Ez a fiu olyan jó,
Mint a lyukas
mogyoró,
Nem tudja a
miatyánkot,
Szereti a
leánykákot.
Egy pohárral
bánatomba’,
Betettem az
áristomba.
Házasodj’ meg, ne
panaszkodj’,
Most ideje, most
kapaszkodj’.
Kidőlt a fa
gyökerestől,
Tüzre tesszük
mindenestől.
Kétszer jártam
kondiba’,22)
S hire van a faluba’.
-250-
Pille Gyuri jó
katona,
Azt se’ tudja, hol a
lova.
Azért vagyok
lengeteg,
Megsántitott a
hideg,
Három hétig mind
rázott,
Még a lelkem is
fázott.
Jaj de drága most a
ló,
Drágább a
hegedű-szó.
Béka terem a
tóba’,
Nem a boros
hordóba’.
Ne ülj rózsám az
ölembe,
Nem férek el a
bőrömbe’,
Örömömbe’!
110.Légy társam te kicsi Máris,
Társat keres a madár is.
Tizet tojott a
tarka,
Mind elvitte a
szarka.
Úgy meg vagyok
keseredve,
Mint a Biró Pali
ökre.
Keresztturi
szitakéreg,
Ne futkározz’, mint a
féreg.
Fáin legény az a
Peti,
Ha bokáját
összeveri.
Vagyon sarkantyus
csizmája,
S a patkóját egy szeg
tartja.
-251-
Szöktesd, forditsd,
hamarjába,
Repüljön a
rokolyája.
Szót a táncznak
legények,
A mig meg nem
vénültek.
A vig idő
elhalad,
S ülhettek a gócz
alatt.
Mintsebb veled
tánczolnék,
Inkább tőkét
bütülnék.
Vess figurát olyan
czifrát,
Hogy a patkód vessen
szikrát!
Messze vagyunk
egymástól,
Mint Verebes
Tusnádtól.
120.Azért rongyos a gagyám,
Háromszéki a rózsám.
Hopp a Jézus
csidmája,
Bokáig ér a
szára.
Leszakadt a
pincze-lakat,
Jaj de vén szeretőm
akadt!
Ögyél fiam
korélábét,
Hogy a lábad hányjon
prádét.
Uram, Jézus,
Kirisztus,
Adj egy kupa
spiritust.
Czifra csepesz, részeg
asszony,
Hogy az ördög
elszalaszszon.
-252-
Iczczu neki
Bereczky!
A szemedet mereszd
ki.
Fejér füzfa,
rakottya,
Megszületett a
fattya.
Majd nyakába
akaszsza,
S a mezőre
hordozza.
Hugomasszony kend csak
úgy,
Én a kakas, kend a
tyúk.
Szeress engem, szeress
mást,
Holnap után keress
mást.
130.Tiz az óra a toronyba;
Tizenkettő a gyomromba’.
Hatos borda, hetes
nyüst,
Édes uram lassan
üss.
Bezzeg ugyan jó vagy
verni,
S egy főkötőt nem tudsz
venni.
Ne kuczorogj a
füttőn,
Inkább bújj ki a
kürtőn.
Kolozsvári
Kalára,
Ne nézz olyan
halálra.
Nézz a csizmám
szárára:
Lehajlott az
orrára.
Icczu lábam ne
hibázz!
Ha nem deszkás is a
ház.
-253-
GYERMEK ÉS JÁTÉKDALOK.
BENEDEK ELEK ÉS SEBESI JÓB GYÜJTÉSE.
1.
(Kettő a gyermekek közűl megbúvik egy kerités
mögé; ezek a »farkasok;« a többiek egy pázsitos helyre telepednek
meg; ezek a »ludak.« A »ludakat« egy szolgáló és anyja őrzik,
következő párbeszédet folytatva:)
Szolgáló: Anyám, anyám, hozz ennem.
Anya: Gyere haza, ha
kell.
Sz: Nem merek.
A: Kitől?
Sz:
Királyné háza megett két farkas.
A:
Mit csinál?
Sz: Himet
varr.
A: Mibe mozsdik?
Sz: Réz medenczébe.
A: Mihez kendik?
Sz: Kutya
lombos farkához.
(Erre a farkasok eléugranak, a ludak gágogva
szétfutnak ha valakit elfog a »farkas,« az váltja fel.)
-254-
2.
(Körbe állnak s ugy dalolják a következő
dalt:)
Haj, gerenda,
gerenda,
Tartományi
gerenda!
Ipszilom,
ipszilom,
Ipszilomi
rózsa.
Ha én rózsa
volnék,
Mégis
kifordulnék.
Kék selyem
mustya,
Zöld galaria,
Dinom-dánom szép Rózsika,
Fordulj angyalmódra!
(Erre az, kit a megszólitás illet, hátat fordit a
körnek, s igy tovább, míg mindenik ki nem fordul. Most a biró, kit
még a játék kezdetén megválasztanak, kiáll a körből s rendre kérdi
a többitől:)
„Ki lopta el a
fészét?“
Mindenik a szomszédjára hányja a vizes lepedőt, s
miután egyik sem vall magára, a biró felkiált:
„Majd megválik, ki lopta el a
fészét!“
A lehető legsebesebben kezdnek forogni; a ki
legelőször esik el, arra rákiáltják:
„Tolvaj! tolvaj! te loptad el
a fészét!“
3.
(Két csoportra oszlanak a gyermekek. Az egyik
csoport letelepedik a földre, – sorba ülve; – egy közülök, a
»vezér« állva marad a sor szélén. A vezér mellett ül a
»kisasszony«. A másik csoport megbúvik egy kerités mögé, ott
egyiknek a lábára ruhát kötnek, s ugy indulnak a földre telepedett
csoporthoz, élükön szintén egy vezérrel.)
Vezér: Kakas, Isten jó
napot!
Másik
v.: Récze rucza fogadja!
-255- Vezér: Jutkáné,
Butkáné,
Te kegyelmed
leányodért
Jöttünk
legszebbikért,
Legjobbikért,
Rózsaszin
orczájuért.
Másik v.: Mert a mi
leányunk
Igen hegyes, igen
begyes,
Kőkapu nékül,
Arany perecz nékül
Ki sem adhassuk.
(A vezér most a kisasszonyhoz fordul e
szavakkal:)
„Kérd ki
kisasszony!“
(Ez aztán oda megy a másik csoporthoz, s ha elsőre
nem találja el, hogy kinél a ruha, a játék ismétlődik.)
4.
Egyerem, – begyerem,
–
Kender – táncz!
Hát kend – sógor, –
Mit ki – ált?
Én án – gyomat –
kiál – tom,
Vas pálczámat –
kongatom,
Kong, – kong, – konga –
tom,
Kácz ki – tolvaj! –
Te vagy, – te!
5.
A sárig asszonynak elveszett fekete fótikája. Fogta a
fa-fütyökre, a fa-fütyök ugyan esküszik, hogy az Isten őt
likó-likába ne vigye, ha ő ellopta.
(Hangosan és szaporán szokták ezt mondani,
többször egymásután.) -256-
6.
(Egy vagy két gyerek felül a hintára, más kettő
hintáztatja e mondóka kiséretében:)
1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, –
tiz!
Tiszta viz!
(A többit énekelve:)
Belé halt a
mátkám,
Mivel vontassuk
ki?
Tizenkét szunyoggal,
Tizenhárom bolhával,
Tizennégy kullancscsal.
Adjanak
egy vékát!
Minek azt a
vékát?
Hogy virágot, hogy
virágot
Ültessünk
beléje.
Minek a virágot?
Vén asszonyok kebelibe,
Leányoknak a kezibe,
Legényeknek
kalapjába!
Dungó hajtsa, légy
mozgassa,
Hajts ki diófa
tetejibe!
(Ekkor a hogy csak birják, ugy kihajtják a hintát,
s igy folyik tovább.)
7.
(Körbe állanak, egy beáll a középre, s forogva
dalolják a következő dalt:)
Hej gerenda,
gerenda,
Tartományi
gerenda!
And – ris, Band –
ris,
Benne – forog,
Ölelj, a kit szeretsz!
(Erre a középen álló bekap egyet a körből s
forognak tovább.) -257-
Ezt szeretem, ezt
kedvelem,
Ez az én
édesem!
Szedek szép –
rózsát,
Kötök
koszorucskát.
Hej zsimojom,
zsámojom,
Zabolai
zabszem!
Ne hivjatok
engem
Többet Ilonának,
Csak hivjatok engem
Városi ponyának.
Csiftom,
paftom!
Városi
menyecske!
Állj ki tavaszi
fecske!
(Most az, ki legelső állott be a középre, kiáll,
bennmarad a második.)
Maradj benne kis
fecske!
(Ismételve a játékot, a bennmaradott szintén párt
választ e sor után:)
Ölelj, a kit
szeretsz!
8.
(E játék menete megegyez az előbbivel.)
Az
egész: Kerek karazsia,
Kényes asszony,
Kapd bé, a kit szeretsz.
Körbenálló: Ezt szeretem, ezt kedvelem,
Ez
az én édesem!
Az egész: Adjon Isten
záporesőt,
Mossa össze
mindakettőt!
9.
Mély kutba
tekinték,
Köményszálat
szakaszték.
-258- Kinek látom
pisolygását, mosolygását,
Biró vegye
szép zálogját.
(Egyik integet a többinek, arczát lehetőleg
elfintoritva; ha valamelyik elmosolyodik, megzálogolják. A
zálogtárgyat vissza nem adják, mig az illető ki nem kiáltja
szeretője nevét.)
10.
Ó! ó! ó!
Kerek tó!
Bujj ki
csiga fülemből.
Szántsunk, vessünk,
arassunk.
Neked is,
Nekem is,
Még az
egyiptomnak is.
Annak adom a fejem
fájását,
A ki hajonfejt
van.
(E verset fürdés után szokták mondani.)
11.
Egy kis kertet
keriték,
Belé rózsát
ülteték.
Szél – szél – fuvo –
gat,
Eső – vere – get.
Csurr!
(Sebesen forognak s a végső szónál hirtelen
lekuporodnak; és a ki e közben hátraesik, kidobják a sorból s azt
mondják: nyüveskas.)
12.
Putypu – rutty!
Mit ke – ressz?
-259-
Hat lo – vat, szeke – ret,
Szeke – rembe – kere – ket,
Karin – czámba – kenye – ret;
Poha – ramnak – fene – ket,
Hadd e – hessem, –
Hadd i – hassam –
Ele –
get!
13.
(Egyik lúd a másiknak:)
Menjünk a pap
rozsába!
(Másik lúd:)
Ketten szedjünk egy
zsákba.
(Mikor oda érnek:)
Ki – ki magának, ki – ki
magának!
14.
Mit mond a
fecske?
Kicsinek kicsit,
Nagynak nagyot;
Mert
ha kicsike kéred a nagyot,
Kitekerintem a nyakadot!
15.
Bárány:
Eperlapi!
Júh:
16.
Bükki vadgalamb:
Mit, mit, mit!
Mit, mit kaptam én?
17.
A nyúl (ha elcsipte a
kopó):
Mást, mást,
mást!
18.
Kutya:
Hom, hom, hom!
Honn a gazda, honn!
19.
Kicsi kakas:
Forró viz!
20.
Ma dagadjon, holnap
apadjon,
Hónapután a gödre
maradjon!
(Szemfájóssal mondatják.)
21.
Gyurott
mák!
(Varju a disznóganajnak ezt károgja
tavasszal.)
Pi kaka! pi
kaka!
(Ősszel, mikor kukoriczát kap.) -261-
22.
A macskának négy a
lába,
Ötödik a
farkinczája.
23.
Macska:
Herausz! Má –
jor!
24.
Czinege:
Kümpics, kümpics,
kümpics!
25.
Beli kuczi, beli,
veli,
Kutyasággal vagyok
teli.
(Gyermeket altatják e danával.)
26.
Olá’, olá’, ordás
zsák,
Czigány, czigány, szenes
zsák.
27.
Hires falu
Madaras,
Még a pap is
fazekas!
28.
Simijon, sapka,
Szegletes laska.
-262-
29.
Ujjuju!
Megdöglött már a vén juh!
Nem kell neki több sarjú.
30.
Elől megyen úr,
Közből király,
Hátul
béka,
Vacs, vacs,
vacs!
(Három gyermek megy sebes léptekkel egymás után s
az első mondja e versikét; az utolsó meg teljes erejéből igyekszik,
hogy első lehessen és visszamondhassa.)
31.
(Egyik gyermek megindúl sántitva, kezében bottal.
A többi kérdi:)
– Hová megyen csonka
nagyapó?
– Megyek a
templomba.
– Minket
elereszt-e?
– El, ha nem
szeleltek.
(A gyermekek utánozzák a szelelést, a »csonka
nagyapó« pedig kergeti őket.)
32.
Eb adús,
kuty’adús,
Ha meg nem adod, légy
adós.
(Egyik gyermek a másiknak tenyerébe vereget e
versike kiséretében, azután megfutamodik; ha utólérik, változik a
szerep.) -263-
33.
Apa – csiga – mama –
liga,
Ha u – tól érsz, vaska – rika –
– –
(Megegyez az előbbivel.)
34.
Erdővidéki falvak gúnynevei:
Füle bordás, Bardocz korpás, Ölösztelek23) bocskorták Vargyas kenyeres, Száldobos
sántakerekes, czifra Köpecz, bű Barót, sáros Bibarczfalva, hammas
fazék Hérmány, kalácssütő kis-Baczon, cserépvető Nagy-Baczon,
kerékfuró Bodos, muszka Száraz-Ajta, tolvaj Közép-Ajta, égető
Nagy-Ajta.
-264-
LAKODALMI VERSEK, RIGMUSOK, KÖSZÖNTŐK.
BENEDEK ELEK ÉS SEBESI JÓB GYÜJTÉSE.
Lakodalmi versek.
1.
Előköszöntő vers.
Áldás harmatozzék ez ház
gazdájára,
Édes öröm, jó kedv, a
gazdasszonyára,
Ez ház udvarából soha
ki ne fogyjon
Isten adománya, sőt még
szaporodjon.
Kedves gazdauram, ez ház
szószóllója,
Legyen beszédemnek jól
meghallgatója.
A násznagy s vőlegény
követségbe küldött,
Csak hamar
elmondom, hogy ne töltsek üdőt,
Tisztelik mindnyájan e szép közönséget,
Hogy készen legyenek, várjanak
vendéget.
Mutassák meg nékünk, a
szállás hol lészen,
Mikor
megérkezünk, legyenek jól készen.
-265-
Mikor az esküvőről a lakodalmas házhoz
mennek.
Első vőfély:
Drága jó uraim s nagy jó
asszonyaim!
Kik tekéntvén szorgos
fáradozásaim,
Meg nem vetettétek
hivogatásaim,
Nézzétek el nekem
fogyatkozásaim.
Tudjátok mindnyájan,
nem sokat tanultam,
Az oskola elől
sokszor megszaladtam.
Nem sokat
porolták az én alfelemet,
És nem is
plágázták az én tenyeremet.
A mit
imitt-amott, tél-túl tanulgattam,
Azért én keveset nyughatatlankodtam.
Hanem a mi szegény házunktól kitelik,
Szivesen szolgálok, ha kedvetek
telik.
A mi jó gazdánknak az az
akaratja,
Hogy vendégi vigan
legyenek, biztatja.
Általam jelenti:
készen a vacsora,
Csapra is van véve
mind söre, mind bora.
Második vőfély.
Minthogy már a nagyján immár
általestünk,
Vigadjunk! elég ha eddig
pityeregtünk.
Eddig is úgy volt az,
ezután is ugy lesz,
Meglátja kend
szomszéd, ha feleséget vesz.
Nosza
Laczi koma, czimbalmad zendüljön,
Úgy
hogy a menyasszony füle megcsendüljön.
Verd el a Rákóczi hires áriáját,
Melyet tanult, mikor vivta Belgrád várát!
Lám, hiszen nem látsz itt egyet is
apáczát,
Járjuk el hát frissen a
vőlegény tánczát.
-266-
Mikor a vendégeket asztalhoz ültetik.
Uraim! az asztal meg vagyon
teritve,
Kés, tányér, villával,
kalánnal készitve.
Az ételeket is
elhozzuk sorjába,
Ez a sok legénység
nem áll itt hiába.
Nehogy az asztalon
az étel meghüljön,
Felmelengetése
dologba kerüljön,
Tessék kegymeteknek
helyre telepedni,
Úgy is a mozsikás
meg kezd melegedni.
Én mindent, mi
tőlem telik, elkövetek,
Jó
apetitussal egyenek kegymetek.
Mikor a leves fogyni kezd.
Úgy bizony, gyorsabban
forgatom magamat,
Mintha bolhák
csipnék a két oldalamat.
Mikor bor
áztatja kiszáradt torkomat,
Nem
minden szeméten találni páromat.
Kis vőfély.
Sok szerencsétlenek voltak e
világon,
Kik nagy mohón kaptak a
szent házasságon,
De utóbb megálltak
a szent igazságon,
Hogy egyedül élni
jobb lesz a világon.
Mert az házas
élet némelynek kalitka,
Mivel az igaz
társ igen nagyon ritka.
Itt van a
szivemnek minden belső titka,
Bár
fejemre szálljon sok asszonynak szitka.
Ezért dicsőült meg Szent Pál is régenten,
Hogy éltét folytatá haláláig szenten.
Nem volt felesége, nem is
csalatkozott,
Nem volt az asszonytól
neve is átkozott.
-267-
Első vőfély felel.
Megállj, egyszeribe felelek
szavadra,
Tudom, lakatot vetsz
pittyedt ajakadra.
De most már
elmegyek, bort és ételt hozok,
Hamar
visszajövök, sokat nem motozok.
Visszajövet.
Hallod-e barátom, állj elé egy
szóra!
De nem kérlek most ám borra,
sem savóra,
Hanem megfelelek az
előbbi szódra,
Hogy megbomlott agyad
fordithassam jóra.
Igaz, hogy szent
Pálnak nem volt felesége,
De nem
azért lett ám örök dicsősége;
Hanem
mivel példás vala ő szentsége,
Azért
leve neki a menny öröksége.
Lám,
hiszen Judás is nőtelen legény volt,
De hogy mesterétől hitetlen elpártolt:
Felakasztá magát, pokolba is lábolt,
Hol álnokságáért keservesen lakolt.
Rosz Delilája volt, az igaz,
Sámsonnak,
De hogy kutyául járt, maga
oka annak.
Nagy kincs a jó asszony
barátom, a háznál,
Ha asszony nem
volna, most te sem papolnál!
Ki
tudja, mely ország szélén kuruttyolnál,
Azért hát jobb volna, ha egyet sem szólnál.
Sok példát hozhatnék a históriából,
Mind a régi, mind a legujabb
világból:
Mennyi jó származik a szent
házasságból,
Látod-e atyafi, nem
vetsz ki sarkamból!
Mikor a »kásapénzt« szedik.
Hogy szegény szakácsnénk a
kását keverte,
Kezét a meleg gőz
erősen felverte.
-268- Folyvást
nagyobbodik fájdalma sebének,
Már az
urusságért doktorhoz küldének.
Kéri
kigyelmetek, megszánván, szegénynek
Ha a tányérkába egy-két pénzt vetnének
Midőn az evést elvégezték, az első vőfély ajánlja
magát.
Drága jó uraim, s kedves
asszonyaim!
– Kik megtiszteltetek
engem s rokonaim –
Fogadjatok engem
társaságotokba,
Részesüljek én is
mulatságotokba.
Köztetek találom
ezután helyemet,
Nektek ajánlom fel
szerető szivemet.
Most pedig
mindnyájan vigan mulassatok,
Mint
kedvetek tartja, a szerint bánjatok.
A mulatság után békén alhassatok,
Én jó akaróim holtig maradjatok!
2.
Mikor a vőfély az ételt feladja.
Becsületreméltó jeles
gyülekezet!
Férfi- s asszony rendből
álló felekezet!
Kiket a szeretet ide
kötelezett,
Halljunk szót, valaki e
helyre érkezett.
Nem czélom, hogy
itten sokat prédikáljak,
S a hosszas
beszéddel unalmat csináljak.
Czélom,
hogy tisztemben serényen eljárjak,
Ételt hozzak s osztán innen elébb álljak.
Nagy öröme vagyon a gazdánk szivének,
Hogy ily szép vendégek házába
gyülének.
Ezért poroncsolá nékem,
vőfélyének,
Hozzak ételt, hogy a
vendégi ennének.
-269-
Mikor a bort feladja.
Sziv-vidámitásra Isten a bort
adta,
A mint a Zsoltárban szent Dávid
mondotta.
Azért is hordaját gazdánk
kifuratta,
Teli kancsó borát ide
felhozatta.
Azért jó uraim, a borból
igyanak,
E lakadalomban vigan
mulassanak.
Köszöntsék a kancsót, el
ne aludjanak,
De a vőfénynek is
borocskát adjanak.
Mikor a második fogás ételt feladja.
Hogy a mi vendégink éhen ne
legyenek,
S hogy üres gyomorral haza
ne menjenek,
Más ételt is hoztam,
azért hát egyenek,
Isten áldásából
megelégedjenek.
Mikor a harmadik fogás ételt feladja.
Itt van násznagy uram, a
harmadik étel,
Mig más következik,
éljék egészséggel.
Szivesen adja ezt
a háznak gazdája,
Ételét s italát
tőlünk nem sajnálja.
Az első vőfély komendálja a házasságot.
Uraim! halljunk szót! szólok
igazságot,
Nem beszélek tréfát, hanem
valóságot.
Adjanak hát nekem egy kis
szabadságot,
Mig elébeszélem a szent
házasságot.
Ádámot az Isten mikor
teremtette,
A szent házasságot még
akkor szerzette.
Egy oldala csontját
Ádámnak kivette,
Melyből Éva asszonyt
mellé készitette.
-270- Maga
volt a vőfély, az egek királya,
A
mint azt Mózesnek szent históriája
Bőven elémondja, bár ki-ki vizsgálja.
S ezt minden értelem bámulja,
csudálja,
E szent rendelése az egek
urának
Tetszett Ádám atyánk sok
maradékának,
Mint pátriárkáknak s
évángyélistáknak,
Páratlan életet
kevesen tartának.
Bizony boldognak is
lehet azt mondani,
Kit az Úr jó
társsal szeret megáldani.
Sok példát
lehetne itt előhordani,
Melylyel meg
lehetne azt bizonyitani.
Boldog,
kinek vagyon szép s jó felesége,
Mert
a jó feleség a ház ékessége.
Boldog,
kit igy megáld Isten ő felsége,
Ezt
minden elhigye, itt versemnek vége.
A kis vőfély a házasság ellen beszél.
Állj félre barátom, hadd én is
beszéljek,
Mert olyan legénytől, mint
te, még nem félek.
Magános éltemmel
veled nem cserélek,
Élj csak te
párosan, én egyedül élek.
Nem vala
szent Pálnak soha felesége,
A
Krisztus keresztje volt gyönyörüsége.
Ugyan a Krisztus lett az ő öröksége,
Meg is áldattatott örök dicsősége.
Soknak a házasság vagyon nagy kárára,
Nem mindenik talál a kegyes Sárára.
Nem szent Erzsébetre, Mária anyjára,
Sőt talál sok ember hazug Delilára.
Amaz erős Sámson hogy társa szavának
Hitt mézes beszédü rosz Delilájának,
Halálos sérelmet okozott magának,
-271- S az által vége lett
élete napjának.
Jobb pajtás, hogy te
is meg nem házasodol,
Majd ugy a
konyháról nem is gondolkodol,
De hidd
el, ha egyszer te megpárosodol,
Mit
egyetek ketten? azon sopánkodol.
Majd
ott is vakarod, a hol nem is viszket,
Mert a feleséged mindig rosszra kísztet.
Mikor a pecsenyét feladja.
Jó a sült pecsenye a vajas
kásával,
A sárga répa is a disznó
farkával.
A sült pecsenyével itt a
vajas kása,
Egyenek, mivel ez az
Isten áldása.
*
Vig az örömapa, mi is vigan
leszünk,
Nosza jó uraim, vigan
igyunk, együnk.
Nem siralmas ház ez,
itt ne szomorkodjunk,
Az örömapa vig,
hát mi is vigadjunk.
Zsákkal hordom a
sert, rostával a jó bort,
Lakjuk meg
kedvünkre a lakadalmi tort.
Keritsük
a kancsót ugyancsak szaporán,
Hozok
bort, hiszen nincs lakat a kamarán.
Mikor a kásapénzt szedik.
Halljunk szót uraim! még itt
perórálok,
A szakácsnénk mellett
mivel most felállok,
S addig
kelmetektől én el sem is válok,
Mig
azt meg nem nyerem, a miért istálok.
Ugyanis uraim, szomoru hir vagyon,
A szakácsnénk keze sebes igen nagyon.
Szegény, hogy a kását ott künn
kevergette,
A tüz a jobb kezét nagyon
elégette.
-272- Ennek a számára most
erszényt oldjanak,
Garast és petákot
számára adjanak.
A pénzen Budáról
flastromot hozzanak,
Hogy mérges
sebei hamar gyógyuljanak.
Mikor a czigánynak gyüjtenek.
Új hir a faluban, érdemes
uraim!
S becsületre méltó jeles
asszonyaim!
A mig elbeszélem én itten
panaszim,
Kérem hallgassák meg
együgyü szavaim.
A muzsikusunknak
nagy baja érkezett,
S véletlen
szerencse reá következett,
Mert a
hegedűje összetöredezett,
A melyet a
minap jól összeenyvezett.
A kinek hát
a táncz vagyon most kedvébe,
Tekintsen jól bele teli erszényébe.
A vajda szép nótát von majd örömébe,
Csak huszast hányjanak a hegedüjébe.
Márjást is elveszen, ha huszast nem adnak,
De még inkább örül, ha tallért
mutatnak.
Mondja, hogy virradtig
vigan tánczolhatnak,
Ha pénzt a
számára bőven adogatnak.
Mikor a nyoszolyóasszony ajándékát
feladja.
Halljon szót Ádámnak minden
maradéka!
A kit befogadott e háznak
hajléka;
Mig megmondom: mi a
szivemnek szándéka,
Ne légyen
szivemnek semmi akadéka.
Nyoszolyó-asszonyunk a vendég számára
Ajándékot küldött üres asztalára.
Egyék meg csak frissen, mert meghűl
sokára,
A ki ebből eszik, forduljon
hasznára.
-273-
A menyasszony búcsuztatója apjától.
Vajda! hegedüdnek álljon meg
zengése,
A sarkantyuknak is szünjön
meg pengése,
Mert búcsuzásomnak most
lészen kezdése,
Legyünk
csendességben, mig lészen végzése.
Elsőbb is te hozzád nyujtom én szavamat,
Kedves édes apám! én búcsuzásomat.
Mert te Isten után viselted gondomat,
S mostan is sajnálod tőled válásomat.
Azért rád kivánom az Úrnak áldását,
Szállitsa rád, mint a bő viz
áradását.
A mikor elvégzed életed
folyását,
Adja meg lelkednek örökös
szállását.
Anyjától.
Kedves szülő-anyám! már te
hozzád térek,
Mig új szállásomra te
tőled elérek.
Áldást Istenemtől én te
reád kérek,
A kit én szivemből
szüntelen dicsérek.
Kedves dajkám
voltál, szüntelen szerettél,
Jóra
tanitottál, a rosztól intettél.
Mint
anya leánynyal, velem cselekedtél,
Most pedig szárnyamra engemet eresztél.
Látod édes anyám, elvisznek mellőled,
Bocsánatot azért most kérek te tőled.
De ha elmegyek is, jó szülém,
mellőled,
Jó gondolatom lesz
mindenkor felőled.
A mennyei atya
legyen mindig véled,
Valamig életed e
világon éled.
Mikor pedig élted
halállal cseréled,
Adja meg Jézusod
te örökös béred.
-274-
Leánytársaitól.
Kedves lánybarátim, hozzátok
fordulok,
S ha reátok nézek ugyan
megújolok.
De azon szivemben már
nagyon búsulok,
Hogy seregetektől más
utra indulok.
Nem lesz már veletek
többé mulatásom,
Már férjem házánál
lészen maradásom.
A mint férjem
fujja, úgy lesz tánczolásom,
Jaj, be
hamar elmult az én leányságom!
Ar Úr
ti nektek is jó hiv társat adjon,
Férjetekkel együtt soha el ne hagyjon.
Áldása Istennek rajtatok maradjon,
Végre az egekbe magához
fogadjon.
Karácsonyi mysterium.
(A Betlehemet asztalra helyezik s körülállva
énekelnek.)
Mind:
Szigoru pajtában,
Marháknak jászlában
Megtaláltuk Jézust,
Mi
Megváltónkat.
Könyörögjünk
előtte,
Érettünk az
egekbe’
Legyen
közbenjáró.
Huszár:
Ki Istentől
küldettél,
Szüz anyától
születtél,
Mennyei szent
ajándék
És egyetlen egy
malaszt!
Tekints minket
kegyesen,
Hogy
megszabadulhassunk
A tévelygő
útaktól,
És neked
szolgálhassunk,
-275- Nálad
boldogulhassunk.
Áldott vagy te szüz
Mária
A
szentháromságtól!
Kérünk azért
tégedet,
Tisztits meg a
bűntől,
Mert te vagy
irgalomnyerő
Kegyes szüz
Mária!
Mind:
Egeknek királya, pásztorok
pásztora,
Szent szined elé száll
könyörgésünk szava.
Tégedet dicsérve,
rimánkodva kérünk,
Mennyország
kapuját nyissd meg Uram nékünk!
Huszár:
Örök hálákat adunk mi te néked mennyei szent atyánk,
hogy megadtad érnünk szent karácsony napját, a kiön is megszületék
vala a te könyörülő szent fiad, az Ur Jézus Krisztus! (A háziakhoz
fordulva.) Te pedig e háznak érdemes gazdája, gazdasszonya és
minden hozzá tartozói, engedjétek meg nekünk, hogy példának okáért
mi is elmutassuk a Megváltó születését.
Mert mi nem
tréfára,
Vígságra
születtünk,
Avagy hogy
világi
Dolgokat
hirdessünk,
De hogy
megtérésre
Példát is
mutassunk,
És az
mennyországban
Együtt
mulathassunk.
Angyal:
Dicsőség Istennek
A magas egekben,
Békesség e földön
Minden
embereknek.
-276- Mert ime
született
Mi nékünk
Megváltó.
Keljetek fel
pásztorok,
Született
királyotok,
Kit buzgón
imádjatok.
– – – – –
Ez lesz jegy néktek róla,
Ime fekszik jászolba’.
Szüz, nagy jót cselekedtél,
Hogy
Isten anyja lettél,
Azért is
dicsértessél.
Első pásztor:
Keljetek fel
fortátok,
Furcsa szót
hallottam,
Hogy a gócz alatt
aludtam.
Második pásztor:
Mi a hé!?
Első pásztor:
Keljetek fel
egybe’,
Furcsa szót
hallottam,
Jézuska
született,
Én aztat
álmodtam.
Második pásztor:
Te, tán a kakas… (megpillantja
az angyalt.)
Keljetek fel hát
mind,
Istennek angyalát
Itten most meglátjuk,
Sok arany mondását
Néki is
hallgassuk.
Első pásztor:
Én is felköltöm
hát
Jó öreg apámat;
-277- Megvénült, de
tudom,
Angyalt még nem
látott.
(Az öreghez:)
Kelj fel öreg
apám,
Ilyent még nem
láttál,
Istennek angyala
Emberek közt sétál.
Öreg:
Hozzatok lovat
hát,
Betlehembe mégyek,
Úr fiát tisztelni,
Valamig csak élek.
Angyal:
Jertek
Betlehembe,
Romlott
istállóba,
Hol megváltó
fekszik
A hideg
jászolba’,
Kinek a
födele
Az egek párkánya.
A magas egeknek
Tündöklő királya
Szurós ízikbe
van
Ottan
bepólálva.
Öreg:
Siessünk fiaim hamar
Betlehembe,
Öreg térdeimet meghajtom
előtte.
(Két pásztor az öreget botra ültetve, viszi a
Betlehem elé.)
Pásztorok:
Üdvöz légy Jézus, pásztorok
pásztora,
Mennynek és földnek teremtő
szent ura,
Teremtő szent
ura.
-278-
Ha te meg nem utálsz, te
szolgáid vagyunk,
És azért jövénk,
hogy tégedet imádjunk,
Tégedet
imádjunk.
Mária:
Serkenj fel én
fiam,
Pásztorok
eljöttek,
A szent
angyaloktól
Hozzájad
küldettek.
Első pásztor:
Mi lehet az oka pásztorok,
fortátok,
A mit én szememmel magam
előtt látok,
Hogy az Isten fia rossz
pajtába szállott,
Holott neki készen
sok palota állott.
Második pásztor:
Azért választá tán barmok
istállóját,
Hogy követnők mük is
szentséges példáját.
Öreg:
Meglássátok, nem lesz a
városiaknak
Jó dolguk, hogy neki még
szállást sem adtak.
Első pásztor:
Adjunk ajándékot, kitől a mi
telik.
Én édes Jézuskám,
Egy báránykát hoztam,
Legelső, de tőled
Én nem
sajnállottam.
(Mielőtt átadná, az angyal megcsenditi a torony
csengettyűjét, mire a pásztor leborul. Ugyanez ismétlődik minden
ajándék átadásánál.)
Második pásztor:
Én is hoztam néked egy füstös
sajtocskát,
Hoztam volna biz’ én
ennél nagyobbacskát.
De a juhaimnak
elapadt a tejek,
Jól tudom mán hónap
egy cseppet se fejek.
-279-
Öreg:
Édes kis Jézuskám, nincsen más
jószágom,
Egy szép dészüszíjam, ezt
néked ajánlom.
Mária:
Köszönöm pásztorok szép
ajándékitok,
Megfizeti Isten a ti
jóságitok.
Első pásztor:
Betlehembe
jártunk,
Égi csudát
láttunk,
Mi nagy jó
kedvünkbe’
Vigan
furulyázzunk.
(Eléveszi furulyáját, a más kettővel szembe állva
játsza a zsukátát24),
mig az »öreg« szándékosan el nem esik tánczközben.)
Pásztorok (énekelve):
Egy szüz fiat
szült,
Kiért mennyben öröm
gyült.
(E két sort az egész ismétli, mi alatt az öreg
feláll.)
Mind:
Egy szüz fiat
szült,
Kiért mennyben öröm
gyült.
Pásztorok,
pásztorok,
Örvendjetek,
örvendjetek,
Szabaditó földre
szálla,
Ő leszen a bün
halála,
Örvendjetek,
örvendjetek!
Huszár:
Derék házi gazda, maradj
békességben,
Megbocsásd vétségünk a
mi verseinkben.
Szép házadnépével
maradj egészségben,
S holtod után
végy részt az örök életben.
Tüztől,
viztől mindig te békében maradj,
S
tarisznyánkba máskor még többet is rakhass.
-280-
Mind:
Immár mük is elmégyünk
útunkra, útunkra,
Áldás szálljon jó
gazda, házadra, házadra.
(Oláhfalu Udvarhelymegye.)
Rigmusok.
Karácsonyra.
1.
Tudom, jól tudjátok, itt
vagyon karácsony,
Most a mester keze
nem jár a korbácson.
De még a másé
sem csépen, kalapácson,
Inkább forog
szeme a vajas kalácson.
A ki
felvirradott karácsony napjára,
Jól
főzet, jól süttet, háznépe számára.
Gazd’uram őkeme parancsolatjára
Egy kancsó bor ugrik rakott asztalára.
A singes kolbászok, süstörögve
sülnek,
Ekként a jó bornak korcsolyák
készülnek.
A szép szőlőhegyek künn a
fagyon ülnek,
S itthon az emberek,
levétől hevülnek.
Most a jó barátok
együtt beszélgetnek,
Látogatják
egymást, mig hasznot vehetnek.
De a
hol csak száraz kortytyal fenyegetnek,
Oda tudom, ők is nem igen sietnek.
Mi e szent ünnepen úgy vendégeskedjünk,
Most is, de máskor is, annyit igyunk, s
együnk,
Hogy jusson, maradjon,
máskorra is tegyünk,
S Jézus
születése hasznában részt vegyünk.
2.
Hic, haec, hoc! igy kezdék én
is deklinálni,
De már nem sokára
kezdek komparálni.
-281- Majd ugy
megtanulok aztán konjugálni,
A vén
leány sem tud jobban motollálni.
A
praesenshez vigan és örömmel nyulok,
Rosz praeteritumért semmit sem búsulok.
Az imperfectumról még tovább indulok,
Ijeszszen futurum, még meg se’
jajdulok.
Futurumtól félés nem sujt
engem agyon,
Hogy született Jézus,
hirdetem a fagyon.
3.
Egy kis vándor szabó jött
Szent-Gerliczére,
De édes apámnak nem
kisebbségére.
Új szita szegen függ:
sokan mentek hozzá,
Ha egynek
dolgozék, a más megátkozá.
A
mesternek is van egy kis boszusága,
Mert itt van karácsony – s nincs kész a
nadrága.
4.
Ma karácsony
napja,
Minden ember
tudja,
Csak a pap nem
tudja,
Majd az is
meghallja.
Horgas a
disznóláb,
Az övembe
szúrom,
Karikós a
kalács,
A karomba húzom.
Zergetik a kulcsot
Pénzt akarnak adni,
Ha
karajczárt adnak,
Meg fogom
köszönni,
De ha márjást
adnak,
El se fogom
venni.
-282-
Husvétra.
5.
Ez háznak kis
kertjében
Van egy
rózsatő,
Rózsás kertben
növelje
A jó
teremtő.
Vizet öntök a
tövére,
Szálljon áldás a
fejére!
Az Istentől ezt
kérem,
Piros tojás a
bérem.
6.
Kedves bátyámuram, ez ház
családfője,
Kedves néném asszony,
ennek kedves nője,
Szomoru nap vala
ezelőtt harmadnap:
Nagy kínok közt
holt meg, a legnagyobb fő-pap.
De már
kiszabadult az halálfogságból,
Föltámadott s kijött az gyászkoporsóból.
Egy kedves kis lánykát ide
szalasztottunk,
A kinek mi mindég a
nyomába voltunk.
Nyájasan akarunk mi
ő vele bánni,
Őtet egy pár tojás meg
fogja váltani.
Még pedig pirosan meg
légyen az festve,
Ugy a vizöntéstől
meg is lészen mentve.
Elmondám.
7.
Gyönyörü a tavasz, mosolyog az
élet,
Áldásokat mutat az arany
kikelet.
-283- Feltámadt a Jézus,
mondják az irások,
Vizöntő hétfőre
buzognak források.
Mi is ide jöttünk
éfiu kedvünkbe’,
Hogy harmatot
öntsünk kedves nevendékre.
Mert ha
meg nem öntjük ezt a nevendéket,
Nem
virágzik nékünk jövendőre szépet.
Áldja meg az Isten ékes virágokkal,
Nyerjen az egekből dícső koronákat!
Elmondám.
Köszöntők.
1.
Ez ház közepébe egy zászló
üttessék,
Aranynyal, ezüsttel
felpuczomáztassék.
Áldja meg az Isten
ez háznak gazdáját,
Cselédjivel
együtt kedves gazdasszonyát,
Ragyogó
fáklyákkal töltse be udvarát,
Piros
hajnal után hozza fel a napját!
2.
Három kenyér, egy
czipó
S egy zsiros
lepény,
Éljen köztünk
boldogul
Minden szép
legény!
Rajta hát, rajta
hát!
Rajta, vigadjunk!
A búnak és bánatnak
Most útat adjunk!
-284-
HALOTTI ÉNEKEK.
BENEDEK ELEK ÉS SEBESI JÓB GYÜJTÉSE.
1.
Készülj már ez
világ
Könnyező helyéről,
Mert befogad téged
Már a mennyei ől.
Hol
lelkednek
Lészen
nyugodalma,
Pályafutásodnak
Örökös
korona.
Csendes légyen
nyúgtod
Sirhalmod
fenekén,
Mig felkölt Jézus
a
Végső nap reggelén.
Akkor kinyilt
Kapuján az égnek,
Repülj
közepébe
A nagy
dicsőségnek.
-285-
2.
Isten már
hozzátok,
Megyek
nyugalomba,
A számomra
ásott
Gyászos
sirhalomba.
Testem a
föld
Kebelébe tészem,
Mert onnan vétetett
Vala ez a részem.
Rólam mostan
példát
Mindnyájan
végyetek,
Ti is mind igy
jártok,
Mert ez a
végetek.
Testünk sirba
E reménynyel teszszük,
Hogy feltámadáskor
Újonnal
felveszszük.
Lelkem már
eljutott
A mennyei
jókra,
Földi mulandókról
Örökkévalókra.
Nem
készülök
Vissza ez
életre,
Mert mene
Istenhez
Az örök
életre.
Örömmel vagyon
hát
E testtől válásom,
Földi hazámért sincs
Semmi búsulásom,
Mert
ezekért
-286- Én mennyeit
nyertem,
Hogy lelki
harczomban
Vivtam, nem
hevertem.
Temető-kert!
holtak
Nyugovó szállása!
Csendes legyen ottan
Testem aluvása!
Mindaddig,
mig
A trombita szóra
Felkelvén, eljutok
A
mennyei jóra.
3.
Boldogságnak édes
anyja,
Velem jótevő
halál!
Nyomoruságim
végpontja,
Ily messze miért
valál!?
Mért nézéd behunyt
szemekkel,
Hallgatván siket
fülekkel
Kinozó
fájdalmimat,
S jajgató
szavaimat!
Noha könyörülni nem
tudsz,
De most mégis
megszánál;
A néked esdöklőtől
futsz,
Mégis engem
kivonál
Testem sáros
fertőjéből,
Inségemnek mély
verméből,
S oly helyre
helyheztetél,
Hol lelkem csendesen
él.
-287-
Meguntam volt ez
világot,
Mert tőlem elzárt
mindent!
Egészséget,
vigasságot,
S rám csak sértő nyilat
fent.
Világ! már maradj
magadnak,
Én örömmel ide
hagylak,
Nincs rád mit
visszanézni,
Ha csak kínt tudsz
tetézni.
4.
Ifjak, szüzek,
vigyázzatok,
Az idők
multon-mulnak,
Szépségtekben ne
bizzatok,
Szépségek
elavulnak.
Gyertyaláng
lobogása,
Rózsaszál
virágzása
Nem mulandóbbak, mint a
ti
Ifjuságtoknak
bájai.
A jövő szépen
mosolyog
Az ifjuság
szemébe’,
Nem is sajditva, mikor
fog
Mélység nyilni
elébe.
Magát boldognak
érzi,
Csak reményeit
nézi.
Hová merengsz? előtted
áll
Egy lépésnyire az
halál.
Fényes gyertyaláng
ellobban,
A rózsaszál
elvirul;
Szél jött rá, ki tudja:
honnan?
Mely vidéknek
ormirul?
-288- Az a halál
szellete,
Öldöklő
lehellete.
Jaj, az élet rózsa és
láng:
Oda vannak mind
egyaránt.
Földi a testnek szépsége,
Kétes ideig való;
Égi a lélek épsége,
Biztos, örökkévaló.
Hadd
porhadjon el a test,
Sirba viszem
örömest,
Tudván, nem hal meg a
lélek,
Általa vég nélkül
élek.
5.
Hát csak azért
születtünk,
Hogy epedjünk
jajjal?
Csak nyomorogni
lettünk,
Hogy küzködjünk
bajjal?
Ez világra
Hogy kiállunk,
Mely
sok kinnal
Itt viadalra
szállunk!
Vidám fénybe
borulva
Bíztat a
jövendő,
Majd meglep idő
mulva
A gyászos
esztendő.
Napunk reggel
Süt szép fénynyel,
Majd köd alá
Búvik gazdag
reménynyel.
-289-
Sok bajok árja
kerget,
Sok ezer
veszélylyel,
Minden nyomban
keserget
Minket
nappal-éjjel.
Mig az
halál
Kézre kapja
Éltünk, s testünk
A
mély sirba becsapja.
Boldog az, ki az
halál
Hives árnyékában
Kivánt enyhülést talál
Testi fájdalmában.
Gond,
fáradság
Ott nem forgat,
Semmi veszély
S
nyavalya nem háborgat.
6.
Kegyes szűz Mária
Pártfogold lelkemet,
Jézus érdemében
Részesits
engemet,
A szép
menyországba,
Örök
boldogságba
Vezess bé
engemet.
Mért is voltál
halál
Hozzám oly
kegyetlen,
Mért vettél el, mig
bár
Jót nem cselekedtem,
Husz esztendős voltam,
Mégis már meghaltam,
Jézusomhoz
szálltam.
-290-
Sirassatok engem
Könyörülő lelkek,
Mert igaz szánalmat
Tőletek
érdemlek,
Sötét
siralomba,
Örök
nyugalomba,
Hogy ily korán
mégyek.
-291-
TALÁLÓS MESÉK.
-292-
-293-
BENEDEK ELEK ÉS SEBESI JÓB GYÜJTÉSE.
1.
Sürü erdőbe’
matató,
Matató alatt
pillantó.
Pillantó alatt
szippantó,
Szippantó alatt
tátintó,
Tátintó alatt
rottyintó?
(Ember.)
2.
Réten hizik, falun az
asszonyok kebelén böndérezik?
(Szita.)
3.
Basa,
Veres a hasa?
(Réz-üst.)
4.
Erdőn vágják,
Falun csattogtatják?
(Törő, tiló.) -294-
5.
Fára teszik, fával
ütik?
(Mosás.)
6.
Erdőn vágják, vizen
szól?
(Sulyok.)
7.
Erdőn vágják, falun gyermekek
futnak utána?
(Muzsika.)
8.
Úton médala,
Keze lába korcsoja;
Szőr maga, szőr nadrágja,
Szilágyi bársony szakála?
(Medve.)
9.
Künn is van, benn is
van?
(Ablak.)
10.
Erdőn vágják,
Pajtába’ bornyuzzák,
Vas van a végibe?
(Fuvó.)
11.
Mi megy át a vizen árnyék
nélkül?
(A szó.) -295-
12.
Hová mész te
hirgas-horgas?
Mit kérdezed
tetőnlikas,
Mikor az én farkam
aranyos?
(Füst, kémény.)
13.
Fut, fut,
ficzėrėg
S úgy tőti a
horpacczát?
(Orsó.)
14.
Két csitkóm van: egyik fut s
hízik; a másik sarjuba
hever s mégis
fogy?
(Orsó, guzsaly.)
15.
Én kicsi koromba’ zöld
köntösbe’ jártam,
Hogy nagyobbat
nőttem, veresbe’ gyászoltam,
Hótom
után osztán feketébe’ jártam?
(Haricska.)
16.
Erdőn vágják s falun
felruházzák?
(Szárasztó-rud.)
17.
Nagy apámnak nagy
inge,
Száz fót is van
rajta,
Még sincs egy őtés is
rajta?
(Csillagos ég.) -296-
18.
Fa tartsa vasat, vas a
csontot, csont a hust?
(Ló lába a hidláson.)
19.
Nyifit, nyafot,
Félfont gyapot,
Ma
felteszem,
Holnap
lefogy?
(Szövőszék.)
20.
Cson’ kürttel
kürtölnek,
Aran’ deczkák
hasadnak,
Földi férgek
mozognak?
(A kakas kukorikol, a hajnal hasad és az ember, a
»földi féreg« mozogni kezd.)
21.
Kerek dombon csont eke szánt,
holt huzza az elevent?
(Fésü.)
22.
A töngörnél sokkal nagyobb,
még sem ér bokáig?
(Harmat.)
23.
Hogy mögyön a szarka
Gyérgyóba?
(Farkán.) -297-
24.
Nekem nincsen s az Isten se
adjon, de ha csakugyan
adna, e világ
sűrü kincsiért sem adnám?
(Félszem.)
25.
Melyik a legrosszabb
liszt?
(A szúliszt.)
26.
Mihelyt meglesz, mindjárt
megmar,
Mihelyt megmar, mindjárt
meghal?
(Tűzszikra.)
27.
Négy nagy
dibindobondáré,
Kettő kicsiny
kocsondáré,
Egy a
suhondáré?
(Ló lába, füle, farka.)
28.
Vizbe esik,
eltörik,
Kőre esik, nem
törik?
(Hó.)
29.
Melyik ostor nem szól s mégis
legjobban fáj a helye?
(Az Isten ostora.)
30.
Mit nem lát az Isten
soha?
(Istent.) -298-
31.
Melyik ág törik el
leghamarább?
(A hazugság.)
32.
Miben különbözik a generális a
szamártól?
(Abban, hogy egyiknek a hátán, a másiknak a mellén
van a kereszt.)
33.
Ki vágott az anyja hasán
fát?
(Ádám, neki a föld volt az anyja.)
34.
Hegyen hó
Völgyben hó,
Malomban egy
Kő se
jó,
Többet hátra,
Mint elé,
A
konfráter
Lefelé?
(Vén ember.)
-299-
KÖZMONDÁSOK ÉS SAJÁTSÁGOS SZÓLÁSMÓDOK.
-300-
-301-
BENEDEK ELEK ÉS SEBESI JÓB GYÜJTÉSE.25)
– Nó mán őkeme és olyan mind26) a
tekenyőbeli viz: egyszer ide, másszor oda locscsan.
– Jól mondja biz’ azt kijed! mikor erre kéne menni né! hát arra serül.
– Met tekeres a hurkája! (Hsz.)27)
*
Akármilyen mély viz legyen, ha követ hanyittasz belé, bugygyot
vet. (Hsz.)
*
(Egyik ember kérdi a másiktól): Szotyorba káposztát főznek-ė?
(Ha a kérdezett „nem“-mel felel, a kérdező rávágja): – de bizon
főznek! (Lévén Szotyor egy falu Hsz.-en.)
*
Fonj pila, fonj, met minnyát megmondja a czenege: kümpics!
kümpics! (Ezzel biztatják a rossz fonó leányt tavasz felé.)
(Hsz.)
*
Jobb két furustok egy verésnél. (Udvsz.)
*
-302-
– Én bizony mán tovébb nem nézhettem, hogy parragon nézze az
isten szabad egit s földet csináltam belőle. (Vagyis az addig
parlagon hevert helyet felszántotta.) (Erdv.)28)
*
– Met osztán Velencze s Gelencze! Deczkakert s vesszőkert!
*
Jaj, mekkora farkad van te Juczi! (aratáskor mondják annak a
lánynak, ki hátramarad a többi aratótól.) – Lapátnyelet csinál:
holnap sütni akar. (Ugyan ilyenkor szokták mondani ezt is.)
(Hsz.)
*
Keritsd a harist! Fogjuk meg a nyulat! (Ezeket is aratók
mondják, mikor már végefelé jutottak a gabonaföldnek.) (Erdv.)
*
– Egy kópjányéra29)
van fenn a nap. (Hsz.)
*
– Ha fehér lovat látok, megehülök. Fehér lón hozzák az
igazságot. (Udvsz.)
*
– Nálunk a finánczok lepecsételték a süjtőt. (Azaz: nincs a
miből kenyeret sütni.) (Erdv.)
*
– Egy tehenyem árrát kevertem fel a pujiszkakeverőre.
*
– Ujraragadatkor álló esztendeje mult (közel az aratás
idejéhez.)
*
– A pásztor ember is két kecskével kezdi s azzal -303- végzi.
(Arra a gazdaemberre mondják, kinek vénségére oda jut a gazdasága,
hol kezdette.)
*
– Laska legény s elázik! Ébredj! ennek jól béfejeltek.
*
– Uton igazság, háznál barátság. (Uton gazdálkodjál, otthon légy
vendégszerető.)
*
– Jól áll még a ropogtatója. (dereka.)
*
– A nagy harang mondja meg: ki milyen gazda volt.
*
– Megfacsarták a fülét. (Rávették, hogy elhallgasson
valamit.)
*
– Verőfényen terem a búza, nem észkon. (Csik.)
*
– Mindég rajtam erdől, mindig ételődik velem ez a macska-béka.
(Erdől = nyakán van; ételődik = évelődik.)
*
– Oktalan nagy város lehet az a Pest! (Csik)
*
– Csak annyi, mintha hé30)
kőre öntenéd. (Hamar oda lesz.)
*
– Menj a szemem elől te emberízink! (emberiség szemetje.)
*
– Úgy fuss mint a rút dő.
*
– Hajnal felé mán mind lekankósodtak a legények.
(elálmosodtak.)
*
-304-
– E mán igazi nagy mahomet-ember.
*
Száraz kenyér, tiszta
víz,
Ott mosatlan nem
esik.
*
– Dug’ bé immán, ne merkejj annyit. (Siró gyermeknek
mondják.)
*
– Mit nyisletsz annyit? Nyukhass mán, üjj le a fenekedre.
*
– Met oszténg őkeme nagy okos, csak nem tudják sokan.
*
– A csábali ökröm sajnálja az utó-bal lábát. (fájlalja.)
*
– Most mán igazán ségóba veszik a tanulókat. (Szoros fegyelemben
tartják.)
*
Üsmerem az egész szelemuncziáját (minden pereputtyával
egyetemben)
*
– Ugyan neki virhuttál a menésnek (neki buzdult.)
*
– Mindjárt leütöm a csillagodat! (Megöllek.)
*
– Azt bizon jól is teszi, hogy nem búvik kendermagba. Most az
ideje, mig éfi legény.
*
– Ágra néz a kecske szeme.
*
– Én bizon nem bánom, ha sohase’ látom is, csak meg ne
vakúljak.
*
-305-
– Szépséggel főtt káposztával nem lakol jól. Olyan leány mellett
kell tapodni a földet, kinek van ptücski-hajcski.
*
– Fitymálja, mind Csögözi a pujiszkát.
*
– Mindent felkajtat, mind a kajtár macska.
*
– Jaj de nagy mákok lesznek az idén! (Mikor többen vannak együtt
s egyszer csak nagy csöndesség áll be, szokták mondani.)
*
– No hiszeng őkeme és jól tud ónozni (nagyitani.) Hol a
hazugságot mérték, őkeminek köblösleg osztgatták.
*
– Perel az ördöggel. (Haldokló gazemberről mondják.)
*
– Ne tudj meg mindent, mind a Veres Bori kecskéje. (E közmondás
onnan ered, hogy egy V. B. nevü asszony, minden kapun bekukkintó
kecskéjére, imigy kiáltott: Czeccz ide te! ne tudj meg
mindent!)
*
– Szertenéz, mind Vak Laji Barassóban.
*
– Tüzbe jött, mind a Kapcza Marczi lova.
*
– Szegény ember vizzel főz s bottal reá ránt. (Ugy él a hogy
lehet.)
*
– Ėszszegyültek, mind a rókabőr a csávába’.
*
– Zergetik a vaskalánt. (E közmondás eredete a következő: Téli
estéken összegyülnek a lányok fonóba; természetesen, a legények sem
maradnak el. A legényeket távozásukkor kikiséri a házileány, egész
a kapuig, s ha a kelleténél -306- tovább időz künn – talán
épen kedvesével – a benmaradt lányok a vaskalánnal veregetik a
tüzhelyet, mi annyit tesz, hogy: elég volt már eddig… S innen ha
valaki kelleténél tovább ott felejti magát egy háznál – főkép ha az
illető gyermek – figyelmeztetésül csak ennyit mondnak: zergetik a vaskalánt.)
*
– Csudálkozik, mind a csíki ló Bécsbe’.
*
– Pénz ára, mind a szásznak a torma.
*
– Teli van okkal, mind a tordai malacz koszszal.
*
– Kuczorog, mint Komolló mellett a menykő.
*
– Szemibe beszél, mint Csákány Pál a macskának. (Csákány Pált
megkarmolta a macska; nem verte meg, hanem összefogta a négy lábát
s imigy beszélt neki: „Te macska! azt mondom én neked, úgy körmölj
meg többet engem, hogy a tüzes istennyila hord el.“)
*
– Megszorult mind a recsenyédi kutya. (Árviz alkalmával
felszorult volt egy szénaboglya tetejére.)
*
– Jól főtt a lencse. (Jó kedve van.)
*
– Ugy pisojog, mind a sükei vadalma.
*
– A jó disznyó kiturja a csúnyát (fekete-gyökér) s a rossz
felkapja.
*
– Úgy nyikorog, mind a csiki deszkás szekér.
*
-307-
– Beállitott, mint Pap Andi a malomba, (a nélkül, hogy egyet
szólt volna.)
*
– Olyan pofát vágott, mind a harmadnapos esős idő.
*
– Még nem jött fel a vacsora csillaga. (Nem vacsorált.)
*
– Olyan, mind a bodosi lakodalom. (Elég volt mit enni-inni s nem
is maradt meg semmi.)
*
– Hejtelenkedik, mind a Nagy Áron lova. (Erdv.)
*
– Szökdösik, mind a Czipczer pujiszkája. (Az asztalról esik a
padra, a padról a kis székre, a székről a szoba földjére.)
*
– Hányja farát, mind a torba menő kutya.
*
– Minden ember bolond ember, a ki jobban tánczol, mint a hogy
tud.
*
– A kölcsönnek kopasz az egyik fele.
*
– Kifeküttek a napra, mind a verőkőték (verőmalaczok.)
*
– Megette a vak tyúkot. (Elbolonditották.)
*
– Csak beüti az orrát, mint a szarászi disznyó s azzal odébb
lóginyázik.
*
– Hagyma s holnap es lesz. (Szójáték = hagyj mára.)
*
– Még azt sem kérte (kérdette): likba’ születtél-e Jóska?
(Erdv.) (Büszke ember.)
*
-308-
– Rosz kutya, ki megugassa vaszkát.
*
– Hosszu nyele van a mozsikának.
*
– Igyál bort s gyűjts pénzt!
– Farka válogassa a szitát. (Vagyis: milyen szőrből
kötötték.)
*
– Met azt a csidmát nem huzta fel, azt a kalapot nem tette fel,
hogy meg ne csená’ja. (Hsz.)
*
– Úgy elváltunk egymástól, mind kenyér a belitől.
*
– Messze estek egymástól, mind Verebes Tusnádtól.
(Szomszédfalvak Csikmegyében.)
*
– Ott az élet, hol a káposzta rotyog s a pujiszka párállik.
*
– Veszek fiam, veszek, ha vásárba megyek! Látatlan szint, dali
verest, hoppi kéket.
*
– Jól van nó! Hál’ Istennek, hogy ezt is elajándékozhatád.
(elveszithetéd.)
*
– Sem egy szikra viz, sem egy csepp tüz nincs. (E szó-csere igen
gyakori Hsz. Felv.)
*
– A kenyér megédesedik, ha igy jár az idő. (Tartós esőzések
idejében mondják.)
*
– Ó hogy a leb (tüz lángja) vessen fel.
*
-309-
– Magossan ülnek, mind Fülébe’. (Erdv.)
*
– A verebek mind megrózongatták a búzát. (Elverték.)
*
– Ajangottam megszólitani. (Restelte.)
*
– Mindig félre farag. (Félrejár.)
*
– Hirtelen harag soha jót nem farag. (Egy ács mondása.)
*
– Nem jó a gyermeket szabadjába ereszteni.
*
– Egész éjen czablatott a lovával. (Tilosba járt, zabba’
volt.)
– Megholt apjostól, annyostól. (Apjával, anyjával együtt.)
*
– Elmene nagy derendóczczal (nagy készülettel, zajjal.)
*
– Azt sem mondta, hogy: Mihály bá’! (Egyértelmü ezzel: Azt sem
mondta, hogy befellegzett, vagy: cseréljünk pipát.)
*
– A ki minden galyhoz hozzá rug, csidmája sarka nélkül
marad.
– Ne dicsérd nekem, ha dolog, még ha veres pántikába van is
szegve.
*
Légy a vásárba’ czigány, a fizetésbe’ becsületes ember.
*
– Ne félj, mert ha vízbe esel, senki sem keres vízmentire.
(Daczos, ellenkező természetünek mondják.)
*
-310-
– Ezt ródd fel az orrodra! (Ne felejtsd el.)
– Jobb az ember az Istennél. (Mikor t. i. a mennyben, az
Istennél van.)
*
– Fut a hazugság előtte. (Mindenütt hazud.)
*
– Uti czifra: házi rossz.
*
– Nem vagyok kopasz. (Meg jött az eszem.)
*
– Nincs mód benne. (Lehetetlen.)
*
– Elmehetsz a marasztástól.
*
– Nem szólhat az ökör, mert hosszu a nyelve. (Valaki nem akar
valamit kikottyantani.)
*
– Nem fele kár, a mit megeszik, (hanem – egész.)
*
– Ma nem volt kalánynyal bajom. (Nem ettem.)
*
– Ebben a borban brekegtek a békák. (Vizes.)
*
– Megette a vak tyúkot. (Nem tudja, hogy mást szeret a felesége.
Toroczkó)
*
– Nem is igen rég volt, csak Attila idejében.
*
– Nem tudja, mi az a hagyma. (Semmit sem hagy meg, nem
takarékoskodik.)
*
– Attila ágából nőtt ki. (Előkelő.)
*
-311-
– Ha annyi pénzem volna, a mennyi nincs, kölcsön is adnék.
*
– A bejáró tyúkot ne féltsd az éhhaláltól.
*
– Főzik a kapczáját. (Várják a lányok.)
*
– Bebujna egy fúrú-lyukba is, ha lehetne. (Fél.)
*
– Úgy járt mint a matató menykő.
*
– Nagy örömmel panaszolja, hogy megholt a felesége.
*
– Tudjuk, hány arasz a lelked.
*
– Azt se’ tudod, mit ettél ma.
*
– Józan is tud lenni, mikor nincs mit inni. (Msz.)
*
– Két csép-nyelen egy hadaró.
*
– Viz torkába épitett. (Uzsorástól kölcsönzött. Msz.)
*
– Ne higy neki, ha nadrágba’ jár. (A székely fehér nadrágját
„harisnyának“ nevezi, „nadrágot“ csak az ur visel szerinte.
Msz.)
*
– Más a tejföl, más a zsendicze.
*
– Kifeledte a sót az ételből.
*
– A csuf leánynak minden tükör rossz.
*
-312-
– Homályos a szeme. (Nem gondolkozik.)
*
– Agár fut a nyul előtt. (Visszás dolog.)
*
– A nyelvén hordozza a szivét. (Őszinte.)
*
– Más kertjében gyomlál s a magáé gazos. (Más szemében a szálkát
meglátja, magáéban a gerendát nem.)
*
– A döglött méh nem csip, de mézet se’ ad.
*
– Ott vakard, a hol viszket.
*
– Megvékonyult a lelke. (Elgyengült.)
*
– Én azt szégyenlem, ha rozsdás az ekém; de szégyelje a
tiszteletes úr is, ha poros a bibliája.
*
– Jobb valamit bolondul csinyálni, mint gonoszul. (Msz.)
*
– Szomoru „szó“ a „volt.“
*
– Kinek teli az erszénye, jól végződik a törvénye.
*
– Aranyat igér s rezet se’ ad.
*
– Serény az ördög a maga dolgában.
*
– Nem tölti az időt hiába, mert vagy iszik, vagy lop, vagy
kártyázik.
*
-313-
– Két keze van, mégis három felé kap.
*
– Lódarázsnak nézi a szunyogot. (Msz.)
*
– Könnyebb a követ kútba vetni, mint onnan kidobni.
*
– Hamar esik a seb, de későre gyógyul.
*
– Nagy erdőben nagy vadak teremnek.
*
– Hold fogytán született. (Szegény.) (Msz.)
*
– Nőnek neki a hegyek. (Vénül.)
*
– Ne halaszd a szántást márcziusi hóra!
*
– Megcsökkent a dolga közepén.
*
– Fenetes fenékig kifogyott. (Pl. a bor a pohárból.)
*
– Jó helyről köszöntötték rá a poharat. (Jól van dolga.)
*
– Egy szem rozsnak könnyü zsákot kapni.
*
– A hol a pap vizzel él, ott a mester mit remél?
*
– A nyakába ett. (Megcsemerlett.)
*
– Kifogyott magából. (Meghalt. Msz.)
*
– Neki húsolta magát. (Vérszemet kapott.)
*
-314-
– Feljegyzem az üszök farkára örök emlékezetűl. (Az üszök vége
később ég el, mint a dereka, s gyakran meg is marad.)
*
– Még az ökre is borjadzik. (Szerencsés.)
*
– Az unitáriusnak kapczából van a lelke, minden nagy ur a lábára
tekerheti. (Udv.)
*
– Nyugodjál, mint a német kalap. (Azt mindig emelgetik.)
*
– Megtámasztotta belülről az oldalát. (Jól evett.)
*
– Két gyertyát kell tartani, egyet az Istennek, egyet az
ördögnek, mert ki tudja, melyiknek kerülsz a kezeibe.
(Toroczkó.)
*
– Két csábelije van. (Csábeli = jobbnál járó ökör tehát négy
ökre van.)
*
– Szálljon a kakas a jobb válladra. (Házasodjál meg.)
*
– Pipát, feleséget, nem kell másra bizni.
*
– Se’ ingem, se’ gagyám. (Semmi közöm hozzá.)
*
– Ha malaczot kapsz a faluba’, disznyóért ne menj más faluba.
(Ne menj gazdag leányért más faluba.)
*
– Kösse fel a gagyáját, a ki az én leányom elveszi. (Helyre
lány.)
*
-315-
– Akkor ismered meg a feleségedet, mikor hét kősót
elfogyasztottál vele. (A bányákon évente egy „kősót“ (egy mázsát)
ingyen adtak a székelyeknek.)
*
– Az a szegény, a ki a pénzt felveszi, nem a ki adja.
*
– Egy fertály pálinkáért megmondom, mi kár történt a háznál. (Az
a pálinka, a mit megivott.)
*
Osztán mondjad ennek, hogy Feren’bá’!
(Magyarázata következő: Az oláhfalviak két ficzkó legényt
küldöttek deputáczióba II. Rákóczy Ferenczhez. A süldő
deputátusoknak azonban csak utközben ötlik eszökbe, hogy hát ők
tulajdonképen nem is tudják: miként szólitsák a vitéz fejedelmet. –
Feren’bá’-nak! – javasolja az egyik, a ki annyi embernek parancsol,
az nem lehet éfi legény. Elérnek a rezidencziához, s bemennek az
előszobába, hol egy csillogós villogós ruháju apród feszengett
elé-hátra. Deputátusaink elképedve néznek hol az apródra, hol
egymásra. Egyszer aztán csak ódalba döfi egyik a másikat s imigy
fakad ki: Aztán mondjad ennek, hogy: Feren’bá’!)
-316-
Átkok és káromkodások.
– Verjen meg a Nap-Isten! – Az Isten tüze égjen meg! – Sok
háztól élj, kevéstől boldogulj. – Verjen meg az Isten utmelletti
földdel, vastag lábu lóval, vékony lábu ökörrel, papleány
feleséggel. – A forgó szél kergessen meg. – Isten ne engedje, hogy
több kukuk-szót érj. – Akkor lássalak, mikor a nyakam csigáját. –
Ó, hogy a száraz menykő sujtson ódalba. – Csikorgós adta! – Fikom
teremtette! – Hohározom adta! – Ebugatta! (koldus.) – Vigyen el a
bambucz. – Ó hogy essél a büdübe. (tömlöczbe.) Hogy az Úristen
mirigye fojtana meg. – Három szekér zsúpos szalma rothadjon el
alatta. – Kötélen forogj az ágyba’. – Teringette faszekere! – Ó
hogy a súj huzzon a gyepre!
-317-
MESÉK ÉS MONDÁK.
-318-
-319-
I.
SZERENCSÉNEK SZERENCSÉJE.
Egyszer volt egy király s annak egyetlenben egy fia. Annyéra
nőtt volt már a fiu, hogy 18 esztendős váltig lehetett, mikor az
apjának háboruba kellett menni. Összeszedte magát a király minden
ahhoz való népivel s elment háboruba, a fiának pedig azt hagyta,
hogy vigye a királyságot, de meg ne házasodjék, mig haza nem
jő.
Telt, mult az idő. A királyfiu vitte a királyságot, a házasságot
se tette, se vette. De mikor a 25 esztendőt elérte, gondolkozni
kezdett a házasságról s egészen neki veszhüdt. Alig tudta magát
türköztetni. Várt-várt még esztendőkig, úgy hogy tiz egész
esztendeje volt már az apja odalétinek. Ekkor nagy serget gyüjtött
s egész pompával elindult guzsalyosba. Maga sem tudta: hova, merre.
Ment, ment, husz egész álló napig. – Szembetalálta az apja táborát,
kit az ellenség rútul megszalasztott volt. Örvendett a király, hogy
a fiát meglátta, de mikor megtudta, hogy az ő akarata ellenére
házasodni indult s nem várta őt haza, -320-
megharagudt erősen, az egész serget magához vette s azt mondta a
fiának: Te elmehetsz, a merre a szemed lát, de az én népemet nem
engedem a kezedre.
A királyfiuval csak egy hüséges vadász maradt, ki a király
szavára nem hajtott semmit. Mentek hegyen-völgyön keresztül, addig
mentek, hogy épen az arany várig értek. Volt az aranyvár királyának
egy éktelen szép leánya, s elmentek annak a nézésire.
Bezzeg örömmel fogadták-e! Mert bizon a királyfiu is szép legény
volt. Megkérte a királyleányt, s adták is jó szivvel. Helybe’ papot
hivattak, összeeskették, s a vendégség egy hónapig tartott.
A vendégség után elindultak hazafelé a fiatalok. Első este
beszálltak egy fogadóba. Minden ember lenyugudt volt már, csak a
hűséges vadász maradt fenn őrzőnek. Egyszer csak úgy éjfél tájba’
hallja, hogy három varju repül a ház tetejére s azok azt beszélik
egymás közt:
– Szép egypár ember szálla meg ide, csak az a kár, hogy ilyen
hamar el kell pusztulni szegény fejöknek.
– El biz’ a, – mondá a második varju – mert holnap álló délbe,
az aranyviz hidja leszakad alattok, a mint általmennek rajta.
– Le biz’ a – mondá a harmadik, – mert az éfiu király apja mind
egyig befürészeltette a hidlábakat. Hanem, halljátok-e! a ki ezt a
mi beszélgetésünket kitalálja mondani térdig sóbálványnyá változik.
-321-
Elig beszélik el ezt a varjak, avval elrepülnek. De nyomukba
érkezik három galamb s ezek azt beszélik:
– Ha az éfiu király s királyné valahogy s mint a hidnál meg
tudnak szabadulni, csakugyan mégis el kell hogy pusztuljanak, mert
az öreg király olyan szép hintót küld elejökbe, mint egy irott
tojás, de mikkor abba belé ülnek, olyan veszett forgószél
kerekedik, hogy az őket hintóstól felseritti a levegőbe, s onnét
úgy lepotyognak, hogy szörnyü halálnak halálával halnak meg. De a
ki ezt a mi beszédünket hallja, úgy találja megmondani, hogy
mindjárt övig változik sóbálványnyá. Avval elmennek nagy sebes
szárnycsattogással a galambok is. Jő helyökbe három sas. Azok azt
mondják:
– Ha ezek az összekelt éfiu párok a hidtól s hintótól
megmentődnének is, küld eléjökbe a vén király egy pár aranyhimes
öltözetet, hogy vegyék fel. De mikor felveszik, az őket mind
összeégeti. Hanem a ki ezt a mi beszédünket hallja, úgy mondja ki,
hogy merejébe sóbálványnyá változik.
Reggelre kelnek az utazók, asztalhoz kerekednek, ebédelnek.
Elmondja egyik is, másik is, mit látott az éjjel álmába’. – Azt
mondja a hüséges vadász az urának: Felséges királyfi! én azt
álmodtam, hogy ha felséged minden kérésemnek enged, haza jutnak
békével, de ha nem, mind egy lábig el kell vesznünk. Engem az álmam
nem szokott megcsalni. Igérje meg felséged, hogy az egész uton reám
hallgat. -322-
– Ne csinálj akkorát az álomból, mondja a királyfiu. Álom s esős
idő. De kiveszlek a hitvány tünődésből s megigérem, hogy szót
fogadok neked. Avval végzik az evést s elindulnak.
Délre jutnak az aranyvizhez. Azt mondja a vadász az arany
hidnál: Felséges királyfi! a hintót hagyjuk itt s mi menjünk
gyalog. Csak ide nem messze van a város, ott vehetünk más hintót,
mert ennek rosz a kereke, s a városig letörnék alattunk. Szégyen
volna az egy királynak! Megnézegeti a hintót innet is túl is a
királyfi, de nem találta épen olyan rosznak, hogy romlástól kéne
tartani. De már egyszer szavát adta volt s abba’ meg is maradt.
Leszálltak a hintóról, leszedtek róla holmit, s a lovakra
fölrakták, a királyfi s a felesége gyalog mentek által a hidon, a
vadász pedig azt mondta, hogy ő lóháton gázol által a vizen, hogy a
lovak igyanak s mosuljanak is meg.
Szépen baj nélkül általmentek. Három puskalövésnél nem volt
tovább a város. Odáig gyalogoltak, ott uj hintót vásároltak s
utjokat folytatták.
Egyszer hát jő elejökbe az öreg királytól egy követ s az éfiu
királynak azt mondja: Felségednek az atyja küldi ezt a szép hintót,
hogy felséged ebbe érkezzék haza, mert ilyenbe illik megérkezni egy
királynak az ő népe előtt.
Az éfiu király úgy örvendett a szép hintónak, hogy a száját se’
tudta befogni. De a vadász szóra kelt: -323-
– Uram! azt a hintót meg kell vizsgálnom s csak ugy telepedjünk
reá, ha jónak találom; máskülömben a magunkén megmaradunk. Az éfiu
király most sem szólott a vadász ellen. Ez pedig jól körülnézegette
a hintót s azt mondta rá: Ez a milyen czifra, olyan rosz! S avval
ugy összeapritotta, hogy mind forgács lett belőle.
Eljuttak a birodalom széléig. Más követ érkezik elejökbe s
jelenti, hogy az öreg király a fiának is, menyének is küldött
egy-egy ajándék gunyát, azt vegyék magukra s abba érkezzenek meg.
De a vadász azokat is mind összeapritotta.
Boszankodott az öreg király magába, hogy a fiát el nem
pusztithatta s immár most által kell hogy adja neki a királyságot.
Meg akarta tudni, hogy mi lette képpen kerülte ki a veszedelmet.
Azért igy szólott a fiának: – Édes fiam! örömem van szerencsés
megérkezéseden, de nem foghatom meg, hogy mért nem kellett neked
sem a szép hintó, sem a lakadalmi drága köntös. Te azokat még el is
pusztittattad! Mivel érdemlem én ezt tőled? Erre az éfiu király
mentegetődzeni kezdett:
– Felséges apám uram! magam is erősen sajnáltam azoknak
elpusztulását, de a vadászomnak az volt a kivánsága, hogy az uton
mindent ő igazitson el. Én neki szavamat adtam, hogy beléegyezem.
Azt mondta, ha mindent el nem pusztittatok, nem tudunk szerencsésen
hazaérkezni. -324-
Orrolt a vén király a vadászra csak azért is, hogy miért ment
volt el a fiával az ő akaratja ellen. Tanácsot gyüjtetett s a
vadászt halálra itélte.
Az akasztófát az udvar közepére fel is ásatta.
Kiviszik a szegény vadászt a vesztőhelyre, az itéletet
felolvasta előtte a törvénybiró. Az is meg volt abba’ irva, hogy
mért itélték halálra. A vadász azt mondta erre: – Én a mit tettem,
avval hüségből tartoztam is. Mikor visszaindultunk a fejér
királytól, első éjjel a mik31)
fogadóba megszállottunk, egész éjen nem hunytam be a szememet,
hanem talpon állva estrázsáltam. S elmondja, hogy mit mondtak a
varjak. Abba’ a minutába térgyig sóbálványnyá változott. Oda kiált
az éfiu király, hogy többet egy szó nem sok, annyit se szóljon,
mert azon küjjel is lássa hüségét. De a vadász nem hagyta félbe
beszédjét, elmondta mind, a mit a galamboktól s a sasoktól hallott.
Mikor végig elmondá, tetőtől talpig sóbálványnyá változott.
De be megbúsult az éfiu király, hogy hüséges vadászát
elvesztette! Fájt az erősen az ő lelkinek, hogy kimentette őt a
veszedelemből s mégis ő okozá pusztulását. Reászánta magát, hogy
elindul világul, s addig meg nem áll, mig ki nem tanulja valahol:
hogy csinálhasson megint embert a vadászából.
Volt a királyi udvarba’ egy öreg banyi,32) a
ki neki dajkája volt, avval közölte szándékát, s különösen lelkire
kötötte a feleségit. A vén asszony arra -325-
utasitotta: Fiam, te nagy utat vettél magad eleibe, de ne keress
mást senkit, hanem keresd fel Szerencsének
szerencséjit, s ha ő a te bajodon nem tud segéjteni, az egész
föld kerekén senki lélek nem.
Elindult az éfiu király, hogy keresse fel Szerencsének szerencséjit. Ment, ment, s a hogy a
birodalomból kiért, egy nagy pusztába’ harmadnapig tévelygett, de
még csak élő állatot sem talált. Harmadnapján estére ért egy szép
folyóviz martjához. Volt ott egy hétkövü malom, a melynek még
ványolója, de még kásatörője is volt. Beszállott oda, s meghált.
Reggel mikor indulna, azt kérdi a molnár: Felséges uram! – életem s
halálom kezedbe’, – hova s meddig ilyen egyedül? Elmondja a király,
hogy mi járatba’ van.
– Kérdje meg hát felséged Szerencsének szerencséjit: mi az oka,
hogy én hétkövü malomba’ vagyok, van a malomnak kásatörője is,
ványolója is, őrlőm is elég jár s mégis olyan szegény vagyok, hogy
elines-elig képes élnem egyik napról a másikra.
Megigéré a király, hogy megkérdi s avval el-elmene. Esmént vagy
három nap a réten bolyongott a nélkül, hogy emberi kereszténynyel
találkoznék. Harmadik nap este felé meglát egy városkát, oda ér
késő este, bemegyen, nem lát semmi világlót egyfelé is, szinte
kiért belőle s még nem kapott szállást. A -326- város
vége felé egy szegelet ablakba világot lát. Oda megyen, bekéredzik
s talál a házba három leányt, a kik épen szénszaporát fontak.33)
Szállásra ajánlja magát az éjszakára s el is fogadják. Második
orsófonáskor lehetett az idő. Csakhamarjában vacsora után láttak.
Vacsorált a király, ágyat vettek, lefeküdt s jól aludt.
Reggel, mikor el akar indulni, kérdik a leányok, hogy mi
járatba’ van. Elmondja nekik is. – Felséges király! – kérik a
lányok – kérdje meg Szerencsének szerencséjit: mi lehet az oka,
hogy mi már túljuttunk mind a hárman a harmincz esztendőn, ennek
előtte tiz-tizenöt esztendővel férjhez mehetett volna a legkisebbik
is, de nem akadt kérőnk, pedig mi szépek vagyunk, jól viseljük
magunkat s jó dolguak is vagyunk. Megigéri azoknak is a király,
hogy választ hoz s avval elment.
Beér egy rengeteg nagy erdőbe s ott bólyász reggeltől estig,
estétől reggelig. Mikor az erdőnek a tulsó hajlásán járna, egy szép
patakhoz ért. A patak csak megáll a szeme előtt, nem foly egy
szálat sem, hanem megszólal s azt mondja: Uram király, mondd meg
nekem, mi czél hozott téged ebbe a nagy rengetegbe? Mert lehet száz
esztendeje, hogy az én folyásom -327- megkezdődött s azután
soha itt nem járt semmi féle lélek. Azt mondja erre a király:
– Megmondom, ha kétfelé nyilol, hogy rajtad általmehessek.
Helybe’ a patak kétfelé nyilik s a király száraz lábbal
átalmegyen. Túlfelől megáll, s elmondja, hogy mi dologba’ jár-kél.
Azt mondja a patak:
– Kérd meg Szerencsének szerencséjit, mi lehet az oka, hogy én
olyan szép tiszta vizü patak vagyok, s bennem még sem volt soha még
eddig sem egy hal, sem egy rák, sem más élő állat. Megigéri ennek
is a király s avval tovább megyen.
Mikor az erdőből kiérne, megpillant egy szép völgyet, azon
egyenest lefog, s ér egy nádfedelü küzsdég házikót. Bemegy oda,
hogy magát kinyugodja, mert meg volt bágyadva. A házba minden jó
rendbe volt szedve, szép tisztán, s egy jókedvü becsületes vén
asszony volt benne.
– Jó napot adjon Isten, anyámasszony!
– Hozott a jó szerencse, fiam! mi járásbéli vagy? mi hozott ide
a mi helységünkbe?
– Én bizony Szerencsének szerencséjit keresem, – mondá a
király.
– Jó helyen jársz fiam, én éppeg az anyja vagyok. Ő most nincs
honn, oda van a szőlőbe kapálni, menj oda tés.34) Ne neked két kapa. A hogy hozzá érkezel, kezdj
mellette kapálni két kézre, de egy szót se -328- szólj
hozzá. Most 11 óra van; 12 órakor ennetek viszek.
Mikor leül enni, tés ülj le s egyél vele. Evés után megkérdez s
akkor mondd elé, a mi bajod van. A mit kérdezesz, mindenre
megfelel. Avval megmutatta, hogy melyik ösvényen kell menni. A
király elment s mindent úgy csinált, a hogy a vén asszony mondta.
Ebéd után letelepedtek nyugonni.
Egyszer megszólal Szerencsének szerencséje s azk kérdi:
– Mondd meg te nekem, miféle ember vagy? Néma vagy-e, hogy a
mióta ide jöttél, még csak hozzám se szóltál?
– Nem vagyok én néma, hanem az a szerencsétlen király, a kinek a
leghűségesebb embere sóbálványnyá változott. Azt akartam
megkérdeni: mi módon segithetnék rajta?
– Igen jól teszed, mert az a vadász megérdemli, hogy érte
fáradj. Menj el haza. A mire haza érnél, feleséged leomlik, fia
lesz. Annak a kicsi fiunak a kicsid ujjából csippents egy pohárba
három csepp vérecskét, abból egy tulu száracskával kend meg a
sóbálványnak az erit, a vadászból lesz, a miyen volt.
– Még volna kérésem: itt a legközelebbi erdőbe’ van egy szép
patak, de abba’ nincsen sem hal, sem rák, sem más élő állat; mi
lehet annak az oka?
– Annak a’, hogy abba a patakba még nem nem nyuvadt bele senki.
De vigyázz, hogy előbb menj -329- által rajta, onnét menj
ki az erdőnek tetejibe s még ott is a legmagasabb fának a hegyibe
hágj fel, s onnét kiáltsd meg neki, a mit mondék. Mert ha igy nem
tész, te lész a legelső, a ki belé nyuvadsz.
– Még egyet kérdenék. Mostani utamba’ egy városkába’ három
leánynál voltam szállva. Mind a három elrugta a harmincz esztendőt,
szépek, jól viselik magukat, jó dolguak, mégsem akadt kérője
egyiknek is. Hát ennek mi lehet az oka?
– Annak a, hogy azok a lányok a szemetet a nappal szembe
öntik.
– Hát annak mi lehet az oka, hogy van egy hétkövü malom, s van
annak azon küjjel még kásatörője s ványolója is, a molnárnak elég
őrlője jár, s mégis olyan szegény, hogy napról-napra alig
élhet?
– Annak a’, hogy a molnár soha sem adott semmit Isten nevébe s
templomba nem jár.
Ezt a négyféle dolgot a király jól beszedte a begyibe, szépen
megköszönte s becsületesen elbúcsuzott Szerencsének szerencséjitől,
s elindult haza félé. Mikor a szép patakhoz ért az erdőbe, a patak
kérdezte hogy mi jó hirt hoz neki? De ő azt mondta, hogy ereszsze
által hát, osztég majd megmondja. A patak két felé nyilt, ő átal
ment, s fel az erdőnek a legmagasabb részire, még ott is felmászott
a legmagasabb fára s onnét ugy kiáltott le a patakoz:
– Uhó! hallod-e te szép patak! Szerencsének szerencséje azt
mondta, hogy benned ezen az árnyék -330- világon semmiféle élő
állat nem tud teremni, mig valaki beléd nem hal.
Mihent az utolsó szót kirikoltotta, olyan éktelenül megáradt a
patak, hogy annak a fának, a míken ő volt, a derekát egészen
ellepte s a futó-bolond locsogásával őt az ágak közül
szintédeste-szinte lemosta, a lábát ki is kapta alóla, de ő a két
karjával egy jó kemény ágat olyan anyásan35)
megölelt, hogy onnét semmi uton-módon nem tudá lesodorintani. A viz
ezt a faranczos tempót egymás után három izbe’ tette meg, s osztég
egészen megcsendesedett. Akkor a király leszállott a fáról,
inget-gatyát megszárasztott a napon, azután magára vette, a többi
gúnyáját pedig egy kosztra vette s ugy vitte, a mig megszáradt.
Elment a molnárhoz hálni s megmondta, hogy ne sajnálja jót tenni
a szegénynyel s járjon a templomba. Azután megmondta a leányoknak
is, hogy többet a nappal szembe ne öntsék a szemetet.
Nem tudott addig a király haza érni, hogy valami tolvajok a szép
patakon lopott lovat vittek által de a hogy gázlattak, ahajt ugy
ugy feldurálta magát, hogy lovastul együtt elseperte. Az napságtól
fogva a leghiresebb halászó s rákászó patak lett belőle.
A molnár is adni kezdett a szegénynek. Istenhez tért s ugy
elgazdagodott, hogy azt sem tudta: mije van. Holtig ugy élt, mint
gátja alatt a harcsa.
A három leánynak is, hogy a szemetet nem -331- kezdték
a nappal szembe önteni, kérője akadt egy hétre.
Az éfiu király mikor haza érkezett, a feleségit gyermekágyban
kapta. Megvolt a szép fiucska. Egy micczet sem tudott várni a
király, hanem kapta a fiucskát, a kicsid ujjából vért eresztett,
avval a sóbálványnak megkente az erét. Erre a sóbálvány egy istenes
nagyot rittyent, hétfelé repedt, s egyszeribe megébredt a hűséges
vadász. A vén király, a mint ezt látta, mérgibe’ egyet nagyot
horkintott, osztég egyet-kettőt tátintott, földhöz ütte magát s
elment Földvárra deszkát árulni.36) A
vadász egész élete hosszára megmaradt a királynál szógálatba’.
Becsületes egy ember volt. Olyan kell sok!
(Kriza János hagyatékából.)
-332-
II.
A TEJKÚT.
Volt egyszer egy király, annak a kertjében volt egy olyan kút, a
melyikből éjjel-nappal folyvást forrott a tej. Ebből a tejből élt a
király, ebből mosakodott, ebben fürdött. Hát egyszer egy reggel a
tejhordó nagy szomorán jelenti, hogy:
– Fölséges királyom, életem, halálom a kezedben van, nincsen már
a tejkútban egy csepp is.
Megszomorodik a király nagyon, mert az ő élete is ahhoz a
tejkúthoz volt kötve. Hivatja mindjárt tizenkét jágerét s
megparancsolja nekik, hogy ha ki nem tudják, hová lett a tej,
többet az ő szeme elé ne kerüljenek. Estére kerekedik az idő s a
tizenkét jáger kiül a kút mellé. Hát egyszer jön egy nagy disznó
óriás, de akkora hogy a fejével a felleget meszelte. Neki dől a
kútnak s egy szuszra mind egy cseppig kiiszsza. Jelenti a tizenkét
jáger a királynak, hogy miféle történet esett.
– Mit gondoltok – mondja a király – hogy lehetne, azt a nagy
disznót kézre keriteni. -333-
– Azt másképen nem, mondják, minhogy lerészegitse az ember.
Kapja magát a király s teletölteti a kútat szilvapálinkával. Hát
pont tizenkét órakor jön az óriás, neki dől a kútnak, s mind egy
cseppig kiiszsza. No de meg is járta vele. Alig lépett hármat,
végig esett a földön s elaludt. A jágerek pedig behuzták a
filegóriába s reá zárták az ajtót.
Na a király mindjárt irással hivta össze a népeit, hogy
jöjjenek, nézzék, micsoda csodát keritettek kézre az ő jágerei.
De volt a királynak egy négy esztendős kicsi fia, az ott
játszadozott a filegória előtt, hát egyszer csak beejti a labdát az
ablakon. Beszól az óriásnak:
– Jaj bácsi, adja ki a labdámat.
– Nem adom én fiam, ha el nem lopod az apádtól ennek az ajtónak
a kulcsát.
Elszalad a kicsi fiu s elhozza a kulcsot.
– Köszönöm édes fiam, jobb apád leszek én neked apádnál, mondta
az óriás. Azzal alig várta, hogy este legyen, kiszökött a
filegoriából s ment egyenesen a tejkútnak. Kiitta mind, s osztég
»köd előttem köd utánam« eltünt.
Gyülekeztek másnap a népek, de a király nem tudta megmutatni
nekik a csudát. Eleget vallatta a cselédeket, egyik se vallott.
Egyszer, mikor épen a legkedvesebb inassát veri, csak beállit a
kicsi fiu. -334-
– Ne verd szegényt hiába édes apám, én eresztettem el az
óriást.
Nyomban összehivja a király a tanácsot s kérdezi, mit érdemel az
olyan gyermek, a ki apját és királyát igy megcsufolja. Mindjárt ki
is mondja a tanács, hogy fejét kell venni. De a király még is csak
sajnálta egyetlen fiát megöletni, hát ráültette egy lóra, melléje
adott egy czigányt s neki eresztette a világnak.
Elindul a szegény királyfiu s elérkezik egy rengeteg erdőbe.
Volt neki egy kicsi pumi kutyája, az egyszer megszólal. Édes
gazdám, add oda a lovat ennek a czigánynak, ugy is ellopná az
éjjel, tartsd meg magadnál felét a pénzednek, a többit ebből is add
neki, hadd menjen a hová tetszik, majd megélünk mi valahogy.
Ugy is teszen a király urfi s a czigány mindjárt elmegy a lóval.
Hát érkezik az óriás.
– No fiam megfogadtam volt, hogy apád helyett apád leszek, jere
már most velem. Felveszi a királyurfit az ölibe, a pumi kutyát
zsebre rakja s azzal neki indul a rengetegnek.
Hét óra mulva megérkeznek óriás országba. Ott azt mondja az
óriás:
– No fiam, itt te vagy most az úr, jere, hogy öltöztesselek
föl.
Azzal fölöltöztette a királyurfit fáinul, de volt is miből, mert
ő volt az óriás király. Olyan legény is facsarodott -335- belőle
hét esztendő alatt, hogy nem lehetett sehol párját kapni.
Egyszer azt mondja az óriás király:
– Ideje is volna már fiam, ha megházasodnál.
– Hát biz én meg is házasodnám, édes apám, ha volna, kit
elvenni.
– Biz az nehéz dolog fiam, de segitünk valahogy rajta.
– Azt mán tudom, hogy hozzád bajosan megyen el idevaló király
leány, de nem messze van ide Fejérország, ott megkapod a fejér
király leányát, az elmenyen jó szivvel, csak tudni kell a
módját.
Fölöltözteti másnap az óriás disznópásztornak a legényt, de
inget olyant ad reá, hogy olyan semmi teremtett állatnak nem volt a
világon s elküldi a fejérkirály kapujába. Alig áll meg a kapu
előtt, mindjárt szalad ki az inas s behivja a király elébe.
Kérdezik, hogy ki fia légyen, de ő csak azt mondja:
– Nem tudom. Se’ apám’, se’ anyám’ nem ismertem, azt se tudom,
mi a nevem, ugy máskülömben Jancsikának hivnak.
Kérdezi tőle a fejér király, nem volna-e kedve beállani
kondásnak, mert a kondássa meghalt. Adna neki háromszáz forint
fizetést, annyi volt a másnak is.
– Én bizony fölséges atyám, beállok, – mondja Jancsika, – úgy
sincsen senkim kerek e világon
– No fiam jól van, vedd átal a kondát. -336-
– Hé, adjatok enni valamit az uj kondásnak!
Egyszeribe hoznak neki ennivalót s avval általveszi a disznókat.
Estére kerekedik az idő s Jancsika beül a konyhába a góc alá. Épen
akkor menyen el ott a király leánya s kérdezi, hogy hol hál az
éjjel.
– Nincs még helyem, mondja Jancsika.
– Na hát fekügy le ide a padra.
Alig alusznak el a cselédek, jön a király leány.
– Jancsika, szivem szerelme, mond meg nekem, miféle fajzat vagy,
mert szegény legénynek nem lehet ilyen változója.37)
– Nem tudom, fölséges király kisasszony.
– No ha nem tudod, maradj magadnak.
– Nesze, hoztam egy fejér czipót, meg egy kulacs bort, legyen a
mit egyél a mezőn.
Köszöni alásan Jancsika s azzal a leány elmegyen.
Másnap fúni kezdi Jancsika a furulyát, de a disznók úgy
tánczolnak előtte, mint a karikacsapás. Nézi ezt a király az
ablakból s oda szól a feleséginek:
– Nem tudom feleség, miféle fajzat lehet ez a Jancsika, hogy ugy
tánczolnak előtte a disznók.
– Bizony fölséges király-atyám, – mondja a lánya, – nem lehet az
a fiu paraszt, mert olyan változója kijednek sincs, mint annak.
Kiér Jancsika a mezőre, hát ott várja az apja, az óriás király.
-337-
– Mit adtak fiam?
– Egy komlós czípót, meg egy kúlacs bort.
– Vesd oda annak az egyenes farku kannak.
– No te kan, őrizd a fiam helyett a disznókat
Azzal ölbe kapta a fiát s elvitte haza. Este, mikor a disznók
jöttek, vissza vitte a város végére s adott neki egy arany
guzsajat, de meghagyta, hogy oda ne adja addig a király
kisasszonynak, a mig meg nem mutatta neki magát övig. Ugy is lett,
a király kisasszony megmutatta magát övig, de azután ismét hiába
kérdezte, ki légyen Jancsika. Másnap adott az apja egy arany
motóllát, harmadnap egy arany orsót, de lelkire kötötte, hogy azért
mutattassa meg a király leánnyal magát egész anyaszült
meztelen.
Egyszer kiadja a király a parancsolatot, hogy a ki kitalálja,
hogy az ő leányának mi a jegye, annak adja feleségűl.
Gyűlnek, gyülekeznek messze országokból az urak, de egyik se
tudja kitalálni. Egyszer Jancsika is beállit egy réz lóval, réz
gúnyába’s azt mondja:
– Fölséges király, ha meg nem sérteném, a király kisasszonynak
egyik hóna alatt a nap, a másik alatt a holdnak van a jegye.
Egyszeribe megütteti a király a nagy dobot s eljegyzik őket. De
Jancsika abban a perczben ugy eltünt, mintha ott se lett volna.
Keresi a király mindenütt, nem találja sehol se. -338-
Másnap ismét megjelen egy ezüst paripán, megcsókolja a király
kisasszonyt, de ísmét eltünik.
Harmadik nap már nagy bánattal volt el az egész udvar, hogy
hátha ott felejti vőlegénye a király kisasszonyt. Várják reggelre:
nem jön, várják délre: nem jön. Már épen más urat akartak neki
választani, mikor beállit az udvarba olyan kocsival, hogy a napra
lehetett nézni, de arra nem. Egyszeribe olyan lakadalmat csaptak,
hogy Telelő Szent Páltól Tekerő Szent Pálig asztal asztalt ért. Én
is ott voltam, kaptam egy kicsi csontikát, de oda jött kereszt apám
s addig kérte, a mig megharagudtam s a lábához vágtam. A ki nem
hiszi, nézze meg, hogy még most is sántál belé.
(Kriza János hagyatékából.)
-339-
III.
A TÁLTOS KIRÁLYLEÁNY.
Volt egyszer heted-hét országon is tul egy olyan táltos király
leány, a ki minden találós mesét kitalált, de az övéit nem tudta
kitalálni senki. Fogta magát se’ kihirdetteté, hogy a ki az ő
meséjét kitalálja, vagy neki olyat mond, a mit ő ne tudna
kitalálni, ahhoz menyen feleségül.
Sokan megpróbálkoztak már vele, de senki se ment semmire. A
táltos királyleány pedig mindeniknek karóba huzatta fejét.
Utoljára, mikor már kilenczvenkilencznek karóban volt a feje,
maga is gondolkozóba esett, hogy nehezen mehet valaki hozzá
»kárlátóba«, ha igy folytatja a dolgot. Ő bizony – gondolta –
valamelyikkel már csak úgy szinből kitaláltatja a mesét s hozzá
menyen feleségül.
Volt a szomszéd országban egy gazdag, de özvegy királyné s annak
egy fia. De az a király urfi olyan volt, hogy a napra lehetett
nézni, de rá nem.
Meggondolkozik ez a király urfi s azt mondja az édes anyjának:
-340-
– Édes anyám! én bizony elmegyek a táltos királyleányhoz
szerencsepróbálni.
Eleget próbálta az édes anyja, hogy lebeszélje róla, de biz’ azt
nem lehetett.
Mintsem odavesszen idegen országba, – gondolá az özvegy
királyné, – inkább én magam pusztitom el. Úgy is tett. Egy pohárba
a legerősebb méregből készitett egy pár kortyot, hogy azt, mikor a
fia indul, megitatja vele. De a király urfinak volt egy táltos
inassa, az megmondta neki, hogy abból a pohárból, a mit az édes
anyja nyujt neki, mikor indulnak, ne igyék egy cseppet se, hanem
öntse ki a földre.
Hát lelkem Istenem, mikor épen indulni akarnak, jön az özvegy
királyné egy pohár borral; de a király urfi a szájához sem vitte,
csak ledobta a földre, Egyetlen egy csepp a ló lábára esett s az
egyszeribe megdöglött.
Annak a lónak a husából evett két varju, azok is elpusztultak. A
király urfi azt a két varjut megsüttette, betette a tarisznyájába s
avval utnak eredtek.
Este felé egy rengeteg erdőbe érkeztek. Hát látnak egyszer egy
nagy tüzet, a mellett füttözik tizenkét tolvaj. Oda mennek hozzuk s
a király urfi megkinálta őket a varjak húsával.
A két varju meg se’ kottyant a tolvajoknak, de meg is halt tőle
mind a tizenkettő azonnal. Akkor a szolga ezt a találós mesét
találta: -341-
»Egy csepptől meghalt egy, egytől kettő,
kettőtől tizenkettő.«
Másnap megérkeztek a táltos királyleányhoz. Asztalnál mindjárt
el is mondta a király urfi a találós mesét, de a leány nem tudta
kitalálni. Három napi gondolkozási időt kért. A király urfi megadta
neki.
Első éjjel felöltöztette a király leány egyik szolgálóját a maga
ruháiba s elküldte a király urfihoz hogy tudja ki tőle a mesét.
– Megmondom, – mondá a király fiu, – ha ide fekszel mellém. A
leány nem sokat kérette magát, hanem oda bútt. Akkor a király urfi
kiugrott az ágyból s kikergette a leányt, a ruhát pedig ott
tartotta.
Kétszer ismételte még ezt a királyleány, de a királyfiu
mindenkor elkergette a szolgálót.
Negyednap délben ujra feltette a kérdést: »Egy csepptől meghalt egy, egytől kettő, kettőtől
tizenkettő.« Mi az?
A leány most se tudta megmondani. Akkor elévette a három köntöst
s azt mondá a tanácsuraknak:
– Ime nektek olyan király leányatok van, a ki már három éjjel
egymás után lejött az én szobámba hálni, de én nem eresztettem
magamhoz, hanem elvettem a köntösseit.
– Mit érdemel az ilyen király leány?
A király leány eleget esküdözött mennyre-földre, hogy nem ő
volt, hanem szolgálói; de a király urfi semmi letteképen nem tudta
elhinni, hogy nem ő volt -342- a szolgálók pedig esküdöztek, hogy
nem ők voltak hát mégis a király leányra sült a dolog.
Akkor mindjárt összeült a tanács s kimondta hogy az, a ki már
kilenczven kilencznek minden igaz ok nélkűl nem átallotta fejét
vétetni, maga sem érdemel egyebet. Egyszeribe hivatták is a hóhért
s a király leány feje is karóba került. Épen az volt a századik.
Akkor aztán az öreg király őt fiának fogadta s átadta az
országát.
A király urfi pedig nyomba’ megházasodott, elvette a fejér
király leányát, Liliom király kisasszonyt s még maig is élnek, ha
meg nem haltak.
(Kriza János hagyatékából.)
-343-
IV.
A HÁROM SZERENCSEPRÓBÁLÓ.
Egyszer volt egy ország arra felé, hol a nap felkél; lakott
abban egy szegény ember, kinek olyan három szép fia volt, mint
egy-egy bokréta s a mellett egyik nagyobb vitéz volt a másnál.
Mindig is abban mesterkedtek, ha valami módon kimutathatnák
vitézségüket, s addig erdőltek az apjukon, mig el nem eresztette
országot-világot látni, szerencsepróbálni. Adott mind a háromnak
egy-egy fegyvert s avval azt mondá: No! isten hirivel, menjetek, ha
nem nyughattok!
Mentek-mendegéltek s estére kelve, elértek a fekete erdőbe. Alig
nyugodtak le, egy vén banyó vetődött hozzájok s szállást kért az
éjtszakára. Istené a szállás, vén anyó! itt bizony te is
meghálhatsz velünk, mondá a nagyobbik legény, a más kettő
szószólója.
Reggel, mikor felkászolódnának, hogy tovább utazzanak, a vén
banyó megköszönte a szállást s adott nekik egy erszényt.
Ezt az idősebbnek adom által, – mondá a vén -344- banyó.
– tedd jó helyre fiam, mert ebből az arany soha ki nem fogy e
világi életedben.
Avval tovább ment a három szerencsepróbáló testvér; az nap
estére elértek a nagy vizhez s annak a martján szállást vertek.
Éfélikor esmént eljött a vén banyó s kérte a szállást Adott a három
legény jó szüvel. Reggel egy sapkát adott a közepsőnek, melyet ha a
fejére tesz, látatlanná lesz.
Tovább mentek, s még az napon jókor egy küsdég várasba értek.
Ott arra egyeztek, hogy az erszényből vegyenek ki annyi aranyat, a
mennyivel a legszebb házat megvehetnék. Meg is vették a legszebbet,
s még estére beleköltöződtek. Éféltájban kopogtatnak az ajtón, hát
esmént a vén banyó van ott s szállást kér. Megadták. Azt mondja
reggel a vén banyó:
No fiaim! én veletek többet ez életben nem találkozom, hanem itt
van egy ezüst vessző, ez legyen a küsebbiké. Ennek a vesszőnek azaz
ereje van, hogy a hányat suhintasz vele, annyi egész tábor katona
áll elé. Hanem azt mondom én nektek, hogy nem messze innét van egy
vár, abban lakik egy szép herczeg kisasszony, az csak olyan
legénynek akar felesége lenni, a ki őt megtudja nyerni. Már sok
herczegurfi próbált vele szerencsét, de egy sem ment semmire.
Eredjetek ti is szerencsét próbálni, de helyén legyen az eszetek,
mert különben porul jártok. A mit adtam, annak jó hasznát
vehetitek. -345-
Avval a vén banyó úgy oda lett a szemök elől, mintha a föld
nyelte volna el.
Elig tünt el a vén banyó, az idősebb legény vette az erszényét s
elindult a vár felé. A mint oda ért, bejelentette magát, s
egyszeribe be is eresztették. Ugy káprázott a szeme a nagy
fényességtől s a kisasszony szépségétől, hogy eleinte azt sem
tudta, égen van-e, földön van-e, de erőt vett magán, s azt mondá a
kisasszonynak:
– Nagyocska bátorság én tőlem, hogy elédbe merék jőni, szépséges
szép kisasszony, de engedj meg nekem, mert hallottam hiredet s nem
állhatám meg, hogy ide ne jőjek.
– Épen vártalak, mondja a kisasszony, jó hogy erre néztél. Ülj
le ehhez a kicsid asztalhoz, koczkázzunk aranyban, s ha meg tudsz
nyerni, tiéd vagyok apámnak fele birtokával együtt.
No, leülnek s elkezdik a játékot. A kisasszony egy miczre annyit
nyert, hogy halommal állott az arany előtte, de a legény
erszényéből még annál bővebben duvadtt a szép sárig arany. Szeget
üt a kisasszony fejébe, hogy abból a küzsdég erszényből sokkal több
arany jött ki, mint a mennyi beleférne. Félbeszakassza a játékot s
azt mondja:
– Te ugyan ügyesen tudsz játszani, de ha az erszényed nem volna
boszorkány-erszény, eddig megkellett volna, hogy add magad. Hoczcza
ide csak, hadd -346- lámsza, milyen, csak megnézem, s
egyszeribe visszaadom.
Hitelt adott a szép mázas-szónak a legény, s odaadta az
erszényt, a kisasszony pedig mihent a kezébe foghatta, elkiáltotta
magát:
– Jertek estrázsák! kötözzétek meg ezt a legényt s kisérjétek ki
a várból, hadd menjen, a merre a szeme lát.
Visszamegy a legény nagy búval-bánattal a testvéreihez,
panaszolja, hogy milyen csufosan járt. Azt végezték el egymás
között, hogy már most a közepső próbáljon szerencsét, s az erszényt
is hozza vissza, ha szerét ejtheti.
Elment a közepső is a várba. Elmondta himzés-hámozás nélkül,
hogy ő bizony az erszényért jött. No hiszen, felpattant a
herczeg-kisasszony, hogy még ilyen kéréssel mer eléállani,
kikiáltott az ablakon: Estrázsák! kötözzétek meg s vessétek ki
innét ezt a bolondot.
De a fiu fejébe huzta a sapkát s látatlanná lett. Mikor az
estrázsák kimentek, levette a sapkát s esmént kérte az
erszényt.
A kisasszony hizelkedésre fogta, s azt mondá: itt az erszény,
itt a sok arany, a mit bátyádtól elnyertem, de még magam is a tiéd
vagyok, ha megmutatod nekem azt a boszorkányos sapkát. Addig
beszélt, addig mondott, hogy ezt is kibeszélte a szép eszéből, s
odaadta a sapkát. Egyéb sem kellett a kisasszonynak, -347- helyből
megkötöztette az estrázsákkal s kikisértette a várból.
Visszament nagy búval bánattal az is a testvéreihez, s
elpanaszolta, hogy őt is milyen csúfúl rászedé a herczegkisasszony.
Mit volt mit tenni, elhatározták, hogy menjen el a küsebbik is, s
próbáljon szerencsét.
Elment most a küsebbik, a ki a legszebbik is volt. Hogy a vár
alá érkezett, suhintott hármat az ezüstvesszővel, s mindjárt három
erős tábor katonaság vette körül a várat, ő pedig talpig
felöltözött generálissá vátozott. Bejelenti magát s bémegyen, jobb
kezében tartotta az ezüstvesszőt.
A herczegkisasszonynak apja, anyja s minden rokonsága össze volt
gyülve. Azt mondja a legény:
– Felséges fejedelem! azért jöttem, hogy az erszényt s a sapkát
visszakérjem a leányodtól.
Azt kiáltja arra a fejedelem: Estrázsák! vessétek ki ezt a
vakmerőt!
Az estrázsák meg is fogják a gyenerálist, de mikor az udvarra
kiviszik, kiált egyet, s a temhetlen sok katonaság egybe ostromolni
kezdi a várat.
Bezzeg lett ijedtség a palotában! Egyben azt parancsolják az
estrázsáknak, hogy hozzák vissza a generális urat. Visszaviszik s
azt mondja a fejedelem:
– Vitéz generális! küld el innét a katonaságot s neked adom a
leányomat fele birodalmammal. -348-
Kiment a generális, suhintott hármat az ezüstvesszővel, s a
temhetlen katonaság ugy el-lett a föld szinéről, mint a tű. Ő maga
sem generális volt immár, hanem csak akármilyen legény, csakhogy a
kezébe volt az ezüst vessző. Azt mondja most a
herczegkisasszony:
– Szép derék ifiu, édes szép szerelmem, én immár a tiéd vagyok,
csak meg kell esküdnünk, add ide hát, hadd nézzem meg azt a szép
ezüstvesszőt; látom, hogy avval minden ellenségünket meggyőzhetjük
s élhetünk boldogúl.
Hitt az is a szép szónak s oda adta. Nem is kellett egyéb, mert
a fortélyos kisasszony egybe kikisértette a várból a szegén
legényt.
Elment nagy búval a legény, de nem a testvéreihez vissza, hanem
a rengeteg havasba. Leheveredett egy nagy kőszál alá, ott helyben
álom lepi meg s álmában a vén banyó azt beszéli neki: Ne búsulj
fiam, kelj fel; itt van egy kurozsos forrás, tovább pedig egy
almafa. Szakaszsz le arról egy pár almát, a forrásból tölts a
kulacsba, de te nehogy megkóstold egyiket is. Azután menj vissza
rongyos öltözetben a várba, ott a konyhamesternek add el azt a pár
almát, s attól a fejedelemnek egész asztalnépe megbódul. Azután
pedég öltözz daktornak, s jelentesd magadot, hogy mindenféle
betegséget tudsz gyógyitani; a többit aztán a te eszedre bizom.
A legény úgyis cselekedett, mint a vén banyó -349-
javalta: eladta a két almát, evett belőle a fejedelem egész
háznépe, s megis bolondultak tőle. Semmiféle daktor meg nem tudta
gyavittani. Akkor jelenti magát egy idegen daktor. De bezzeg kaptak
rajta! Megnézegeti a betegeket, ad mindeniknek egy gyüszünyi vizet
a kulacsból, csak a kisasszonynak nem. Meg is gyavúl mindenik egy
miczre, csak a kisasszony marad bolondnak. Sajnálták lelkekből, s
még is kaczagni kellett rajta, olyan bolond tempókat csinált s
olyan bolondokat beszélt.
Könyörögni, rimánkodni kezd a fejedelem, hogy gyavitsa meg a
leányát is, s nem tud olyat kérni, hogy meg ne adná. Azt mondja
erre a daktor: Add nekem a leányodat, add vissza az erszényt,
sapkát, s az ezüst vesszőt s egyben meggyavittom! Észre veszi a
fejedelem, hogy kivel van dolga, de mit vólt mit nem nem tenni,
mindent vissza kellett adni. Akkor a legény ad egy gyüszűnyit a
herczegkisasszonynak is a vizből s mindjárt helyre állott az esze s
még jobb kedvű lett, mint annakelőtte. Csaptak is olyan lakadalmat,
hogy hét országra ment a hire. A más két legényt is meghitták a
vendégségre, s egybe herczegeknek tették. A küsebbikből pedig
üdővel fejedelem lett. Máig is élnek, ha meg nem haltak.
(Benedek Elek és Sebesi Jób gyüjtése.)
-350-
V.
A KÉT BORS-ÖKRÖCSKE.
Egyszer volt, hol nem volt, még az óperencziás tengeren is túl,
egy nagy tenger, annak a közepén egy nagy sziget; ennek a szigetnek
a közepében egy nagy hegy s a hegy tetején egy ezeregy esztendős
fa. Ennek volt kilenczvenkilencz ága, a kilenczvenkilenczediken
figyegett egy kilenczvenkilencz rejtekes tarisznya; ennek a
kilenczvenkilenczedik rejtekében volt a szent Laczi bátyám
kilenczvenkilencz levelű bibliája, s ennek a kilenczvenkilenczedik
levelén voltak megirva a következő igék. A ki ezeket meg nem
hallgassa, soha meg ne lássa a mennyeknek országát, a ki pedig
meghallgassa, horgadjon meg az orra, mint a kapu kúlcsa.
A biz a’: volt egyszer egy igen-igen szegény ember; a
szomszédjában lakott még egy nálánál is szegényebb. Az egyiknek fia
volt, a másiknak leánya. Kapták magukat a szegény emberek, s
összeszenetálták a két ifjut, hogy ha már annyiban van: legyen egy
kódustarisznyából kettő. -351-
Azt mondja egyszer az ifjasszony az urának: Hallá-e! kied, az
igaz, hogy nem a pápista hiten van, de próbáljon egyet: böjtöljön
meg egy pénteket, hátha adna az isten valamit.
Az ifju ember meg is hallgatta a tanácsot, nem eszik egy betévő
falást sem pénteken, hanem az isten nem adott azért semmit. No,
isten neki, – gondolja magában – legyen a többi után, s megböjtöli
a a másodikat, meg a harmadikat is s egyszer csak ugy belé jött a
böjtölésbe, hogy hét egymásután eső pénteken nem evett semmit de
semmit az ég alatt. De az isten csak nem adott semmit a hét napos
böjtre sem. Legény! – gondolja magában, – ez már csak elég volt, ha
akart volna adni ő szent felsége, erre adhatott volna.
Meggondolkozik a szegény ember s azt mondja a feleségének:
Hallod-e feleség! süss nekem egy hamuból sült pogácsát, mert menni
akarok az istenhez, hadd látom: hol a hiba!
Süt is az asszony s a szegény ember utnak indul.
Dél tájatt elér a Herecz erdőbe. Ott talált egy ősz embert, a
mint két akkora ökörrel, mint egy-egy borsszem, szántogatott a
cziheres parlagon. Köszön neki, s az fogadja is. Kérdi: hogy merre
van szándéka? mi járatban van? Én bizon az istenhez mennék, – felel
a szegény ember. – Hét pénteken böjtöltem, s nem adott érte semmit.
Most azt szeretném megtudni, hogy mért nem adott? -352-
– Abba’ hiába’ ne fáradj, – mondja az ősz ember, – hanem én
neked adom ezt a két bors ökröcskét, ezek után elélhetsz, csak
senkinek el ne add, akármennyit igérjenek értök.
Haza hajtja a szegény ember a két ajándék állatot, s más nap
mindjárt erdőbe ment velök. A szekeret innét s túl szedte össze;
egyik kereket, másik rudat, harmadik tengelyt adott, s úgy tákolta
össze. Elég az, hogy volt olyan a milyen. De nem is mert két szál
fánál többet feltenni, mert az ökröcskékben még kevesebbet bizott.
Hanem ezek táltosok voltak, s mikor megakará inditani, megszólal az
egyik:
– Hát ezt a két szál fát ki után tette gazduram? Csak rakja meg
a szekeret istenesen, hogy recsegjen alatta, mert mi két szál fával
szégyeljük bémenni a faluba. A szegény ember csak csavargatta a
fejét, de rászánta magát s istenesen megrakta a szekeret, a mennyi
csak ráfért.
A mint kiérnének az erdőből, találkoznak a gróffal s a
falubiróval. Ezek majd hanyatég estek, mikor látták, hogy az a két
pirinkó ökör mekkora szekér fát viszen. Kérdi a gróf: mennyiért
adod nekem ezt a két ökröt, te szegény ember? – Nem eladó
méltóságos gróf ur – felel a szegény ember. Megharagszik a gróf s
azt mondja a szegény embernek, hogy ha egy nap alatt meg nem
szántja a Herecz erdőt, s bé nem veti, s el nem boronálja: ökre
nélkül marad. -353-
Aj! megbúsulja magát a szegény ember. Mit tudjon csinálni! –
Egyet se búsuljon gazduram, szólal meg az egyik borsszem ökröcske,
csak szerezzen kied ekeszerszámot, a többi a mi dolgunk lesz
ketten.
No! szerez is a szegény ember. Egyik ad talyiga kereket, a más
ekekabalát, harmadik esztekét, kurta vasat, hosszu vasat, s egy
piczre összeszokotálta az ekét. Elmennek a Hereczbe, s azt mondja
ott az egyik ökör: kied csak feküdjék le s aludjék, gazduram,
eligazitjuk mi a többit. A gazda bizony meg is fogadta a szót:
lefeküdt, elaludt, s mire felébredt, már szépen el is volt
boronálva a szántás. Avval haza eregéltek, s jelentette a birónak,
hogy készen van a munkával. Kimegy a biró s a gróf a hely szinére,
végig járják a helyet, de egy hajszál nem sok annyi hibát sem
találtak a vetésben.
No te szegény ember, – mondja most a gróf, – ha mi nekem
takarmányom van, gyökerestől mindenestől be nem takaritod egy nap
alatt, ökröd nélkül maradsz, tudd meg! A szegény ember elkezd
búsulni, de a bors-ökröcske ismét megvigasztalja.
Egyet se búsuljon gazduram! kied csak feküdjék le a barázdába s
aludjék, a többi a mi gondunk. Bé is takaritották egy nap még a
helyét is a teméntelen sok takarmánynak. Egy szekérre rakták az
egészet, de olyan magasra felrakták, hogy a szegény ember nem
tudott a tetejébe nézni. Mikor a kastélyhoz érnek, bémegyen a
szegény ember a grófhoz, s azt -354- mondja: méltóságos gróf
ur! elhoztam eddig a takarmányt, de ha a kastélyt el nem
fordittatja a helyéről, nem térünk bé az udvarra. A gróf még ki sem
hallgatta jóformán, úgy kivetette a szegény embert, hogy majd
megszakadt a nyaka. Meglátták ezt az ökröcskék, mozditnak egyet a
szekéren, neki a kastélynak, s az fenekestől felfordult. A grófot
majd megölte a buszúság.
– Hallod-e, te szegény ember! – mondá a gróf, – ha te engem be
nem vitetsz a pokolba a biróval együtt, ökröd sem lesz s magad is
csúfot látsz. Látni akarom a pokolt, hogy milyen világ van ott.
Hej! búnak adja magát a szegény ember. Hogy tudja ő oda vitetni,
mikor soha még a tájéka felé sem járt a pokolnak. Megszólal az
egyik ökröcske:
Azért soha se búsuljon gazduram! Oda eppeg jó helyre
kivánkoznak, megilleti mind a kettőt.
Avval a szegény ember eléállott a nagy egész vágás szekérrel, a
gróf s a biró felkászolódtak rá, s elindult a két ökröcske pokol
tartománya felé. Estére kelve a szádához értek. A
borsszem-ökröcskék neki futottak az ajtónak, beütötték a fejükkel,
avval a gróf nagy tempóra besétált, s utána a biró.
– No most gazduram! rántsa rájok az ajtót, javallá az egyik. A
szegény ember ugy is tett, s a gróf soha ki nem tuda kerülni a
világ szinére, sem a biró. A szegény ember pedig a két
borsszem-ökröcskével máig is boldogul él, ha meg nem halt.
(Benedek Elek és Sebesi Jób gyüjtése.)
-355-
VI.
MONDJAD HÁT: SZÉNA!
Egyszer volt, hol nem volt egy ember. Csak ide nem messze
Gyalakután. Volt ennek az embernek annyi leánya, akár a rosta lika,
de az egészre sem kellett annyit ügyelődni, mint a legkisebbre.
Furfangosabb volt az adta leánya még az ördögnél is. Annyit sem
hajtott apja szavára, anyja szavára, mint egy mákszem. Verték,
ütötték: nem használt.
A leány egyszer fogja magát, s elszökik. Meg sem állott
Nagy-Galambfalváig. Hogy oda megy, beáll szolgálatba. Jó dolga
volt, serény volt, megszereti egy legény s elveszi. Élnek egy
darabig békességben. Azt mondja egyszer a menyecske az urának:
– Hallá-e! menjünk el apámuramékhoz. Lássuk meg: élnek-e,
halnak-e.
Ők bizon neki czihelődnek, felkészülnek, szekér elé fognak két
tehéntinót s elindulnak Gyalakuta felé. Mikor mendegélnének
Szent-Györgyön keresztül, meglát az asszony egy boglya szalmát az
udvari csürkertben. Mondja az urának: -356-
– Né, hallá-e! mekkora szénaboglya van ahajt!
Mondja az ura:
– Nem széna az, hanem szalmaboglya, feleség.
– A’ nem, hallá-e! mert a széna!
– A szalma! – mondja az ura.
Ahajt ugy összevesznek, hogy a menyecske haját is tépte nagy
buszuságában. Szidta az urát, hogy mért nem mondja ő is, hogy:
széna! De az ura mindig csak azt erősitette, hogy: szalma. Erre a
menyecske felkapja az eczetes korsót, s ugy a tinók közé teremti,
hogy mind miszlikbe38)
megy, a tehéntinókák megijednek, megfutamodnak, keresztül-kasul az
uton, mindent összerontanak.
Eleget mondta az ura, hogy ne bolondoskodjék, de a menyecske
mind csak azt kivánta, hogy az ura mondja azt, hogy: széna. De csak
mondta biz a hogy: szalma. Erre még jobban neki durálta magát a
menyecske, az inget is kivette nyakából, sirt, duzzogott. Az ura
csak csillapitotta, mondta neki:
– Feleség! közel vagyunk Gyalakutához, ott minden ember ismer,
hagyj fel a bolondsággal.
– Mondjad hát, hogy: széna.
– A bizon szalma!
Megérkeznek az apjáékhoz. A menyecske összekörmölve, borzasan,
megtépászva, leszáll a szekérből. Egyenesen bemegy a házba, de nem
szól senkinek egy -357- szót se. Eleget kérdi az anyja, hogy:
mi lelte? mi baja? Lefeküdt az ágyba s hallgatott, mint a néma.
Eleget mondta az ura:
– Kelj fel feleség, mert szégyen a dolgod. Ne tedd magad.
– Mondjad hát: széna.
– A bizon csak szalma!
Este lesz. Jőnek-mennek a látogatók, az atyafiak. Egy sem maradt
el a menyecske zelletségiből,39)
mindenik sajnálkozik a betegségin. Hivják vacsorára nem megy. Ágyat
vetnek másuvá40), hogy feküdjék oda. Egyet
sem szól, még nem is mozdul.
– No e bizon meghalt!
Elmennek a pap után. Addig az ura pustogja41) neki:
– Állj talpra, mert mindjárt megmondom, hogy csak teszed
magad.
– Mondjad hát, hogy: széna.
– A bizon csak szalma!
Eljő a pap, ádászkodik, imádkozik s avval elmegy. Megvirrad,
nézegetik, hogy él-e vagy meghalt? Hát se nem szól, se nem szuszog:
a szemét is behunyta. Gondolja magában, hogy majd ráijeszt az
urára. Az ura pedig csak pustogja neki:
– Ne bolondozz feleség! mindjárt nyujtó padra tesznek,
harangoznak, rútul lesz a dolgod.
– Mondjad hát: széna. -358-
– A bizon szalma!
Elnyujtóztassák, sirassák, kivált mikor megkonditsák a harangot.
Eljő a temetés ideje, koporsóba teszik, gyülőt huznak, mindenfelől
bomlik a tenger nép, lezárják a koporsót, a pap prédikál. Mikor
elvégezné a perédikácziót, ismét pustogja a szegény ember:
– Feleség! vége életednek, mindjárt visznek a temetőbe, szólj,
ébredj!
– Mondjad hát: széna!
– A bizon csak: szalma.
Meginditsák ki a temetőbe, leteszik a sirhoz, hogy eresszék le
kötéllel. Oda surlódik az ember s ismét csak pustogja:
– Feleség! add ki magad, mindjárt betakarnak, soha mig a világ
ki nem jösz innét.
– Mondjad hát: széna!
– A bizon szalma!
Leeresztik a koporsót; minden ember egy gajat vet rá előbb s
avval szépen betakarják.
No! a nép elmegyen. A menyecske most veszi magát észre, hogy
milyen bolondul cselekedett. Azt mondja magába:
– Bár az ördög vitt volna el engem!
Erre a szóra hallja, hogy ássa valaki a sirját. Megörűl, hogy az
ura gondolkozott meg, bizonyosan az ássa. De hát a bizon nem ugy
van: az ördög ásta. -359- Szépen felnyitotta a koporsót, s azt
mondá a menyecskének:
– No, ha engemet kivántál, jere velem, ülj fel a nyakamba.
Felül biz a menyecske, még pedig jó hekkesen s kikerekednek a
föld szinyére.42)
– No most szállj le! – mondja az ördög.
– E – en!?…
Még feljebb ült s amugy sarkantyúzta, hogy vigye haza.
– Szállj le hé! – kiáltott az ördög.
– E – en! – felelt a menyecske.
Megijed az ördög, hogy már mi az isten haragját csináljon vele.
Fut egyik hegyről a másra, sebes vágtatva. A mint fut találkozik
egy vörös csákós huszárral. Istenkedik neki, hogy szabaditsa meg a
menyecskétől, mert gazdag emberré teszi. A huszár előbb rendjin
szépen fogja, de mikor látta, hogy nem használ a szép szó, kirántsa
a kardját.
– Szállj le kujon teremtette, mert mindjárt megöllek a
kardommal. A menyecske sem veszi teréfára a dolgot s leszökik az
ördög nyakáról.
– No te huszár, – mondá az ördög, – jóért jóval fizetek. Én most
elmegyek a király udvarába, belebujok a királynéba; te jere oda s
csak annyit mond: indulj komám! De addig ki ne hajts engem belőle,
mig a király neked nem igéri a leányát s hóta -360- után
egész királyságát. Azután egy más királynéba bújok, abból is hajts
ki egy jó summa pénzért, de osztég mikor a harmadikba bújok, onnét
ki ne hajts, hiába ne is próbálj.
Elmegyen az ördög, s belébúvik a királynéba. Egyszeribe
mindenfelé kurszust bocsát a király az ő birodalmába, hogy mennyi
doktor mind elé gyüljön. Mind elé gyülnek, de egy sem tud a
királynén segéjteni. Megérkezik a huszár is, bejelenteti magát,
bemegyen. Hát a királynét körülvette a zelletsége, sirtak,
piszögtek, pöcsörögtek, hogy kifogynak belőle. Elé áll a huszár,
megfogja a királyné pulszusát, gondolkozik, keresztet vet a
királyné homlokára, s azt mondja: indulj komám!
Egyszeribe az ördög kibújik, de hogy szómat össze ne keverjem,
addig a huszár nem fogott semmibe, mig a király meg nem igérte,
hogy neki adja a leányát, s hóta után egész királyságát.
Elment most az ördög s belebujt egy más királynéba. Összehivják
a mennyi doktor az országba csak volt, de egy sem tudott segéjteni
rajta. Azon közbe hire megy a huszárnak s elhivják azt. A bizon ki
is ugratá egy jó summa pénzért.
Elmegy az ördög a harmadikba. Beléhelyezkedik egész lelke
nyugodalmára, nem félt, hogy a huszár ismét kizaklatja.
A harmadik király is meghallja a huszár hirét, utána is küldött,
igért tenger sok pénzt, csak meggyavitsa -361- az ő
derága feleségét. Kiált is egyet a huszár: indulj komám! De
biz az ördög egyet se mozdult. Ugy hallgatott, mint a süket disznó
a rozsba!
– Indulj komám!
Az ördög nem mozdul. Harmadszor is neki káromkodja magát:
– Fikkom teremtette! indulj, mert érkezik a székely
menyecske!
Egyéb se kellett a szegény ördögnek. Ugy kipattant a
királynéból, mint a pereszlen, s ugy elvetette magát, hogy még e
mái szent napig is mind fut. Holnap legyen a kietek vendége.
(Kriza János hagyatéka.)
-362-
VII.
HAMVAS GYURKA.
Vólt, hol nem vólt, még hetedhét országon is túl, egy szegény
asszony. Ennek a szegény asszonynak volt három fia: a legnagyobb
csizmadia-, a második szabómesterséget folytatott, hanem a
legkisebbel semmire sem lehetett menni, mindég a hamuban hevert,
azért el is nevezték Hamvas Gyurkának.
A két nagyobb legény egy darabig csak elnyögte, hogy ők a
keresők s az öccsük eszik-alszik, hamuba’ hemmedezik, de egyszer
azt mondták az anyjoknak, hogy ezt már a szent lélek sem állja ki
tovább, valamerre takaritsa el a beczefiát. El is vitte a szegény
asszony a városba, béadta fazakas-mesterségre, de már másnap otthon
volt Gyurka s azt mondta, hogy ő ugyan nem mocskolódik az agyaggal,
s belőle, mig e világ, soha fazekas nem lesz. Azután elvitték
timármesterségre, de innét is megszökött, mert a büdösséget nem
tudta szenvedni. Vitték szabóságra, azt azért nem szenvedhette,
mert ülni kellett.
A szegény asszony már ugy elkételenedett, hogy -363- azt sem
tudta: hol áll a feje; de a legények addig morgolódtak, hogy ismét
poróbált egyet, s elinditotta a város felé. A mint mentek,
találkoztak az országuton egy veres szakállu urasággal. Kérdi az
asszonyt: Hova igyekszik kend néne, azzal a legénykével?
– Én bizony nagyságos uram, viszem ezt a szegény legénykét
szolgálatba, ha valahol helye kerekedhetnék, de hogy az igazat meg
is mondjam, még egy helyen sem tudott ellakni, mert Laczi a hátán
űl a macskabékának.
– Nem baj a! – örvendezett az uraság – eppeg ilyen legényt
keresek én. Nem lesz nálam semmi dolga az Isten földjén, s még is
olyan bért adok, hogy tiz esztendeig sem szolgálna más embernél
annyit.
Megörvend a szegény asszony, de még jobban Gyurka s meg is
mondta az anyjának egyszeribe, hogy ő ehhez az urhoz megy
szolgálatba, ha semmit sem fizet is, csak enni eleget adjon.
Az uraság megirta a szerződést s mikor a szegény asszony
megnyomta a keresztet, azt kérdi tőle: – No szegény asszony,
tudod-e, hogy ki vagyok én s hova viszem a fiadat?
– A biz’ a no! – renyekedett a szegény asszony, – nem is
kérdém.
– Hát tudd meg, hogy én Durumó vagyok, a pokol királya s fiadat
viszem az ördögök közé.
Aj, megijedett a szegény asszony, kérte, hogy a -364-
szerződést égessék el, de Durumó azt felelte: Majd vaskedden! Hanem
megigérte, hogy esztendő mulva jőjjön el ebbe s ebbe a nagy
rengetegbe, ott egy helyet ugy hivnak hogy: Durumó sarka, s ott
aztán visszaadja a fiát. Belényugodt nagy nehezen a szegény
asszony, de mikor haza ment, még akkor jutott isten igazában
eszibe, hogy a fiát kinek a kezire adta. Elpanaszolta a nagyobb
fiának, hogy milyen szerencsétlenül járt, de ezek csak összenéztek
s azt mondták: hogy a vén asszony bizonyosan a konty alá hajtott,
vagy meghibázott az eszében.
No! eltelik az esztendő s a szegény asszony elment pontosan
Durumó sarkához, várt-várt setét estig, de Durumó nem hozta vissza
a fiát. A mint ott búcsálódott, oda ment egy ősz ember. Kérdi:
– Mért búsulsz te szegény asszony?
Elmondta, hogy kinek adta szolgálatba a fiát, s hogy eppeg a mai
szent napra igérte, hogy visszahozza, de biz’ a nem is gondol
arra.
– Ne is várd azt hijába szegény asszony, mert oda magadnak kell
elmenned, s ugy ha visszakapod a fiadat.
Avval belefútt a sipjába, s egy kicsi nyulacska mingyárt
mellette termett.
– No szegény asszony! ez a kicsi nyulacska elvezet a pokol
kapujáig, ott aztán beeresztnek, csak azt mond, hogy Durumót
keresed. Hanem a te fiad eddig ugy elvátoztatták, hogy még te sem
ismered -365- meg; adok én neked egy szál
rozsmarintot, indulj meg ezzel az ördögök közt s a melyik előtt
kivirágzik, az a te fiad.
Megköszönte szépen a szegény asszony az ősz ember szüvességét s
elindult a kicsi nyulacska után.
Három nap s három éjjel mentek, akkor értek a pokol kapujához,
innét megfordult a nyulacska s a szegény asszony békiáltott a
kapun.
Kifut egy ördög, s kérdi:
– Kit keressz, te szegény asszony?
– Én bizony Durumó ő felségit keresem, felelt a szegény
asszony.
– No csak jere, eppeg most egzerczéroztatja a legényeit, ha jó
kedvibe lesz, még be is fogad a fütő katlan mellé.
Bement a szegény asszony; ment egyenest Durumóhoz.
– No kijed ugyan visszahozá a fiamat, Durumó uram.
– Ejnye azt bizon el is feledém, mondja Durumó, de hát melyik is
volt a kied fia? válassza ki, kend jobban ismeri.
A szegény asszony eltalálta egyre a rozmarint nélkül is, pedig
olyan fekete volt a fia, mint az üst.
– Jaj! – kiált Durumó – igy nem mesterség eltalálni!
Elészóllittatott egy regiment ördögöt s parancsolta, hogy
egyszeribe vagdalják össze azt a regimentet, melyikhez Hamvas
Gyurka tartozott, -366- azután égessék porrá, s jóféle fűvekkel
kenegessék meg.
Összevagdalták egy miczre, porrá égették, jóféle füvekkel
megkenegették s a porból esmét egy regiment ördög lett, de egy
makula-mákszem nem sok, annyit sem külömbözött egyik ördög a
másiktól.
– No! most válassza ki kend a fiát, – biztatta Durumó.
Kezibe vette a szegény asszony a rozmarintot, megindult a geléda
előtt, s mikor a fiához ért, a rozmarint kivirágzott s ő megállott
előtte.
– Ez az én fiam! mondta Durumónak.
Tüsszögött Durumó nagy boszuságában, nem tudta már, hogy mitévő
legyen, mert Gyurkát semmiképpen ki nem akarta adni, ugy
megkedvelte.
Hanem Gyurka jóllakott már az ördögséggel is, keresztül
bucskázott a fején, s lett belőle egy csóka s ugy kirepült a pokol
szádán, hogy Duromónak szeme-szája elállott nagy bámulatában.
Azt mondja a szegény asszony:
– Már bizon, ha a fiam elment, én sem maradok itt, s avval ott
hagyta Durumót.
Káromkodott, szitkozódott Durumó, hogy az a tolvaj ugy kitanulta
az ő mesterségit egy esztendőre, hogy még az ő eszén is túl jár; de
nem hagyja annyiban, ha életivel játszik is. Ő is keresztül
bucskázott a fején, lett belőle egy sas madár, s avval utána repült
Hamvas Gyurkának. Mikor már szinte utolérte volna, -367- egy
szép réten leszállott Gyurka, keresztül bucskázott a fején, s lett
belőle egy szép selyem-kendő. Az oláh legények meg a leányok eppeg
ott tánczoltak, az egyik leány megkapta s szépen a nyaka körül
kötötte. Leszállott erre a sas is, keresztül bucskázott a fején s
lett belőle egy istenes vastag macsuka. A tánczosok között volt egy
vidéki legény is, ez kérni kezdette a leánytól a szép selyem
kendőt, de ez nem adta. Azt mondta a legény: Hiszen ugy is lelted!
s erővel akarta elvenni. A leánynak a szeretője erre felkapta a
macsukát s ugy eldöngette a vidéki legényt, hogy a csontja is
ropogott belé. E közben a selyem kendő leesett a leány nyakáról s
esmét csóka lett belőle, a macsukából pedig sas, de most
mérgesebben üzőbe vette, mert ahogy fájt az ütés a vidéki
legénynek, ugy fájt neki is.
Mikor már szinte utolérte volna, a csóka berepült egy ablakon,
ott általhajitotta magát a fején, s lett belőle egy szép
gyémánt-gyürü. A sas nem tudott egyebet kieszelni, hanem bucskázott
egyet s lett belőle egy fiatal ur. A háznál eppeg akkor készültek a
bálba, s a kisasszony mikor észrevette a gyürüt a kicsi asztalán,
azt hitte, hogy az édes apja vette ajándékba s felhuzta az ujjára.
Beállitott erre Durumó is, gazdag urfi képében s ugy megszerettette
magát a háznál, hogy elhivták magokkal a bálba. Durumó csak mind a
gyürüs-kisasszony körül forgolódott, mondta neki a szépet; s
addig-addig, hogy kérni kezdette a gyürüt a -368-
kisasszonytól. Ez azonban kikaczagta Durumót, hogy már első este
gyürüt kér tőle s azt mondta: majd máskor. Hanem Durumónak akkor
kellett egyszeriben s mikor tánczra kerekedtek, megfogta a gyürüt,
hogy erővel is lehuzza az ujjáról. A kisasszony elkezdett
sikoltozni, s Durumót megcsipték a többi urfiak s ugy kiseritették
az ablakon, hogy alig tudott összeszedelőzködni. Káromkodott
Durumó, s fel is fogadta, hogy többet nem üldözi azt a gyilkos
tolvajt, hogy mindenütt ő huzza a kurtát s visszament az országába.
Azonban vége lett a bálnak, s más este a kisasszony lehuzta ujjáról
a gyürüt, s lett belőle csóka, kirepűlt az ablakon s hazáig meg sem
állott. Az ajtó előtt keresztül bucskázott, s ismét Hamvas Gyurka
lett belőle.
– Jaj lelkem fiam! csakhogy haza kerűlhettél, – renyekedett a
szegény asszony, – ládd-e, bátyáid már bolond számba vettek engem,
nem hitték, hogy a Durumó szolgája voltál kerek esztendeig.
– De biz’ a voltam, a ki áldója van! – mondta Hamvas Gyurka, –
de bezzeg nem is bántam meg, mert annyi hunczfutságot tanultam
nála, hogy már az után is elélhetünk uri módra.
Másnap reggel azt mondja Gyurka a bátyjainak:
– No legények, ma sokadalom lesz a városban, én hollószin
paripává változom, ti pedig vezessetek el -369- engem s
adjatok el jó pénzért. Csak kettőt kötök ki, hogy vörös szakállu
embernek el ne adjatok, s ha eladtok, fejemben ne hagyjátok a
kötőféket, mert gazul lesz a dolgom.
El is indultak a városba, s mikor egy cziheren mennének
keresztül, Gyurka átalbucskázott a fején s lett belőle egy szép
hollószin paripa. A bátyjai kötőféket vetettek a fejébe s úgy
vezették be a városba. Még jóformán be se értek, egy óbester
megalkudta ötszáz forintba, de addig itták a legények az áldomást,
hogy mind jobban-jobban neki melegedtek, ettek, ittak, huzatták a
muzsikásokkal, s az öcscsökrűl úgy megfelejtkeztek, mint a fekete
föld. Az óbester pedig haza vezettette a szép csitkót a kötőféknél
fogvást, beköttette az istállóba. Mingyárt adatott neki jó lágy
sarjut, de a csitkó csak tüsszögött s még belé se harapott. Kimegy
az óbester leánya, vitt egy karécz komlós czipót s egy jó marék
nádmézet s azt mind egy falásig megette. A kisasszony még
teréfálózott az apjával, hogy olyan csitkót vett, mely czipóval él
s czukorral. Jól van! kicsapatja az óbester az udvarra, hadd járja
meg magát, hanem mikor délben mind bémentek a cselédek ebédelni,
keresztül bucskázott a fején, csóka lett belőle, s hazáig meg sem
állott. Az ajtóban ismét bucskázott egyet, s lett belőle Hamvas
Gyurka. Bément a házba, ott istenesen leczirmolta a bátyjait, hogy
róla úgy megfelejtkeztek, s azt mondta, hogy még holnap is vezessék
el, de ha megint úgy -370- járatják, többet nem vigyit velök,
hanem dolgozzék mindegyik a maga kezére.
Elindultak második nap is a sokadalomba, s mikor a cziherbe
értek, általbucskázott Gyurka a fején, s olyan gyönyörü szürke
csitkó lett belőle, milyen még a török császár alatt sem járt.
Fejébe huzták a kötőféket s a mint beértek a városba, megszólitja
egy veresszakállu uraság:
– Mit kértek ezért a csitkóért hé?
– Kétezer forintot, felelt a nagyobbik legény.
A veresszakállu uraság egyszeribe elévette a bugyellárisát, de a
legényeknek eszökbe jutott, hogy mit kötött volt ki az öcscsök s
megmásolták a szavukat. Azt mondták, hogy csak teréfa-beszéd volt
az egész, mert a csitkó nem aladó, viszik egy grófnak. A
veresszakállu uraság eppeg Durumó volt s nem is hagyta annyiban,
hanem szépen utánok sétált, hadd lám: kinek adják el a csitkót. A
mint vezették az utczán, kinéz az ablakon egy gróf s kérdi: mit
kérnek a csitkóért?
– Háromezer forintot! felelt a nagyobbik legény.
– Vezessétek be! parancsolta a gróf s mindjárt kifizette a
háromezer forintot. A legények nagy örömökben ismét a csitkó
fejében felejtették a kötőféket s annálfogvást be is köttette a
gróf az istállójába. Alig mentek el, Durumó is beállitott a grófhoz
s dicsérni -371- kezdette a csitkót, mondta, hogy ő is
megvette volna annyiért.
– Hát az úr miféle? kérdi a gróf.
– Én bizony lovászmester voltam egy herczegnél s most
szolgálatot keresek, ha valahová befogadnának lovászmesternek, –
felelt Durumó.
No eppeg jó helyen jár, nekem egy ügyes lovászmesterre van
szükségem.
Megirták a szerződést s Durumó beállott lovászmesternek. Ment
tüstént az istállóba:
– No te tolvaj, akasztófára való gyilkos! Megveretél
egynehányszor, de most a kezem közé kerültél! Ezt mondta Durumó a
csitkónak, avval elékapott egy vastag cseberrudat, s úgy
elnáspágolta a szegény csikót, hogy az a hidlást is felrugta
kinjában. Meghallja a gróf a nagy dörömbözést, lefut az
istállóba.
– Hát te gazember! igy kezded az esztendőt!? Megfogatta a
béresekkel, lehuzatta s olyan ötvent huzatott reá, hogy elájult
belé. Mikor aztán felszeszpetelődött nagy kinnal, átalbucskázott a
fején s lett belőle sas, de megfogadta, hogy többé nem üldözi azt a
kitanult kötélrevalót, ki úgy a begyibe szedte az ő mesterségit,
hogy még őt is csuffá teszi.
A gróf ezalatt kieresztette a csitkót, hogy járja meg magát az
udvaron. Az egész háznépe sajnálkozott a szegény csitkón, jól
tartották czukorral, kalácscsal s különbnél-különb jóféle
süteményekkel. Hanem a hogy magára hagyták, csak keresztül
bucskázott a -372- fején, s úgy repült haza csóka képiben,
mint a gondolat. Az ajtó előtt esmét Hamvas Gyurka lett. Mikor
belépett az ajtón, bátyjai ijedtökben az asztal alá
hengeredtek.
– Csak ki onnét hé! szedte-vettézett Gyurka. Tovább nem tartjuk
az atyafiságot, mert ti látom, mindég leiszszátok az eszeteket.
A mi pénz volt, elosztotta négy felé, s azt mondta: Egy rész az
anyámé, hogy legyen miből éljen vénségire, kettő a tiétek, hogy
legyen miből folytassátok a mesterségeteket, a negyedik rész az
enyim, s én azzal megyek szerencsepróbálni.
Avval átalbucskázott a fején, s úgy elrepült csóka képiben, hogy
soha még hirét sem hallották.
(Orbán Balázs gyüjtése.)
-373-
VIII.
A BOLONDOS LEGÉNY.
Egyszer volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl, kidőlt
kemenczének bedőlt oldalában egy nagy cserefa. Annak a cserefának a
tetejében hetvenhét varju, az aljába pedig hetvenhét poczegér. A ki
az én beszédem meg nem hallgassa, az a hetvenhét poczegér rágja ki
a máját, a ki pedig meghallgassa, az a hetvenhét varju vájja ki a
szemét.
Volt egyszer egy szegény ember. Holta után három fiára egy bikát
hagyott. A fiak úgy egyeztek meg, hogy épitsenek hárman-hárman
egy-egy pajtát, s a melyikbe belefut a bika, legyen azé. No!
épitnek is; a két nagyobb olyan czifrát, hogy még a pap is
ellakhatott volna benne, a harmadik, – egy kicsit bolondos is volt,
– hitvány nyirfa-seprüből font egyet. Eleresztik a bikát s az
egyenesen a vessző-pajtába futott.
A két nagyobb legény eleget boszankodott, de ők akarták igy, oda
kellett engedni a bikát a bolondnak. Ez egyszeribe kötelet vet a
fejire s annál fogva -374- vezette a vásárra. A mint megy az
országuton, nagy szél kerekedik, s egy nagy horgas füzfa elkezd
nyikorogni, mint a csiki szekér. Hm! – gondolja magában a bolondos
legény, – e bizonyosan meg akarja venni a bikát. Oda kiált a
fűzfának. – Mit adsz érte hé? A fűzfa csak nyikorgott, nyikorgott.
Ehe! gondolja a legény, ennek látom úgy kell, ha mind a két szarvát
kiütöm. Kapja magát, s a bikának mind a két szarvát leüti egy
szempillantásra. Hanem a fűzfa csak nyikorgott. Hát nincs most
pénzed? Nem baj, csak szerencse! majd eljövök a jövő héten. Azzal
megköti a fűzfához a bikát, ő meg elindul hazafelé.
Kérdik otthon a bátyjai:
– Hát bolond, eladád-e a bikát?
– Meghiszem, felelt a bolondos legény.
– Kinek adtad el te bolond? Most tudom, hogy istenesen
megcsaltak, – kötekedik a legnagyobb testvér.
– De hiszen! jó helyen van az hékám! Eladtam egy horgas fűzfának
negyven forintért.
– Hát a pénz hol van?
– Megadja majd a jövő héten, ha arra járok.
Kaczagni kezd a két legény. No te világ bolondja! Azt ugyan jól
eladád; majd megkapod az árát bornyunyuzó nagypénteken.
A bolondos legény nem is hederitett a bátyjaira. Elmegy más
héten a fűzfához, s kéri a pénzt, de az még azt sem mondta, hogy:
Mihálybá’! -375-
– Úgy-e! – mondja a legény, – hát ez a becsület!? Kapja a
fejszét, üt egy istenest a fűzfára s az gyükerestől kidől a
földből. Nézi a helyét, hát egy éktelen nagy üst pénz van alatta!
Azt mondja a füzfának a legény:
– No hallod-é, ebből már elviszem a tartozásomat, a többit pedig
elviszem az interesbe. Úgy a mint volt, kiemelte az üstöt,
belehuzta a fejsze nyelébe, fellóditotta a hátára s hazáig meg sem
állott. Megérkezik, meglássa a más két legény a tenger pénzt, össze
sugnak-bugnak, hogy az a pénz jobb volna nekik, mint annak a
bolondnak.
– Öljük meg az éjjel, – suttintja az egyik.
– Aztán vessük a vizbe, – suttintja a másik.
Hanem a bolondos legénynek jó füle volt, s meghallotta, hogy
miben járnak a bátyjai. Elszökött hazulról éjjel, s reggel
egyenesen a királyhoz ment panaszra. Ennek a királynak olyan leánya
volt, hogy soha emberi lélek el nem tudta kaczagtatni, úgy búnak
ereszkedett. Mikor a bolondos legény elmondotta panaszát, olyan
hegyesen elkaczagta magát, hogy az egész ház tájéka zengett
belé.
Azt mondja a király erre: – No te legény! én megfogadtam, hogy a
ki a lányomat meg tudja kaczagtatni, annak adom; én nem is másitom
meg a szavamat. Neked adom a leányom s fele királyságomat, a
testvéreidet pedig felakasztatom. -376-
– Fölséges királyom! Ne akasztasd fel szegényeket, majd jók
lesznek az udvarban béreseknek.
– Jól van, mond a király, – teljék a kedved.
Csaptak osztán olyan vendégséget, de olyant, hogy hét nap s hét
éjen még a ló is bort ivott. Azután a szerelmetes pár felült egy
tojáshéjba, letutajozott a Küküllőn, ha kiszállnak, legyenek a
kendtek vendégei.
(Benedek Elek és Sebesi Jób gyüjtése.)
-377-
IX.
A SZERENCSE ÉS AZ ÁLDÁS.
Volt egyszer egy földhöz ragadt szegény ember. Mindennap kötött
egy hát seprüt, azt elvitte a városba, s úgy éldegélt feleségével
egyik napról a másra.
A város végén áncsorgott a Szerencse és az Áldás. Vetélkedtek,
hogy melyik a hatalmasabb, melyik tud több jót csinálni. Mikor
éppen a legerősebben virrongottak, oda ért a szegény ember egy jó
hát seprüvel.
Azt mondja az Áldás: Tegyünk próbát, itt jő egy szegény
seprükötő ember; lásd meg csak, hogy több seprüt nem hoz a vásárra,
ha én akarom.
– Jól van, – mondja a Szerencse, – majd aztán én is poróbálok
egyet, s az lesz a hatalmasabb melyik gazdagabbá teszi a szegény
embert. Nézd meg hogy azért is én nyerek, mert ez a szegény ember a
te ajándékod után is köt seprüt, de az enyim után hat ökörrel
hordat a városba buzát, maga pedig paripán kevélykedik a szekér
után.
Megszólitja az Áldás a szegény embert s azt -378- mondja
neki: No szegény ember! Már elég ideje, hogy hordod a seprüt,
megsajnáltam sanyaru életedet; adok hát neked száz forintot, de
többet aztán meg ne lássalak seprüvel.
A szegény ember szépen megköszönte az ajándékot, a seprükön
túladott nagy szorgosan, s avval haza látott, örvendezve a nagy
summának, a mennyi még a nagyapjának sem volt soha. A feleségét
azonban nem találta, s mert nem volt egy istenadta jó záros helye,
a pénzt betakarta a korpás padba, maga pedig elfutott az erdőre,
hogy fát hozzon, hadd legyen mivel a felesége legalább vizet
melegitsen.
Ezalatt haza került a felesége, de hogy nem volt miből ebédet
készitsen, hirtelen felmérte a korpát, szaladott a szomszédba, egy
szücsmesterember hez, a korpán puliszkalisztet cserélt. Mire ura
hazatért, már készen volt a puliszka s mikor abból jól belapátolt,
megyen a korpás padhoz, hogy vegye ki a száz pengő forintot. Hát
biz’ ott nem volt se korpa, se pénz.
– Hé asszony, hol a korpa?
– Azon biz’ én puliszkalisztet cseréltem a szücsnél, felelt az
asszony.
– De hát a száz forintot hová tetted?
– Volt is kendnek száz forintja, – pattogott az asszony, –
nemhogy kendnek, de még a nemzetséginek sem.
Szóból szó lett, a szegény embert elfogta a boszuság,
-379- elékapta az ostort, s ostorszónál
inditotta feleségét a szücshöz.
– Kiesett az eszetek kereke? – kérdezte a szücs, mikor a száz
forintot követelték, – hiszen te magad öntötted csávába a
korpát!
Mit volt mit tenni, pénz nélkül oldalogtak haza, s a szegény
ember ismét csak kiment az erdőbe, kötött egy hát seprüt s avval
elindult a városba. A Szerencse már messziről meglátta s hergelte
az Áldást:
– Nézd csak, nézd, Áldás! ahajt jő a szegény ember egy
hát-seprűvel.
Az Áldás erősen megboszankodott, elébe ment a szegény
embernek:
– Hogy mer kend seprüt hordani!?
Ez elbeszélte, hogy milyen szerencsétlenül járt a száz
forinttal.
– No, mondá az Áldás – adok még százat, de többet meg ne
lássalak seprüvel!
A szegény ember nagy örömmel haza sietett, de a feleségét most
sem találta honn, hamarjában hát a hamvas fazékba dugta el a pénzt.
Kiment fáért az erdőre, mialatt felesége is elékerült a faluzásból.
Nem volt bizony egy csipetnyi liszt nem sok, annyi sem a háznál,
kapta a hamvas fazekat, futott véle a timárhoz, s puliszkalisztet
cserélt rajta.
A gazda mikor jól hozzálátott a puliszkának, gondolta magában,
hogy eléveszi a pénzt, hadd lásson -380- életében a felesége is
nagy summát. De hát lelkem Istenem, se hamunak, se pénznek, se
hire, se hamva.
– Hé asszony! hol a hamu?
– Hol-e? nyelvelt az asszony, ott a kend hasában.
– Hát a száz forint?
Szinét se látta biz annak a szegény asszony.
Elé az ostort a szegény ember s feleségét addig nyirte vele, mig
a timárhoz nem értek. Kérik vissza a száz forintot. Kapja a timár a
czorholó kést s úgy kiverte házából a szegény embert feleségestől,
hogy csudájára gyült a falu.
Mit volt mit tenni, a szegény ember elévette koczrát, kiment az
erdőre, kötött egy hátravaló seprüt s még az nap elinditotta a
városba. A Szerencse jó messziről megismerte s most még jobban
hergelte az Áldást.
– No ládd-é! itt a szegény ember, hozza a seprüt.
Az Áldás azt mondta:
– Már én többet nem adok neki semmit, mert látom, hogy nem
életre való ember, tégy vele, a mit tetszik.
Mikor a szegény ember oda ért, azt mondá neki a Szerencse: – No
szegény ember! adok én neked egy krajczárt, mert látom, hogy
nehezen keresed a mindennapit.
A szegény ember megköszönte szépen, avval bement -381- a
városba, ott seprüjét eladta s vett az árán lisztet, sót, tojást, a
krajczáron pedig vett három diót s úgy indult haza felé.
Utközben három gyermekre akadt; ezek majd kiásták egymás szemét,
úgy veszekedtek valami felett. Kérdi a szegény ember:
– Hát ti mi felett virrongotok fiaim?
– Nézze csak bátyám-uram, – felelt az egyik, – ezt a fényeset
együtt leltük s most már nem tudunk megosztozni rajta.
Az a fényes pedig egy darab gyémánt volt, mit azonban se a
gyermekek, sem a szegény ember nem tudtak.
– Ne veszekedjetek, – mondta a szegény ember, – adjátok nekem,
én adok nektek érte egy-egy diót.
A gyermekek örömmel ráállottak, a szegény ember pedig hazavitte
a kincset, feltette a gerendára.
No, beestellik. Hát egyszer olyan világosság lett a házban,
mintha egy font gyertyát gyujtottak volna meg egyszerre!
Megörvendett a szegény ember; gondolta magában, hogy ezután már
éjjel is kötheti a seprüt, nem kell gyertyára gondolni, s igy
valamicskével többet szerezhet. A mint igy örvendezne, hallja, hogy
egy szekér állott meg a háza előtt. Egy örmény-kereskedő szólott be
hozzá egy pipatüzért, mert más házban már nem látott világot.
Meglátja az örmény a ragyogó gyémántot s tüstént megismerte. Kérdi
a -382- szegény embertől, hogy mennyiért adná
el, mert neki szüksége volna ilyen égőszerszámra, a sok ide-oda
járásban.
– Jaj uram, drága portéka az! – felelt a szegény ember.
– Adok érte egy véka ezüst huszast, – mondotta az örmény.
– Jaj uram, drága portéka az, – kötte meg magát a szegény
ember.
– No hát adok két vékát.
– Nem én uram három vékán alól, annyit megér az testvérek között
is.
Kezet csaptak, az örmény tudta, hogy mit vesz, s szivesen adott
három véka huszast érte. Mindjárt le is mérette a szekérről s
behordatta a pénzt. A szegény ember is örvendett a vásárnak, mert
nem tudta, hogy mit árul. Gondolta, hogy ebből telik gyertyára is,
meg más egyébre is.
Másnap megvett egy szép belső jószágot, vett szántót, kaszálót s
még azon őszön annyi szép buzát csépeltetett, hogy nem tudott
betelni a gyönyörűségivel. Vett hat szép ökröt, két lovat szekér
elé, egyet hátast, s a szentmártonnapi vásárra olyan szekér buzát
vitetett bé a városba, hogy hat ökör is ugyan meghuzott egy-egy
kaptatón. Ő maga hátas lovára ült s kisérte nagy peczkesen a buzás
szekeret.
A Szerencse és Áldás már ott állottak a város végén, mire oda
ért. Azt kérdi a Szerencse az Áldástól: -383-
– Ismered-e Áldás azt az uri embert?
– Nem én, – felelt az Áldás, – nem emlékszem rá.
– Pedig ismerhetnéd, – mondja a Szerencse, mert ez a te egyszeri
seprüs embered. No, láddé! hogy gazdag embert csináltam belőle egy
krajczárral is.
Az Áldás erre megszégyelte magát s azt mondta:
– Igazad van, most már látom, hogy az áldás szerencse nélkül
keveset ér!
(Orbán Balázs gyüjtése.)
-384-
X.
A ZARÁNDOK ÉS AZ ISTEN ANGYALA.
Egy gazdag embernek igen-igen sok szép báránya volt. Kihajtatta
kicsi szolgájával a rétre, hogy őrizgesse ott, de meghagyta neki:
hogy a bárányok s a feje!… úgy viselje gondjokat. A mint
furulyázgatna a kicsi szolgalegény, oda ment egy heczke-ficzki
legényecske, s ez addig hergelte, hogy a szegény pakulárocska fejbe
teremtette macsukájával s a kötölődző legény mindjárt szörnyű
halált halt. Megijedt a kicsi pakulár, széjjel tekintett nagy
hirtelen, hogy nem látta-e valaki, s egy árokba eltemette a holt
testet. Mikor este haza ment a bárányokkal, hiányzott egy
közülök.
A gazdag ember a fiát elküldötte a pakulárocskával, hogy
keressék meg az elveszett bárányt, de mikor semmiképen nyomába nem
akadtak, rátámadt a gazda fia, hogy bizonyosan megette, s úgy
megütötte a botjával, hogy a pakulárocska még jaj szót sem
kiálthatott: szörnyű halált halt. Gondolta a gazda fia: úgy sem lát
senki az ég alatt, eltemetem egy árokba, – s el is temette éppen
abba az árokba, hol a másik legényecske feküdt.
Azonban mind a két gyilkosságot látta egy -385-
zarándok, de a fiu apja gazdag ember volt s nem mert törvényre
menni; gondolta, hogy úgy is hiábavalóság, a gazdag ember kiperli
az életből. Imádságra adta hát magát, s három egész esztendőn át
folyvást azért imádkozott, hogy az úr Isten alázza meg a gazdag
embert, hogy félelem nélkül jelenthesse fel. De az Isten nem
hallgatta meg a zarándok imádságát s a gazdag ember még gazdagabb
lett három esztendő lefolytában. Arra határozta magát ekkor a
zarándok, hogy ő bizony többet egy szót sem imádkozik hijába, hanem
világi életet él ezután. Mért imádkozzék többet, ha az Isten a
gonoszokat áldja meg, s az istenes emberről megfelejtkezik.
Elhagyta kicsi házikóját s elindult a világba. Túljárt már
hetedhét országon, s egy este későn egy emberre talált, a mint egy
nagy tűz körül heverészett. Letelepedett ő is a tűz mellé, s ott
elbeszélte, hogy mi járásbéli. Azt mondja a másik ember: No éppen
én is olyan kegyes életet éltem, mint te, de hogy láttam a rosszak
előmenetelét, a jók sanyarú életét, eltökéltem, hogy többet nem
kegyeskedem, hanem élek, a hogy más Isten teremtése.
Barátságot fogadtak egyszerre s virradatkor elindultak ketten.
Estére beértek egy faluba, s a legelső jóforma háznál szállást
kértek éjjelre. A gazda, kinek szép felesége volt s egyetlen egy
fiacskája, azt mondta: Istené a szállás! s még vacsorára is meg
hivta vendégeit. Azután ágyat vettetett nekik, s egymásnak
-386- nyugodalmas jó éjtszakát kivánva,
lefeküdtek, elaludtak.
Mikor már mindenki első álmában volt, felkelt a zarándok
utitársa s egy késsel elnyisszentette a kicsi gyermek nyakát. Avval
feldöfölte a zarándokot s szép suttyomba’ tovább utaztak.
Másnap estére más faluba értek s ott is találtak egy jószivű
gazdára, ki nemcsak szállást adott, hanem jó vacsorát s bort
annyit, a mennyit csak meg győztek inni. Volt a gazdának egy szép
ezüst-pohara, s vendégeit mind abból kinálgatta szerbe-sorba.
Biztatta, hogy csak igyanak abból a pohárból, ő is mindig abból
iszik, s más poharat még a szájához se venne. No! lenyugodtak a jó
boros vacsora után, de a zarándok társa csak azt várta, hogy a
gazda hortyogni kezdjen, leakasztotta az ezüst poharat a
kendőszegről, avval egyet döfött a zarándokon, hogy: tovább egy
házzal!
Mentek, mentek, sokáig vándoroltak, mig egyszer egy szász
faluba’ setétedtek el. Hát olyan esős idő támadt, úgy szakadt a
záporeső, de olyan setétség kerekedett, hogy fészét lehetett volna
akasztani rája. Bekéredznek egy házhoz, de a gazda kikiáltott,
hogy: »a szomszéd jobb ember, mint én!« Mennek a szomszédhoz, az is
éppen azt kiáltotta. Rendre fogták a házakat, de mindenütt
kifizették azzal, hogy: »a szomszéd jobb ember, mint én!« A
legutolsó háznál azonban addig kuncsoráltak, hogy a gazda
beeresztette, de akkor sem a házba, hanem a disznó-pajtába. A
-387- vén szász gondolta magában, hogy azok a
gonosz mérges disznók még szilakba szaggatják a két embert s
legalább másnap nem kell, hogy törökbuzát adasson nekik. De a
disznók nem bántották a vándorokat, s csendesen aludtak reggelig, a
zarándok társa ekkor megköszönte a szállást, s a vén szásznak
ajándékozta az ezüst poharat jószivüségéért.
Mentek tovább s utközben egy olyan keskeny pallóhoz értek,
melyen egyszerre csak egy ember mehetett által. Azt mondja a
zarándok: Üljünk le ide, mert látod-e, éppen most lépett egy ember
a pallóra, várjuk meg, mig átaljő. A társa azonban nem hallgatott
rá s szembe ment az emberrel, s mikor ez szerencsés jó napot
kivánt, megragadta s a vizbe taszitotta, s az bele is nyuvadott
egyszeribe’.
A zarándok ezen erősen megbotránkozott, s elhatározta, hogy
többet nem jár egy uton társával. A pallón túl egy keresztuthoz
értek s itt azt mondta társának:
– Én veled tovább nem utazom, hallod-e! ha te keletre mészsz, én
nyugotra megyek.
– Hát mért nem akarsz velem utazni? – kérdezte a társa.
– Azért, mert tovább nem tudom nézni gonoszságaidat. Megöléd a
jószivű gazda egyetlen fiát, a másiknak elloptad kedvelt poharát s
oda ajándékoztad annak a rossz embernek, ki a disznókkal hálatott
most meg vizbe taszitád azt a becsületes embert, pedig szerencsés
jó napot kivánt. -388-
– Várj csak egy kisség, – mondá az utitárs, – ha még te állasz
az erdő felől. Hát te mit tettél? Zarándok létedre elnézted, hogy
egyik emberi állat megölje a másikat, s nem szólottál, mert féltél,
hogy betörik a fejed. Zarándok létedre nem tudtad bevárni a bün
büntetését, hanem világi életre adtad magadat. Tudd meg, hogy én az
Isten angyala vagyok, tudom az emberek jövendő életét, s a szerint
cselekszem. Annak a jószivű gazdának azért öltem meg egyetlen fiát,
mert szülei elkényeztették volna, s lett volna belőle egy
akasztófára való gazember: ezerszerte több keserüséget okozott
volna életével, mint halálával. Annak a másiknak azért loptam el
ezüst poharát, mert elrészegesedett volna, annyira szeretett
ivogatni belőle, de igy eltökélte magát, hogy többet nem iszik.
Annak a vén szásznak pedig azért ajándékoztam a lopott ezüst
poharat, hogy kapjon belé az ivásba, s igya meg mindenét, mert az
olyan embernek nem való a gazdagság, a ki nem könyörül a szegény
utasokon. A pallóról pedig azért taszitottam vizbe azt a becsületes
forma embert, mert éppen akkor indult a gonoszság utjára. Ezt
legalább megmentettem a kárhozattól. Te is térj vissza kicsi
házikódba s ne siettesd a jó Istent, mert ő szent kigyelme nem
késik soha az igazságosztással. Ezt mondva az angyal, fényes
lángszekéren felszállott az égbe.
(Orbán Balázs gyüjtése.)
-389-
XI.
TÖBBET TUD AZ APJÁNÁL.
Egy szegény pásztorembernek volt két ficzkólegény fia. Az öreg
szeretett lopocsálgatni, s szerette volna, ha fiai is jól
kitanulnák ezt a mesterséget.
Elvitte hát a nagyobbik fiát az erdőre megpróbálni, hogy jóra
menendő-e?… De ez mind csak a fák hegyét nézte, ha nem látna-e vagy
egy madárfészket. Haza mennek este, s azt mondja a pásztorember
feleségének:
– No feleség, ebből sohasem lesz tolvaj, mert a szeme mindig a
fák tetején jár.
Másnap a kisebbiket vitte ki próbára. A mint mentek az erdőbe,
megláttak egy embert, a ki kecskét hajtott a vásárról. – Hej, de jó
volna ellopni azt a kecskét! – mondotta a legényke.
– Mit beszélsz te legényke? Szeretném látni, megmernéd-e
próbálni, – bizgatta az apja.
Avval ott hagyta fiát az öreg, átalcsapott egy ösvényen az
esztena felé. A legényke pedig lehuzta fél csizmáját, s letette az
ösvény mellé, hol a kecskés -390- embernek el kellett
menni. Meglátja ez a csizmát s gondolja is, hogy e bizon jó volna
az ő mezitlábos fiának, de mégse’ vitte el, ki tudja: hátha valami
szegény gyermek hagyta ott s még utána jő.
Mikor a kecskés ember elhaladt, felkapta csizmáját a legényke s
egy másik ösvényen elejibe került amannak, ott ismét letette a
félcsizmát.
– Mégis csak elviszem – gondolja az ember, – kettő megérdemli.
Avval megkötötte a kecskét egy fához, visszafordult a másik
csizmáért. A legényke pedig felkapta a félcsizmát, felhuzta nagy
szorgosan, a kecskét meg eloldotta a fától, s elveszett vele a
sürübe, el az esztenára, oda adta az apjának, hogy ölje meg s
csináljon egy istenes lábas tokányt, ő majd addig ellopja a
kenyerit is az embernek.
Bezzeg hogy a kecskés embernek vissza kellett térni csizma
nélkűl, de még a volt a hadd el hadd, mikor látta, hogy: se kecske,
se csizma! Összekóborolta a szegény ember az erdő minden
zegét-zugát, de a kecskére nem akadt, mert abból bizony már tokány
lett. Nagy kifáradva leült egy forrás mellé, ott elévette
tarisznyáját, hogy egy kicsit falatozzon. A legényke meg bebújt egy
sürü cziherbe, s el kezdett nyekegni, mint a kecske… Megörvend a
szegény ember, hogy ott van közel eltévedt kecskéje, hagyja
kenyerét, hagyja tarisznyáját s megindul a kecskenyekegés
irányában. Mikor már jó messzire tévelygett a forrástól, a legényke
visszakerült, vette a kenyeret, -391- tarisznyát, s avval usdi
neki! vesd el magad! egy miczre az apjánál termett az esztenán.
– Hogy tudád elhozni, te átkozott lélek?! – kérdi az apja.
– Ne kérdezze azt kied, csakhogy elhoztam, felelt a
legényke.
– No, – mondja az öreg, – te ügyelj a húsra, én elmegyek s vágok
még vagy egy darab fát, hogy a tüzünk le ne szakadjon.
A mint behaladt az erdőbe, gondolja magában ez mégis igen sok;
ha igy folytatja, hamar akasztófára kerül, jó volna egy kicsit
megijeszteni. Erre az öreg orgonálni kezdett mint egy farkas, de a
legényke utána kiáltott:
– Ne fogja a teréfa apám uram! hozza hamar azt a fát, mert
mindjárt leszakad a tüz.
Az öreg visszatért s csak rázta a fejét s hmgetett.
– Ejnye de kicsi fát hozott apám uram! – mondja a legényke. –
Ennél soha meg nem sül a kecske, megyek, hozok én.
Kapta a baltát, beiramolt a sürübe, ott egy csutakot döngetni
kezdett amugy istenesen, siránkozó hangon pedig mind azt
kiabálta:
– Ne üssön engem bátya! nem én loptam el a kecskét, ott süti az
a vén ember, az lopta el.
Arra el kezdett döbörögni, mintha futna a kecskés -392- ember
az apja felé. Aj! megfutamodik a vén pásztor, mintha kivették volna
a két szemét.
– Hova fut apám uram? – kiáltott a fia utána, elésomolyogva a
cziherből, s úgy kaczagott, hogy a könyje is csurgott belé.
– Hát nincs itt a kecskés ember? – kérdi az öreg.
– Hiszen én vertem a csutakot öreg, a baltámmal!
Az öreg csak megcsóválta a fejét: Hej fiam, fiam! te többet
tudsz az apádnál!…
(Orbán Balázs gyüjtése.)
-393-
XII.
A SZÉP EMBER ÉS A CSALFA ASSZONY.
Volt egyszer egy igen-igen szép ember. Nem volt ennek párja
széles ez világon, a ki szépségben vetekedett volna vele. Le is
festették a képét, s úgy hordozták szerteszélylyel az egész
országban. A ki csak látta, meg nem állotta, hogy meg ne vegye, s
rámába tétették, mint a szüz Mária képét. A sokból egy eljutott a
királyné kezébe is, s ez nem győzte eleget nézni, bámulni. Azt
mondja egyszer a királynak:
– Nem tudom elhinni, hogy élő ember képe ilyen legyen.
– Hát édes feleségem, ott van a neve a kép alatt, az is oda van
irva, hogy hová való; megtudhatod, csak akard, hogy a festő igazat
festett-e?
El is indít a király két hajdut utána, a szép ember azokkal utra
is kel nagy örvendezve; de mikor már jó messzire haladtak volna,
eszébe jut, hogy az imádságos könyvét otthon felejtette. A nélkül
pedig ő egy lépést sem ment tovább, mert az volt a hite,
-394- hogy a szépsége csak úgy lesz állandó,
ha abból a könyvből mindennap imádkozik.
A hajduk visszakésérik s ő bemegy az imádságos könyvért. Hát
édes Istenem, a felesége már ott szerelmeteskedik egy éfiu
legénynyel. Ezen úgy megmérgelődött, hogy egyszeribe megváltozott
szinében s olyan lett, mint a cseppentett viasz. Hanem mit
csináljon? a hajduk siettették, s neki menni kellett.
Megérkeznek a király várába, bevezetik a király elébe, ez csak
megnézi:
– Magad is szép ember vagy, mondja a király, de a festő mégis
csak csalt, mert a kép szebb, mint te magad.
– Felséges királyom! – mond a szép ember, – küldjön csak engem
egy külön-szobába három napra, tudom Istenem, ismét szép
leszek.
Ad is a király neki egy külön szép szobát, melynek az ablaka
épen a kertre nyilott. Ide ült minden jó hajnalba’ a szép ember, s
jó hajnaltól késő estig mindég csak imádkozott a könyvéből, hogy az
Isten adja vissza szépségét.
Egyszer a mint épen az ablakon kitekint, látja, hogy a királyné
kisurran a palotából, megy a filegóriába, s ott egy csunya
szerecsennel csókolódzik-mókolódzik. Erre úgy megvigasztalódott,
hogy abban a pillanatban visszakerült a szépsége.
Három nap multával jelenti magát a királynál.
– Most már látom, mondja a király – hogy a -395- festő
csakugyan nem csalt, mert most a képnél is szebb vagy; de mondd
meg, hogy vesztetted volt el a szined, s hogy kaptad ismét
vissza?
A szép ember elbeszél mindent, a hogy történt. – Igy biz’a
felséges királyom! elgondoltam, miért adnám én búnak a fejemet,
mikor még a felséges király is egy hajóban evez velem. Mikor ezt
elgondoltam, egyszeribe’ szebb lettem, mint azelőtt is.
Azt mondja erre a király: – No te szép ember! te már
megvigasztalódtál, de én megkeseredtem; menjünk most addig, mig én
is megvigasztalódom.
El is indulnak, mennek országon-világon keresztül,
hegyen-völgyön által. A mint egy mezőn haladnának, látnak egy négy
ökrös ekét szántani, még pedig úgy, hogy az asszony fogta az eke
szarvát, az ura meg az ökröket hajtotta. A mint közelebb érnek,
látják, hogy a gazda egy nagy ládát emel a hátán, s csak úgy csurog
róla az izzadtság. Kérdi a király: hogy van az, hogy nálatok
asszony tartja az ekét, a gazda pedig az ökröt hajtja. Hát – felel
az asszony, mi csak ketten vagyunk, nincs senkink; ebben a ládában
van a legféltősebb kincsünk s nem merjük otthon hagyni; még a
szántóföld végére sem merjük letenni, mert mig egyet fordulunk,
elviheti valaki. Azért hordozza uram a hátán, s hogy miatta nem tud
lehajolni, én tartom az ekét s én is váltom meg. -396-
– Hadd lássuk, mond a király – mi van a ládában?
Az asszony fogadkozott, hogy ezt igy nem lehet s úgy nem lehet
megnézni senkinek, de a király parancsolta, muszáj volt. Felnyitja
nagy kénytelenkedve; hát uram Jézus szent Péter! a szeretője ott
kuczorog a ládában!
Elneveti a király magát, s azt mondja a szép embernek:
– No már most én is meg vagyok vigasztalódva, mert ha a
feleségem más szeretőt tart is, de legalább nem hordoztatja velem a
hátamon.
(Orbán Balázs gyüjtése.)
-397-
XIII.
A FOTOSI EMBER POLTURÁJA.
Egyszer egy martonosi ember egy polturával adós maradt egy
fotosinak. Eleget kérte, hogy engedje el, de a fotosi nem tágitott
és azt mondá, hogy halálakor is felveszi rajta. Történt pedig, hogy
a martonosi ember csakugyan meghalt, mielőtt a polturát megadhatta
volna. Akkori szokás szerint kiteritették a templomba, mely közös
volt Fotossal és két község között feküdt.
Éjjel megtudja a fotosi ember, hogy adóssa meghalt és elmegy a
templomba, hogy fölvegye rajta a polturát.
Alig menyen be, látja, hogy a templomban tizenkét tolvaj a
lopott kincsen osztozódik. Meghúzódik egy szegletben és várja, hogy
menjenek el, de azok csak nem mennek, mert egy gyémánt nyelü kés
felett nem tudnak megosztozni. Utoljára a vezérnek igérik, de azzal
a feltétellel, hogy üsse bele a halottba. A vezér meg is indul,
hanem épen e perczben a halott feltámad. A tolvajok szerte-szét
szaladtak, a fotosi és -398- martonosi ember pedig megosztoztak a
kincsen. Mikor már vége volt az osztozkodásnak, kérni kezdi a
polturáját, hanem a martonosi ember nem akart tudni róla.
E közben egyik tolvaj visszajött, hogy lássa, mi történik, de
alig dugta be fejét az ablakon, az adós lekapta sipkáját s oda
dobta a másiknak: »Nesze a polturáért!« mondá.
A rabló ugy megijedt, hogy megsem állott, mig a többihez nem
ért.
– Jaj, halljátok-e – mondá – oda ne menjünk, mert annyian
vannak, hogy egynek csak egy poltura jutott s az utolsó igy is csak
az én sapkámat kapta.
Azóta mondják, hogy felveszi, mint a fotosi ember a
polturáját.
(Benedek Elek és Sebesi Jób gyüjtése.)
-399-
XIV.
SZÉKELY HELYI MONDÁK.
I.
Udvarhelyszéket Erdővidéktől a Rika nevü nagy erdő választja el.
Midőn abból Erdővidék felé az utas csaknem kihaladna, jobbra esik
az iránt, hol balról az út Vargyas falu felől bélejt a Rika
patakába, egy az ut melletti kis réten a hegy tövében levő igen
fris vizű forrás, melynek közneve Nagy János kútja. E forrás, és az
ettől éjszakra eső Somospataka között meredeken áll az úgynevezett
Hegyesdomb, minek tetején van egy őskori várrom, s ez volt Attila
vára, hol ő udvari személyzetével együtt időzni nagyon szerete, s
onnan a Rikában, és az azzal kapcsolatos hegylánczozaton, nagy
vadászatokat tartott és személyesen vezetett.
Nevezetesen a Rikán belűl dáki oláhokkal egykor az Attila hunjai
megütközni akarván, e hegyesdombi várból vonultak ki a Vargyas és
Rákos közötti térre, hol volt régebben a Csukástó, minek kitöltés
által való kiszoritásával alakul a hires rákosi borviz; innen
nyomták vissza őket a húnok, mint a várat megtámadókat.
-400-
A vár magas helyt állt a Rika pataka felett, hol a meredek
fiatalos szép erdő között a tetőn egy igen kellemes kis tér van.
Ott még egresfa, vörösszőllőfa s. t. eff. maradvány is találtatik.
»Vajon melyik székelynek ősapja ülteté volt azokat. Mert azok a mi
régi apáink voltak, kik Attilával ott laktak«, mondják a
vargyasiak.
E várban halt meg Réka, az Attila nője. El kellett temetni a
fölséges hölgyet, de ide-e, vagy amoda? nem tudták meghatározni.
Végre megegyeztek azon, hogy a vártér élén álló nagy mészkő
szirtdarabot hengeritsék le, s hol az aljban megáll, Rékát oda kell
temetni. Helyes! a szirtdarab lehengeredett s Réka eltemettetvén,
ráfordittatott. A szirtdarab északkeleti oldalán fölfedezhetők némi
őskori betűmetszések, miket az idő megváslalt, de tán ha épen
volnának is, ma olvasni senki sem tudná. A szirtdarab áll a
pataknál, mi azt megkerüli, s a jelen évszáz elején még épen
állott, mint egy nagy kunyhó, de azt 1820 táján egy menykő derékba
elszakitotta. Akár a várnép, akár a sirkő metszést olvasó utasok
nevezték legyen el azon nagy erdőt Rikának, elég az, hogy az
elnevezés, az ott szendergő Réka nevéről keletkezett.
Felhagyatván a vár a korábbi évszázakban, egy pásztorgyermek
talált ott némely fényes karikákat, ezek ezüst pénzek voltak,
nagyobbak a mostani talléroknál, miket nála meglátván egy vargyasi
faragó ember, azokat tőle elkérte, s cserébe csinált neki
színfestékkel -401- czifrázott fa-karikát, mikkel a gyerek
büszkén karikázott játszótársaival az utczán. Az ember meg is
mutattatta vele magának, hol kapta a szép karikákat, hol
keresgélvén, több darabokat talált, mig végre a főkészletet is
meglelte, mi annyi ezüst pénz volt, hogy mig azt egy fejér lova
hátán még egészen nem tudta volt haza hordani, lova a nagy terhek
mohón ismételt sulya alatt összerogyott. De mi kár a fehér gebébe,
midőn ő kegyelme oly gazdaggá lett? Máténak hivták, és sok
jelentékeny birtokvásárlásaival alapitotta a mai nagy kiterjedésü
virágzó Máté-családot.
II.
Vargyason a temetőn küljel43) a
széles csere oldala, hol a látóhegy keleti végével a hegyorom körűl
összefügg, ott van az úgynevezett Sírókút. S e kútfő miért viseli e
nevet? Mikor a tatár járt, és rabolt, elrabolta a Máté Bandi
leányát Vargyasról. Az anya vigasztalhatatlan volt. Máté Bandi
megigérte nejének, hogy, ha Isten segiti, visszahozza a leányt.
Elment; elvitte magával a lány szeretőjét is. Várta a bús anya, s
kiment várni oda a kútfőhöz. S im este felé szive nagy örömére
látja jönni őket. A viszontlátás mély örömében forró könyzáport
sírtak; s a kútfőt, hol e történt, sírókútnak nevezték. Ma is úgy
hivják.
(Kriza János hagyatékából.)
-402-
III.
A székely a Tejútat Hadakuttyának – hadak utja – nevezi. Mondája
eléggé ismeretes, de él egy másik hiedelem is Háromszék
felvidékein, mely szerint nem Csaba vitézei, hanem az ugyanazon
csatában elhullott székely katonák lelkei szállottak vissza. Ezek
ismét fölvették testöket és segitettek megverni az ellenséget.
IV.
Mező-Bánd44) határán van egy régi
várrom, melyről azt hiszi a nép, hogy üregében roppant mennyiségü
kincs van elrejtve. De hozzá férni nem lehet, mert két tündér
folyvást őrzi.
Minden kilenczedik husvét reggelén megnyilik az üreg kőajtaja s
a tündérek a közel forrásra sietnek vizért.
A kinek van elég bátorsága, ilyenkor bemehet és hozhat annyi
kincset, a mennyit akar; de úgy vigyázzon magára, hogy kijőjön, mig
a tündérek visszatérnek, mert ha elkésik, becsapódik fölötte a
kőajtó és odavész.
Emberemlékezet óta egy ember tért vissza a Pogányvár üregéből,
de az is késett egy szempillantásnyit sa becsapódó kőajtó
leszakitotta csizmája sarkát.
-403-
V.
Nagy Galambfalva45)
határán emelkedik a Csete hegye. A monda szerint e hegy az itt
tartott beigtatási lakomákról vette nevét. Csete a régi székelyek
nyelvén beigtatási lakomát jelentett.
VI.
Eresztevény46) nevét következőleg
származtatja a néphagyomány: Őseink hajdan egy megnyert hadjáratból
visszatértökben azon a helyen, hol ma Eresztevény falu fekszik,
pihenőt tartottak s e pihenés emlékére nevezték el a helyet
Eresztevénynek.
Egy más versio szerint itt nem a székelyek, hanem a tatárok
tartottak pihenőt, mikor a hadifoglyokat is számbavették, kik oly
nagy számmal voltak, hogy azt se tudta a vezér, mit tegyen velök.
Bajából egy öreg harczos segité ki, azt a tanácsot adván, hogy
bocsássa szabadon az öregeket.
A vezér el is bocsátá a véneket s azóta a helyet Eresztevénynek
nevezik.
VII.
Sólyomkő47) nevét onnan veszi, hogy a
török uralom alatt itt fogdosták össze a portára küldeni szokott
sólymokat.
-404-
VIII.
Etéd, Szolokma, Atyha48)
községek neveit ekképen származtatják: egy apa három felnőtt fiának
földet akarván adni, kivezette őket a mezőre. Mikor az első fiu
részét kiadta, igy szólt.
– E hely a tiéd! Ide épité aztán a fiu
Etédet. Mikor a második fiu részét is kiadta, azt mondá:
– Erről még szólok ma. Ide épité a
második fiu Szolokmát. A harmadik nem győzte bevárni, mig rákerül a
sor és türelmetlenül kiálta fel:
– Adj hát nekem is atyám!
Ez időtől fogva nevezik azt a helyet Atyhának.
IX.
Bereczk49) határán emelkedik Venturné
vára melyről azt tartja a néphit, hogy egy Venturné nevü asszony
épitette, mig fia a hadjáratban volt, mert egyedül félt az
ellenségtől.
Venturné nagyon büszke volt várára s midőn fia hazajött, elébe
lovagolt és azzal dicsekedett, hogy olyan várat épitett, melyet
maga az Isten se vesz be. A fiu nagyon megbotránkozott ezen és
elvágtatott. Venturné pedig visszalovagolt várába, de nagyon
megjárta, mert alig lépett be a kapun, nagy dörgés és villámlások
közt a szép vár fenekestül felfordult és Venturné is
odaveszett.
-405-
X.
Tartod50) hegyéről az a monda él,
hogy ott valamikor fényes vár állott. Ugyanis két tündér
versenyzett a fölött, melyik viszen szebb munkát véghez. Az első
Tartodra fényes várat épite, a másik a korondi gyógyforrást
fakasztá. Birónak egy öreg, beteg embert hivtak, ki a korondi
viznek adá az elsőséget, mert attól gyógyult meg.
Az első tündér dühbe jött: »No te hegy, mondá, megszépitélek, de
szépségedet tovább nem tartod!«
Azzal kivette a vár szegletköveit, mely tüstént összeomlott.
XI.
Parajd és Szováta között van Rapsoné
vára. A monda róla ez: Rapsoné mindennap Kolozsvárra ment
templomba, de gyakran elkésett, mert rosz volt az ut. Megegyezett
tehát az ördöggel, hogy neki Kolozsvárig jó utat készitsen. Az
ördög el is vállalta a munkát, egy hegy arany és egy völgy ezüstért
és olyan utat készitett, milyen még addig nem volt a világon, Mikor
elkészült, a ravasz asszony azt mondá:
– Nagyon meg vagyok a munkáddal elégedve, azért két hegy aranyat
és egy völgy ezüstöt kapsz. És tett a két mellére két aranyat, a
kettő közé egy ezüst pénzt.
Az ördög látva, hogy rá van szedve, az utat a várral együtt
szétrombolta.
-406-
XII.
A szent-demeteri kastélyt két vitéz épité, kik mikor elfogyott
az épitő anyag, azt mondották, hogy a lelkiüdvösségöket is oda
adták volna, csak ne fogyjon el. Egyszeribe ott termett az ördög és
adott nekik a lelkiüdvösségökért cserébe’ épitő anyagot; de alig
irták meg a szerződést, nyomban eke elé fogta mindkettőt és akkora
árkot szántott velök, hogy maig se telt be. A nép Ördög
árkának51) nevezi. Az ekevasat meg is
találták ebben az árokban. Akkora volt, hogy kilenczvenkilencz
egészvágás szekeret megvasaltak belőle s még megmaradt egy
szekerczére való.
(Benedek Elek és Sebesi Jób gyüjtése.)
-407-
XV.
KRISZTUS MONDÁK.
I.
Volt egyszer három árva legény, a kiknek semmi keresetök nem
volt, hanem a tengerből fát halásztak ki, abból éltek. Egyszer azt
mondja a nagyobbik:
– Halljátok-e fiuk, mi igy soha meg nem élünk, menjünk el
szerencse-próbálni.
– Biz’ a jó lesz, mondja a más kettő. El is indulnak egybe’.
Mennek-mennek heted-hét országon keresztül, egyszer találkoznak
Krisztus urunkkal s Szent Péterrel.
– Mi járatban vagytok? kérdezi Krisztus urunk a legényektől.
– Mi bizony – mondja a nagyobbik – elindultunk
szerencse-próbálni, mert otthon már nem lehet megélni.
– Hát te fiam, mi szeretnél lenni, kérdi a nagyobbiktól.
-408-
– Én – azt mondja a nagyobbik – gazdaember szeretnék lenni.
– No fiam, ha az szeretnél lenni, én megteszlek, mondja Krisztus
urunk. Eredj be abba az udvarházba, ott az ut szélén. Legyen az a
tiéd, de aztán ne feledkezz’ el a szegényekről.
– Hát te fiam, – fordul a másodikhoz – mit kivánnál?
– Én bács52) szeretnék lenni.
– No, ha csak az a bajod, menj ki arra a hegyre, ott van egy
üres esztena, mellette juh elég, én neked adok mindent; de lelkedre
kötöm, ne feledkezz’ el a szegényről.
Azzal a két nagyobb elmegyen nagy örömmel, csak a kicsi marad
ott.
– Hát te fiam mit kivánnál? Kérdezi tőle Krisztus urunk.
– Én nem kivánok nagyot, csak azt szeretném, hogy valahol
csolnakos lehessek.
– A bizony még nem is sok, mondja Krisztus urunk, jere hát
velünk.
Elérkeznek egyszer egy nagy vizhez. A viz mellett volt egy kis
házikó s előtte egy csolnak kikötve.
– No fiam, ez a tiéd, foglald el, de lelkedre kötöm, hogy ne
feledkezz’ el a szegényekről. Azzal Krisztus urunk elballagott
Péterrel tovább. -409-
Telik-mulik az idő, egyszer Krisztus urunk azt mondja
Péternek:
– Jere Péter, nézzük meg, mit csinálnak a fiaink.
Elmennek a gazdához. Hát abból akkora úr lett, hogy három
tajték-pipából veti a füstöt egyszerre, a csürben pedig hat cséplő
siríti53) a búzát.
– Menj be Péter, kérj valamit, mondja Krisztus urunk. Bemenyen
Péter, de bizony nem kap ott semmit.
– Eredj kérj hát – mondja Krisztus urunk – egy marék szóratlan
búzát legalább. Bemenyen Péter ismét s hoz egy marék szóratlan
buzát.
– No vidd el most – mondja Krisztus urunk – annak a szegény
asszonynak ott szembe az udvarára s égesd el.
Meggyujtja Péter, hát egy percz alatt tele lesz az udvar
búzával. A szegény asszony alig győzött hálálkodni. Látta ezt az
uraság a tornáczból s lekiáltott a cséplőknek, hogy ne vesződjenek
tovább, hanem gyujtsák meg az egészet. Azok meg is gyujtották, de
nem hogy tiszta búza lett volna belőle, hanem a csür is égni
kezdett. Megijedt most az uraság, szaladt a kutra, hanem úgy
bele-bucskázott, mintha ott se’ lett volna, a ház pedig mindenestől
porig égett.
– No ezzel végeztünk Péter – mondta Krisztus urunk – jere,
nézzük meg a másodikat. -410-
Elmennek az esztenához. Bemenyen Péter, ha valamit kapna, de a
bács még kiszidja onnat.
– Eredj, kérj legalább egy csupor savót, mondja Krisztus
urunk.
Elmenyen Péter s hoz egy csuporka savót.
Krisztus urunk fogja a csuprot s felhanyitsa az esztena
fedelére. Hát abban a perczben égni kezd az esztena s benne a
bács.
– No Péter – mondja Krisztus urunk – nézzük meg már a harmadikat
is.
Elmennek ahhoz a vizhez s Krisztus urunk általszól, hogy jőjön
által a csolnakkal. Ez a fiu már nem mondatta kétszer. Nyomban
átjött s keresztül vitte őket nagy örömmel, hogy szolgálhat ő is
jóltevőjének. De Krisztus urunk, a mig keresztül mentek volna, úgy
megvarasodott, mint a béka.
– Mivel lehetne kijedet meggyógyítani? Kérdezte a legény.
– Engem fiam meg nem gyógyitasz, mert én csak a szopós gyermeked
vérétől gyógyulnék meg, mondta Krisztus urunk.
A legény csak vakarta a fejét egy darabig, akkor kapta a kést,
kivette az asszony kezéből a gyermeket s kieresztette a vérét.
Azzal a vérrel bekente Péter Krisztus urunkat s hát mindjárt
lepattogott a testéről a var.
– No most Péter, dobd be azt a gyermeket a kemenczébe s gyujtsd
rá a tüzet. -411-
A gazda csak nézte szó nélkül, mit csinál Péter.
Egyszer ujra megszólal Krisztus urunk.
– Menj ki fiam, vár gyermeked a kemenczében.
Kimegy a gazda, hát ott ül a kemencze hátán s két arany almával
játszodik. Hozza nagy örömmel s térdre esik Krisztus urunk előtt,
de Krisztus urunk azt mondja neki:
– Soha se köszönd fiam, megérdemelted a jótéteményt. Menj ki az
ajtód elé, ott van egy nagy rét mérj ki magadnak ezzel a bottal, a
mennyit tetszik, belőle. Élj boldogul, de ezután se feledkezz’ meg
a szegényről. A gazda meg akarta köszönni, de már akkor Krisztus
urunk eltünt.
(Kriza János hagyatékából.)
II.
Krisztus urunk szent Péterrel utaztában, egy szegény özvegy
asszonyhoz fordult be éjjeli szállásra. Az özvegy asszonynak csak
egy tehene volt, azonkivül semmi gazdasága az Isten földjén. Volt
azonban egy neveletlen fiacskája, ezt erősen szerette, kényen
tartotta, s ha lehetett volna, még a szél elől is eldugta
volna.
Az özvegy asszony jó szivvel látta vendégeit, tejjel, kenyérrel
megvendégelte. Reggel aztán megköszönték a szivességet, elbúcsuztak
s elindultak más faluba. Mikor kiértek a határra, azt mondja a
Krisztus:
– Hát hiszed-e Péter, hogy a melyik özvegy -412-
asszonynál az éjjel hálánk, annak a tehenét épen most eszik a
farkasok.
– Ó édes mesterem! hogy’ engeded te azt meg? Hiszen annak a
szegény asszonynak egyebe sem volt, s mégis a tejéből kétszer
megvendégelt minket!
Azt mondja erre a Krisztus:
– Igy akarom, hogy legyen, mert az az özvegy erősen kényen
tartja a fiacskáját annak a tehénnek a tejéből; dologra nem
tanitja, ha felnő, imigy-amugy tekergő tolvaj lesz belőle. De ne
legyen csak, mire tátsa a száját, megfogja a dolgot s becsületes
emberré lesz.
(Orbán Balázs gyüjtése.)
III.
Mikor Krisztust a zsidók üzőbe vették, felmászott egy nyárfára s
ott huzódott meg; de a zsidók reá találtak, lehuzták a nyárfáról s
megkinozták.
– No te nyárfa! – szólott a Krisztus, – megátkozlak, hogy
télben, nyárban mindig dideregj.
Az átok meg is fogta a nyárfát, s azóta mindig reszket s olyan
szomorán zúg, hogy nem lehet alatta hallgatkozni.
Másszor fenyőfára mászott fel a Krisztus; ezen nem találták meg
a zsidók. Mikor leszállott róla, megáldotta. -413-
– No te fenyőfa! télben nyárban zöld légy s mindég keresztesen
nőjj.
Ezért zöld mindég a fenyőfa s ezért nőnek az ágai
keresztesen.
(Orbán Balázs gyüjtése.)
IV.
Krisztus urunk a földön jártában-keltében befordult egy fösvény
asszonyhoz is, szegény ember képében, s kért tőle egy kevés
kenyeret.
– Adnék biz’ én jó szivvel, – mondá a fösvény asszony, – de most
egy befaló falás sincs. Jőjjön kijed holnap, akkor sütök.
Másnap félre is tett egy szikra vakarék tésztát a szegény ember
részire, de mikor bevetette a sütőbe, a vakarékból akkora kenyér
lett, mint egy talyigakerék. A többi kenyér még szógája se’
lehetett volna ennek.
– No hiszen, – gondolta magában a fösvény asszony, – ebbe ugyan
nem vágod a fogadat, szegény ember! S mikor már meszszéről látta
jőni, elbujt a tekenyő alá s meghagyta leánykájának, hogy mikor a
szegény ember bejő a házba, mondja, hogy nincs itthon.
– Jaj, édes bátyám uram! nincs itthon édes anyám, – futott
elejébe a leányka a szegény embernek. -414-
– Hordja hát, mig e világ, hátán a mi most rajta van, – szólott
a Krisztus.
A fösvény asszony abb’ a minutába’ tekenyős békává
változott.
(Orbán Balázs gyüjtése.)
V.
Krisztus és szent Péter, a mint egy falun keresztül utaztak,
bementek egy házhoz s ott sült ludat adtak nekik alamizsnába.
Krisztus ment elől, Péter utána, s azon közben megette a lud egyik
lábát, mert már nem tudta tovább türni az éhséget. A mint a falu
kapuját elhagyták, letelepedtek egy patak martjára, hogy
falatozzanak egy keveset. Hát a ludnak csak egy lába van meg!
– Hé Péter, hé! hol ennek a ludnak az egyik lába? – Kérdezte a
Krisztus.
– Uram, ennek csak egy lába volt, – bizongatózott Péter. Nézd
csak uram, ahajt a jégen is áll egy sereg lúd, azoknak is csak egy
lábok van.
– A bizony lehet is, látod-e! – mondá a Krisztus, – de mégis,
jere csak, szemléljük meg, ha igazán egy lábok van-e?
Erre mindketten fölszöktek helyökről s igyenesen a ludaknak
tartottak. A Krisztus, mikor csak egy német ölre volt tőlük,
hessentett egyet, s a ludak, a mennyi csak volt, mind leeresztették
a másik lábokat -415- is, s nagy gigágázva széjjelszaladtak.
A Krisztus ekkor Péternek fordult.
– No látod-e Péter, hogy most is hazudtál, mert ezeknek
egytől-egyig két lábok van; az volt annak is, a kit nekünk Isten
nevében adtak, csak te megevéd Péter, mig utánam kullogtál.
– Ó édes mesterem! – rebegett Péter, – én azt hittem, hogy téged
is, mint más embert, el lehet ámitani, de most látom, hogy
Istenséged nemcsak előre, de hátra is lát. Te elől mentél, én
hátul, hátra se’ néztél s mégis tudod, hogy én hátul megettem a
lúdlábát!…
(Orbán Balázs gyüjtése.)
VI.
Régedes-régen, mikor még minden ember gyalog járt, ha lova nem
volt, Krisztus urunk is megindult szent Péterrel, hogy
gyalogszerrel bejárják kerek e földet. Jártokban-keltökben
találkoztak egy pópával. Kérdi tőle a Krisztus: – Mi jóban jársz,
domnule pópa?
– Én bizony, – öreg atyám, – felelt a pópa, – olyan országba
iparkodom, hol a búzakenyérnél jobb ennivalót kapok.
– Úgy-e? – gondolá magában Krisztus urunk, – várj csak, majd
elviszlek én téged jobb országba, ha nem tetszik a búzakenyér!
Büntetésűl tüstént lóvá -416- változtatta a pópát. Épen abban a
szempillantásban járt arra egy szegény faragó ember. Ez a szegény
ember három kerékre való fentőt vitt a két vállán, s mint a szakadó
eső, úgy csurgott le róla a verejték.
Krisztus urunk egyszeribe megszólitotta.
– Jere csak, jere, szegény jámbor ember! rakd a terüdet erre a
lóra. Álló esztendeig minden áldott nap rakj rá három szekérbeli
fentőt, vidd a vásárra s esztendő végin vehetsz mellé egy társat.
Akkor osztán csinálj egy szekeret is s annyi kerékfentőt rakj
utánok, a mennyit csak elbirnak; de ennek a lónak kádárforgácsnál
egyebet enni ne adj.
Nem kellett a szegény faragó embernek sok biztatás. Hüségesen
eljárt minden vásárra, most már nem az ő ina hutyorgott a nagy terű
alatt, hanem a lóé. No de, jól is tartotta; adott neki annyi
kádárforgácsot, a mennyi csak bele fért. Esztendő végivel annyi
pénzt összekaparingatott, hogy társat is vehetett melléje. Mikor
osztán eltelt két esztendő, kihajtotta lovát a rétre. A Krisztus
éppen ott sétált szent Péterrel.
– No, apám uram! – áldázkodott a szegény ember, – én elhozám a
lovat. Az úr Isten ugyan fizessen meg kijednek a jószivüségiért,
mert a keresetből más lovat szereztem s most már csak eléldegélek
ezután is.
– Jó szivvel, fiam, – mondá a Krisztus, – hanem a lovat még
nálad hagyom egy esztendőre, csak -417- használd a hogy tudod, de
aztán jól tartsd kádárforgácscsal.
A szegény ember még használta a lovat egy esztendeig, s esztendő
végivel megint vett egy másikat. Ekkor ujra kihajtotta a rétre s
ott esmét találkozott a Krisztussal.
– No, apám uram! visszahozám a lovat; szereztem már kettőt vele,
az úr Isten még a lábanyomát is áldja meg kijednek.
Erre szent Péter megfogta a kötőfék szárát, vezette maga után a
lovat, s azon módulag elgyalogoltak a pópa feleségéhez éjjeli
szállásra. Ott bekötték a pajtába s a papné egy jó öl szénát tett
elejébe. A ló, mikor megpillantotta a feleségét, nyujtotta az
orrát, hogy megcsókolja, de a papné úgy hozzá legyintett, hogy
mindjárt kiszökött az egyik szeme.
Reggel, mikor a Krisztus eltávozott, visszateremtette a lovat
papnak. De bezzeg volt drága dolga szegény papnak! Felesége nem
hagyott rajta egy garas ára becsületet.
– Te! te áncsori! te vankuj, te! hol tudtál járni három
esztendőt? Aztán né! még a szemedet is kiverték!
– Ki biz’ azt, – felelt nagy szomorún a pap, – kiveréd te édes
feleségem.
– Én!? Hiszen három esztendeje, hogy szinedet se’ láttam! Hogy
tudtam volna én kiütni?
– Azt biz’ ugy édes feleségem, hogy én voltam -418- az a
ló, a kinek te tegnap este enni adtál; én örömömben meg akartalak
csókolni s te úgy hozzám találtál legyinteni, hogy az egyik szemem
egyszeribe kiszökött.
– Ládd-é, – szidta a papné, – eleget könyörgék, hogy ne czékázz
el, mert a búzakenyérnél jobb ennivalót nem találsz, ha békoslatod
is széles e világot! Úgy-e megmondtam?
– Igazad van, – mondá a pap, – de meg is vert az Isten. Három
esztendeig voltam ló s szénát is tegnap este ettem először.
– Uram Jézus! – hát mivel éltél lelkem jámbor uram?
A pap erre rőkölni kezdett, mint a kicsi gyermek s mondá:
– Kádárforgácscsal!…
(Orbán Balázs gyüjtése.)
-419-
PÓTLÉK A BALLADÁKHOZ.
71.
Homlodi Zsuzsánna.
»Mi oka, mi oka, Homlodi
Zsuzsánna,
Hogy a karton lajbli
minduntalan szűkül?«
»Az oka, az oka:
szabó nem jól szabta,
Szabó nem jól
szabta, varró nem jól varrta.«
»Kocsisom, kocsisom, én fellejtárjaim!
Hozzátok, hozzátok a gyászos hintóim’
Fogjátok, fogjátok pej paripáimat,
Vigyétek, vigyéték Homlodi
Zsuzsánnát,
Vigyétek, vigyétek
Homlodi Zsuzsánnát,
A rózsa-mezőbe, a
fővevő helyre!«
»Jó napot, jó napot,
Homlodi nagyasszony!
Hol vagyon, hol
vagyon Homlodi Zsuzsánna?«
»Elküldtem, elküldtem a rózsás kertembe,
Rózsákat vizsgálni, magát mulatozni!«
»Jó napot, jó napot, te kis kertész
legény!
Hol vagyon, hol vagyon
Homlodi Zsuzsánna?«
-420- »Nem
tudom, nem láttam, tegnap, hajh, még itt járt!«
»Jó napot, jó napot Homlodi
nagyasszony!
Hol vagyon, hol vagyon
Homlodi Zsuzsánna?«
»Elküldtem,
elküldtem a tenger partjára,
Arany
halat fogni, magát mulatozni.«
»Jó
napot, jó napot, te kis hajós legény!
Hol vagyon, hol vagyon Homlodi Zsuzsánna?«
»Nem tudom, nem láttam, tegnap, hajh, még itt
járt!«
»Jó napot, jó napot, Homlodi
nagyasszony!
Hol vagyon, hol vagyon
Homlodi Zsuzsánna?«
»Mi türés
tagadás, már meg kell mondanom:
Elküldtem, elküldtem a rózsamezőbe,
A rózsamezőbe, a fővevő helyre.«
»Oh te pogány anya, mér’ vétetted fejét?
Testemet testével egy sirba temetéd.
–
Jó napot, jó napot, te fővevő
hóhér!
Hol vagyon, hol vagyon Homlodi
Zsuzsánna?«
»Itt vagyon, itt
nyugszik, csendesen aluszik.«
»Testemet testével egy sirba temesd el,
Véremet vérével egy patak mossa
el.«
(Kriza János hagyatéka.)
-421-
JEGYZETEK.
-422-
-423-
BALLADÁK ÉS ROKONNEMÜEK.
1. Fogarasi István. A török uralom idejéből való s rokon
a Boriska czimü népballadával (Lásd Gyüjteményünk I.
k. 148. l.) Mind két ballada a keresztyén magyar nő kétségbeesését
rajzolja, a kit török hárembe akarnak vinni. Boriskát mostoha anyja
adja el török martalóczoknak, legalább a leány azt hiszi, hogy
megmenthette volna. Itt Fogarasi hugát maga jegyzi el a török
szultánnak, de úgy látszik, kénytelenségből. A leány inkább meghal
bánatjában, mintsem török kézbe jusson. Mind két ballada jellemző a
török hóditás korára Magyarországon. (Lásd Gyüjteményünk I.
k. jegyzetét 554. l.) De nem csak történelmi szempontból becses e
ballada, hanem széptaniból is. A leány csendes lemondása, a ki
tudja, hogy bátyja meg nem mentheti s épen azért gyöngédségből nem
is unszolja erre; Istenhez fohászkodása, kitől könnyű betegséget és
világból kimulását kéri; a török császár fájdalmas felindulása, a
ki halva találja kedvesét s el akarja vitetni, hogy minél
fényesebben temettesse el; a bátya ellenállása, ki eddig engedett,
de most inkább halni kész, mintsem idegenek temessék el hugát,
idegen földbe: mind igen jellemző és költői mozzanatok. S mily
egyszerüen és biztosan emelkedik ki mindez. Semmi czifraság semmi
erőltetés, s mily éles ellentétben áll némely ujabb műköltő
népballadájával, a kik népiesbek akarnak lenni magánál a népnél.
-424-
E sorokkal:
Csináltatok neki márván kő-koporsót,
Be is behuzatom földig bakacsinnal,
Meg is megveretem arany fejü szeggel
a szöveg természete szerint alkalmazva,
találkozunk más népballadában is (Lásd Gyüjteményünk I. köt.
181. l.) Világszép Erzsók czimü balladáját.
Sajtóhiba az utolsó sorban: földiben olv.
földibe’.
2. Kerekes Izsák. E ballada azon igen csekély számu
balladáink közé tartozik, melyeknek történelmi háttere van. Thaly
Kálmán, Kriza közleménye után, az 1864-i Koszorúból,
fölvette az Adalékok a Thököly- és Rákóczykor
irodalomtörténetéhez, Pest 1872. czimü gyüjteményébe,
II. köt. 147. l., a következő megjegyzéssel: »Nagy-Szeben vára a
kuruczvilágban kétszer vala ostromzárolva: először 1705-ben, a
mikor gr. Forgách Simon oly szorosan körülfogatá, hogy a rácz lovas
századok nem igen kalandozhattak ki belőle s másodszor 1706 és
1707-ben gr. Pekry Lőrincz által s ekkor valamivel lazábban. S
ezért vélem e költeményt ez utóbbi évek alá sorozhatni.« – A
háromszor előforduló költögetése Izsáknak ugyanazon szavakkal, a
gondolat rhythmusának párhuzamosságából foly, mely jellemző
sajátsága a magyar népköltészetnek, de különösen a székely
népballadáknak, melyek néha egy gondolatot nem más, hanem ugyanazon
szavakkal ismételnek. A hármas számot nemcsak a népmesékben kedveli
a nép, hanem a balladákban is, innen a gyakori hármas kérdés és
felelet. Jellemző, hogy midőn harmadszor kedvese költi Izsákot, az
atya és anya szavait rövidebben ismétli s ezzel mintegy kifejezi a
veszély közeledését és félelme nagyságát. Egy vagy két embernek egy
egész csapattal küzdése szintén kedvencz tárgya a népnek, egyaránt
előfordul meséiben, eposzaiban és balladáiban. Ez a hősiesség
legerősebb kifejezése akár győzelem vagy legyőzetés eseteiben
egyaránt. Izsák is, mint Szilágyi és Hajmási egy egész sereggel
küzd, ő is, mint azok -425-
Egy előmentébe’ gyalog ösvényt vága
És visszajöttébe’ szekérutat nyita.
Csatára induló felkiáltásában:
Kiontom vérem
apámért, anyámért,
Megöletem magam
szép gyürüs mátkámért,
Meghalok én
még ma magyar nemzetemért!
a gondolat-rhythmus párhuzamossága némi haladványnyal
egyesül, előbb szülőit emlegeti, aztán mátkáját, végre nemzetét. E
felemelkedés mutatja, hogy a Rákóczi-forradalom nemcsak a
nemességet hatotta át, hanem a népet is.
3. Megétett János. E ballada mind tartalmára, mind
formájára nézve figyelmet érdemel. Egyetlen népballadáink között,
melyben mérgezés fordul elő. Rokon a Lord Randal czimü skót
balladával, melyben a fiú szintén fáradtan tér haza s ugyanazt
kiáltja anyjának: vesd meg ágyamat. Randalt kedvese éteti meg,
Jánost ángya, de hogy mi okból, egyik ballada sem mondja Ily nemű
homály nem egyszer fordul elő a népballadákban, a minek megvan a
maga természetes oka. A népballada a legtöbbször valamely
megtörtént eseményt dolgozván föl, könnyen mellőzi, a mi
köztudomásu, s leginkább csak a katasztrófára szoritkozik. A belső
formára nézve egyébiránt egy nagy különbség van a két ballada
között. Mindkettő kérdésből és feleletből áll ugyan, de a haldokló
János anyja kérdéseire hagyakozik is, mit Randal nem tesz. A
bünösnek vagy a bün áldozatának e búcsuját, hagyakozását, mely
fájdalmat, szeretetet, gyülöletet, átkot vagy áldást fejez ki, igen
kedveli a népköltészet. Ilyen a skót Edvard, a szintén skót
Davie, (az elsőt Bajza és Szász K. nyelvünkre is
leforditották) továbbá a Véres fiu (magyar forditásban
Hunfalvy Páltól és Halász Ignácztól), a svéd Rózsakerti fiú
Gregusstól forditva a Balladáról irt művében (Pest, 1865.
55. l.), hol egyszersmind e rokon balladákról bővebben
értekezik, s végre egy erdélyi szász ballada Tóth Sándor
közleményében (Kisfaludy-társaság évlapjai XVII-ik köt.
1882.) – Érdekes e balladában a mind végig szabatosan
-426- megtartott refrain is, mely annyira
összhangzik a mű hangulatával. (Lásd bővebben a refrainről irt
jegyzetünket Gyüjteményünk I-ső kötetében. 544. l.)
4–5. Szép Julia. A boszus atya vagy féltékeny férj, a ki
leányának vagy nejének kedvesét megöleti, s a megölt szivét küldi a
leánynak vagy nőnek, régi tárgya a népköltészetnek. Már a provencei
troubaduroknál előfordul. Faiel vitéz a szent földön elesett Couci
várnagy szivét éteti meg nejével. Egy svéd mondában a király
szintén megöleti Adelin leánya kedvesét, Freudenburg herczeget s a
megöltnek szivét tálaltatja fel. Faielnéről egy angol ballada is
megemlékezik (The knigt of courtesy and the fair lady of
Fayuell. Ritson. Old Engl. Romanc. III. 193. l.) Boccaccióban
is megtaláljuk. (A IV. nap 9. beszélye). Rokon vele ama féltékeny
férj története is, ki nejét megölt kedvese koponyájából készitett
serlegből itatja, mely monda a Római Gesták 56. fejezete
alapján a navarrai királyné regéiben is olvasható. Ide számithatni
a longobard mondának azt a gyászos epizódját is, midőn Alboin
király megölvén Kunimund gepida királyt, s leányát, Rozamundát,
nőül vevén, egy vig lakoma alkalmával kényszeriti, hogy atyja
koponyájából készitett serlegből igyék. E mondát, Bonfini magyar
történetéből véve, Valkai András is kidolgozta. (Andoinus és
Alboinus historiája. Kolozsvár 1580.) Még rokonabb balladánkhoz
a Gismonda és Giscard mondája, melyben az apa, Tankred, megöli
leánya, Gismonda kedvesét, Giscardot, s elküldi neki szivét, mire
az szörnyet hal. Tankred egy skót balladában ir királylyá
változtatva merül fel. (Ballad of Sir Cauline and the daughter
of the King of Ireland, Percy I. 50.) E mondát, mely
Boccaccióban is megvan (IV nap. 1.), Enyedi György a XVI. században
szintén feldolgozta magyar versekben. (Debreczen 1577).
(Lásd bővebben: Greguss: A balladáról. 54. l.) E ballada két
változata közt kevés a különbség. A tárgy és fordulatok is
nagyrészt ugyanazok. A legfőbb különbség az, hogy mig az elsőben a
király megöleti leánya kedvesét, a másodikban leánya kedvese
-427- öli meg magát bujában; mig az elsőben a
leány bújában hal meg, látva megölt kedvese elébe hozott szivét, a
másodikban az apa öli meg kedveséért kérő leányát. Az apa
mindkettőben megbánja bünét, de a másodikban a szeretők sirján
ölelkező virágok megszólalása egészen a Kádár Kata
végsoraihoz hasonló (Vadrózsák. Krizától. Kolozsvár 1863. 4. és
7. l. Gyüjteményünk III. köt. 70. 72. l.) Hogy e balladák
keletkezésére befolyt-e és mennyiben Enyedi Györgynek Gismonda
és Giscard historiája, a mely a maga idejében kedves olvasmánya
volt a népnek, különösen a székelyföldön, az unitáriusok között,
maga Enyedi unitárius püspök lévén, azt természetesen bajos
megállapitani.
6. Szép Ilona. Változatát lásd Erdélyinél (Népdalok és
mondák. Pest, 1846. I. köt. 372. l. Gyüjteményünk II. köt. 7.
l.) A két végső sor:
Akasztófa olyan legyen, mint kinyilt
rózsa,
Két karom két szép karfája,
akasztó fája.
hasonlit
egy szerb népdal végéhez, melyet Bajza forditásában is olvashatni:
Akaszszátok fel egy
rózsa fára,
A leány
nyakára.
7. Magyarósi Tamás. E ballada nem emelkedik föl a
tragikai hangulathoz, de a komikaihoz sem száll le, bizonyos
közepet tart a kettő között. Egy botrányos esetet lehető gyöngéden
tár elénk. A mennyasszonyt szülési fájdalmak kinozzák és sir, a
vőlegény azt hiszi, hogy csekélyli vagyonát, azonban a nyoszolyó
asszonyok beszédéből, a kik gyolcs inget kérnek pólyaruhának, és
zsinórt pólyakötőnek, észreveszi a bajt, a hintót megfordittatja s
a leányt visszaküldi anyjának.
Póka = pólya értelmében egész székely-földön
használatos.
8. Ihon nevekedék. Tulajdonkép nem ballada, hanem lyrai
kép. A párbeszédből nem fejlik ki semmi drámai fordulat, csak a
leány érzelmeit fejezi ki. Népköltészetünkben ez az első eset, hogy
paraszt leány apácza akar lenni. Lásd változatát -428-
Erdélyinél (I. köt. 422. l.) Rokonságát több külföldi balladával
bővebben fejtegeti Abafi L. (Kisfaludy-t. évk. XII. k. 131.
l.)
9. Kis-Gergő Istvánné. Lásd változatait Kriza
Vadrózsáiban (9. l. Bodrogi Ferenczné) s
Gyüjteményünk e III. kötetében (59. l. Nagy-Bihal
Albertné.). Úgy látszik, hogy az itt közlött kerekebb és
érthetőbb a más kettőnél. Bodroginéban a fogoly nő panasza
oly erős pathosz, minőt ritkán találunk balladáinkban, de maga a
cselekvény, hogy egy leány anyját minden ok nélkül hét esztendeig
tartsa fogva s ne ismerjen reá, vagy az anya ne ismertesse meg
magát, épen nem valószinü. Nagy-Bihal Albertné már
világosabb. Itt egy szegény asszony leánya török császárné lesz; az
anya meglátogatja, s a kapuban kenyeret meg vizet kér, de a leány
nem ismerve reá, mint koldusasszonyt börtönbe vetteti. Hét évig
szenved a börtönben az anya, akkor a leány reá ismer s mindennel
ellátná, de az visszautasitja s átokkal felel. A harmadik változat,
Kis-Gergő Istvánné egyszerübb, világosabb és természetesebb.
Az anya azt hallja férjhez ment leányáról, hogy nem szánja a
szegényt, meg akarja próbálni s mint koldus-asszony jelen meg
előtte. Tapasztalva szivtelenségét, fölfedi magát s midőn erre
leánya kényeztetné, megvetéssel fordul el tőle. Ebben nemcsak a
cselekvény világos, de a felfogás is népiesb, s a morál is
tisztább. A más két változat vagy ennek megromlott formája, vagy
egy bonyolultabb cselekvény töredéke, mely ezzel összeolvadt.
10. Mónusi Jánosné. Lásd változatait
(Gyüjteményünk I. k. 233. l. Kriza Vadrózsái-ban I.
köt. 8. l. Bátori Boldizsár.) A Bátori-változat vége
eltér a más kettőtől. Amazokban a férj mind nejét, mind neje
kedvesét megöleti, emebben négy oly sorral végződik a ballada, mely
kétféle magyarázatra adhat alkalmat, de bármelyik magyarázat
szerint csak a nő a boszuló férj kiszemelt áldozata. E sorok a
következők:
Azonba’
érközik erdélyi kapitány,
Egyször
megforditsa, kétszer megcsókolja,
Kétszer megforditsa, százszor megcsókolja:
»Enyim vagy nem másé, te asszonyi
állat!«
-429-
Greguss A balladáról irt könyvében (110. l.) a többek
közt ezt irja Bátori Boldizsár végéről: »Az erdélyi kapitány
megtudja, hogy a kit szeret, el akarják veszteni, s oda siet, hogy
megmentse. Mintha a szegény áldozat is sejtené az érkező segélyt,
mert akkor szólal fel
Várj kicsit, várj kicsit, te fekete hóhér,
Mert a halottnak is kettőt
harangoznak,
Lám árva fejemnek egyet
sem konditnak
de hiába.
Midőn a kapitány megérkezik, ő már kiszenvedett s a kapitány azon
fájdalmas vigasztalással csókolgatja holttestét:
Enyim vagy, nem másé, te
asszonyi állat!«
Gyulai szerint (I. Koszoru 1862. II. fél. 178–242. l.
Két ó-székely ballada) az erdélyi kapitány megszabaditja
kedvesét. »Az erdélyi kapitány – úgy mond – lóhalálában érkezik,
rohan a vérpadra, megragadja kedvesét, egyszer megforditja, mintha
meg akarna győződni: vajon ő az, él-e s reá borul, csókolni kezdi.
S aztán mintha nem hinne szemeinek, mintha nem tudna betelni
kedvese nézésével, még egyszer megforditja, csókjaival halmozza el
s mintegy csak most juthatva szóhoz, a szenvedély, öröm és diadal
hangjain kiáltja: Enyim vagy s nem másé! »Mennyire ki van fejezve
ez egy pár sorban a megmentés gyors erőszakossága, a szenvedély és
öröm szilaj rohama.« Greguss magyarázatát látszék igazolni részint
a Mónusi Jánosné két változata, melyekben a nő csakugyan
meghal, részint pedig a nép hagyományos morálja. Azonban maga a
szöveg Gyulai mellett szól, valamint az a körülmény is, hogy a
végén hiányzik az ily nemü balladák közhelye: vérem a véreddel egy
patakot mosson stb. Gyulai idézett értekezésében a nép hagyományos
moraljára is kiterjeszkedik, a midőn igy szól: »A népköltészet egy
pár erős indok nélkül nem szokta pártját fogni a hűtlen nőknek és
csábitóknak, mint a hogy az ujabbkori regényekben és vigjátékokban
divatos. A népköltészet a sophismák és társadalomellenes elméletek
helyett a hagyományos morált -430- követi s kivált a férj és
nő közötti viszony előtte a legszentebbek egyike. Hogyan lehet hát
megegyeztetni balladánk alapeszméjét és költői
igazságszolgáltatását a népköltészet e jellemvonásával? A
magyarázat nem épen bajos, bárminő eseteket vegyünk is fel. Először
is lehet e ballada csak töredék, bár némi önálló töredéke egy
nagyobb költeménynek. Akkor az egész költeményt kellene ismernünk,
hogy e tekintetben határozottan itélhessünk. A mese egész szövedéke
s mindenek felett a bevégzés bizonyosan minden kétségünket
eloszlatná. De ha mint egészet veszszük is, úgy a mint van, úgy sem
igen akadhatunk fel rajta. E ballada alkalmasint, mint a legtöbb
népballada, valóságos történet alapján keletkezhetett. A kik
számára készült, jól ismerhették Bátorit és Judit asszonyt, tudták
például, hogy Bátori rabolta nejét, vagy a szülők nagy erőszakkal
adták hozzá. Épen azért a népköltő nem tartotta szükségesnek
mindent megemliteni, megelégedett azzal, hogy az ily házasságot
számba sem véve, a szeretők pártjára álljon s oly férjet rajzoljon,
kihez ne fordulhasson a hallgatók semmiféle részvéte. S valóban igy
is van. Bátori csak egy hallgatózó, kegyetlen, sőt gyáva férj;
semmi egyéb. A megcsalt szerelem- vagy sértett becsületnek egy
hangja sem lebben el ajkáról. Mintha kapna az alkalmon, hogy nejét
lefejeztesse, még vivni sem kiván becsületéért, midőn nejének
kedvese megjelen. Mit a ballada róla elhallgat, sokkal inkább
ellene szól, mint a mit elmond.« – Bármelyik véleményt fogadjuk el,
felmerül az a kérdés: melyik látszik régibbnek: Bátori
Boldizsár vagy Mónusi Jánosné? A Greguss magyarázata
szerint épen úgy lehet az egyik, mint a másik, mert csekély köztök
a különbség, a Gyulaié szerint Bátori Boldizsár régibbnek
látszik, a mennyiben a való esemény, mely alapjául szolgált,
feledésbe menvén, a vers uj tárgyra alkalmaztatott, s a nép
érvényesitette benne hagyományos morálját.
11. Betlen Anna. E balladának némi történeti háttere van,
legalább a nevek azok. Úgy látszik, hogy Apafi Mihály -431- erdélyi
fejedelem idejéből való. A Sárosi-család alatta emelkedett ki, mint
Teleki Mihály pártfogoltja. Greguss a Balladáról czimü
könyvében ezt irja e balladáról: (117) »Ime Betlen Anna, a ki
Sárosi Mihály kocsisát szeretgeti, de a kit alkalmasint maga Sárosi
Mihály szeretne szeretgetni s azért, kocsisánál kapva, boszuból
megöl. Anna bátyja, Betlen János, kivel Sárosi, mintegy a maga
előleges kimentésére, gyanuját és haragját közli, az által mozditja
elő a véres kifejlést, hogy nem törődik hugával, tán, vagyoni
szempontból, nem is bánja halálát; s erre vonatkozik a haldokló
leány vég panasza:
Vegyen minden példát róla,
Az
árvának hogy van dolga.«
E magyarázatnak van ugyan némi alapja, de a végsorok inkább arra
vonatkoznak, hogy a rokonok az árva leányt elhanyagolják, nem
ügyelnek reája s az könnyen bajba, bűnbe esik. A nagybátya épen nem
látszik ellenséges indulattal viseltetni huga iránt. Védi Sárosi
ellenében. Inkább az ángy hibás, s a haldokló is hozzá intézi
leplezett vádját. A nem igen rokonszenves és kissé homályos tárgy
mellett is Betlen és Sárosi összeszólalkozása, az ajtót kinyitni
nem akaró kocsis, a haldokló leány tiltakozása és fájdalmas
kitörése élénk és találó rajzok.
12–13. Biró Szép Anna. Lásd változatát
Gyüjteményünk I. k. 176. l. Mind a három változat a költői
beszélyke felé hajlik, a mennyiben a lyrai és drámai elemeken erőt
vesz az epikai. De egyszersmind példa arra is, hogy a népballada
hogyan változik, romlik s néhány sorban egész lényeges mozzanatok
esnek ki belőle. Első kötetünk változatában Biró Anna azért indul
utnak, mert a vándor hajdu-legények nem hajlandók izenetet vagy
küldeményt vinni tőle kedvesének, Hajdu Benedeknek. Továbbá midőn
Benedek találkozik a kedvesét megölt hajdukkal s reá ismer kedvese
holmijára s végre a kisebbik hajdu, a ki ártatlan, kivallja a
gyilkosságot, a két gyilkost előbb a törvény kezébe adja, s csak
azután vezetteti el -432- magát a kisebbik hajduval kedvese
sirjához, hol megöli magát. Mindez hiányzik e két utóbbi
változatban. Még más csekélyebb eltéréseket is találunk bennök,
melyek szintén inkább rontják mint emelik a mű szépségét. Sőt egyes
kifejezések is megromolnak. Az első változat e sora:
Ág nem érintette, szél nem
fuvintotta,
a
másodikban még nem romlik meg:
Se szél nem fuvinta, se ág nem
csapinta,
de a harmadik
már megromlik:
Se
szél nem fuvallék, se meg nem akada,
mert bizonyára igy kellene állania:
se ág nem akada.
E balladában egy pár epikai és lyrai közhely is van. Általában
népballadáinknak természete az analog helyzetekre más balladából
venni át némely elbeszélő és lyrai kifejezéseket. Ilyen mindjárt az
első változatban:
Himit varrja vala fekete selyemmel,
Hol selyme nem érte, könnyeivel tette.
Ezt megtalálhatni Bátori
Boldizsárban és Monusi Jánosnéban is.
A nyakába veté kamuka
szoknyáját
Elejibe köté selyem
katrinczáját,
A fejére köté fekete
fátyolát.
Szintén
megtalálható Gyüjteményünk első kötete Barcsaiában
(149. l.) Kriza Vadrózsáiban, a Szomszéd legény
Gyurkában, (14. l.) Barcsaiban, (192. l.)
Vérem a véreddel egy patakot
folyjon
Lelkem a lelkeddel
mennyországba jusson,
mely az első változatban fordul elő, oly kifejezés, melyet nem egy
haldokló használ. Gyüjteményünk I. köt. Landorvári
Dorka (164. l.) s változataiban (169. l.) (170. l.) (1871. l.)
Szücs Marcsa (212. l.) Mónusi Jánosné (233. l.). II.
köt. Gyöngyvári Katicza (6. l.). III. köt. Mónusi
Jánosné (18. l.).
Érdekes e balladában a fuvint szó, a fú-nak
kicsinyzője, melyet műköltőink nem használnak, pedig mind szép
hangzásával, -433- mind árnyalati kifejezésével
gazdagitaná költői nyelvünket.
14. Szabó Orzsika. Orzsika annyi, mint
Örzsike. E balladának alkalmasint való történet szolgáltatta
alapját, de vagy át nem alakulhatott teljesen, vagy megromlott, s
innen egyrészt külalakja is mintegy közép a vers és próza közt. A
megesett leány, a kit gyermekgyilkolással vádolnak s elitélnek, de
a ki nem gyilkolt, csak holt gyermeket szült s kinek ártatlansága
kiderűl, mindamellett szégyene, fájdalma megmarad s végre csábitója
ellen vád- és panaszban tör ki: mindenesetre megható történet s
részleteiben sok költőiség nyilatkozik, de mint egészet nem
görgette kerekké a szájhagyomány; s talán azért nem vehetett föl
rhythmusosabb alakot is. Egyébiránt Gyüjteményünk I.
kötetében a Nagy hegyi tolvaj ily nemü menetü és alaku,
csakhogy zavartabb, hiányosabb és terjengőbb. Fölösleges
emlitenünk, hogy a henger = hóhér (a német
Henker); királybiró, a régi székely-székekben alispán, a
főispánnak főkirálybiró volt a neve.
15. Gál Terus, Gál Gáspár. Siralomházi nóta, melyeket az
elitéltek búcsuztatókép vagy magok készitenek, vagy mások haláluk
után. Lásd Gyüjteményünk II. köt. a Fabián Pistához
irt jegyzetet. (476. l.). Alfalu a régi Csikszékből menet első falu
Gyergyószékben; melléknév alakban alfali-nak mondják =
alfali utcza. Általában egész Székelyföldön a falvak
neveiből igy alkotják a melléknevet: bethlenfali,
tordátfali stb. – A benne előforduló átok:
Mikor fürösztgöttél gyönge
meleg vizbe stb.
többször előfordul Gyüjteményünkben. Lásd I. köt. (240. l.)
III. köt. (35. l.) ugyanaz a gondolat más változattal a Három
tolvaj legényben is III. köt. (32. l.)
Adta volna Isten,
Hogy a rengő bőlcsőm
Lett volna koporsóm;
-434-
Az én póla-ruhám
Bizony szemfödelem;
Az én
póla-kötőm
Eresztő
kötelem.
16. János urfi. A gondolat népies, de a kidolgozás nem.
Kissé bágyadt, s gúnya csak egypár helyt találó. Alkalmasint
valamely iskolamester átdolgozása s igy félnépi eredetü.
17. Három tolvaj legény. Rövid, de sikerült rajza a rabló
életnek. A két idősb rabló-gyilkos iszik, mulatozik a korcsmában,
az ifjabbik szomoru, fölébred benne a lelkiismeret s megátkozza
születését. Ha összehasonlitjuk Gyüjteményünk I. köt. (221.
l.) Bogár Imre czimü balladájával, a kevés hasonlóság
mellett tüstént feltűnik a nagy különbség is. A hasonlóság csak
abban nyilatkozik, hogy Bogár Imre is, mint itt a két székely
rabló, mulatni akar s bort és szép leányt követel a
korcsmárosnétól. De Bogár Imre csinos, délczeg legény, csufolódik a
vármegyével, s mikor elfogják, elszántan megy a halál elébe. Itt a
két székely rabló csendesebben mulat, a harmadik pedig elszomorodik
a lelkiismeret furdalásai köztt. Általában az alföldi betyárok
délczegebbek, daczosabbak, mint a székely zsiványok. Amazokban még
a fájdalom is elszántsággal vagy gúnynyal vegyest nyilatkozik,
emezek könnyebben esnek a lelkiismeret furdalásának martalékul s
hamarabb megtörnek
18. A rab legény. Változatait lásd Gyüjteményünk
I. köt (191–195) II. köt. (34–35). Bővebben tárgyalja 1. köt.
jegyzete (566 l.)
19. A székely katona. A költemény eleje némi változata
Gyüjteményünk I. köt. (191. l.) Rab czimü
balladájának, a többi rész talál Gyüjteményünk I. köt. (240.
l.) III. köt. (32. 33. l.) álló soraival.
20. Dancsuj Dávid. A végsorok változatait lásd
Gyüjteményünk I. köt. (186. l.). Krizánál a jegyzetek közt
(527. l.). -435-
21–22. Gyöngybiró Áron. A vizbe fultakat, elégetteket
vagy meggyilkoltakat szokták ily versekkel elbúcsuztatni a
világtól, a melyeket vagy maga a nép költ, vagy a nép féltanult
emberei. A halott megszólitása: »mit gondoltál, mikor elindultál«
vagy a szülők-, testvér- vagy feleséghez intézett szavak: »Nyisd ki
kapudat, most hozzák fiadat« stb. oly közhelyek, melyek az ily
költeményekben rendesen előfordulnak. Lásd Gyüjteményünk I.
köt. (200. 201. 203. l.) III. köt, (39, 40. 106. 107. 108. l.)
Kriza Vadrózsái. I. köt. (107. l.).
23. A megcsalt leány. Lásd változatát s a hozzá irt
jegyzetet Gyüjteményünk I. köt, (205. 569. l.).
24. Szeredai falu végén. Úgy látszik, hogy egy, az uton
ártatlanul megölt ifju emlékére van irva. Első versszaka majdnem
ugyanaz, mint a Tamás Rózsi czimünek a végső versszaka
(Gyüjteményünk I. köt. 200. l.). Lásd a hozzá irt jegyzetet
(568. l.).
25. Szakács Gyuri. Egy vizbe fult kocsis emlékére iratott
s meg vannak benne az ily népi búcsuztatók szokott közhelyei.
26. Árva giliczéről. Változata meg van
Gyüjteményünk I. köt. (Párjavesztett gerlicze 179.
l.) Azonban a két változatot lényeges különbség választja el
egymástól. Amabban a gerlicze elveszti társát, s elbujdosik az
erdőbe, azután messze földre, végre a folyó vizre, de sehol sem
találja nyugalmát. Emebben is elveszti társát, s elindul felkeresni
azt a helyet, a hol megölték, hogy emlékére kápolnát rakasson. S
ime a mint bujdosik, megtalálja őt a királyné ablakán, egy arany
kalitkában. Társa búsan sohajt hozzá: miért jött el ily messze
hiába; jobb, ha visszamegy! A gilicze visszamegy s fejét földre
csüggeszti s magát holttá ereszti. Többé-kevésbbé változatainak
mondhatni még Erdélyinél (I. köt. 11. l. 434.) Krizánál
(Vadrózsák. I. köt. 220. l.). Rokon egy román népdal is
(Román népdalok és balladák. Forditotta Moldován Gergely.
1872. 86. l.) A magyar népdalokban gyakori a gerlicze szereplése;
erről -436- bővebben értekezik Abafi Két magyar
népballadáról czimü értekezésében (A Kisfaludy társaság
évkönyvei XII. köt. 155 l.).
27. A mádéfalvi veszedelemről. Igy nevezik a székelyek
azt a napot, a melyen 1764-ben jan. 7-én a kormány megtörte a
székelyek ellenállását s felállitotta a határőrséget, A csiki és
háromszéki székelyek fegyverrel állottak ellent a kormány
intézkedéseinek s valóságos csata fejlődött ki a katonaság és nép
között. Buchov volt az erdélyi főhadi vezér és Siskovics a
határőrségi bizottság katonai tagja. Reájok czéloznak egy más
székely népdal a következő sorai:
Siskovics járása
Bukov álnoksága
(Erdélyi népdalok és mondák I. köt. 335. l.) Még egy
harmadik költemény is van, mely a mádéfalvai veszedelmet tárgyazza.
(Gyüjteményünk III. köt. 41. Nóta Dakó Sándorról 76. l.)
Mind a három költemény félnépi eredetű, a mennyiben iskolamesterek,
diákok irhatták, s úgy szállott a nép ajkaira. Az Erdélyi
gyüjteményében levő dalnak retrainje ez: Siculicidium;
Gyüjteményünk Mádéfalvi veszedelme igy kiált fel:
Hol vagytok poéták,
talán mind alusztok?
A
Dakó Sándor czimü ujabb keletünek látszik és szintén nyomát
viseli az irodalmi befolyásnak. Magának a történelmi eseménynek
részleteit lásd bővebben Gr. Teleki Domokos munkájában (A
székely határőrség története. Budapest 1877. 48–102. l.)
28. Kicsi nemes legény. E ballada-töredék a török háboruk
idejére utal. Hány ki nem váltott vagy válthatott rab veszett el
Törökországban. Itt úgy látszik, az anya fösvénységből nem akarja
kiváltani fiát, s ugyanazzal a mentséggel él, a melylyel Budai
Ilona, midőn, hogy kincsével könnyebben futhasson, fiát az erdőben
hagyja:
Bizon itt
hagylak én, édös fiam tégöd,
Mert fiu
helyibe fiut ad az Isten,
De pénzöm
helyibe ingyen nem ad Isten!
(Krizánál 317. l.) -437-
20. A fogoly katona. E ballada is a török időkből való s
némi rokonságban van a Szilágyi és Hajmási czimü székely
balladával (Gyüjteményünk I. köt. 158–61), a mennyiben itt
is a török császár leánya egy székely fogolyba szeret, a ki dalban
enyhiti buját. Azonban itt a bonyodalom és kifejtés egészen más,
kivált ha hozzávesszük a Szendrei névtelen változatát is (Toldy
T. m. költészet kézikönyve I. köt. Pest, 1855. 114–118). Maga a
felfogás és hang is szint’ oly naiv s csak a költői lelemény és
szerkezet tekintetében áll alább amannál. Jellemzők a székely vitéz
naiv feleletei a császárleány kérdéseire és egykedvüsége, midőn a
leány bevallja szerelmét:
Van nekem szeretőm,
Császár szép leánya!
feleli a székely vitéz, épen mint Petőfi János vitéze, a ki
franczia királyleány kezét visszautasitja:
Azért szép királylyány, ne tarts reám
számot:
Mert ha nem birhatom kedves
Iluskámat,
Nem is fogok birni senkit
e világon,
Ha elfelejtkezik is rólam
halálom.
A császár
ajtó-berugása, a vitéz lefejeztetése, a leányhoz intézett kérdések,
hogy mily halált akar választani, többé-kevésbbé ismeretes
részletek más székely balladákból. A leány vizbevettetését ohajtja,
hogy egyesülhessen kedvesével, de atyja tömlöczbe vetteti. A leány
ott folyvást énekli kivégzett kedvese bús dalát. A császár nem
alhatik, az általa üldözött szeretők épen úgy üldözik őt, mint más
balladákban, például Kádár Katában, a szeretők sirján nőtt s
megszólaló virágok. A császár boszus kedvében leányát is megöleti,
elébb tüzbe vetteti, de a tüz nem fogja, akkor a tengerbe dobják:
Tenger
befogadta,
Szépen
eltakarta,
Székely
katonával
Egy helyre
habarta.
Egy szóval a
néphit igazságszolgáltatását látjuk nyilatkozni, -438- mely a
halálban egyesiteni szokta az életben elválasztott szeretőket.
Érdekes a székely katona éneke:
Hej pápa, hej páva,
Császárné pávája stb.
mely mint önálló dal is él a nép ajkán (Erdélyinél I. köt.
5. l. III. köt. 64. l.). E vagy ehhez hasonló tárgyu balladából
szakadt-e ki e dal, vagy mint önálló dal szövődött-e be a
balladába, bajos elhatározni. De valóbbszinü az első eset. Az
önálló dalban mit keresne a császárné pávája, mig a balladában igen
helyén van. E mellett itt a rab ablakába szálló páva mintegy a rab
szabadulását jelenti s igy érthető az a népdalunk is, mely igy
kezdődik:
Felszállott a páva
Vármegye
házára,
Sok szegény
legénynek
Szabadulására.
(Erdélyinél I. köt. 52. l.) Igy a
ballada megmagyarázza egy pár népdalunk homályos helyét s mintegy
tanuskodik azon néphit mellett, hogy a börtön ablakára vagy
épületére szálló madár a rab szabadulását jelenti.
30. Biró Máté. Ez is régibb keletü ballada s úgy látszik,
hogy eredeti alakjában nem rabló kapitány rabolta el a
királyleányt, hanem várúr. A népköltészetben nem ritka eset, hogy a
régi istenek, az uj hit hatása alatt, gonosz szellemekké válnak s a
hősök tetteit rablókra is átruházza a nép. Igy nálunk is a mult
században némely bujdosó kurucz, mint úgynevezett szegény legény,
kóborolta be az országot s a katonadalokból is nem egy
zsivány-dallá alakult át. A Székelyföldön Bika erdeje a mult
században s a jelen elején nem egyszer volt rablók fészke s igy egy
régibb hagyományt könnyen átruházhatott a nép valamely kedvencz
rablóra. – A fogoly bús éneke itt is szerepet játszik, ment
Szilágyi és Hajmásiban és a Fogoly katonában. Biró
Máté büszke és merész önbizalma, mely se társai -439-
tanácsára, se a baljóslatra nem hajt, szerelmi mámora, a mely
mindent feledtet vele s elfogatását is okozza, a királyleánynak
rablója iránt kifejtett szerelme: mind naiv és lélektani részletek,
melyekkel jól összhangzik a műnek inkább epikai, mint balladai
menete, mélabús hangulata s a rhythmusnak nem egyszer megcsendülő
összerakó és párhuzamos módja.
31–32. Ugron János. E ballada két változata meg van
Gyüjteményünk I. kötetében. (186–7. l.). Amazok inkább a szerelmes
férfiú elvakulását festik, a ki kedvese minden hibájára tud
mentséget találni s nem engedi magát lebeszéltetni szenvedélyéről;
emezek azonkívül a házasság szomorú végét is előadják, azért némi
balladaibb menetök van. Azonban, úgy látszik, hogy amazok régiebbek
és eredetiebbek, emezek ujabb keletüek s bizonyos irodalmi befolyás
is észlelhető rajtok.
33. Dániel Imre. Magának a tárgynak némely részlete, mint
a fejedelem idéző levele Gyula-Fehérvárba, az erdélyi fejedelmek
korára utal, de jelen alakja ujabb keletü, mely nem ment némi
irodalmi befolyástól is. Vargyas (Erdővidékén), mely a cselekvény
szinhelye, a Dániel nemzetség ősi fészke s maig is van ott
birtoka.
34. Dániel Imréről egy más. Ez s az előbbi ballada
cselekvénye között a legcsekélyebb rokonság sincs, csak a főszemély
neve ugyanaz. Gyüjtője azt jegyzi meg, hogy a néphagyomány szerint,
ez egy a forradalom alatt magyarellenesen szereplő Dániel esetét
tárgyazza. Bárhogy álljon a dolog, magának a cselekvénynek nincs
semmi költői érdeke. Az csak puszta történet, minden költői
alakitás nélkül. Egy ember, a ki dicsekszik, hogy nem fél
ellenségeitől s mikor azok jönnek, kiugrik az ablakon s a vizbe
fúl, épen nem tragikai érdekü.
Nyomdahiba: Add meg uram magad, hanem csufot látunk; olv.
ha nem csufot látunk.
35. Nagy-Bihal Albertné. Lásd Gyüjteményünk e III.
kötetében megjelent Kis-Gergő Istvánné (16. l.) czimü
balladára irt jegyzetünket. (428. l.) -440-
Nyomdahiba: Lacscsa fel a kutya gyönge levesedet; olv.
Locscsa fel a kutya. – Locscsa = nyalja; kutyáról s néha
macskáról is szokás mondani. Érdekes, hogy a locscsan
középigének van cselekvőleg kiható alakja is.
36. Király urfi. Gyönge változata Kis Julia czímű
balladának, lásd Gyüjteményünk I. k.(183 és 565. l.)
Bartalusnál Magyar népdalok egyetemes gyüjteménye II. k. (4.
l.) Itt is mint ott, a királyurfi át akar evezni a vizen
kedveséhez, a királyleányhoz és vizbe fúl. A királyleány azon ürügy
alatt, hogy pártáját a vizbe ejtette, anyjával búvárt hozat, a ki
aztán kifogja a királyurfit. A leány szive bánatában meghasad. A
különbség ez s ama két ballada között az, hogy amazok egyikében a
királyurfi a Dunába fúl, emebben a tengerbe; amott a királyurfit és
leányt egyhelyre temetik és pedig az egyiket fehér, a másikat vörös
márványkőkoporsóba s a sirjokon növő fehér és piros tulipánok
összeölelkeznek; emitt az öreg király durván eltaszitja leányát
szeretője holt tetemétől s azt ismét a tengerbe dobatja, de a leány
és legény lelkei minden éjjel találkoznak egy virágos réten s
el-elmennek a király ágyához, megkinozzák, hogy miért nem adta őket
egymáshoz. De a legfőbb különbség köztök mégis az, hogy amaz naiv
hangu, természetes, költői, emez megromlott zavaros s a vége
valóságos csinálmánynak látszik. A virágos réten ölelkező lelkek
épen nem népies lelemény, az alvó atyát háborgató lelkek magában
véve népies, de igy kifejezve nem az. Az atyának ez esetben döntőbb
szerepet kellene játszania, hogy egészen ő legyen oka mindkét
szerelmes halálának, de különben is, hogy a vigadó lelkek egy
járást kinozni is induljanak s mindez minden költőiség nélkül
elbeszélve: mindazt bizonyitják, hogy a befejezés ujabbkori s
izetlen csinálmány.
37. Görög Ilona. Ez változata Gyüjteményünk I.
kötetében közlött Pálbeli Szép Antal czimü balladának.
(172–3. l.) Lásd ehhez irt jegyzetünket. (560. l.). Ott két
változatban közöltük e ritka faju balladát: az elsőben az ifju neve
Pálbeli Szép Antal, a -441- leányé Varga Ilona, a második
változatban, a mely csak töredék, az ifju neve Bátalaki László, a
leányé Görög Ilona, épen mint az itt közlöttben. Itt e töredéket
kiegészitve veszszük épen oly kifejléssel, a minő a Pálbeli Szép
Antalé, de az összerakó és párhuzamos kifejezések gazdagsága
ezt rhythmusosabbá teszi mindkettőnél.
38–39. Kádár Kata. A székely bálladák e majdnem
legszebbikének, melynek két változatát Kriza közölte először a
Vadrózsákban (3–7. l.), itt két ujabb változatát veszi az
olvasó. Azonban a régiebbeknél épen nem jobbak és se részben, se
egészben véve nem tartalmaznak semmi ujjat. Krizánál az első
változat a legjobb; az valóságos ballada, szakgatott, sietős, de a
lényeges mozzanatokat élénken kiemelő. Mily kényszerüen teszi
egymást boldogtalanná a mű három főszemélye: az anya, a fiú és
kedvese. Mintegy ötvenkét sorban mily gyorsan s plasztikain foly le
e kis tragédia. Semmi fölösleges diszitmény, semmi lyrai ömlengés.
Az egyszerü elbeszélés rohamosan halad s minden forduló ponton a
szenvedély egy-egy igaz és erős nyilatkozata. A kitagadás, az
emlékbe adott keszkenő babonája, a cselekvénynek mind megannyi
szála, melyek összeolvasztva rejtik magokban az indokot és
bonyadalmat s élénken hatnak képzelmünkre. S a szenvedély
démonismusa, mely az ifjut a hullámok közé ragadja, mily költőileg
van a tóban megszólaló leánynyal kifejezve. Aztán midőn az anya
mintegy megbánva tettét, kifogatja s egymás mellé temetteti őket s
oda megy vigaszul, emlékül virágot szakitni sirjokról, mily
rémitően kell megrendülnie bűne tudatában. Boldoggá akarta tenni
fiát és megölte, enyhülni akar sirjánál, virágot szakit emlékül, s
az emlék átokká válik, mely soha sem némulhat el. Kell-e erősb és
költőiebb igazságszolgáltatás? A szeretők sirján növő fát vagy
virágot sokszor használják a műköltők, nálunk is csak Petőfi
kétszer használja, de míg nála is csak költői diszitmény, némi
közhelyféle, itt a compositio lényeges része, úgy szólva befejezése
a cselekvénynek. A Kriza második változata már -442-
folyamatosabb, részletezőbb s inkább a költői beszély felé hajlik.
Az itt közlött két uj változat mintegy közép helyet foglal el a
ballada és költői beszély között, de egyik némely lényeges helyet
mellőz, minő a keszkenő szine változása, a másiknak pedig kezdete
nehézkes. A ballada vége: az együvé temetés és a sirvirágok
összefonodása, mint az egyesítő szerelem jelképe, majd minden
népköltészetben megtalálható. Bővebben értekeztek erről Greguss a
Balladáról irott könyvében (61. l.). Abafi Lajos A
halhatatlanság eszméje a népköltészetben czím alatt a
Kisfaludy-társaság évkönyveiben (XII. köt. 168. l.).
40. Kőmives Kelemen. Ez harmadik változata e balladának.
Az első Kriza Vadrózsáiban jelent meg (314. l.), a második
Gyüjteményünk I. kötetében (174. l.) Az első a költői
beszély felé hajlik, de kitünő, a második inkább ballada, valamint
ez ujabb harmadik változat is. Lényeges különbség egészben véve nem
igen van köztök, azonban a harmadik változat kevésbbé világos. Az
első változatban, midőn Kőmives Kelemenné megtudja, hogy tüzbe
fogják dobni s hamvát mészbe keverik a dévai vár omladozásának
megállitása végett, haza megy, búcsut vesz gyermekétől és
barátnőitől. A második változatban vele van gyermeke s a kőmivesek
veszik le karjáról. A harmadikban nincs vele gyermeke, haza sem
megy, hanem gyermeke után esengvén, Isten meghallgatja kérését:
Istenem,
Istenem,
Kicsi
gyermekemet
Add ide
bölcsőstül,
Add ide
előmbe!
Isten
meghallgatta,
Eleibe
adta.
E szerint az
Isten varázsolja elibe gyermekét. Az első változatban megégetik a
nőt s mészbe keverik hamvát; a másodikban befalazzák előbb térdig,
aztán övig, végre csecsig, a harmadikban vérét veszik, vékába
eresztik, a kulimász közé keverve. Magáról a mondáról lásd
Gyüjteményünk első kötetéhez -443- irt jegyzétünket (561.
l.), mely a székely mondát összehasonlitja az oláh, uj-görög és
szerb hasonló mondákkal. Ehhez itt még a következőt csatoljuk. A
befalazás mondája és babonája tudtunkra, nincs meg a nyugateurópai
népköltészetben s úgy látszik, hogy az csak a kelet-európai
népköltészetben honos. E monda a babona szülötte s a hol a babona
honos, a mondának is meg kellett születnie, ha nem ugyanazon
alakban is. E babona a székelyeknél is divatozott s mint
maradványa, most is megvan az a szokás, hogy, mint az oláhoknál,
megmérik az árnyékát annak, a ki oly helyen megy el, a hol épiteni
kezdenek s a kákadarabot, a melylyel megmérték, beteszik az épület
alapjába. Benedek Elek, e gyüjtemény egyik gyüjtője, igy értesitett
bennünket, de egyszersmind hozzá tette, hogy ma már se az épitők,
se azok, kiknek árnyékát megmérik, nem veszik komolyan e régi
időkből maradt babonás szokást. Az oláhok is kezdenek felhagyni
véle, mivel sok szerencsétlenségnek volt okozója. Megtörtént
akárhányszor, hogy az illető, a kinek árnyékát vették, nehéz
betegségbe esett, sőt volt reá eset, hogy az erős félelem sirba is
vitte. Úgy látszik, hogy a székelyeknél e babona nem ősvallások
maradványa, hanem ó-hitü babona, melyet alkalmasint az oláhoktól
kölcsönöztek.
41. Nóta Dakó Sándorról. Tárgya szintén a mádéfalvi
veszedelem, mint a 27-ik számunak. Lásd ehhez irt jegyzetünket.
42–43. Három árva. Lásd változatait Krizánál (170. l.),
Erdélyinél I. köt. (397. l.), Pap Gyulánál (Palócz
népköltemények. Sárospatak 1865. 6. l.). Gyüjteményünk I. köt.
(185. l.). Kálmány Lajosnál (Szeged népe és Szeged
népköltése. I. k. 1881. 1. l.).
44. Kis Ilona. Tárgya nem emelkedik a költői
cselekvényig. Egy legényt atyja elválaszt kedvesétől, ezért
bujdosni indul, de alig megy ki a faluból, egy árokba esik s
meghal: inkább csak szomoru esemény, mint tragikai halál. Részint
népi, részint irodalmi lyrai reminiscenciák czifraságaival
takargatja -444- szegénységét. Ujabb keletü s nem
tisztán népi eredetü. A végső tizennégy sor változata meg van
Krizánál (I. köt. 218. l.) s Gyüjteményünk I. kötetében.
(285. l.).
45. Kis Pál Imre. Ujabb keletü s irodalmi befolyás érzik
rajta.
46–47. Sári asszony. Ugyanezt mondhatni ezekről is.
48. Rablegény. Változatai Krizánál (14, 152, l.),
Erdélyinél I. köt. (52, 419, 422. 432. l.) Szini Károlynál (A
magyar nép dalai és dallamai. Pest, 1865. 132. l.)
Gyüjteményünk I. köt. (191, 194. l.).
Nyomdahiba az utolsó sorban: Tőlem, roszul telik, olv.
Telem rosszul telik.
49. Hegyi tolvaj. Változata, bár a végén némi eltéréssel,
Bartalusnál I. k. (5–6. l.) E mellett az első tiz sor változata a
Gyüjteményünk I. kötetében (198. l.) megjelent Zsivány
felesége czimünek s Krizánál a 229. számunak (137. l.),
melylyel mint egész is legjobban egyezik; a közepső és végső rész
megtalálható a Szomszéd legény Gyurkában Krizánál (14. l.)
és Barcsai számos változataiban, Krizánál (142. l.),
Gyüjteményünk I. kötetében (150–52. l.).
50. Szolga Maris. Tárgya népies, s egy pár részlete is,
de az egész irodalmi befolyást gyanittat. Végső sora változatait
lásd Gyüjteményünk II. kötetének 244. lapján.
51. Déne Józsi. Lásd e kötet 21–22. számu balladáihoz irt
jegyzetünket.
52. Sólyom Sári. Ujabb keletü s úgy látszik nem is
székely eredetü.
53–55. Váradi József. Mind a három költemény a Váradi
József, egy politikai emissárius, emlékét őrzi, a ki 1853-ban
Sepsi-Szent-Györgyön kivégeztetett. Az 1851–52-ik években Mack,
honvéd tüzér-ezredes és Gál Sándor, honvéd tábornok, Kossuthtól
megbizattak, hogy a székelység között szitsák a forradalmi
szellemet s egy kitörendő felkelés idejére guerilla-csapatokat
szervezzenek. Mack Bukarestben tartózkodott, Gál -445- Sándor
Konstantinápolyban. Váradi Gálnak volt emissáriusa, s Moldván
keresztül Erdélybe jövén, ott utasitásához hiven közölte tervét
néhány emberrel s ezek közremüködésével megkezdte alakitani az első
guerilla-csapatot. Azonban, úgy látszik, Váradi nem igen volt
alkalmas e küldetésre, mert rendkivül közlékeny, optimista s a nők
irányában olvadékony férfiu volt. Kilétét, küldetését, czélját
csakhamar felfedezte a hatóság és elfogatta. Lásd bővebben Deák
Farkas (Fogságom története) és Veres Sándor (A magyar
emigratio keleten I. köt, 253. l.) Egyébiránt a nép Váradira
nem egészen uj nótát költött, hanem a régieket alkalmazta reá. Lásd
változatait Pap Gyulánál (19.) Gyüjteményünk I. köt. (218.
l.)
56. Pál Mariska. Tárgya rokon a Gyüjteményünk I.
kötetében közlött Bereg Nánni czimü balladával (I. köt. 222.
l.)
57–58. Virág János. Változatát lásd Krizánál (51–52.
l.)
59. Sólyom Eszti. Ujabb keletü, s irodalmi befolyás
nyomait hordja magán.
60. Szőcs Máris. Változatai Erdélyinél I. köt. (378. l.),
Szininél (74. l.), Gyüjteményünk I. köt. (212. l.).
61. Teleki Évi. Ez is ujabban keletkezett és irodalmi
befolyás alatt.
62. Kapitányné leszek. Változatai Bartalusnál I. k. (21.
l.) Székely Sándor Szerelmi népdalok gyüjteménye (42.
l.).
63–66. Áron Mari, Molnár Gyuri, Pénzes Máté, Sajgó Sándor
nótája. Mind szerencsétlenek búcsuztatói. Lásd 21–22. számhoz
irt jegyzetünket.
67. Szőke Mihály. Irodalmi befolyás alatt ujabban
keletkezett.
68–69. Sorozáskor. Lásd a következő rokontárgyu
költeményeket: Gyüjteményünk I. köt. (215, 292. l.), II.
köt. (41–42. l.).
70. Ének ősapánk és anyánkról. Változata Krizánál (265.
l.), Gyüjteményünk II. kötetében (16. l.). Mester vagy deák
irhatta s inkább csak az olvasni tudó nép dalolja. -446-
71. Homlodi Zsuzsánna. Változatai Gyüjteményünk I.
köt. (162–172.), II. köt. (3. l.). Lásd e változatokhoz irt
jegyzetünket Gyüjteményünk I. köt. (559. l.). Greguss a
balládáról irt könyvében (113. l.) azt jegyzi meg e balladáról: »Ez
a ballada csupa izgatottság, csupa mozgalom, csupa sebes fordulat,
csupa beszélgetés. Az egészben egy szónyi elbeszélés nincs, az
egész mű párbeszédek lánczolata. Tizenkét tagu soraiban rim csak
elvétve fordul elő; nyelve a legegyszerübb, s oly hathatós, oly
zengzetes. Nem ismerek balladát, mely szóismétlésekben,
alliteratiókban és parellismusokban oly gazdag volna, mint
Homlodi Zsuzsanna; harminczhat soru között csak egyetlen egy
van, melyben sem szóismétlést, sem alliteratiót nem találunk (a
30-ik). Hogy az ismétlések mennyire fokozzák a nyelv páthoszát s
egyszersmind a vers dalolhatóságát, kevés ballada bizonyitja oly
fényesen, mint Homlodi Zsuzsánna. Midőn olvassuk, mintegy
magától dallá légesedik s úgy zeng be a lelkünkbe.« -447-
DALOK.
I.
SZERELMI DALOK.
1. Változata Erdélyinél III. köt. (66. l.)
2. Változata Erdélyinél I. köt. (362. l.)
4. Változata Gyüjteményünk II. köt. (69. l.)
6. Változata Krizánál (10. l.). Erdélyinél III. köt. (1. l.)
8. Az első versszak Változata Gyüjteményünk II. k. (69.
l.) III. (118. l.)
9. A második versszak különböző változatban többször előfordul
mind Krizánál, mind Erdélyinél.
10. A második versszak változata Krizánál (75. l.)
11. A harmadik és ötödik versszak megvan Krizánál (208. 174. l.)
a hetedik Krizánál (156. l.) és Erdélyinél I. köt. (99. l.)
14. Változata Erdélyinél II. köt. (287. l.).
15. Változatai Krizánál (18. l.). Első és második versszaka
Erdélyinél I. k. (12. l.)
23. Első versszaka majdnem azonos Gyüjteményünk II. köt.
(120. l.) egyik dalának utolsó versszakával. Ott igy áll:
Az a virág, a kit
adtál,
El se’ hervadt, már
elhagytál,
Majd terem virág a
réten,
Lesz szeretőm még e
héten.
A második
versszak változatát lásd ugyancsak ott (116. l.).
25. Változata Krizánál (209. l.) -448-
28. Utolsó két sora megvan némi különbséggel
Gyüjteményünk II. köt. (70. l.) ott igy hangzik:
Bár tudnálak, bár
tudnálak feledni,
Rajtad kivül mást
is tudnék szetetni!
31. A második versszak változatát lásd Erdélyinél I. köt. (19.
l.) ott igy van:
Nem t’om mit irjak rózsámnak,
Legkedvesebb violámnak,
Reszket
kezem, alig irok,
Ha nem látom, azért
sírok.
Az első versszak
változatai Krizánál (147. l.).
37. Változatai Krizánál (218. l.), Gyüjteményünk I. köt.
(255. l.). A különbség az, hogy ott az átok a leány szájába van
adva. Továbbá Gyüjteményünk e III. köt. (81. l.).
40. Változatai Székely Sándornál (Szerelmi népdalok.
Kiadja Aigner Lajos. Pest, 1876. 12. l.), Krizánál (65. l.). Ott
igy áll:
Oda ki a
csöngörbe’,54)
Róza terem a fübe’,
Jere,
rózsám, szedjük le,
Tödd a szotyram
végibe,
Vidd a város
végire.
Add oda egy
legénynek,
Estány
nevezetünek.
Ha kérdi, hogy ki
küldte,
Mondd, hogy Panna
tisztölte.
44. Az első versszak változata Gyüjteményünk II. köt.
(202. l.)
46. Az első versszak Gyüjteményünk II. köt. (208. l.).
Második versszak változata ugyanott (126. l.). Ugyancsak az első
versszaknak nagyon eltérő változata Mátray Gábornál: Magyar
népdalok egyetemes gyüjteménye. Pest, 1858. II. köt. 1. füz.
30. sz. alatt. -449-
52. Változatai Szini Károlynál (61. l.) Gyüjteményünk II.
köt. (72. l.).
52. Változatai Erdélyinél I. köt. (448. l.), Székely Sándornál
(53. l.), Krizánál több helyen.
63. Némikép rokon Krizánál a 262-ik (117. l.) és Erdélyinél II.
köt. 527. dallal (318. l.).
64, 66, 83, 127. Változatai Krizánál (194, 222. l.).
65. E négy sor belőle:
Ne várj rózsám, ne várj,
Nem mehetek mindenkor,
Van én
nekem egy galambom,
Kihez menjek
ilyenkor
meg van
Gyüjteményünk II. köt. 127. lapján.
72. A második versszak csekély eltéréssel Erdélyinél I. köt.
(104. l.).
79. Két sorának változata Krizánál (199. l.).
91. Változata Krizánál (223. l.).
100. Két első sora egyezik Gyüjteményünk I. köt. 29-ik
számu szerelmi dalának hatodik és hetedik sorával.
101. A harmadik versszak változata Erdélyinél II. köt. (68. l.),
Székely Sándornál (61. l.), Krizánál (141. l.).
103. A két első sora Erdélyinél II. köt. (19. l.) ily
eltéréssel:
Kilencz
hete mióta itt halászok,
Könnyeimtől
egy csepp vizet sem látok.
105. A második versszak Krizánál (174. l.).
109. Változata Erdélyinél III. köt. (184. l.).
111. Változata Erdélyinél III. k. (11. l.), Gyüjteményünk
I. köt. (270. l.).
112–113. Változata Gyüjteményünkben II. köt. (200.
l.).
114. A harmadik versszak változata Krizánál (63. l.).
115. A két első sor változata Krizánál (53. l.).
117. Az első versszak változata Krizánál a 262-ik számu dal
második versszakának (117. l.). -450-
118. E két sora:
Ott is ott lesz, barna babám, megvenni,
Kész lesz értem száz aranyat letenni.
meg van Gyüjteményünk II.
köt. (150. l.). Bartalusnál II. k. (13. l.)
119. Egy pár sora Krizánál (52. l.).
132. Néhány sora Erdélyinél I. köt. (221. l.).
139. Változata Gyüjteményünk II. köt. (203. l.).
142. Az első versszak változata Gyűjteményünk I. köt.
(259. l.).
146. Változata Gyüjteményünk I. köt. (339. l.).
147. Változata Erdélyinél II. köt. (28. l.).
149. Változata Mátraynál I. köt. 2. füzet (97. l.).
151. Az első versszak azonos Gyüjteményünk II. köt. 42.
számu dalának harmadik versszakával (89. l.).
152. Változata Gyüjteményünk II. köt. (72. l.).
2.
HAZAFIÚI ÉS KATONADALOK.
5. A második versszaka Székély Sándornál (30. l.).
6. Utolsó versszak megvan Gyüjteményünk II. köt. (183
l.), az első és második versszak pedig Krizánál (243. l.).
8. Az első versszak Pap Gyulánál (Palócz költemények.
Sárospatak. 1861. 29. l.).
11. A második versszak megvan Krízánál (204. l.).
13. Utolsó hat sora változata Gyüjteményünk II. köt.
(189. l.). 14–15. Változata Gyüjteményünk II. köt. (188–89.
l.). Bartalusnál II. k. (69. l.)
18. Az első versszaka megvan Gyüjteményünk II. köt. (173.
l.).
21. Változata Krizánál (16. l.).
22. Változatai Gyüjteményünk I. köt. (294. l.), Krizánál.
(204. l.). -451-
26. A harmadik versszak megvan Gyüjteményünk II. köt.
(193. l.), Mátraynál I. köt. 1. füzet (3. l.).
30. Töredéke Pap Gyulánál (30. l.).
33. Változata Krizánál (186. l.).
34. Változata Erdélyinél III. köt. (13. l.).
36–37. Változata Gyüjteményünk I. köt. (293. l.),
Erdélyinél II. köt. (35. l.) egy pár sor.
38. Második versszakának változata Krizánál (237. l.).
41–42. Erdélyinél I. köt. (362. l.), Gyüjteményünk II.
köt. (188. l.).
60. Néhány sorát lásd Krizánál (14. l.).
3.
TRÉFÁS GÚNYDALOK.
3. Második versszakasza Erdélyinél III. köt. (184. l.).
6. Tévedésből került a kötetbe, teljesen azonos Krizánál a 184.
lapon olvasható darabbal.
7. Változata Erdélyinél III. köt. (102. l.).
8. Refrainje Krizánál (289. l.)
9. Változata Krizánál I. köt. (50. l.).
15. Változatai Krizánál (145. l.), Erdélyinél I. k. (259.
l.).
16. Változatai Erdélyinél II. köt. (253. l.).
Gyüjteményünk II. köt. (46–47. l.), Krizánál (165. l.),
Szininél (47. l.). Bartalusnál II. k. (116. l.)
17. Változata Erdélyinél III. köt. (87. l.), Krizánál (241.
l.).
28. Változatai Krizánál (150, 228 l.), Gyüjteményünk II.
köt. (44–45. l.),
29. Változata Krizánál (23. l.).
32. Változata Erdélyinél I. köt. (262. l.).
35. Változata Krizánál (187. l.). Pintér Sándornál
(Palóczokról Buda-Pest 1880. 58. l.)
36. Változata Krizánál (23. l.).
39. Változata Erdélyinél I. k. (247. l.). Félnépi eredetü
-452-
4.
VEGYES DALOK.
2. Változata Erdélyinél III. köt. (37. l.).
3. Nem népi eredetü.
4. Ugy látszik, hogy e szép költeményt egy öreg s talán irástudó
földmives költhette. Itt-ott egy-egy sort részint népdalokból,
részint vallásos énekekből vett át.
5. Változatai Erdélyinél III. köt. (111. l.), Krizánál (60. l.).
Úgy látszik, hogy e költeményt régibb népdalokból szerkesztette
össze valaki, a mint maga mondja 1841-ben. Némi változata
Bartalusnál II. k. (46. l.) régiebbnek látszik.
7. Változata Gyűjteményünkben II. köt. (220. l.).
10. Változatai Erdélyinél I. köt. (184. 342. l.), Krizánál (67.
l.), Szininél (57. l.).
15. Változata Pap Gyulánál (28. l.).
5.
TÁNCZSZÓK.
1. Változata Krizánál (335. l.).
7. Változata Krizánál (325. l.).
10. Nyomdahiba: ucscség én, olv. ucscsegén.
16. Változata Gyüjteményünkben I. köt. (320. l.).
48. Változata Krizánál (329. l.).
6.
GYERMEK ÉS JÁTÉKDALOK.
1. Változatai Gyüjteményünkben I. köt. (346. l.), II.
köt. (310. l.).
2. Változata Gyüjteményünk II. köt. (295. l.).
3. Változatai Erdélyinél I. köt. (405. l.), Krizánál (132. l.),
Gyüjteményünkben II. köt. (309. l.).
7. Változata Gyüjteményünk II. köt. (285. l.).
9. Változata Gyüjteményünk II. köt. (301. l.)
12. Változata Gyüjteményünk I. köt. (345. l.).
-453-
7.
LAKADALMI VERSEK, RIGMUSOK, KÖSZÖNTŐK.
Az itt közlött lakadalmi versek, bár némely részben ismeretesek,
de egészben véve elütnek a más gyüjteményekben közlöttektől. Vesd
össze az Erdélyiéivel I. köt. (113–143. l.), E versek nagyrészt
régi iskolamesterek’ művei, a kik a rég népszokás komoly és tréfás
mozzanatait versekbe foglalták, mely nemzedékről nemzedékre száll,
de toldást és változatot nyer néha magától a néptől is.
Egy karácsonyi mysteriumot is e rovat alatt közlünk, mint
társtalan darabot. Leginkább hasonlit a csikszéki mysteriumhoz,
melyet Gyüjteményünk I. kötetében (109–127. l.) jelent meg.
Ebben is a huszár mondja a prológot, csakhogy itt hiányzik József
és Mária föllépte, mely amazt oly érdekessé teszi; itt is a
pásztorok oláhok, mert a székelyek örömest tartanak oláh
pásztorokat, vagy adnak bérbe legelőt nekik, csakhogy itt nem
hallunk székely-oláh párbeszédet, s legfeljebb egy-egy szó árulja
el a pásztorok oláhságát, mint fortátok, fortátyék = pajtások;
ebben is, mint amabban, az öreg pásztor gyürüjét ajánlja fel a kis
Jézusnak stb. Lásd bővebben a mysteriumokról irt jegyzetünket
Gyüjteményünk I. köt. (513–539. l.), A huszár kezdő szavai
feltünően hasonlitanak egy a középkorból reánk maradt Mária-ének
első és hetedik versszakához. Lásd Régi magyar költők tára
(I. köt. 9. l.).
A rigmusokat és köszöntőket leginkább iskolás gyermekek
szavalgatják. Sátoros ünnepeken vagy névnapokon házról házra járnak
s a megtisztelt gazdák kalácscsal, bélessel vagy egy pár
krajczárral jutalmazzák őket. Némely ünnepi rigmus, melyekben a
vallásos szellem túlnyomó, régibb eredetet mutat, de az itt
közlöttek ujabbaknak látszanak s alkalmasint mesterek és diákok
művei. -454-
8.
HALOTTI ÉNEKEK, TALÁLÓS MESÉK, KÖZMONDÁSOK ÉS SAJÁTSÁGOS
SZÓLÁSMÓDOK.
E rovatokról kevés mondani valónk van. Az itt közlött találós
mesék nagyrészt ismeretlenek s az ismeretesek uj formában vagy
változatban jelennek meg. Néhány halotti éneket is fölvettünk, a
melyeket a nép maga énekel a virrasztóban vagy a sirnál. A
felekezeti énekes könyvek reminiscentiái ezek, többé-kevésbbé
átalakitva. A mi a közmondásokat illeti, ideje volna a régibb
gyüjteményekből s azon számos adalékból, melyek különböző
folyóiratokban megjelentek, továbbá a régibb és ujabb irók
közmondásos helyeiből egy uj és teljes gyüjteményt szerkeszteni. A
sajátságos szólásmódokra nézve Krizát követtük, a ki szintén vett
fel ilyeseket gyüjteményébe. Mindenesetre gazdagítják a magyar
phraseologiát, s a stilistát és nyelvészt egyaránt érdeklik.
9.
MESÉK ÉS MONDÁK.
1. Szerencsének szerencséje. A mese első része: az uráért
magát feláldozó és kővé változó hű szolga története megvan
Grimm55) Der Treue Johannes
czimü meséjében (I. köt. 6. sz.). A második rész pedig, melyben a
hős bizonyos kérdések megfejtése végett egy oraculumszerű távoli
titkos lényhez vándorol s út közben is több rendbeli megfejteni
való kérdést kap, számos változatban ismeretes. Ily oraculumként
szerepel Gaal egyik meséjében (28. sz.) a pelikán király, Gaalnak
egy másik meséjében (17. sz. A szerencsés óra) az alvilág
királya, Mailáth János Két testvér cz. meséjében (2. sz.) a
griff madár, Grimmnél 29. sz. a. (Der Teufel mit den drei
goldenen Haaren) az -455- ördög, Rimaŭski tót meséi között (2.
sz. a. Utazás a naphoz cz. a.) maga a nap. Az útközben
fölszedett kérdések meglehetősen rokon természetüek mind e
változatokban. Egyébiránt Grimm e mese anyagának még igen sok
variansát idézi (III. köt. 57. l.) Az általunk közlött változatban
különösen figyelmet érdemel az elnevezés: »Szerencsének
szerencséje«, a minek azonban magyarázatát adni nem tudjuk.
2. A tejkut. Változatai: A mese elejére nézve
Gyüjteményünk I. kötetében Az aranyszakálú ember; a
további kalandokra nézve a Népdalok és Mondák II. köt. A
hamupipőke és a Két legkisebb királygyermek, továbbá
Gaalnál (18. sz.) a Hamupepejke. Az egész mese szerkezetére
hasonló és csak a részletekben mutat eltéréseket Grimmnél a 136.
sz. »Der Eisenhans.«
3. A táltos királyleány. Magyarban nem ismerjük
variansát. Grimmnél megvan 12. sz. a. Das Rüthsel
czimmel.
6. Mondjad hát széna. Variansát kidolgozta Arany János
»Jóka ördöge« czim alatt. Rokontárgyú Krizánál a Huszár és
szolgáló (19.) és a Rest macska (11. sz.)
7. Hamvas Gyurka. Igen régi mesetárgy. Már Straparola
gyüjteményében (Tredeci pīacevoli notti; Velencze 1550.)
előfordul a Varázsló inas czim alatt. Egy varázsló bűvésztől
inasa ellesi az ördöngős mesterséget s aztán hazatérve atyjához,
otthon lóvá változik és eladatja magát, épen úgy, mint Hamvas
Gyurka. A mester bosszút akar állani; üldözi a fiút. de ez végre
is, számos átalakulások után, ki fog rajta. Ugyanezen mese meg van
Gaalnál 48. sz. a. Az irástudó fiu czimmel. Rokon részletek
(a varázslatos üldözés) fordulnak elő Arany László népmeséi közt a
Ráado és Anyicska, Grimmnél pedig 51. sz. a.
Fundevogel cz. a. Még közelebbi a rokonság Grimm 68. sz.
meséjében: De Gaudeif un sien Meester czim alatt.
8. A bolondos legény. Változata Merényi Eredeti
Népmeséi közt (II. k.) Bolond Jankó cz. a.; továbbá
Haltrich szász mesegyüjteményében. (61.) -456-
9. A szerencse és áldás. Rövidebb változata Krizánál 12.
sz. a. és Haltrichnál. 41. sz. a.
10. A zarándok és az isten angyala. Magyar
gyüjteményeinkben eddig egészen ismeretlen. Különben ős régi, úgy
látszik héber eredetü erkölcsi monda, melynek számos változata
ismeretes; előfordul a zsidó vallásos hagyományok közt, megvan a
koránban, feldolgozta Voltaire is, s az óta elterjedt az európai
népek mesekörében.
Egy ősi zsidómondában, melyet több más elbeszéléssel együtt egy
vaticani kézirat őrzött meg (idézi dr. Zunz: Die
gottesdienstlichen Vorträge der Juden. Berlin, 1832. 130. lap.)
Josua ben Levi vándorolván Ilyés prófétával, ez utóbbi minden
vendégszeretetért és jótéteményért, a melyben részesülnek, valami
gonoszszal fizet, mig aztán földeriti tettének inditó okát.
A koránbeli változat szerint (XVIII. fejezet 64–81. vers.) Mózes
találkozik egy előtte ismeretlen bölcs prófétával, s kéri, hogy
vigye őt is magával, hogy bölcs tapasztalatain okulhasson. Miért
vinnélek – mond amaz – te úgy sem maradnál velem, mert nem
szivelhetnéd el tetteimet, melyeknek értelmét fel nem foghatod.
Mózes azonban igéri, hogy vele marad s tetteiben minden
kérdezősködés nélkül meg fog nyugodni. Elindulnak tehát együtt s
először is a tengerpartra érnek, a hol egy hajó horgonyoz. A
próféta fog egy fejszét, lyukat üt a hajón, elsülyeszti. Mózes nem
állhatja meg, hogy meg ne kérdezze, miért tette ezt; de a próféta
emlékezteti őt igéretére s nem ad felvilágositást. Tovább
vándorolva, egy fiúra akadnak, a ki szeliden játszogat. A próféta
ezt megöli s mikor Mózes kérdezi, miért ölte meg, ismétlődik az
előbbi jelenet. Végre egy városhoz érnek, de ott őket igen rosszúl
fogadják, szállást nem kapnak sehol, tovább kell menniök. Észre
veszik azonban, hogy a város fala kidülő félben van. A próféta ezt
csudaerővel föltámogatja és szilárdan megerősiti. Miért tetted ezt
– kérdé Mózes – hiszen e rossz emberek nem érdemelnek jó tettet;
ily munkáért szállást és nagy jutalmat is követelhettél volna.
-457- Ekkor a próféta kijelenti, hogy el kell
válniok s tettei okát igy magyarázza meg. A hajó szegény embereké s
egy hatalmas zsarnok, a kinek hajókra van szüksége, parancsot
adott, hogy minden ép hajót foglaljanak le és vigyék el számára; a
sülyedt hajót azonban nem fogja elvitetni s tulajdonosai később
majd kijavitják. A fiú kegyes szülők gyermeke volt, de maga
istentelen és gonosz indulatú; még szüleire is kárhozatot hozott
volna; Isten azonban majd ad nekik méltóbb gyermeket. A düledező
fal tövében árva gyermekek vagyona van elrejtve; ha kidőlt volna a
fal, mások kezére került volna az elásott kincs; igy azonban rejtve
marad s az árvák, ha felnőnek, megtalálják.
Voltaire e mondának egy másik, a mienkhez hasonlóbb változatát
Zadig czimü keleti regényében dolgozta fel (XX. fejezet:
L’ermite) Zadighoz, vándorutja közben, egy angyal (Jesrad)
csatlakozik. Előbb egy gazdag pazar urhoz térnek be, a ki őket
dúsan megvendégeli, de velök szóba sem áll. Az angyal innen ellop
egy drága arany tálat. Aztán egy fösvényhez jutnak, a ki befogadja
ugyan, de igen rosszúl látja el őket. Az angyal az arany tálat
ennek ajándékozza. Harmadszor egy bölcs és szives gazdánál hálnak
meg. Reggel, távozáskor, az angyal felgyujtja a házat. Azután egy
özvegy vendégeli meg őket, a kinek egy szép és kedves unokaöcscse
van; ezt az angyal a folyóba taszitja. Tettei okát aztán igy fejti
meg: A pazar úr hadd legyen vigyázóbb vagyonára; a fösvény hadd
fogadja jobban az utasokat; a bölcs és szives gazda a leégett ház
romjai között kincsre fog találni; a megölt fiú egy év alatt saját
jó nénjét meggyilkolta volna.
Valószinüleg irodalmi uton, talán a szombatosok idejében, jutott
ez ősi zsidó mese a székelyek közé. Részletei azonban, nézetünk
szerint, elmésebbek, mint az eredeti monda.
11. Többet tud az apjánál. Rokon természetü
tolvajcsinyek: Gaálnál 24. sz. a. Az akasztófára rendelt
királyfi, Merényinél I. és IV. k. Kilinkó és Tilinkó,
Grimmnél 192. sz. a. -458- Der Meisterdieb cz. a. Azonban
mindezekben egészen más csinytettek fordulnak elő.
12. A szép ember és a csalfa asszony. Az
Ezeregyéjből került, de tetemesen megromlott. Az
Ezeregyéjnek legelső meséje szerint, mely egyszersmind az
egész nagy gyüjteménynek befoglaló keretéül szolgál, Shahrian
szultán hűségtörésen kapván nejét, bátyjával együtt, a kit szintén
ugyanazon fátum ért, elindulnak bujdosni, hogy magoknál
megcsalatottabb embert keressenek. Találnak egy dzsint (óriást), a
ki a feleségét üvegszekrényben hordja a hátán, de ez mégis oly
sokszor megcsalja, hogy már egész füzér gyürüje van azon
férfiaktól, a kikkel hütlenkedett. Shahrián elszörnyűködve az
asszonyi csalfaságon, hazatér, és elhatározza, hogy ezentul minden
este más leányt vesz magának, s hogy azt reggel megöleti. Egy ideig
meg is teszi, azonban a szép Sheherzade ezer egy éjen tartja őt
mesével, mig végre meggyőződvén e leány állhatatosságáról,
kegyetlen határozatától eláll.
Mesénk ennek kissé gyarló reminiscentiája.
13. A fotosi ember polturája. Változata Jókai Mór Adomái
közt. A szegény ember és a zsiványok cz. a.; továbbá Arany
László Népmeséi közt Dongó és Mohácsi cz. mesében.
14. Krisztus-mondák. Gyüjteményünk első kötetében
sikerült tiz Krisztus-mondát összegyüjtenünk; köztök néhány igen
szépet, olyanokat is, melyeknek ereteti magyar voltok egyátalán
kétségbe nem vonható, mert az egész monda teljesen magyar
szó-játékon épül. E sikernek annyival inkább örvendhetünk, mert
azelőtt a magyar népköltési gyűtjemények Krisztus-mondákat nem
közöltek s mert ennélfogva remélhettük, hogy mihelyt a gyüjtők
figyelme ezekre is föl van ébresztve, a gyüjtemény talán gyorsan
szaporodni fog. E reményt a jelen kötet Krisztus-mondái csak
részben váltják be. Számra sem sok, a mi összekerült s költői
értékre és eredetiségre sem állják ki a versenyt az első
kötetbeliekkel. Azonban a közlést bizonyára ezek is megérdemlik,
már azért is, hogy a gyüjtők -459- e kevésbbé méltatott
népköltészeti termékekről ezentúl se feledkezzenek meg.
Az egyes mondákra kevés megjegyezni valónk van.
Az 1. számút v. ö. Gyüjteményünk I. kötetében a XXIV. sz.
Krisztus-mondával, melyhez mind szerkezet, mind erkölcsi tanulság
tekintetében rokon.
A 2. sz. alig egyéb, mint egy részlete azon ó héber mondának,
melyről lásd fentebb a X. számú meséhez irott jegyzetet.
A 3. számúra nézve v. ö. Gyüjteményünk I. köt. XXX.
sz.
A 4. sz. már régebben közöltetett irodalmunkban, mint cseh
népmese, Waldau Alfréd német nyelvü gyüjteménye nyomán a
Koszorú 1864. II. félévi 17-ik számában. Variánsunk az ott
közlött mondával egészen azonos. V. ö. ezen kivül
Gyüjteményünk I. köt. XXXIV. számát, mely szintén rokon.
5. sz. Előfordul Wenzig nyugati szláv meséi között. A magyarban
még egy változatát hallottuk, de oly élczes fordulattal, a mi
magával az eredeti naiv mondával aligha egykorú. Péter t. i. egy
élczczel vágja ki magát a bajból s az övé marad az utolsó szó.
Mikor Krisztus a féllábon álldogáló ludakra reá rezzent s ezzel
akar Péterre piritani, ez teljes nyugalommal azt feleli neki:
hessentett volna a sült lúdra is, akkor bizonyosan az is
kinyujtotta volna a másik czombját.
15. Helyi mondák. Néhány helyi mondát is fölvettünk,
leginkább azért, hogy gyüjtőinket ezek gyüjtésére is ösztönözzük. A
Kriza Attila-Réka mondája úgy látszik könyvmonda vagy legalább is
ily szellemben keletkezett monda. Nagyon érdekes volna, ha
összegyüjtve birhatnók mindazon mondákat, melyek Attiláról, nejéről
és fiairól élnek a székely nép ajkán. Ez némi világot vethetne az
oly sokat vitatott hún monda kérdésére is. A Kriza mondája,
valamint az itt közlött többi helyi mondák is, ugynevezett
etymologiai mondák, melyeket nemcsak a középkori barátok, hanem
maga a nép is kedvelt. Ha költői tekintetben nem is nagy becsüek,
de mint a népetymologia adatai minden esetre érdekesek.
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
4 |
szülötte földiben |
szülötte földibe’ |
6 |
a foldre borúla |
a földre borúla |
7 |
»Hát te hol jártál, szivem lelkem Jánosom? |
»Hát te hol jártál, szivem lelkem Jánosom?« |
7 |
Az a földbe viszen |
»Az a földbe viszen |
8 |
Házi rakományom |
»Házi rakományom |
10 |
Kertembe’ nőtt tulipanom! |
Kertembe’ nőtt tulipánom! |
11 |
el van válva.’ |
el van válva.‘ |
13 |
egy–egy aranyat |
egy-egy aranyat |
13 |
karfája, akasztófája. |
karfája, akasztófája.‘ |
14 |
‚Add ide, add ide |
»Add ide, add ide |
14 |
al-pókaruhának! |
al-pókaruhának!« |
14 |
‚Én azt nem gondolom, jól tudom, hogy vagyon!« |
»Én azt nem gondolom, jól tudom, hogy vagyon!« |
16 |
Isten előtt állok. |
Isten előtt állok.« |
17 |
hat szép paripámot. |
hat szép paripámot.« |
17 |
a dersi főbirót. |
a dersi főbirót.« |
20 |
Hallottátok hirit |
»Hallottátok hirit |
22 |
‚Ha őt meg nem őjük |
»Ha őt meg nem őjük |
24 |
Ha őtöt nem öljük |
»Ha őtöt nem öljük |
24 |
Bizon megöljük mü |
»Bizon megöljük mü |
26 |
Az Isten házába |
»Az Isten házába |
32 |
Magam is vig vagyok.« |
Magam is vig vagyok.‘ |
38 |
Tekénts az egekre |
»Tekénts az egekre |
55 |
A sánta lábába. |
A sánta lábába.« |
58 |
hanem csufot látunk |
ha nem csufot látunk |
61 |
Lacscsa fel a kutya |
Locscsa fel a kutya |
61 |
Hatvan katonádat! |
Hatvan katonádat!« |
61 |
gyöngyös pártám.« |
gyöngyös pártám.‘ |
71 |
Vagy felőlem gondolkoztál? |
Vagy felőlem gondolkoztál?« |
72 |
Holtom után sem nyughatom. |
Holtom után sem nyughatom.« |
77 |
El kell nekem mennem! |
El kell nekem mennem!« |
79 |
Kinek nincsen édes anyja. |
Kinek nincsen édes anyja.« |
80 |
Édes fiam vedd el, |
ȃdes fiam vedd el, |
82 |
Te tetted-e Kispál Imre? |
Te tetted-e Kispál Imre?« |
87 |
Tőlem rosszul telik idegen országba’. |
Telem rosszul telik idegen országba’.« |
89 |
Vigon gyertyát tartasz? |
Vigon gyertyát tartasz?« |
91 |
Engem s a gyermekem! |
Engem s a gyermekem!« |
94 |
Én halálom, kora vesztem! |
Én halálom, kora vesztem!« |
94 |
»Hová megyen hadnagy uram? |
»Hová megyen hadnagy uram?« |
98 |
Fejem lehajtom könnyesen. |
Fejem lehajtom könnyesen.« |
103 |
Nem eresztlek, kedves lányom, |
›Nem eresztlek, kedves lányom, |
104 |
Megyek anyám, megyek, |
»Megyek anyám, megyek, |
105 |
»Megyek anyám, megyek, |
»Megyek anyám, megyek, |
105 |
Kapitányné leszek!… |
Kapitányné leszek!…« |
113 |
A tiltott fából miért ettél? |
A tiltott fából miért ettél?« |
147 |
A lakadalomra! |
A lakadalomra!« |
148 |
Keservesen megsirattam. |
Keservesen megsirattam.« |
180 |
Csili-csallalárom. stb… |
Csili-csallalárom, stb… |
194 |
az sem jó |
az sem jó. |
195 |
hogy a másé levél |
hogy a másé levél. |
195 |
Arván marad |
Árván marad |
197 |
Nagy-Baczon.) |
(Nagy-Baczon.) |
207 |
édes anyám!?. |
édes anyám!? |
234 |
Kiben lelken vigadhasson. |
Kiben lelken vigadhasson.« |
241 |
Meg én Isten ucscseg én! |
Meg én Isten ucscsegén! |
254 |
a többitől: |
a többitől:) |
254 |
ül a »kisasszony.» |
ül a »kisasszony«. |
255 |
e szavakkal: |
e szavakkal:) |
255 |
többször egymásután. |
többször egymásután.) |
256 |
mondóka kiséretében: |
mondóka kiséretében:) |
262 |
és visszamondhassa. |
és visszamondhassa.) |
262 |
többi kérdi: |
többi kérdi:) |
262 |
a »csonka nagyapó» |
a »csonka nagyapó« |
303 |
(Hamar oda lesz. |
(Hamar oda lesz.) |
309 |
= Ne félj |
– Ne félj |
314 |
(Azt mindig emelgetik. |
(Azt mindig emelgetik.) |
321 |
halnak meg De |
halnak meg. De |
324 |
az. itéletet |
az itéletet |
335 |
ha megházasodnál |
ha megházasodnál. |
341 |
egyik szol gálóját |
egyik szolgálóját |
341 |
kérdést: Egy |
kérdést: »Egy |
344 |
életben nem tatálkozom |
életben nem találkozom |
348 |
de nem a testvéreíhez |
de nem a testvéreihez |
378 |
abból jól b e lapátolt |
abból jól belapátolt |
386 |
mint én!» A |
mint én!« A |
389 |
TOBBET TUD |
TÖBBET TUD |
403 |
Háromszékmegyében: |
Háromszékmegyében. |
419 |
Homlodi Zsuzánna. |
Homlodi Zsuzsánna. |
419 |
minduntalan szűkül?“ |
minduntalan szűkül?« |
420 |
Nem tudom, nem láttam |
»Nem tudom, nem láttam |
420 |
magát mulatozni.“ |
magát mulatozni.« |
424 |
Rákóczykor irodalomtörténe-éhez |
Rákóczykor irodalomtörténetéhez |
424 |
eseteíben egyaránt |
eseteiben egyaránt |
428 |
»Azonba’ érközik |
Azonba’ érközik |
432 |
Mónusi Jánosné 18. l.) |
Mónusi Jánosné (18. l.). |
434 |
(32. 3 3. l.) |
(32. 33. l.) |
435 |
I. köt. 107. l.) |
I. köt. (107. l.) |
443 |
Palócz népköltemények. |
(Palócz népköltemények. |
443 |
((Szeged népe |
(Szeged népe |
444 |
Pest, 1865. 132. l. |
Pest, 1865. 132. l.) |
444 |
Krizánál (142. l,) |
Krizánál (142. l.) |
447 |
ott (116. l). |
ott (116. l.). |
450 |
I. köt. (221. l.)) |
I. köt. (221. l.). |
450 |
Krizánál (16. l). |
Krizánál (16. l.). |
452 |
TÁCZSZÓK. |
TÁNCZSZÓK. |
454 |
9, MESÉK ÉS MONDÁK. |
9. MESÉK ÉS MONDÁK. |