The Project Gutenberg eBook of Takáts Sándor Szalai Barkóczy Krisztina 1671-1724 czímű könyvének ismertetése

This ebook is for the use of anyone anywhere in the United States and most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included with this ebook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you will have to check the laws of the country where you are located before using this eBook.

Title: Takáts Sándor Szalai Barkóczy Krisztina 1671-1724 czímű könyvének ismertetése

Author: Dávid Angyal

Release date: August 14, 2006 [eBook #19040]

Language: Hungarian

Credits: Produced by Tamás Róth

*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK TAKÁTS SÁNDOR SZALAI BARKÓCZY KRISZTINA 1671-1724 CZÍMŰ KÖNYVÉNEK ISMERTETÉSE ***

TAKÁTS SÁNDOR

SZALAI BARKÓCZY KRISZTINA

1671-1724

CZÍMŰ KÖNYVÉNEK

ISMERTETÉSE

IRTA

Dr ANGYAL DÁVID

EGYETEMI NYILV. R. TANÁR

Különlenyomat a «Budapesti Szemle» 1911 június havi füzetéből

BUDAPEST

1911


TAKÁTS SÁNDOR

SZALAI BARKÓCZY KRISZTINA

1671-1724

CZÍMŰ KÖNYVÉNEK

ISMERTETÉSE

IRTA

Dr ANGYAL DÁVID

EGYETEMI NYILV. R. TANÁR

Különlenyomat a «Budapesti Szemle» 1911 június havi füzetéből

BUDAPEST

1911


FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.


Ismeretes, hogy Takáts Sándor mindig kiadatlan forrásokból meríti tárczáit, tanulmányait és könyveit.

És nemcsak anyaga új, hanem előadásának módja is eredeti s érdeket keltő. De most nem írói egyéniségével, hanem könyvével akarunk foglalkozni.

Ez a könyv új képpel gyarapítja történetünk arczképcsarnokát. Szalai Barkóczy Krisztina neve csak mellékesen volt eddig említve történetünkben, most koporsójából kikél» és el kell ismernünk, hogy nevét együtt kell említenünk Zrínyi Ilonával, Lórántffy Zsuzsannával s Teleki Mihály anyjával.

Az eltünt magyar világ nagy asszonyai közé tartozik, a kik női hivatásukat ép annyi erélylyel, mint okossággal és gyöngédséggel töltötték be. Nincs semmi kérkedés bennük, szeretnek ós szerettetnek, férjeikért és gyermekeikért élnek, kitünő gazdasszonyok, de a közélet iránt is van érzékök. Nem idegesek, ha a szükség kivánja, fegyverrel is megvédelmezik birtokukat és sokszor jó tanácscsal szolgálnak a közéletben elfoglalt férjeiknek. A régiek—mint Takátstól tudjuk—azt mondották az ilyen asszonyokról, hogy «jámbor asszony, jó nemzet!»

Pedig Barkóczy Krisztina labancz családból származott, de az ő családjában a királyhűség a magyar érzéssel és szokásokkal jól megfért. Mint férjének hű társa, kivette részét a nagy kurucz felkelésből is. Tisztelte, nagyra becsülte Rákóczit, a «nagyságos fejedelmet»; ő is remélte egy ideig, hogy Rákóczi vezérlete alatt a magyar megszabadulhat a német uralomtól. Bemélte és óhajtotta ezt nem csupán férje előmeneteléért, nem csupán a régi magyar rendi világ feltámasztása érdekében, hanem a magyar nép kedvéért is, mely a XVII. század végén az idegen uralom alatt kétségbeejtő' helyzetbe jutott. Mert Barkóczy Krisztina szerette a népet, sajnálta és gyámolította nyomorában, a katholikust jobban szerette, mint a protestánst, de senkit sem üldözött vallásáért, még a zsidókat is pártolta. Az idegent sem nézte le, a német rabokkal is jól bánt, igazi vallásos érzésből merítette a türelmet mások iránt, a kötelességérzetet, munkakedvet és a szerénységgel párosult jóindulatot. Szerette a tanultságot, maga is olvasgatott, örült, ha tudós emberrel társaloghatott, előmozdította az irodalmi munkásságot, az iskolai nevelést.

Midőn politikai reményeiben csalódott, jól esett lelkének, hogy szeretett férje szerezte meg az országnak a békességet. De az új német világban Barkóczy Krisztina a régi maradt. Segített férjének a gazdaságban, az idegenek telepítésében, a kiknek utódjai a magyarság számát és erejét gyarapították, és hű magyaroknak nevelte gyermekeit. Leánya, gróf Hallerné Károlyi Klára, anyja szellemében írja gyermekeiről, délekben és ruhában magyarok maradjanak, az a fő, hogy jó erkölcsük legyen, mert ezen gyökérből kormányozhatják teljes életüket». Ilyen magyar anyát nevelt Barkóczy Krisztina, annak a Károlyi Sándornak imádott hitvese, a kit a mi történetírásunk még most is oly méltatlan vádakkal illet.

És itt Károlyi Sándorra kell áttérnünk, mert beszélhetnénk-e a jó feleségről méltóan, ha férje pályáját nem érintenők?

Takáts Sándor mellékesen, de nyomós érvekkel száll síkra Károlyi Sándor jó hírnevéért. Érvei nyomósak, mert új, vagy figyelembe nem vett adatokra támaszkodhatik.

Megállapítja, hogy Károlyi Sándor átpártolását Rákóczi ügyéhez a dolhai győzelem után nem épen személyes okokból kell magyaráznunk. Károlyi jó hazafi volt, az országon is akart segíteni, mikor a dolhai csata után Bécsbe ment s mikor Bécsből visszatért, az országra is gondolt, nem csupán a maga személyére, mikor a parasztlázadábból országossá vált felkeléshez csatlakozott. Nem szabad két külön mértékkel mérnünk egyrészt Károlyi, másrészt Rákóczi és Bercsényi viselkedését. Az som igaz, hogy Károlyi kincseket gyűjtött a Rákóczi-felkelés idején. Ezt a mesét Takáts Sándor Károlyi Sándor vagyoni viszonyainak ismertetésével czáfolja meg.

Még jelentékenyebb az, a mit szerzőnk a szatmári békéről ír. E sokat vitatott kérdés Takáts könyvében szerintünk el van döntve. Szerzőnk a Károlyi család levéltárából vett adatokkal jellemzi az ország nyomorúlt állapotát a nagy kurucz-felkelés vége felé. Tudtuk eddig is, hogy siralmas volt ez állapot. Tudtuk eddig is, hogy a szegénység, a mely az idegen kormányrendszertől zaklatva fegyvert fogott és hazahívta Rákóczit Lengyelországból, már 1707 táján csalódva fordult el a felkelés ügyétől. De nem tudtuk azt, hogy Rákóczi kormányzata ez időtájt már úgy bánt a néppel, mint I. Lipót katonái annak idején, sőt néha talán rosszabbul is. Máramarosmegye 1708 augusztus 2-ikán írja Károlyi Sándornak, «annyira jutottak már szegény lakósink, hogy meg nem adhatván quantumikat, executioval mennek tiszteink és merő tirannusi formában füstre köttetvén az lakósokat, félholtan bocsátják el, mégis semmit sem vehetnek rajtok». Az a mozgalom, mely a jobbágyokon így akarja a küzdelemre szükséges adót behajtani, többé nem nevezhető nemzetinek és elvesztette jogosultságát. Ezt bátran állíthatjuk, mert ezzel nem tagadtuk Rákóczi fölkelésének szükséges voltát és nem tagadtuk azt, hogy Rákóczi nemes optimismussal és ritka nagylelküséggel töltötte be történeti hivatását.

Nem az a baj, hogy Károlyi megkötötte a szatmári békét, hanem az, hogy nem köthette meg hamarább.

Takáts kimutatta, hogy Károlyi a szatmári békéért nem kapott birtokokat, mint Thaly hirdette. Csak 100,000 forint grationalét igértek neki, a miből azonban III. Károly király 1713-ban csak ötvenezret határozott Károlyinak, és ennek fejében meghagyta birtokában az erdődi uradalmat, a melyért Károlyi Sándor már 1707 ben Rákóczinak 2000 aranyat fizetett, vagyis az uradalomnak akkori teljes értékét. A mai felfogáshoz szokott írók megütköznek a pénzadományon. Pedig az adomány kérdése mellékes. Az a kérdés, szükséges volt-e a béke vagy nem? Mi volt a fontosabb, az-e, hogy Károlyi a maga és családja vesztével hazájából kibujdosva lovagias hűséget mutasson Rákóczi iránt, vagy az, hogy az elpusztult ország minél hamarább nyugalomhoz jusson és újra gyarapodjék? Az a grationale szokásos volt akkor, nyíltan kérték, nem titkolták. Körülbelül a rendjellel, vagy valamely magas hivatallal való kitüntetésnek felelt meg. Nem phrasis az, hogy Károlyinak e pénzt «költségei fejében» igérték. Károlyi Sándor életrajza még nincs megírva, nagy érdemei és egyéniségének érdesebb sajátságai még nincsenek kellőkép megvilágítva. De a szatmári «árulás» meséjét végre valahára el kell dobnunk.

Károlyi nagy úrrá lett a szatmári béke után, de Barkóczy Krisztinát a fény nem kápráztatta. Szinte sokallotta a nagy czímeket és hatáskört, a családi vagyon gondozása, gyermekeinek nevelése, a maga kisebb körében a jótékony és hasznos működés volt az igazi boldogsága. Szívbaja sokáig kínozta, de ő keveset panaszkodott és mindvégig fáradozott családja és gazdasága körül. Végrendeletében vagyonát három részre osztotta. Az első részt a bátori minoritáknak és a nagykárolyi piaristáknak, a másik részt fiának, a harmadikat leányának hagyta. Károlyi Sándor elrendelte, hogy Barkóczy Krisztina halála évfordulóján a szegényeknek alamizsnát osszanak, ételt-italt adjanak és a templomokban istentiszteletet tartsanak. A míg Károlyi Sándor és fia a derék Ferencz élt, a jó asszony halála napját ilyen hozzá méltó módon ünnepelték meg.

Nagyon szeretnők, ha Barkóczy Krisztina levelei minél hamarább megjelennének. Ez a gyűjtemény rövid életrajzi bevezetéssel és a szükséges jegyzetekkel, bizonyára érdekes olvasmány lesz. Mert Barkóczy Krisztina szép leveleket írt, a nélkül, hogy nagyon törekedett volna a «szép» stílusra, csak épen a lelke tükröződik leveleiben. Nevét föl kell vennünk a magyar levélírók sorába. Takáts Sándornak pedig köszönettel tartozunk, hogy multunk e kiválóságát megmentette a feledéstől.


FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.