Szinház

Mikor a függöny felgördül, a színpad gyéren van világítva. Több munkás épp az utolsó díszletfal-darabot hozza, amit beállít a következők alatt s munkája végeztével kimegy. Három munkás foglalatoskodik a trón körül. A színpad közepén, háttal a nézőnek, áll a díszmester, aki nézi munkájukat. Oldalt áll az öreg tűzoltó. Egy ideig senki sem szól, csupán a munkások kopácsolása hallatszik.

Díszmester. Háttér! A háttér leereszkedik. Jöhet az eleje! Az első ív leereszkedik. Jól van. Világosság! A színpad kivilágosodik. Ramaszéder! Semmi válasz. Ramaszéder!! Csönd. Ramaszéder!!!

Díszmester. Följebb! Lejjebb! A fény eltávolodik a tróntól. Hova megy? A fény egészen eltávolodik. Ramaszéder!! A fény visszamegy a trónra és a fejére süt a munkásnak. Most jó. Rendben van.

A fény kialszik, a munkás leszáll a trónról és a többivel együtt kimegy. Egy öreg munkásasszony jön be seprővel és söpör a trón körül. Díszmester kimegy. Most jobbról katonás rendben négy tűzoltó jön be, megy át a színpadon. Megállnak a baloldalt álló öreg tűzoltó előtt.

Az egyik tűzoltó tiszteleg. Jelentem alássan, semmi ujság, minden rendben.

Az öreg tűzoltó némán szalutál, elsétál tőlük. A négy tűzoltó kimasirozik. Az öreg elkezd egyedül lassan, fel-alájárni. A söprögető asszony kimegy. -7-

Bánáti balról rohan be a színpadra, izgatottan, mint akit üldöznek. Felhajtott gallérú felöltő, kalap van rajta. A színpad közepén megáll, visszafigyel, aztán rohan tovább, majd jobbra eltünik. Közben a tűzoltó köszönt neki: «Jó estét kívánok.» – Ő válaszolt: «Jó estét.»

Bánáti jobbról berohan a színpadra ingujjban, kabát, kalap, mellény nélkül. Somogyi!!!

Bánáti. Akkor rohanjon mint egy őrült, mondja meg neki, hogy kéretem, jőjjön azonnal.

Somogyi. Bocsánat Bánáti úr, de azért nem voltam itt, mert ilyen korán még soh’se tetszett bejönni. Még csak hat óra, és az előadás…

Bánáti. Mit locsog? Mit fecseg? Rohanjon és hívja Almády urat, illetve maradjon itt. Ne hagyjon egyedül. Maradjon mellettem. Ma egész este ne mozduljon el tőlem.

Bánáti. Várjon… Küldjön valakit Almády úrért, de rögtön. Mit áll? Mit néz? Somogyi mozdul. Ne maga menjen. Valakit küldjön. Ordít. Ramaszéder!

Bánáti a hang irányába. Rohanjon, mint egy őrült, mondja meg Almády úrnak, hogy azonnal kéretem, jőjjön rögtön, sürgős.

Bánáti. De még mekkora. Lódulj, eriggy az öltözőmbe, nézd meg, nincs-e ott valami idegen.

Bánáti. Be lehet zárni a kis ajtót, ami a lépcsőről a folyosóra nyílik?

Bánáti. Zárasd be azonnal. Somogyi kirohan. És mondd meg az asszonynak, aki ott ül, hogy akárki keres, nem lehet hozzám bejönni.

Bánáti. Nem merek az öltözőmben maradni… Izgatottan néz körül. Valahol máshol kellene felöltöznöm… Egy ember üldöz, Somogyi. Revolverrel üldöznek. Nem is egy. Ketten vannak.

Bánáti. Hogyne. Egy férj, Somogyi. Egy férj, aki a feleségét félti tőlem.

Bánáti. Rajtakaptak fiam, rajtakaptak… A burgundi fejedelem belép kosztümben. Bánáti feléje fordulva folytatja… rajtakaptak, Almády… rajtakaptak és üldöznek… A konyhaablakon ugrottam -11- ki a folyosóra, de észrevettek és utánam jöttek… Versenyt le a lépcsőn. Én elől, ők mögöttem… Ki az utcára… Két utcát szaladtam, ők utánam… Ki a körútra. Ott fiakkerbe ugrottam, usgyi, hajts ahogy tudsz. És most itt vagyok. És mindez Lear király előadása előtt, legszebb szerepem, Lear előtt… Még a kocsi után is futottak. Mindjárt itt lesznek.

Fodrász. Csókolom a lábát, Bánáti úr. Lassan ballag jobbfelé. Itt vannak a szőrök, Bánáti úr.

Burgundi. Hallja Sommer, jó, hogy látom. Ha még egyszer olyan szaga lesz a szakállnak, mint tegnap, kilököm a szakállával együtt.

Bánáti. Ezt már én is mondtam neki. És ma Leart játszani, ebben az állapotban… és még hozzá enyvszagú szakállal… Mutassa. Megszagolja a szakállat. Hát evvel mit csinált megint?

Fodrász. Királyok illatos szakállt viselnek. Ezt minden gyerek tudja. Gyerünk Bánáti úr, nem érek rá. Mozdul jobbra.

Bánáti. Kérlek, légy velem, maradj velem… ezek okvetlenül betörnek ide. -13-

Bánáti. Nem lehet tudni… ez betör ide a portáson keresztül… ez berohan ide a színpadra, mikor játszom…

Bánáti. Én nem ismerem… soh’se láttam életemben… A nővel az állatkertben ismerkedtem meg… futó dolog… Az urát most láttam először, egy pillanatra, mialatt a konyhaablakon ugrottam kifelé. De ahogy ordított, ahogy utánam rohant, ahogy futott még a fiakkerem után is… Ha ez ide betör… És ketten vannak. Valami barátja is van vele.

Bánáti. Jó, jó. Kérlek, ne hagyj el, maradj mellettem. Somogyi menjen, nézzen be az öltözőmbe, nincsenek-e már ott? Somogyi kiszalad jobbra. Borzalmas! Mit csinálok, ha itt valami skandalumot rendeznek? -14-

Bánáti. Azzal rajtam nincs segítve. Itt súlyos dologról van szó. Nem is szólva arról, ha mi kirúgjuk őt és mialatt mi őt rúgjuk, azalatt ő már lő. Vagy ők már lőnek.

Bánáti. Mikor elindultak, még csak ketten voltak. De mit lehet tudni, hányan csatlakoztak azóta a menethez?

Bánáti. Ahogy futólag láttam, vékony kis ember. De nagyon dühös. Cvikkere van.

Somogyi belép jobbról. Tessék bátran jönni, tiszta a levegő! A portásnak is szóltam. Ide nem jöhet be senki. -15-

Kimennek jobbra: elől Somogyi, utána Bánáti, a burgundi fejedelem, a fodrász. Szünet.

Csodás világ! E trón, királyi pompa,
Mit híven őrzök tűz, láng vészitől,
Egykedvűn róva őr-sétámnak útját!
S e balga színjátszó, ki vészt sikoltva
Őrjült rohamban, futva, üldve jő!
Csodás világ! Csodás és undorító!
Itt élek e sok színes rongy között
Kétszer tíz éve. Nézem őket bölcsen,
Nézem, hogy járnak, sírnak és kacagnak,
Hogy zengve-zengnek, állnak, dőlnek, rogynak,
Mint szellemülnek át a taps viharján!
Itt nézdegélem őket napról-napra,
Erényes férfi, egyszerű, komoly,
Mint tűzoltónak lenni illik éppen,
S lenézem őket, szívből, esküszöm,
Ezt is, a mást is, húsz év óta már,
Ál-érzelmük, sótlan kis könnyeik,
Hazug haragjuk, álnok édességük,
Lenézem őket, mélyen, emberül,
-16- De hallgatok, közöttük némán járva
Fel és alá, alá s fel, évről-évre.
Szivemben undor gőze s ajkamon
Megvető, bölcs és gúnyoló mosoly.
De hagyjuk ezt most. Lárma kél amarra,
Dühödten jő az üldöző vadász,
A botrány megvan, szívem úgy örül.
Ne szólj szám. Lássuk, hogy s minként leszen.

Balról berohan a színpadra Doktor Ernő és Doktor Kiss. Mögöttük a portás, aki sietve elébük kerül és feltartóztatja őket.

Ernő. Azt már rég elvesztettem. Nekimegy a portásnak. Menjen innen, menjen az utamból, vagy hívják elő azt a gazembert.

Portás. Ön itt nem fogja gazemberezni -17- a művészeket, ön itt egy állami színház színpadán van. Takarodjék innen.

Ernő. Nem megyek, amíg nem végeztem azzal a gazemberrel. A műintézet tradicióit felfüggesztem. Ez itt most semmi más, mint a tett színhelye.

Portás dulakodva. Hát bánom is én… főparancsnok úr… jőjjön már… ez egy őrült.

Tűzoltó. Nem vagyok főparancsnok. Tanulják meg tisztességgel titulálni az embert.

Tűzoltó. Azt én nem teszem, mert az nem tartozik rám. Nyugodtan sétál tovább. Az én célom csak az volt, hogy a nekem járó tiszteletet megadják.

Kiss a portáshoz. Kérem hagyja egy kicsit. Megnyugszik mindjárt. Bízza rám, én ismerem. Garantálom, hogy semmi baj nem lesz. Csak kifujja magát és megyünk.

Ernő. Azt jól teszi, mert mindazok a garanciák, amelyeket a barátom nyujtani akar, értéktelenek. Én azt a hitvány frátert, azt a céda színészt itt ma megpofozom, megverem, inzultálom. Ezen nem segít semmi. Addig ütöm, amíg szusz lesz benne. Ezt én itt ma félholtra verem. -19-

Portás. Kétszer vágott oda a lépcsőhöz. Nem bírok vele. Maradjon itt, én megyek rendőrért.

Ügyelő. Arra nincs szükség. Kilökjük mi rendőr nélkül is. Tessék távozni a színpadról.

Ernő. Nem. Én Bánáti színészt félholtra akarom verni, mert feldulta családi boldogságomat.

Ernő. Arra én el vagyok készülve, hiszen barátom vagy. Ez csak természetes.

Burgundi fejedelem belép. A klasszikus színészek affektált királyi hangján beszél, pózzal.

Ügyelő. Almády úr kérem, ez az idegen itt botrányt csinál. Bánáti urat keresi és azt mondja, félholtra akarja verni.

Ernő. Kérem, feltételezem, hogy ön úriember. Felszólítom, hogy vezessen engem Bánáti Kálmán színészhez, aki az én családi boldogságomat feldulta. Én őt ezért most meg akarom büntetni.

Burgundi. Uram, ez itt állami legfőbb műintézetünk színpadja. Itt mindjárt kezdődik az előadás és Bánáti mester játssza a főszerepet. Ha önnek vele valami dolga van, intézze el előadás után. Társadalmunk szokásai számos formát ismernek az ilyen szomorú események rendezésére. De ezt a formát, amelyet ön választott, -21- nem ismerik. Ajánlom magamat. Ügyelőhöz. Vigyék! Jobbra elsiet.

Ügyelő a portáshoz. Szaladjon rendőrért, én megyek, hogy valami baj ne történjék!

A botrány jól dagad. Mily szép öröm!
Néhány perc még csupán s hitemre
Érzésem az, hogy pof s rúgás esik:
Mint illik is. A féltés vad szeszély.
Mily szép ajándék-látvány ez nekem,
Ki hű férj s jó családapa vagyok,
Itt látni, hallani, minő nyomor
A féltékenység és gaz csábítás.
Oh gyötrelem! «Az elégült szegény
Gazdag lehet, sőt túlgazdag. De a
Kincs végtelen kín annak, aki fél,
Hogy elveszíti.» Nőm oly csunya, vén,
Horpadt, strapált, sőt bandzsal is talán,
-22- Hogy szívem, mint fészkére tért madár,
Nyugton piheg, ha rája gondolok.
Nem féltem őt. És én meg, jómagam
A hetykeségen régen túl vagyok.
Egy jó rostélyos, félliternyi siller,
Egy jó pipa, ez minden, mit kívánok,
A nőt már régóta nem kedvelem.
Talán ezért most e fanyar öröm,
Mi elfog, láttán mások búbajának.
Talán nem is szép, de nem tagadom,
A féltő férjet s félős csáb-vadászt
Örömmel látom egymásnak rohanni!

Bánáti ugyanonnan jön, Lear király jelmezében, kifestve, de fején se paróka, se szakáll. Mögötte jön a fodrász, kezében a parókával és a szakállal, a fodrász mögött Somogyi a királyi koronával. Nahát ez rettenetes! Beeresztik ide ezt az őrültet… és én kénytelen vagyok… De hát hol a rendőrség? -23-

Fodrász. Gyerünk a szőrzettel, Bánáti úr, nincs időm. A következők alatt ráteszi a parókát és a szakállat.

Bánáti. Ha az egész egy félórával később történik, hogy már folynék az előadás, akkor talán menedék volna a színpad… És nem jut eszembe semmi, azt a keservit neki… Hogy mikbe keveredem! Csak te maradj itt Almády… hogy valami skandalum ne legyen.

Bánáti a trón lépcsőjére ül. Mit csinálunk, ha ide is utánunk jönnek?

Burgundi. Addig itt lesznek a rendőrök. És akkor, látod, benn lesz a lapokban.

Bánáti. Gondolod, hogy elég rendőr fog jönni? Hány rendőrt hívtak? Somogyi, szaladj, hogy sok rendőr jőjjön. Illetve maradj. Akármit mondok, akárhova küldelek, te csak maradj.

Fodrász. Majd én megmondom, én ugyis megyek. El. A tűzoltó utána ballag.

Ügyelő jobbról szaladva jön. Tessék felszaladni az igazgató úrhoz. Kitörték az ajtót. Én megyek a rendező úrért. Elrohan balra.

Bánáti harsányan. Ne menj! Velem maradj! Mindenki maradjon velem! Somogyi! A kardomat! A kardomat! -25-

Lear lassan megindul, méltóságteljesen fellép a trón első lépcsőjére, ott megáll, felségesen.

Burgundi Ernőhöz lép. Kérem tanár úr, örömmel látom, hogy kissé lecsillapodott. Szíveskedjék velem a társalgóba jönni és beszéljünk egymással mint kultúremberekhez illik.

Ernő. Nekem önnel nincs beszélni valóm. Nagyon köszönöm, de nincs. Nekem Bánáti úrral van beszélni valóm, de őszintén megvallva, e pillanatban nem tudom, ő áll-e ott. Rámutat.

Ernő zavartan. Ismétlem, nem tudom, -26- Bánáti színész-e az, aki ebben a tiszteletet parancsoló külsőben áll ott a trón lépcsőjén. Ha nem csalódom, valami klasszikus színmű jelmezében, koronával a fején. Lehet, hogy első uralkodónk, István.

Burgundi. Lear, a boldogtalan király. Ezt játsszuk ma este. A dráma Shakespeare főszerkesztő úrtól van.

Ernő. Tudom, tudom. Van szerencsém két év óta Shakespeare-szemináriumot vezetni az egyetemen.

Ernő. Bátorkodom. Learhoz. Doktor Ernő Géza vagyok, egyetemi magántanár, -27- a Kisfaludy-Társaság Shakespeare-bizottságának kültagja.

Ernő. Az nagyon egyszerű. Itt jelenlévő barátom és kollégám, dr. Kiss Ervin…

Ernő. Dr. Kiss Ervin ugyanabban a házban lakik, amelyben én. Sőt ugyanazon -28- az emeleten. Miután évek óta sikertelen kísérleteket tesz abból a célból, hogy feleségemet elcsábítsa…

Ernő. Ha nem voltam otthon, bejárt Helénhez és Burns költeményeit olvasta neki, majd bemutatta neki Byron Don Juanjából készült fordítását, amely meg sem közelíti az Ábrányi-féle fordítást, de ez most mellékes.

Ernő. Lear, első felvonás. «Békével Kent, ne jőjj a sárkány és haragja közzé!» De ez is mellékes. Ilyen felolvasásokkal és mások szerelmének költői kifejezését felhasználva akarta Helént arra bírni, hogy meglátogassa őt Szigony-utca 4. b) alatt, ahol már biztosra véve a sikert, házasságtörési legénylakást bérelt. -29-

Ernő. Így, Ervin. Ma a leszámolások napja van. Ma ezt is elintézem egy füst alatt.

Ernő. Annak egyszerű oka van. Az előbb rendkívül izgatott voltam. Most hideg és elszánt vagyok, mint a toledói acél.

Ernő. Az asszony ellentállt ezeknek a gyermekes és egyben oly tanáros kísérleteknek, sőt nap-nap után értesített engem a jó barát újabb rohamairól. Visszautasíttatván, a bosszú órájára várt.

Ernő. Nem irritál. A mult héten behívott -30- magához és közölte velem, hogy Helén valami színész-forma emberrel sétál az állatkertben, mindig egy s ugyanazon állat ketrece előtt. Azt hittem, rágalom. Tudomásul vettem, nem szóltam semmit. Újból magához hívott s közölte velem, hogy az állat a puma s a színész Bánáti, a nevezetes Bánáti.

Ernő. Még mindig nem vontam kérdőre Helént. Végül tegnap este közölte velem, hogy ami eddig csak gyanú volt lelkében, az most már bizonyosság. Bánáti színész délután, mialatt én az egyetemen vagyok, meglátogatja Helént. Nem hittem. Felszólított, hogy ma délután álljak lesbe az ő konyhájában. Megtettem. Nagy megdöbbenésemre valónak bizonyult a denunciáns jelentése. Egy színészforma férfi ment be lakásomba. Rövid tanakodás után, miközben elég gyáva voltam elfogadni az ő segítségét, becsöngettem lakásom ajtaján. A szobalány dadogott, én félrelöktem őt. Akkor ajtók csapkodása -31- hallatszott s halk sikoly. A szobába siettem, ott már nem volt más, csak nőm, Helén. Kirohantam s egy borotvált arcú férfit láttam, amint a konyhaablakon kiugrott. Üldözőbe vettem s most itt vagyok.

Ernő. Ezt az urat tehát elintéztem. Most feleljen ön, akiről még most sem tudom, hogy kicsoda. Ön volt-e az, aki a konyhám ablakán kiugrott.

Lear. Semmiesetre sem voltam az, aki az ön hitveséhez egy nemtelen gondolatnak még csak árnyékával is közeledett.

Ernő. Az állatkertben nem ön sétált vele? Figyelmeztetem, hogy ő megmondta nekem az ön nevét. Szíveskedjék felvilágosítani engem… hogy rossz magyarsággal mondjam: hogy néz ön ki? Öreg? -32- Fiatal? Szép? Rút? Borzasztó az, hogy szemben állok nőm csábítójával és nem tudom, hogy néz ki. Öreg ön?

Ernő. De fontos. Egy világ választ el most öntől. Nem tudom, kivel beszélek, ez fojtja belém a mondanivalót. Mintha telefonon beszélnék önnel. Milyen az arca? Bátor? Sastekintet? Akkor szembe szegezném vele haragomat. Gyáva, szerény? Akkor lenézéssel szólnék. Szelíd és becsületes arca van? Akkor talán hinnék abban, amit mond. Kihívó, gúnyos? Akkor ingerelne és talán megütném.

Ernő. Csak hipotetikusan. Elemezem a különös helyzetet, amelybe mint civilizált ember jutottam. Nőm csábítója elbujt előlem e maszkba, és most itt áll a felséges alak köntösében, boldogtalan mithikus király és apa, akinek sorsán annyiszor megrendültem. És mögötte és fölötte s az én kis porszem-bánatom fölött a shakespearei egetverő fájdalom, mely az őrületbe -33- hág s mindkettőnk fölött a brit költőóriás idegenszerű és hatalmas alakja, – mint Taine mondja róla – sötét és teremtő, mértéktelen, erőszakos, erkölcstelen és rendkívüli, a legnagyobb, aki valaha a formák egész világát tárta fel és élő alakokat állított szemünk elé. Learre mutat.

Burgundi. Én Shakespearet egyszerű, iszákos színésznek és színigazgatónak tartom. Darabjait Bacon írta.

Ernő leinti. Felületes beszéd. Én olvastam Holmest, Appleton Morgant, Pottot, Donnellyt, Wigstont, a német Bormannt, Schippert, Wülkert, ezek mind a Bacon-kérdéssel foglalkoznak, de engem nem tántorít meg semmi. De nem is ez a fontos: Shakespeare-e vagy Bacon, a fontos az az agyvelő, amelyet a hagyomány Shakespearenek nevez: a fontos a költői mű. Learre mutat. Lear a fontos, íme ez a fontos, az alak, amely háromszáz év óta él, szenved és megindít bennünket. Így hát rám nézve a kérdés két részre oszlik: -34- külső és belső akadályok forognak fenn. Fizikaiak és pszichikaiak. Kezdjük a külső vagyis fizikai gátlásokkal. Én a testi fenyíték gondolatával jöttem ide. Lear mozdulatot tesz. A testi fenyíték minden szokásos nemét akartam alkalmazni. Lear mozdulatot tesz. De itt bukkanok a fizikai akadályokra. Teszem, én őt szíves-örömest megpofoznám…

Ernő. Sőt meg akarom pofozni, várjunk kérem, mert ez volt szándékom és ettől reméltem kielégülést, azt, amit a német Entspannungnak nevez. Nem tudom, meg fogom-e őt pofozni. E pillanatban nem tudom, bár a jelek arra vallanak, hogy nem fogom megpofozni. Miért? Először is nincs hova pofozni, annyi szőr van az arcán. Most, ugye, eltekintünk minden egyébtől, pusztán a fizikai akadályokat vesszük sorra. A pofonhoz csattanási terület kell, «az ütést nem lehet megmérni», -35- mondja Benvenuto Cellini, a híres műötvös és verekedő. És igaza van. Célozni, hogy pont a szőrmentes kis arcterületet találja el az ember, azt nem lehet. A kedv elernyed. A pofonhoz kényelem kell, szabad tér, mint a német mondja: Spielraum, ami itt a szőrök miatt hiányzik. Helyes, hogy hiányzik, Lear nem történelmi alak, Lear mondai király, regebeli uralkodó. Kitünőnek tartom, hogy az ábrázoló művész a szakáll és haj terebélyének túlzásával jelzi, hogy a mesék világának aggastyán-királya áll előttünk. Így a szertelen tragikum, a fájdalom vad ereje mithikusabbá, általánosabbá, tehát mélyebbé válik. A fejére nem üthetek, mert azon korona van. Részben megsérteném az öklömet a korona kiálló hegyein, részben nincs nálam súlyosabb eszköz, mellyel, mint Arany mondja Toldijában: «agyába ronthatnám hitvány koronáját.» Maradna a rúgás. Burgundihoz. Mondja meg ön… Burgundi tiltakozó mozdulatot tesz… ez a kérdés -36- csak forma… mondja, hova rúgjak neki? Ilyen hosszú ruhába nem lehet belerúgni. A láb tétova, mert a lábnak cél kell. Modern ruha mindent jelez. Zsakettnél, ha a hátsó két gomb alá rúgok, az esetek majdnem mindenikében teli találatra számíthatok. Zakónál oda, ahol végződik. De ilyen hosszú köntösnél ki vagyok téve annak, hogy a rúgás elhal a ruha üres redőiben, vagy túl alacsonyra veszem, épp oda, ahol holt-tér van, mint a német mondja: «Toter Raum». Reménytelen. Végső eszköz volna meghúzni a szakállát, de az meg nem az övé. Íme így védik őt a külsőségek, kardjáról nem is szólva.

Ernő. Ez volt a kérdés első része: a fizikai gátlások összesítése. Következik önvizsgálatom második része: a lelki, a pszichikai akadályok.

Helén az urához. Utánad jöttem, te meg vagy őrülve, te botrányt csinálsz, mi belekerülünk a lapokba, te szerencsétlenné teszel engem. Sír.

Ernő. Légy nyugodt, nem csinálok botrányt. De neked itt semmi keresnivalód.

Ernő. Nem tartozom neked igazolással. A nevemen ejtett foltot igyekszem kitisztítani. Távozzál innen. Itt semmi keresnivalód.

Lear bosszusan, de méltóságteljesen lép fel az emelvényre. Valóban nem érdemlem meg ezt a gúnyos kacagást.

Burgundi. Lear, a boldogtalan király. Ezt a drámát adjuk ma este, nagyságos asszonyom. Nincs ezen kacagni való semmi.

Ernő. Nem kacagni való perc ez. E felséges külső alól egy céda színész most számol el a becsületében megsértett hitvesnek.

Ernő. Hagyjon békében. Learhez. A megtévedt asszony néhány rövid szóban védekezett, mialatt Lear király a konyhába bujt. Most itt van az alkalom a szembesítésre. Azt mondta, mindössze kétszer látogatta meg. Így van?

Helén. Nem vagyok bűnös. Ne beszélj velem úgy, mint egy bíró. Sírva fakad.

Lear. Ne idegesítsen asszonyom. Végezzünk uram, nemsokára kezdődik az előadás.

Ernő. Ne sírj, végezzünk hamar. Azt mondtad, semmi egyéb nem történt köztetek, mint csupán az, hogy ő vicceket súgott a füledbe. E háromszáz éves agg mesekirály. Úgynevezett pikáns vicceket.

Ernő. Ismerem. Aljas humor. Alkalmas arra, hogy becsületemet sértse. De most, e látvány hatása alatt képtelen vagyok háborogni. E szent öreg és a «citadella!» Ne szóljon. Ne mozduljon. Hagyjon meg a szuggesztióban. És mi volt a másik?

Ernő. Nem ismerem, de ez a cím eleget mond, mylord. Most már sokat tudok, de még nem mindent. Helénhez. Látom, hogy megtörtél az önvád súlya alatt. A pillanat komoly, ne hazudj. Felelj. Hozzád nyult ez az ember?

Helén. Nem. Csak érintett és én hideget éreztem a hátamban. Sírva. Mindent bevallok.

Ernő. Megállapítom, hogy ön belehelt nőm fülébe, úgy hogy nőm a hátában hideget érzett.

Ernő. E pillanatban oly távol áll e képtől mindez a szennyes pajzánság, hogy fel van függesztve idegrendszeremben a folyamat a gondolattól a tenyércsattanásig.

Ernő. Az nem hat rám annyira, mint a korona, köntös és szakáll, bár attól félek, a varázs enged, sőt már érzem, hogy valamit engedett. E bűnös nő jelenléte is feszélyez. Ha ránézek… Ökölbe szorított kézzel lép feléje. -42-

Ernő izgatottan Learhez. Üljön kérem hamar a trónra, mert mondom, enged a varázs, enged a varázs. Lear hamar a trónra ül.

Burgundi melléje ugrik és int a kulisszák mögé. Harsonák, mennydörgés. Lear felségesen áll a ragyogásban és dörgésben.

Ernő. Megkönnyebbülök. Így, azt hiszem, képes leszek még néhány percig uralkodni magamon. Gyorsan, összegezzünk, hidegvérrel. Az eset három részre osztható. Első rész: séták az állatkertben. Így van?

Ernő. Harmadik rész: A váratlan támadás, mely ismét három alrészre oszlik: «A citadella», «Adolf és a bárány» s a kettő -43- közt a pillanat, mikor e hölgy fülének egy részét a szájába vette.

Ernő. Csodálatos. Ha kamgarn zakóban, fején saját hajával mondaná ezt, nem hinném, hogy csak ennyi volt az egész. Hallotta ön valaha hírét Piero Torrigianinak?

Ernő. Olasz festő volt, de nem a képeiről volt híres, hanem arról, hogy felpofozta Michel Angelot. Kiáltva. Michel Angelót.

Ernő. Azt mondom én is. De mégis, mégis… Támadólag indul feléje, de Lear felséges mozdulata visszatartja. Borzasztó, hogy ilyen kulturám van. Rettenetes! Egy pillanatig küzködik magával. Ismeri ön Sir Thomas Lucy nevét? -44-

Ernő. Sir Thomas Lucy volt az az angol nemes, aki Shakespearet megverte. Uram! Magát Shakespearet!

Ernő. Ez itt csak Lear király: szőr, festék, bádog, maszk és színész… és az maga Shakespeare volt. Mint kulturtörténész, megvetem és megbélyegzem Sir Thomas Lucyt, de mint ember, e pillanatban irigylem az objektivitását. Hirtelen elhatározással. Egyszerűen és magyarul: nem tudok önnek a torkára ugrani és a szemébe kiáltani: Hazudsz nyomorult színész, gaz csábító.

Burgundi. Csöndesebben, jó idegen. No nézd, hogy tűzbe jött. Dögvész reád!

Ernő. Ne zengjen ezen az utálatos szavalati hangon, kérem. Ön is hozzájárul ahhoz, hogy ne tudjak mihez kezdeni. Olyan vagyok, mint egy rossz öngyujtó. Folyton nyomom magamat és nem tudok fellobbanni.

Ernő. De ön mondja meg, hol és mikor találkozhatom Bánáti színésszel, a lelkiismeretlen nővadásszal. Akkor majd beszélünk. Mert ön most nincs itt. Ha férfi, találkozzék velem civilben.

Lear. Arra semmi szükség. A dolog olyan egyszerű, hogy el lehet intézni itt is, most, mindjárt.

Lear. Ne idegeskedjenek. A zenészek próbálják a harsonákat. Mondd meg nekik Burgund, hogy zavarnak. Ha még egyszer harsonáikba fujnak, arra kényszerítenek, hogy intézkedjem. Szólj hozzájuk röviden és szigorral.

Lear. Tehát figyeljen. S ön, asszonyom, -46- szóljon közbe, ha nem mondanék igazat. Gúnyos mosolya pedig nem sért, mert nem nekem szól, hanem a helyzetnek, amelybe kerültem.

Lear. Érzem én azt. A szívében hangosan nevet. Tehát figyeljünk. Mikor az emberektől különösebben undorodom, az állatkertbe megyek. Csak aki színészek között él, az tudja, mennyi megnyugtató van egy hiéna arckifejezésében, s milyen szeliden néz egy tigris. Az állatkert vigasztalásom és legkedvesebb sétahelyem lesz addig, amíg nem lesz ott egy ketrecben egy kolléga. De hagyjuk ezt. Nem erről van szó.

Lear. Két uzsorásomnak udvaroltam épen a puma ketrece előtt. Gyermekeiknek adtam cukrot. Árpádkának és Mórickának. Azért adtam nekik cukrot, hogy apáik prolongálják egy hatszázkoronás váltómat, -47- óvatolás nélkül. Ön gúnyosan mosolyog.

Ernő. Úgy van. Prolongálás és óvatolás borzasztóan hangzik egy királyi korona alól. És hatszáz koronás váltó! Ez nevetséges.

Lear. Tudom. De ön azt kérdezte tőlem az imént: hol és mikor találkozhatik Bánátival magával. Ime válaszom: itt és mindjárt. Annyi időm már nincs, hogy levetkőzzem és átöltözzem. De ki fogom önnek bontani e jelmez mögül Bánátit, az embert, ugyanazon művészet erejével, amellyel az imént elrejtettem őt. Hadd lássa ön és e nemes hölgy is, hogy nem félek, nem bujok el e maszk s a brit költő tekintélye mögé. Váltó, igenis váltó, prolongáció, óvatolás, hatszáz korona, ha olyan nevetséges. Ezzel átadtam önnek a királyi koronámat.

Lear. Folytatom. Mikor a kis gyerekeknek cukrot adtam, hogy aljas apáik -48- kedvében járjak, egy csinos nő állt meg a puma előtt, de nem a pumát nézte, hanem engem nézett, kedvesen mosolyogva, mint aki azt mondja: «Nézd, a nagy művész, hogy el tud szórakozni a gyerekekkel». Híven beszélem, úgy-e?

Lear. Tekintetünk találkozott, ő könnyedén elpirult. Árpád atyja elment Mór atyjával s én bemutatkoztam.

Lear. Lehet. Fejedelmi pózzal. De nyügözött a báj, a kellem, a szemérem, s a lehelletszerű pír, mely elömlött az ismeretlen hölgy szelid arcán.

Ernő. Megint királyi műnyelven beszél. Ez nem járja. Már kezdtem magamhoz térni.

Lear. Ezért a királyi műnyelv. Egy pillanatra önvédelemből visszavettem a koronát. De gyerünk tovább. Sétálgattunk a szép hölggyel, színházról, társaságról beszélgettünk s én megkértem őt, engedje -49- meg, hogy családi körében meglátogathassam.

Ernő. Lehet ennek a felséges jelenségnek azt mondani, hogy szemtelenül hazudik?

Lear. Így kerültem az ön családi szentélyébe. Nem tagadom, pechem volt akkoriban. Bakkarán is sokat vesztettem.

Lear. Azért mondom. Pechem volt a bakkarán, vesztettem a bakkarán, igenis: pech, bakkara, bakkara, sőt börze, börze, börze, mert azon is vesztettem.

Ernő befogja a fülét. Elég, elég! Rémes ez az ordináréság. Gyilkosság ez uram. Nevet.

Lear. Nem uram, csak vetkőzés. Ön -50- nevet és íme, most ezzel leesett rólam a legenda ősz parókája is. Ezt akartam.

Ernő. Pardon, ezt Vörösmarty rosszul fordította pimasznak. Az eredetiben ez van: «Where ’s that mongrel!» A «mongrel» nem «pimasz». Leopold Petz így fordította: «Wo ist der Dümmling?» Ez is rossz. A «mongrel» magyarul «korcs». A Christoph Grieb-szótárban, amely nézetem szerint a legjobb német Shakespeare-szótár, a «mongrel» Mengelingnek, Mischlingnek van fordítva, tehát ugyanaz, mint a francia «bastard». Magyarul: «korcs» vagy «keverékfajta». De semmiesetre sem pimasz. Ép ezért nagyon sajnálom, de nem sértődhetem meg. Folytassa mylord!

Lear. Folytatom. Az volt a pechem, hogy önt nem sikerült otthon találnom. Mindig akkor jött haza, mikor én már elmentem.

Ernő. Egyszer jöttem idejekorán haza, s akkor ön a konyha ablakán ugrott ki.

Helén. Ha így most ránézek… és elgondolom, hogy a konyhaablakon ugrott ki… Elfojtja a nevetését.

Lear mérgesen. Ha ezen ilyen jól mulat, még azt is bevallhatom, hogy beleléptem egy tésztába.

Lear. Ami a vád legsúlyosabb részét illeti, a két jelzett keleti eredetű népregét, valóban elmondtam itt jelenlévő nejének.

Lear. Korunkban és városunkban ebben semmi különöset nem találok. Budapesten vagyunk. Ha itt egy Shakespeare-színész mulattatni akar egy művelt úrhölgyet, rövid, erotikus, keleti népregéket mesél neki. Okolja ön ezért a mi különös kulturánkat, szálljon pörbe ezzel a rothadó keverék társadalommal, de ne kapjon ki a tömegből egyes egyéneket, akik koruk -52- hangjának áldozatai. Higyje el nekem, polgári becsületemre, sőt színészi hiúságomra esküszöm, ezerszer szívesebben mondtam volna el neki Hamlet nagy monológját vagy Antonius halotti beszédét, vagy akár e korona alatt szenvedő dúlt király tébolyult fájdalmát, szívesebben szavaltam volna neki Shakespearet, mint ama vicceket, de ugyan melyikkel mulattattam volna őt jobban? Az állatkertben, az alkalomhoz mérten elszavaltam neki Lafontaine egy állatmeséjét, franciául. Unalommal utasította vissza.

Ernő. Elhiszem kérem. A mentséget elfogadom. Ennek a mélyén egy társadalmi igazság van, egyike azoknak, amelyekért én is küzdök, mikor e fertelmes társadalomban Shakespeare kultuszát terjesztem. -53- Ez nemes fájdalom, még ha túlzott erővel adta is elő. Én önnek megbocsátom ezt.

Ernő. Csak azt mondja meg kérem, miért kellett egyáltalán előadni valamit? A tisztelet és vonzalom, amit nőm iránt érzett, nem a lelkéből fakadt? Mért nem a lelkéből beszélt neki?

Lear. Az én lelkem, uram, a mi lelkünk nem oly engedelmes, hogy első hivásra jőjjön. Nézze uram, nekem folyton a más lelkéből kell beszélnem, évről-évre. Ahányszor a számat kinyitom, a lelkem odaszalad, hogy mondjon valamit… és egyszer Shakespeare szól rá, hogy: «pszt, most én beszélek!» egyszer Moliére löki vissza, egyszer Madách, egyszer Bernhard Shaw, egyszer Katona József… Mindig, mikor itt állok, lázban égek és ragyog a szemem és felemelem a fejemet és szeretném a lelkemet kiönteni, mindig más beszél belőlem. Így aztán az embernek az a saját kis lelke végre is megsértődik, visszahúzódik, többé már nem is jön a kapuhoz, -54- duzzog és megöregszik. Nagyon nehéz már azt előcsalni, jó uram. Szavak, azok könnyen jönnek a színészből. De ez megint más. Így van ez, uram. És lássa, evvel a vallomással most már ez a szép királyi köntös is lefoszlott rólam.

Ernő. Milyen fájdalmas vallomás. Egyszerre mily másként látom a piszkos kis vicceket. Újból megbocsátom önnek mind a kettőt.

Ernő. Lássa, ez aztán már nem hat rám, -55- hogy ön sír. A színész megtanul jól sírni, ez az egész.

Lear. Nem uram. Sírni mindenki tud. De mi ezzel úgy vagyunk, mint a kardnyelő a torkával. A sírást addig gyakoroljuk, amíg nem fáj, különben belepusztulnánk a színészetbe. Tudja, hol a hiba? Ott, hogy aztán a sírás akkor se fáj, mikor jól esnék, hogy fájjon. Törli a könnyeit, majdnem pityeregve. Ezért aztán nem tudok megkönnyebbülni… ha privát sírok…

Lear. Bizony az. De az volt a célom, hogy komédia nélkül álljak ön előtt. Hát most már a könnyeimet is kompromittáltam.

Ernő. Sok mindent tisztábban látok most, mint az imént, de egyet még mindig nem értek. Ha mindez így van, ahogy -56- van, miért vette fogai közé nőm fülének egy kis részét?

Lear. Ez túlzás. Suttogva mondtam a keleti mesét s lehet, hogy bizalmaskodással, mely, bevallom, bátorítást nem kapott soha, talán kissé közelebb hajoltam őnagyságához, mint illett volna. Ha érintettem, ezért bocsánatát kérem neki… Meghajol, Helén felé… és önt pedig megkövetem. Felségesen lecsörtet hozzá, kezét nyujtja feléje.

Burgundi. Mily nagy s nemes vagy, oh király. Burgund térdet hajt ily emberség előtt. Féltérdre ereszkedik.

Burgundi. Ez az ember nem is tudja, milyen nemes lélekkel van dolga. Ez az ember egy középszerű kis tanár. -57-

Lear fellép az emelvényre. Így most… mi sem állja útját annak, hogy mindnyájan dolgunkra menjünk. Önök megbékülten térnek vissza e kis kaland után a családi nyugalomba, én pedig megyek utamon tovább: ma kétszeres csodálattal tolmácsolandom a nagy költőt, mert az ő óriás alakja árnyékának köszönhetem a mai napon, hogy önnek torkán akadt az első felindulás és így én időt nyertem a meghallgattatásra. Ezt neked köszönöm, Shakespeare Vilmos. Ön előtt pedig most minden jelmezen, maszkon és színészeten áttörve itt áll Bánáti Kálmán, az ember. Meztelenül. Sőt úgy érzem, hogy már bőr sincs rajtam.

Lear. A harmadik csöngetés. Nemsokára felgördül a függöny és e színpadról, ahol most a mi kis komédiánk lefolyt, a halhatatlan kezd beszélni. -58-

Ernő. Megállapítom, hogy gyönge voltam. De nem restellem, hogy elöntött az áhítat és így belém fulladt a harag. Ha ostobán viseltem magam, igen magasfokú kulturostobaság volt. De azért ne túlozzunk. Hogy engedtem e színpadi varázsnak, ebben annak is nagy része van, hogy szeretem ezt a könnyelmű és felületes asszonyt, s végkép gyönge vagyok vele szemben. Borzasztó, de kimondom: Úgy is megbocsátottam volna neki, mert nem tudnék nélküle élni. Önök csak megkönnyítették a lelkem munkáját, önök kisebbé tették az én szégyenemet, amikor hazug megjelenésükkel és hazug beszédjükkel segítettek. Köszönöm ezt önöknek. Valószínű, hogy sem az asszonyt elkergetni, sem önt megverni nem tudtam volna mind e komédia nélkül sem. De akkor borzasztó nyomorultul álltam volna itt. Így legalább van mentségem. Ezt konstatálnom kellett, hogy nagyon ki ne nevessenek. Nem vagyok hülye, bár ma este több ízben annak látszottam. Shakespeare -59- szerint az ember az állatnak és a költőnek a keveréke. Azt hiszem, ma a kellő arányban vegyült bennem a kettő. Jőjj fiam, nem történt semmi.

Ernő. Isten önnel. Azért sokáig nem kívánom önt látni, sőt azt hiszem, egyáltalán nem kívánom önt többé látni.

Ernő. Fájdalom, még azokban sem. Ezt a megnyugtató képet akarom megőrizni önről. Ezt a jóságos, vén arcot, amelyből oly el nem hihetően jött ki az a szó, hogy flört.

Ernő szigorúan. Ne nevess. Szégyellem, hogy nem érted meg, mi történt itt. Isten önnel. Ha civilben találkozunk, ne köszöntsön. Én úgy se fogom önt megismerni.

Ernő. Azt lehet… Talán… évek mulva… de más szerepben soha… Képzelje -60- el, milyen rémes éjszakám lett volna, ma nekem, ha ön történetesen nem Leart játssza ma este, hanem Romeot. És abban a jelmezben vitatkozik itt velem. Milyen rettenetes napjaim következtek volna! Nem is merek rágondolni. Isten önnel. És bocsássa meg a feleségemnek, hogy kinevette önt.

Ernő lefogja. Hagyd. Ne sértődj meg, mert elárulod a műveletlenségedet. Ez Lear első felvonásából van. Gyere. Balra el Helénnel.

A kis professzort én már-már hülyének
Tekintém. Ámde később kijavult.
Beszédje bár körülményes, de józan,
-61- S a szive tiszta, hogyha jól itélem.
A nő: kis senki, szót sem érdemel.
De a szinész, az szemtelen fiú,
S a többi mind, ahogy segítni őt
Itt összeröffent. Oh, mi csúf világ!
Most újra, százezredszer áldom Istent,
Hogy műveletlen földi pór vagyok,
Hogy mind nem értem, amit itt szavalnak
Körülöttem húsz hosszú éve, s hogy
Rám nem ragadt ez őrültségből semmi.
Mit bánom én a költőt és a jelmezt,
Mely megbolondít annyi izga elmét
S mely nekik szent, nagy és csudálatos!
Pfuj mind ez a sok szines zür-zavar,
Kultura, tudat, altudat s a többi!
Egy jó rostélyos, félliternyi siller,
Kis tiszta konyha, csúnya feleség,
Meleg papucs, nyugalmas éji álom,
S főként minél kevesebb tűzeset,
Csak ez legyen meg. Aztán azt se bánom,
Ha még húsz évig kell itt köztük járnom
És bölcs mosollyal így meg-megsajnálnom
E balga színművészeket.

Ügyelő balról belép. Tessék kimenni a -62- színpadról, mert kezdődik az előadás. Megigazítja a két széket.

SZEMÉLYEK:

A kastély hallja. Hátul kandalló két karosszékkel. Bejáratajtó balról. Hátul balról ajtó, amelyhez lépcső vezet. Jobbról ajtó a lakás felé. Jobbról és balról elől egy-egy garnitura: pamlag, székek. Jobboldalt asztalka. Este tíz óra.

Mikor a függöny felgördül, Edit egyedül van a hallban. A kandalló előtt ül és olvas. Rövid szünet után balról belép az inas.

Litvay. Kezét csókolom. Bocsánatot kérek, hogy ilyen meglepetésszerűen jövök. Kezet csókol. -66-

Edit. Hozta Isten, Litvay. Az inashoz, aki megáll a nyitott ajtóban, kifelé indul. Várjon. Litvayhoz. Remélem, még nem vacsorált.

Edit az inashoz. A miénkkel együtt. Inas el. Ami a meglepetést illeti, kellemesebb nem is érhetett volna. Köszönöm, hogy eljött, köszönöm, hogy most jött, hogy itt van.

Litvay. Nem haragszik ugye, hogy ilyen késő éjszaka rontok be. Órájára néz. Tíz óra mult. A vonat is késett vagy egy negyed órát. Persze maguk itt, ebben a vadonban korán fekszenek le.

Edit. Oh nem. Éjfélig mindig fenn vagyunk. De hogy esik, hogy megelőzte a többit?

Litvay. A többiek holnap reggel érkeznek. Most indulnak Pestről. Órájára néz. Tíz perc mulva indulnak a Nyugati -67- pályaudvarról. Tegnap még úgy volt, hogy én is velük jövök, de ma délben gondoltam egyet és megszöktem előlük. Képtelen vagyok éjjel utazni azon a zsúfolt személyvonaton. Hálókocsi nincs, az ablakok rosszul záródnak, a fűtés minduntalan elakad és tudja, színész semmitől nem fél úgy, mint a meghűléstől. Az ilyen éjszakai döcögés után másnap olyan az ember, mintha megverték volna, meg aztán tovább is tart, mint a gyorsvonattal, szóval… Editre néz.

Litvay. Szóval mindebből, amit itt előadok, egy szó sem igaz, drága Edit, azért jöttem előre, mert nem bírtam már magammal, mert előbb akartam itt lenni, mint a többi, mert ezt az estét akartam, itt, magával, vadásztársaság nélkül, mert szeretem, mert végleg oda vagyok, mert most már nincs a napomnak egy órája, hogy… Megfogja a kezét.

Litvay. Könyörgöm, ne szóljon még neki, hogy itt vagyok. Ezt a pár percet még adja nekem, hogy láthassam, hogy nézhessem a magam kedvére, hogy megfoghassam a kezét, hogy…

Edit. Nyugtalanná tesz Litvay. Üljön le kérem. Ebbe a nagy téli csöndbe, amiben itt élek, olyan váratlanul vág bele ez a maga szenvedélyes hangja.

Litvay. Ne csodálja, hogy ilyen bolond vagyok. Már tizenegy napja, hogy elutaztak Pestről, tizenegy napja nem láttam. Milyen gyönyörű. Milyen friss, bátor a tekintete.

Edit. A hegyek teszik, ezek a nagy, hideg hegyek itt. Az éles levegő. Maga sápadt.

Litvay. Mert virrasztok. Étel nem megy le a torkomon. Kínlódom Edit. Amióta azon a csütörtökön belépett a szobámba…

Edit. Az Istenért Litvay, vigyázzon. Maga a lármás városból jön ide. Itt a csönd az úr. Hallgatnak a szobák, a falak… Az uram a szobájában számol, minden percben bejöhet. -69-

Edit. Megbántam, de ez nem jelenti azt, hogy nem akarom hallani. Csak arra kértem, hogy vigyázzon. Milyen érzékeny.

Litvay. Ez az a fázisa a szerelemnek, amikor az ember nem is más, csak csupa érzékenység. A hiúság mindig érzékeny, de a legérzékenyebb ilyenkor, amikor még nem lakott jól. Az én éhes hiúságomnak kell az, hogy beszéljek erről a csütörtökről. Az egész úton édesen gyötört: milyen boldogság lesz magával beszélni arról, hogy végre mégis eljött hozzám, ott volt nálam.

Edit. Szegény Litvay. Százhúsz másodpercig voltam magánál. Néztük a másodpercmutatót. Két perc.

Litvay. De ott volt. Ott ült az én karosszékemben és én fogtam a kezét. Ha százhúsz év lett volna, akkor is olyan hamar repült volna az idő. Istenem, de boldog vagyok, hogy most itt vagyok. -70-

Edit. Minden nap megnézem az ujságban a műsort. Ma este Cyrano megy és abban magáé a főszerep.

Litvay megragadja a kezét. Drága, drága, milyen boldoggá tesz. Számontartotta, hogy mikor játszom?

Litvay. Istenem… itt messze, fenn a hegyek közt, mindig tudja, hogy én mikor játszom?

Edit. Azokon az estéken, mikor maga játszik, kikeresem a könyvtárból a darabot. Mikor ott messze Pesten elkezdődik az előadás, én ide ülök a tűzhöz, olvasom, látom, hallom.

Litvay. Lemondtam az előadást azzal, hogy rekedt vagyok. Még soha nem tettem ilyet életemben. Soha. A legpontosabb, a leglelkiismeretesebb színész vagyok. De mondom, most végem van. Nem tudom Edit, mi lesz velem.

Litvay. Mi az mindehhez az egy pillanathoz képest. És ahhoz, hogy magával töltöm ezt a szép téli estét, itt a kandallónál, hogy magával egy fedél alatt fogok aludni itt, a zord hegyek közt, ebben a magános várkastélyban.

Edit. Úgy beszél, mintha csak mi ketten volnánk itt a zord hegyek közt. A zord hegyek közt… a báró is itt van velünk.

Edit. És holnap itt lesz velünk még kilenc lármás úriember, falánk vadászok, szomjas vendégek, csökönyös anekdotázók, szivarozók, kártyázók, pálinkázók… -72-

Edit. Azt nála sohse lehet tudni. Az uram síma és hallgatag. Hat éve nézek a szemébe és nem bírtam a mélyére látni. Az uram…

Litvay feláll. A borzadály megy végig rajtam, ha erre gondolok és magára nézek. Ezen megyek én tönkre. Hatvan éves. Nem bírom ezt a gondolatot.

Edit. Nagyszerű faj. Az apja kilencven éves korában minden reggel megverte a vívómesterét.

Edit. Az apja száznégyéves volt. Ő azt -73- mondja, csak százig fogja vinni, mert benne már osztrák vér is van.

Edit. Hajnalban kel, szeszt nem iszik, vív, lovagol, vadászik, súlyt emel, azt mondja, abból a jó olasz fajtából való, amelyik a legöregebb bibornokokat adja, akik három pápát is túlélnek. A szomszédait, a magyar urakat sajnálja, mert esznek-isznak és korán halnak meg.

Litvay. Ez a bársony forróság, ez a fiatal vér, ennek a szívós vénségnek a karjaiban…

Litvay. Nem hallgatok Edit, nem bírok hallgatni. Felháborító erről a kicsattanó szép szájról hallani a vénség dicséretét, hogy milyen erős, milyen férfi…

Litvay. A kép, ami ilyenkor a fantáziámban -74- megjelenik, olyan kínzó, hogy nem bírom. Velem fog jönni Edit, elviszem, elrablom innen, az enyém lesz… a feleségem lesz…

Litvay. Miért dicséri? Kacérságból? Hát van erre még szüksége? Hiszen őrült vagyok, hiszen úgy felforral, hacsak ránézek…

Edit nyugtalanul. Mint a tűz, úgy éget a hangja, a tekintete. Litvay, felforgatja az életemet.

Edit. Valami rendkívüli hatással van rám. Néha úgy érzem, hogy azt csinál velem, amit akar. És ilyenkor menekülésből beszélek az uramról. Nem kacérság ez.

Litvay. Hiába vergődik, hiába menekül. Hazudik. Ez a furcsa idegessége, ez a változó tekintete… amely hol olyan, mint az apácáé, hol meg mint a boszorkányé, ez mind azért van, mert öli a vérét, -75- öli az idegeit, minden percben legyilkol egy gondolatot.

Litvay. Mint a rossz kályhából, száz hasadékon át villog a belső izzása. Tudom, mért mosolyog. Ismerem a történetet. Egyszer már eloltott egy ilyen tüzet.

Litvay. Nem, nem. Elhiszem, hogy csak játszani akart ezzel a tűzzel, csak mulattatni akarta magát. De nálam komolyra fordult. Velem fog jönni, elválik tőle. A millióit nem tudom pótolni, de szegény ember azért nem vagyok. Egy szem igazgyönggyel nem lesz kevesebbje. Egy szál csipkével nem lesz szegényebb, erre esküszöm. És ha igaz az, hogy úgy vágyódik a színpadra…

Litvay. Oh, csak igaz volna, hogy -76- lázítom, két nap, két éjszaka beszélnék egyfolytában. De félek, hogy amit mond, az csak egy-egy percre forralja fel. Amint elhallgatok, kihűl.

Edit. Ha hallgatom, teljesen a hatása alatt vagyok. Ha elmegy, néha fáradtságot érzek.

Litvay. Hiába, mert én úgy se nyugszom. -77- Mindig és mindenütt a nyomában leszek. A másodperceket is kihasználom, hogy a fülébe súghassak, hogy hívjam… most már láthatja, hogy nem valami szegény kis kalandra kérem. Az életét akarom és az életemet adom.

Edit. Imre, óvakodjék tőlem. Fogadja el azt, amit kap és ne kívánjon többet. Lássa, milyen őszintén mondtam meg, hogy szerelmes vagyok magába. Épp ilyen őszintén kérem, ne lázítson. Hagyjon meg az életemben. Most még talán kiheverem ezt…

Edit. Most még… talán. Elég volt ennyi. Ez jól esett, ez kellett. De több?… nem, nem! Égjen mellettem valaki, de csak addig, amíg nem fáj. Tüzeljen és ragyogjon minden, de csak amíg a szemem bírja. Óvakodjék tőlem Imre.

Litvay. Én nem félek a tűzhaláltól. És épp, mert tudom, hogy nem szabad -78- abbahagynom ezt a harcot, épp ezért vagyok most itt. És folytatom, szünet nélkül. Nem engedem kihűlni Edit, üldözni fogom az égő akaratommal. Itt maradok. Nem, nem megyek holnap vadászni, Edit. Elárulom magának. Azzal jöttem ide, hogy ez lesz az utolsó, a nagy küzdelem. Ürügyet találok és holnap itt maradok maga mellett egész nap, és az életemet teszem rá, hogy dűlőre jut a sorsunk. Vagy nem látjuk egymást többé, vagy velem jön és a feleségem lesz.

Edit. Nagyon kérem, ne tegye ezt. Nagyon kérem, vigyázzon. Rám is, magára is.

Litvay. Nem akarok vigyázni. Most már játszani akarok mindennel, még az életemmel is. Tudom, hogy nem érem el magát Edit, ha mindent fel nem gyujtok.

Edit. Ha most bejön az uram, mindent meglát az arcunkon. Olyan a szeme, mint a sólyomé.

Edit. Ne felejtse el, hogy férfi. Menjen fel, azt fogom mondani, hogy átöltözik.

Inas belép, hozza a teás edényt. Egy huszár a teás asztalkákat hozza, leteszi.

Báró hatvan éves, hófehér, nagyon elegáns, nagyon fiatal ember. A teás edényre néz. Három csésze?

Báró. Érdekes. Litvay úr már itt van. Csak holnap reggel kellett volna érkeznie a többi vendégekkel együtt. És ő már itt van.

Edit. Az ilyen művészember, színész, -81- nagyon félti magát a meghűléstől. Azt mondja, ha éjjel utazik, meghűl a vonaton, azért jött előre a gyorssal.

Báró. Na hát édes fiam, most jól figyeljen ide. Mindenesetre örülök, ha észrevette, hogy furcsán beszélek.

Báró. Annak is örülök. És amit most fog tőlem hallani, azt még könnyebb lesz megérteni. Üljön le gyermekem és figyeljen jól. Azon kezdem, amit kevésbbé tartok fontosnak.

Edit. Figyelmeztetem, hogy Litvay itt van a szobájában és minden percben bejöhet.

Báró. Ön, mint látom, figyel a szomszéd szobákra. Az előbb, igen helyesen errefelé figyelt. A szobájára mutat, ahonnan kijött. -82-

Báró. Ne térjünk el a tárgytól. Mondom, a kevésbbé fontossal kezdem. Azzal, hogy ez a színész önt itt az előbb megcsókolta.

Báró. Mondom, nem fontos, mert nem ez a lényeg. Túlfűtött ember, fiatal, szerelmes, művész. És maga ma különösen szép. És ahogy viselkedik vele már két hónapja…

Báró. Nagyon szépen fejezte ki magát. De hiába. Én ezt jobban látom, mint maga. Maga még nem is sejti, hogy flörtöl valakivel, amikor én már tudom. Olyan ez, mint mikor valaki megszokja az erős parfümöt. Ő már nem érzi, de mások annál inkább. De bármennyire vesztette is el az érzékét az ilyesmi iránt, azt nehéz volt észre nem vennie, hogy megcsókolták.

Báró. Várjon kérem. Talán, ha egy percig vár, felesleges lesz az, amit most -83- mondani akart. Én lassan jöttem erre felé a szobámból, mikor itt erős beszélgetést hallottam. Ha a beszélgetés hirtelen el nem halkult volna, nem találtam volna semmi különöset az egészben. De hirtelen csönd lett. És nem láttam, de hallottam, hogy megcsókolták. Ennek olyan speciális hangja van, az ilyen erőszakos csóknak, hogy nem lehet félreismerni. Ahogy hirtelen elakad a beszéd, ahogy egy nehéz testmozdulat megdobban a padlón, az erővel elfojtott védekező kiáltani-akarás. Nem lehet itt tévedni.

Báró. Utána ön azt mondta neki, őrült. És ő azt felelte: őrült vagyok.

Báró. Azután pedig igen okosan, a szobájába küldte. Nem érdemes megerőltetni a női ravaszságát. Már csak azért sem, mert én nem ezt tartom a fontosabbnak. A teához nyul. Ne legyen ideges, édesem, üljön le. Vegyen rólam példát. Beszéljünk nyugodtan. Üljön le, gyermekem. -84-

Báró miután ivott a teából. A fontosabb az, hogy ön ezt a színészt Pesten meglátogatta a lakásán.

Báró. Ne izgassa magát gyermekem, erre még ráér. Eljön még ennek is az ideje, még pedig nemsokára. Csak ne siessük el a dolgokat. Ön Litvaynak a lakásán volt. Igaz?

Báró. Ha nem tudnám, nem volnék ilyen halálosan nyugodt. Azt is tudom, hogy teljesen ártatlan látogatás volt: ön négy perccel azután, hogy a kapun belépett, ismét kijött az utcára.

Báró. Örüljön, hogy figyeltettem, mert magának ugyan soha nem hittem volna el, hogy csak két percig volt benn a színésznél. A detektivem óramutatója menti most meg magát. -85-

Edit. Kérem, ne gyötörjön tovább. Nem bírom ezt a hamis hidegségét, ezt az álnok nyugodt hangot. Mondja meg, mit akar. Öljön meg, vagy kergessen ki az éjszakába. De ezt nem bírom.

Báró. Megölni nem fogom, mert maga nélkül nem élnék tovább. Ezt tudja. Kár is ilyen csacsiságot mondani. Kikergetni az éjszakába? Hogy Litvay úr utána rohanjon és nagy büszkén elvezesse szerény lakába? Ugyan kérem. De cselekedni mindenesetre fogok.

Báró. Ha ez az ember a szeretőjévé akarná tenni magát, akkor nekem nem volna dolgom. Önre bíznám. Tudom, hogy ez az úr pórul járna. A végtelen tiszteletem ön iránt abból a két esetből fakad, amikor ilyesmit akartak öntől és megbukottan kullogtak el. Pedig ön mind a két esetben szerelmes volt.

Báró. Mert a színész nem kalandot akar. Nem tudom, ön elhiszi-e neki, mikor ezt mondja, de én elhiszem. Kérem, higyjen neki. Ez nem csirkefogó. Ez egy rajongó, derék, melegszívű fiú. Ez magát el akarja rabolni tőlem és feleségül akarja venni. Feláll. És ez az, gyermekem, amiért én közbelépek, amit a mult két esetben nem tettem.

Báró. Ezt rosszul tudja fiam. Mintha apja volnék, úgy mondom: szükség van rá. Maga itt mellettem fázik egy kicsit. Tudom. És melengeti magát az ilyen dolgokkal. Ez veszedelmes volna más asszonyra. Magára nem. Maga tisztességes. Érzéki, de nagyon tisztességes. És okos. És hízelgek magamnak azzal, hogy fél is tőlem. Azt is jól teszi, nagyon jól teszi. Tudja maga, hogy jól teszi. De most itt az első eset, amikor nagy baj van.

Báró. Tudja maga, hogy nem csalódom. Ez a színész magát egy műkedvelői szerepre tanította s maga egyszerre szeretett bele a színészbe is, meg a mesterségébe is. Tudom, hogy mindig sírt a szívében a színpad után. Ha én nem jövök érte, talán színésznő lett volna. Mondta, sokszor.

Báró. És most izzik a maga kis lelkében minden. Ez a kedves, jó, csinos fiú, ez az ő nagy tiszta szerelme, és ez a színesen lobogó perspektíva, együtt a színpadon, szerelem, siker, dicsőség… Maga elveszett rámnézve, gyermekem, ha én még csak egy óráig is várok a közbelépéssel.

Báró. Rátérünk arra is. Nem kívánja ugye, hogy most szerelmet valljak magának. Nem is teszem. Csak röviden jelzem, hogy az én életemnek az estéje a magáé. Maga nélkül egy óráig nem akarok tovább élni. Nem kellenek ehhez szép szavak. Nincs halálosabb szerelem, mint az -88- enyém. Az én koromban az élet roppant becses és a szerelem egy az élettel. Aki hatvan éves korában szerelmes, az már ezzel hal meg. A cél természetesen, hogy minél később. Kalandokat, megbánásokat, visszatéréseket már nem érek rá megvárni. Nekem kegyetlennek kell lennem a magam védelmében, mert rövid az időm.

Edit. Nagyon elkomolyodik. Ezt nem szeretem. Eddig könnyedén és okosan beszélt. Szerettem azért, amit eddig mondott. De ez más. Ez magánál szokatlan.

Báró. Nem adom oda a színésznek, Edit. Maga talán még nem tudja, de én tudom, hogy vele akar menni.

Báró. Sokkal jobban. Ez az első ember hat év óta, aki veszedelmes rám nézve. De ez aztán nagyon veszedelmes. A torkomon érzem a hideg kését. Az őseink tudták, mit csináljanak ilyen esetben. A franciáknál a szív volt divatban. Kivágták a szívet az ilyen fiatalemberből és felszolgálták vacsorára a szép hitvesnek. -89-

Báró. Az én őseim, lenn délen, Olaszországban nem voltak ilyen teatrálisak. Egy San-Friano finom porrá tört gyémántot szórt az ő Litvayjának az eledelébe. A gyémánt minden tekintetben rendkívüli kő, gyermekem. Ha porrá törik, csupa kis éles szemecske lesz belőle, ami lassan átszúrja a beleket, ha lenyelik. Eltart egy hónapig is, amíg végez. De hát ez elmult a reneszánsszal, fájdalom. Lehajtja a fejét.

Báró. Párbajhoz öreg vagyok. Nem magához a víváshoz, vagy a pisztolyhoz, hanem ahhoz, hogy meghaljak. Semmi szín alatt nem akarok meghalni, gyermekem. Erről szó sem lehet. Húsz év előtt, szívesen, bármely napon. De most már nem. Ez érthető, ugye? És nincs a véremben a szerencsejáték. Amért valakinek tetszik a feleségem, nem állok oda a golyója elé hazardirozni. Hogy engem is megöljön és a feleségemet is elvigye. -90- Ilyesmi még a bécsi udvarnál se ragad rám, ahol pedig sokat éltem. Nem gyermekem, az én őseim kereskedők voltak. Fegyveres kalmárok. Arról voltak híresek, hogy mindig megverték a rablógrófokat, akik ki akarták fosztani őket. Mi védekezünk, gyermekem.

Edit feláll rémülten. Mindez, amit beszél, valami rettenetes cél felé mutat. Maga, aki oly hallgatag, most ennyi mindent mond… és ilyen különös dolgokat…

Báró. Tulajdonképpen mindezt el is hallgathattam volna. De mert olyan végtelenül szerelmes vagyok magába, el kellett mondanom. Cselekedni fogok, ezt itt most, életemnek ebben a legsúlyosabb órájában bejelentem magának. Mert tudnia kell, hogy nem véletlenül cselekszem. Be kell, hogy avatva legyen. Éreznie kell az erőmet, a rettenetes erőmet élet és halál fölött. Meg akarok nőni a maga szemében, felnyúlni, megvállasodni, kipirosodni, megfiatalodni. Látnia kell, ahogy határozok és cselekszem. -91-

Edit. Ne beszéljen így, ne beszéljen így, az Istenért, minden tagom reszket, ha ezt a hangot hallom… mit akar? Mit tervez?

Báró. Tudja, ki a Marsall. Az én szép karcsú angol puskám, amelyikkel holnap a vadászatra megyek.

Báró. Téved. Én is ott leszek. Mindnyájan ott leszünk. Szép vadászat lesz. Szép, régimódi, komoly, férfias vadászat.

Edit izgatottan. Sándor, én nem ismerek magára. Maga elveszítette a józanságát, azt a gyönyörű komolyságát, amiért úgy szerettem. Kisiklott, Sándor, valami eltört magában, hogy egyszerre így… Istenem! -92-

Edit izgatottan. Kérem, térjen eszére… Legyen megint okos és kedves… Túlozza ezt az egész dolgot Sándor, könyörgöm, ne lovalja bele magát ebbe a tévedésbe! Engem ez az ember nem érdekel jobban, mint azok, akiket kidobtam.

Edit. Most le kellene térdelnem, a kezét csókolnom… és sikoltoznom kellene… Sándor… ez iszonyú… és maga azt hinné, hogy a szeretőmet féltem… pedig esküszöm, magát féltem attól, amit tenni akar, magát és magamat! Nem bírom -93- ezt, hisz ez rettenetes, hogy ez így, egyszerre rámszakadt…

Báró. Meg kellett, hogy mondjam. Velem kell jönnie mindenüvé. A pokolba is.

Báró. Irigylem fiam, hogy maga hisz magának. És imádom ezt a jóhiszeműségét. Egy hét mulva azt mondaná: «Érdekes, sohse hittem, hogy mégis el fogom hagyni az uramat!»

Edit izgatottan. Szánjon meg Sándor. Higyjen nekem, engedje meg, hogy megesküdjem mindenre, szegény boldogult anyám…

Báró az ajkára teszi a kezét. Nem kell ezt végigmondani. Szünet. Most pedig egyenesen megtiltom, hogy erről még egy szót beszéljen.

Edit nézi őt, fél tőle, elmegy tőle és a kandallóhoz megy. Szünet. Litvay belép.

Báró mialatt Litvay lefelé jön a lépcsőn. De soká diszítjük magunkat kedves művész úr. Jó estét. Kezet fognak. Hallom, hogy a mi személyvonatunktól ijedt meg úgy.

Litvay. Bizony attól, kedves báró úr. Olyan az, mint a kígyó: lassan mászik és hideg.

Litvay. Óh igen, már volt szerencsém a bárónéhoz. A teás asztalhoz lép. Megengedi, hogy egy kis teát öntsek, ha ugyan még nem hűlt ki.

Litvay. Óh köszönöm. Nem, nem. A világért sem. Ez nagyszerű. Megérinti a kannát. Forró.

Litvay. Elragadó. Azok a kedves pirosvirágos függönyök és a széles ágy. -95-

Báró. Azt nem mondhatnám. Most pár napig havas eső esett. Azt nem szeretem. Száraz, ropogós, éles hideg, az a szép tél. Önnek egy kicsit városi színe van.

Litvay. Óh, csak ritkán. Az ember már fél ezektől a füstös helyektől. Én mindjárt megérzem másnap a torkomon.

Litvay. Próbáltam azt is. De ahányszor elkezdtem az edzést, úgy meghűltem, hogy két hétig nem játszhattam. Őszintén megvallva, ez a holnapi vadászat is ilyen kísérletszámba megy.

Báró. Ma egész nap a barométert tanulmányozom. Úgy látszik, nagyon szép időnk lesz.

Litvay. Ahogy a vonat így jön északnak, itt Felvár után, ennél a nagy fordulónál, a vashídon túl, egyszerre megcsapja az embert a hideg. Hirtelen változik a hőmérséklet.

Báró. Mert ott kijön a vasút is, az országút is, a védett völgyből. Ott mindig nyargal a szél.

Edit erőltetett kedvességgel. Még csak az kéne, hogy valami kellemetlenség érje. Nem venném a lelkemre, hogy a publikum miattunk nélkülözze még ha csak egy estére is.

Litvay. Végtelen kedves. De igazán -97- nem kényeskedésből beszélek erről annyit. Rabszolgája vagyok ennek a furcsa kis műszeremnek. A torkára mutat. Nagyon bosszankodnám, ha megakadályozna holnap abban, hogy kimenjek a vadászatra. Olyan boldogan gondoltam rá az egész úton… arra a friss, fölemelő, lélekvidító valamire, amit csak vadászaton érez az ember.

Litvay. Adja Isten. De nem hiszem, mert gyanusan viselkedik. Ideges és csökönyös jószág ez. Ismerem a módját, ahogy kezdi…

Báró kedvetlenül. Lássa, így jár az ember, ha a személyvonattól fél. Meghűl a gyorsvonaton.

Litvay. Mindegy no. Hagyjuk ezt. Mindenesetre várok reggelig. Ha addig rosszul viseli magát, legföljebb itt kuksolok -98- egész nap e mellett a jó tűz mellett… és fájó szívvel gondolok a jókedvű vadászokra.

Litvay. Bosszantó is ez… amikor az ember ilyen érzékeny kis műszerből él.

Báró. Erőszakolni semmiesetre sem szabad. Ha nem jön, itt marad. Kis szünet. Itt marad a tűz mellett.

Báró. Ez a szenvedélyem. No mindegy. Már csak azért is sajnálhatja, mert a legjobb puskáim egyikét szántam önnek.

Báró. És… Fölkel… és ha már -99- kosarat adott neki, várjon, behozom, legalább bemutatom magának… kimegy jobbra.

Edit szemével követi, figyel, aztán az ajtóig megy, amelyen át a báró kiment.

Edit az ajkára teszi az ujját. Kis szünet. Izgatottan, halkan. Menjen el, utazzék el, reggel korán, most, azonnal.

Edit. A legrosszabb. Az uram hallgatózott. Mikor megcsókolt. Ne kérdezzen. Utazzék el.

Edit. Mindent tud, mindent tud. Kérem, az Istenért, ne beszéljen egy szót se, rögtön menjen, utazzék, könyörgöm… Imre… ha szeret, rögtön…

Edit hirtelen az ajkára teszi az ujját, hallgatást parancsolva és elsiet az ajtótól. -100-

Báró. Itt van kérem. Itt a két primadonna. Az egyik a Marsall, a másik az Ezredes.

Báró. Úgy van. Nézze: ez az Ezredes, ezt szántam holnapra magának. Átnyujtja az egyik puskát. A másik nála marad.

Báró. «Holland and Holland». Mind a kettő. Nekem beszélhetnek a belgákról és az új amerikaiakról, a világon egy puska van: az angol. És angol is csak egy van: Holland and Holland. Száz év mulva sem lesz más.

Báró. Ez. Tisztelettel nézzen rá. Amikor kaptam, ő is közlegény volt, mint a többi. Minden vadászat után előlépnek, aszerint, hogy hogy viselték magukat. Így lett az ott Ezredes, ez pedig Marsall.

Báró. Természetes. Marsall nemcsak a legjobb fegyver, hanem a legjobb barát is. Marsall nem szeszélyes, Marsall nem perfid, Marsall pontos, mint egy mérnök és megbízható, mint a halál.

Litvay. Meg tudom érteni, bár csak «Sonntagsjäger» vagyok, mint a német mondja.

Báró a Marsallal a kezében. Olyan, mint egy ember. Nem olyan, mint az emberek. Mint egy ember, olyan.

Litvay. Furcsa. Pedig látványnak is szép az ilyen karcsú, finom, komoly instrumentum. -102-

Báró. Az asszonyi érzékenységnek lehet iszonyú. Én ezt a gondolatot hatalmasnak, emberfölöttinek találom.

Edit. Semmire másra nem valók, mint szenvedést okozni. És emberek vígan és büszkén gyártják és más emberek szeretni tudják. Kérem Sándor… idegessé tesz.

Báró. Azt szokta mondani, hogy valami ördögi barátság fűz engem a fegyvereimhez. Hogy eladtam nekik a lelkemet.

Litvay. Az asszonyi gondolkodás kifogyhatatlan, ha féltékenykedni akar az urára.

Litvay. Ártatlanok, mert nem felelősek. Marsall nem felelős azért, amit csinál. -103-

Báró. Ön megsérti Marsallt. Marsall gondolkozik és cselekszik. Nem igaz, hogy eszköz. Marsalltól néha magam is félek, pedig ez nagy szó.

Litvay. Tisztelet, becsület neki, ehhez én nem vagyok eléggé vadász, én nem félek tőle. Ezt már kissé célzatosan mondta.

Edit. Nem bánom, nevessenek ki vagy küldjenek el innen, de hagyják már ezt. Beszéljünk másról.

Báró. Én csak embertől és állattól nem félek. Egyetlen komoly ellenfél van: egy tárgy, amely egyszerre csak úgy kezd viselkedni, mintha akarata volna.

Litvay. Én nem tudok félni még ettől se. Én azt tartom, a félelem nem kívülről jön. Én képtelen vagyok félni. Belőlem hiányzik ez a képesség. Mint mikor valaki színvak. Célzatosan. Meg némiképen attól is függ, ki mennyire szereti az életét.

Litvay. A torkomat igen. Az életemet nem. Én igazán színész vagyok, régimódi, -104- könnyelmű komédiás, nekem a más minden könnye drága, de a magam élete olcsó. Katonának kellett volna lennem. De így se rossz. Oly mindegy.

Litvay. Minden mindegy. A szemébe néz a bárónak. Betegség, párbaj, szerencsétlenség, ágyú, puska, revolver. Mindegy. Vonaton utazni van olyan veszedelmes, mint belenézni a Marsall kilenc milliméteres csövébe.

Báró a puskával a kezében. Igen. Minek több? Mi itt erdőben vadászunk, rövid távolságokkal dolgozunk… én annak a pártnak vagyok a híve, amely azt mondja, hogy kis kaliber: nagy biztosság… Ha egyszer a golyó a szívbe talál, mindegy, hogy hat milliméter volt-e vagy kilenc és fél. Ennek a rendszernek például többek közt az az előnye is megvan, hogy… -105- Ez utolsó mondat alatt a puska ravasza körül akart mutatni valamit. A puska, amely e pillanatban a karosszékben ülő Litvay felé van fordítva, eldurran.

Edit. Szent Isten… De hisz ez borzasztó… kérem… nem is merem kérdezni… Litvay… csak nem történt valami baja?

Báró miután az asztalra tette a puskát, Litvayhoz közeledik. Halkan. A jó Isten önnel volt.

Báró. Mit akar? Nem csöngettem. Rettentően néz az inasra. Ez a tekintet súlya -106- alatt kimegy. Ezalatt a báró: Ha a ház dől is össze, magának itt nincs helye addig, amíg nem hívják.

Báró visszafordul. Nagy szerencsétlenség mult el rólunk, Litvay. Férfiak vagyunk, nekem ehhez a helyzethez, amiben most itt állok, hiányoznak a szavaim. Történhetett volna másként is.

Litvay. Kérem, ne is beszéljünk róla. Szerencse, hogy így történt. Ne azt nézzük, hogy hogyan történhetett volna. Egyébként se vagyok pesszimista, de így utólag különösen nem.

Litvay. Mindenesetre furcsa betegség lett volna, ebbe meghalni. Az ember annyit gondolkozik azon, hogy miben hal meg. Erre sose gondoltam. Pedig aránylag gyakori eset.

Litvay. Gyakori eset és a szép az benne, hogy nem minden alkalommal véletlen. -107-

Litvay. Azokban az esetekben, amikor véletlen… Elgyengül a hangja… azokban az esetekben, amikor véletlen… azokban az… esetekben…

Edit mellette, hangosan. Litvay!… Úgy látszik, mégis történt valami baja… Szóljon! Mért nem mondja meg?… Mért titkolja…

Litvay. Kénytelen vagyok… bevallani… méltóságos asszonyom… nyugodjék meg… semmiesetre sem komoly… most érzem csak, hogy mintha megütötte volna a vállamat…

Litvay Edithez. Ne izgassa magát, kérem. -108- Itt a bal vállamon érzem. Lehet, hogy csak horzsolta. Semmiesetre sem beszélnék ilyen nyugodtan, ha… komolyabb dolog volna.

Edit. Sándor… telefonáljon azonnal Jánosynak. Csönget. Az autó megy be érte Felvárra.

Edit. Az autó azonnal menjen be Felvárra, amilyen gyorsan csak tud. A kórházhoz menjen, Jánosy főorvos urat fogja kihozni. Azonnal.

Báró a telefonnál. Központ? Kérem Felvár kilencet. Vár. Köszönöm. Kórház? Kérem azonnal Jánosy főorvos urat. Kérem. Jó, megvárom. Itt maradok a telefonnál.

Litvay. Hozzá se szabad nyúlni. Ez a háború sebészi tapasztalata. Nyugalom, -109- és az orvos legyen az első, aki hozzányúl. Az már bizonyos, hogy nem súlyos.

Litvay. Nem. Úgy érzem, nem. Az ilyen kis nyilású sebek rögtön elzáródnak. Úgy látszik, csak izmon szaladt keresztül. Semmi az egész.

Báró a telefonnál. Jánosy főorvos úr? Itt báró San-Friano. Jóestét. Pár perc mulva ott lesz önért az autó, főorvos úr. – Baleset történt. – Puskával. – Nem, úgy látszik, nem súlyos. – Kérem. – Nagyon köszönöm. Leteszi a kagylót. A kapuban fogja várni az autót. Litvayhoz. Nem akarja, hogy lefektessük?

Litvay. A világért sem. Az orvosba is inkább csak a méltóságos báróné kedvéért egyeztem bele.

Báró. Ugyan kérem. Sose lehet tudni, mi komoly, mi nem komoly. Amért így az első percben nem okoz kellemetlenséget.

Litvay. Most már… kezdek magamhoz térni. Inkább… azt hiszem… az idegesség tette.

Báró Edithez. Üljön le kérem. Most már ne bolygassa. Talán magának volna jó egy pohár víz. Vagy konyak.

Litvay. Mondom… azt hiszem, ott hagytam el… hogy aránylag gyakori az ilyen eset és a szép benne az, hogy nem mindig véletlen. Ön azt mondta, hogy így van.

Edit. Nem értem, mért mondja, hogy az a szép benne, hogy nem mindig véletlen. Mi ebben a szép?

Litvay. Egy puska, amely eldurran és vaktában golyót küld valahova, ez brutális -111- és felháborító. De egy puska, amely gondolkozik és a véletlennel csak fedi magát, ez regényes, ez szép, ez hátborzongató.

Báró. Lehet, de én úgy érzem, mintha ez az aforizma itt most nem volna helyén.

Litvay. Azt nem mondom, hogy helyén van. De ha már beszélünk róla, az embernek eszébe jut minden lehetőség.

Báró. «Lehetőség». Ez a szó ép úgy nem illik most ide, mint ez az egész fejtegetés.

Litvay. Meg kell bocsátania, ha kissé eltérek a társalgás szabályaitól. Nem érzem magam rosszul, de miután már orvost hívtunk, élek a beteg előjogaival.

Litvay. Ha ez az állapotomnak szól, köszönöm. De ha azt jelenti, hogy a téma, amelyről beszélek, nem kellemes, akkor még mérlegelni fogom, hogy mi esik most nekem jobban: a nyugalom-e, vagy a beszéd.

Báró. Én megkönnyítem az ön dolgát. Nem érdemes minden szavát fátyolba burkolnia. Ha önnek az a célja, hogy erről a balesetről velem ilyen hangon beszéljen, akkor állok elébe.

Litvay. Nem is mulatságos, báróné. Bevallom, kezd elhagyni az angol hidegvér és ágaskodik bennem a paraszt.

Báró. Még mindig burkoltan beszél. De én segítek ezen. Az a paraszt, amely önben ágaskodik, azt szeretné mondani, hogy -113- ezért, ami itt történt, nem a Marsall a felelős, hanem én.

Edit feláll. Most… nem tűröm egy pillanatig se tovább, hogy erről beszéljenek. Nem tűröm, nem tűröm.

Báró. Maga lesz szíves a helyén maradni és végighallgatni azt, ami itt elmondatik.

Litvay. Ön mondta, hogy amért az első percben nem okoz kellemetlenséget, azért komoly is lehet. Amióta ezt mondta, magam is erre gondolok. És ha komoly is -114- lehet, akkor nézzünk egymás szemébe és beszéljünk róla.

Litvay. A puska lehet okos. Sőt a golyó is okos, amíg repül. Mikor egyszer valahol megáll, ott bolond szokott lenni. Ki tudja, mit akar ez, amelyik itt bennem van.

Edit. Az lehetetlen… hiszen akkor… De hát akkor tenni kellene valamit. Feláll. Így nem maradhat itt. Hogy lehet az, hogy itt ül és beszél?…

Litvay. Erről ne vitatkozzunk. Tételezze fel rólam, hogy tudom állni a fájdalmat. Rémület pedig nincs bennem. Már mondtam. Az életem pedig… sose tekintettem a magaménak. Kölcsön kaptam. Egyszer csak vissza kell adni. Ezt mind halkabban mondta, mint aki fájdalmát férfiasan titkolva szenvedi.

Litvay. Igen. És beszéljünk róla. Ön meg van győződve arról, hogy ez véletlen volt?

Litvay. Akkor holnap a vadászaton kellett volna találkoznunk. De én lemondtam a holnapi vadászatot. A torkomat féltettem. Mondtam, úgye, hogy az életemet nem, de a torkomat féltem. És lássa, milyen jó elv ez. Ha nem féltem a torkomat, holnap talán a szívem közepében van a hat milliméteres lyuk.

Báró. Ön félre nem érthetően mondja tehát, hogy én önbe most bele akartam lőni.

Báró. Ön vendégem és sebesülten ül -116- itt. Mit feleljek erre most. Annak idején erőteljesen fogok erre megfelelni.

Edit. Azt nem mondhatja, hogy ez szándékosság volt, ilyen borzasztó percben ezt nem mondhatja… Még így sincs joga ilyet mondani…

Litvay izgatottan. Fel van szabadítva minden bilincsből… ne respektáljon semmit. Beszéljen és feleljen, követelem.

Litvay. Azon a jogon… hogy talán… nem lesz többé alkalmam… önnel erről vitatkozni… Nem mintha bosszút akarnék most állani. De kiváncsi vagyok. Érdekelnek az emberek, az események, a véletlenek, a szövevények, az okok, a bűnesetek…

Litvay. Hiszen én hallgatok… és ne nyugtalankodjék báróné, hallgatni is fogok. De ha ez a bolond golyó olyan bolond, mint amilyennek… most e percben megint… okom van feltételezni… akkor az én diszkrécióm csak addig tart, amíg én megvagyok.

Litvay. De én adom. Amíg… élek, addig ez itt… a hármunk dolga… Senkinek semmi köze hozzá. De… méltóságos uram… ha elkövetném azt a neveletlenséget, hogy egy úriháznál, ahova mulatságra hívtak… meg találnék halni… akkor a hallgatásom már nem használna semmit. Mert ilyenkor már idegenek szoktak beleavatkozni a dologba. Ilyenkor jön egy… egy igen komoly ember, aktákkal a hóna alatt. Akik vele jönnek, úgy szólítják, hogy «vizsgálóbíró úr». És ez az úr… még kiváncsibb ember, mint én. És neki könnyebb a kérdezősködés, mint nekem, már csak azért is… mert mikor ő kérdez, benne nincs egy… hatmilliméteres golyó. -118- Ő megtud mindent, amit akar. És én, mondom, olyan kiváncsi ember vagyok, nekem borzasztó elgondolnom… hogy én ne tudjam meg azt, amit az az úr meg fog tudni. Amit… Elgyengül, elhallgat.

Edit. Le kellene feküdnie. Hisz ez még annak is kínlódás, aki nézi… hát még magának, kérem… engedje meg, hogy segíthessünk magán…

Báró. Ön már nem is gyanusít, hanem nyiltan vádol. És ha igazán nem tart igényt a kíméletre…

Báró. Maradjon nyugton, gyermekem. Tudhatja, hogy nincs olyan helyzet, amelyben magamat mérsékelni ne tudnám. -119-

Litvay. Ismét hazudott. Mert voltak előzményei, még pedig ott, ahol most a szemével keresi őket.

Edit. Bocsásson meg… én nem adtam okot arra, hogy ilyet mondjon. Gondolja meg, hogy úriember létére mit beszél?…

Edit mintegy a tekintetre válaszolva. Ön… nem mondott nekem semmi olyat… amiért az uram vádolhatná.

Litvay. De mondtam. Én önnek szerelmet -120- vallottam. Én önt rábeszéltem arra, hogy hagyja el az urát és legyen az én feleségem.

Litvay Edithez. Ön nem adott rá okot, ön nem bátorított, ön visszautasított, de én mondtam. A báróhoz. És ön hallotta.

Litvay. Tegyük fel… csak ép tegyük fel… hogy az az úr, akit én az imént vizsgálóbírónak neveztem… öntől megkérdezné, hogy volt-e kettőjük közt… ezt a véletlen balesetet megelőzően… féltékenységi jelenet… ha ezt kérdezné, mit felelne ön?

Edit. Soha… egy szó sem. Kérem, -121- vigyázzon a szavaira, ha tud. Az uram még azt hihetné, hogy…

Litvay. Őméltósága nem azért hozta ki a Marsallt, hogy kényelmesen intézzen el egy válságot, amely…

Edit rémülten. Nem, nem, nem. Hol veszi ezt? Mért mondja ezt? Folyton az urára néz. Az uramról, az én uramról ilyet feltételezni!

Litvay. Vagyis ön, az egyetlen, aki mindent tud, ön… azon a nézeten van, hogy ez itt… szerencsétlen véletlen…

Edit. Litvay… nyugodjék meg egy kicsit… pihenjen egy kicsit… maga most olyan izgatott…

Edit. Véletlen volt Litvay, én… én… dehát, hogy is képzelhette egy pillanatig is, hogy… hiszen ez borzasztó… soha az uram egy szóval se… ez képtelenség, -122- amit maga itt gondol… ne nézzen így… most félek magától! Sírva az urához menekül.

Báró. Ne sírjon gyermekem. Gyöngéden magához öleli. És ne féljen semmitől.

Csók után kis szünet. Litvay keserű mosollyal nézi a jelenetet, Edit lassan kibontakozik a báró karjaiból s rövidke ideig a szemére szorított zsebkendővel áll mellette, aztán lassan jobb felé indul, hogy kimenjen. Mikor az ajtó közelébe ér, Litvay feláll és megszólal.

Litvay. Ma este Pesten játszanom kellett volna. Még pedig egyik legjobb szerepemet. Az előadást lemondtam, hogy idejöhessek. Akkor még nem tudtam, hogy ma este mégis csak fogok játszani. Most már tudom és meg is mondom. Játszottam, még pedig ma játszottam el a legjobb szerepemet. Nevet. -123-

Litvay nevetve. Óh, sokat jelent. Nagyon sokat jelent. Milyen különösen néznek rám. Úgy látszik, már kezdik sejteni, mi történt itt?

Litvay. De bizony komédiáztam uram, még pedig jól, mint látom. Ne méltóztassanak olyan mereven nézni rám, így van, ahogy mondom. Nincs nekem semmi bajom, nincs én bennem semmiféle golyó, nem talált el engem az a híres angol puska, egy kis színészet volt az egész és nem vagyok hencegő ember, de konstatálom, hogy nem is volt olyan rossz színészet. Hasznosnak azonban biztosan rendkívül hasznos volt. Nevet. Az előkelő társaság, remélem, meg fogja bocsátani a szegény komédiásnak ezt a kis magánszorgalmi mutatványt.

Litvay. Valóban úgy van, báró úr. De nem az ön bosszantására vagy a magam mulatságára történt. Nem. A játék komoly -124- volt. Én szerettem az ön feleségét és ön belém akart lőni báró úr.

Litvay. Nanananana! Belém akart lőni, de nem talált el. Eddig komoly a dolog. Aztán jött a komédia. Én kiváncsi ember vagyok, hányadszor mondjam már. Szerettem volna látni, mi történt volna, ha a Marsall ezúttal nem veszti el a csatát. Az ember kiváncsi a saját temetésére. Én végignéztem most, méltóságos báró úr és méltóságos báróné. Okultam belőle. Nagyon csúnya temetésem volt. Olyan csúnyán haltam meg, olyan elhagyottan, mint egy kutya, amit a báróék automobilja elgázol az országuton… Az árokba fordul csúnyán, keservesen. Az autó tovább repül, a báróék vissza se néznek. Rettenetesen haltam meg, tisztelt közönség. Igazán, sírni kéne, ha nem volna olyan nevetséges. Ne méltóztassanak rám haragudni ezért. Nagyon csábító volt a gondolat. Tessék elképzelni: nem mindennapi dolog… az embert megölik… és az ember belelát -125- abba, ami a halála után történik. Nem csoda, ha az ilyen igazi színész kisértésbe esik és olyasmit csinál, ami talán az illendőség szempontjából nem szép. Nem nagy öröm volt látni, hogy a halottnak nincs igaza… ahogy menekül a halottól valaki… a pozitiv életbe, a tovább-élésbe… ahogy az életnek van igaza, csak az élőnek, az erősnek, a keménynek van pártja, barátja, tanuja… mindene… Nem öröm ezt meglátni, de mondom, olyan kiváncsi ember vagyok, hogy már magam is restellem. Ha megbocsátottak, méltóztassanak helyet foglalni… Helyet mutat nekik, ő leül… és beszéljünk másról. Ami a vadászatot illeti, ezennel végleg lemondok róla, mert igazán kezd fájni a torkom… sőt reggel ugyanezzel a gyorsvonattal, amellyel jöttem, hazautazom Pestre és priznicet rakok a nyakamra egész nap… feltételezve természetesen, hogy merészségemért bocsánatot nyerek. Ha azonban nem nyerek bocsánatot…

Báró keményen. Elég volt a szónoklatból. -126- Most már tudom, mit akart. Csak ezért hallgattam végig.

Edit. Jó estét, főorvos úr. Köszönjük, hogy olyan kedvesen állott rendelkezésre… de kellemes meglepetéssel várjuk.

Litvay. Nincs baleset, főorvos úr. Az én bűnöm, hogy ön most idefáradt, ebben a kegyetlen téli éjszakában. Tegye le ezt a táskát… elveszi tőle… és engedje meg, hogy bemutatkozzam: Litvay Imre vagyok, színész.

Jánosy. Kérem művész úr, fölösleges… volt szerencsém elégszer látni Pesten.

Jánosy. Köszönöm, semmit. Nem szoktam. Dehát hogy van ez kérem… hogy történt ez a… baleset… vagy nem-baleset…

Litvay. Kérem, én vagyok a bűnös. Minden haragját méltóztassék rám koncentrálni. Az történt, kérem, hogy itt mutogatás közben elpukkant az a puska ott ni. A báró úr kezében volt, mikor elpukkant és én abban a pillanatban, mikor az első ijedtség elszállott belőlem, nem tudtam ellentállni egy kínálkozó színészi feladatnak: cibálja meg a fülemet, kedves főorvos úr, de én úgy tettem, mintha eltalált volna a golyó. És végigjátszottam ezt a szerepet. Mikor önnek telefonoztak, egy pillanatra lelkifurdalást éreztem. De akkor már úgy benne voltam, aranyos főorvos úr, hogy nem lehetett visszakozni… Bocsássa meg egy bolond színésznek ezt a rossz viccet… nyujtsa a kezét… olybá veszem, mintha ezüst -128- babérkoszorút adott volna a jubileumomra. Kezét nyujtja.

Jánosy kezet fog vele. De kedves művész úr… semmi szükség nincs arra, hogy ön ennyire exkuzálja magát.

Jánosy. De boldogan, kedves művész úr. Higyje el, most, hogy tudom, hogy önről volt szó, különösen nagy öröm nekem, hogy nincs szükség rám.

Jánosy. Csak ép leülök, hogy az álmukat el ne vigyem. Leül. Egy súlyos betegem van Felváron, ahhoz még néhányszor be kell néznem az éjszaka.

Litvay. Tudja… képzelje magát az én helyzetembe. Itt ülök, diskurálunk, -129- kedélyesen, a báró mutogatja a puskáit, az Ezredest, a Marsallt…

Litvay. És ahogy a báró úr mutogatja, dicséri ezt a jó angolt, a jó angol egyszerre csak megszólal…

Litvay. Bizony hallatlan. Valószínűleg kölcsönben volt valakinél, aki megtöltve adta vissza. A báró úr olyan nagyszerű vadász, hogy nála nem kerül a szögre puska, amit ki ne húztak volna. Hát elpukkan, elpukkan. Épp arrafelé pukkan, arra ni, ahol én ülök. Látom az ijedt arcokat. Mondja meg őszintén kedves főorvos úr… még ha nem is színész az ember… nem természetes-e, hogy gusztusa támad egy kicsit megjátszani a meglőtt áldozatot… talán nem is csak a tréfa kedvéért, de figyelni, megfigyelni, hogy mit szólnak, mit csinálnak, hogy viselkednek… -130-

Jánosy. Kérem, természetesnek találom. És olyan zamatosan mondja el, szinte sajnálom, hogy nem voltam itt. Csak a végére érkeztem.

Litvay. Hát mondjuk: érdekes. Egy főúri házaspár, amely egyszerre abba a szituációba jut, hogy megölt egy embert. Szakértőknek való színház.

Jánosy. Teljes szívemből és boldogan. A báróékhoz. Képzelem, önök akkor nem élvezték ezt mint produkciót. De így, visszagondolva rá… ettől a híres művésztől ilyen nehéz szerep… élvezetes látvány lehetett.

Edit komolyan. Túlságosan jól csinálta. Én beteg lettem belé… és komolyan haragszom rá, mert… sokáig… sokáig nem fogom ezt kiheverni.

Inas. Méltóságos báró urat várja a fővadász. Rendelkezéseket kér holnap reggelre.

Litvay. Csak így volt érdekes. És kiváncsi voltam, mit szól az egyetlen tanu, aki… nevetve… az emberölésnél jelen volt.

Litvay. Nagyon megnyugtatóan viselkedett. Öröm nézni ilyen helyzetben egy okos, derék asszonyt. Nős ember ön?

Jánosy felkel. A fődolog, hogy nekem nem akadt dolgom. Bocsánat báróné, de egy kicsit nyugtalan vagyok a betegem miatt. Mi, vidéki doktorok, ilyen lelkiismeretesek vagyunk. Ugyebár, elvisz az autó vissza?

Jánosy. Nem szükséges kérem, mondtam neki, hogy várjon egy kicsit a kapu előtt.

Edit. Hát akkor nem is tartóztatom. Még egyszer nagyon köszönjük, hogy olyan kedves volt.

Jánosy. De kérem, nincs mit. Azt nem mondhatom, hogy örömmel jöttem, de jó szívvel és azonnal jöttem. Kezét csókolom.

Edit. Egy pillanatra csak… Köszönjön el az uramtól is, azonnal hívom… Jobbra elsiet.

Litvay. Főorvos úr… egy szót, gyorsan, mert nincs idő… ha most nem -133- maradtunk volna négyszemközt, hajnalig vártam volna… főorvos úr… az orvosi titoktartását, a becsületszavát kérem…

Litvay. Ön… nem késett le az én komédiámról. Ön végignézte az én komédiámat. Most is azt nézi.

Litvay. Főorvos úr, én… alig állok a lábamon… én… nem akkor komédiáztam… az előadás most folyik… mert itt van bennem az a golyó… amit ez a gazember belém lőtt… itt a vállam körül…

Litvay. Nem, nem. Itt nem. Ezt nekik soha nem szabad megtudni. Értsen meg. A szavát kérem.

Jánosy. Velem jön rögtön Felvárra. Az autón. A kórházban majd ellátjuk. Ha ilyen gyönyörűen bírja, nem lesz nagy baj. Szerencséje volt.

Litvay. Ők azt hiszik, akkor komédiáztam. Most már tudja, úgy-e, mért játszottam olyan jól a sebesültet. Mert nem játszottam. Mindjárt megpróbáltam eltitkolni, de hirtelen rosszul lettem. Azt hittem, meghalok. Elhiszem, hogy tetszett nekik. De aztán… mikor a keserűség kicsordult bennem, erőre kaptam, legyűrtem a fájdalmat és akkor elkezdtem játszani.

Jánosy. Hát… most már csak gyerünk minél hamarább. Ez már nem orvosnak való színház.

Litvay. Engedje meg, hogy megfogjam -135- a kezét. Milyen szimpatikus ön nekem. Végre egy idegen ember, annyi ismerős után.

Litvay az inashoz. Kérem… csomagolja be gyorsan a holmimat… Csak épp be kell zárni a táskát, még benne van minden… és tegyék az autóra. A főorvos úrral megyek Felvárra.

Jánosy. Mint orvosnak nem illenék ezt kérdeznem, de ön oly bizalommal néz rám, mondja, mért kell ezt most titkolni, ennyi szenvedés árán?

Litvay. Tudja… ne diadalmaskodjanak fölöttem. Féltékeny volt rám. Belém lőtt, mint egy idegen kutyába, amelyik a kertjébe tévedt. Hát én… elviszem a golyót, elmegyek… de ő ne mulasson. Se ő, se a felesége. Érti már?

Litvay. Azt hittem, ez az asszony… ah, sok mindent hittem. Ők aztán most így figyelmeztettek… hogy ők rendes emberek. -136-

Litvay. Ha szivenlőtt volna, ha meghaltam volna, az szebb lett volna. Könnyelmű rajongónak, színésznek, szerelmesnek szép így meghalni. Ha nem talált volna el, az is szebb lett volna: kinevetni az öreg férjet, fütyörészve állni odább. De így… elkullogni egy golyóval, ami fáj… ezt nem kell ezeknek megtudni. Nem, édes főorvos úr. Én akarok nevetni ma este. Egyszer ne az okosak nevessenek, egyszer, csak egyszer nevessen a szegény, könnyelmű cigány, még ha… mégúgy fáj is.

Litvay. Minden élőlénynek adott az Isten valami fegyvert, amivel védekezik. A bika a szarvával, a tigris a fogával, a nyúl a gyors lábával, a madár a röpülésével, a katona a kardjával, szegény színész a komédiájával. Nincs ennél természetesebb.

Báró. Hát… még egyszer köszönjük… és… Isten áldja meg. Kezet fog vele.

Litvay ismét derűsen. A főorvos úr olyan szíves és magával visz Felvárra… Ott elcsipem reggel a gyorsvonatot. Legalább nem kell hajnalban felkelnem és az autót rontanom… Búcsúzom én is… Meghajol.

Jánosy. Én meg veszem a táskámat és jó éjszakát kivánok. Veszi a táskáját.

Litvay. A vadászat rám nézve befejeződött. Mint vadász nem jutottam szerephez. Mind vad, hála Istennek jól jártam. Mi keresnivalóm van itt még? Talán még csak az, hogy egy kis elismerést kérjek, mint a római színészek, akik a játék végén a közönséghez fordultak, azzal, hogy plaudite, tapsoljatok. Azt az egyet meg kell adniok, hogy nem játsztam rosszul a szerepemet.

Edit. El vagyok ragadtatva. Tapsolok. Egyet-kettőt mozdul a tenyere, mintha tapsolna.

Litvay. Én pedig… nevet… bocsánat, de ez legyen a jutalmam, hadd nevessek egy jót ezen az egészen. Hosszasan, fájdalmasan nevet. Jó éjszakát! Nevet. Jó éjszakát!

Elsiet balra, nevetve. A báró összefont karokkal szigorúan nézi. Edit egy karosszékbe roskad.

SZEMÉLYEK:

Operett-színház igazgatói irodája. A háttérfalon két ablak, amelyeken át a szembenlévő ház emeleti ablakait látni. A két ablak közt könyvespolc. Jobbról és balról ajtó. Jobbról elől pianinó a falnál. Balról elől nagy íróasztal. Az íróasztalon házitelefon és városi telefon. Az íróasztal előtt két karosszék, jobbkéz felől papirkosár. Középütt asztal, több székkel, irásokkal, könyvekkel, egy tálcán két pohárral. Jobbról jól látható helyen kályha. Napfényes, késő őszi délelőtt. Mikor a függöny felgördül, az igazgató épp a jobboldali ajtó felé kíséri Roboz kisasszonyt.

Igazgató türelmetlenül. Nagyon sajnálom nagysád. Ajánlom magamat nagysád.

Igazgató. Kérem nagyon sok dolgom van. Nézze, itt künn mennyien várnak. A telefon csönget. És a telefon is szól.

Igazgató. Nem felejtem el. Jó napot. Roboz el jobbra, igazgató becsukja mögötte az ajtót és az íróasztalhoz siet. Állva telefonál.

Igazgató. Halló!… Nem értem, kérem. Tessék? Kicsoda? Van szerencsém. Itt a Népszínház igazgatósága… Igen. Az igazgató beszél… Van szerencsém… Hosszasan hallgat. De kérem, az nem úgy van. Valakinek okvetlenül ki kell jönnie a színházhoz, ezt meg kell nézni. Künn éktelen lárma, veszekedés, egy női és egy férfi hang között. Tessék? Nem értem, kérem. Bocsánat egy pillanatra, de itt olyan lárma van, hogy egy szót se értek. Azonnal kérem. Kikiált. János!

Igazgató. Mondja meg kint, hogy ne kiabáljanak, képtelen vagyok telefonálni.

Igazgató a telefonba. Kérem. Az a baj, hogy meleget és tiszta levegőt egyszerre nem tudunk kapni. Ha a fűtő kevés szenet tesz a kazán alá, akkor tiszta a levegő, de hideg van. Ha meg többet tesz rá, akkor szénszag van az egész nézőtéren… Igen… Igen… Igen… Igen… Hát éppen azt mondom én is, jőjjön ki a mérnök és nézze meg, a szénben van-e a hiba, vagy a fűtőkészülékben… Igen… Igen… Igen… Igen… Nem… Nem… Igen… Igen… Jó… Ajánlom magamat. Leteszi a kagylót, az íróasztalhoz ül, csönget.

A szolga belép. Két füzet van a hóna alatt, egy sárgafedelű, meg egy pirosfedelű.

Igazgató. Nem tud Szeniczey őnagysága máshol veszekedni a főrendező úrral, csak épp az én előszobámban? -144-

Szolga. Itt szeret veszekedni, mert azt akarja, hogy hallja az igazgató úr is.

Szolga. Szeniczey őnagysága mint primadonna követeli ebben az új operettben a facipős táncot. És a főrendező úr a facipős táncot Bán kisasszonynak adta. Most azt akarja, hogy a főrendező úr vegye vissza Bán kisasszonytól a táncot.

Szolga. Igazgató úr kérem, mi legyen ezekkel a hölgyekkel… listát mutat… akik még kint várnak?

Igazgató. Ugyan kérem. Hisz tudja, hogy még legalább nyolc-tíz rendes kardalosnőre van szükségem. Kénytelen vagyok végigrágni magamat rajtuk.

Igazgató felveszi a házitelefon kagylóját. Várjon, előbb telefonálok. Csönget a telefonon. Főrendező úr? Hát kicsoda?… Küldje kérem a főrendező urat a telefonhoz… Jó. Itt maradok a telefonnál. Szünet, mialatt a hallgatót a fülén tartja. A szolgához. Mi az a sárga füzet a kezében?

Szolga. Lóvay úrnak az új darabja. Nagyon kéreti az igazgató urat, hogy tessék figyelmesen elolvasni. Hogy meg tetszett igérni. Feléje nyújtja.

Igazgató még mindig a hallgatóval a fülén. És az a piros füzet, az micsoda? -146-

Szolga. Ez ugyanannak a darabnak egy másik példánya, arra az esetre, ha az igazgató úr tűzbe dobná az elsőt.

Igazgató. Ez beszéd. Szeretem az okos embereket. Adja ide. Szolgától átveszi és az íróasztalra teszi a piros füzetet. El fogom olvasni… A telefonba. Halló! Főrendező úr?… Én, igen. Mi az már megint a Szeniczeyvel?… Igen… Természetesen… Igen… Szó sem lehet róla… Nagyon helyes. Még csak az kéne… Jó… Nagyon helyes… Nagyon helyes… Szervusz. Leteszi a kagylót.

Igazgató. Ne kedélyeskedjünk fiam, -147- nem vagyunk a Városligetben. Az antréjáról látom, hogy onnan jön.

Igazgató. Én nem vagyok bohém. Nézd csak! Mondja édes fiam, mi volt maga, mielőtt bohém lett?

Márkus. Nem. Drogéria. Onnan fedeztek fel. Nagy elbeszélésbe fog. Úgy történt, kérem…

Igazgató. Jól van fiam, gratulálok, nagyon örülök, hogy felfedezték, de én most nem érek rá a részletekre. Be akar lépni a kórusba?

Igazgató. Nagyon okosan. Hát sajnálom, mi ezt nem játsszuk. Sürgetőleg áll fel.

Márkus. Tudom édes, nem is ezt akarom. Csak valami kisebb szerepeket. Nagyon örülnék, ha megnézne. Szegény Sziklaynál voltam, most a Műszinkörben vagyok. Hétfőig ott játszom. -149-

Igazgató. Ne hosszabbítsa fiam. Csak miattam ne hosszabbítsa. És most sok dolgom van. Szerepekről szó se lehet. Kóristánét még felvennék néhányat.

Igazgató. Hja, ilyen az élet. Órájára néz. Már féltizenkettő van, édes fiam.

Igazgató. Nekem ne szabjon ilyen feltételeket, angyalom. Menjen szépen. Vissza a ligetbe. Nem szégyelli magát, így felajánlkozni? -151-

Szerző. Jó napot, direktor úr. Nem haragszik, úgy-e, hogy feljöttem önhöz egy cigarettára, mielőtt haza megyek. Kivételesen semmi kérésem sincs. A próba nagyszerűen ment, a zenekar pompás volt, boldog vagyok.

Szerző rágyujt. Köszönöm. A zenekar -152- elvégezte a dolgát, most a prózai szövegrészeket próbálják a színpadon, de én ezt nem bírom hallgatni. Nem tudom, más zeneszerző is így van-e vele, de engem idegessé tesz, ha nem folyton a zenémet hallom a színpadról.

Igazgató. Nem csuda kérem, az epe önti el az embert. Látta ezeket a hölgyeket itt az előszobában?

Igazgató. Már hatot dobtam ki ma délelőtt és még tíz van hátra. Jelentkezés, ajánlkozás, szezon eleje. A földből bujnak elő ilyenkor. Mind színésznő akar lenni.

Igazgató. Fenét jó. Kell is nekem az ő szerelmük! Higyje el, nem a színésznők rosszak, hanem ezek a hölgyek, akik színésznők akarnak lenni. Ez mind azt hiszi, -153- hogy ezen a pályán csak szerelemmel lehet karriert csinálni.

Igazgató. Önnek. Én megpukkadok bele. Ön most jár először a színháznál. Önnek ez az első operettje.

Igazgató. Minél csinosabb, annál jobban haragszom, mert annál nehezebb a helyzetem. De hiszen csak ne volna szükségem kóristánékra. Hogy repülnének ezek innen.

Szerző. Csudálatos, önök hogy elfásulnak itt a színháznál. Nekem itt minden új, minden meglepő, szép, érdekes, izgató.

Szerző. És a nők, drága igazgató úr, ezek a nők a színpadon! Ez a kedvesség, ez a barátságosság, ez a jókedv! És mennyi csinos van köztük!

Szerző. Oh, az megint más. A feleségem komoly és szent nő. Két évvel idősebb, mint én. Ez a komoly élet. De ez a kedves, könnyű világ itten! Nekem itt mindig nagyobb a pulzusom, mint otthon. Mutatja. És még ezek is milyen kedvesek, akik itt kint ülnek az előszobában, sorban, mint a madarak az ágon, reménykedve… Na, ne legyen olyan haragos.

Igazgató. Kétségbeejtő, kérem. Azok a madarak mind a nyakamba akarnak borulni. És az idén, nem tudom, mi lelte őket, szemtelenebbek, mint valaha.

Igazgató. Nem vagyok én moralista, kérem. Tisztességes ember vagyok és van ízlésem. Az ilyen szerelem nem kell nekem. Irtózom tőle.

Szolga. Szeniczey őnagysága kijelentette, -155- hogy nem játssza el a szerepet. Visszaadta. Itt van. Átadja.

Igazgató. Nyugodjék meg, kérem. Átveszi a szerepet. Mondja meg neki, hogy rendben van, beleegyezem.

Szerző. De kérem! Az operettem főszereplője! Szeniczey nélkül végünk van!

Igazgató. Nyugalom, kedves mester. A szolgához. Mondja csak, hogy rendben van. És nézze, ide teszem ez alá a lámpa alá. A papircsomót látható helyre az íróasztal lámpája alá teszi.

Igazgató. Eljátssza. Üljön csak le. Hol is hagytuk el? Azt mondtam, hogy nem vagyok moralista, csak nem bírom azt, ha egy ilyen szegény lány a kenyere miatt felajánlkozik nekem.

Szerző. Bocsásson meg, kérem, de most úgy megijedtem emiatt a Szeniczey miatt.

Igazgató. Bízza rám Szeniczeyt. Hol hagytuk el? Ott, hogy nem vagyok moralista. Hogy mért nem vagyok moralista? Már az ifjabb Dumas megírta emlékirataiban…

Szolga nyugodtan jelenti. Szeniczey őnagysága revolvert vett elő a retiküljéből és le akarja lőni előbb az igazgató urat, aztán önmagát.

Igazgató ezt nyugodtan hallgatta végig és tovább beszél, mintha a szolga semmit sem mondott volna. Már az ifjabb Dumas megírta emlékirataiban, hogy maga a színház immorális hely. Én itt nem hirdetek valami külön erkölcsöt, csak úriember vagyok, -157- aki a nyomorult szerelmeket visszautasítom. Érti?

Igazgató. Dehogy. Maradjon. Ha tanu ül itt, talán szemérmesebbek. A szolgához. Na, bocsásson be egyet.

Szolga az ajtóhoz megy, ott a listáról hangosan olvassa. Rakolnoki! Kimegy.

Rakolnoki. Nem. Hogy elváltam tőle. Azt mondják, a Dunának nagy jövője van.

Igazgató. Ne érzékenyüljünk el, kérem, azt én nem szeretem. És időm sincs.

Rakolnoki. Nem is. Csak olyan… zsenáns ezt így bevallani. Ha ismerte volna a helyzetemet, nem róna meg ezért. Az uram nyomorban hagyott. Sír. Már azon a ponton voltam, hogy a telefonhoz megyek.

Rakolnoki bután. Többnyire. A táskájából elővesz hosszú cérnára fűzött egy- és kétsoros ujságkivágásokat. Lógatja a levegőben.

Rakolnoki. Óh, nem én vágtam ki, ne tessék hinni. A barátom gyűjtötte össze ilyen gondosan… minden lapból. Áldott jó ember. Olyan naiv, olyan romlatlan…

Rakolnoki. Óh, ő romlatlan, sőt önzetlen. Nem érdekli semmi, csak én, csak én! Csak nekem legyen meg mindenem, csak én érjem el a célomat, csak én legyek híres primadonna. Ha színpadra lépek, a legszebb ruhákat kapom tőle, mindent megtesz a karriéremért, mindent, mindent! -162- És igazán csak jóságból. Olyan mint egy nagy gyermek.

Rakolnoki. És jó ember, kérem… néha hetekig nem is látom. Jelentősen néz az igazgatóra. Nagyon önállóan élek.

Rakolnoki. Ő tudja, hogy csak a hála köt hozzá. Nem is kíván többet. Ő belátja, hogy már a külseje miatt se kívánhat illuziót. Ő kizárólag csak becsül engem. Megbecsüli bennem, hogy… Ismét ránéz az igazgatóra… hogy hálás természet -163- vagyok. Ez az egy passzióm van. A hála. Illetve kettő. A színház és a hála.

Rakolnoki zavartan mosolyog. Most azt hittem, köszönt valakinek, aki elmegy.

Rakolnoki zavartan. Nem értem kérem. Hiszen még ki se próbálta a… -164-

Igazgató. Már kipróbáltam. A jobb ajtó felé megy. Volt szerencsém, ajánlom magamat.

Igazgató becsapja mögötte az ajtót, nagyon mérges. Nahát kérem. Hallotta? Ő hálás és nekem szuggesztív szemem van. Hát ne öntse el az embert az epe.

Igazgató mérgesen. Dehogy nem. Ha én elfogadom a borulást, akkor ezt állanom is kell. A nyakamon marad. Azért mondom kérem, hogy én nem vagyok moralista, én csupán…

Szolga nyugodtan jelenti. Szeniczey őnagysága bevett valamit, megmérgezte magát, összesett, elájult.

Igazgató nyugodtan folytatja… Nem vagyok moralista, csak ízléssel és tisztán akarok élni a mesterségemnek. Ez épp oly komoly és száraz mesterség, mint minden más, ha komolyan veszi az ember, mint ahogy én komolyan veszem.

Igazgató idegesen. Jó napot kívánok, az igazgató vagyok, ön bizonyára szintén a színházhoz óhajt szerződni, hogy hívják?

Igazgató. Az más. Átveszi az írást. Fővárosi énektanfolyam. De hisz ez kitünő oklevél. Mért nem megy tanítani kisasszony? Az se nagy jövedelem, de még mindig több, mint amennyivel itt kezdi. Vagy úgy vágyódik a színpadra?

Igazgató örömmel. Bravó! Ordítva. Bravó! Széket tól oda. Tessék helyet foglalni.

Igazgató. Lássa, ezt már szeretem. Komoly, tisztességes teremtés. Ez is ritka madár ilyenkor ősszel.

Igazgató. Az nem érdekel, akkor szünet van… És mit csináltak azok az igazgatók?

Thúz. Hagyjuk ezt, kérem. Nem is akarok emlékezni rá. Pedig ha tudná, milyen jónevű iskola.

Thúz. Csak megmondtam neki a véleményemet. Ne higyje, hogy durván. Én… elfogódottan… jó családból való lány vagyok, a szüleim jobb napokat láttak és amért tönkre mentünk, azért én… megtartottam a büszkeségemet… és az úri modoromat is. Könnyekkel a hangjában. Nekem kell gondoskodnom szegény anyámról és kis öcsémről, a katonai alreáliskolában… Egyedül járok az életben, de akármi ért eddig, a büszkeségemről és az úri nevelésemről nem feledkeztem meg. Feláll. De nem akarom ezzel untatni. Látom, hogy sok dolga van… Még sokan várnak kint…

Thúz. Hát kiraktam a csárdást. Nagyon mondták, hogy úgynevezett passzionirt táncos vagyok. Körülnéz. Kérem… nem mondhatnék önnek valamit négyszem közt?

Thúz. Kérem, bocsásson meg. Ne értsen -170- félre. Azok… iskolaigazgatók voltak.

Thúz. Nem azért jövök a színházhoz, hogy elhervadjak. Ha ezt akarnám, az államhoz mennék. Ha már itt vagyok, fel akarok szabadulni a nyomás alól.

Thúz. A család, a tradició, a mult!… Én már nem is az igazi nevemen mutatkoztam be. Új név, új pálya, új élet. Fény, hírnév, siker. Beledobom magamat.

Igazgató. Vissza lehet jönni. Helyben vagyunk. Szerző visszaül a helyére. Nem, kisasszony, én nem alapítok semmit. És senkit.

Igazgató. És azt ajánlom, dobja bele magát az államba vagy a fővárosba. Az se rossz.

Thúz. Kérem. Halkan. Csak azt az egyet még… hogy remélem, úri diszkrécióját bírom.

Igazgató. De meggondolta. Ez már hátborzongató, kérem. Ilyen rossz szezon kezdetem régen nem volt.

Igazgató. Ugyan, hagyja már ezt kérem. Ezek vagy meg vannak őrülve az idén, vagy valaki terjeszti köztük, hogy én nőfaló vagyok. Nálunk a konkurrencia…

Igazgató nyugodtan folytatja… nálunk a konkurrencia igazán nem lovagias. Lehet, hogy valamelyik színigazgató terjeszti rólam ezt, csak azért, mert tudja, hogy bosszankodom. Az induló szolgához. Várjon csak.

Igazgató a szolgához. Most még Szeniczey őnagysága telefonáltatni fog a mentőktől, -173- hogy meghalt, de akkor se kell magának bejönnie. Csak majd ha feltámad és egy konflison visszajön a mentőktől a szerepét visszakérni. Itt van a lámpa alatt a szerepe.

Igazgató. Jöhet itt most még húsz, mind egyforma. Olyan ez, mint mikor Monte-Carlóban az ember feketét játszik és egymásután harmincszor jön ki a vörös.

Széll édelegve, már az ajtónál kezdi. Jó napot! Édes! Drága! Hódító! Bódító!

Igazgató felugrik, ráordít. Hogyne! Hogyne! Ép ezt a hangot várom. Kifelé! Kifelé!

Igazgató becsapja az ajtót. Elég volt! Nem bírom tovább! Ilyen pechem még sose volt. Abba fogom hagyni ezt a mesterséget. Én ezt nem bírom. Amíg fiatalabb voltam, nem mondom. De most már… Nagy izgalomban járkál.

Igazgató rákiált. Nem! Egy se jöhet! Nem jöhet! Menjenek haza! Mind, mind!

Igazgató. Hát nem látja, mi történik itt velem? Még mindig nem látja, mit kínlódom? Hiszen ez nem embernek való!

Szerző. Ön már észre se veszi, milyen ideges, türelmetlen és goromba hozzájuk. Ennek híre megy. És szegények azt hiszik, hogy az ilyen rideg emberrel szemben mindjárt a legerősebb eszközt kell elővenni. Én azt hiszem…

Szerző. Ha hűvösen, de udvariasan fogadná őket, egy kis bizalmat öntene beléjük… A modor teszi, higyje meg.

Szerző. Én az ön helyén nem gúnyolódva, hanem nyugodtan, udvariasan beszélnék velük. Eszükbe se jutna, hogy valamivel lekenyerezzenek.

Igazgató. Tudja mit. Ha olyan jól tudja, hogy hogy kell, én ajánlok önnek valamit. Üljön be most maga ide a helyemre és legyen helyettem egy kicsit igazgató. Én lemondok a szerencséről. Majd meglátja, hogy itt hiába minden, akármilyen modorban beszél. Üljön csak oda. -176-

Igazgató. Én addig pihenek. Az asztalra mutat. Ideülök és majd én nézem, hogy ugranak a maga nyakába.

Igazgató. De mennyire! Leveti a kabátját. Én ideülök ehhez az asztalhoz irnoknak… nézze csak: van itt egy nagy bagoly szemüvegem, ezt felteszem, így. És fölveszem az öreg Skultéti bácsinak a kopott kabátját, így. Felvesz egy kopott Ferenc József-kabátot, amely rosszul áll rajta. És a karvédőjét is. Így ni. És ideülök, itt maradok maga mellett. Én vagyok az öreg Skultéti bácsi, félig irnok, félig szolga. Az íróasztalra mutat. És ön az -177- igazgató. A szolgához. Na János, mit szól hozzá?

Igazgató. Jánosnak nem tetszik. Mindegy, én mégis kiváncsi vagyok a módszerére. Most megmutathatja!

Szerző tűzzel, ambicióval. Meg is fogom mutatni. Ahogy az okos nő távol tudja magától tartani a tolakodást, pusztán a viselkedésével, úgy az okos férfi is…

Igazgató. Most már ne filozofáljon, hanem lássuk a praxist. Tessék odaülni. Egyet azonban kikötök: ha a hölgy a nyakába kezd borulni, rögtön lökje ki. Mert azt nézni se bírom.

Igazgató. Úgy van. Majd meglátja, hogy úgy van. De nehogy aztán… ellágyuljon…

Szerző. Isten ments. Van magának sejtelme arról, hogy félek én a feleségemtől? De ha nem borul a nyakamba, szerződtethetem. -178-

Igazgató. Várjon. Átteszi a városi telefont a másik asztalra. Így ni, ha szólni talál a telefon. Leül. Dühösen. Most majd megmutathatja, milyen nagy lélekbuvár. De még egyszer: amint bizalmaskodik, kilökni és jőjjön egy másik.

Szolga. Hát… a nagyságos úr azt mondta, hogy ő udvariasan akar beszélni… az illetőkkel. -179-

Igazgató az asztalra könyökölve. Igaz is, hát nem keserves, hogy így el kell bujnom előlük?!

Szerző. Jó napot, kedves nagysád. Szíveskedjék helyet foglalni. Miben lehetek szolgálatára?

Igazgató türelmét vesztve. Arra feleljen, amit az igazgató úr kérdez. Itt nincs idő bájt kifejteni.

Szerző. Végezze a dolgát. Üljön le, kedves nagysád. És mondja el bátran, mi hozta ide hozzám.

Ilonka. Ugyan mi hozhatott volna a tisztelt igazgató úrhoz. Selmecről jövök. Színésznő vagyok. Szeretnék szerződni a színházához.

Szerző. Ez nagy dolog, kisasszony. Ez nagyon nehéz dolog. Mi a kisasszony szerepköre?

Szerző. Operett, operett, ez tág fogalom. -181- Mégis, micsoda zsáner, micsoda fajta Énekesnő? Szubrett?

Szerző. Ne törődjék vele. Skultéti, ne tegyen megjegyzéseket, már másodszor szól belé. Tudja, hogy ezt nem tűröm.

Ilonka. Ezt mi így hívtuk Selmecen, kérem. Néha kaptam egy-egy kicsi-kis szerepecskét, külön egy-egy szót, valami kis feltünést, tetszik tudni, szóval sokat énekeltem a többivel együtt, de néha mégis kiragyogtam közülük.

Ilonka. Hát szembe volt kérem az -183- árvaházzal a színház és mindig mikor valami látványos darabba angyalok szerepeltek, átküldtek angyalért az árvaházba. Engem vittek mindig, mert azt mondták, hogy szomorú kis arcom van és mégis elég szemtelen vagyok. Ott a színpadon aztán megszeretett a súgó, mert mindig ott a lyuk előtt énekeltünk. És egyszer az ének után fölsúgta, hogy legyek a felesége, de én intettem a szárnyammal, hogy nem. Akkor felsúgta, hogy hát jó, neki mindegy, ő nála az a fő, hogy ne legyen egyedül a világon, ha nem akarok a felesége lenni, legyek a lánya, ő szívesen adoptál engem, gyermekének. Akkor leintettem a lyukba neki, hogy erről lehet beszélni. Megszántam, hogy ilyen szegény árva öreg ember és ilyen sötét lyukban él. Aztán mindjárt nemsokára adoptált. Őtet hítták Sobrinak, kezit csókolom.

Szerző. Kérem, ne mondja nekem mindig, hogy kezit csókolom. Nem vagyok pap. -184-

Ilonka. Ez olyan szerény szokás, kérem. Divatba volt a társulatnál. Édes drága embereknek szoktuk mondani. Akit tiszteltünk: szerkesztőnek, polgármesternek, főorvosnak, szőrmekereskedőnek.

Igazgató. Semmit. Itt a partiturát nézem… Lapoz. Kilökni az angyalt. -185-

Szerző. Térjünk a tárgyra, kisasszony, rengeteg dolgom van. Mért vált meg a társulattól?

Ilonka. Összegyöttünk valamin, kérem. Ő is nyers volt, én is nyers voltam. Nem tűrhettem már, kérem, nagyon rágalmazott. Ezen gyöttünk össze.

Ilonka. Nem törődöm vele, mert látom, hogy csak személyzet. Elvált asszony vagyok, kérem, mindenki tudja, Kiliti Sándor volt a férjem, tetszik tudni… Ijedten néz az igazgatóra. -186-

Ilonka. Kiliti Sándor ragyogó bonvivánt volt a férjem és törvényesen elváltam tőle, kérem.

Ilonka izgatottan. Igen kérem. Összegyövetelem volt vele, igenis, nem tagadom, gyakran veszekedtünk, mert nagyon zseneális ember volt.

Ilonka izgalommal, őszintén. Igen kérem, mert nagyon is zseneális volt kérem. Egész nap törkölyt ivott, már reggel kezdte kérem, nem járt próbára, két napig is kínlódtam vele, hogy tiszta gallért vegyen, kérem, aztán elköltötte a fizetésemet és kérem, télen moly ellen eladta a bundámat, a dzsindzsula galléromat is elitta, szintén moly ellen, kérem, azt is,… túlságosan zseneális volt, de nem ezért váltam el tőle, és a veszekedés is egy -187- békebeli huszárkapitány miatt volt, akkor azt mesélték rólam a városban, hogy a tizennyolcas huszárok a cipőmből ittak francia pezsgőt, Moje Sándort kérem, de ez egy szemtelenség volt, mert nem volt igaz,… mert ők ittak cipőből pezsgőt, ők egy egész szezónban kérem nem is ittak másból pezsgőt, csak, megkövetem, cipőből, kérem, de az én cipőmből nem, kérem, arra itt megesküszöm most is, úgy legyen őrnagy abból a szegény kapitányból, hogy az én cipőmbe valaha hagytam bármit is önteni, nemhogy pláne pezsgőt, kérem,… igenis ezért volt az első veszekedés, de nem is ezért váltunk el, csak aztán mégis elváltunk.

Ilonka. A nevelőapám, a súgó haragudott rá, mert ilyen rosszul bánt velem. És úgy büntette meg, hogy nem súgott neki. Ő meg belesült kérem, magába Hamletba és ezért is engem inzultált, kérem, amikor este hazajött, kérem, pedig akkor tüdőcsúcsba szenvedtem. Akkor elváltunk. -188-

Szerző. Azt mondta az előbb, hogy azért hagyta ott a társulatot, mert a direktorné rágalmazta.

Ilonka. Azt mondta, kezit csókolom, hogy én soha nem is voltam megesküdve az urammal és mink csupán csak a válópört tartottuk meg.

Ilonka. Pláne vidéken, kérem. Hát ezt nem hagyhattam szó nélkül és így történt. Most aztán feljöttem Pestre, szerencsét próbálni.

Ilonka. Ha nem volna, nem mernék ide jönni kérem. Azt mondják olyan hangom van, mint egy mozdonynak.

Ilonka. Két percig is kibírom a víz alatt lélekzet nélkül. Pedig tüdőcsúcsom volt a Mileneumba. Tessék kipróbálni. Akár egy kádba is. És az alakom, kérem, tessék megítélni… Feláll. És trikóba kérem, olyan vagyok, mint a mandula.

Ilonka. Én nem tudom, kérem, de Pápán ezt írta rólam a szerkesztő, pedig az költő, kérem.

Szerző. Azt biztosra vettem. Hát csinos alakja van, nagyon csinos, ez bizonyos édesem. Ehhez nekem nem kell a pápai szerkesztő. És a szeme is szép, nagy, kifejező…

Igazgató veszi a telefonkagylót. Kérem: negyvenhárom-hatvanhárom! Halló? Zeneszerző úr? Jó napot. Most látom itt, kérem az írások közt, hogy mi nem is így egyeztünk meg. Én azt hiszem, ebből már -190- elég volt. Már rég ki kellett volna lökni… azt a részt a szövegből. Tetszik érteni? Nahát kérem. Halló, halló! Tiszteltetem a kedves feleségét. Leteszi a kagylót. A szerzőhöz. Bocsánat.

Szerző. Kérem. Szóval, hogy összefoglaljam a kérelmét: ön a női kórusba való felvételét kéri azzal a külön óhajtással, hogy itt-ott kisebb magánszerepeket is kapjon.

Ilonka. Hát itt-ott egy kis hercegnőt, de nem hosszút, vagy valami rongyos kis grófnét, de csak mikor öt vagy hat grófné jön be egyszerre,… egy pár szót, hogy: «ejnye de sikerült ez az estély!»… vagy amit a Csipketündérben játsztam, hogy azt mondtam: «Valami bűzlik Dániába.»… és így megfordultam: «Úgy-e Excellenciás uram, neszpa, ambaszadőr?»… ilyen apróságokat és ha az ember fejlődik, hát Istenem, idővel meggyön, ami meggyön.

Szerző. Lássa, ez kedves és szerény beszéd. Ön kitünő benyomást tesz rám nagysád. -191-

Igazgató fölkel és a két ablak közt álló polchoz megy, közben mondja. Kilökni, kilökni.

Ilonka mialatt az igazgató a polcon keresgél. Mit dörmög ez mindig kérem?

Szerző. Ne törődjék vele. Ön tetszik nekem. És ha az igényei nem nagyok…

Ilonka. Nem nagyok kérem, magam varrom a ruháimat, állatokat nem tartok, ékszert nem hordok, madarat nem eszem, prémet nem viselek, kocsin nem járok, mi kell nekem? Amit a kódusoknak adok, néha egy kis ondolálás, meg egy pár cigaretta, az is öntöltő hercogovina. Ez minden.

Ilonka rágyújt a gyufán, amit a szerző kinál. Köszönöm. Fel tetszik bátorítani a -192- szívemet. Most már attól a pápaszemestől se félek úgy.

Szerző. Nagyon kedves, hanem most jőjjön szépen a zongorához. Halljunk egy skálát. A zongorához ül.

Ilonka skálát énekel, a szerző kíséri, ő skála közben kacéran a szerzőhöz dől.

Ilonka. Kérem. Ujra kezdi, elénekli az első strófát a szerző kíséretével. Az ének folyamán a szerzőhöz dől, a szerző vállára teszi a kezét, sőt később átfogja a nyakát is. A szerzőnek ez láthatólag jól esik, s a nő kebléhez támasztja a fejét.

Szerző az ének után. Bravó kedves, gratulálok! Lázasan. Nemcsak kisebb szerepeket fog kapni. Óriási szerepeket fog kapni! Karriért fog csinálni nálunk! Megragadja a kezét és magához vonja. Milyen meleg hangja van, igazán, a szívemig szaladt. És üde, mint a csengetyű. És ez a puha kis keze… És milyen illatos…

Szerző fejét Ilonka melléhez közelítve, hevesen. És hogy dobogott… az a kis szíve, amig énekelt… és milyen illatos -194- az a kis szíve… és milyen forró ez a kis keze…

Ilonka a gyönyörtől áradozva. Édes, andalító ember… bizony Isten a menyországban vagyok.

Igazgató megcsengeti a telefont. Halló, itt a menyország. Pardon, az igazgatóság. Hát kérem, szerző úr, ez már a disznóság határán van, ez az eljárás.

Igazgató. Okos ember az, nem sértődik az meg. A telefonba. Halló! Tiszteltetem a kedves feleségét. Leteszi a kagylót.

Ilonka. Nézze édes, most fogja egy kicsit a másik kezemet, mert ez elzsibbadt.

Igazgató. Hogy mozogjak. Mérgesen néz vissza, megáll, de aztán gondol egyet és fejcsóválva kimegy jobbra.

Szerző. Nem is dühös. Ilyen a természete. -196- Régi ember az itten. A családhoz tartozik.

Szerző. Dehogy. Olyan régi butor: félig irnok, félig szolga, már ahogy az nálunk szokás.

Szerző. Nagyon, nagyon. Óriási szerepeket fog kapni. Mindjárt ebben az új operettben, amit most tanulunk. Kap egy facipős táncot.

Szerző. Imádom. Maga felé vonja, Ilonka húzódik tőle. Mért olyan nyugtalan?

Ilonka kezében a pohárral, kedvesen. Ne haragudj rám Skultéti bácsi. Iszik egy kortyot. Mondd, mindig mozog az orrod, mikor haragszol?

Szolga a szerzőhöz. Nagyságos urat sürgősen kéreti a karmester, mert tovább próbál a zenekar.

Szerző. De hisz az előbb azt mondta a -198- karmester, hogy a zenekar már végzett. Gyanakodva néz az igazgatóra, aki közben kidugta a fejét.

Igazgató erre a tekintetre hirtelen ismét lebujik a papirjaiba, nagy könyvet emel az arca elé.

Szerző hosszasan, mérgesen nézi az igazgatót. Talán maga szólt a karmesternek, Skultéti?

Szerző. Jó. Sőt nagyon jó. Dühösen. Igazán nagyon jó. Hirtelen elhatározással. Várjon csak meg nagysád, rögtön jövök vissza. Mérgesen siet el jobbra, szolga utána el.

Most kettesben maradnak az igazgatóval. Szünet. Az igazgató úgy tesz, mintha írna valamit. Ilonka a széken ül a két asztal közt. Ilonka szipogni, könnyezni, majd sírni kezd, majd zsebkendőt vesz elő és csöndesen zokog.

Ilonka sírva. Mert itt megint beleestem az igazgatóba. Felzokog. Istenem, milyen szerencsétlen vagyok!

Ilonka. Nekem meri ezt mondani? Keservesen sírva. Hiszen mikor bejöttem, rögtön piszkos ajánlatot tett nekem az igazgató.

Ilonka. Hát nem mondta, hogy kedves nagysád, parancsoljon helyet foglalni, minek köszönhetem a szerencsét?

Ilonka. Hát igazgatótól ez már piszkos ajánlat. Tisztességes igazgató nem beszél -200- így egy vidéki kóristánéval. Azt szokják mondani: «mit gyönnek a nyakamra, hagyjanak nekem békét, már nem veszünk fel senkit». De aki azt mondja, hogy tessék leülni és köszönöm a szerencsét, sírva, azt mi már tudjuk, szegény kóristánék, hogy ez mit jelent ilyen szegény védtelen teremtésnél. Felzokog. Nekem azt mondták, olyan nyers, mint egy altiszt.

Igazgató mérgesen. De hát azt a keservit neki, hiszen úgy pislogott rá, meg úgy hizelgett neki, hogy csak úgy undorodtam ott az asztalnál. Még maga mer beszélni? Hiszen azt mondta neki, hogy a mennyországban van!

Ilonka sírva. Hát mit mondjak neki?! Hogy fáj a fejem? Ha egyszer látom, hogy mit akarnak tőlem, mit csináljak? Áldozzam fel a kenyeremet? Felzokog. Akkor már muszáj visszhangozni!

Igazgató. Ez már túlzás fiam. De mindenesetre -201- kellemesen meglepő, hogy így kétségbeesett.

Igazgató. Bravó, ez beszéd. Kedves nagysád, ha ezek a megbántott tisztességérzet könnyei…

Ilonka. Ezek az én könnyeim, kérem, ez nem szinészeti sósvíz, én a szivemből sírok. De nem is ez a nagyobbik baj.

Igazgató gyanútlanul. Hát az valószínű volt. Selmec. Tizennyolcas huszárok.

Igazgató. Nahát ez… Kezdi a könyveket az asztalra és a földre csapdosni.

Ilonka. Nahát és nahát, rám haragudhatsz, ahogy akarsz, akár hozzám is csaphatod azokat a könyveket, itt most már hiába minden, mert te tetszel nekem és én nem nyugszom, amíg úgy nem fogsz utánam szaladni, mint egy kis kutya.

Ilonka. Egyszer csak kell valakit először látni. Nem kezdhetem a másodiknál!

Ilonka. De mikor olyan tegeznivaló -203- arckifejezésed van. Vedd le ezt a pápaszemet. Le akarja venni róla.

Ilonka. Pedig milyen szép, jószívű szemed van. És milyen jóságos papahangod van. Sírva. Kérlek, szabadíts meg az igazgatótól.

Ilonka. Sok mindenért. Például nézd édes pofa, én mindjárt megmondom neked: én olyan tehetségtelen vagyok, mint egy selyemhernyó, ezt is írta rólam a pápai szerkesztő, de nem vagyok bolond ezt az igazgatónak megmondani. Neked megmondom, mert te egy senki vagy és téged rögtön elkezdtelek szeretni.

Ilonka. Hát nem hallottad, hogy az előbb már… felzokogva… szerepekkel fenyegetett?

Ilonka sírva. A Duzemelenórának nem, de nekem igen, mert én tehetségtelen vagyok -204- és amint szerepet kapok, rögtön megbukok benne és minek nekem az a szenvedés?

Ilonka sírva. Azt nem lehet, mert mind őrült az ilyen igazgató, ha szerelmes, kínozzák az embert, hogy ilyen nagy művésznő legyen, meg olyan nagy művésznő legyen. Zokogva. Minek az nekem?

Ilonka sírva. Hát mondom, hogy Selmecről is azért gyöttem el, mert az igazgató menyasszonya voltam.

Ilonka. Hát mért szokta megverni az ember az igazgatónét? Ezért volt minden, hogy sülyedt volna el az egész igazgatóság!

Ilonka. Hát, hogy a frizurára helyezzük a fősúlyt. Nagy hajtépés volt, meg sűrű dialóg. De én vertem meg őtet, nem ő engem. Az egész cukrászda tanu rá. Elég volt ott nekem az igazgatóból. Az igazgató babáját mindenki utálja. Felzokogva. Ezért gyöttem el Pápáról is.

Ilonka. Hát hogyne. Abba csak tönkre lehet menni az ilyen szegény teremtésnek, mint én, ha a direktorba beleesik. Látod, a pénztárosnak az ideálját vagy a kisbőgősnek az ideálját, vagy a szegény segédtitkárnak az ideálját, azt mindenki szereti, annak kis szerepet is adnak, aszongya az igazgató: «Adjunk neki valamit, hagy örüljön a szegény pénztáros, meg így, meg úgy». A színésznők is szeretik, mert szegény ember szerelme, adnak neki ajándékba azsuros inget, meg fekete kombinécset, meg félüveg parfümöt, meg mindenféle nyersanyagot, teszem öreg művirágot, gyűrött szalagot, döglött bársonyt, mer aszongyák: «nézd szegénykét, -206- milyen kedves kis szerény nő, adjuk neki, hagy örüljön a marha».

Ilonka. Persze, hogy ezér! Az állásodér, hogy ilyen szegény gyalog ember vagy.

Igazgató. Köszönöm édesem, ott még nem tartok. Hát jó, mondjuk, de csak mondjuk természetesen, hogy maga tetszenék nekem…

Igazgató. Nagyon elbizakodott, édes fiam, de várjon, lesz még maga szerényebb is.

Igazgató. De még ennél is szerényebb lesz. Mondom, tegyük fel, hogy maga tetszenék -207- nekem. Hát akkor most mit csinál az igazgatóval?

Ilonka. Ti vagytok romlottak. Mindjárt félreértitek az embert. Én egy kis illatos mezei ibolyának látszom, de ha erkölcsileg megszagolsz, rágyössz, hogy igazgyöngy vagyok.

Igazgató hirtelen dühbe jön. Mondja fiam, mit keres maga egyáltalában a színháznál? Mit keresnek maguk a színháznál? Mi közük a színházhoz?

Ilonka. Az más. Az az én szerénységem. Nekem van tehetségem, de csak annyi, amennyi nekem kell. Elég szemtelenség, hogy a kritikusoknak több kell, mint amennyivel én magam megelégszem. Mért kívánják tőlem, hogy jobban játsszam, mint ahogy tudok? Szép szerény művészet kell nekem, meg szerény vőlegény.

Ilonka. Most, mikor már a pápaszemet is letetted? Megérinti az arcát. Mennyivel előnyösebb vagy így.

Ilonka. Látom a szemeden, hogy zavarban vagy kis apám. Meg akarja ölelni. Ne taszíts el magadtól, te kedves goromba ember. Te aranyos szegényember. Te -209- csúnya szépember. Nem is tudod, mennyire lehet téged szeretni. Nézz a szemembe.

Ilonka. És a műsorom? Szép tiszta kis házi boldogság. Délben leveshús brivel. Délután megstoppolom a fehérneműdet. Este tiszta ágyhuzat. Nem az a nagy szenvedélyesség. Csak olyan rendes tisztaság és békesség. Minek nekem a hisztéria. Megvagyok én anélkül is.

Ilonka. Az ilyen szegény ember kell nekem, akit sajnálni is lehet, nemcsak szeretni. Elérzékenyül.

Ilonka. Úgy-e? A kebelére borul. Te szegény hivatalnok, rajonggyá értem egy kicsit.

Igazgató dühösen. Na kérem. Hát itt van az ön módszere. Elereszti Ilonkát és ellép tőle.

Igazgató a telefonhoz megy. Halló? Szeniczey kisasszony mamája? Kezét csókolom. – Hogy Szeniczey kisasszony haldoklik? Borzasztó. Az orvos mondta? – Hogy meg fog halni? Nyugodtan és gyorsan. – Igazán nagyon, nagyon sajnálom. Kezét csókolom. Leteszi a kagylót.

Szerző. Hogyan? Annak dacára, hogy engem tart a direktornak, mégis az ő nyakába borult.

Szerző. Nem, édes gyermekem. A direktor úr ott áll maga mögött. Rámutat.

Szerző. Nem Skultéti az, fiam, a Skultéti nincs itt. Az a direktor, akivel megbeszéltük a tréfát. El akart menekülni a nők elől. Hát most elmenekült.

Ilonka keservesen kitörve. Hát az a jó Isten mégse szeret engemet! Pápáról elmentem a direktor miatt, Selmecen beleestem. Onnan is eljöttem a direktor miatt, itt beleestem, kiugrottam belőle, most megint beleestem. Nem szeret engem a jó Isten! Zokog. -212-

Igazgató. Hát édes fiam, ezen a nagy bajon mi most segíteni fogunk. Maga szépen letörli a könnyeit és elmegy ajánlkozni más színházhoz.

Szerző. Bocsánat, ebbe én nem megyek bele. Nekem jogom van őt szerződtetni. Így egyeztünk meg. Maga szerződtetve van a színházhoz, gyermekem.

Ilonka. Azért, mert most már hiába tetszik mondani akármit, én éreztem, mikor meg tetszett ölelni, hogy jó szívvel surlódik hozzám.

Igazgató. Jaj fiam, maga olyan hevesen ostromolt!… Na, ne bőgjön, fiam, mert semmi oka rá. Sőt.

Igazgató. Igenis sőt. Vagy bánom is én. Zavarban van. Hagyjanak engem békén. -213- Szerzőhöz. Ön is, mit bámul itt, mint a… Odacsap egy könyvet. Egy színésznő van a világon, aki undorodik az igazgatóktól és az is… az is… Mit áll még itt, édes fiam. Menjen most szépen haza, aztán holnap délelőtt jőjjön ide, a titkár majd megcsinálja a szerződését.

Ilonka. Köszönöm szépen… Addig is drága, édes, szabad megcsókolni a kezét? A kezéhez nyúl.

Igazgató. Azt nem. Hanem majd én… a maga homlokát, fiam. Homlokon csókolja. Menjen szépen, de mindjárt.

Ilonka kifelé megy, jobbra, útközben sírva fakad. Milyen pechem van! Az ajtónál sírva visszafordul. Alásszolgája. Jobbra el.

Igazgató szórakozottan lapozgat a piros füzetben. Sok természetes báj van benne. Lapozgat. Az okosságát szeretem. Az a -214- legjobbízű okosság, ami a buta kis nőkben van meg. Az okos nők okossága bosszantó. Lapozgat. De a buta nők okossága, az olyan jóízű, mint az őszibarack.

Igazgató. Hja, ja. Furcsa is az élet. Ábrándozva dől hátra székében és lassan apró darabokra tépi a piros füzetet, beleszórja a papirkosárba.

Szolga belép, szó nélkül elveszi a lámpa alól Szeniczey szerepét és kiviszi.

Igazgató meglátja az esernyőt, amelyet Ilonka ottfelejtett. Kinyitja. Az esernyő csupa lyuk. Mosolyogva nézi, a fejét csóválja. Halkan, magában mondja. Kedves… kedves…

*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK SZINHÁZ ***

Updated editions will replace the previous one—the old editions will be renamed.

Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright law means that no one owns a United States copyright in these works, so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United States without permission and without paying copyright royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to copying and distributing Project Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you charge for an eBook, except by following the terms of the trademark license, including paying royalties for use of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for copies of this eBook, complying with the trademark license is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, performances and research. Project Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark license, especially commercial redistribution.

START: FULL LICENSE

PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK

To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free distribution of electronic works, by using or distributing this work (or any other work associated in any way with the phrase “Project Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full Project Gutenberg™ License available with this file or online at www.gutenberg.org/license.

Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works

1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to and accept all the terms of this license and intellectual property (trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.

1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be used on or associated in any way with an electronic work by people who agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works even without complying with the full terms of this agreement. See paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ electronic works. See paragraph 1.E below.

1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual works in the collection are in the public domain in the United States. If an individual work is unprotected by copyright law in the United States and you are located in the United States, we do not claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, displaying or creating derivative works based on the work as long as all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ works in compliance with the terms of this agreement for keeping the Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily comply with the terms of this agreement by keeping this work in the same format with its attached full Project Gutenberg™ License when you share it without charge with others.

1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in a constant state of change. If you are outside the United States, check the laws of your country in addition to the terms of this agreement before downloading, copying, displaying, performing, distributing or creating derivative works based on this work or any other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no representations concerning the copyright status of any work in any country other than the United States.

1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:

1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, copied or distributed:

This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you will have to check the laws of the country where you are located before using this eBook.

1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not contain a notice indicating that it is posted with permission of the copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in the United States without paying any fees or charges. If you are redistributing or providing access to a work with the phrase “Project Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted with the permission of the copyright holder, your use and distribution must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works posted with the permission of the copyright holder found at the beginning of this work.

1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ License terms from this work, or any files containing a part of this work or any other work associated with Project Gutenberg™.

1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this electronic work, or any part of this electronic work, without prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with active links or immediate access to the full terms of the Project Gutenberg™ License.

1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any word processing or hypertext form. However, if you provide access to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official version posted on the official Project Gutenberg™ website (www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1.

1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works provided that:

• You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has agreed to donate royalties under this paragraph to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid within 60 days following each date on which you prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty payments should be clearly marked as such and sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation.”
• You provide a full refund of any money paid by a user who notifies you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ License. You must require such a user to return or destroy all copies of the works possessed in a physical medium and discontinue all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ works.
• You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the electronic work is discovered and reported to you within 90 days of receipt of the work.
• You comply with all other terms of this agreement for free distribution of Project Gutenberg™ works.

1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below.

1.F.

1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread works not protected by U.S. copyright law in creating the Project Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ electronic works, and the medium on which they may be stored, may contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by your equipment.

1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all liability to you for damages, costs and expenses, including legal fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH DAMAGE.

1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a written explanation to the person you received the work from. If you received the work on a physical medium, you must return the medium with your written explanation. The person or entity that provided you with the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a refund. If you received the work electronically, the person or entity providing it to you may choose to give you a second opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy is also defective, you may demand a refund in writing without further opportunities to fix the problem.

1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.

1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any provision of this agreement shall not void the remaining provisions.

1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in accordance with this agreement, and any volunteers associated with the production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, that arise directly or indirectly from any of the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any Defect you cause.

Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™

Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of electronic works in formats readable by the widest variety of computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from people in all walks of life.

Volunteers and financial support to provide volunteers with the assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will remain freely available for generations to come. In 2001, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure and permanent future for Project Gutenberg™ and future generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org.

Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit 501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by U.S. federal laws and your state’s laws.

The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to date contact information can be found at the Foundation’s website and official page at www.gutenberg.org/contact

Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread public support and donations to carry out its mission of increasing the number of public domain and licensed works that can be freely distributed in machine-readable form accessible by the widest array of equipment including outdated equipment. Many small donations ($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt status with the IRS.

The Foundation is committed to complying with the laws regulating charities and charitable donations in all 50 states of the United States. Compliance requirements are not uniform and it takes a considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up with these requirements. We do not solicit donations in locations where we have not received written confirmation of compliance. To SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state visit www.gutenberg.org/donate.

While we cannot and do not solicit contributions from states where we have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition against accepting unsolicited donations from donors in such states who approach us with offers to donate.

International donations are gratefully accepted, but we cannot make any statements concerning tax treatment of donations received from outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.

Please check the Project Gutenberg web pages for current donation methods and addresses. Donations are accepted in a number of other ways including checks, online payments and credit card donations. To donate, please visit: www.gutenberg.org/donate.

Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works

Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be freely shared with anyone. For forty years, he produced and distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of volunteer support.

Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper edition.

Most people start at our website which has the main PG search facility: www.gutenberg.org.

This website includes information about Project Gutenberg™, including how to make donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.

Bánáti, színész	Törzs
Dr. Ernő	Gellért
Dr. Kiss	Vándory
Helén	Pécsi Blanka
A burgundi fejedelem	Pártos
Somogyi	Gyöngyi
Tűzoltó	Körmendy
Díszmester	Gere
Ügyelő	Makláry
Fodrász	Kertész
Portás	Boda

San-Friano báró	Ujj
Edit, a felesége	Báthory Giza
Litvay, színész	Törzs
Dr. Jánosy	Körmendy
Inas	Vaszary
Huszár	Bérczy

Igazgató	Törzs
Zeneszerző	Z. Molnár
Roboz kisasszony	Sáry Rózsi
Márkus kisasszony	T. Oláh Böske
Rakolnoki kisasszony	Zöldhelyi Anna
Thúz kisasszony	Jankovich Magda
Széll kisasszony	Simon Marcsa
Ilonka	Gál Franciska
Szolga	Körmendy

The Project Gutenberg eBook of Szinház

SZINHÁZ

I.
ELŐJÁTÉK LEAR KIRÁLYHOZ

SZEMÉLYEK:

II.
MARSALL

SZEMÉLYEK:

III.
AZ IBOLYA.

SZEMÉLYEK:

MOLNÁR FERENC MŰVEI:

THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE

The Project Gutenberg eBook of Szinház

SZINHÁZ

I. ELŐJÁTÉK LEAR KIRÁLYHOZ

SZEMÉLYEK:

II. MARSALL

SZEMÉLYEK:

III. AZ IBOLYA.

SZEMÉLYEK:

MOLNÁR FERENC MŰVEI:

THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE

I.
ELŐJÁTÉK LEAR KIRÁLYHOZ

II.
MARSALL

III.
AZ IBOLYA.